Rész,  Fezejet

  1  1        |          őseid vérén zöldül a fű, de amott még gazdagabb; - itt
  2  1,      I|         tudtam rá jönni, hogy mi? de érzettem, hogy ez igy nagyon
  3  1,      I|    duczrendszere meggyengült!~ ~- De édes testvérem, itt nem
  4  1,      I|          ha azt érezné, a mit én; de azt sem, hogy elfeledjen
  5  1,     II|           ugyan már feküdt rajta, de a többi még is elég arra,
  6  1,     II|       lakni egy ideig Amerikában, de az inasomat nem akarom,
  7  1,     IV|           ők sziveiket égetik ki, de hasztalan, mert a sziv ismét
  8  1,      V|      fürdőn voltam már életemben, de akkora kádban még nem fürödtem,
  9  1,      V|          száraz földet érünk. -~ ~De tán csak nem lehet belehalni!~ ~
 10  1,      V|           nem is hoztam magammal, de negyed napra már annyira
 11  1,      V|           az én csizmámat viseli. De nem sajnálom tőle, mert
 12  1,      V|           tenger is szép látmány, de a föld még is legsolidabb
 13  1,      V|    nevettem a tengeri betegséget, de most egyszerre elállta minden
 14  1,      V|          kilyukaztotta az eget.~ ~De hisz könnyű lesz azt befoltozni,
 15  1,      V|        ember! A szivattyúhoz! -~ ~De hisz azt a vizet mind megihatod,
 16  1,      V|      tudom, hogy mit ettem volna, de még azt sem, hogy nem ettek
 17  1,      V|          a hajóból, mint beteget, de a kapitány nem engedte.~ ~
 18  1,     VI|     emberekröl szeretnél hallani, de e körül fordul meg minden;
 19  1,     VI|          nemhogy megenni és inni. De az éhség most rá fanyalitott.
 20  1,     VI|          fog. -~ ~Nem értettem.~ ~De hát a szállás árára nézve
 21  1,     VI|          fizet, a másik dolgozik, de mindketten egyenlő rangban
 22  1,     VI|           ön uram 25 dollárt. -~ ~De legalább kényszeritse ön
 23  1,     VI|      köpönyegemből készült rajta. De nem juthattam szóhoz, mire
 24  1,     VI|   szeretreméltó tulajdonság.~ ~No de hagyjuk ezt, szólt az én
 25  1,     VI|        hova az öreg Széki vonult, de nem akarok olyan helyre
 26  1,    VII|         mert elfoglalja lelkemet, de te el fogsz komorodni rajta,
 27  1,    VII|          nekem is hozott valamit, de nem adja ingyen, hozományát
 28  1,   VIII|   marhafélével ellátni magamat.~ ~De minek ez? monda Jancsi,
 29  1,   VIII|           oda akart szamaragolni, de a nemes állat szabad hajlamai
 30  1,   VIII|      rabszolgaságot nem türjük.~ ~De barátom, mondék, charakteres
 31  1,   VIII|     szeretetreméltó principiumok. De üljünk lóra. Citoyen Kurcz
 32  1,   VIII|         ugyan hogy csak ürgelyuk, de az sem lehetetlen, hogy
 33  1,   VIII|          patkány, nem kellemetes, de nem is félelmes.~ ~De már
 34  1,   VIII| kellemetes, de nem is félelmes.~ ~De már én csak kimentem onnan
 35  1,   VIII|         népek testvérek mind. -~ ~De valami nyelven csak mégis
 36  1,   VIII|       hogy egyformákká lehessünk, de segitve lesz rajta, egy
 37  1,   VIII|     alapszinét ki nem találhatám, de vonásai annál kitünőbbek
 38  1,   VIII|     mohával. Lerajzolni sokat ér, de benne lakni keveset. No
 39  1,   VIII|           benne lakni keveset. No de ha itt ez az architectura
 40  1,   VIII|           a mi van. Kapsz földet, de annyi az erdő rajta, hogy
