VÁNDOROLJATOK KI!

A nagy világon e kivül nincsen számodra hely.
Vörösmarty.

Szivet cseréljen az, a ki hazát cserél
Tompa.

Vándoroljatok ki... -

Ha a sziv mitsem érez, midőn e szóra gondol, - ha a hazát csak akkor kell szeretni, midőn ezt tenni élv és dicsőség és akkor nem, midőn a honszeretet neve keserv, - ha a távozni készülő nem hall lelkében semmi hangot, mely azt susogja: maradj, maradj!... ha számot vetve magatokkal, meggyőződtetek felőle, hogy itthon nem tudtok semmit használni többé, - ha a legszentebb remények utolsó csilláma is kihamvadt kebletekben, - ha nem szerettek senkit és semmit többé, ki utánatok itt marad, - akkor... vándoroljatok ki.

Hisz mi az a hon? Föld, melyet másutt ingyen osztogatnak. - Itt ugyan őseid vérén zöldül a fű, de amott még gazdagabb; - itt ugyan minden lépten nemzeti emlék akasztja meg pillantatod, kedves vagy bánatos, dicsőség vagy gyász emléke; egy halom, - egy diadalmező, - egy rom vagy egy sir, - mit látsz rajtuk? kilátás van másutt is, s a kik elmultak, azoknak mindegy; akár emlékeznek rájok, akár sem.

Légy hidegvérű. Hát mi érdeme van arra e nemzetnek, hogy szeresd, hogy hozzá tartozó légy? Historiája más népnek is van, nagyobb is talán mint nekünk - jövője fényesebb akárhánynak, - gazdagabb valamennyi. S mi az a honszeretet? Lelki gyöngeség, költői rajongás, gyermeki ösztön. Ha kérdeni találja benned valami titkos érzelem: nem látod-e ez ismerős rónákat, miknek virágait is névszerint ismered? nem andalog-e emléked azon ház küszöbén, hol gyermekéveidet eljátszottad? nem csengnek-e füledbe azon ismerős dallamok, mik a mezők virágaival együtt teremnek? nem jelennek-e meg álmaidban mindazok arczai, a kiket szerettél? nem alszol-e csendesen, azt tudva, hogy fejed szülöttefölded keblén pihen? nem száll-e szivedbe büszkeség, ha a multakra gondolsz s nem dagad-e önérzettől, ha a jövőre nézesz? s mindezeket magaddal fogod-e vihetni? a délibábos rónákat, az ismerős hajlékot, az édes dallamot, a kedves arczokat, az emléket és a reményt, mely a nemzet éltéhez van kötve? - utasitsd ki ez érzelmet szivedből s hitesd el magaddal, hogy elég nagy a világ, hogy az emberek mindenütt egyenlők s hogy az mindegy az emberiségre nézve, akár van magyar nemzet a világon, akár nincs?

Vándoroljatok ki! Adjátok el földeiteket akárkinek, a ki legjobb árt ad értük, hadd jőjön helyetekbe idegen nép s ne maradjon itt más magyarnak, mint a bolondok, kik szerelmesek a földbe, s a szegények, kik kénytelenek azt szeretni. Beszélgessétek egymásnak, hogy itt az idő, melyben a nemzet megoszlattassék, hogy szétmenjen keletnek, nyugotnak, hogy ne éljen ott, a hol ősei meghaltak s ne haljon meg ott, a hol született.

Vándoroljatok ki. A ki ebben nem érez egyebet, mint az éghajlat változását, ki visszatekinthet a határról, a nélkűl, hogy szemei nedvesek volnának, a kinek nincs egyéb terhe, mint az úti podgyász, a kinek nincs kedve bátor arczczal fordulni a borús idő felé s csak a napfényt keresi, az boldog ember s okosan cselekszik, ha itt hágy bennünket, kik el vagyunk szánva tűrni mindent, fáradni mindig és megtartani a régi szivet mindhalálig!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Egy képet rajzolok elétek, olvasgassátok el, ha útban lesztek.

A levelek, mikből e koszorú össze van állitva, három külön egyéniség kedélyét rajzolják.

Az elsö rendbeliek egy érzelemdús hölgyé, kinek családja sulyos erkölcsi kényszerűség miatt hagyta el az országot, a második egy derék vállalkozó magyar hazafié, ki egy tisztújitás alkalmával rajta történt kellemetlenségek miatt túlment a tengeren ex nobili indignatione; a harmadik példány egy korát évekkel megelőzött, eszmékben gazdag franczia német lángelméjé, kinek egyedüli hibája az, hogy nem száz év mulva született, vagy épen soha sem.

Álljanak itt úgy, a hogy egymás után következnek.