Kötet, Fezejet

  1    I,      I|              olyankor kiegyenesedik, mintha elszántan mondaná: „Már
  2    I,      I|              a kicsiségekben, s most mintha önmagán bámulna el, oly
  3    I,      I|          annak úgy kitette a szűrét, mintha benn sem lett volna; azt
  4    I,      I|             kend ízibe!~ ~Bús Pétert mintha kiöntötték volna e szóra
  5    I,      I|          monda rá a nagy úr, s azzal mintha hirtelen valamit meglátott
  6    I,      I|          nagyságos uram? – szólt az, mintha nem hallott volna jól.~ ~–
  7    I,      I|             szomorún mondá olyankor, mintha az utolsó falatját osztaná
  8    I,      I|             kemény „r”-eket mondott, mintha nagyon haragudnék.~ ~A chapeau
  9    I,      I|            foliántokat, * s kiadtam, mintha magam írtam volna, az académie
 10    I,     II|         megállt az ifjú merveilleux, mintha időt akarna engedni a bankárnak,
 11    I,     II|              s az egészet vegye úgy, mintha jelenleg nagybátyját egy
 12    I,    III|          olyankor úgy tetszik nekem, mintha ővele magával beszélnék.
 13    I,    III|            zöldülő bokrokat növeszt, mintha egészen el akarná azt foglalni
 14    I,     IV|              zaj támadt a szalonban, mintha valakit diadallal üdvözlenének,
 15    I,     IV|              oly hangon volt mondva, mintha azt jelentené: „Hogy is
 16    I,     IV|             a színe lesz a dolognak, mintha Catalani csak szükségben
 17    I,     IV|          öntudattal ütött homlokára, mintha mondaná: „Az én fejem!”~ ~–
 18    I,      V|           Jeanette habozni látszott, mintha új szókat akarna felfedezni,
 19    I,      V|       lehunyják szemeiket, tettetve, mintha alunnának, csak azért, hogy
 20    I,      V|         közepett, s mely jobban fáj, mintha fullánkját érzenéd a kígyónak;
 21    I,      V|          fogom hallani a sziszegést, mintha poharamból hangzanék felém.
 22    I,     VI|            látszik – szólt Rudolf –, mintha ma ti fognátok debütírozni, *
 23    I,     VI|              hullt alá.~ ~E percben, mintha rögtön kicserélték volna
 24    I,     VI|        ijedten kapta vissza a fejét, mintha valami explózió * történt
 25    I,     VI|             költészet!~ ~A közönség, mintha megbánását akarná benne
 26    I,     VI|      dallamát az ember, úgy tetszik, mintha szívével hallaná, s régi
 27    I,    VII|              És valóban úgy tetszék, mintha a lárma, zavar közü1 távol
 28    I,    VII|          szívvel tekint fel az égre, mintha gyermekét keresné benne,
 29    I,    VII|              A delnő körültekintett, mintha valakit keresne, de a három
 30    I,    VII|             két nemesember életéről, mintha két tekebírót kellene választva
 31    I,    VII|          nedve azonnal elhomályosul, mintha felhőkkel töltötték volna
 32    I,    VII|             a gomolygó tüneményeken, mintha valakit keresne. Mindig
 33    I,    VII|         valaki.~ ~– Igen, úgy érzém, mintha valaki vont volna kezemnél
 34    I,    VII|             hogy helyéből fölkeljen, mintha egy gőzgépet kellene mozgásba
 35    I,    VII|           néz az ember, úgy tetszik, mintha valami dicsfényt látna körüle,
 36    I,    VII|               amikor mi megérkezünk, mintha szántszándékkal kerülne
 37    I,    VII|          arcán azt látszott mutatni, mintha ilyesmit mondana magában: „
 38    I,    VII|             Rudolf nagyot sóhajtott, mintha azt kérdené magában: „Lesz-e
 39    I,    VII|                lord Byron.~ ~Rudolf, mintha egy villanyos ütést kapott
 40    I,    VII|             érze végigfutni tagjain, mintha azon hangokat hallaná, miknek
 41    I,   VIII|         hegyesen szedegeti a lábait, mintha tojásokon járna, s félre
 42    I,   VIII|            az ing nem éri, azon alul mintha más bőrbül szabták volna.
 43    I,   VIII|            oly szilárdul ül a lovon, mintha hozzá volna nőve.~ ~Mellette
 44    I,   VIII|            oly folyvást tud hazudni, mintha diktálnák neki. Negyedik
 45    I,   VIII|               Ugye Ráró?~ ~A paripa, mintha értené, hogy mit beszélnek
 46    I,   VIII|             úgy felkapálják a füvet, mintha szántva volna. Amelyik azután
 47    I,   VIII|              a gáton álló sokaságot, mintha sejtené, hogy mit akarnak
 48    I,   VIII|              oly ismerős lett velök, mintha mindig köztük lett volna,
 49    I,   VIII|         hidegvérrel nyúlt a pénzhez, mintha otthon zsákkal állna nála,
 50    I,     IX|      megeredt, úgy szakadt reggelig, mintha cseberből öntenék, az egész