 41  1,   VIII|          aki napszámban dolgozik, de otthon a viczispán sem kap
 42  1,   VIII|       mondám, megettük volna. -~ ~De majd elfogott engem egy
 43  1,   VIII|         szerencsésen főbe lőttem; de még akkor is maradt annyi
 44  1,   VIII|    elkészülnék, azt agyonlőhetem, de mit csináljak azzal a millió
 45  1,      X|        kitépetett termő földéből, de gyökerei benszakadtak. Nappal
 46  1,     XI|          mi itt mindennapi dolog, de végre polypus támadt a torkában,
 47  1,     XI|  megfojtotta a gyilkos kinövés.~ ~De nem soká kellett a magány
 48  1,     XI|     természet legvadabb gyermeke, de ha egyszer megszeret, akkor
 49  1,     XI|      akkor el nem hágy soha.~ ~(- De majd elhagyom én őt, mielőtt
 50  1,     XI|           a husa delicatesse. -~ ~De majd teszek én arról, mondám,
 51  1,     XI|           én is birkózzam vele.~ ~De már engem, teringette vadkirálya
 52  1,     XI|    vezetne ki ebből az országból, de soha sem kaptam kalauzt.~ ~
 53  1,     XI|       kénytelen voltam azt tenni, de érzem, hogy bele is halok.
 54  1,     XI|    egygyel többen vagytok otthon. De te földbirtokos is voltál;
 55  1,     XI|         mindenütt bün ez érzelem, de ti nektek szent legyen ez
 56  1,     XI|         üdvözült a magyar nélkül, de magyar nemzet nem születik
 57  1,     XI|           Nem tudom, mit teendek; de aligha meg nem kisértem
 58  1,    XII|    mondjanak rólam a mit akarnak, de előtted bárha menteni nem
 59  1,    XII|     előtted bárha menteni nem is, de legalább ki akarom magyarázni
 60  1,    XII|     elhagyott a megvetett hazába. De nevessetek bár akkorát,
 61  1,    XII|          nem megyek hát haza? -~ ~De már azt nem cselekszem,
 62  1,    XII|          eljöttem, megbántam bár, de nem vallom be; s ha itt
 63  1,    XII|         megőszülök, itt meghalok, de vissza képpel sem fordulok
 64  1,    XII|     fejembe! -~ ~Az nem sokat ér, de fogadjunk száz aranyba. -~ ~
 65  1,    XII|      angyalnak földi üdve.~ ~Ejh! De mit mentegetem én szivem
 66  2,      I|         hangot álmában meghallja, de nem ébred föl rá, hanem
 67  2,      I|    Fiatalok voltak mind a ketten, de a halál vénekké tette őket.
 68  2,      I|  csattanásai, a hajó himbolygása, de e hajó nem jár azon az úton,
 69  2,      I|          üt ki hajós népe között, de valami szerencsétlenségnek
 70  2,     II|           és az országuton kivül. De ifju éveiben kegyetlenül
 71  2,     II|         ölelni teremté vala őket; de az gondolatjában sem fordult
 72  2,     II|        Szelid, jámbor lélek volt, de nem bárgyu, elfogadott mindent,
 73  2,     II|           nem panaszolt semmiért, de észrevett mindent; jól hallá
 74  2,     II|          apát anyát, míg gyermek: de a szülők szerelme eltart
 75  2,     II|         Tamás jól számitott. Jól, de boldogtalanul.~ ~Félt hogy
 76  2,     II|          mely éltében övé volt. - De jól számitott. A leány egyenként
 77  2,    III|    hatástalan, ártatlan alvószer; de ha egy cseppet belőle egy
 78  2,    III|          ne ismerje azt meg soha; de ki szivében ez igézetes
 79  2,    III|        jól gondolá; vágyott a nő, de vágyait nem mondá meg a
