Rész,  Fezejet

  1  1,      I|         nyelvre.~ ~Ő nevet magának és én sirok, mert tudom jól, hogy
  2  1,      I|             igazgatták mindazt, a mit én hibásan rajzoltam s a mit
  3  1,      I|                Jenőnek mond azt, hogy én igen vig kedélyben vagyok,
  4  1,      I|       szeretném, ha azt érezné, a mit én; de azt sem, hogy elfeledjen
  5  1,      I|          sejtse, hogy e boldogságaért én imádkoztam az éghez.~ ~Áldjon
  6  1,     II|               asztalnál. Majd keresek én magamnak olyan országot,
  7  1,     II|         megtudják az embert becsülni. Én megélek, fogadom, majd meglássuk
  8  1,     II|              Jól van, majd megmutatom én nektek (nem neked szólok,
  9  1,     II|             az emberről, hogy valami. Én magam ugyan incognitó akarok
 10  1,    III|            csekély fáradságokkal jár. Én e művet csak nem rég végezém
 11  1,    III|            kezével kinált meg, melyet én is elfogadtam, nem azért
 12  1,     IV|          sorssal, melyben mi vagyunk, én panaszkodom.~ ~Mindazok,
 13  1,     IV|               fog bennünket körül, és én irigylem annak sorsát, ki
 14  1,      V|            megmutatom, gondolám, hogy én magyar vagyok, s föl sem
 15  1,      V|              úrféle a födözeten, mint én és a kapitány: már csak
 16  1,      V|           kapitány: már csak lemegyek én is, mert még azt találja
 17  1,      V|            azt találja gondolni, hogy én vagyok a kapitány s ő megy
 18  1,      V|                 Nem ugyan hogy nem.~ ~Én már szerettem volna, ha
 19  1,      V|            már hozzá voltak szokva.~ ~Én egész ijedséggel léptem
 20  1,      V|                kártyáját gusztálva.~ ~Én nem, hanem talán ez az asszonyság
 21  1,      V|       megszakiták kinos sikoltásai.~ ~Én is elmentem onnan. Inkább
 22  1,      V|              majd megevett az unalom. Én olvasni nem szeretek, könyvet
 23  1,      V|           fogva a becsületes ember az én contómra eszik iszik, az
 24  1,      V|              contómra eszik iszik, az én dohányomat szíja, s az én
 25  1,      V|             én dohányomat szíja, s az én csizmámat viseli. De nem
 26  1,      V|            megélni? kérdém tőle.~ ~Az én fiúm homlokára csapva nagy
 27  1,      V|             kérdém tőle.~ ~Mindenhez, én az vagyok a mi akarok: ha
 28  1,      V|       tanitani; ha kell könyvet irni, én megirom, ha kell kiszedni,
 29  1,      V|            megirom, ha kell kiszedni, én kiszedem, ha kell bekötni,
 30  1,      V|            kiszedem, ha kell bekötni, én bekötöm, s még ha rá kerül
 31  1,      V|               teszem, hogy megvegyem. Én tudok mindent, a mit Bosco
 32  1,      V|          humoristicus felolvasásokat. Én a kézi mesterségektől sem
 33  1,      V|                Itt is akadt bolondra: én reám; nem mulik el nap,
 34  1,      V|              úgy jártunk Friczczel az én németemmel a födözeten,
 35  1,      V|                mint a részeg emberek, én ő rajta nevettem, a mint
 36  1,      V|               csap valami az ajtómra, én a forró kávét a nyakamba
 37  1,      V|     hangváltozatain az ijedelemnek.~ ~Én a milyen fél deliriumban
 38  1,      V|              viz. -~ ~Bizony bánom is én; viszonzám, ha viz jött
 39  1,      V|           vizet mind megihatod, a mit én kiszivattyúzok, gondolám
 40  1,      V|        hasonló állapotban voltak mint én. A toronymagas hullám, majd
 41  1,      V|           nejét, gyermekeit.~ ~Csupán én értem nem jött senki, ott
 42  1,      V|               fölszedett bennünket.~ ~Én ez idő alatt folyvást hagymázban
 43  1,     VI|            irt rá, azokat összeadták; én köszöntem egyiknek is másiknak
