Rész,  Fezejet

  1  1        |             lelkében semmi hangot, mely azt susogja: maradj, maradj!...
  2  1        |                 nem alszol-e csendesen, azt tudva, hogy fejed szülöttefölded
  3  1        |              szegények, kik kénytelenek azt szeretni. Beszélgessétek
  4  1,      I|            tervét megkedveltesse velem, azt rajzokkal illustrálta. Ott
  5  1,      I|        legnagyobb élethűséggel, egyedül azt a különbséget téve bennük,
  6  1,      I|             hogy látása nem adja vissza azt a méla bús benyomást, a
  7  1,      I|            kifeledtem, a mi az egésznek azt a méla bús tekintetet megadá,
  8  1,      I|           fájhatna nektek. Jenőnek mond azt, hogy én igen vig kedélyben
  9  1,      I|           reményleni. Nem szeretném, ha azt érezné, a mit én; de azt
 10  1,      I|                azt érezné, a mit én; de azt sem, hogy elfeledjen s lelkében
 11  1,    III|             lehet az, a mi akar, teheti azt, a mit akar, párbajt vihat,
 12  1,    III| kiegyenlittetett.~ ~Légy boldog, - a mi azt teszi, hogy siess hozzánk.~ ~ ~ ~
 13  1,     IV|             iparkodik velünk feledtetni azt, a mit feledni nem lehet.~ ~
 14  1,     IV|             melyen megtelepült és tudja azt szeretni, vagy világpolgár
 15  1,     IV|                magát, vagy épen gyűlöli azt a hazát, melyet elhagyott,
 16  1,     IV|                  ki ha elsülyedve látná azt a földet, melyen született,
 17  1,     IV|               megáldaná a tengert, mely azt elnyelé. Miért hogy egyedül
 18  1,     IV|                szerethetnem azokat, kik azt megérdemlik: mint a hogy
 19  1,      V|                 még a bőre száraz volt, azt is keresztüláztatta.~ ~Magam
 20  1,      V|                lemegyek én is, mert még azt találja gondolni, hogy én
 21  1,      V|             tetejében ültem volna; mint azt a kinlódást láttam; beültem
 22  1,      V|                 másikra fordult, mindig azt gondoltam, hogy kiesett
 23  1,      V|                  meg is birálom, csupán azt nem teszem, hogy megvegyem.
 24  1,      V|                kér semmit, egyszer csak azt látom, hogy neki ajándékoztam.
 25  1,      V|       gondolkozás, nem birtam elfeledni azt a látványt, mint csapott
 26  1,      V|                 legsolidabb tünemény.~ ~Azt látni, hogy az egész láthatáron
 27  1,      V|              talpunk alatt ingadozik, s azt tudni, hogy ez is minden
 28  1,      V|               az ágy alá.~ ~Eleinte még azt gondoltam, Friczi bolondult
 29  1,      V|             eget.~ ~De hisz könnyű lesz azt befoltozni, mert van miből,
 30  1,      V|               szivattyúhoz! -~ ~De hisz azt a vizet mind megihatod,
 31  1,      V|                 mit ettem volna, de még azt sem, hogy nem ettek volna-e
 32  1,     VI|               nélkül, hogy nekem valaki azt mondaná: tartson velünk.~ ~
 33  1,     VI|           mondaná: tartson velünk.~ ~Én azt hittem, hogy majd az ételeket
 34  1,     VI|               Mi ez? kérdém megtekintve azt a gömbölyü hús darabot,
 35  1,     VI|                én itt lakni?~ ~A legény azt felelte: a melyikben tetszeni
 36  1,     VI|              most én szolgáljak neki.~ ~Azt gondoltam, csak tréfál velem.
