Kötet, Fezejet

  1    I,      I|            összekapott apró baromfiak. Maga is lefeküdt mindjárt egész
  2    I,      I|                 testőreitől körülvéve, maga a nagyságos úr, hosszú,
  3    I,      I|               Ezalatt megsült az egér. Maga a kocsmáros hozta be feltéve
  4    I,      I|            asztalt odatolva elé, míg ő maga ágyán fekve maradt, az asztal
  5    I,      I|         nevetni.~ ~Mikor aztán a jó úr maga is azt hitte, hogy lehetetlen
  6    I,      I|           postakocsist a kocsilámpával maga előtt küldé, s ilyen furcsa
  7    I,      I|                 Nem.~ ~– Az rossz. Hát maga a kocsmáros?~ ~– Én vagyok;
  8    I,      I|             monsignore Bouche, * tehát maga nemes ember és kocsmáros;
  9    I,      I|             deklamálva hevenyében, míg maga Jancsi úr kapott egy szál
 10    I,      I|               alatt szüntelen forgatta maga alatt a széket, előre-hátra
 11    I,      I|             reszketve állottak előtte, maga Bús Péter uram is megnémult,
 12    I,      I|                szemeivel merően nézett maga elé…~ ~A hajdúk nagy nehezen
 13    I,     II|               a legöregebb legényének, maga elment milliomokat keresni,
 14    I,     II|          azután nehány évig, azt tán ő maga sem tudja. A hírrel, dicsőséggel
 15    I,     II|                legmagasabbakat bírta ő maga iránt lekötelezni. Gondja
 16    I,     II|             nyert kitartása által.~ ~Ő maga sem tudta már, mily nagy
 17    I,     II|                pedig elég, hogy a kert maga is szigeten állott, még
 18    I,     II|              ismerő komornyikja van.~ ~Maga a bankár egy hetven év körüli,
 19    I,     II|             más, mint önnek nagybátyja maga, ki elég indiszkrét, miután
 20    I,     II|               Jobban tudta ő azt, mint maga Abellino.~ ~– Tehát azt
 21    I,    III|                van, mint a legelső…~ ~(Maga is átlátta, hogy nagyon
 22    I,     IV|        elmondott szavait, hogy gyakran maga a történet alig volna érdekes,
 23    I,     IV|          diadalszekér előtt. A lovakat maga az elegáns úr hajtja, a
 24    I,      V|         énekelt. Jelen volt Sándor cár maga a hangversenyben, s annyira
 25    I,      V|              ha férjét futni hagyja, s maga dús szerződése mellett marad.~ ~
 26    I,      V|                ő úgysem gyógyítja meg; maga pedig menjen játszani, énekelni,
 27    I,      V|          szenvedő férj ágya mellett, s maga is oly halvány, miként az.
 28    I,     VI|              azt a szerepet találta ki maga számára, hogy minden szembejövőtül
 29    I,     VI|                is szükség keresni, ő a maga helyén van; embereit jól
 30    I,     VI|           kifogytak azok, szolgáltat ő maga anyagot. Egy időben e rendkívülisége
 31    I,     VI|             jutalmazá a fáradozókat, s maga szólítá fel Abellinót, hogy
 32    I,     VI|                 s sietett elkotródni a maga prológjával, helyet adva
 33    I,     VI|             varázsló, bűvölő, csábító; maga az ének is messze esett
 34    I,     VI|             úgy az egész darabot, hogy maga Rossini, ki a színfalak
 35    I,     VI|          magatartása igazán királynői. Maga Semiramis nem lehetett szebb,
 36    I,     VI|              takarodjék ön, és küldjön maga helyett koszorúba fonott
 37    I,    VII|              folytatni, miként a márki maga; kocsikat, lovakat vásárolt,
 38    I,    VII|       hozzájárulható hölgyek sorába, ő maga volt a morál és legszigorúbb
 39    I,    VII|          felugorva a fecskendő ülésébe maga kezébe ragadá a gyeplűt.~ ~–
 40    I,    VII|           kísérői. – Ön tán nem akarja maga odahajtani a lovakat?~ ~–
