Rész,  Fezejet

1  1,      I| pathoszszal mondja, hogy milyen önkénytelen rájár a szája az édes anyai
2  1,      X|     hazánkról beszél, ajkainkra önkénytelen jönnek a Kárpátok alatti
3  6,     II|    kebléből szakadt fel titkos, önkénytelen sóhaj. Senki sem érzé magát
4  7,     VI|      lett, mint azelőtt vala, s önkénytelen remegését kinevetve, enyelgő
5  7,   XIII|     szomorú angyalnak.~ ~Olykor önkénytelen megborzadok, azt mondják:
6  8,     VI|          s a szerelmet, melynek önkénytelen vágyait a csalogányhangokból
7  8,     VI|     szilaj szemeivel találkozva önkénytelen másik ellensége felé hátrált,