Kötet, Fezejet

  1    I,     IX|            ravasz, imádkozó boszorkány Fanny nevében légyottra rendelé
  2    I,     IX|               Ezért volt hát oly kedve Fanny erényeire fogadni.~ ~– Természetes.
  3    I,     IX|            tehetem, hogy veszteni fog. Fanny egy év múlva tökéletesen
  4    I,      X|             testvérje kívánja az úrnak Fanny leányát magához venni, adja
  5    I,      X|        állapodtak meg, hogy mondja azt Fanny a papának, ha az csakugyan
  6    I,      X|                   Minek, papa? – kérdé Fanny rosszul nevelt leányok szokásaként,
  7    I,      X|               csodálkozását kifejezni. Fanny lesütve szemeit és egy szalagot
  8    I,      X|               nem jól hallott volna.~ ~Fanny szétnézett anyjára s testvéreire,
  9    I,     XI|            Három év folyt le már, hogy Fanny Teréz nagynénjénél lakott.
 10    I,     XI|              gyöngédséggel viseltetett Fanny iránt. A leány munkájához
 11    I,     XI|                 segítsége nélkül!~ ~És Fanny munkáját igen jól fizették;
 12    I,     XI|              női munkát rendeljen meg, Fanny által készítendőt, miket
 13    I,     XI|              meg kellett engedni, hogy Fanny eljárjon a regens chorihoz,
 14    I,     XI|  védvámrendszer van felállítva.~ ~Hogy Fanny szépsége és erényes magaviseletének
 15    I,     XI|             napon, midőn megtudá, hogy Fanny egyedül van otthon, pompás
 16    I,     XI|         olyanforma ajánlattal, hogy ha Fanny hajlandó egy szerető szívet
 17    I,     XI|            hozó eltávozott, vevé észre Fanny a virágok közt rejlő levelet,
 18    I,     XI|      lepecsételve talált levél felett. Fanny vigasztalhatlan volt, midőn
 19    I,     XI|           feleségül vétel van értve.~ ~Fanny a következő vasárnapon gyönyörűen
 20    I,     XI|                várta, hogy tapsoljanak Fanny énekére.~ ~– Két év alatt
 21    I,     XI|                zenemestereket fogadott Fanny számára; egyedül vele tudatta
 22    I,     XI|           percig tartand.~ ~Így jutott Fanny az országgyűlési terem karzatára,
 23    I,     XI|              neki titkos jóltevőjét.~ ~Fanny egéből hullott alá, ő egészen
 24    I,    XII|                fizetve)~ ~Hová tűnt el Fanny oly rögtön, oly nyomtalan,
 25    I,    XII|                figyelemmel viseltetett Fanny iránt. Hisz az is reménytelenül
 26    I,    XII|              lehetett e nevet kitudni? Fanny maga sem ismeré azt, s ő
 27    I,    XII|               a csoda történetet, hogy Fanny nagynénjével egy éjszakán
 28    I,    XII|              mint a hegedű?~ ~Teréz és Fanny ezalatt egy utcára nyíló
 29    I,    XII|          Boltay háza előtt állt meg.~ ~Fanny fiatal leányok szokásakint
 30    I,    XII|            fog-e a szobába is jönni?~ ~Fanny felugrott székéről, s kétségbeesve
 31    I,    XII|                öntudatlanul takarta el Fanny fejét, mely ölébe volt rejtve,
 32    I,    XII|               összeget alólírott Mayer Fanny kisasszonynak kölcsönadván,
 33    I,    XII|             Miklós.~ ~Ah, ha e percben Fanny otthon lett volna; de távol
 34    I,   XIII|             bátyja iránti gyűlölet s a Fanny által történt megszégyenülés
 35   II,    XIV|           meggyűlt a fejfájása, amióta Fanny ügyébe avatta magát. A patvarba!