 37  1,     VI|                a galléromat megragadva, azt hivé, magam is benne vagyok,
 38  1,     VI|            észre, hogy üres a köpönyeg. Azt azután haragjában a vizbe
 39  1,     VI|             belőle.~ ~Ikariának nevezik azt az országot.~ ~Már nincs
 40  1,    VII|                   Uj-Telep, 184-~ ~A ki azt hiszi, hogy Amerika az igéret
 41  1,    VII|               varrok, fehérneműt mosok, azt magam kimángorlom, s ha
 42  1,    VII|          szomorú tölgyet pillantok meg, azt ugy üdvözlöm, miként rokonomat,
 43  1,    VII|             visszajövén bejött hozzám s azt mondá, hogy nekem is hozott
 44  1,   VIII|                utczából, mi végre utóbb azt határozók el, hogy én elindulok
 45  1,   VIII|                 egy bakterral. Az enyim azt felelte, hogy csak menjek
 46  1,   VIII|             menjek egyenesen, Jancsinak azt felelték, hogy tartson jobbra,
 47  1,   VIII|           kicsiny ember; ha gyalog jön, azt hiszem, hogy pávián, szakálla,
 48  1,   VIII|               tehenem beledült a sárba, azt ott szemem láttára ette
 49  1,   VIII|             jeles dolognak talált, hogy azt mint különös uj fölfedezést
 50  1,   VIII|       embereknek feleségül adna, mire ő azt válaszolta, hogy még van
 51  1,   VIII|               üres ház, mely a státusé, azt megvehetem s rögtön bele
 52  1,   VIII|           persze hogy semmit sem hoztam azt gondolva, hogy minek tengerbe
 53  1,   VIII|               piros, azután megkékül, s azt mondta, hogy ebből indigo
 54  1,   VIII|                sok mindenféle gyökérbe, azt szépen bevetettem buzával,
 55  1,   VIII|             bántja a tyukokat, ő persze azt felelte, hogy semmit sem
 56  1,   VIII|              ajtóm előtt vett állomást. Azt hittem, hogy majd csak elmegy,
 57  1,   VIII|            csizmámnak köszönhetem, hogy azt ketté nem harapta, mig a
 58  1,   VIII|         tigrissel még csak elkészülnék, azt agyonlőhetem, de mit csináljak
 59  1,     IX|               ismerteté meg velem, mely azt a proletariusokra nézve
 60  1,     IX|            kastélyokat és raktárakat.~ ~Azt mondanom sem kell, hogy
 61  1,      X|            elvesztett paradicsomom! Még azt a csillagot sem látom, mely
 62  1,      X|             lelkünket, hirlapokban csak azt olvassuk, a mi hazánkról
 63  1,     XI|                által tudtomra adá, hogy azt szokásos szertartások után
 64  1,     XI|             rakott az udvaron, s miután azt vagy tizenkétszer iszonyu
 65  1,     XI|           kutyát leölte vele s felhuzta azt egy fanyársra, oda tette
 66  1,     XI|                tele rhummal, odanyujtám azt a kaczikának, s mig ez azzal
 67  1,     XI|      felakasztva félfont faggyugyertya, azt mind egy szálig megette.~ ~
 68  1,     XI|               kissé magához józanodván, azt kezdte tudakolni, hogy hát
 69  1,     XI|          nevemről, hogy megszenteljétek azt!~ ~Az öreg Széki oda fordult
 70  1,     XI|                haza szegény, ott kell-e azt hagyni mindjárt? Én kénytelen
 71  1,     XI|           mindjárt? Én kénytelen voltam azt tenni, de érzem, hogy bele
 72  1,     XI|              önzésből, s a szivtelennek azt mondhatni, hogy ő szabadelvü!
 73  1,     XI|              Utolsó perczig megtartotta azt a catoi szigort, mely alatt
 74  1,     XI|              való föld ez! onnan hoztam azt el.... Mikor eltemettek,
 75  1,    XII|                 kiapadhatatlan humorát, azt, mely a lélek legmélyebb
 76  1,    XII|       háziasszonyi komolysággal.~ ~Csak azt sajnálom, hogy fiatalabb
 77  1,    XII|                 asztal mellett, mire én azt találtam kiszalasztani a
 78  1,    XII|         ülhetnénk. Erre ő vállamra üt s azt kérdi: mért nem megyek hát
 79  1,    XII|             megyek hát haza? -~ ~De már azt nem cselekszem, mondék,
 80  1,    XII|               megnyertem fogadásomat... Azt a száz aranyat…. alapitványul
 81  1,    XII|              mit iparkodom elpalástolni azt az érzést, mely előtt lelkem
 82  2,      I|                a Sirius. Minden, minden azt beszélte: hogy nagy az isten!.....
