NEGYEDIK FEJEZET
AZ ADOTT CSÓK S A VISSZAUTASÍTOTT CSÓK

Az új korszak bekövetkezett. Új ég támadt az ország felett, új nap gyulladt ki az égen. Népszabadság volt a neve.

Az egész ország örömmel fogadta. Általános volt a diadalmámor a márciusi napok után.

Létrejött, amit a nemzet kívánt, a jobbágyság megszüntetése, a felelős kormány, képviseleti országgyűlés, sajtószabadság, közteherviselés, jogegyenlőség, nemzetőrség: senki sem mondott ellent.

Markóczy Dezső fölment Budapestre, mint az új választókerület képviselője, egyhangúlag megválasztva az új honpolgárok által, s visszatért nehány hónap múlva, mint a minisztérium által kinevezett teljhatalmú kormánybiztos. Már akkor szükség volt a felvidéken egy erőskezű, megbízható férfiúra. Ott már a reakció dolgozott a pánszlávizmus jelszavai mellett.

Lelket kellett önteni a hűséges hazafiakba.

Erre kiváló hivatása volt Markóczynak. Hatalmas szónoki tehetség volt: értett a nép nyelvén; segédül magával hordta az unokaöccsét, Zentai Amadét.

Saját helysége, Markóczfalva volt a választókerület központja. Ott föllobogózott diadalkapuval fogadták.

Amikor ezt a diadalívet meglátta Csacsina Flórián, azt mormogta magában: “Ez az első grádics ahhoz a bizonyos akasztófához”.

Markóczy Dezső a kormánybiztosi teendők között a nemzetőrség szervezésével is meg volt bízva. Ez volt az első nemzeti fegyveres erő. Markóczy puskákat is szerzett az összetoborzott századai számára: még akkor lehetett azt a külföldön bevásárolni. Amadét előreküldte a fegyverekkel, aki azokat kiosztotta a legénység között. Az iskolamester betanította őket az első fegyverfogásokra: Amadé vette át a hadnagyi vezényletet. A bevonuló kormánybiztost már egy glédába állított puskás hadcsapat kettős sorfala fogadta, nemzetiszínű lobogóval az élén. Elől jött a lovasbandérium, mely a szomszéd helységekből kíséretül szolgált, hozzá csatlakozott a markóczfalvai fiatal lovasság, népies magyar öltözetben, hogy azt csupa gyönyörűség volt látni.

Ünnepélyes deputáció várta az érkezőt a helység piacán, amelyben részt vettek az egyházi tekintélyek, a környékbeli honoráciorok, az egykori jobbágyság telkes gazdái ünneplő köntöseikben, a hintajából leszálló kormánybiztoshoz csatlakozott Amadé, mint hozzá tartozó hivatalos személy.

Az egyházi és világi vezérek üdvözlő szónoklataikra rögtönözve válaszolt Markóczy Dezső. Hazafias szónoklata általános lelkesedést keltett: a költő szavait választotta alapeszméül: “Minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.”

A felharsogó éljenzés után következett az iskolajárók karéneke: a Szózatot énekelték és Kölcsey himnuszát; olyan igazi érzéssel zengte a múzsanyáj: “Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.

Csacsina Flórián oldalba taszította a falusi bírót, fülébe dörmögve:

- Hát akkor mi szükség van még bíró uramra, az áristomra, meg a deresre, ha a paraszt már a jövendő bűneit is megbűnhődte.

A harmonia vezetőjének sem hagyott békét Flórián. Annál a versszaknál, hogy “Keservben annyi hő kebel szakadt meg a honért”, megrántotta a kabátját: - Ugyan édes barátom, mutass nekem csak egy embert, akinek keservében a honért hő keblén csak a lajblija is elszakadt volna.

A kormánybiztos beszédére csak maga elé dörmögte: ő értette azt:

- Ez volt a harmadik grádics...

Végül jött az ünnepély fénypontja, a tizenkét fehérbe öltözött hajadoncsoport: tolmácsuk a vidék legszebb virága, Viola. Egyetlen leánya az evangélikus papnak. Nagy kék szemei is a nevét viselik. Arca, ajka inkább a rózsára vallanak. Termete liliomszál.

