Kötet, Fezejet

1    I,     IV| unokaöcsém!” – kiált fel végre. A boldogtalan egyszerre elejtett fél tucat
2    I,      X|          Én azt hittem – hebegé a boldogtalan családapa –, hogy azon régi
3    I,   XIII|           Az úriabb körökben, hol boldogtalan férjek feje felett gondos
4   II,    XIV|         leszek hozzá holtomig, de boldogtalan lesz ő is, én is.~ ~Boltay
5   II,   XXII|      volnál boldog, nem volnék én boldogtalan!”~ ~A forró, égő, homlokon
6   II,   XXII|            hogy csak akkor vagyok boldogtalan, midőn látom, hogy te semminek
7   II,    XXV|     mondja.~ ~– Lám, ez a virágok boldogtalan szerelme. De istenem, ön
8   II,    XXV|          mert e nő nagyon, nagyon boldogtalan.~ ~Flóra öröme határtalan