 41    I,    VII|    gyújtogatást követ el ezáltal, mint maga a tűzvész. Pompás termetét
 42    I,    VII|              nehogy a hírt megtudhassa maga az érdekelt delnő.~ ~Lesznek
 43    I,    VII|                 s kezeit védőleg tartá maga elé.~ ~– Mit tevél! – kiálta
 44    I,    VII|         unokájához intézett kérdésekre maga szeretett megfelelni, nem
 45    I,    VII|             kezéből kifacsarja a saját maga ellen irányzott fegyvert!…~ ~
 46    I,    VII|            mindenki oda nézett. Rudolf maga is követé a közfigyelmet,
 47    I,    VII|                hogy ez arcot nem bírja maga elé képzelni. Felidézte
 48    I,    VII|              szellemek közellétét érzé maga körül; érzé, hogy ő itt
 49    I,    VII|            újra kezébe véve rajzónját, maga elé képzelé a szép, piruló
 50    I,   VIII|               a négylovas díszhintóba, maga pedig utána fakó szekéren
 51    I,   VIII|               Varju uram kezéből, hogy maga Varju uram is leesett a
 52    I,   VIII|               még csak közel is hozzá, maga Márton több ölnyi távolságra
 53    I,   VIII|                mind összegázolták.~ ~Ő maga észre sem vevé koszorúja
 54    I,   VIII|                volt kivehető, melyeket maga előtt gázolt; a két legény
 55    I,   VIII|              nagy területben legázolva maga körül a tért bőszültségből
 56    I,   VIII|              futott ki az ingoványból, maga után csalva a bőszült bikát.~ ~
 57    I,   VIII|             véresen hull ismét vissza, maga alá szorítva lovagját, ki
 58    I,   VIII|            köztük lett volna, s szinte maga is elcsodálkozott rajta,
 59    I,   VIII|         fidibusz mellette, gyújtson rá maga; eléri.~ ~Jancsi úr rámeresztette
 60    I,   VIII|            szemeit.~ ~A fiú bizonyosan maga is elfelejtette, hogy mi
 61    I,   VIII|              érdekesebb lesz, ha még ő maga is meglepetik általa.~ ~–
 62    I,      X|           amilyet csak képzelni lehet. Maga semmihez sem értett, mindent
 63    I,      X|         beállani, mindenki teljesíti a maga kötelességét, és boldogság
 64    I,      X|          levert, durcás képeket látott maga körül, de aztán nem is sokat
 65    I,      X|         kezdtek jobbak lenni, Mayer úr maga az eddig csak vasárnap élvezett
 66    I,      X|             vetette oda – ha egy napon maga az asszony meg nem súgta
 67    I,      X|            valami ajándokkal.~ ~Matild maga egy becses tajtékpipával
 68    I,      X|                megörvendeztetni; végre maga kezdé meg a szót.~ ~– Nézze
 69    I,      X|           annyifelé ment az esze, hogy maga hátramaradt tőle.~ ~Teréz
 70    I,      X|             felelni.~ ~– De mit néz ön maga elé, mint egy bornyú a vágóhídon! –
 71    I,      X|                 hintóban ülni, csak ön maga az az ostoba, ki nem látja
 72    I,      X|                 Kisegíté őt a zavarból maga Teréz. Nyugodt, hideg arccal
 73    I,      X|             kikísérte nénjét, s míg őt maga előtt látta, az esze állva
 74    I,      X|            fertelmes meregkeverőnét.~ ~Maga Mayer úr is egészen dühbe
 75    I,      X|                józan okosság, emellett maga is családapa, kinek három
 76    I,      X|              lehetne fojtani, az ember maga is beleugorhatnék!”~ ~Azzal
 77    I,     XI|               látott soha egyéb példát maga körül erény-, türelem-,
 78    I,     XI|              hogy annak is megvannak a maga örömei, miket mások nem
 79    I,     XI|             családja elszegényült, s ő maga egy külvárosi házba szorult
 80    I,     XI|         sohasem beszéltek egymással. – Maga Boltay a város túlsó végén
 81    I,     XI|           megtalálja a templomban is a maga áldozatát.~ ~Teréznek tehát
