Kötet, Fezejet

1    I,      V|       Nagy, ahol ön nincs. Én istenem, minő gondolat; önnek mellette
2   II,     XV|  napokat kellett megérnem! Én Istenem, én Istenem! Mire hagytál
3   II,     XV|      megérnem! Én Istenem, én Istenem! Mire hagytál meg engemet!
4   II,  XVIII|     egy szót szólani.~ ~– Ah, istenem, mit cselekszik ön? – szólt
5   II,  XVIII|     tegyünk jót vele.~ ~– Óh, istenem… – Flóra nem tudott mit
6   II,    XXV|      boldogtalan szerelme. De istenem, ön oly halavány, valami
7   II,    XXV|     megindulva rebegé:~ ~– Én Istenem!~ ~Most már valóban érte
8   II,  XXVII| tanították még:~ ~– Isten. Én Istenem. Légy irgalmas nékem. Szegény