II.

Az öreg Rynn Tamás hetvenkét esztendős volt, midőn megházasodott.

Ha fiatal ember nősül, élni ohajt; ha vén ember vesz feleséget, halni készül. Amaz gyönyörteljes élettel bíztatja magát, nyugalmas meghalálozással emez. Néha aztán megforditva üt ki a dolog. Nyugtalan élet fogadja azt, ki nyugodt halálra várt; siratatlan halál, ki a boldog életet remélte.

Tizennyolcz év előtt, mikor még Rynn Tamás legszebb idejében volt, ugy szolván alig 54 éves, egy éjjel csecsemő sirás verte fel álmából. Kinyitá a neszre ablakát, mely körül sürű szőllővenyigék fonódtak s a borág levelei között egy csinosan fonott kosárkát pillanta meg, melyben gondosan letakarva és bepólálva kis, hathónapos, gyermeket ismerhete fel a kétes csillagragyogásnál. -

Rynn Tamás soha életében nem boszankodott. Soha szomoru nem volt, nem panaszkodott felebarátjaira, nem czivakodott ügyfeleivel, senkit meg nem bánta, senkit meg nem csalt, és senkit nem gyülölt. Kérni nem lehete tőle olyat a mit meg nem adott volna, és ha nem teljesithette azt, vigasztalhatlan lett utána, - s mind e mellett is különös istencsodájaként, napról napra tehetősebb, gazdagabb lőn; noha 54 év előtt ő is oly szegény talált fiu volt, kinek sem atyja, sem hazája, a jó istenen és az országuton kivül. De ifju éveiben kegyetlenül szorgalmas vala és takarékos; fogadott apja kereskedőnek nevelte, mely egyedüli pálya azokra nézve, kik születési előjogok, uradalmak és százados ősök nélkül születtek a világra. Törhetlen szorgalma, lelkéhez nőtt becsületessége s józan értelme szerzék meg azt neki, mibe más bele születik: gazdagságát s az emberek becsülését. - Maga a szerencse is különösen látszott őt kegyelni; bár mihez fogott légyen, azon isten áldása volt. Vállalatai hirhedtek voltak fényes sikerökről, s tanácsadásai aranyat értek, mint az oraculum szavai. Magánéletében maga volt a jóság és szelidség eszményképe, a legkisebb szivesség, melylyel valaki iránta viselkedék örök hálára bírta őt lekötelezni; míg saját jótéteményeit oly szerényen bírta kiosztani, mintha ő tartotta volna szerencséjének, ha más azokat elfogadja.

Rynn Tamás vevé az ablakába tett csecsemőt, kivevé a kosárból, melybe kis rézlapra fel volt írva: hogy a gyermek leány hathónapos, meg van keresztelve, neve Adamante. A gyermek sírt, Rynn Tamás addig hizelge neki, karjain dúczolva s apró danácskákat dúdolva neki, mig elaludt, s akkor saját ágyába lefekteté, betakarta s egész éjjel ébren járt fel- s alá szobájában kezeit örömteljesen dörzsölve, s minden fordulónál le-lehajolva a kis alvóra, hogy őt megnézze; másnap beszaladgálta a félvárost azon örömhirrel, hogy az ég egy kis gyermek angyallal áldotta meg, kiben ezentúl élte vég reményeit látja felvirúlni s kit szeretni fog, mint édes gyermekét.

Tamás mind ez időig nőtelen, családtalan volt. Ifjusága sanyar és nélkülözések között folyt le; férfikora legszebb éveit álmatlan szorgalom és edző küzdelmek foglalák el, s törvénye a természetnek, hogy kiket az emberiséget szeretni hivott fel, azokat megkiméli a szerelem önző szenvedélyétől. Tartózkodó, szinte félénk magaviselete a nők irányában azon köz-hitet terjeszté felőle, mintha nőkerülő lett volna; társaságokban a kiállhatlanságig vitt szerénysége, minden jelentéktelen csekélységért alkalmatlanul hálálkodó önbecsmérlése valódi nyügévé tették őt a finomabb társalgásnak, melynek egyik elve az: hogy az ember saját magának jelenlételét észre se vegye; ő pedig képes volt makacsul állva maradni azon szék mellett melyet egy ünnepeltebb hölgy saját kezével húzott elébe, mintsem e soha nem érdemlett kitüntetést elfogadta volna.

Ötvennégy évig nem bírta elhinni: hogy őt valaki szeretné, hogy volna rajta mit szeretni. Szivében soha asszony képe meg nem fordult; - voltak, kiket imádni tudott mint nem nélküli angyalt szokás imádni, vágy nélkűl, mintha isten csak látni, és nem ölelni teremté vala őket; de az gondolatjában sem fordult meg soha: hogy ő iránta valaki érezni tudjon. - Oh higyjétek el, vannak szelid, alázatos characterek, kiknek azon érzelem beljutalma, melyet ha tetetniök kellene, ha velök nem született volna: beléhalnának.

