Kötet, Fezejet

  1    I,      I|             az ilyen úri gyomorba – szólt Bús Péter –, szolgálok inkább
  2    I,      I|         volna, ismét a kocsmároshoz szólt:~ ~– Van kendnek egere?~ ~–
  3    I,      I|               Én, nagyságos uram? – szólt az, mintha nem hallott volna
  4    I,      I|          leszek – száz forintért! – szólt a bohóc, kondor haját körülvakargatva.~ ~
  5    I,      I|            fogjad a száz forintot – szólt a megszeppent nagy úr, ki
  6    I,      I|        poéta megvakarta az orrát és szólt:~ ~ ~„Mily kicsiny a kis
  7    I,      I| kéményseprőrül.~ ~– Pardon grácia – szólt a poéta megzavarhatatlan
  8    I,      I|     gondoskodom.~ ~– Meg is halok – szólt a bohóc, s hanyatt veté
  9    I,      I|             ce drőle de cigány! * – szólt az idegen kifeszegetve magát
 10    I,      I|                Az éppen én vagyok – szólt az idegen az egyik lábát
 11    I,      I|       magának nem használ a lárma – szólt gúnyos részvéttel Abellino. –
 12    I,      I|             úr ezalatt egy szót sem szólt; életében első eset volt
 13    I,      I|            Gúnyos, rikácsoló hangon szólt utána a roué boszontó búcsúja,
 14    I,     II|             jó.~ ~– Legjobb újság – szólt a bankár –, miszerint önt
 15    I,     II|             mindig olyan udvarias – szólt az ifjú incroyable („hihetetlen!”
 16    I,     II|             jövedelmez.~ ~– Tudom – szólt a bankár hideg mosolygással,
 17    I,     II|            amiket ön nekem beszél – szólt felkacagva Mr. Griffard,
 18    I,     II|       előttem benne ül.~ ~– Értem – szólt a bankár furcsa mosolygással –,
 19    I,     II|              tapintsa ön üteremet – szólt tréfálva –, de ne a kezemhez,
 20    I,     II|            vissza.~ ~– Fi donc! * – szólt megvetőleg Kárpáthy, kiben
 21    I,     II|                 Jó. Egyezzünk meg – szólt Kárpáthy, egészen komolyan
 22    I,     II|      Valóban, ez alku éppen olyan – szólt derülten a bankár –, mint
 23    I,     II|         dolog.~ ~– Majd meglássuk – szólt Abellino felkelve helyéről,
 24    I,     II|           szabadulni.~ ~– Ah uram – szólt a bankár felugorva –, ez
 25    I,    III|               Üdvözlünk honfitárs – szólt ama dörgő hangú ifjú, barátságosan
 26    I,    III|            vagyok.~ ~Rudolf hidegen szólt közbe, egészen más irányt
 27    I,    III|        barátunk járatos e vidéken – szólt Miklós, ki legszabadelvűbb
 28    I,    III|     csüggetegséget érzek magamban – szólt István, ahogy a kézműves
 29    I,    III|                  Ismeretlen nevek – szólt Rudolf kezét feje alá téve
 30    I,    III|            neki?~ ~– Vannak fiai! – szólt Miklós mély, erős hangon.~ ~–
 31    I,    III|       helyesen volt mondva Miklós – szólt István társa kezét megszorítva –,
 32    I,    III|          legfőbb, amit elfeledtél – szólt közbe Miklós –, előtte a
 33    I,    III|             Ennek itt nem felelek – szólt Miklósra mutatva –, mert
 34    I,    III|        szoktam fennhangon nevetni – szólt Rudolf –, most jó alkalmam
 35    I,     IV|            aranyat, és találd ki! – szólt rá lord Burlington, egy
 36    I,     IV|             Úgy dupla célt ért el – szólt hátulról a lord –, mert
 37    I,     IV|               teával végigöntötte – szólt a lord –, és én egy pofont
