Kötet, Fezejet

 1    I,    III|         Te azt hiszed, hogy meg vagyunk halva? – kérdé István.~ ~–
 2    I,    III|         látni, hogy életrevalók vagyunk, és tisztelni fogják törekvéseinket;
 3    I,     IV|         miellenünk? Mi közönség vagyunk és ő színész, mi fizetünk
 4    I,     VI| afficiálja * a tüdőket.~ ~– Itt vagyunk! – kiálta az első diadallal
 5    I,   VIII|     király~ ~Tehát ismét itthon vagyunk a kedves, a szegény Magyarhonban.~ ~
 6    I,    XII|   ismeretségűnknél fogva készek vagyunk önnek e lovagi szolgálatot
 7   II,     XV|     volt miattad!~ ~Hát ennyire vagyunk?~ ~Fanny most fél könyökre
 8   II,   XVII|        rugóiba vág, kénytelenek vagyunk azt mint a társadalom világának
 9   II,     XX|           Ettől örök időkre meg vagyunk szabadulva. Olyan gyöngéjét
10   II,  XXIII|          Kecskerey úr szállásán vagyunk.~ ~Nagy hiba volna tőlünk,