 80  2,    III|           a madár tarka dolgokat, de a tegnapiakról semmit, semmit;
 81  2,    III|      dugókat pattantott szájával, de csókot nem utánzott, s valahányszor
 82  2,    III| szelenczét pedig elégette.~ ~.....De még sem halhatott meg, ügyes
 83  2,      V|     kivülről még csillagot mutat, de a csillag fénye benn örökre
 84  2,      V|          szavát nem lehete venni; de ha vihar támadt, ha érzé
 85  3,     II|         nyomástól.~ ~Az éj beáll, de nem a nyugalom. Képtelen
 86  3,     II|     vagyok, s apádat nem ismerem, de csak ugy gyanitom, kell
 87  3,     II|      vannak.”~ ~„Hivd ide őt.”~ ~„De nem fog jöhetni, mert el
 88  3,     II|          Lehet” szól a kis lyány, de nem hitte a mit mondott;
 89  3,    III|      foglalt személyes leiráshoz; de mind összevéve sem értek
 90  3,    III|          fizesse meg jószándékát: de nem fogadhatom el, mert
 91  3,    III|        Hová?”~ ~„Magam sem tudom, de igen messze.”~ ~„No hát -
 92  3,    III|         segítem.”~ ~„Nagyon szép; de a hová én megyek, oda nem
 93  3,    III|         magától a szerencsétlent; de nem tudta kitaszítani szivéből
 94  3,    III|           gondolkodni a halálról, de annál többet gondolt halálos
 95  3,    III|         Lefeküdt a temető árkába, de nem aludt, csak álmodott.
 96  3,    III|      árokba, az volt olyan hideg, de homloka égett. - Egy átkot
 97  3,    III|         az ember, mikor fölébred; de ő nem felejté el, hogy mit
 98  3,    III|   röpkednek előtte, utána; üvölt, de nem emberi fülhöz szóló
 99  3,     IV|         előtünni. Egy téres falu. De a házak egyikén sem füstölt
100  3,     IV|           városon kivül egy tágas de szennyes földszinti négyszög
101  3,     IV|          a kit a lyánka keresett; de kinek nevét szeszélye legbizalmasabb
102  3,     IV|          M u r á n y i G á b o r” de ő nem tudta azt, s apja
103  3,      V|  ajánlatokkal visszacsalhassanak, de soha sem hittem cseleiknek.’~ ~„
104  3,      V|        gondolá magában az örmény, de én is vigyáztam magamra,
105  3,      V|      megmenekülhetésre, csak egy; de az fájdalmasabb a halálnál,
106  3,      V|          lesz, te jóbarátom vagy, de én is jóbarátod vagyok,
107  3,      V|     tréfából sirni is tudok? ’~ ~„De az nem lehet; te az én lelkem,
108  3,      V|      határon belül magát mutatni; de bizott is benne, hogy senki
109  4,      I|   legnevezetesebb az, melly a Rue de Viviennel szemben, közel
110  4,      I|            dans ce fossée cessony de vivre”t, s nem ügyelt az
111  4,      I|        tréfás dolognak tartja nem de.~ ~- Oh igen, elannyira,
112  4,      I|   ujságirók hazaárulónak szidják, de azt a szégyent, hogy nem
113  4,      I|              Ön gondolkodóba ejt. De hátha nem találva a pénzeket
114  4,     II|  Hihetőleg férjemmel van dolga.~ ~De a szekrény lapjára világosan
115  4,     II|          annyi kincset bizni.~ ~- De hát ki tudja azt? Mi oka
116  4,     II|         hozzám lesz intézve.”~ ~- De igen, ide egy kis czédula
117  4,     II|           egy szó volt megkezdve, de ki is törülve, a porzó letörlése
118  4,     II|        ember gazdagság nélkűl is, de becsűlet nélkül nem. A világ
119  4,    III|      egyszerre következtek el rá, de tűrte nyúgodtan, zúgolódástalanul;
