TIZENHETEDIK FEJEZET
AZ ÉLET VÁLSÁGA

Viola egyedül került haza Markóczfalvára. Férjét elébb halálra ítélték, aztán megkegyelmezték tizenöt évi fogságra.

Rettenetes gondolat! Egy fiatal nőnek tizenöt évig elszakítva lenni szeretett férjétől! Hisz még nem is tudja, mi a családi boldogság, az édes hitvesi együttlét. Eddigi élete csupa küzdelem, futás, rettegés volt; és most ez az írtózatos egyedüllét!

Mi lesz a sorsa? Most húszéves, tizenöt év múlva kész matróna lesz; ha addig el bírja hurcolni a keserű életet.

És mégis áldania kell az egeket, hogy megszabadították férjét attól a szörnyűséges haláltól. Így legalább tudja, hogy él, s álmában találkozhatik vele.

Itthon nehéz feladat vár rá. Megvédeni férje birtokát az elkobzástól. Ítélete vagyonvesztésre is kárhoztatta azt. Hivatalos személyek előtt kellett bebizonyítania hiteles okiratokkal, hogy ő megvette a markóczfalvi birtokot, kifizette az árát törvényes hatóság hitelesítése mellett, az telekkönyvileg átíratott az ő nevére szabályszerűleg. Ezzel az ősi nagy birtokot meg bírta szabadítani. Flórián volt a törvényes dolgokban meghatalmazottja. A siker teljes volt. Az új hatóság érvényesnek nyilvánítá az adásvevési szerződést. Viola megtartotta a Markóczy-birtokot. Hálából a tett szolgálatért átíratta a tiszttartói házat Csacsina Flórián nevére, busás évi díj mellett.

A jószágigazgató azonban jobbnak találta ott maradni a kastélyban, úrnője mellett; az ajándékba kapott házat kiadta haszonbérbe, s így mindennapi asztaltársa lett Violának.

Nem volt kellemetes társalgó, de mégis élő lélek volt, akivel lehetett beszélni a peres ügyekről. Néha egyébről is. Az utakról és módokról, amikkel a fogságba jutott férj sorsán lehet segíteni. Ez sok utánjárásba került. Azt mind Viola végezte. Flórián tanácsolta neki, hogy a hivatalos helyeket ő maga járja el. Szép asszonynak a kérését hamarább teljesítik, mint egy rideg prókátorét.

Egy ilyen istanciával terhelt napon a megyefőnök várótermében egy ismerős arcra bukkant.

Amadé volt ott, polgári öltözetben.

Nagyot bámult rajta.

- Hogy lehet ön itten?

- A péterváradi kapitulációnál mentő levelet kaptam, mely megóv a besoroztatástól. Ezt jövök bemutatni a hatóságnak.

- És mármost mit fog ön kezdeni?

- Magam sem tudom. Az ügyvédkedéstől le vagyok tiltva. Az apám házához nem mehetek, mert az kiátkozott a forradalomban való működésem miatt. Majd beállok valami urasághoz parádés kocsisnak.

- Mondok én önnek annál jobbat. Nálunk megürült az uradalmi vadász állása. Én fölajánlom azt önnek. Elfogadja?

Uradalmi jáger! Ez szép méltóság, mely férfihoz illő élvezettel is jár. Mindennap átbarangolni erdőt, mezőt, puskával a vállon. Az a lőfegyver, mely legjobban csábít. Az új hatalom minden lövőszerszámot elszedetett úrtól, paraszttól. Külön fegyverengedéllyel tarthatták meg a magukét az uradalmi vadászok, meg a jóérzelmű alattvalók: minő például Csacsina Flórián.

Amadénak tetszett az ajánlat, elfogadta.

Viola nem titkolta efölötti örömét.

- Így legalább nem leszek magamra hagyva a mogorva Csacsinával.

- Hogyan gondolja ezt méltóságod?

- Hát ön az asztalnál velünk fog étkezni.

- Én? A jáger? A bonorum directorral?

- Én úgy láttam, hogy az uraságoknál tiszttartó és írnok együtt ül az asztalnál a földesurával.