 44  1,     VI|    valamelyikhez szóltam, úgy, a hogy én tanultam angolul beszélni,
 45  1,     VI|     mindenféle salátát.~ ~Tudod, hogy én az itt elősorolt elementumokat
 46  1,     VI|            mondaná: tartson velünk.~ ~Én azt hittem, hogy majd az
 47  1,     VI|             pinczér.~ ~Jól van, hanem én a hust csak sülve szeretem,
 48  1,     VI|                melyik emeletben fogok én itt lakni?~ ~A legény azt
 49  1,     VI|               s miután megtudta, hogy én vagyok, a ki a szállást
 50  1,     VI|                    Lelkem! nem vagyok én sem mesterember, sem kereskedő,
 51  1,     VI|               az van hátra, hogy most én szolgáljak neki.~ ~Azt gondoltam,
 52  1,     VI|           valamire volt szükségem, az én inasom nem jön, a csengetyühuzót
 53  1,     VI|            sem látszott zavarni.~ ~Az én legényem a theát töltögette
 54  1,     VI|               czifra hangnyomattal az én legényem s olyan grimászokat
 55  1,     VI|         szokásodra, majd megtanitalak én tégedet az enyimre.~ ~Ezzel
 56  1,     VI|               szót válthatna velem.~ ~Én rögtön vele mentem, bérkocsin
 57  1,     VI|               ismét együtt vagyunk.~ ~Én pedig föltevém magamban,
 58  1,     VI|          mellényig minden öltözete az én köpönyegemből készült rajta.
 59  1,     VI|          mennyire csodálatosan járt ő én velem, hogy mikor megakart
 60  1,     VI|              de hagyjuk ezt, szólt az én geniusom, beszéljünk komolyabb
 61  1,    VII|            pihenni senki nem jöhet.~ ~Én szeretem a munkát, mert
 62  1,    VII|               ha megmondom, miszerint én mindazon foglalkozást teljesitem,
 63  1,    VII|          magunkra vagyunk szorulva.~ ~Én főzök, edényeket takaritok,
 64  1,   VIII|          mappán ne keress, mert a hol én vagyok, oda okos ember nem
 65  1,   VIII|            nagy ember irányában, mint én és Friczi, tartozott.~ ~
 66  1,   VIII|          utóbb azt határozók el, hogy én elindulok a középsőn, Jancsi
 67  1,   VIII|              magunkkal hoztunk, s már én bölcsen vissza akartam fordulni,
 68  1,   VIII|              város végén jőn.~ ~Nosza én is siettem magamat hirtelen
 69  1,   VIII|              megtartátok szavaitokat, én nem. Az adott szó megtartása
 70  1,   VIII|       másképen ütnek ki a valóságban; én is nyári pavillon alatt
 71  1,   VIII|               Mit! kiálték felugorva. Én csörgőkigyókkal háljak egy
 72  1,   VIII|             nem is félelmes.~ ~De már én csak kimentem onnan Jancsival
 73  1,   VIII|           kezdtünk, mentünk tovább.~ ~Én aggódva kérdezém a citoyentől,
 74  1,   VIII|             ez erdőből kibukkanunk.~ ~Én hozzá levén szokva hogy
 75  1,   VIII|            Valóban regényes, feleltem én reá, csak hogy nálunk az
 76  1,   VIII|          fakadt s kiment a házból, az én gyomrom is honvágyat kezde
 77  1,   VIII|             hol van üres fundus?~ ~Az én országfőnököm bevitt az
 78  1,   VIII|         affélével szépen beültetve.~ ~Én majd hanyatt estem nevettemben.~ ~
 79  1,   VIII|               szavam oraculum előtte, én pedig nem jól érzem magamat
 80  1,   VIII|            vagyok a legokosabb ember; én ehez nem vagyok szokva.~ ~
 81  1,   VIII|             kertet nem csinál belőle. Én legalább nem csudálkoznám
 82  1,   VIII|          padlásra bujt el ijedtében s én kiszorultam a házból, miután
 83  1,      X|                testvérem az ablakból, én zongorámtól.~ ~E hang, e
 84  1,      X|             közelg, atyám a halálhoz, én a kétségbeeséshez.~ ~Még
 85  1,      X|            senki sem az.~ ~Ilyenek az én örömeim. Ilyen az a verőfény,
 86  1,     XI|            ugy csavarja guzsnak, mint én egy fűzfavesszőt; folyóviz