 38    I,     IV|            kéz ad, ne tudja a bal – szólt feddőleg a márki. – Tehát
 39    I,     IV|     gonoszul Debry.~ ~– Ön tréfál – szólt közbe István –, csak nem
 40    I,     IV|        kiváltsága a különcködésre – szólt Debry. – Hallották önök
 41    I,     IV|             No, ez kemény levágás – szólt Debry –, végigmondatni az
 42    I,     IV|              én diszkréciót kérek – szólt méltatlankodva Abellino –,
 43    I,     IV|          Társad sajnálja a kutyát – szólt Abellino Rudolfhoz Istvánra
 44    I,     IV|                 Szívesen, barátom – szólt a mindent rendező Abellino –,
 45    I,     IV|              Már így igazatok van – szólt Rudolf alig mozdítva keserű
 46    I,     IV|           Egyet hagyj még mondani – szólt István, mi később szokássá
 47    I,      V|           ne gondoljak rá többet? – szólt keserűn a beteg színész. –
 48    I,      V|              Feküdjél le, Tharaud – szólt hidegvérrel Jozefine. –
 49    I,      V|          Jöhet! Bárminő izenettel – szólt Jozefine, erős szívvel. –
 50    I,      V|          Tisztelem Deboureux urat – szólt hirtelen elhatározva magát –,
 51    I,     VI|      vigyázzatok.~ ~– Úgy látszik – szólt Rudolf –, mintha ma ti fognátok
 52    I,     VI|       szeparatizmusokkal. * ~– Ah – szólt lerohanva a páholyba –,
 53    I,     VI|             ennek igazat mondani? – szólt Rudolf szemüvegét az arszlánpáholy
 54    I,    VII|              Azon könnyű segíteni – szólt Chataquéla, s inte kocsisának,
 55    I,    VII|       megszabadítani?~ ~– Van egy – szólt hidegvérrel azon ifjú, ki
 56    I,    VII|          lehet adogatni.~ ~– Igen – szólt a munkás bosszúsan lerántva
 57    I,    VII|           másszék?~ ~– Leszek én! – szólt változatlan arccal a gavallér.~ ~–
 58    I,    VII|              Nyomon vagyok, uraim – szólt Abellino. – Psychologicus
 59    I,    VII|           ön beszélni, monsieur * – szólt neheztelő lenézéssel Abellino,
 60    I,    VII|          Iván herceg.~ ~– Hogyne! – szólt a megjavíthatlan alispánfi,
 61    I,    VII|            dicsőségben részesítse – szólt nevetve Abellino, és a többi
 62    I,    VII|             mondott, az nem igaz… – szólt Rudolf, könnyeden odavetve
 63    I,    VII|    magaviseletén.~ ~– Fogadjon ön – szólt Rudolf, merően Kárpáthy
 64    I,    VII|      nevetve.~ ~– Hallották uraim – szólt Rudolf a körülállókhoz fordulva –,
 65    I,    VII|         bocsátkozva.~ ~– Ah, bah! – szólt Abellino – itt oly távol
 66    I,    VII|            bocsássatok be hozzám! – szólt Hyurmalához. – Csupán csak
 67    I,    VII|      vállait.~ ~Chataquéla suttogva szólt hozzá, ahogy szokás álomképekhez
 68    I,    VII|       Közöttük és közötted állok! – szólt Rudolf magához szorítva
 69    I,    VII|     szentelné.~ ~– Ön rossz ember – szólt tréfás feddőzéssel Eszékiné
 70    I,    VII|              Én tettem volna azt? – szólt Rudolf, midőn szóhoz juthatott
 71    I,    VII|             unta magát Londonban? – szólt egyenesen a lyánkához intézve
 72    I,    VII|    lelkesülhetni.~ ~– Édes Rudolf – szólt komolyan Eszékiné, megfogva
 73    I,    VII|             el.~ ~– Hallottam már – szólt Rudolf teljesen osztva a
 74    I,   VIII|        született még az az ember! – szólt Márton, hetykén intve a