 83  2,      I|                  és e tengerről, melyen azt a kósza szellő fel- és alá
 84  2,     II|                  Nyugtalan élet fogadja azt, ki nyugodt halálra várt;
 85  2,     II|                 és ha nem teljesithette azt, vigasztalhatlan lett utána, -
 86  2,     II|               józan értelme szerzék meg azt neki, mibe más bele születik:
 87  2,     II|            jóltevője és gazdag ember. - Azt pedig senki sem mondá meg
 88  2,     II|                vétek, férjül választani azt, ki mellett a szívben egy
 89  2,    III|               nem beszéltek, ne ismerje azt meg soha; de ki szivében
 90  2,    III|                emelni ajkaihoz, élvezni azt, mi a léleknek és szivnek
 91  2,    III|                lázban beszélőké. A férj azt hive: hogy neje beteg s
 92  2,    III|              öntudatlanul Tamás, mintha azt hinné, hogy e madár megérti
 93  2,    III|                 végig vonta homlokán, s azt kérdé tőle, hogy mit álmodott?~ ~-
 94  2,    III|                fakadtak utána. Álmomban azt hittem: vért sirok, pedig
 95  2,    III|          szilárd kemény tekintetét. „Ez azt jelenti, felele könnyü mosolylyal,
 96  2,    III|                 mondta volna: szüntelen azt válaszolta rá „filou, filou!”~ ~
 97  2,    III|        szelenczét tapinta meg. Elővonta azt csöndesen. Szép kis elefántcsont
 98  2,    III|              fehér vánkosát, megcsókolá azt, s e nevet suttogva: Agathodaemon!
 99  2,     IV|               az öregnek mesét mondani. Azt mondá neki, hogy ő hallotta:
100  2,     IV|                 boldogok.~ ~„Bizonyosan azt hiszi: hogy a tengeri utba
101  2,      V|           meghallott, el nem felejtette azt soha; az jutott eszébe,
102  3,      I|         felhőkön keresztűl s felkeresni azt a hazát, hol melegebben
103  3,      I|             szemei - nem világitanának, azt hinném, hogy megvakultam.~ ~
104  3,      I|              fegyveröltözetében, láttam azt a vihartól korbácsolt tenger
105  3,      I|                 elvettél. Add neki mind azt az örömet, a mit nekem nem
106  3,      I|           leányomat? Árva leányomat; és azt a hű barátot, ki nyomort
107  3,     II|        hangosabb lesz, a mint nem birja azt felkölteni. Meg-megöleli
108  3,     II|          dámvadat verték ki erdejéből s azt üldözik.” -~ ~„Lehet” szól
109  3,     II|                 egy csónak van kikötve, azt kell elérnie, hogy megszabaduljon.
110  3,    III|             testi barátja volt, s kinek azt a szomszéd városba kellett
111  3,    III|              saját lelkében sem találja azt az utolsó menedéket, melyre
112  3,    III|               kért testvérétől a lyány, azt az egyet, hogy felejtse
113  3,    III|           kihuzzák a sírból a halottat. Azt a rongydarabot pedig keblébe
114  3,    III|               bebocsáték, kilopta onnan azt, s megszökött vele s most
115  3,    III|                 a sírt, s nyakán viselé azt a kendőt, melyre a hit,
116  3,    III|            szórva a világ négy részeibe azt a hamut, melyet apja tetemeire
117  3,    III|          nyomorát el fogja felejteni és azt a földet, mely alatta megnyiljon
118  3,    III|               megtorlatlanul hagyná, és azt az eget, melynek felhői
119  3,    III|                oly mértékben nem fogják azt utolérni, mint az ő apjának
120  3,    III|            lelkét látta volna a rémnek, azt az őrült, összegyilkolt
121  3,     IV|               Gizella ajtaján, s miután azt kinyitni nem tudta, befeszíté.