- Az írnok még a vonalon felyül van, de a vadász a vonalon alul. Aztán ki látott olyan vadászt, aki harangszóra hazasiet falatozni? A vadász konyhája a forráspart, tüzet rak, nyárson szalonnát pirít kenyérrel, ez a lakoma.

Messzebbre is gondolt Amadé; de ezt elhallgatta. Az a gondolat Violának még távolról sem jutott eszébe.

- Tehát velem fog jönni Markóczfalvára. Itt a hintóm.

- A parasztszekeremen fogok utazni. Már kifizettem.

Violát szólították elébb a megyefőnök elé, Amadé később, utolján következett.

Így aztán Viola sokkal elébb megérkezett négyes fogatával a kastélyba, mint Amadé a parasztszekerével.

Az úrnő hazaérkezve elmondá Flórián úrnak, hogy már szerződtetett vadászt, régi ismerős személyében. Megnevezte.

Flórián elfintorította az arcát, amikor Amadé nevét meghallotta.

- Jól van, jól - mondá; - ez éppen nekünk való. Majd gondoskodom, hogy a vadászlakot berendezzék a számára. Kiadatom a havi konvencióját. Szalonnát, kenyeret, lisztet, zsírt, pálinkát.

Viola helyeselte.

Amadé megérkezett, és sietett bemutatni magát.

Flórián feszes méltósággal fogadta: elkezdett neki a kötelességeiről beszélni, per “tisztelt uram”.

Amadé egy darabig hallgatta, aztán elnevette magát, a vállára ütött Flóriánnak.

- Hagyd el, pajtás! Nem akarok én itt megöröködni; csak arra várok, hogy az ügyvédi diplomámat visszakapjam, akkor felmegyek a fővárosba, s irodát nyitok.

Ez némileg megnyugtatta Csacsinát.

Hanem azért megírta Markóczy Dezsőnek (havonkint egyszer, amikor pénzt küldött neki), hogy a régi jó barát idekerült a házhoz, Viola szerződtette jágernek. Ő ugyan nem jár fel a kastélyba, de Viola annál inkább lejár sétálni a parkba. Hanem azért semmi veszedelemtől nem kell tartani: ő maga, Flórián, kíséri az asszonyt sétái alkalmával, s ha ő nem mehet, követi a komornyik, aki megbízható cseléd. A jáger vén gazdasszonya is mindent referál a jószágigazgatónak, akinek lekötelezettje.

A világnak a legunalmasabb évszaka kezdődött, a forradalom utáni hónapok. Minden ember fogoly volt a saját szobájában.

Senki sem gondolt látogatásra. Mi is lett volna annak a célja? Sőt nehézséggel is járt. Egyik helységből a másikba is csak rendőri útlevéllel lehetett járni. A földbirtokos a vetését is csak passzussal járhatta körül, mert ha a zsandárok anélkül megkapták, bekísérték, mint csavargót.

Az erdőket kóbor bujdosók tették félelmessé; a dúvadak is elszaporodtak, mióta a vadászfegyvereket elkobozta a földi gondviselés.

Hírlapok nem voltak. Amiket úgy neveztek, azoknak az olvasása merő bosszúság volt. Nem is történt a világban semmi feljegyzésre méltó. Rettenetes nyugalom uralkodott az egész világrészen.

Viola semmi hírt nem kapott a férjétől. Aminek az volt az oka, hogy az államfoglyoknak a leveleiket hivatalos cenzúra alá kellett bocsátani. Markóczy Dezső inkább nem írt.

Viola azzal töltötte el a hosszú téli napokat, hogy hozatott magának angol nyelvtant és szótárt, s tanult angolul vezető nélkül. A példa hódított: Flórián meg beszerzette magának az orosz nyelvtant, s tanult muszkául: ez a jövő nyelve. Mikor aztán az étkezésnél összekerültek, kedélyesen eldiskuráltak egymással, Viola angolul, Flórián oroszul. Az egyik mondta: “Good morrow, sir” a másik felelt rá: “Zdrasztvujtye, szudarinja.”

Egyszer meglepte őket e diskurzus közben Amadé, s belebeszélt a társalgásba. Kisült, hogy ő mind a két nyelvet érti. Az egyiket angol haditudósítótól, a másikat orosz szökevénytől tanulta meg.

Ezzel egyszerre fel lett csapva az értéke Flórián úr előtt.