 75    I,   VIII|            kezemben van.~ ~– Úgy? – szólt a legény nyugodt szívvel. –
 76    I,   VIII|         legény.~ ~– Megállj öcsém – szólt rekedt, eltompult hangon
 77    I,   VIII|          király.~ ~– Itt a kezem! – szólt versenytársa tenyerébe csapva
 78    I,   VIII|       csinálni.~ ~– Ez mind semmi – szólt Kis Miska, legkisebb erőtetés
 79    I,   VIII|          lovára, és ha egy szót sem szólt is, különb ember volt száz
 80    I,   VIII|    dohánnyal.~ ~– Te, fiam, Miska – szólt nagy ravaszsággal –, kelj
 81    I,   VIII|                 Tisztességes úton – szólt Kiss Miska mosolyogva –
 82    I,     IX|         fogadjunk, hogy itt lesz! – szólt Kárpáthy a két ifjú főúrhoz,
 83    I,     IX|         fölött.~ ~– Nézzétek csak – szólt a jurátusi notabilitás újonctársaihoz –,
 84    I,     IX|         hosszú sihedert.~ ~– Nini – szólt a jurátus. – Most rám mutatott,
 85    I,      X|            Azt azáltal érheted el – szólt az éltes hölgy –, ha családodnak
 86    I,      X|       háromszor köhögött, míg egyet szólt. Mayer úr csak várta, hogy
 87    I,      X|           tajtpipám van.~ ~– Szép – szólt az anélkül, hogy ránézett
 88    I,      X|           fizetése. felemeltetett – szólt Mayer, ki nagyon szerette
 89    I,      X|            tekintett, csak Fannyhoz szólt.~ ~– Vedd fel a köpenyedet,
 90    I,      X|            egész alatt egy szót sem szólt, ő csak dühét elégítette
 91    I,     XI|                Testvéreiről sohasem szólt előtte Teréz; sőt még arra
 92    I,     XI|             elment, és egy szót sem szólt többet Krammnéhoz.~ ~Krammnét
 93    I,     XI|          történet felett. De ez nem szólt felőle senkinek.~ ~Jövő
 94    I,    XII|      Kárpáthy…”~ ~– Ah, jó napot! – szólt az érkezett úr fidélis *
 95    I,    XII|        forint meg harminc krajcár – szólt ujjával megböködve mindenik
 96    I,    XII|             fogja ön ezen levelet – szólt mennydörgő hangon Konrád,
 97    I,    XII|              Hát aztán?~ ~– Tehát – szólt Sándor a kitárt levelet
 98    I,    XII|           Hallja ön, Barna Sándor – szólt Konrád –, amit ön ajánl,
 99    I,    XII|                Tisztelettel kérem – szólt a hajdú udvarias hangon,
100    I,    XII|           tud semmit?~ ~E levél így szólt:~ ~„Ön derék férfi; ön igen
101    I,    XII|           beszéd, oly lelkesüléssel szólt hozzá, mint aki száz év
102    I,    XII|              mert már ismeretesek – szólt Rudolf. – A mieink egészen
103    I,    XII|      saldírozni ezt a követelést! – szólt Sándor a tanúkhoz lépve
104    I,   XIII|                 Óh, kérem alássan – szólt kezeit félredugva az érdemes
105    I,   XIII|    kegyeskedni a méltóságos úrnak – szólt Péter úr az asztalhoz állva –
106    I,   XIII|         Megkövetem alázatossággal – szólt Péter úr –, így van az,
107    I,   XIII|       molnárnét a nagyságos úrra! – szólt közbe a hátul álló Palkó.~ ~–
108    I,   XIII|         elvárom kegyelmedet Péter – szólt Jancsi úr, mint negyven
109    I,   XIII|              Annyi, mint a szemét – szólt ez, ugyancsak megbecsülve
110    I,   XIII|           kell beszélni!~ ~– Mit? – szólt Pál hátratéve kezeit. –
111    I,   XIII|           ne bolondulj, te Palkó! – szólt tréfásabb akkordbul Jancsi