122  3,     IV|                s annálfogva hátára vevé azt, ment vele kifelé, oly nyugodt
123  3,     IV|              akart még egyszer borulni, azt eltolta onnan, s egy kapát
124  3,     IV|            szolga dombot háritott fölé, azt saruival jól megtaposta
125  3,     IV|                csak akármilyet, megérti azt az isten.”~ ~A kis árva
126  3,     IV|                  hogy fejét fölemelné. „Azt nem szabad megmondanom.”~ ~„
127  3,     IV|              volt a szalmába elrejtve s azt shawljába takarva lesietett
128  3,     IV|                 Vette-e észre a gyermek azt a sötét tekintetet, melylyel
129  3,     IV|           keresésben és még sem találta azt, a kit keresett.~ ~Lankadtan
130  3,     IV|            minthogy az sem kérdezé tőle azt egyenesen soha.~ ~Midőn
131  3,     IV|                 örvendő hévvel ajánlván azt, mint kinek igen igen sokkal
132  3,     IV|                jót tettél, velem tetted azt kétszeresen, én itt lakom
133  3,     IV|                 á b o r” de ő nem tudta azt, s apja vonásait nem ismerte
134  3,      V|                közel van az hozzá, a ki azt nagyon is jól tudja.~ ~A
135  3,      V|              sem hittem cseleiknek.’~ ~„Azt velem is megpróbálták, gondolá
136  3,      V|                fájdalmasabb a halálnál, azt nem teszem meg.’~ ~„Micsoda
137  3,      V|             minden szépet és vigasztalá azt, mig maga majd meg fulladt
138  4        |            urának kezéből a pallost, és azt mondja: én eljövök külön
139  4,      I|              fogom magamat lőni.~ ~- Ah azt ön nem teendi, ezt önnek
140  4,      I|                 közbe hidegen Monce, ön azt hiszi, hogy ha én most e
141  4,      I|             azután figyelemmel kisértem azt a két hamis banqueroutirt
142  4,      I|              magamforma ember túlélheti azt, ha gyilkosság sűl ki rá,
143  4,      I|                hazaárulónak szidják, de azt a szégyent, hogy nem tud
144  4,      I|             megszerezni, a nélkül, hogy azt előbb halálával előzte meg.~ ~-
145  4,      I|                 nem találja. Az emberek azt hiendik, hogy ön magát lőtte
146  4,      I|               találva a pénzeket nálam, azt hinnék, hogy mások által
147  4,     II|             hogy szinte hajlandó vagyok azt hinni, a mit a kapus mondott,
148  4,     II|              bizni.~ ~- De hát ki tudja azt? Mi oka lehetne valakinek
149  4,     II|              örvendő sikoltással nyujtá azt úrnőjének. A szekrény tele
150  4,     II|                 világ soha se tudja meg azt, hogy férjem azért halt
151  4,     II|                 egyik kezét megragadva, azt könyeivel áztatá, s a könyeket
152  4,     II|                 róla, és esküdött, hogy azt soha sem fogja róla mondani -
153  4,    III|             melyet ha eltudnék feledni, azt kellene hinni magamról,
154  4,     IV|               holttestet megvizsgálták, azt álliták, hogy a két lővés
155  4,     IV|             átadni láttak.~ ~Az emberek azt kezdték beszélni.... igen -
156  4,     IV|             kezdték beszélni.... igen - azt mondták határozottan, hogy
157  4,     IV|               által használt modor tevé azt önre nézve ijedelmessé,
158  4,     IV|                 ki védni tudja, de érzé azt is, hogy vele van az igazság.~ ~
159  4,     IV|                csak az igazságot tudom, azt fogom önöknek elmondani.~ ~
160  4,     IV|                 hitelü űzér többé, mint azt közvádló urnak tetszett
161  4,     IV|                meggyilkolni készűl, nem azt mondják-e, hogy az öngyilkos
162  4,     IV|                 iratok kimagyarázandják azt is, miért nem találtatott
163  4,     IV|        visszaszolgáltatott, és nem csak azt, hanem minden vagyonát,
164  4,     IV|                Arnould s a mint elvégzé azt, ismét oly ügyetlen alakot
165  4,      V|        gyermekünk hajfürte van, küld el azt nekem; mig magad eljönnél,
166  4,      V|              nekem; mig magad eljönnél, azt hadd csókoljam helyetted.~ ~