120  4,    III|         avult, kopott bútorokkal, de tisztán tartva.~ ~- Kegyed
121  4,    III|      állapotban él.~ ~- Meglehet, de az nem tesz semmit.~ ~-
122  4,    III|      hinni szeretem, hogy vannak, de nekem semmi okom sincs rá,
123  4,    III|   meglehet, hogy még sokáig élek; de türelmes vagyok bevárni
124  4,    III|         mielőtt kegyedet ismerém, de érzem, hogyha kegyed eltaszít
125  4,    III|         feledni és remélni tanít; de én valahányszor boldog embereket
126  4,    III|          önt az asszonyok között; de ha e szó, ha ez intés elmarad,
127  4,    III|   megrendülne hajthatatlan lelke, de meghalunk asszonyom, megosztjuk
128  4,     IV|       összefüggéstelen szóbeszéd, de melynek összevissza bonyolult
129  4,     IV|           kik sajnálták Moncenét, de Arnouldot mindenki előre
130  4,     IV|           a vádlottét.~ ~Szerény, de méltóság teljes arczczal,
131  4,     IV|           a mindig szép, érdekes, de most kétszerte szebb és
132  4,     IV|       szokottnál halványabb volt, de e halványság nem a félelem
133  4,     IV|    személye köztiszteletben álló, de annál erősebben szólt hirlelt
134  4,     IV|           Az eset borzasztó volt, de legborzasztóbb a vádlott
135  4,     IV|       senki sincs ki védni tudja, de érzé azt is, hogy vele van
136  4,     IV|        kevés részvét mutatkozott, de a közönség a szép nőben
137  4,     IV|     gyászt és nyomort hozott reá. De volt ellenkezőleg Monce
138  4,     IV|     melyeknek mindegyike halálos, de elfeledtek arra megfelelni,
139  4,     IV|      látta őt az irodából kijőni. De feltéve, hogy e rejtélyes
140  4,     IV|   hitelezői elől akart elrejteni, de mit Moncené asszony azoknak
141  4,      V|        óta figyelmeztetve voltam, de melynek kútfejére nem találok.
142  4,      V|     tiltakozott elfogatása ellen; de miután tudtára adták, hogy
143  4,      V|              Sajnálom, asszonyom, de ez egy kivánsága alig teljesülend,
144  4,      V|          vétkéről nem tud semmit. De állitá azt is, hogy ön szereti
145  4,      V|  csókjainak nyomát is fölkeresni; de az Istennek törvénye kötelességeket
146  4,      V|        álnevek alatt levelezni? - De mit folyamodom én szőrszálhasogató
147  4,      V|        elkövetkeztek. Ön szenved, de én is szenvedek. Ön a rágalom,
148  4,      V|         egy perczre összeborzadt, de hirtelen elmult róla ez
149  4,      V|      félek uram, ártatlan vagyok; de ha meg kell lenni, lelkem
150  4,      V|           a halál eszméjéhez.~ ~- De nem a gyalázatéhoz. Gondoljon
151  4,      V|          állitását.~ ~- Hazudott, de lelke rajta. Nem védem magamat
152  4,     VI|         és karjai közé rogyott.~ ~De a birák és a vádló szinte
153  5,     II|   fellehetett ingerűlve ő ellene, de méginkább a magát elszöktetni
154  5,     II|      korán elhervadt, elpusztult, de az úrhölgynek itt is csak
155  5,    III|      vendég nem is tuczat számra, de százával lakott nála, ott
156  5,    III|     kénytelen volt őt dicsérni.~ ~De ki is választá számára apja,
157  5,     IV|        észrevevé Kozima haragját, de mit tartott ő egy leány
158  5,     IV|               Azt nem vihetem el. De hoztam magammal egy kést.