Ékes ritmust szavalt el szép csengő hangon, az ünnepelt nagy hazafi üdvözlésére, s pompás virágkoszorút nyújtott át neki.

A vers szép volt. (Bizonyosan Amadé költeménye volt.) Az előadás megható. Az érzékeny szívűek szemeiket törülgették.

Maga a kormánybiztos is el volt ragadtatva, nem tagadhatta meg magától, hogy a szép szónoknőt át ne ölelje és meg ne csókolja. Szokás ez a magyaroknál.

S a szép leány önkényt nyújtá rózsabimbó-ajkát a nagy férfiúnak, s nemcsak elfogadta, de vissza is adta a csókot.

Markóczy Dezső valami édes lázt érzett végigfutni idegein.

Milyen édes volt ez az egy csók!

A körülállók éljent kiáltottak rá.

Erre a költemény szerzője is követni készült a dicsőséges példát, s ő is átkarolta a szép tolmács karcsú derekát, s meg akarta annak az arcát csókolni; de a szép leány teljes erejével eltávolította őt magától, s elutasította a neki szánt csókot. Amaz szabad volt: tisztesség, emez már tiltva van. A leány tud különbséget tenni a nagy hazafi csókja, s a nyalka hadnagy csókja között.

Ezzel egészen megvette Markóczy Dezső szívét.

Az installációs ünnepély folytatódott a templomban istenitisztelettel, majd künn az urasági parkban népmulatsággal, ökörsütéssel. Befejezte az esteli táncvigalom az urasági kastélyban, amelynél a messze földről összegyűlt úri vendégek és falusi elöljárók bámulhatták az étteremben fölhalmozott ősi ezüstneműeket: híresek voltak azok országszerte. Az öreg Markóczy életében már nem kerültek közszemlére. A fia annál jobban kitett magáért: minden hölgyvendégnek ajándékba hagyta azt az ezüstpoharat, amelyből ivott. Így szokott tenni egy hajdani úr! A szép Violának pedig a mai dicső nap emlékére egy szép antik násfát ajándékozott, melyet keleti gyöngyök ékesítettek. Ezt is helyeselték, még akik irigyelték is.

Afölött is sok suttogás támadt, hogy az ünnepelt nagy férfiú a lassú magyart Violával lejtette el.

Az ünnepély után azt súgta Flórián Amadénak:

- Te öcsém, ha valami nagy szolgálatot akarsz tenni ennek a háznak, csábítsd el a pap leányát, azt a Violát.

- Az nekem nem szokásom - mondta Amadé, s hátat fordított neki.

- No no! Az ördög nem alszik.

- De hátha az angyal sem alszik?

Egy napon, mikor a hivatalos teendőktől szabadulhatott Markóczy Dezső, magához hívatá Flóriánt.

- Kedves atyámfia, én most terád nagy dolgot akarok bízni. Engem százfelé szólít a kormánybiztosi hivatalom, minden teher a vállamra szakad: nem nézhetek a gazdaságom után. S az új világrend új gazdálkodási rendszert diktál elénk. Én tégedet nevezlek ki jószágigazgatómmá, aki az új dolgokat is rendbe tudod hozni, miként az elmúltakat. Vicispáni fizetést szabok a számodra és az uradalom jövedelméből percentuációt. Elfogadod-e?

- Én elfogadom. Csak aztán te is elfogadd.

- Carta biancát adok a kezedbe.

- És mellém adod uradalmi fiskálisnak az Amadé öcsénket?

- Ha ő beleegyezik.

Nehány nap múlva, hogy Dezső hivatalos körútjából a kastélyába visszatért, Flórián sietett őt fölkeresni.

- Minden rendben van. Volt jobbágyok kötélnek álltak, jó haszon fejében. Idén csak aratási munka van hátra, azt vállalják tizedében. Most mi fizetünk nekik dézsmát.

- Tudom én azt. Jó a mi népünk.

- De egyet nem tudsz, amit most mondok. Én házasodom.

- Azt jól teszed. Egy jó gazdasszony sokat lendít a háznál.

- Valakinek fel kell áldozni magát. Inkább én, mint te.

- S szabad megtudnom, ki az a szerencsés, kivel sorsodat összekötni készülsz?