112    I,   XIII|         szószékből, és egy szót sem szólt. Csakugyan az esperes urat
113    I,   XIII|             meg.~ ~– Ne bántsátok – szólt egy harmadik –, az emberi
114    I,   XIII|        Találd ki.~ ~– Béla öcsém! – szólt egyszerre az öreg.~ ~– Ördögöd
115    I,   XIII|        Jancsi úr addig senkihez sem szólt, míg nem látta, hogy a fiskális
116    I,   XIII|                  Látjátok barátim – szólt végre kitörő nyíltsággal
117    I,   XIII|        hoztam a tiszttartó úrnak! – szólt hidegvérrel Marci; a tiszttartó
118   II,    XIV|       felelt is magának. Sándor nem szólt egy szót is, lesüté szemeit,
119   II,    XIV|  hozzámegyek.~ ~– Eredj te golyhó – szólt alig bírva jókedvével a
120   II,    XIV|                  Tudom, Sándor az – szólt közbe a leány.~ ~Boltay
121   II,    XIV|             s erőtetett nyugalommal szólt:~ ~– Kelj fel, leányom.
122   II,     XV|         egész ebéd felett senki sem szólt egy szót is, mintha megnémultak
123   II,     XV|              alszol már?~ ~– Nem! – szólt a leány. Kíváncsi volt hallani,
124   II,     XV|            Én nem tudom, mi lelt? – szólt Mayerné. – Én sem tudok
125   II,     XV|           várjon még, édes bátyám – szólt Fanny –, néhány sort írok
126   II,     XV|           Én pedig, uram, fogadom – szólt Fanny határozott, nyugodt
127   II,     XV|               Fennimor egy szót sem szólt, ő adott éppen bankot. Néhány
128   II,     XV|            rajta kacagni.~ ~– Na! – szólt elvégre tárcájába seperve
129   II,     XV|        férjem, Kárpáthy János úr! – szólt a vele jött férfira mutatva.~ ~
130   II,    XVI|     megszegte a párbaj szabályait – szólt Konrád –, ön meg van fosztva
131   II,    XVI|         vívók tegyék le a kardot! – szólt Kecskerey határozottan.~ ~
132   II,  XVIII|             neki, mintha Kárpáthyné szólt volna ismét.~ ~– Tessék.~ ~–
133   II,  XVIII|            ügyünkre, öreg barátom – szólt Fanny, attól tartva, hogy
134   II,  XVIII|       istenem, mit cselekszik ön? – szólt Flóra, s azután, hogy megakadályozza
135   II,  XVIII|   mosolyogni látja.~ ~– Mondja ön – szólt édes vonzalomtól reszkető
136   II,  XVIII|          úgy! Nevezzen engem úgy! – szólt Fanny hevesen, túlboldogan
137   II,  XVIII|             volnának.~ ~– Ah, ah! – szólt Marion kisasszony felkapva
138   II,  XVIII|             Kegyed úgy fut tőlünk – szólt közbe Fanny –, várjon, majd
139   II,    XIX|            jó.~ ~– Kicsoda is ez? – szólt Fanny megnyálazva irónjának
140   II,    XIX|           ki senkit?~ ~– De igen! – szólt Flóra nevetve, s gyermeteg
141   II,    XIX|           találod ki?~ ~– Nem én! – szólt Fanny egészen elhalaványodva.~ ~–
142   II,     XX|             ő, mielőtt valaki egyet szólt volna, mindenek előtt indítványba
143   II,     XX|              Tudja-e ön azt, gróf – szólt Flóra az útjokat álló nagy
144   II,    XXI|            Köszönöm, édes barátom – szólt édes hangon a delnő megszorítva
145   II,   XXII|            távozott el.~ ~Fanny nem szólt rá semmit. Csak kezét húzá
146   II,  XXIII|          visszajöttél Indiákról * – szólt, protektori arccal öltve
147   II,  XXIII|             hazugság, hogy csalás – szólt Kecskerey hidegvérrel véve
148   II,   XXIV|           Karmel-hegyi * Madonna! – szólt a derék chevalier chapeau
