I.

Páris jelenlegi templomai között legnevezetesebb az, melly a Rue de Viviennel szemben, közel a vaudeville-szinházhoz épült. Legnevezetesebb különösen azért, mert nem a keresztények istenének van épitve, hanem egy földalatti istenségnek, ki előtt meghajól a királytól a koldusig minden ember; - kit imád, kit óhajtva keres, kiért áldozatul hozza napja fáradságát, éje nyugalmát, szerelmét, gyűlöletét, lelkét, túlvilágát; - kiért él, kiért meghal, kiért elkárhozik... E kárhozatos istenség a pénz. A vivienne utczai templom az ő temploma, - a börze.

Harangszó nem hí ide senkit, mégis tele van az a reggeli óráktól a késő éjszakáig. Innen árad szét öröm és kétségbeesés családokra és országokra. Az ige, melly innen széthangzik az egyedűl csalhatlan valóság, a többi ábránd, rajongás, képzelet.

Egy reggeli órában a szokottnál is élénkebb ki- s bejárást lehete tapasztalni a börze körűl; a jövő menő üzérek arczain ünnepélyes megszeppenés nyomai voltak észrevehetők, az igaz Isten egy lehellete megrendíté a pénz bálvány oltárát; valahol háború ütött ki, s a papirok egy nap alatt húsz száztólival csökkentek alá.

A sok járókelő között, kik aggodalmas arczczal tudakozódtak jobbra balra, kérdezősködtek, futkostak ide amoda, legbotránkoztatóbb volt Monce ur arcza, ki az érkezett hióbpósta után több mint egy óra óta állt egyik korinthi oszlopnak vetve vállát az előcsarnokban s zsebébe dugott kézzel, egykedvűen dudorászta a „dans ce fossée cessony de vivre”t, s nem ügyelt az óranegyedenkint érkező telegrafl sürgönyökre.

Pedig mindenki tudta, hogy neki milliói vannak vesztenivalók a hanyathomlok csökkenő papirokban.

A mint ott egykedvűen dudorászik, valaki hátulról vállára veregetve megszólitja.

- M. Monce! önt a legújabb tudósitások épen nem látszanak érdekelni.

Monce hátra fordult. - Ah, ön az, M. Taillard? ugy hiszem, nem igen.

- A course azon egy óra óta, hogy ön ezen oszlopot tartóztatja az összeroskadástól, nyolcz penttel szállt alább.

- Az mindegy, felele Monce vállat vonitva.

- Mindegy? ön úgy látszik, hogy igen tisztában van magával...

- Valóban ugy vagyok. Holnap reggelig ki kell mondanom bukásomat.

- S ön ezt igen tréfás dolognak tartja nem de.

- Oh igen, elannyira, hogy főbe fogom magamat lőni.

- Ah azt ön nem teendi, ezt önnek nem szükséges tenni.

Monce egykedvűleg ránézett párbeszélő társára s hidegen szinte megvetőleg vállat vonított, mintha azzal akarta volna tudtára adni; hogy a kinek fogalma van becsűletről, átláthatja, hogy illy helyzetben nincs egyéb mit tenni.

- Jőjön velem, szólt Taillard, karját Monceé alá öltve, itt úgy sincs mit várni többé, és valami okossabbat fogok önnek mondani.

Monce hagyta magát vezettetni s egy halálra szánt ember sarkasticus mosolyával várta Taillard okoskodásait. Valami bibliai phrasisok fognak lenni, gondolá magában előre, essünk át rajtuk. Taillard ügyvéd volt. Ez esetben lehetetlen volt egyéb tanácsot várni tőle, mint valami paptól.

- Önnek e papirokbani veszteségei mellett, kezdé Taillard, még szép készpénz összegek maradnak kezei között.

- Értem uram, szólt közbe hidegen Monce, ön azt hiszi, hogy ha én most e pénzösszegekkel megszökném, még elég okot találhatnék rá, hogy nevessem a világot.

- No, és remélem, hogy ön ebben nem lát egyebet egy neménél az üzletnek, a mit nem ön talált föl először.

- Igen, uram, velem is tettek igy két izben, hanem én azután figyelemmel kisértem azt a két hamis banqueroutirt s nem volna kedvem azon becstelenséget osztani, a mi őket folytonosan üldözé, városról városra. Aztán tudja ön uram, nálunk üzéreknél, kik gyermekkorunk óta e sphaerában nevelkedünk, legelső ambitio a hitel; magamforma ember túlélheti azt, ha gyilkosság sűl ki rá, ha felesége megcsalja, ha hazája elpusztúl, ha az ujságirók hazaárulónak szidják, de azt a szégyent, hogy nem tud fizetni, - soha, arra nincs egyéb felelet, mint meghalni.

- S a halállal aztán ki vannak elégítve a hitelezők.

- Ki a rágalmazók.

- Tehát önbecsülete meg volna mentve azon hir által, hogy ön magát főbe lőtte?