167  4,      V|            fölfogatott, zavarba jött és azt kérdé: „Reménylem azon nőnek
168  4,      V|               nem tud semmit. De állitá azt is, hogy ön szereti őt és
169  4,      V|          tartására szentelé; és elvenni azt egy ember pokoli rejtélyességű
170  4,      V|             akár melyik nőcselédtől, ki azt megláthatta, kitudni? Nem
171  4,      V|            lehetne arról föltenni, hogy azt egy levél titoktartására
172  4,      V|                 multjára hivatkoznom, s azt kérdem: hol van a lefolyt
173  4,      V|                esküszöm, hogy nem fogom azt előbb kimondani, mely önt
174  4,      V|             helyett, hogy sietett volna azt tenni, engedte, hogy szenvedjek,
175  4,      V|           Moncené.~ ~A terembe belépve, azt ezúttal szokatlanul gyéren
176  4,      V|                bűntitok miatt: ki kelle azt mondanom. Bűnös vagyok,
177  5,      I|              szó: „mugik” jobbágy.~ ~Ez azt jelenti, hogy negyvennyolcz
178  5,      I|            többször tisztelt úrnőnek.~ ~Azt meg kell vallani róla, hogy
179  5,      I|             adatott rab, a kivel úrnője azt teheti, a mit akar, férjhez
180  5,      I|     jövedelemforrásnak fognak nevezni s azt mondhatják, hogy ez az eljárás
181  5,      I|                leányokkal, minden ember azt mondá, hogy nagyon jól tevé,
182  5,     II|              sőt elmés mulatság; másutt azt a mulatságot egyéb jószágokra
183  5,     II|       elszöktetni engedő leányka ellen? azt könnyű elképzelni.~ ~Később,
184  5,     II|               nevét kérdezte.~ ~A leány azt is megmondta: Kozimának
185  5,     II|              csókot kért tőle.~ ~A lány azt sem tagadta meg, elfogatta
186  5,     II|             valami bolondságot, a mivel azt nyerte, hogy csupa sömör
187  5,     II|             alatt rá költött a leányra, azt kéri magának az úrnő által
188  5,    III|             kitépett hajába kerűlt, mig azt a vadszülöttet le birta
189  5,    III|              ezt a tapasztalást; a mire azt szokás mondani: „nézd csak,
190  5,    III|              nem volna-e jó hallgatniok azt a szót: k y r i e e l e
191  5,    III|            nyuszt vagy kék rókaprémmel, azt a tarka őv szoritja körűl,
192  5,    III|                hogy soha el ne szakitsa azt a halálon kivül semmi, beteritve
193  5,     IV|                sem ingadozott a bortól; azt is megtanulta, hogy mikor
194  5,     IV|              Malikán felejté szemeit, s azt felelte, hogy nem! -~ ~Csarekoff
195  5,     IV|              kivett egy marék aranyat s azt a szolga kezébe nyomta.~ ~-
196  5,     IV|             vőlegény is elpihent, akkor azt monda Csarekoff vidám társainak:~ ~-
197  5,     IV|              dalolt torkaszakadtából, s azt hitte, hogy az a sikoltás,
198  5,     IV|                 Pártádat, ugye bár?~ ~- Azt nem vihetem el. De hoztam
199  5,     IV|               hoztam magammal egy kést. Azt elviszem. Emlékezzetek reá
200  5,     IV|                 a fáklyát, és kioltotta azt, s midőn a vendégek szájában
201  5,      V|                fejszétek, fogatok, hogy azt megtoroljátok? Ha kutyák
202  5,      V|      vasrostélynak a parasztokkal, hogy azt sarkaiból kivesse. A zár
203  5,      V|               járásán kivül, és bámulni azt a pokoli látványt, a mi
204  5,      V|         sikerült a kormánynak elfojtani azt.~ ~A vezetőket, a legkitünőbb
205  6,      I|          elcsendesült az utczák moraja. Azt hivé: hogy most már nyugodtan
206  6,     II|                la hija del campo”-t; ah azt ön pompásan szokta játszani;
207  6,     II|     müvészetében, s igy lehetetlen volt azt el nem fogadnia. Leült tehát
208  6,     II|             öndalától lelkesülve, midőn azt bevégzé, főbe lőtte magát;
209  6,     II|           mellől, s vendége elé sietve, azt kézen fogta, s bemutatá
210  6,     II|          odahajolt szép neje kezéhez, s azt szenvedélyesen, indulatosan
211  6,     II|                papagályt csináltál.~ ~- Azt hiszi ön?~ ~A két nő jelentékeny