 36   II,    XIV|           gyanús külsejű levelet akart Fanny olvasókönyvébe lopni. Azt
 37   II,    XIV|          ajánlatát el nem hallgathatja Fanny előtt, de mégis, ha egy
 38   II,    XIV|                  Tehát elébb meg fogja Fanny kezét Sándor számára kérni,
 39   II,    XIV|            egészséges tápot nyújtottak Fanny kedélyének; erdő, mező látása,
 40   II,    XIV|              szent természet ölében.~ ~Fanny messziről eléje futott Boltay
 41   II,    XIV|                    Férjhez ám – nevete Fanny pajkosan kapaszkodva Boltay
 42   II,    XIV|             sietett Terézt felkeresni. Fanny egész a terítés idejéig
 43   II,    XIV|                   Vártak mind a ketten Fanny szavára.~ ~– Szegény Sándor! –
 44   II,    XIV|               sors másképpen akarja.~ ~Fanny megsajnálta könnyező gyámjait,
 45   II,    XIV|             jövedelme másfél millió.~ ~Fanny lesüté szemeit, s fejét
 46   II,    XIV|                olyan jókedve támadt.~ ~Fanny csintalanul odaült a jó
 47   II,    XIV|            előtt, kik azt hiszik, hogy Fanny szerelmét gyalázatos nehány
 48   II,    XIV|              ifjú leányt lehetetlen.~ ~Fanny szemeit legmesszebb kerülék
 49   II,    XIV|                várt a két öreg gyámra. Fanny megkéré Boltayt, hogy ha
 50   II,     XV|              szóval sem mondtak ellent Fanny határozatának, nem szóltak
 51   II,     XV|               örömeire visszagondol.~ ~Fanny férjhez készülése azonban
 52   II,     XV|              ha én valaha az én lelkem Fanny lányomnak egy jó szavát
 53   II,     XV|       rágalmazta leánya előtt senki, s Fanny sokkal jobb lelkű, minthogy
 54   II,     XV|               másik harmincezret pedig Fanny számára teszi le, s mindketten
 55   II,     XV|            hölgy künn állt a folyosón. Fanny éppen akkor jövén a kertből,
 56   II,     XV|              ott ismét térdre rogyott, Fanny pici lábacskáit iparkodván
 57   II,     XV|               hogy azokat megcsókolja. Fanny ezen csakugyan megijedt,
 58   II,     XV|                 és csókolta ahol érte. Fanny csak állta, csak tartotta,
 59   II,     XV|               éppen nem háborította.~ ~Fanny és Teréz ezalatt a Mayerné
 60   II,     XV|             rendezett el számára, mely Fanny zongoraszobájával szomszédos;
 61   II,     XV|                hálószobájába nyílt, de Fanny esengve kérte, hogy maradjon
 62   II,     XV|              Teréz bizalmasan fogá meg Fanny két kezét, s nyájasan tekintve
 63   II,     XV|           tekintve szemébe, monda:~ ~– Fanny, légy anyád iránt előzékeny,
 64   II,     XV|             ideig – az én kedvemért!~ ~Fanny megfogadá, hogy eltitkolja
 65   II,     XV|             felőle, miszerint Teréz és Fanny hasonló titoktartásra szólíták
 66   II,     XV|         helyzet az, miszerint Teréz és Fanny között is nagyon észrevehető
 67   II,     XV|              Teréz nem feledheté, hogy Fanny már egy milliomos arája,
 68   II,     XV|           szerencséjén nem tud örülni; Fanny pedig önmaga előtt szégyenlé
 69   II,     XV|            fogásokkal elérte azt, hogy Fanny számtalanszor járt utána,
 70   II,     XV|               s midőn visszaadta neki, Fanny a szülőknek gyermekeikért
 71   II,     XV|              Olykor nagyokat sóhajtott Fanny hallatára, s ha ez kérdezé,