 82    I,     XI|            csábító, a derék vadász, ki maga esett bele a verembe, s
 83    I,     XI|           gyermek szép énekében, midőn maga mellett elragadtatott hangon
 84    I,     XI|              öltözött úriembert látott maga előtt, ki kalapján gyászt
 85    I,     XI|             kérte, hogy védje őt saját maga ellen, mert érzi, hogy szédül,
 86    I,    XII|        lehetett e nevet kitudni? Fanny maga sem ismeré azt, s ő rá nem
 87    I,    XII|                a név?~ ~Végre Abellino maga segített a kutatókon.~ ~
 88    I,    XII|          beszélni.~ ~Harmadik vasárnap maga jött oda Abellino.~ ~A jámbor
 89    I,    XII|          patvart akar ez a filiszter a maga piszkos garasaival?~ ~–
 90    I,    XII|        megvetően elfordult, s becsapva maga után az ajtót eltávozott.
 91    I,    XII|              őt éri, ér engemet is. Ha maga jelen volna, felelne magáért;
 92    I,    XII|               haladó boldogságát látja maga előtt – és abból egy napot
 93    I,    XII|               elősiető tanúk Sándort a maga helyén látták állni egyenesen.
 94    I,    XII|            vette az irányt, s Kárpáthy maga háttal fordulva találtatott
 95    I,    XII|                elismeré, hogy minden a maga rendében ment véghez, s
 96    I,   XIII|          édesatyja, később pedig saját maga, s nagyon világtalan embernek
 97    I,   XIII|       szállingózván haza.~ ~János úr ő maga annyira szokva volt az ezen
 98    I,   XIII|            mely csak akkora volt, hogy maga elfért benne, s onnan soha
 99    I,   XIII| visszaszökdöstek, ki honnan idejött. Ő maga is rövid időn boldogabb
100    I,   XIII|             éppen azért hozatja azokat maga elé közelgő születésnapja
101    I,   XIII|                 Így mondá a tiszttartó maga is – viszonza Péter úr –,
102    I,   XIII|             poéta, aki verseket köpköd maga körül, mint Lokodi színészdirektor,
103    I,   XIII|                és közel rokonok, talán maga Béla is. – Ez volt legutolsó
104    I,   XIII|                a Lokodi ötödmagával: ő maga, aki vitézeket játszik,
105    I,   XIII|          Lőrinc most az egyszer jött a maga lován, annak meg égő taplót
106    I,   XIII|               fog, de jelen fog lenni. Maga sem tudta volna okát adni
107    I,   XIII|           utána a jámbor ember, mintha maga sem hinné, hogy a fentebbi
108   II,    XIV|            olyan szerep készül a saját maga szerzette vaudeville-ban,
109   II,    XIV|               szobájába, leültette, és maga eléje állt, hogy mármost
110   II,    XIV|         megőrizhetni az eleséstől, aki maga is akarja, hogy elessék?~ ~–
111   II,    XIV|                két kezét, s odavoná őt maga elé.~ ~– Neked kérőd van –
112   II,    XIV|                 Utoljára Boltay mester maga is kacagott, olyan jókedve
113   II,    XIV|               az akarat; titkok, miket maga sem ismer, tettetés, mellyel
114   II,     XV|              uram, óh, én kedves uram, maga derék, maga mindenekfelett
115   II,     XV|               kedves uram, maga derék, maga mindenekfelett becsületes,
116   II,     XV|                is érte könyöröghessek. Maga a minden igazak őriző angyala,
117   II,     XV|          vagyok én. Óh, óh, Boltay úr, maga sem képzelheti azt, milyen
118   II,     XV|               elég lesz a sikerre.~ ~Ő maga csinálá ki a tervet, miszerint
119   II,     XV|              odakinn, falusi házában s maga fajtájú emberek iránt nagyon
120   II,     XV|            miszerint jöjjön gyűrűjeért maga.~ ~Repült! Nem, ez sok lett
121   II,     XV|              éjszakára is benn maradt, maga helyett ezalatt Boltayt
122   II,     XV|        takaróját, s elfútta a gyertyát maga előtt, és behunyta szemeit.~ ~