212  6,    III|                 úgy rázva és taszigálva azt a nagy, megtermett hústömeget,
213  6,    III|              neki a férfiak.~ ~- Én meg azt hiszem: hogy ki tud bennünket
214  6,    III|           boszújában szinte sirt. Maguk azt bizzák rám: hogy lessem
215  6,    III|      szerelmes-e úrnőm valakibe? Hát én azt hiszem, hogy ő abba, a ki
216  6,    III|  Végrendeletében egyenlően osztotta fel azt mind a három unokája között.
217  6,    III|            mellett. Az öreg gróf mindig azt mondta róla: hogy donna
218  6,    III|               azon képhez nem hasonlit, azt jelentse meg nekünk. De
219  6,    III|           látogatói? kérdé a fogolytól, azt mutatva, mintha némi szobalakó
220  6,    III|             beragasztotta kenyérpéppel, azt behintette kőporral, s gyertyája
221  6,    III|      hallgatózni.~ ~A fogoly észrevette azt s székét zajosan tevé ágyához,
222  6,    III|                keresve... Nem volt ott, azt börtönében feledte.... Néhány
223  6,    III|               de kifeledte számitásából azt, hogy ő legalább négy ölnyivel
224  6,    III|               kulcsot a zárban találva, azt elfordítá. Az ajtó kinyilt.
225  6,    III|               érte a halálba és elhozom azt, vagy ott maradok, a hol
226  6,    III|             szólt aggodalmasan susogva. Azt hivé, hogy az hallani fogja
227  6,    III|                beszél, s rögtön sietett azt hirül adni a kapusnak; ez
228  6,    III|                 hangosabb puffanás s az azt követő jaj hallatszott elő.~ ~
229  6,    III|               úr? dünnyögé a kapus.~ ~- Azt én tudom. Senkinek semmi
230  6,     IV|               Ah, ah?~ ~- Kiütötték biz azt Ciudad Rodrigo ostrománál
231  6,     IV|               hanem áll száz arany.~ ~- Azt megisszuk áldomásra.~ ~Don
232  6,     IV|            közönyösen, pedig jól ismeré azt az embert, hanem az eseményt
233  6,      V|               arczon, még a haldokló is azt kiáltá: „előre”! s odavonszolta
234  6,      V|                   Sokáig nem jött senki azt kinyitni.~ ~- Nyisd ki héj,
235  6,      V|          kaczagástól visszatartani.~ ~- Azt elhiszem, hanem arra felelj:
236  6,     VI|               egy szemközt találkozótúl azt kérdezé: messze van-e még
237  6,     VI|              megbocsátott. Te szeretsz. Azt hittem boldogok leszünk.~ ~
238  6,     VI|         megengedé, hogy ismét lássalak; azt h o g y b o l d o g u l
239  7        |            szerezni, mintha szégyenlené azt, hogy boldog, s büszkélkedni
240  7        |                 világ, magammal hordtam azt, most kívűlem van és ő ragad
241  7        |          elnyilik, nincs napsúgár, mely azt újra virágzásba hozza.~ ~
242  7        |             térdem az ajtónak feszitve, azt benyomtam és beléptem. Az
243  7        |             iszonyatom. Minden perczben azt hittem, hogy fel fog kelni
244  7        |      megvilágitá.~ ~Ki ne érzette volna azt a vigaszt, mit félelmes
245  7        |                 tett kezét s megakartam azt rázni.~ ~Az alak azon perczben,
246  7,    III|                 meghalni?~ ~Ha tudhatná azt a sötét időt, midőn szemét
247  7,    III|               hol s mikor? Mint kerülné azt a helyet, hová mégis mennie
248  7,     IV|                ember éltében.~ ~Ha mind azt fölakarná jegyezni, gyermekkorában
249  7,      V|              miatta s kiállta érte mind azt, a mi az életben és a halálban
250  7,     VI|           arczát kelle néznem és láttam azt.~ ~Mint elsápadt ez arcz,
251  7,    VII|                szóval a világ. Az ember azt hinné: e földön minden lény
252  7,    VII|              szereted-e benne legjobban azt, ki hozzád legközelebb van,
253  7,    VII|              gyűlölöd, tudod-e gyűlölni azt, ki arra legméltóbb, tenmagadat?~ ~
254  7,   VIII|                 siettem az erdőbe, hogy azt a legelső patakban lemossam
255  7,   VIII|                lesz az rajt, mikor majd azt az itéletnapkor fel kell
256  7,     IX|             borszeszen nevelkednek föl, azt sziják anyatej helyett.