 72   II,     XV|                küldve ki házőrzőnek.~ ~Fanny ez ideig még sohasem hált
 73   II,     XV|               valaki nyitogatná kívül. Fanny behívta magához az anyját,
 74   II,     XV|          éjszakai toalettjöket végzik. Fanny egész gyermeki gondatlansággal
 75   II,     XV|             önkénytelen hízelgéssel.~ ~Fanny hirtelen felrezzent. Ijedten
 76   II,     XV|             kerítőné suttogása volt.~ ~Fanny reszketve várta, fog-e még
 77   II,     XV| életszükségeiről illően gondoskodik.~ ~Fanny egy szót sem válaszolt.
 78   II,     XV|              Az volt a borzasztó, hogy Fanny mind értette, tudta, az
 79   II,     XV|              Szólj, ha nem szereted.~ ~Fanny erőt vett önkénytelen reszketésén,
 80   II,     XV|                    Ismertem – viszonza Fanny halkan, s rettegve várta,
 81   II,     XV|                nem! Nem fázom – rebegé Fanny. Irtózott azon gondolattól,
 82   II,     XV|             hosszú ideig elhallgatott. Fanny azt hivé, hogy már alunni
 83   II,     XV|            hímezni?~ ~– Tudok – felelt Fanny. (Ez talán mégis ártatlan
 84   II,     XV|                 Hát ennyire vagyunk?~ ~Fanny most fél könyökre emelkedve
 85   II,     XV|            alkonyat deres fénye jut.~ ~Fanny irtózva várta, mit fog beszélni
 86   II,     XV|                 alunni akarok – rebegé Fanny vánkosai közé vetve magát,
 87   II,     XV|             besütött az ablakon, midőn Fanny felébredt.~ ~Egész alvása
 88   II,     XV|             múltak volna el aközben.~ ~Fanny látva, hogy Mayerné már
 89   II,     XV|               kicsinyt a papramorgó.~ ~Fanny és anyja egyedül maradtak
 90   II,     XV|            legalább gyámjaira nincs.~ ~Fanny jó reggelt kívánt anyjának,
 91   II,     XV|                Most ettől ment volt.~ ~Fanny figyelve szürcsölé kávéját
 92   II,     XV|                erővel azt akarta, hogy Fanny költse el az egész reggelit.~ ~–
 93   II,     XV|                     Úgy? Ő az? – monda Fanny különös, nagyon különös
 94   II,     XV|                olyan férfias alakot.~ ~Fanny a morzsákat szedegeté fel
 95   II,     XV|                percben kész letenni.~ ~Fanny meggondolni látszék magát.~ ~–
 96   II,     XV|            mama be akar menni – felelt Fanny egész készséggel –, nem
 97   II,     XV|                   Holnapután – ismétlé Fanny.~ ~Erre ismét belépett Boltay.~ ~–
 98   II,     XV|               még, édes bátyám – szólt Fanny –, néhány sort írok Teréznek,
 99   II,     XV|            Mert ezt meg nem tanulom.~ ~Fanny mosolyogva vevé íróeszközeit,
100   II,     XV|      ostorpattogás közt elhajtatott.~ ~Fanny utánuk nézett egy ideig,
101   II,     XV|            alaknak írta ő le Abellinót Fanny előtt. – Hagyjuk őket ott
102   II,     XV|        kegyetek rögtön. Szerető rokona Fanny.”~ ~Mit jelent ez? Mi történt
103   II,     XV|        hajtásával jó négy óra járás.~ ~Fanny maga fogadja az érdemes
104   II,     XV|           pedig, uram, fogadom – szólt Fanny határozott, nyugodt hangon –,
105   II,     XV|               változás minden arcon!~ ~Fanny arca nem volt többé halvány,
106   II,     XV|                Igen, holnap – viszonza Fanny ígéretteljes hangnyomattal,
107   II,     XV|            szép kezet megszorítanom?~ ~Fanny szívélyesen nyújtá eléje