 87  1,     XI|          nyomoruságosan elveszszen.~ ~Én szerencsésen keresztülláboltam
 88  1,     XI|           soha.~ ~(- De majd elhagyom én őt, mielőtt megszeretne,
 89  1,     XI|       delicatesse. -~ ~De majd teszek én arról, mondám, s előhozva
 90  1,     XI|            akkor meg nekem állt, hogy én is birkózzam vele.~ ~De
 91  1,     XI|              rögtön megjuhászodott az én emberem, fejét lehajtá előttem
 92  1,     XI|            kezdte tudakolni, hogy hát én mit adok viszont nászajándékul
 93  1,     XI|                ha akarom Quebeckig.~ ~Én pedig régen szöktem volna
 94  1,     XI|              üljek fel az ő hátára.~ ~Én, biztositva a citoyent,
 95  1,     XI|         szavát hallottuk volna; ez az én vérem, melyet ha isztok,
 96  1,     XI|           kell-e azt hagyni mindjárt? Én kénytelen voltam azt tenni,
 97  1,    XII|          Midőn e levelemet kapod, már én akkor a tengeren vagyok,
 98  1,    XII|               szökik falujába, akként én is visszafanyalodom nagy
 99  1,    XII|             nem tántorit akaratomban. Én visszamegyek.~ ~Nem rég
100  1,    XII|             vele. Az a balgatag ember én vagyok. És igy van az. Ha
101  1,    XII|         megbecsülni, csak jertek ide. Én szeretném, ha minden pártvezéreinket
102  1,    XII|             zöld asztal mellett, mire én azt találtam kiszalasztani
103  1,    XII|            volt már boritva vérrel.~ ~Én sietve odarohantam, hogy
104  1,    XII|             Miért tevé ön ezt? kérdém én irtózattól elállva. -~ ~
105  1,    XII|             kiért itt legyen, egyedül én. Most már én sem leszek.
106  1,    XII|          legyen, egyedül én. Most már én sem leszek. El leend hagyatva,
107  1,    XII|            lesz visszamenni oda, hova én őt nem vezethetem többé.~ ~
108  1,    XII|           lesz elhagyatva, a mig csak én élek, apja leszek neki és
109  1,    XII|          szavak után megszünt élni.~ ~Én megtartottam igéretemet.~ ~
110  1,    XII|              boldogsága kutforrásához én vezethettem vissza, e gondolat
111  1,    XII|                Ejh! De mit mentegetem én szivem gyöngeségét! mit
112  1,    XII|            tagadom, haza akarok menni én is, mert szivem megrendül
113  2,      I|       dobbanását meg tudják érteni.~ ~Én olvastam e könyvből, hallgatám
114  2,      I|             ember kicsiny, parányi.~ ~Én jártam emberlaktalan földeken,
115  2,      I|               fű túlnőtt rajtok, - és én megtanultam tőlök, hogy
116  2,      I|              dicsősége felhőárnyék.~ ~Én jártam a legmagasabb sziklaormokon
117  2,    III|       ragyognak.... Az a fehér ott az én csillagom,..... ama sötét
118  2,    III|             bűn!”..... Bűnös vagy!... én is az vagyok.... Jer, rejtsük
119  2,    III|            Agathodaemon, ne halj meg; én szeretlek; - szeretlek,
120  2,    III|         álmodat, szólt tréfásan a nő, én majd álommagyarázód leszek.~ ~-
121  3,      I|                zöldebb a mező.~ ~Csak én nem mehetek.~ ~Nem mehetek,
122  3,      I|             vannak megerősitve. Éjjel én fekszem e kövön, nappal
123  3,      I|           mindenre egyiránt kiömlik s én érzem, hogy mint a pinczébe
124  3,      I|               perczeiben megtagadott. Én ott sem imádkoztam. - Mikor
125  3,      I|             füleim körül fütyültek; - én akkor sem imádkoztam. -
126  3,      I|               el rólunk ostorodat!” - én még ott sem tanultam meg
127  3,      I|             mennyi csapást éreztettél én velem; - vigadjon ő, valahányszor
128  3,      I|              vigadjon ő, valahányszor én szomorkodom. Úgy hulljanak
129  3,      I|               rá malasztjaid, mint az én könyeim hullanak a porba.
