Kötet, Fezejet

1    I,    XII|  Livius, egy seborvos és egy szolga. – Az utóbbi hozta magával
2    I,   XIII|      átnéz – dörmögé az öreg szolga.~ ~– Fogja be kend a száját! –
3   II,     XV|     hagytunk – monda az öreg szolga.~ ~– Mit hagytunk itt, te?~ ~–
4   II,     XV|     nehány aranyat nyomott a szolga markába, s azzal kissé rendbe
5   II,  XVIII| legalázatosabb, emberségtudó szolga, ki olyan szertelen nagy
6   II,     XX|      öröm e pillanatában egy szolga lépett oda Szentirmaynéhoz,
7   II,    XXX|      kérdezé tőle.~ ~Az öreg szolga szólni akart, de ajkai össze