108   II,     XV|               ajkaira téve mutatóujját Fanny.~ ~– Hajts Pozsonyba! –
109   II,     XV|              van eldugva.~ ~Igen jó.~ ~Fanny előkeresé a levelet. Anyja
110   II,     XV|               úr nagyon örül. Örömében Fanny tiszteletére másnapra nagy
111   II,     XV|        meghívási jegy.~ ~„Mademoiselle Fanny de Mayer avec famille.” * ~ ~
112   II,     XV|              Az előadás is jó leend.~ ~Fanny visszabocsátá a cselédet
113   II,     XV|              Fennimoré, kinek ez estve Fanny megjelenésével ezer aranyat
114   II,     XV|               hogy amint a cselédektől Fanny után tudakozódott, ezek
115   II,     XV|              neme az időtöltésnek, míg Fanny megérkezik.~ ~Már akkor
116   II,     XV|               hintóból leszállni Mayer Fanny kisasszonyt.~ ~Abellino,
117   II,     XV|        érkezőket franciául:~ ~– Madame Fanny de Kárpáthy, née de * Mayer!~ ~–
118   II,     XV|              nem talált mit mondani.~ ~Fanny üdvözlé őt.~ ~– Uram, örömmel
119   II,   XVII|          visszautazék Kárpátfalvára.~ ~Fanny elhagyá rokonait, s midőn
120   II,   XVII|             nagy szerencsét csinált.~ ~Fanny szíve elfacsarodott. Nyakába
121   II,   XVII|       szemeiben is megeredt a sírás, s Fanny halaványabb lett a falnál.~ ~–
122   II,   XVII|                nem felelt rá semmit, s Fanny oly kínos helyzetben érzé
123   II,   XVII|                létrehozatala.~ ~Persze Fanny nem érti, hogy mi érdek
124   II,   XVII|      üdvözleteknek alig várja a percet Fanny, melyben kedves rokonait
125   II,   XVII|               előtt azt elmondhassa.~ ~Fanny megérkeztével Kárpátfalvára,
126   II,   XVII|           magokat neje irányában, hogy Fanny előtt merő mesének látszhatott
127   II,   XVII|            nagy részben igénybe vették Fanny figyelmét és szívét.~ ~Szívét
128   II,   XVII|              most már ő is nős volt.~ ~Fanny remegve gondolt rá, vajon
129   II,  XVIII|        pamlagig nyújthatná az írást.~ ~Fanny különösen vonzódott ez öreg
130   II,  XVIII|                bizalma támadjon hozzá. Fanny nem várta, hogy Varga uram
131   II,  XVIII|            hozta. Természetesen, amint Fanny elereszté, és leült, ő azonnal
132   II,  XVIII|              bácsi? – kérdé mosolyogva Fanny. – Ha semmit sem hozott,
133   II,  XVIII|          iparkodott búcsút venni.~ ~De Fanny észrevevé az előkészületekből,
134   II,  XVIII|                most itt az ő helyén!~ ~Fanny kezébe vevé a névsorozatot,
135   II,  XVIII|           szemeit meg ne törülgesse.~ ~Fanny közelebb voná hozzá székét,
136   II,  XVIII|                 kedves barátom – monda Fanny, leírhatlan szeretetreméltósággal
137   II,  XVIII|         szóltam, édes barátom – felelt Fanny, és mosolyogva tekintett
138   II,  XVIII|              vevé a lajstromot, melyet Fanny eléje tolt, majd közel,
139   II,  XVIII|               őneki kell elmondania.~ ~Fanny észrevevé a jó öreg zavarát,
140   II,  XVIII|         ügyünkre, öreg barátom – szólt Fanny, attól tartva, hogy az öreg
141   II,  XVIII|              és csalatkozni nem fog.~ ~Fanny olvasá a mutatott nevet.~ ~– „
142   II,  XVIII|                egyetértésben látnám.~ ~Fanny megilletődött arca tanúsítá,
143   II,  XVIII|           inkább magában, mint kérdezé Fanny.~ ~– Valóban az – felelt
