Fezejet

  1  4|              a vidék legszebb virága, Viola. Egyetlen leánya az evangélikus
  2  4|        evangélikus pap leánya, a szép Viola.~ ~- Bolond vagy!~ ~Markóczy
  3  4|           nagy tetszést aratott vele. Viola egy csókkal jutalmazta meg
  4  5|      ezüstneműit, s azokat megtetézte Viola a maga drágagyöngyös násfájával,
  5  6|           megáldotta az újonchadat, s Viola koszorút kötött a zászlójára.~ ~
  6  6|             szét nem verte egészen.~ ~Viola tapsolt örömében. A huszárság
  7  6|            elfoglalt diadaljeleket.~ ~Viola sietett a férje elé.~ ~Megdöbbenve
  8  6|               rá és ágybanmaradást.~ ~Viola mindenkit kiutasított férje
  9  6|            Megkapta, amit keresett.~ ~Viola sohasem tanulta a sebesültápolást,
 10  6|              észrevenni a lélegzését. Viola aggódva tette a fülét a
 11  6|             de nem életveszélyesen.~ ~Viola eléje sietett.~ ~Amadét
 12  6|             becsukattam a magtárba.~ ~Viola tapsolt örömében.~ ~- Soha
 13  6|           elég.~ ~Markóczy helyeselte Viola ötletét, s aszerint adott
 14  6|             esze és szíve is hozzá.~ ~Viola ennek is kitalálta a módját:
 15  6|               villámfényes időkben.~ ~Viola gyolcsos-tótjai híven megfeleltek
 16  6|     asszonyságnak: kifejtés végett.~ ~Viola éppen akkor végezte a sebkötőlék
 17  6|              sürgönyt, mit tett volna Viola helyében?~ ~Bizonyosan azt,
 18  6|             addig a helyükből.~ ~Ámde Viola nem az a feleség volt. Neki
 19  6|            mennek, a vezéren kívül.~ ~Viola követte a férjét a könnyű
 20  7|           férje karjától, s odafutott Viola elé, ki kezében tartotta
 21  7|           Emília vagyok.~ ~- Én pedig Viola.~ ~- Tegezzük egymást.~ ~-
 22  7|       elkezdett keservesen zokogni.~ ~Viola azt hitte eleinte, hogy
 23  7|               megeredtek a könnyei.~ ~Viola bámulva kérdezé tőle: -
 24  7|        ólompecséttel biztosították.~ ~Viola elnézte ezt a működést.
 25  7|               az átadott kincseket.~ ~Viola azt kérdezé tőle, hogy nem
 26  7|           tekintetben védelme - mondá Viola, aki előtt kezdett már valami
 27  7|               Gallia.~ ~Sohasem fogja Viola elfelejteni azt a baljóslatú
 28  7|           bölcs tanács: megfogadom.~ ~Viola látta, hogy a férje arcán
 29  7|             Most aztán már megértette Viola, hogy minő terhet és felelősséget
 30  8|           fogadta a kastélyában, ahol Viola nagy hamar megszerette a
 31  8|              kellett teremteni.~ ~Ezt Viola vállalta magára.~ ~A hadjáratban
 32 10|               asszonyai teljesíték.~ ~Viola és társnői egész nap tépést
 33 10|         enyhítése. Mennyei hivatás!~ ~Viola bebizonyította, hogy a feleségnek
 34 11| megvigasztalására, a harc közepett.~ ~Viola ott volt mindenütt a rémségek,
 35 11|              Vajon mit hozott magával Viola férje a nagy vásárból?~ ~
 36 12|         kitenni. Gallia a kincsekkel, Viola a lazarétummal Debrecenbe
 37 12|               harca.~ ~Egy napilapban Viola talált egy álnév alatt írt
 38 12|             valószínűleg Galíciába.~ ~Viola fogta az okiratok tárcáját
 39 13|             sújtanak is. Az a tied.~ ~Viola sírva fakadt.~ ~- Minek
 40 13|                Rendben lesz minden.~ ~Viola beleegyezett. Azonnal elutazott
 41 14|        dicsőségnek nagy ára van.~ ~És Viola azért mégsem mondta az urának:
 42 15|         kettőnek.~ ~- Ej de kár, hogy Viola nincs itt! Mennyit bolondoznánk
 43 15|               vagy, oltári szentem!~ ~Viola volt a puttonyos parasztnő.~ ~
 44 16|           Soha fel nem támad többé!~ ~Viola észrevette, hogy férje keresgél
 45 16|          pisztolypáron Violával.~ ~És Viola elkövette azt a csodát.~ ~
 46 17|            FEJEZET~ AZ ÉLET VÁLSÁGA~ ~Viola egyedül került haza Markóczfalvára.
