HARMINCEGYEDIK FEJEZET
A VÉGZETES KIMENETELŰ LAKOMA

Az történt e rövid időköz alatt, hogy Markóczy Dezső meglátta Sándort, ki éppen belépett az ajtón, Zsófit hozva a karján s kezében a pisztolytokot. Hirtelen megfogta Amadé kezét kivitte magával az előterembe, elállva Sándornak az útját.

- Ne menj most be: ne zavard a papot. Ráérsz.

Sándor értett belőle.

Majd meg Zsófinak adott utasítást Dezső.

- Édes Zsófi. Ez az egész vendégsereg itt lesz ma nálunk lakomán világos virradtig. Légy gazdasszony: rendelkezzél szakáccsal, kulcsárral, pincemesterrel: hozasd fel a legjobb borokat. Vigasság legyen ma az egész háznál!

Zsófinak is elég volt ennyi. Rögtön futott, gazdasszonyi küldetését teljesíteni. Eleme volt ez neki.

A három férfi aztán, magára maradva, elkezdett suttogni. Kevés beszéd volt, hamar megértették. Sándor felszedte a fatális leveleket a padlóról, s a zsebébe dugta.

Azzal mind a hárman kimentek a szobából az előcsarnokba, ahonnan hosszabb idő múlva, Markóczy Dezső egyedül tért vissza, a másik két férfi nélkül.

Neje előtt azzal igazolta rövid távollétét, hogy házigazdai feladatait járt foganatosítani.

- Ma a mi kedves látogatóink mindnyájan a mi vendégeink lesznek. Innen reggelig senki el nem megy.

Viola duzzogott is ezért egy kicsit.

Oly hosszú távolszakadás után, egy börtönéből hazaszabadult fogoly talán másra is gondolhatna, mint dínom-dánomra.

Hanem aztán magától rájött, hogy nincs igaza.

Minden családi örömnél elébbvaló a társadalmi szokás. Dezsőnek meg kell mutatnia, hogy a hosszú börtönbenlakás alatt nem felejtette el, hogy ő magyar főnemes, s ismeri a magyar erényt, a vendégszeretetet. Ennek fel kell áldozni a viszontlátás első óráit.

Egy magyar háziasszony tudja ilyenkor a maga kötelességét.

Az éjjeli nagy lakomát megelőzi a délutáni ozsonnázás.

A férfiak a pipázószobában, a nők a kávézóban, akik a dohányfüstöt nem szeretik. Kávén, teán, csokoládén kívül gazdagon megrakott asztal csemegével, körömfaladékkal, hideg sülttel, sajttal, fölséges gyümölccsel, dinnyével, ami mind itthon termett; még az édes likőröket is itthon főzték.

Eközben előkerült a két eltűnt férfi is: Amadé és Sándor.

Sándor csak most jutott hozzá, hogy tiszteletét tegye a háziasszonynál.

- Hol járt ön, hogy oly soká késett?

Sándor pátri megfelelt a nehéz kérdésre:

- A jószágigazgatónál voltam, elkérni a pincekulcsokat.

Ugyanezt mondta Amadé is a maga feleségének.

Dezsőnek csak annyit súgtak mind a ketten:

- Reggel hat órakor.

Pontban az esti harangszóra aztán megkezdődött a vacsora, aminőt csak a magyar földön lehet élvezni.

Egyik áldomás a másikat követte, a legelmésebbek Violát és Dezsőt emelték egekig. Éjfélkor hozatta fel az asztalra Zsófi a puncsot. Ekkor a hölgyek elhagyták a társaságot. Azért nem lett ebből asztalbontás. Viola a kisfiához sietett, a többi hölgyeket a vendégszobákban várták a vetett ágyak. A férfiak magukra maradtak. A nők közül csak Zsófi maradt ébren, akinek még majd hajnalhasadtakor az elmaradhatlan korhelylevest kell felszolgáltatni. Beállt az az állapot, amit a régiek “szeretetreméltó zűrzavarnak” neveztek: amikor egyszerre mindenki beszél, anekdotázik, egymással ingerkedik, majd rákezdi a maga nótáját danolni, a többiek utána dalolják. Zeng bele az egész ház. Messze kihangzik a Sándor pátri basszushangja. Közben óriási kacaj harsan fel. Bizonyosan a Zsófi emlékezetes audienciáját bocsátá valaki közre. Végre aztán maga Zsófi is nyugalomra tér. A férfiak egészen magukra maradnak bratinázni. A lárma lassankint megszűnik: - Ma már holnap van, mondogatják egymásnak; egyenkint elszökdösnek, míg utoljára üresen marad az ivóterem. Annyira üresen, hogy még Dezső, Amadé és Sándor sem láthatók sehol.

Azok is elmentek.

Mind a háromnak felesége van; de azok hiába vártak a férjeikre; a fényes reggel sem hozta őket elő.

És másnap is hiába vártak rájuk. Délben sem kerültek meg. Mi történhetett velük?

A kapus annyit tudott mondani, hogy a három úr a vendégek eltávozta után kocsira ült és elhajtatott; nem vittek magukkal semmit, csak az Amadé úr takargatott valamit a köpönyege alá.