130  3,     II|          meghalnék, bár vele mehetnék én is”, szólt siránkozva a
131  3,     II|      ismeretlentől; - ki vagy te?”~ ~„Én a vesztegintézeti betegőr
132  3,    III|                Nagyon szép; de a hová én megyek, oda nem szokás útiköltséget
133  3,     IV|     akasztotta fel, mondj egyet, majd én utánad mondom; csak akármilyet,
134  3,     IV|               susogta: „tavaly még az én testvérem is ilyen szép
135  3,     IV|               tetted azt kétszeresen, én itt lakom közel majoromban,
136  3,     IV|             állanak szolgálatodra, az én nevem Szomor Lőrincz; magyarhoni
137  3,     IV|             barátságodat ajánlottad s én viszont az enyémet, - a
138  3,      V|               h o g y e z v a l a h a én v o l t a m ?”~ ~Nem képzelé,
139  3,      V|             annyiszor elmondtam, hogy én magyarhonból szöktem, politikai
140  3,      V|         gondolá magában az örmény, de én is vigyáztam magamra, s
141  3,      V|               ismert, megtudták, hogy én vagyok Szomor Lőrincz s
142  3,      V|           lesz, te jóbarátom vagy, de én is jóbarátod vagyok, légy
143  3,      V|       jóbarátod vagyok, légy nyugodt, én is, leányom is Mahomed hitére
144  3,      V|                De az nem lehet; te az én lelkem, az én életem vagy,
145  3,      V|            lehet; te az én lelkem, az én életem vagy, nélküled meghalok.”~ ~,
146  3,      V|             nélküled meghalok.”~ ~,És én nélküled elkárhozom. Lásd -
147  3,      V|             Lásd - atyád nagyravágyó, én koldús vagyok. A helytartó
148  3,      V|        paripát aklainkból, - ne félj, én a tiéd maradok.”~ ~S a lány
149  4        |               pallost, és azt mondja: én eljövök külön választani
150  4,      I|          Monce, ön azt hiszi, hogy ha én most e pénzösszegekkel megszökném,
151  4,      I|           tettek igy két izben, hanem én azután figyelemmel kisértem
152  4,      I|               elfogadna?~ ~- Akkor az én dolgom lenne őt tudósítani
153  4,      I|           levelet feleségéhez, melyet én csak akkor fogok neki kézbesíteni,
154  4,      I|                ki zajt fog ütni vele, én leszek, mi ismert renoméemnél
155  4,    III|            hogy birnom kell kegyedet. Én jó, szelid, emberekkel jóltevő
156  4,    III|        rettenetes nem lett volna, tán én sem lennék különböző a többi
157  4,    III|          feledni és remélni tanít; de én valahányszor boldog embereket
158  4,    III|    megfosztani. Tán később....~ ~- És én kérni fogom önt, hogy ez
159  4,    III|            helyéről.~ ~- Asszonyom... Én kegyedet évek óta szeretem.