 47 17|             az adásvevési szerződést. Viola megtartotta a Markóczy-birtokot.
 48 17|          utánjárásba került. Azt mind Viola végezte. Flórián tanácsolta
 49 17|              az ajánlat, elfogadta.~ ~Viola nem titkolta efölötti örömét.~ ~-
 50 17|              következett.~ ~Így aztán Viola sokkal elébb megérkezett
 51 17|           lisztet, zsírt, pálinkát.~ ~Viola helyeselte.~ ~Amadé megérkezett,
 52 17|             barát idekerült a házhoz, Viola szerződtette jágernek. Ő
 53 17|               jár fel a kastélyba, de Viola annál inkább lejár sétálni
 54 17|               az egész világrészen.~ ~Viola semmi hírt nem kapott a
 55 17|               Dezső inkább nem írt.~ ~Viola azzal töltötte el a hosszú
 56 17|              eldiskuráltak egymással, Viola angolul, Flórián oroszul.
 57 17|           kastélyba nyelvmesternek.~ ~Viola is hozzájárult az ajánlathoz.
 58 17|             volt töltve, dúvad ellen. Viola teleszedte a kosarát gyöngyvirággal,
 59 17|               a tavaszi kökörcsintől. Viola odasietett a virágzsákmányra. -
 60 17|            asszonyt vette üldözőbe.~ ~Viola sikoltozva futott, teljes
 61 17|              minden rendben volt már. Viola felocsúdott ájultából, s
 62 18|          egyedül ült belső szobájában Viola, amidőn egyszerre visongatás
 63 18|               az ijedtség, vegyest.~ ~Viola felugrott, s a cselédszoba
 64 18|              Zsófi, a Sándor Zsófija, Viola hű kísérője, ápolgatója
 65 18|              a kedves Zsófi! - kiálta Viola, melegen viszonozva vendége
 66 18|         százezer csókot.~ ~Most aztán Viola árasztá el Zsófit csókjaival.~ ~-
 67 18|            énelőttem lehetetlenség.~ ~Viola maga mellé ültette Zsófit.~ ~-
 68 18|               férjemtől - szólt közbe Viola.~ ~- A foglyok nem írhatnak
 69 18|              szegény öreg anyjának.~ ~Viola kénytelen volt mosolyogni
 70 18|               az uram nagyon beteg.~ ~Viola erre már hangosan nevetett.~ ~-
 71 18|    sajátkezűleg valamit firkantott.~ ~Viola összecsapta a kezeit.~ ~-
 72 18|        hónapban - sietett közbeszólni Viola.~ ~- Tudom: köszönöm. Ez
 73 18|           forma lakattal a közepén.~ ~Viola nagyot sikoltott ez emléktárgy
 74 18|            Lánc? - kiálta fel ijedten Viola.~ ~- Hát persze, hogy lánc.