149   II,   XXIV|                 Minő két asszony! – szólt Kecskerey elragadtatással. –
150   II,   XXIV|                 Hogyan érted azt? – szólt megütközve Rudolf.~ ~Kecskerey
151   II,   XXIV|                  Ah, megálljon ön – szólt hirtelen Flóra kibontakozva
152   II,   XXIV|           De tréfán kívül, Rudolf – szólt Flóra félresimítva hajfürtéit
153   II,   XXIV|             hiszen csak tréfáltam – szólt, enyelegve állván útját
154   II,   XXIV|              mi bajod.~ ~– Lássuk – szólt Rudolf kényelmesen végigdűlve
155   II,    XXV|              Föltétlen meghódolás – szólt Flóra engesztelhetlen mosollyal.~ ~–
156   II,    XXV|                Jer, menjünk eléje – szólt nejéhez, amint a hintó a
157   II,    XXV|           más?~ ~– Ez Flóra férje – szólt Fanny kezét kivonva férje
158   II,    XXV|      elveszítse azt.~ ~Egy szót sem szólt többé, megkeményíté szívét,
159   II,    XXV|          nyújtsd hát neki kezedet – szólt nejéhez János úr –, hiszen
160   II,    XXV|                Semmi, semmi, uram – szólt Fanny –, néha szédülök,
161   II,    XXV|        rogyott.~ ~Rudolf érzékenyen szólt hozzá, megfogta szép kezét
162   II,    XXV|       szemeit, megszilárdult hangon szólt:~ ~– Most mit használ önnek
163   II,    XXV|           Ah te Madarason voltál! – szólt csintalanul csevegve Flóra. –
164   II,    XXV|                  Neked igazad van – szólt gyöngéden Rudolf. – A nők
165   II,   XXVI|          kedvesem.~ ~– Ah, ez más – szólt Abellino szelídebben hangolva,
166   II,   XXVI|                  Szegény nagynéni – szólt Abellino magában gondolva,
167   II,   XXVI|            lett volna gratulálni? – szólt Kecskerey nevetve.~ ~– Ah,
168   II,   XXVI|            tudom, hogy kit szeret – szólt Kecskerey.~ ~– Kit? – kérdé
169   II,   XXVI|        férje.~ ~– Ez ostoba gúny! – szólt Abellino egészen elfeledkezve
170   II,  XXVII|          számára e világon segély – szólt az orvos –, azt mondanám,
171   II,  XXVII|          Odaállt ágya mellé, és nem szólt egy szót is. Szemei könnytelenek
172   II,  XXVII|              Nyugodt, szelíd hangon szólt a körüle állókhoz, arcának
173   II, XXVIII|           Mit keres ön itt, uram? – szólt Rudolf elébb visszanyerve
174   II, XXVIII|                Gróf Szentirmay úr – szólt szelíden –, én azon kézműves
175   II, XXVIII|          szégyenlem e gyöngeséget – szólt azután felállva Rudolfhoz –,
176   II,   XXIX|         szép volt.~ ~– Uram, uram – szólt közbe a lelkész. – Ki olvasott
177   II,   XXIX|           ének mind.~ ~– Óh, uram – szólt a pap –, lehet, hogy azon
178   II,   XXIX|         átölelve, mialatt senki sem szólt egy szót is.~ ~Azután Rudolf
179   II,   XXIX|             Ő” is így kívánta azt – szólt a nábob. – Utolsó órájában
180   II,   XXXI|                  Magam sem hiszem – szólt Kecskerey nevetve.~ ~– De
181   II,   XXXI|        szegődnék unokaöccse mellé – szólt valaki.~ ~– De iszen annak
182   II,   XXXI|     megválasztá János úr Rudolfot – szólt Kecskerey –, kikötve, hogy
183   II,   XXXI|          ajándékozá.~ ~– De iszen – szólt Kutyfalvi csúf, szemtelen
184   II,   XXXI|            szemeihez.~ ~– Valóban – szólt Flóra elevenen –, sőt még
185   II,    Meg|     munkámat, ami a 48/9-es időkről szólt, szépen betapostatta papírmasénak;