Kötet, Fezejet

 1    I,    VII|  mert föltekinteni.~ ~Félt, reszketett, mint ifjú hajadon, ki vőlegényét
 2    I,    VII|     te az én nőm!~ ~A hölgy reszketett, nem bírt felelni.~ ~– Menj
 3    I,   VIII| eltompult hangon Márton, ki reszketett a dühtől –, váljék el hát
 4    I,    XII| Legelső gondolatja ez volt. Reszketett. Ha ez ember bejő, ha szemei
 5    I,    XII| rebegé Teréz, és minden íze reszketett. – Én itt vagyok.~ ~De már
 6    I,    XII|    tűz szikrázott, keze nem reszketett.~ ~Ez szokatlan merészség.
 7    I,   XIII|  szekérrel van.~ ~Jancsi úr reszketett az örömtől. Annyira magába
 8   II,     XV|   nem – suttogá a leány, és reszketett, mintha lázban volna.~ ~–
 9   II,    XVI|  őket.~ ~Már akkor Fennimor reszketett a dühtől. Nagy erőpazarlással
10   II,   XXIV|    a delnőkkel.~ ~Fanny úgy reszketett, úgy dobogott a szíve, midőn