Fezejet

 1  7|           Az asszonyka csak egyre sírt.~ ~Ebédnél előkerültek az
 2  7|         magát a nyoszolyájára, és sírt keservesen.~ ~Úgy, mint
 3 17|           Nem ordított már, hanem sírt, mint egy kutya; nagy fejét
 4 18|     faragott láncot, kacagott is, sírt is egyszerre, és zsémbelt
 5 18|              De az asszonyka csak sírt nagy zokogással.~ ~(No,
 6 18|         az orcámon.~ ~Még most is sírt a jó Zsófi, hogy visszaemlékezett
 7 20| reszketett minden tagjában. Addig sírt, amíg a zokogása átfajult
 8 20|           öngyilkost? Nem! Rendes sírt kapott a lugosi temetőben,
 9 20|         számára olyan nyugodalmas sírt rendeltél, ahonnan még fel
10 30|       Leghátul maradt a jó Zsófi. Sírt örömében.~ ~Dezső tekintete
11 30|        van? - kiálta Zsófi. S nem sírt már, hanem sikoltozott örömében,
12 30|         Viola a nyakába borult és sírt.~ ~- És te ezt mindnyájunk