UTÓHANG

Elmondtam e történetben mindazt, ami valóság.

A benne szereplő alakokat mind láttam, ismertem.

Húsz esztendő múlva, hogy a regény befejeződött, én beutaztam azt a vidéket, egy tudós barátom kíséretében.

A tudós családi leveleket kutatott egy történelmi munkájához, én adatokat és helyszíni tájékozást egy regényemhez.

Mindkettőnk szíves kalauza és gazdája volt Zentai Amadé: ő vitt bennünket megyéről megyére a saját kocsiján, s more patrio minden megállási ponton elhelyezett a rokonainál, ismerőseinél.

Zentai Amadé még húsz év után is daliás alak volt. Évek óta özvegyember. Kitűnő jó mezei gazda, a halastavak meghonosítója a felföldön. Amellett országos képviselő is (a szabadelvű párton). Innen a barátságunk.

Szép birtoka tőszomszédságában volt a Markóczy-uradalomnak.

Markóczy Dezsőné is özvegyasszony volt már. Dezső korán elhalt.

Zentai gyakran átlátogatott hozzá, tartotta a rokonságot: Markóczynét “nagynéném”-nek nevezte.

Engem is elvitt hozzá tudós útitársammal együtt, s bemutatott neki, igaz vendégszeretettel lettünk fogadva.

Markóczy Dezsőné még húsz év múlva is szép volt, csak kissé halavány, sohasem járt kinn a szabadban, szobáit rendezte be kertnek.

Kocsira sem ült, látogatásokat nem tett.

Láttam egy levelét egy nőismerőséhez, melyben így írta magát alá: “az élőhalott”.

Egyetlen fia, Deodát, már akkor szolgabíró volt, ritkán került haza.

Útitársammal siettünk az időt felhasználni. A tudós előtt megnyílt az érdekes családi levéltár, én pedig Amadéval a régi várromot kerestem föl, amit úti albumomba lerajzoltam.

Útba esett a vadász-leskunyhó is. Amadé itt beszélte el nekem emlékezetes vadászkalandját a medvével.

Azután még lerajzoltam magát a Markóczy-kastélyt is úti albumomba.

Munkáinkat befejezve, együtt ebédeltünk négyen.

A társalgás hol megindult, hol felakadt, az úrnő keveset beszélt. Én ültem a jobbján, s igyekeztem olyan témát találni, amellyel beszédre bírjam. Bal felől ült a tudós, szembe az úrnővel Amadé.

Egyszer a tudós is megszólalt - vesztére. Ismeretes volt a nagy szórakozottságáról. Amadéhoz intézte szavait, ezen kezdve:

- Kedves nőd! - s poharát Viola felé emelte.

Amadé elnevette magát, az úrnő arca elpirult, a tudós megijedt. Szerette volna már visszanyelni, amit kiszalasztott.

Ez a két szó elárulta a világ véleményét. Igazolta azt, hogy ez a nő élőhalottnak címezi magát.

Hasztalan minden védelem, minden igazság!

Uralkodók adhatnak az elítéltnek amnesztiát, a világ nem ád kegyelmet soha.