 75 18|            láb bokájára.~ ~Erre aztán Viola elkezdett keservesen zokogni,
 76 18|              visszaemlékezett erre.~ ~Viola segített neki sírni.~ ~ ~ ~
 77 19|    TIZENKILENCEDIK FEJEZET~ UTÁNZÁS~ ~Viola félbeszakítá a Zsófi elbeszélését.~ ~-
 78 19|              ezt Csacsináról? - monda Viola.~ ~- Bizonyosan oka volt
 79 19|           hogy ő holnap hazautazik.~ ~Viola pedig intézkedést tett,
 80 19|        Megerősítette a gyanúját, hogy Viola sem inast, sem szobalányt
 81 19|              Markóczy a börtönében.~ ~Viola pedig a nehány nap alatt
 82 19|         visszakérni tőle a láncait.~ ~Viola szerencsésen visszakerült
 83 20|         FEKETE ASSZONY~ ~Azalatt, míg Viola eltitkolt útját végezte,
 84 20|        példálózást, hogy hol jár most Viola asszony, hol találkozik
 85 20|            hallgatni; nem volt szabad Viola védelmére elmondani a jól
 86 20|              ki tudta számítani, hogy Viola mikor jár Bécsben, mikor
 87 20|               úgy hozta magával, hogy Viola és Amadé ugyanaznap érkeztek
 88 20|               Flórián pedig elkezdett Viola előtt példálózni.~ ~- Jó
 89 20|               konvenciós vadásznak.~ ~Viola itt elfelejtkezett magáról.
 90 20|        jószágának a felügyeletével?~ ~Viola nem akarta elérteni a kötekedő
 91 20|        asszony nyugtalankodni kezdett Viola miatt.~ ~De Violának sok
 92 20| gyümölcsöztetni.~ ~- Köszönöm - mondá Viola. - Nem kell ide semmi írás.
 93 20|          Josefstadtig együtt utazott. Viola felkereste őket, s átadta
 94 20|        természetesen mind fölkeresték Viola kastélyát, aki a jótékony
 95 20|        számára. Példát vehet róluk.~ ~Viola el hagyta hangzani a rossz
 96 20|            bocsánatkérést rebegett.~ ~Viola az ablaknál ült, s olvasott
 97 20|               meg, az nem lehet.~ ~De Viola csak azért is keblére szorítá
 98 20|        suttogá a vendég.~ ~Látott már Viola olyan vendéget is, aki batyuval
 99 20|              magad kényelembe - mondá Viola a vendégének.~ ~Emíliának
100 20|              nálunk állandóul - mondá Viola.~ ~- Akkor valami címet
101 20|             amit rögtön utána csinált Viola, míg végül Emília is megismételte
102 20|          Csacsina Flóriánnal.~ ~Mikor Viola bemutatta a jószágigazgatónak
103 20|            volna kérdezni Flórián, de Viola félretolta, hogy helyet
104 20|       tudakozódék a jószágigazgató.~ ~Viola sietett a felvilágosítást
105 20|               vonulhassanak vissza.~ ~Viola úgy intézkedett, hogy Emília
106 20|              mondj el mindent - szólt Viola.~ ~- Odáig tudod a sorsunkat,
107 20|          Tudom, mit láttál! - suttogá Viola. - A szeretett férjedet
108 20|          haját tépte a két kezével.~ ~Viola hasztalan iparkodott őt
109 20|              kerültem ide tehozzád.~ ~Viola keblére szorítá a szerencsétlen
110 20|                Nem tudok imádkozni.~ ~Viola azon volt, hogy barátnéja
111 20|         Otthon van már!~ ~Akkor aztán Viola a saját vánkosára tette
112 21|             menni a temetésre - mondá Viola, s aszerint tette meg intézkedéseit.~ ~
113 21|             én mindent - nyugtatá meg Viola a gyakorlati élet emberét.~ ~
114 21|            értesülve kellett lenni.~ ~Viola és Emília csak délután utaztak
115 21|          lesegíteni a kocsiból. Elébb Viola szállt le, Amadétól emelve,
116 21|              a kastély címer-termébe, Viola Amadé karján, Emília Flóriánén.