- Hiszen te drága kincs vagy! Mit piszmognál most a szarvasok etetésével? Elvégzik azt a jágerlegények. Gyere fel a kastélyba nyelvmesternek.

Viola is hozzájárult az ajánlathoz. És így ezen a réven mégis odakerült a kastélyba Amadé. Igaz, hogy szigorú felügyelet alatt. A nyelvleckék után még tarklizni is ott tartotta Flórián úr. Puhatolózott, ha valamit kitudhatna belőle!

Valahogy csak kitavaszodott azután. Szép, derült idők következtek.

A természet sietett vigasztalni a nemzetet.

A Markóczy-uradalomnak volt egy őserdeje, mely a messze kimagasló várromot veszi körül. Csupa százados vörös fenyő. Ez a tűlevelű ősszel lehullatja a lombozatát, s tavasszal korán hajtja ki újra. Ilyenkor illatárban úszik az erdő.

Violának kedve támadt sétát tenni a gyönyörű erdőben. A tisztásokon most nyílnak az ibolyák, gyöngyvirágok.

- Sétálni lehet az erdőben - helyeslé Flórián; - de csak férfikíséret mellett, akinél fegyver van. Az erdőben járhatnak medvék, farkasok.

- Hát hiszen elkísér majd a vadász.

(Úgy? A vadász? Amadé? De hátha a vadász még rosszabb, mint a medve?)

- A bizony jó lesz, de én is vele megyek, puskával. Ketten együtt majd megvédelmezzük.

Attól fogva minden derült napon elmentek együtt hárman az erdőre; nagy sétákat tettek. Flórián úr, ha nyúlra akadt, azt vitézül lepuskázta, zsákmány nélkül sohasem tért haza. Amadé nem lövöldözött, az ő fegyvere golyóra volt töltve, dúvad ellen. Viola teleszedte a kosarát gyöngyvirággal, kankalinnal.

Egyszer aztán veszedelmes kaland várt reájuk az idilli kóborlás közben.

Egy sűrű borókabozót volt az útban, melynek szélei virítottak a tavaszi kökörcsintől. Viola odasietett a virágzsákmányra. - Egyszerre visszadobbant, s eldobta a virágkosarat a kezéből.

A bozótból fenyegető mormogás hangzott elő. A cserje recsegett a nehéz tányértalpas léptek alatt, s percek múlva keresztültörte magát a borókaligeten egy félelmes vadállat, egy óriási medve. Két hátulsó talpán állva mérgesen tépte az útját álló iszalag-szövevényt első mancsaival. A szája véres volt. Bizonyosan lakomázott: csikót vágott le, azt marcangolta; dühös volt érte, hogy háborgatták.

Vérmedve volt. Így híják az olyan medvét, mely nem táplálkozik növényi étellel, nem kell neki se vackor, se zab, se tengeri, csak eleven hússal él, réme a nyájőrző pásztoroknak.

Kirohant a tisztásra, mérgesen morogva s fogait csattogtatva.

Flórián, amint meglátta a dühös fenevadat, eldobta a puskát, s nagy ügyesen fölmászott egy fára.

A fenevad erre az asszonyt vette üldözőbe.

Viola sikoltozva futott, teljes erejéből, míg egy páfránybozót közé jutott; innen nem menekülhetett, bércseindák útját állták. Hirtelen a fejére kapta minden alsóruháját, hogy az arcát megvédje a szétmarcangolástól, s aztán ájultan bukott el a páfrány közé.

Amadé mintegy húsz lépésnyire volt a medvétől, mely a nő után rohant.

Célba vette fegyverével a vadállatot. A fejét akarta eltalálni, talán kilőheti a szemét.

A lövés eldördült, a medve megkapta a magáét.

Talán halálos volt a lövés, de a hatalmas szörnyeteget az még le nem teríti. Egyszerre megsebesítője ellen fordult, dühös bömbölésre tárva fel rettenetes torkát. Két lábra állva rohant a vadőr felé, hosszú karjait magasra emelve, széles mancsainak szétterpesztett körmeivel.

Amadé tíz lépésnyiről küldte a fenevad ellen a második golyót, szétnyitott torkába tüzelve. A medve vért okádott. De azért volt annyi ereje, hogy a vadászt szétmarcangolja.

