Kötet, Fezejet

 1    I,    III| asztaloslegények!~ ~István odafordult Rudolfhoz, s odasúgva monda:~ ~– Látod
 2    I,     IV|               kutyát – szólt Abellino Rudolfhoz Istvánra mutatva.~ ~– Nem
 3    I,     VI|             ígérkezék, hogy felszalad Rudolfhoz, és kiveszi belőle, nincs-e
 4    I,    VII|             állt meg, beszólva halkan Rudolfhoz.~ ~– Ugyan kérlek egy szóra.
 5    I,    VII|           tréfás feddőzéssel Eszékiné Rudolfhoz –, ha hatalomkarral nem
 6   II,   XXIV|          megragadá az alkalmat, midőn Rudolfhoz közel juthatott, s karjába
 7   II,   XXIV|       egyikünk-másikunk szerencsét.~ ~Rudolfhoz e percben több ismerősök
 8   II,   XXVI|      beszélhet felőle? – kérdé Livius Rudolfhoz fordulva. – Mert különben
 9   II, XXVIII|                 szólt azután felállva Rudolfhoz –, hisz önnek nemes szíve
10   II,   XXXI|            Mayernét, hogy levelet írt Rudolfhoz, melyben „sűrű könnyhullatások”