- A mostani társadalmi fogalmak szerint tökéletesen.

- Akkor önnek csak e hirt kell megszerezni, a nélkül, hogy azt előbb halálával előzte meg.

- Ah uram az emberek látni akarnak, mi előtt meggyőződnének.

- Hát hisz ezt tehetik. Önnek, teszem föl, csak egy pár ressurections-mant kellene fölhajhászni, a mi nem nagy mesterség s megbízni, hogy az éjjel egy tegnap eltemetett halottat, ki termetre és hajára nézve önhöz körűlbelől hasonlít, ássanak fel s hozzák önnek kereskedelmi bureaujába. Ön e hulla arczát két pisztoly lövéssel úgy el éktelenítheti, hogy abban senkire sem fognak rá ismerhetni többé; önmaga pedig pénzértékét magához véve, még azon éjjel meglehetősen elváltoztatott arczczal és álnév alatt a nantesi vagy bayonnei postával elutazik, ott hajóra ül s meg nem pihen, mig magát Philadelphiában nem találja. Az emberek azt hiendik, hogy ön magát lőtte meg.

Monce meglepetve kezde Taillardra figyelni.

- Hát nőm? kérdé zavarodottan, eltévedve lelkében az idegen eszmék közt.

- Neki a valószinűség végett nem szabad erről egy ideig tudomásának lenni. Ismerheti ön ezt az üzérfajtát, képes az embernek az arczából olvasni. Kutatna, kérdezősködnék, miért nem siratja jobban az asszony megholt férjét? miért nem fogad el látogatókat, imádókat, férje holta után?

- Nos, és ha elfogadna?

- Akkor az én dolgom lenne őt tudósítani arról, hogy ön még él. E czélra ön irand egy levelet feleségéhez, melyet én csak akkor fogok neki kézbesíteni, ha a hitelezők figyelme s a napi mende monda más tárgyat keresett magának; e levélben megirandja ön neki azon helyet, a hova menni fog, leendő álnevét; legyen az például  T o n n e r s,  azon időt, melyben ismét irni fog neki, még pedig az ő családi neve alatt, s mikor aztán minden elcsillapult, az asszony le fogja vetni a gyászt, itteni ismerőseinél elbeszélendi: hogy őt Philadelphiában, valami Tonners ur férjhez kéri, azok biztatni fogják, hogy menjen hozzá. Ő vonakodni fog, hogy az út nagyon hosszú; hogy az uj kérő nem szép ember, első férjének árnyéka sem lehet, aztán egy szót sem tud francziául, ő pedig angolúl nem, végtére sok biztatásra mégis rá hagyja magát venni, elmegy ön után s azontúl senkinek sem fog eszébe jutni, hogy önt keresse, miután a felesége is férjhez ment. Ön pedig megmenti életét, becsületét és vagyonát.

- Ön gondolkodóba ejt. De hátha nem találva a pénzeket nálam, azt hinnék, hogy mások által gyílkoltattam meg s valakit a környezetemből vennének üldözőbe.

- Annak ugy lehet elejét venni, hogy ön egy levélben megirandja nyilatkozatát, miszerint önkezeivel vetend véget életének e tettre vezérlő indokaival együtt. E levelet nehogy elsikkadjon, hozzám intézendi ön, igy biztos kézben lesz s a legelső, ki zajt fog ütni vele, én leszek, mi ismert renoméemnél fogva az egész ügynek nagy tekintélyére fog válni.

Veszélyes pillanatokban az ember igen röviden szokott gondolkozni. Monce nehány pillanat mulva sajátjává tette az ügyvéd által ajánlott tervet, kivel régóta jó barátságban élt, a mennyiben egy üzér és ügyvéde között létező viszonyt barátságnak lehet nevezni, s a mennyiben általán véve létezhetik a világon barátság.

Taillard rögtön sietett az üzér számára megkivántató álruhákat s uti leveleket megszerezni, mig Monce kereskedelmi irodájába elzárkózva összeszedé készpénzét s becsesebb papirjait; éjszakára az irodai lakból, mely saját magán lakától egészen más utczába volt elkülönözve, minden segédeit eltávolitá; esti nyolcz órakor átadott két levelet Taillardnak, egyet hozzá, másikat Duforet Angelikához czimezve, kilenczórakor elindult a resurrectionsman-ek tanyájához, kiknek itt is mint Londonban az a hivatásuk: hogy boncztudósok számára visszalopják a siroknak átadott holt testeket, s éjfél után egy órakor a Quincampois utcza egyik házában kettős pisztolylövést hallottak a szomszédok, s egypár késői kóborló nem sokára azután egy asztrakán-prémes úti köpenybe burkolt férfit látott azon ház hátulsó kapuján kisurranni, ki onnan egy mellékutczába bekanyarodva egy háznál becsöngetett, s miután a kapusnak valamit átadott, az utczák tömkelegében eltűnt.