Ekkor Amadé kirántotta az oldalán levő dákost hüvelyéből, s puskáját bal kezével feje fölé emelve védelmül, vakmerően eléje ugrott a feléje rohanó fenevadnak úgy, hogy a fejeik csaknem egymást érték; a medve szájából arcára ömlött a vér. Gyors kézzel markolatig döfte a medve szügyébe dákosát. Az éles vas a szívén ment keresztül a szörnyállatnak, mert a két széttárt kar egyszerre lecsuklott, s a nehéz test a földre zuhant, hasmánt, körmeivel a pázsitot tépve s fogaival az útjába eső fagyökeret harapdálva. Nem ordított már, hanem sírt, mint egy kutya; nagy fejét a két karja közé dugta, úgy adta ki páráját.

Amadé újra megtölté a puskáját, s ott maradt a dúvad mellett, amíg csak az egyet rándult. A holt medve szeret feltámadni, s bosszút áll a megölőjén. - Ennek sem az első halála lehetett ez már.

Mikor a bőrét lerántották, tizenhat golyót találtak a testében, azok között rézgalacsint is. Sokszor megölték ezt már, de azt a kis halált mindig kiheverte.

Amadé e hőstettnek nevezhető küzdelmét az óriás fenevaddal bevégezve, csak ekkor nézhetett körül, hogy mi történt Violával.

Az asszony ott feküdt a páfránybokor közepett, ájultan, minden ruháját a fejére borítva.

Első gondja volt a nő öltönyét rendbehozni.

Csacsina is kezdett lemászni a fáról, mikor látta, hogy vége a veszedelemnek.

- No, te derék vitéz vagy, mondhatom! - kiálta rá Amadé. - Eldobni a puskát!

- Hiszen csak nyúlserétre volt töltve.

- Azért rásüthetted volna a medvére, hogy az asszonytul elfordítsd.

- Hogy aztán ellenem forduljon s megegyen. Köszönöm alázatosan. Én nem akarom a feltámadást medveember alakjában elvárni.

- No hát most segíts nekem az elájult asszonyt a vadászleskunyhóig elemelni. Én itt maradok mellette, amíg magához tér. Te pedig nyargalj a kastélyba, s hozz kocsit, amin az asszonyt hazaszállítsuk.

Csacsina csúnyául félrehúzta a száját, s azt mondta Amadénak:

- Okos ember vagy, bruderkám. Te itt maradsz, engem elküldesz.

- Természetes. A hímmedvének nősténye van: utána jön, s az téged megesz. Nekem itt kell maradnom, hogy az alélt nőt megvédelmezzem a nőstény medvétől.

- De ki védelmezi meg őt a vadásztól?

- Eredj! Ne légy bolond.

Flórián tehát segített Amadénak az alélt asszonyt a földrül felemelni s a leskunyhóba cepelni, ahol a hárságyra lefektették.

- Az igaz, hogy most elég csúf vagy. Így asszony beléd nem szerethet: véres pofáddal - mondá Flórián.

Azzal csak rábírta magát, hogy becafoljon a kastélyba, kocsit kirendelni.

Amadé pedig meglátott egy korsót a kunyhó polcán, azzal elment a közeli forráshoz vizet hozni.

Beletelt két óra, míg Csacsina Flórián előkerült a kastélytól a hintóval, meg az ökrös szekérrel. Ez kellett az elejtett medvének.

A leskunyhóban minden rendben volt már. Viola felocsúdott ájultából, s Amadénak is le volt mosva a vér az arcáról.

Csacsina Flórián aztán ezt az egész kalandot megírta levélben Markóczy Dezsőnek. Hozzátette annak a két órai egyedüllétnek az idilljét is a saját rossz fantáziája nyomán.

Valóságos méregkeverés volt. Megkínozni egy börtönbe zárt rabot a féltékenység fölébresztésével.

Jó szerencse, hogy az államfoglyok leveleit a térparancsnok veszi át, az felbontja, elolvassa, s ha olyannak találja, mely a foglyot nyugtalanítaná, nem adja át neki, félreteszi.

Markóczy Dezső nem kapta meg ez infámis levelet.