117 21|             hogy az kéznél van? Talán Viola beszélt róla?~ ~A koporsó
118 21|              a szürke apácáké lesz.~ ~Viola is odasímult Emíliához,
119 21|             volt Galliáné balsorsáról Viola leveléből, nem volt nehéz
120 21|            szakaszának sugalmazója.~ ~Viola e naptól fogva letett róla,
121 22|    HUSZONKETTEDIK FEJEZET~ A GYÓNÁS~ ~Viola életében nagy fordulat állt
122 22|           kicsiny bántja a nagyot”.~ ~Viola elrémült e tudatásra. Más
123 22|                De a világ! A világ?~ ~Viola lelki tépelődésében az atyjára
124 22| megakadályozni.~ ~- Édesatyám - mondá Viola -, én egy kérdést jöttem
125 22|   szerencsétlenség.~ ~- Elrémítesz!~ ~Viola közelebb húzódott az atyjához,
126 22|        javáért szenvedni boldogság.~ ~Viola e szavakért megcsókolta
127 23|               a válság. Egy szombaton Viola elmaradt a templomból. Vasárnap
128 23|                azt, hogy született.~ ~Viola tudta jól, hogy ő ezzel
129 23|               azt neki kézbesítsem.~ ~Viola nevetett, mikor a küldött
130 23|              s hídd be hozzám - szólt Viola.~ ~Emília visszajött Amadé
131 23|              értette ezt legjobban.~ ~Viola kezét nyújtá Amadénak csókolásra.~ ~-
132 24|              itten! - fohászkodék fel Viola.~ ~- Előkerítem én azt! -
133 24|              volt. Elcsípte, odahozta Viola kastélyába, fényes jutalommal
134 24|               tegye azt! - kiálta fel Viola.~ ~- De bizony azt teszem.~ ~-
135 25|             az ablakokra ne lássanak. Viola nem mehetett ki kocsikázni,
136 25|           van-e a méltóságos asszony. Viola eléje jött: rendkívüli szerencse
137 25|              vagyok a férjed anyja.~ ~Viola e szóra keblére borult a
138 25|              láttál? - rebegé a nő.~ ~Viola nem tagadhatá, hogy úgy
139 25|        parazsat és egy pohár vizet.~ ~Viola csengetett a cselédnek:
140 25|               tudja, igazságosan-e?~ ~Viola valamit súgott a két barátnéjának,
141 25|              családi címerteremből.~ ~Viola hallgatással válaszolt.~ ~-
142 25|                A tartalmat felolvasta Viola előtt.~ ~Az első, a feketepecsétes,
143 25|         öregasszony: idegen alakok.~ ~Viola sietett őket egymásnak bemutatni.~ ~-
144 25|             szövetség kényre-dacra.~ ~Viola odalépett hozzájuk, s egyik
145 25|               maradni nálunk - rebegé Viola.~ ~- Üdvözlöm e háznál -
146 25|             helyére visszaillessze.~ ~Viola köszönte azt meg neki.~ ~
147 25|              Ez tökéletes siker volt. Viola eleitől fogva tudta, hogy
148 25|             mikor egyedül maradtak, s Viola megmutatta neki Flórián
149 25|               lesz az ítélet napja!~ ~Viola megölelte a régi asszonyt.
150 25|              Ez volt az első, melyben Viola részesült.~ ~Hiszen még
151 25|            akarsz vele tenni? - kérdé Viola.~ ~- Megfordítom a világot.
152 25|                Vele végezhettek.~ ~De Viola nem jött ki a maga szobáiból
153 26|              nem féltem az enyimet.~ ~Viola átizent Emíliához, hogy
154 26|                  Emília - szólt hozzá Viola -, téged el akarnak tőlem
155 26|              írott levelek, melyekben Viola az otthon történtekről értesíti.~ ~
156 26|              a nőnek a megtorlásra?~ ~Viola összehasonlítá a saját sorsát
157 30|            nap éppen vasárnap volt.~ ~Viola e nap délutánjára összehívta
158 30|               egész család.~ ~Legelől Viola, kézen fogva a kis Dódikát.~ ~
159 30|             és megcsókolták a kezeit. Viola a nyakába borult és sírt.~ ~-
160 30|                  Azzal ajkaihoz emelé Viola kezét, és alázatosan megcsókolá.~ ~
161 30|           apró kacsóit a hódolók elé. Viola öleléssel fogadta az asszonyságokat.~ ~
162 31|         reggelig senki el nem megy.~ ~Viola duzzogott is ezért egy kicsit.~ ~
163 31|              lett ebből asztalbontás. Viola a kisfiához sietett, a többi
164 Ut|               Kedves nőd! - s poharát Viola felé emelte.~ ~Amadé elnevette