IV.

Igy élt még egy hosszu hónapig. Minden este azon gondolattal hagyta magát ágyába vezettetni; hogy majd ez éjjel meg fogják ölni, várta felébredését az örökéletre s minden reggel felébredt az örök éjszakára.

Sokan látogatták; - jóakaratu vigasztalók, kik nem győztek előtte dicséretekkel halmozni egy gyászba öltözött nőt, ki éjet és napot viraszta a beteg ágya mellett, s kinek hűs kezét gyakran megérzé homlokán a szenvedő.

Ez Adamante volt.

Gyakran hallá őt az álmatlan beteg hallgatag éjszakákon ágya mellett sírni, s térden imádkozni, gyakran érzé hideg csont kezein az életfris ajkak forró csókjait égni, s félt: hogy vaksága mellé még meg is őrül, mert nem bírta kigondolni: hogy miért nem hagyja őt most ez az asszony meghalni, midőn halála mindkettőjökre nézve oly jótétemény volna. Mit akarhat még vele?

Egy napon elkezde Adamante az öregnek mesét mondani. Azt mondá neki, hogy ő hallotta: mikép India belsejében van egy csodatévő szent forrás, melynek vize visszaadja a vakok szemvilágát, s bíztatta Tamást: hogy szánja el magát ez útra e forrást felkeresni, szemei ismét meggyógyulnak, ő ismét egészséges lesz, s mind ketten ismét igen igen boldogok.

„Bizonyosan azt hiszi: hogy a tengeri utba bele fogok halni - gondolá magában a vak - legyen ugy.” Elfogadá a mesés tervajánlatot.

Eladá minden jószágát, fekvő vagyonait pénzzel és drágakövekkel cserélte be, s egy reggel 72-éves lakása helyéről neje kiséretében elutazott.

Cadixban egy hajót kifogadtak, a hajó neve volt Circe.

Ez volt őket Indiákra viendő.

És ez idő óta senki sem hallott Rynn Tamásról többé semmit.