144   II,  XVIII|            elkezdődött a paradicsom.~ ~Fanny kebléből önkénytelen, öntudatlan
145   II,  XVIII|               Flóra asszonyság!~ ~– ~ ~Fanny az öröm, a meglepetés reszketegségével
146   II,  XVIII|               azon arc, azon alak, mit Fanny képzeletében alkotott, hanem
147   II,  XVIII|               percre szinte megrettent Fanny, ki egy kedves, szeretetre
148   II,  XVIII|             naponként készültem ide.~ ~Fanny hálásan szorítá meg a kezébe
149   II,  XVIII|       előzékeny – sietett őt kimenteni Fanny –, de megvallom, némi tartózkodást,
150   II,  XVIII|               egy fiatal nőre nézve.~ ~Fanny szemeit érzé kiégni; nem
151   II,  XVIII|               kisasszony mögött, midőn Fanny a legszenvedélyesebb hevességgel
152   II,  XVIII|            vonzalomtól reszkető hangon Fanny –, mondja ön: ugyebár nem
153   II,  XVIII|             tudott mit felelni, hiszen Fanny valót mondott.~ ~– Óh, én
154   II,  XVIII|                boldoggá tett.”~ ~– Óh, Fanny – monda Flóra szelíd reszketeg
155   II,  XVIII|            Nevezzen engem úgy! – szólt Fanny hevesen, túlboldogan szorítva
156   II,  XVIII|       helybenhagyásul szép ajkát nyomá Fanny homlokára. Kedves hitelesítő
157   II,  XVIII|                 mely benne részesül.~ ~Fanny keble alig bírta örömeinek
158   II,  XVIII|                tett ön engemet!~ ~– Ah Fanny, én már önt nevén szólítom,
159   II,  XVIII|    Szentirmaynénak meggátolhatni, hogy Fanny lábaihoz ne boruljon; amit
160   II,  XVIII|                     De már most kedves Fanny, ennek vége van, ezen átestünk.
161   II,  XVIII|           mulatságos dolog lehetett.~ ~Fanny valami érzékeny észrevételt
162   II,  XVIII|           nagyon sokat lehete nevetni. Fanny sohasem hallott ilyen mulatságos
163   II,  XVIII|                nem tudná, hogy ki az a Fanny.~ ~– Ah, mille pardons! *
164   II,  XVIII|         elnevette magát:~ ~– Most már „Fanny” is van a nagyon tisztelt
165   II,  XVIII|         tisztelt Kárpáthy-naptárban.~ ~Fanny maga sem állhatta meg, hogy
166   II,  XVIII|     Szentirmayné, amiből az lett, hogy Fanny érzékenyen ölelte át, mintha
167   II,  XVIII|  visszamehessek Szentirmára?~ ~– Ámbár Fanny igen nagy szerencséjének
168   II,  XVIII|               fut tőlünk – szólt közbe Fanny –, várjon, majd ha mi Szentirmára
169   II,    XIX|      kárpátfalvi kastélyban képes volt Fanny állását a világ előtt egészen
170   II,    XIX|        Mindenki előtt emelkedett azóta Fanny erkölcsi értékében, hogy
171   II,    XIX|            mennyi okosat hallott akkor Fanny barátnéjától. Ő csak hallgatott,
172   II,    XIX|             szorongattatást okozott. – Fanny nem hallgathatá el az öreg
173   II,    XIX|          szóljuk meg a többieket is.~ ~Fanny odaült mellé. Flóra odavonta
174   II,    XIX|                 Kicsoda is ez? – szólt Fanny megnyálazva irónjának hegyét. –
175   II,    XIX|            Gróf Erdey Gergely – jegyzé Fanny. – Kedves bohó.~ ~– Menjünk
176   II,    XIX|                ki?~ ~– Nem én! – szólt Fanny egészen elhalaványodva.~ ~–
177   II,    XIX|           kettőt. Mégsem ismersz rá?~ ~Fanny fejét rázta. De igen. Ráismert
178   II,    XIX|                   Igen, igen – suttogó Fanny, s iparkodott belenézni
179   II,    XIX|               Rudolf.~ ~– Ah – sóhajta Fanny, lángra gyúlt arccal. Most
