IV.

Mennyi keserű van az ember éltében.

Ha mind azt fölakarná jegyezni, gyermekkorában kezdhetne hozzá s megőszülne, még sem érné végét.

Pedig édessége csak négy van a létnek.

Az anya teje, a szerető csókja, a bor lángja és az ellenség vére.

Jut-e még eszedbe az a virágos kert, melynek kóróit is rég szétfútta a szél? Az a nyájas, bús, könyező nőarcz, mely betegágyadnál éjeket virasztott át, a megnyugtató kebel, az érzékeny ölelés, a hizelgő hangok? oh minő messze, minő messze vitte e képeket az idő! ha jutnak eszedbe, tartogasd meg őket féltett ereklyeként, mert vissza nem jönnek sem ez életben, sem a másvilágon. Még egyszer fogsz anyai keblen pihenni, - a föld kebelében, mikor sirba tesznek. Ki fog akkor édes hizelgéssel reggelenkint felkölteni.

Anyucsók, anyaölelés....

Hová lesz a szivárvány, ha a nap eltűnik, hová lesz a virág, ha a tavasz elfogy, hová lesz a csillag, ha egéről lefut? Hát a szerelem hová lesz, ha a szív kiégett?... Mit adhatsz nekem mindenható sors a kinokért, miket fejemre mértél? Egy perczet adj vissza, egy pillanatot azon időkből, midőn megtudtam: hogy a paradicsom a szivben van, nem a mennyországban. Kiűztél e paradicsomból, ajtajára állitottad hideg angyalodat. Adj vissza egy érzést azon szenvedélyből, mely egykor kéj miatt őrültté birt tenni, adj vissza egy csókot azon reszkető ajkakról, miknek érintése velőmet gyújtá meg, ha csak álmomban is.

Első szerelem, első és utolsó szerelem.

Mi édesebb a szerelemnél? A bornak pohara. Kábult gyönyörei a mámor hőseinek. Hosszú önfeledség álma. Szabad járás a tündér országban. Gyönyör, melyhez nem férhet fájdalom. Őrültséggel határos örömök. Kergető láz. Bűvkorona, mely minden vágyadat azon perczben, melyben megkivántad betölti. Akarsz felejteni? elfelejtesz mindent; akarsz gazdag lenni? tied lesz a világ kereksége; akarsz király lenni? király leszesz? Oh az én lelkemen a bor daemonának nincs többé ereje; nincs többé ereje, mióta a vért megkóstoltam s megrészegültem tőle....

Oh a vérszomj irtózatos érzet; de a vérmámor gyönyöre még irtózatosabb.

Mi édesebb a bor kelyhénél? A boszú pohara. Pohár gőzölgő ellenségvérrel megtöltve, mit a tajtékzó ajk szilaj átkok kiáltása közt, halál hörgések hangjánál iszik meg s elolt a szívben egy évtizeden át lobogott gyehennát vele. Hah!...

Nincsen tehát számomra az életnek semmi édessége hátra?... Van, van még egy.

Egy utolsó kép, ez utolsó édesség - a halál percze.