Gyermekkorában nagy pusztitást tett Rynn Tamás arczán a himlő. Tekintete csak akkor nem volt kellemetlen, ha hideg komolyságot kellett kifejeznie, külömben minden vonalm torzítva visszásan ütött ki rajta; mosolygásától éppen elfutott ki hozzá szokva nem volt. És ő ezt jól tudá. Szelid, jámbor lélek volt, de nem bárgyu, elfogadott mindent, nem panaszolt semmiért, de észrevett mindent; jól hallá sokszor mint nevetnek háta mögött fiatal gyermek-leányok, kiknek egy-egy ügyetlen bókot próbált mondani. Tudta hogy őt nevetik.

Volt tehát mégis végre egy élő teremtés, kit a sors hozzá azért téveszte: hogy élte végnapjaiban szeretve legyen. Ugy kelle lennie. Ő gazdag volt, s napjai, mint hívé, számlálva voltak. Kellett egy élő lénynek támadnia, ki mind azon élvet, melyet ő félszázados élettől megvonva, félrerakott, utána örökölje s e becsületes izzadság-adta jelétért, melyet egy gyermek lelke még remélni sem bír, nem hogy számítna rá - önzéstelen ragaszkodással szeresse őt.

A szeretők szerelme hetekig, hónapokig tart, kezdete van, vége is van; - férj és nő szerelme határozatlan idő; - a gyermek addig szeret apát anyát, míg gyermek: de a szülők szerelme eltart a halálig és tán túl is rajta.

Rynn Tamás áldva találta magát e szeretetben. - A gyermek két év múlva elkezdé őt apának híni: új két év múlva térdein hallgatá tündér meséit, később apja nevét is le tudta írni, majd erszényeket s hálósüvegeket himzett születésnapjára; s midőn 16 éves volt, szendeségben és alázatosságban még fogadott apját is fölül mulá. -

És minő szép volt. Boldogságos isten! Az emberek vétkeztek: ha ő a templomba ment, mert nem néztek az oltárra, hanem ő reá.

Az öreg Rynn Tamás ekkor már 70-éves volt, s egyetlen fekete szál nem volt fehér hajfürtei között. Fogadott leányát egyszerüen, pompa nélkül nevelé ismeretlenségében a jónak és rosznak, mint szokták minden jó szülők, kik szeretik gyermekeik lelkét mezitelenűl hagyni; - az ártatlanság öltözetlenül jár.

Még egy év folyt le s Rynn Tamás és Adamante életideje egyenlő számokban iraték, azon külömbséggel: hogy egyikben a hetes szám hátul állt, másikban elűl. Adamante volt 17-, Tamás 71-éves.

Tizenhét éves korában kezd a leány szivdobogásokat érezni; érzelmeket, mikkel nincs tisztában, s mik fölött magában elpirúl. Sohajtozni kezd, fájdalomérzet nélkűl, s örömrepesés reszket át lényegén, melyről nem tudja, honnét jő. Az alvó forrás fölfakad, s buzogni kezd visszafojthatlanúl, s hogy életnek vagy halálnak vize lesz-e az, mit abból inni fog: az a jövendő sejthetetlen titka.

Rynn Tamás kezdé észrevenni: hogy gyermeke nem szereti többé ugy, mint azelőtt! Jól tudá, mert ember ismerete vén volt: hogy itt az idő, melyben a halvány szüzcsillag, mely eddig a gyermeksziv ismeretlen világa fölött derengett, halványulni kezd egy hatalmasabb érzelem hajnalodó napvilágától..... s megijedt ez eszmétől. -

Az apa megijedt azon gondolattól, hogy leánya nem gyermek többé! -

És gondolt egy balga tervet magában: -

E g y s z e r  f öl v i l á g o s í t á  a  l á n y t :  hogy  ő  n e k i  n e m  a p j a  c s a k  g o n d v i s e l ő j e.  Ez volt a legelső botlás mit Rynn Tamás 72 éves életében elkövetett.

Hány emberélet, hány léleküdv lett semmivé e botlás miatt!

Ez időtől fogva Adamante selyem és bársony öltönyben kezde járni, gyémántokat és igaz gyöngyöket viselt, zörgő hintóban járt, négyszer öltözött napjában és kezdett örülni a világnak.

Tamás jól számitott. Jól, de boldogtalanul.

Félt hogy a leányt elviszik tőle, s vele együtt elviszik azon egyetlen lény szerelmét, mely éltében övé volt. - De jól számitott. A leány egyenként kiadott kérőin. Gazdag őt nem vehette, mert tudva semmije sem volt; szegényhez nem mehetett, mert a kényelmet és ragyogást megszokta.

Hetvenkét éves volt Rynn Tamás, midőn megházasodott.

Megkérdé a lánytól: hogy akarja-e holtig e kényelmeket bírni, mikkel most elhalmoztatik? Van-e türelme egy vén ember súlyos napjait megosztani, annak szeszélyeit türni, betegségében ápolója lenni? őt szeretni?

A leány igent monda rá, hisz Rynn oly jóember volt, mint senki más s azon felül jóltevője és gazdag ember. - Azt pedig senki sem mondá meg a leánynak: hogy az vétek, iszonyu kimenetelű vétek, férjül választani azt, ki mellett a szívben egy hang sem szóllal meg; hogy ebből fakad minden kárhozat, minden átok, mit ember saját fejére idézhet s melyből isten sem szabadit ki, mert az megcsufolása az isten törvényének!