I.

Valahány ház annyi szokás.

Nálunk, itt a jó Magyarországban szokás az, hogy gazdag gyermektelen asszonyságok felfogadják szegény emberek gyermekeit, elhagyott árva leánykákat örökbe, azokat fölnevelik, megtanitják mivelt magaviseletre, ügyelnek erkölcseikre, hozzá szoktatják takarékossághoz, emberbecsüléshez, Istenimádáshoz, hogy bárminő sorsra legyenek is hivatva, magasra vagy alacsonyra, magukat abban otthon találják, emezzel megelégedve legyenek, amannak diszére váljanak; és a midőn eljön az Istentől rendelt idő és alkalom, kiházasitják tisztességesen örökbe tartott leányaikat, választván számukra becsületes, szorgalmatos férjet, s ellátva őket mindenféle becses apróságokkal, a mi új gazdánknak annyira szükséges; és még azután is gondoskodnak felőlük; és ha férjhez adtak egyet, keresve keresik, hogy hol kapjanak másikat, a kinek ismét hasonló sorsot készitsenek elő.

Nálunk ez a szokás.

Beszélik, hogy az oroszbirodalom fővárosában lakott egy úri asszonyság, előkelő születésü, a kinek palotáját a legdiszesebb urak látogatták, s tánczvigalmait egy Dolgorucki és egy Potemkin herczegnőé mellé merték helyezni pompa és pazarlás tekintetében. Sőt voltak vakmerők, kik még elsőbbséget mertek találni e mulatságokban a több főuri vigalmak fölött; ezen elsőbbség pedig abból állt, hogy mig a legnagyobb herczegnőknek sem áll hatalmukban, hogy mikor mulatságot adnak, abban minden jelenlevő hölgy szép és fiatal legyen, addig ** nő dáridóiban mind a legválogatottabb szépségek voltak jelen. A kellemes delnő maga is szerette a könnyelmű életet s iparkodott maga körűl olyan társaságot gyűjteni, melyben mindenki hasonlóan kellemes és könnyelmű tudott lenni, mint ő.

Különösen kitűntek azonban e vigmulatságok alkalmával mind rendkivüli szépségük, mind pompás öltözékeik, elragadó tánczuk, szellemdús társalkodásuk által a delnő fogadott leányai. Rendesen volt neki öt hat. Ezek tán elszegényűlt rokonok leányai, hűséges gazdatisztek árvái, tán egy egy magasabb családbeli hölgy eltitkolandó gyermeke; ilyesfélét lehetett róluk hallani, ha valaki érdekesnek találta, hogy felőlük tudakozódjék.

Voltaképen pedig ez volt a fogadott lányok eredete: - a nagyon tisztelt úrnőnek roppant kiterjedésű jószágán tizezer jobbágya lakott, kik neki az ország törvényei és szokásai szerint testükkel és lelkükkel tartozának.

Mert meg kell mindenek előtt tudni, hogy mit jelent orosz nyelven ez a szó: „mugik” jobbágy.

Ez azt jelenti, hogy negyvennyolcz millió embernek nincsen saját sorsa születése órájától kezdve halálaig.

A mugik az ő gazdájának fundus instructusa, melyet szaporit, elad, elpusztit, elajándékoz, a hogy neki tetszik. A mugiknak ha van esze a kereskedéshez, vagy hajlandósága, hogy mesterember legyen, az ő urának megegyezésével lehet kereskedő, lehet mesterember; a mit pedig ezen az úton nyer, az mind a gazdájáé, és ha a leggazdagabb aranyművest Szentpétervárott, vagy a legtiszteltebb nagykereskedőt egy órában megszólitja az ő földesura, hogy adja át rögtön minden íngó-bingóját, s maga feleségével és kisasszonyaival menjen haza a falujába kapálni, engedelmeskedni tartozik és semmi váltság, semmi védelem meg nem szabaditja őt, „mugik voltál és mugik maradsz.”

Ha a mugik feleséges ember, és nincsenek gyermekei, a földes úrnak érdekében áll, hogy őt elválassza feleségétől és neki más feleséget, feleségének más férjet adjon; mert a mugik az ő urának jószága, s kötelessége a szaporodás.

Ebből látni való, hogy a mugik állapota, a legnyugodalmasabb a világon, mert a földes úrnak érdekében áll, hogy jószágán sem éhen ne haljanak, sem egymást agyon ne verjék, sem pedig nagy munka idején tömlöczbe ne kerűljenek; a mugik leányai, mind férjhez jutnak, s ha kis gyermekek maradnak utánok, nem kénytelenek aggódni, hogy mi lesz belőlük, ott van a gazda, a ki ügyel az apró bárányokra, bornyúkra ha az anyajuh és tehén bőrével talált is adózni, hogy el ne veszhessenek.

Ilyen mugikja volt tizezer darab a többször tisztelt úrnőnek.

