Fezejet

 1  7|        amit az is viszonza.~ ~- Én Emília vagyok.~ ~- Én pedig Viola.~ ~-
 2  7|            kész volt a barátság.~ ~Emília könnyíteni akart Violán,
 3  7|           te a férjedet? - suttogá Emília, s e szónál könnycsepp jelent
 4  7|           az ügyvezetési szobákba. Emília magával vitte új barátnéját
 5  7|           egy ütése halál.~ ~Amint Emília szobájába érve le segíté
 6  7|        ízletes reggelinek, melynél Emília kifogyhatatlan volt a kínálkozásban:
 7  7|              S te azt nem tudod? - Emília nagyot bámult Violára, s
 8 11|            az ő Sándora oldalán és Emília, ki el nem maradt soha a
 9 20|    felugrott, a nevét kiáltva:~ ~- Emília!~ ~S vidáman eléje futott
10 20|            ne törjön.~ ~- Mit? Te, Emília! Szolgálatba akarsz állni
11 20|     nyájasan üdvözölve:~ ~- Humann Emília asszonyság.~ ~Tehát már
12 20|         hanem családi nevén Humann Emília. Most már tudta a vendégnő,
13 20|            volna ki a számára.~ ~- Emília itt fog maradni nálunk állandóul -
14 20|           csinált Viola, míg végül Emília is megismételte a futamot.~ ~
15 20|           étvággyal lett elköltve. Emília megvallá, hogy tegnap óta
16 20|        Viola úgy intézkedett, hogy Emília az ő hálószobájában alugyék.
17 20|        szeretett férjedet halva!~ ~Emília reszketett minden tagjában.
18 20|            vigasztalhatta volna?~ ~Emília végre erőt vett a fájdalmán.
19 20|               az Isten... - rebegé Emília. - Te tudod, hol lakik,
20 21|          kellett lenni.~ ~Viola és Emília csak délután utaztak oda.
21 21|            a hölgynek. Azután jött Emília, kinek szokatlan udvariassággal
22 21|       Róbertné”! Tehát nem “Humann Emília”, ahogy eddig ismerte.~ ~
23 21| címer-termébe, Viola Amadé karján, Emília Flóriánén. Ez a máskor oly
24 21|         abban a kis táskában, amit Emília soha el nem hagyott magától?
25 21|            ráncai mind elsimultak. Emília nem állhatta meg, hogy azt
26 21|       Köszönöm a halott nevében.~ ~Emília nem bírta megérteni a különös
27 21|             Gallia Róbertné Humann Emília asszonyság”.~ ~Emília a
28 21|       Humann Emília asszonyság”.~ ~Emília a terem zúgában a fal mellett
29 21|  asszonyságodnak átszolgáltatom.~ ~Emília még most sem értette a dolgot.
30 21|     vasládát, s odatette a kulcsát Emília kezébe.~ ~- Nem! Nem! -
31 23|       voltak, úgy összeillettek.~ ~Emília is odajött a beteg ágyához,
32 23|      Amadénak szólnak.~ ~- Kérlek, Emília, keresd fel Amadét, ha itthon
33 23|            hozzám - szólt Viola.~ ~Emília visszajött Amadé kíséretében.~ ~
34 25|         aki értett a danoláshoz.~ ~Emília és Zsófi is odakerültek
35 25|           a terembe a két asszony: Emília és Zsófi. Megtalálták az
36 26|            mély gyászt viselt.~ ~- Emília - szólt hozzá Viola -, téged
37 26|        kezedet bátorkodik kérni.~ ~Emília szemlesütve emelé föl a
38 26|         csókjaival halmozott el.~ ~Emília visszahúzta a kezét.~ ~-
39 26|          akiből huszár akar lenni. Emília árnyképeket mutogat neki