159  5,      V|        meghajlott a nyomás alatt, de nem tört el: a leány mellett
160  5,      V|            Malika kiszenvedett.~ ~De Kozima elérte a pinczét.~ ~
161  5,      V|            Estében kitörte lábát, de azért oroszláni erővel védte
162  6,      I|  nyugodtan fog alhatni. Lefeküdt. De az utczák zaja még most
163  6,     II|          igényt a tánczolhatásra, de azon esetre, ha mégis valakinek
164  6,     II|      tudóst, a hol könyveket lát. De igy elbúni! Nem szokott
165  6,     II|          maradva.~ ~- Don Aquiles de Mendoza.~ ~- Ah, a derék
166  6,     II|      Örömet nem adott ő senkinek, de a fájdalom, mely tőle jött,
167  6,     II|   Spanyolországot, don Hernandót, de la Romanat, és a győzedelmet.~ ~
168  6,     II|        szoká, virágos szók nélkül de tiszta gondolattal mondott
169  6,     II|    Spanyolországnak volt intézve, de az volt benne a jó kivánság
170  6,     II|          fordultak szomszédaikhoz de senki sem szólt.~ ~E pillanatban
171  6,     II|          csak kéziratban forgott, de melyet minden spanyol ismert,
172  6,     II|          le a honszerelem ismert, de elfelejtett parancsszavát.
173  6,    III|          az félénken szétnézve. - De nem hallja-e meg valaki?~ ~-
174  6,    III|         kapus. Nem ér semmit.~ ~- De hát mit tudom én, hogy mi
175  6,    III|         don Jacintót még kevésbé, de annál inkább don Eustaquiot,
176  6,    III|       volt, ostromlója volt elég, de senki meg nem hóditotta,
177  6,    III|          szobaleány, elálmékodva. De hát hol van?~ ~A kapus feleségére
178  6,    III|   düledezett a bámulat miatt.~ ~- De hát ha szereti az asszonyunk,
179  6,    III|          azt jelentse meg nekünk. De a mig asszonyunk azon kép
180  6,    III|        vagyunk a dicsőségtől.~ ~- De én megkérdem valakitől,
181  6,    III|           túlsó végin járt akkor, de még is meghallá a zajt s
182  6,    III|         tovább tartott félóránál, de a kivett vas darab most
183  6,    III|     emeletből leereszkedni rajta, de kifeledte számitásából azt,
184  6,    III|    erkélyéig lebocsátkozhassék.~ ~De most hova?~ ~Az utczára
185  6,    III|          ismét egy ajtóra talált, de az be volt zárva. Koczkáztatá,
186  6,    III|         nem ijesztette volna meg, de e kép elsápasztá arczát,
187  6,    III|          el sirását s föltekinte, de még mindig térdenállva maradt.
188  6,    III|         Üdvömet elvesztém örökre. De mi nekem a túlvilági üdv
189  6,    III|          midőn e nevet kimondtam. De ha te megbocsátasz is; ha
190  6,    III|           az égbevezető utat.~ ~- De igy nem lehet eltávoznod,
191  6,    III|     szabadon. Én parancsolom.~ ~- De hát ki ez az úr? dünnyögé
192  6,     IV|           utczákon és sötétség.~ ~De távolabb, a Tajo partjain,
193  6,     IV|         ablakostul együtt.~ ~- No de hozott Isten. Maradt még
194  6,     IV|          meggyujtva a tűznél.~ ~- De már abban megelőzlek pajtás.
