HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
BÖRTÖNI EMLÉKEK

Markóczy Dezsőnek nem kellett várnia a hosszadalmas rendőri intézkedésekre. Ő rögtön elhagyhatta a börtönét: neki volt otthona.

Mielőtt útra kelt volna, kötelességszerűen jelentkezett búcsúvételre a térparancsnoknál.

Szivélyes volt a búcsúvétel.

- Ön igaz barátom volt, valódi jóltevőm. Mindent elfelejtek, amit e szomorú napokban átéltem, csak az ön jóságát soha.

- És ezt már most nem is kell önnek tovább titkolnia.

Markóczy elértette a célzást. Mármost szabad a védelem.

- Én is nagyon megszerettem önt. Nekem hiányozni fog. De vigasztalni fog a tudat, hogy boldog életet fog otthon találni.

Őszinte volt a kézszorítás, az ölelkezés, a férfias csók.

- És most még holmi apró emlékeket kell önnek átadnom. Itt vannak mindenekelőtt egy csomagba kötve azok a levelek, melyeket önnek a háza felügyelésével megbízott igazgatója küldött; a foglyokhoz érkező leveleket a börtönfelügyelőnek hivatalból fel kell bontani, s ha tartalmuk veszélyes, félretenni. Én valamennyit visszatartottam. Jobb volt önre nézve. Most utazása alatt előszedheti őket és elolvashatja.

Markóczy közömbösen rejté kabátzsebébe a levélcsomagot.

- Azután megajándékozom önt azzal a bilinccsel, melyet ön éveken át e házban viselt.

Ez is drága emlék!

Markóczy megcsókolta a nehéz bilincset. Hű társa volt.

- És azután még egy emléket ajánlok önnek elfogadásra. Egy pár pisztolyt. Sima, lovassági pisztolyok. S hogy hasznukat is vehesse, mellékelem hozzájuk a szabályszerű fegyvertartási engedélyt.

Markóczy Dezső megköszönte ez emléket.

Azzal búcsút vett, és eltávozott.

A térparancsnok lekísérte a börtön kapujáig, ott a fülébe súgá:

- Aztán azon légy, hogy ide vissza ne térj.

- Talán jó kedvemből, látogatóba.

- Fordítsd le magyarra ezt a német közmondást: “Wo man dich gut aufgenommen, sollst nicht bald wiederkommen”.

“Ahol jól lettél fogadva, hamar vissza ne jöjj oda.”

...Könnyű volt már tréfálkozni!