180   II,    XIX|                ismét eltűnt a szívből, Fanny lemondott azon reményről,
181   II,    XIX|             Szegény asszony! – sóhajta Fanny. (Tehát vannak, kiket még
182   II,    XIX|               amit tőle várni lehet.~ ~Fanny háladatosan szorítá meg
183   II,    XIX|                 Hát ezt kitalálod-e?~ ~Fanny félig nevetve, félig sírva
184   II,     XX|              azután cselédjeit sürgeti Fanny, hogy untalan a nagyságos
185   II,     XX|              őszinte örömmel fut eléje Fanny, s mielőtt azt meggátolhatná,
186   II,     XX|               asszonytól tudakolta meg Fanny, került az asztalra – sült
187   II,     XX|             felejthetetlen mondatot.~ ~Fanny egészen el volt bámulva,
188   II,     XX|               többi termekbe. Flóra és Fanny észrevétlenül félrelopták
189   II,     XX|           mennyi hiányzik belőle.~ ~És Fanny is teljesen osztá barátnéja
190   II,     XX|         álmában a szűz keblű delnő, és Fanny álmodott arról a szép mosolygó
191   II,    XXI|     megszámlálja: egy, kettő, három.~ ~Fanny egyszerűen volt öltözve.
192   II,    XXI|         nevezni.~ ~Szerencsétlenségére Fanny őt félreérti, s mindazt,
193   II,    XXI|           valaki boszontani kívánja.~ ~Fanny jókedvűen kacag a pünkösdi
194   II,    XXI|           vizsgálja, hogy tartja magát Fanny a lovon; ez szabadságot
195   II,    XXI|                volt a pünkösdi király; Fanny azonban egészen elpirulva
196   II,    XXI|         termett oda, Varga uram ugrott Fanny lova mellé, s szíves készséggel
197   II,    XXI|          legalázatosabb szolgájával.~ ~Fanny háládatos mosollyal köszöné
198   II,    XXI|               a Matyi hol van? – kérdé Fanny széttekintve.~ ~– Azzal
199   II,    XXI|              óta előre örvendett, hogy Fanny egészen elérzékenyülve nyújtá
200   II,    XXI|               én ne féltselek téged?~ ~Fanny önkénytelenül barátnéjára
201   II,    XXI|     sikoltással.~ ~– Rudolf, Rudolf!~ ~Fanny a kétségbeesés némaságával
202   II,    XXI|                azon pillanatban, midőn Fanny elszédülten, elaléltan hanyatlik
203   II,   XXII|               elhanyatlik, mint a vén. Fanny megszabadult a haláltól.
204   II,   XXII|             Éppen aznap érkezett, hogy Fanny kórállapotja jobbra fordult,
205   II,   XXII|                szándékozott maradni.~ ~Fanny visszanyeré az életet, eszméletet;
206   II,   XXII|             egy hónap múlva úgy hiszem Fanny képes lesz azon ígéretet
207   II,   XXII|            elébb megtudva Teréztől, ha Fanny ébren van-e, s nem lesz-e
208   II,   XXII|           üdvözöl, most távozott el.~ ~Fanny nem szólt rá semmit. Csak
209   II,   XXII|          gyöngéden tapasztá azt oda.~ ~Fanny megfogá mindkét kezével
210   II,   XXII|               szemeiben a könnyeket.~ ~Fanny azt hivé, hogy el akar távozni,
211   II,   XXII|            magadat legjobban érezni.~ ~Fanny gondolkozott. – Akárhová!
212   II,   XXII|               búcsút is vett a háztól; Fanny könny nélkül, panasz nélkül
213   II,   XXIV|            általa érdekelve.~ ~Valóban Fanny sokkal kevésbé találta veszélyesnek
214   II,   XXIV|      tanulságos eszmékkel.~ ~Egyszóval Fanny sokkal kisebbnek érzé a
215   II,   XXIV|              eszébe jutott a másiknak. Fanny kezdi helyzetét naprul napra