- Derék perszóna: az evangélikus pap leánya, a szép Viola.

- Bolond vagy!

Markóczy Dezső hátbavágta Flóriánt, s nagyot nevetett:

- Azt te nem veheted el, Flóris: mert annak már van vőlegénye.

- Ki lehet az, ha szabad megtudnom?

- Magam, akit előtted látsz.

- Most már én mondom neked vissza, hogy “bolond vagy”! Hát nem elég neked az apai példa? Nem kiált rád eléggé hangosan az az üres ráma, apád képe mellett? Hozasd vissza hát a kacattárból, az ócska limlomok közül azt a számkivetett képet, illeszd a helyére, s aztán majd eredj le az ősi kriptába, nyittasd fel az apád koporsóját, s látni fogod, hogy a halott megfordult a koporsójában.

- Hiszen nem követem az apám példáját: nem választok hitvestársat az előkelő nemzetségekből, világ leányát; hanem egy erkölcstiszta szűzet, aki férjéhez hűséges marad.

- Papok meséje az az egész asszonyhűség. A diák közmondás elsorolja minden nemzet asszonyára, kit mivel lehet szerelem bűnébe ejteni, a magyar asszonyoknak legolcsóbb árát szabja, azoknál elég az “occasio bona” (jó alkalom).

- De van egy német közmondás is, mely az asszonyi hűségről azt mondja, hogy az jól őrzött vár és jól táplált helyőrség.

Flórián nagyot kacagott e szóra.

- No, a te váradnak majd lesz helyőrsége. Most már biztos vagyok felőle, hogy az Amadé öcséd itt marad uradalmi fiskálisnak.

Még ez sem ártott.

Markóczy Dezsőnek már zsebében volt a püspöki dispenzáció a háromszori templomi kihirdetés alól. Sietett a házasságát megkötni. A legszűkebb körre szorította a lakodalmi ünnepséget. Hisz menyasszonyának nem volt fényes családi összeköttetése.

Amadé volt a vőfély: az ő kezére támaszkodva járult a szemérmes ara az oltár elé. A felköszöntőt is ő mondta a lakománál az új asszonyra; versbe volt foglalva: nagy tetszést aratott vele. Viola egy csókkal jutalmazta meg a költőt. Már szabad volt a csók.

(- Itt a foglaló, dörmögé magában Flórián.)

Másnap reggel aztán, mikor Markóczy Dezső kijött a nászszobából s átment a kancelláriába, ott találta Amadét és Flóriánt.

Amadé kézszorítva üdvözölte a boldog férjet, aztán a maga dolgára tért át.

- Kedves bátyám. Én most búcsút veszek tőled. Engemet a hazám hív. A kormány önkénytes csapatokat toborz a lázadó rácok ellen, én beállok a sorba: nem faragom a tollat itthon, mikor pajtásaim a csatatéren vérzenek.

Csacsina Flóriánnak hosszúra nyúlt a képe.

Hát vannak becsületes emberek is a világon? Fiatalok, délcegek, kik a csókolódás helyett a fegyvercsattogást választják?

Markóczy Dezső megölelte az öccsét.

- Derék ember vagy. Helyeslem az elhatározásodat. Én, mint kormánybiztos, meg vagyok bízva egy önkénytes huszárcsapat szervezésével, a legénység együtt van már, a lovak is felszerszámozva. Én tégedet e csapathoz kinevezlek hadnagynak: felszerelésed az én gondom. Válaszd ki fegyvertáramból a legjobb kardomat magadnak. Eredj isten áldásával, s térj vissza diadallal.

Amadé úgy távozott el nagybátyja házától, hogy annak nejétől egy kézszorítással sem vett búcsút.

Markóczy Dezső boldogságát egy árnyék sem homályosította el.

Övé volt az a gyémántszív a maga egész tisztaságában. S ő azt meg tudta érdemelni. Ő is egész szívet hozott szerető házastársához. Idilli élet napfénye aranyozta be boldog tanyájukat. Pedig odakünn borult volt az égalj, s a távol láthatár felől villámlott, dörgött. Nem égi vihar volt az, hanem ágyúdörgés.

Nem hallik az a csóktól.