123   II,     XV|             érte? Elmegy Boltay mester maga. Az ő lábai jók, egy perc
124   II,     XV|                négy óra járás.~ ~Fanny maga fogadja az érdemes vendéget,
125   II,     XV|            rohana János úr hintajához, maga kinyitva annak ajtaját,
126   II,     XV|                nem engedné! Ő büszke a maga renoméjára. Ő csupán alkalmakat
127   II,     XV|          nagylelkű, és ne békítse-e ki maga iránt.~ ~Azután ismét kiment
128   II,   XVII|                vásálni megy valahova a maga pénzeért, nem az ő kötelessége
129   II,   XVII|            örökre elhagyja őket. Látta maga előtt búsan, leverten állani
130   II,   XVII|               kérdezték tőle, hogy hát maga azalatt miből él, azt felelte
131   II,   XVII|    hazaküldettek, ki hová való volt, a maga falujába.~ ~Káromkodásukról,
132   II,   XVII|          berendeltetett a kastélyba, ő maga a nagyságos asszony kocsisává,
133   II,   XVII|                 szemérmes hölgyet.~ ~Ő maga saját személyében felméne
134   II,   XVII|     szőnyegeket vásárolt, mert ámbár ő maga kívülhúzott kordovány csizmában
135   II,   XVII|              angolkertnek * fordulva – maga sem ismert volna magára
136   II,   XVII|               szaladt utána lóháton.~ ~Maga János úr a legörvendetesebben
137   II,   XVII|            egy-két aláírási ív, melyet maga kezdett meg, alatta a felesége
138   II,   XVII|               ország minden részeiből; maga elolvassa azokat mind. Egyik
139   II,   XVII|                értesíteni, miszerint ő maga ugyan, minthogy csúzban
140   II,   XVII|            adni a ház asszonya, melyet maga hímzett… vajon ki nyeri
141   II,   XVII|            láthassa. Őt látta felkelni maga előtt, s előre sejtett csengő
142   II,   XVII|           tudná azt meg soha. Őt látta maga mellett futtatni sebes paripán,
143   II,  XVIII|       inggallérát az orráig ereszti, s maga is azt hiszi magáról, hogy
144   II,  XVIII|             Egy hosszú, öles gróf, aki maga is megvallja magáról, hogy
145   II,  XVIII|               megjelenni, mint aki nem maga választja szerepét többé;
146   II,  XVIII|                felsóhajtva tevé azt le maga elé, s kérő tekintetét a
147   II,  XVIII|               a vége felé fog járni, s maga is ijedten veszi észre,
148   II,  XVIII|             volna. A nagyságos asszony maga is úgy kívánta ezt, és mikor
149   II,  XVIII|       megelégedést terjeszt ez úrhölgy maga körül, s áldást visz minden
150   II,  XVIII|            honosít meg azokban, amikre maga adja a legjobb példát; én
151   II,  XVIII|          mögött, kit előrebocsátott, s maga enyelegve hátul maradt Kárpáthyval.~ ~–
152   II,  XVIII|              vágott közbe János úr, ki maga is észrevette nejének zavarát. –
153   II,  XVIII|            Kárpáthy-naptárban.~ ~Fanny maga sem állhatta meg, hogy ezt
154   II,  XVIII|       nagysádtól, Marion kisasszony –, maga János úr is annyira belejött
155   II,  XVIII|                az ablakon ugrott ki.~ ~Maga is megijedt pedig Marion
156   II,    XIX|               tetszék, mintha János úr maga csak most kezdené felfogni,
157   II,    XIX|           felfogni, mit bír nejében. Ő maga is százszorta szebbnek,
158   II,    XIX|              azt hihette volna, hogy ő maga az, aki mindenhez ért, legalább
159   II,    XIX|            pamlagvánkosra vetve magát, maga elé tartá azt kiterjesztve
160   II,    XIX|          barátnéja jókedvét osztani, s maga is kacagott szórakozottságán.~ ~–
161   II,     XX|              szerencsésebb mindenkinél maga a háziasszony, ő már mindenkit
162   II,     XX|            indítványt ne emeljek, mely maga felyülmúlja számra mindazon