160  4,    III|             szó, egy intés hozzám, és én megszabaditom önt, mindent,
161  4,     IV|                 Uraim, esküttbirák, - én Duval Armand, hivatalomnál
162  4,     IV|              azért elnézést kérek - - én jogtudós nem vagyok; szép
163  4,     IV|           beszédet nem tudok tartani, én csak az igazságot tudom,
164  4,     IV|               meghalni önkeze által s én ez okot elfogom mondani.~ ~
165  4,     IV|      átnyújtott mérleg áttekintése, s én nem találom rendkívűlinek,
166  4,      V|       másodszor férjhez akarsz menni. Én epedve várlak és számlálom
167  4,      V|               semmi bántalma, egyedűl én vagyok a vétkes.~ ~- Jó, -
168  4,      V|         helyett az emberhez szólanak. Én egyszerű polgár vagyok,
169  4,      V|               egyszerű polgár vagyok, én nem tudom: lehet-e, igazságos-e
170  4,      V|        levelezni? - De mit folyamodom én szőrszálhasogató mentegetésekhez,
171  4,      V|        rámutasson? Uraim esküttbirák, én védenczemnek nem életét,
172  4,      V|         elkövetkeztek. Ön szenved, de én is szenvedek. Ön a rágalom,
173  4,      V|              szenvedek. Ön a rágalom, én a szerelem miatt. Önnek
174  4,      V|            engem boldoggá tehetne, és én esküszöm, hogy nem fogom
175  4,      V|           velem megosztani az életet, én találok rá módot önnel megoszthatni
176  4,      V|          Azután vallani kezde.~ ~- Az én nevem Taillard Armin, ugyanazon
177  4,      V|              meggyilkolását tanácslá, én valék, én segitettem neki,
178  4,      V|    meggyilkolását tanácslá, én valék, én segitettem neki, az első
179  4,      V|            lövést ő tevé, a másodikat én. Mr. Tonnerst Mme Monce
180  4,     VI|         Moncené, védd lelkedet, ne az én életem.~ ~Taillard oda fordúlt
181  5,    III|                 Ma vendégeim lesztek, én tartom ki lakodalmatokat,
182  5,      V|              és parancsolója vagyok-e én az én feleségemnek, a mint
183  5,      V|           parancsolója vagyok-e én az én feleségemnek, a mint ti
184  5,      V|                    Jősz velem, a hova én megyek.~ ~- Oda ugyan nem!
185  6,      I|     kimehettél itt, miért ne mehetnék én is itt ki!~ ~E gondolat
186  6,     II|          megköszöntőjét. Te volnál az én sógorom travestált árnyéka,
187  6,     II|              nevetve Serenához, te az én nőmből, mig oda voltam,
188  6,     II|             karjára fűzve.~ ~- Legyek én önök közt az összetartó
189  6,    III|          kellenek neki a férfiak.~ ~- Én meg azt hiszem: hogy ki
190  6,    III|              vékony női hang sipegé: „én vagyok, eresszenek be.~ ~
191  6,    III|              asszonyom magára maradt, én ott maradtam az ajtóban,
192  6,    III|          semmit.~ ~- De hát mit tudom én, hogy mi ér valamit? szólt
193  6,    III|       szerelmes-e úrnőm valakibe? Hát én azt hiszem, hogy ő abba,
194  6,    III|        lefestve, szerelmes; mit tudom én, hogy mi kell maguknak egyéb?~ ~-
195  6,    III|         vagyunk a dicsőségtől.~ ~- De én megkérdem valakitől, hogy
196  6,    III|             is megbocsátottam”.... ~- Én Istenem! hol vagyok? Kiálta
197  6,    III|            még mindig térdelt.~ ~- Az én kezem nem nyúlhat te hozzád,
198  6,    III|              fogok még szenvedni.~ ~- Én is. - Én is. Rebegé a hölgy,
199  6,    III|               szenvedni.~ ~- Én is. - Én is. Rebegé a hölgy, karszékébe
200  6,    III|             utólsó szót, tudtad: hogy én e börtönben vagyok?~ ~-
201  6,    III|         köpenybe; vedd e pénzt, mind. Én tudok magamnak holnap ismét
202  6,    III|              Nekem semmi közöm önhöz. Én tolvaj vagyok, lopni jöttem.~ ~-