257  7,     IX|                a madár fészkinek s védi azt a viharok ellen, mig az
258  7,     IX|      istenkáromlásnak vették, ha valaki azt mondá: nem a világ forog
259  7,     IX|           mosolyog, vagy kaczérkodik. - Azt hiszed, hogy ez csak azért
260  7,     IX|       aranyszinűt, vagy világos zöldet. Azt hiszed, hogy csak a piros
261  7,     IX|             ismerné meg a méregnövényen azt a baljóslatú sötét tekintetet?
262  7,     XI|                mindnyájan megérdemeltük azt; - csakhogy nekünk még egy
263  7,     XI|            kezein a kötelet, szétakarta azt szaggatni, de nem engedett
264  7,     XI|                 valakinek eszébe jutott azt mondani, hogy az ember halála
265  7,     XI|            parancsolt szörnyeinek, hogy azt ne bánthassák s kiveté őt
266  7,    XII|             elcsendesül.~ ~- ~ ~Másszor azt álmodám: hogy megöltem magamat.~ ~
267  7,    XII|              képed!~ ~- ~ ~Egykor pedig azt álmodám, hogy a föld megfagyott.~ ~
268  7,    XII|             megnézni, s mikor megláttam azt, rohanva futok el onnan
269  7,   XIII|                önkénytelen megborzadok, azt mondják: hogy ilyenkor a
270  7,   XIII|               Angyalok énekét hallani s azt, kit lelkünk szeret, ölelni
271  7,   XIII|                 nem ismerő fejűnket. És azt a kéjt, mit érez az emberi
272  8,     II|           szellem oltárára.~ ~Megérté-e azt a varázsbeszédet, mivel
273  8,     II|                kétszeres erővel sietett azt ott lephetni, mielőtt újra
274  8,     II|                 nyűgző tövisek közől, s azt kezével keblén összefogva,
275  8,     II|        szemekkel, szökésre készen várta azt, behorgasztott ujjait a
276  8,    III|                a medve nyakán a bőrt, s azt elrántva onnan, a bozótos
277  8,    III|                oda ugrott a gyermekhez, azt felkapta ölébe, és kebléhez
278  8,    III|                 újra lehunyta szemeit s azt hitte, hogy valami soha
279  8,    III|             gyermekkel volt elfoglalva, azt takargatta, melengette s
280  8,     IV|             menni a kis helységbe, csak azt várta, hogy az esti harangszót
281  8,      V|               visszaereszté a függönyt. Azt véli, hogy a leány sir,
282  8,      V|                kiáltának fel, mindegyik azt állitá, hogy ő volt.~ ~-
283  8,     VI|          ellenvetése.~ ~- Dehogy nincs. Azt tudhatja kegyed, hogy a
284  8,     VI|                 mit én magam örököltem, azt réges régen eltékozoltam
285  8,     VI|              venném?~ ~- Képes volna ön azt tenni? kiálta fel elszörnyedve