163   II,     XX|            utoljára János úr mindent a maga költségére vállalt is, indítványának
164   II,     XX|               a társaság e két napját; maga Szépkiesdy gróf úr is őket
165   II,     XX|         jelenet érte őt, és látta most maga mellett ülni a szép, a bájoló
166   II,     XX|              többször hallja az ember. Maga János úr is kifogyhatatlan
167   II,     XX|       összecsókolá azt úgy, hogy utóbb maga sem tudta már, mennyi hiányzik
168   II,    XXI|             ülő éltes urak és hölgyek; maga János úr is nyeregbe ült,
169   II,    XXI|           lovasokat produkált, pedig ő maga a leggyakorlottabbak egyike
170   II,    XXI|               könnyű porfoltot hagyott maga után. A világért le nem
171   II,    XXI|             buckák között, s el hagyja maga mellett rohanni üldözőit,
172   II,    XXI|               egyszerre megáll, farkát maga alá csapja, s összecsattogtatva
173   II,    XXI|                fogja el, ismerte már a maga emberét! Kettőnek, háromnak
174   II,   XXII|          tekinte szét tisztult elmével maga körül, két lényt láta maga
175   II,   XXII|             maga körül, két lényt láta maga mellett ülni. Egyik volt
176   II,   XXII|        szerelmet? Nem megvetné-e azt ő maga is?~ ~Óh, kétségbeejtő,
177   II,   XXII|      kétségbeejtő!~ ~És ilyenkor látni maga mellett, ágyánál virrasztva
178   II,  XXIII|           csibukot harapdálva, s fújva maga körül a füstöt, és egy átelleni
179   II,  XXIII|                kezd.~ ~Felelet helyett maga az érkezett ront be az ajtón:– „
180   II,  XXIII|                 hogy az öreg Jancsi úr maga csődíti a házibarátokat
181   II,   XXIV|          kardjaikkal üdvözlék.~ ~Végre maga a főispán hintaja érkezett,
182   II,   XXIV|             tizenkét lovas daliától, ő maga levett föveggel ült a nyitott
183   II,    XXV|               bűvös-bájos hízelgéssel; maga volt a jóság, szelídség
184   II,    XXV|         találkozának ismét.~ ~Kárpáthy maga is meg volt ütődve nejének
185   II,    XXV|             hogy senki sem tudja, ha ő maga érzi, hogy e boldogság lopott
186   II,    XXV|             addig foglaljon helyet, és maga addig kifut a szobából.
187   II,    XXV|              arcain végigomlani, míg ő maga egy karszékbe rogyott.~ ~
188   II,   XXVI|              összejőni.~ ~Kecskerey úr maga is ugyanazon érdekes alak,
189   II,   XXVI|          milliók urának tartottunk, és maga is annak tartotta magát,
190   II,   XXVI|                az ember végigolvasott, maga magáról is azt hiszi, hogy
191   II, XXVIII|               kísérőjét előrebocsátva, maga oldalvást került, lassú
192   II,   XXIX|             ült Varga uram, s elrakott maga elől minden gyertyát. Ő
193   II,   XXIX|                enyimet nem örökölheti; maga kereste, maga érdemelte,
194   II,   XXIX|              örökölheti; maga kereste, maga érdemelte, s Isten kezéből
195   II,   XXIX|          aranyat pedig mindennap saját maga vegye fel, és senkinek másnak
196   II,    XXX|              sírtak, de legtöbbet sírt maga az a pap, akinek a többit
197   II,   XXXI|          egyike követte nejét a sírba, maga után egy reményteljes fiúmagzatot
198   II,   XXXI|              három pamlagvánkost gyűrt maga alá, azokon ül, hogy magasabb
199   II,   XXXI|           homlokon nem mutatja, hogy ő maga is egypár milliót vesztett
200   II,     Sz|    Aphroditének ítélte az almát; ezzel maga és honfitársai fejére vonta
201   II,    Meg|             iparkodva azt kikölteni, s maga sem tudja, hogy mi lesz
202   II,    Meg|       őseredeti magyar alakot, elébb a maga tüskés kopáncsaiban * bemutatom,
203   II,    Meg|                Vezérfonalam volt ebben maga a korszellem nagy átalakulása,