Kötet, Fezejet

1    I,    VII|      hideg volt, oly bűbájos, szelíden tekinte most rá, szemei,
2    I,    VII|      susogva üdvözlé, bűbájos szelíden tekinte rá, szemei telesugárzák
3    I,      X|     úr elvégzé beszédét, nagy szelíden azt felelte rá:~ ~– Nem
4   II,    XIV|      ha volna nekem.~ ~Sándor szelíden csókolá meg az öreg kezét,
5   II,     XV|    karjai közt tartá. A leány szelíden simult hozzá, minden prűd,
6   II,     XX| annyit gondolkozott, s ki oly szelíden tekinte rá beszédes kék
7   II,   XXIV|         kérdé Rudolf.~ ~Flóra szelíden mosolygott, s inte szobaleányának,
8   II,    XXV|      őt tartani, a szép hölgy szelíden kifejlék karjaiból, s odahajolva
9   II, XXVIII|    Gróf Szentirmay úr – szólt szelíden –, én azon kézműves vagyok,