Rész,  Fezejet

 1  2,      I|  tündérien csodás légpalotát az égre - s egyszerre eltünik, mint
 2  2,      V|        alá, ökleivel a villámos égre fenyegetett, melynek lobbanásait
 3  2,      V|      kezeit reszketve nyujtá az égre, szemeivel föltekintve,
 4  3,     II|      emeli fel könyes arczát az égre, s kulcsolt kezeiben reszketve
 5  3,    III|       és sárt és követ dobál az égre. - A pásztor eltakarja képét,
 6  4,     IV| szemeiben, mik feltekintének az égre, a legnemesebb lélek hálája
 7  6,      I|        szállnak fel az elborult égre, mintha erővel csillagokat
 8  6,    III|         a földre, hanem csak az égre föl, s lábaival tapogatózott
 9  6,      V|        világot vetettek a sötét égre....~ ~És ott, hol legnagyobb
10  7,     XI| gyuladtak ki s lángoltak föl az égre, mily nagyszerű szép volt.~ ~
11  7,    XII|       égő köveket dobált fel az égre, mely egykor mennykövekkel
12  7,    XII|      lecsillapult dühe, kiégtek égre támadt lángjai, s most ottan
13  7,    XII|      hideg, fagyos éjszakába, s égre emelt kézzel kiálta gyilkos