216   II,   XXIV|              szokott fáradni sehova.~ ~Fanny oly kellemetlen hatást érzett
217   II,   XXIV|          sorban táncolt a delnőkkel.~ ~Fanny úgy reszketett, úgy dobogott
218   II,   XXIV|          táncra.~ ~Óh, mi szép volt!~ ~Fanny nem mert rá e pillanatban
219   II,   XXIV|               s azzal hátrahúzódott.~ ~Fanny sokáig nem merte felütni
220   II,   XXIV|               lépett hozzá közelebb.~ ~Fanny hirtelen összeszedé magát,
221   II,   XXIV|                kalandhős Kiss Miska…~ ~Fanny egykedvűen játszott legyezőjével,
222   II,   XXIV|               Én tudok mindent; tudom, Fanny testvérei igen rossz, jellemtelen
223   II,    XXV|              hely, mint Kárpátfalva.~ ~Fanny távol akart lenni Szentirmáról,
224   II,    XXV|             ezek Szentirmayék lovai.~ ~Fanny összerezzent. János érzé
225   II,    XXV|                ne szeretne?~ ~Csakhogy Fanny jól látta már messziről,
226   II,    XXV|                parkba becsavarodott.~ ~Fanny állva maradt, mintha a földbe
227   II,    XXV|                sürgetőzék a jó öreg.~ ~Fanny ijedten, tétova szemekkel
228   II,    XXV|                 Ez Flóra férje – szólt Fanny kezét kivonva férje karjaiból.~ ~
229   II,    XXV|                sohasem láttad volna.~ ~Fanny azt hivé, hogy a földnek
230   II,    XXV|            választás nem volt nehéz.~ ~Fanny az ebéd végeztével rögtön
231   II,    XXV|          szeretem a virágokat – rebegé Fanny, minthogy valamit kellett
232   II,    XXV|         ismerős volna nagysád velök!~ ~Fanny kérdőleg tekinte rá.~ ~–
233   II,    XXV|                a gyöngy – rebegé utána Fanny, igen természetesnek találva,
234   II,    XXV|              elhajítja az amarántot.~ ~Fanny utána tekinte az elhajított
235   II,    XXV|             Semmi, semmi, uram – szólt Fanny –, néha szédülök, s azzal
236   II,    XXV|         fölmentek ismét a kastélyba.~ ~Fanny férjével hagyá egy percre
237   II,    XXV|            Rudolf már szobájába lép.~ ~Fanny nem halavány most, hanem
238   II,    XXV|      visszatért, észrevette, miszerint Fanny egy könyvet, melyből eddig
239   II,    XXV|            megtört az erőszak, mellyel Fanny könnyeit visszatartá, s
240   II,    XXV|            megbánta, amit cselekvék.~ ~Fanny kis idő múlva vevé kendőjét
241   II,    XXV|              szent a béke. – Mit izent Fanny?~ ~– Légy jó e nőhöz, mert
242   II,  XXVII|           odatartja a beteg ajkához.~ ~Fanny hevesen, édesen szorítja
243   II, XXVIII|      visszaérkező Teréztől hallá, hogy Fanny meghalt. A nagyságos asszony
244   II, XXVIII|             betűk:~ ~„Kárpáthyné Mayer Fanny.”~ ~Az ifjú kézműves levevé
245   II, XXVIII|         érinteni, megcsókolá e névnek „Fanny” mindenik betűjét.~ ~– Ön
246   II, XXVIII|           ragyogott előtte ez öt betű „Fanny”.~ ~Sokáig habozott önmagában.
247   II,   XXXI|            vélt abban feltalálni, hogy Fanny gyermekének nevelési gondjait
248   II,   XXXI|   elbeszélgetett Teréz az ifjú úrnővel Fanny gyermekkoráról; elmondá
249   II,     Sz|                fenn~ ~ ~ ~Mademoiselle Fanny de Mayer avec famille –
250   II,     Sz|             Mayer avec famille – Mayer Fanny kisasszony családjával~ ~
251   II,    Meg|            hősnőjévé tegyek. Ő lett a „Fanny”.~ ~S milyen csodája a sorsnak!