Azt meg kell vallani róla, hogy ő igen gondos asszonyság volt s gyakorta meglátogatta jobbágyait, s a mint bizonyos, hogy tizezer ember közt mindig akad egy két kitűnő szépséggel biró fiatal leányka, ő azokat rendesen kiválogatá még nyolcz tiz éves korukban s felviteté magához Szentpétervárra, diszes palotájába.

A jámbor mugik úgy örűlt, ha elgondolá, hogy a ő leánya már most palotában fog lakni és selyem viganót visel.

Ott nevelőket, énekmestert, hárfaoktatót (zongorának még akkor nem volt divatja) nyelvtanitókat rendeltek a parasztlánykák mellé, megtaniták őket tánczolni, idegen nyelveket fecsegni, időjártával elméjök elevenséget, bőrük finomságot kapott, kezeik megfehérűltek a keztyű viselésben, termetük hozzá szokott a vállfűzőhöz, a midőn bevezették őket az úrnő elfogadó termeibe, mint örökbe fogadott rokonokat, mint elhalt tisztviselők leányait, mint magas családok sarjait, kiknek titokteljes születésük nem engedi jogos neveiket viselni, és ezek a leányok voltak a vidám kőrök legragyogóbb ékességei és ezekért emelték ** nő társas köreit még Potemkin herczegnőé fölé is.

Történhetett azután akárhányszor, hogy egy egy fiatal orosz gavallér, vagy még többször valami élemedett öreg úr a milliomosok sorából belebolondúlt valamelyikébe e gyönyörű hajadonok közűl. A szives delnő engedte az ilyen szenvedélyeket kifejlődni, engedte az öreg úrakat bolondúlni, s mikor már egynémely annyira ment indulatában, hogy tán képes lett volna feleségűl venni szerelme tárgyát, akkor félrehivta az illetőt egy szóra, elmondá neki, hogy az a leány, a kit olyan nagyon szeret, koránsem valamely tisztességes család ivadéka, hanem egy mugik leánya, testével lelkével neki adatott rab, a kivel úrnője azt teheti, a mit akar, férjhez adhatja az inasához, megkorbácsoltathatja s gázló malomba kűldheti s eladhatja a kinek tetszik. Ha tehát valaki birni a karja a leányt, tegyen le érte tiz vagy tizenkét vagy tizenöt ezer rúbelt, a mennyit szépsége szerint megér, akkor elviheti a leányt, az ő jószága lesz az, - testestűl lelkestűl.

Ilyen módon évenkint vevőhöz juttatott a derék úrnő kettőt hármat örökbe fogadott leányai közűl, a mit némelyek tán nem megvetendő jövedelemforrásnak fognak nevezni s azt mondhatják, hogy ez az eljárás nagyon különbözik attól a fentebb leirattól, melyben jámbor asszonyságok fogadott leányaik neveltetése és rendeltetése felől van szó, hanem hiszen épen azért kezdtem beszédemet azon, hogy „valahány ház, annyi szokás”; ottan ez a szokás; hátha ott épen ezt tartják a legillendőbbnek. - Mi fehérnek képzeljük az angyalt, a szerecsen feketének.

Volt egyszer a többször tisztelt úrnőnek egy különösen szép lyánykája, a kit Feodorának hittak. Soha oly hosszú, szőke, selyempuha hajat emberi képzelet nem alkotott, mint az övé; kék szemekben is ritkaság látni annyi tűzet; termetének egyéb részeiről nem is szólok, mert nem illik feleséges embernek olyan nagy elragadtatással beszélni idegen női kellemekről.

Egy jeles fiatal orosz gróf beleszeretett a gyönyörű lyánykába; az úrnő engedte szenvedélyét egész az őrűlésig fejlődni s mikor már annyira ment, hogy egészen eszét veszté a lyányka miatt, akkor megismertette őt a valóval, tudniillik hogy megnyerheti a lyánykát, ha tetszik húsz ezer rúbelért; azon alúl nem használ semmi sóhajtás.

Gróf Csarekoff azonban bebizonyitá, hogy még sem vesztette el az eszét oly mértékben mint mások képzelék, mert a helyett, hogy a húszezer rúbelt leszámlálta volna a delnő asztalára, egy dáridó alkalmával, mig az úrnő maga a cotillont járta, a szép Feodorát leszökteté a lépcsőkőn, felűlteté ötlovas szánkójába s elvitte valamelyik ukraniai kastélyába - ingyen.

A fiatal gróf egy pár igen vidám évet töltött el Feodorával ukraniai jószágán; azalatt gyakran felment Szentpétervárra s elégszer találkozott a Delnővel, kitől a szép leánykát elszöktette, az eleget dúlt-fúlt, perlekedett, hanem a gróf maga is kedves ember levén az udvarnál, semmit sem nyerhetett ellene. Még ki is nevették a kiknek panaszkodott, s minthogy a gróf elhíresztelte minő űzletet tart a tisztelt asszonyság a mugik leányokkal, minden ember azt mondá, hogy nagyon jól tevé, a miért a legszebbiket elszöktette közűlök s igen sokáig a finom társaságokban ezt az esetet beszélték a legsikerűltebb tréfa gyanánt.