203  6,    III|        bántani. Bocsássátok szabadon. Én parancsolom.~ ~- De hát
204  6,    III|             dünnyögé a kapus.~ ~- Azt én tudom. Senkinek semmi köze
205  6,     IV|              elől a csatában. Mondtam én, hogy „vas a feje”.~ ~-
206  6,     IV|              Jacinto felpattanva.~ ~- Én.~ ~Don Jacinto hátranézett
207  6,     IV|           tenyerébe csapva.~ ~- Te, - én élelmezési biztos nem vagyok,
208  6,     IV|             Nekem úgy tetszik, mintha én láttalak volna tégedet már
209  6,     IV|                    Az meglehet, hanem én nem láttalak téged sehol.~ ~-
210  6,      V|     testvérednél találtak amaz éjjel, én voltam. Ismersz-e most?~ ~
211  6,      V|               ember, s elkezde sirni. Én nem csináltam semmit, én
212  6,      V|              Én nem csináltam semmit, én egy puskát sem lőttem ki.~ ~
213  6,      V|          Serena grófnőnél találtatott én voltam, a grófnő férje.~ ~-
214  6,     VI|             Szenvedtél miattam sokat. Én is sokat kiállottam. Tűrtem
215  6,     VI|        csókjai voltak azok.~ ~- Diaz! én kedvesem! szólt a nő, öröm
216  6,     VI| lecsillapodott.~ ~- Hogy érzed magad, én lelkem, kérdezé tőle édes,
217  7        |             magával.~ ~Csalatkoztunk: én is a világ is. Én benne.
218  7        |      Csalatkoztunk: én is a világ is. Én benne. Ő bennem. Hanem azért
219  7        |              vesz, meg sem mozdult.~ ~Én szépen meghúzám magam egy
220  7        |              a fellegek eloszoltak, s én könyebbült lélekkel láttam
221  7        |              egy szegletbe vetve, mit én gondosan felszedtem s mohón
222  7,     IV|          lenni? király leszesz? Oh az én lelkemen a bor daemonának
223  7,      V|             ki ily őrülten szeretett, én voltam.~ ~Kéz kézben esküvénk
224  7,      V|             hagylak el.~ ~Ezt mondtam én a lyánynak.~ ~„Ha lesz egy
225  7,      V|            túl? Elment a lyány oda, s én nem mentem vele. Elment
226  7,    VII|       adósságokat fizeti az örökös.~ ~Én is megtanultam gyűlölni.
227  7,    VII|               gyűlöletem örökéletének én magam maradok.~ ~Oh, mennyit
228  7,    VII|           száradt sirvirág. És ezt is én tevém. Magam vettem el magamtól
229  7,    VII|             szerettetik.... E nyomorú én vagyok.~ ~Én vagyok az,
230  7,    VII|                E nyomorú én vagyok.~ ~Én vagyok az, ki kedvesét,
231  7,      X|            szeretni fogják..... ~ ~Ha én oltárképet festenék, nem
232  7,    XII|             halott világban bujdostam én egy országból a másikba,
233  7,    XII|            engemet ismernek, de kiket én nem ismerek, - mély örvénynyilásokat
234  8,      I|         kérdezék összevissza.~ ~- Mit én tudom! Valami emberi medve,
235  8,      I|         lehetetlen lóval utána menni. Én leszállva lovamról, veszem
236  8,      I|              adott arczának, úgy hogy én megborzadva ejtém ki kezemből
237  8,      I|      visszafutott előlem barlangjába, én pedig az egész úton azon
238  8,      I|        mormogá a vadász, himje volnék én is, s elkergetett.~ ~- Ah
239  8,      V|             protestált a medvevadász. Én szóltam, pénzt is igértem
240  8,      V|              Mulassatok czimborák.... Én roszul vagyok, lefekszem”.
241  8,     VI|           Annál hosszabb leend, a mit én szándékozom kegyednek mondani.~ ~-
242  8,     VI|           tudhatja kegyed, hogy a mit én magam örököltem, azt réges
243  8,     VI|           kérdőre vonhatna.~ ~- És ha én e leányt, miután bebizonyitám,
244  8,     VI|         használni bajos.~ ~- Elvégzem én, nyugtatá Darvai. Én szoktam
245  8,     VI|         Elvégzem én, nyugtatá Darvai. Én szoktam a medvének néha