195  6,     IV|                Akár miből lettél, de oda nem mégy előttem; állitá
196  6,      V|   odafordult bajtársához, s halk, de indulatteljes hangon e szókat
197  6,      V|            s valamit szólt hozzá, de hangját elnyelé egy irtózatos
198  6,     VI|   mindezeknél: a te távollétedet. De most vége minden fájdalomnak,
199  7        |           egész világot javitani! De szerencsémre, e műtét nem
200  7        |       gazdag álma, le nem irható, de el sem felejthető.~ ~De
201  7        |           de el sem felejthető.~ ~De nem, az emberéletben nincsen
202  7        |     sziklaerkély az esőszakadást, de az alárohanó záporzuhatagnak
203  7        |         szakadó zápor süvöltését, de a belöle származó sárral
204  7        |           kivántam neki jó napot, de nem fogadta el. Elmondám
205  7        |     tisztelhet; hagyott beszélni, de látszott, hogy fel sem vesz,
206  7        |            Örömest szöktem volna, de féltem, hogy les, s ha észreveszi,
207  7        |        környékben az ember felől, de egyebet sem birtam kikutatni,
208  7,     IV|         vérszomj irtózatos érzet; de a vérmámor gyönyöre még
209  7,     VI|        mint nevetett e mese után, de érezém, tagjai mint reszkettek
210  7,    VII|        népek, az élet, a halál, - de központja gyűlöletem örökéletének
211  7,    VII|              Szivem egyetlen seb, de legfájósabb ott, hol enkezeim
212  7,   VIII|       patakban lemossam kezemről, de nem ment le. Mostam, vérig
213  7,   VIII|        vétkeztem, bűnhődni fogok, de nem emberek kezétől. Az
214  7,      X|           Régen volt, igen régen. De nem tudtam imádkozni. A
215  7,      X|              Jaj a botránkozónak, de százszor jaj a botránkoztatónak!~ ~ ~ ~
216  7,     XI|        zászló, a kegyelemparancs. De nem látott semmi fehéret.
217  7,     XI|         szétakarta azt szaggatni, de nem engedett az. Erősebben
218  7,     XI|     csecsemőt ugyan nem hozta ki, de megtömte oda benn zsebeit
219  7,     XI|       lény, sem szive, sem lelke, de megtudta szánni a siralom
220  7,    XII|          sem töröl ki emlékemből, de mik ott ragadnak szivemben,
221  7,    XII|        mennyet, kereste a poklot, de nem talált rájok. Örök bujdosásra
222  7,    XII|    lehessen, - a csillag meghalt, de ő élve maradt. Versenyt
223  7,    XII|          meg a földet az Isten.~ ~De reáakadtak embertársai.~ ~
224  7,    XII|       kisértenek meg álmaimban.~ ~De az ébrenlét semmivel sem
225  7,    XII|   arczokat, kik engemet ismernek, de kiket én nem ismerek, -
226  7,    XII|  rémtekintettel, kuszáltak hajai, de arcza vonásai még kuszáltabbak,
227  8,      I|      kaczagva:~ ~- Tamás megjött, de nem csak hogy medvét nem
228  8,      I|      egyre orditott a barlangban, de nem jött elő, hanem hagyta
229  8,      I|        Reszkető kezem nem talált, de a ráintézett lövésre felsikoltott
230  8,      I|         ijedten hátra tántorodék. De már e sikoltás emberi hang
231  8,     II|       éggel csodás ellentétben.~ ~De lent a völgyben még ködös
232  8,     II|           körrajzai már látszanak de még minden feketén. A sziklák,
233  8,     II|     közelgő arczának irányozva.~ ~De ez nem gondolt a leány kezével,
234  8,     II|       estek le üldözője vállaira, de a következő pillanatban
235  8,     II|      sikoltásra. Nem érté a szót, de látta az eleven kétségbeesést
236  8,     IV|         hangok..... Ismeretlenek, de elbűvölők. Hallgatózott....
237  8,      V|           végig gazdag hajfürtei. De a mi mindennél megragadóbb
238  8,      V|        sőt lekötelezesz vele.~ ~- De ha megtalálod bánni.~ ~-
239  8,      V|            Legvigabb volt Darvai, de látni lehete rajta, hogy
240  8,      V|          órában alkalmatlankodót, de most szinte kapott az alkalmon,
241  8,     VI|        neszét nem lehete hallani, de ha eljött az éj, ha a kastély
242  8,     VI|          neje birtokát bitorolja, de jogot nem.~ ~- Fogok keresni
243  8,     VI|       felé karjait, szólni akart, de a hang elfagyott ajkain.~ ~
244  8,     VI|           birtokában maradni.~ ~- De a leánynyal mit akar ön
245  8,     VI|          hidegen megcsókolva.~ ~- De csitt, szólt az úrnő, attól
246  8,    VII|     simult hizelgőleg a leányhoz, de a mint annak szemeibe tekinte,