 51    I,      X|            hallgatag, unatkozó volt, mintha alig várná, hogy vége legyen
 52    I,      X|         bármiféle beszédhez kezdeni, mintha attól tartana, hogy abból
 53    I,      X|         sírást, Mayer uram úgy tett, mintha az orrát fúná.~ ~– Hát hol
 54    I,      X|             képpel lépett oda hozzá, mintha. ő vétett volna ellene;
 55    I,      X|          mikor jönnek, mikor mennek, mintha grófkisasszonyokkal társalognának.
 56    I,      X|       bankárokkal, azok úgy tesznek, mintha nem látnák, sőt ha leányaival
 57    I,      X|       valamelyik leány felsikoltott, mintha megijedt volna, amidőn kocogás
 58    I,      X|            az asszesszor oly hangon, mintha azt hinné, hogy süketnek
 59    I,      X|          leányt, ölelték, csókolták, mintha valami nagy szerencsétlenség
 60    I,      X|           Mayer leányához lehajolva, mintha nem jól hallott volna.~ ~
 61    I,     XI|        virágok közt rejlő levelet, s mintha egyszerre egy nagy mérges
 62    I,     XI|         éppen így hangzott ajkairól, mintha csak őt magát hallanám.
 63    I,     XI|       hallgatott, de arcán látszott, mintha valamit nagyon szeretne,
 64    I,     XI|  legcsodálatosabb híreket hallottam, mintha nem éppen nagyon sokat tartanának
 65    I,    XII|            nem értő ember, úgy érzé, mintha az egész támadással neki
 66    I,    XII|              mely ölébe volt rejtve, mintha attól féltené, hogy ez együgyű
 67    I,    XII|              a kiszegzett pisztolyt, mintha rögtön lőni akarna. Ez a
 68    I,   XIII|           mint őse, Daliáé volt, nem mintha pálmákat akart volna benne
 69    I,   XIII|        jószágigazgatót!~ ~Nem azért, mintha e derék ember volna az ő
 70    I,   XIII|           szalag többe került abból, mintha egy rőf bársonyt vett volna
 71    I,   XIII|          nyírfa sínylett a homokban, mintha seprűket ültettek volna
 72    I,   XIII|         ujjai pediglen oly tentásak, mintha nem is tollal szokna írni,
 73    I,   XIII|      személyesen e levelet.~ ~Azzal, mintha kétszázezer követ vetett
 74    I,   XIII|        mezőkön ezüst köd lapult meg, mintha tündér tenger támadt volna
 75    I,   XIII|             ideig kaphatta volna, de mintha valami mégis azt mondaná
 76    I,   XIII|            érdemeit hallá emlegetni, mintha mindazt, amit életében jót
 77    I,   XIII|          mondá utána a jámbor ember, mintha maga sem hinné, hogy a fentebbi
 78    I,   XIII|       feszengést e szavak hallatára, mintha nem tetszenék neki e nagyon
 79    I,   XIII|            szomszédja arcáról, s az, mintha le volna bűvölve helyére,
 80   II,    XIV|          bűnök kerítőjévé szegődött, mintha hosszú pofát ölt, hogy morált
 81   II,    XIV|         jobban fog a fickónak fájni, mintha odalőtt volna; azt mondhatni
 82   II,    XIV|       kézműves, s rábámult a főúrra, mintha alig hihetné, hogy ez ember
 83   II,    XIV|        hátraveté a karszékben magát, mintha várná, hogy mit fog rá mondani
 84   II,    XIV|           csak fejével bólintott rá, mintha tökéletesen értené a dolgot.~ ~–
 85   II,    XIV|         miket itt-amott fog tartani, mintha város szájának készülne.~ ~
 86   II,     XV|         tragédiákhoz, csak állt ott, mintha leszegezték volna, és sem
 87   II,     XV|     gondolatom. Hanem mire odaértem, mintha valami angyal súgta volna
 88   II,     XV|              én evésem az asztalnál, mintha ott sem volnék. Többet érne
 89   II,     XV|           kétannyit teende. Az egész mintha tévedésből történt volna.
 90   II,     XV|            úgy elhajtott a városból, mintha valami nagy halálos veszedelem
 91   II,     XV|         kiöltse szarvait, úgy tenni, mintha nem is ügyelne rá, mintha
 92   II,     XV|            mintha nem is ügyelne rá, mintha minden szavát elhinné, és
 93   II,     XV|         senki sem szólt egy szót is, mintha megnémultak volna.~ ~Aki
 94   II,     XV|             tál után mindig felkelt, mintha a negyedik tálból már őt
 95   II,     XV|         ugattak az ebek, s futottak, mintha valakit kergetnének, a szél
 96   II,     XV|             a szél rázta az ajtókat, mintha valaki nyitogatná kívül.
 97   II,     XV|    felrezzent. Ijedten tekinte szét, mintha először nem tudná, honnan
 98   II,     XV|              azokat ismét felnyitni, mintha attól tartana, hogy azok
 99   II,     XV|              alatt.~ ~– Úgy tetszik, mintha reszketni hallanálak.~ ~–
100   II,     XV|              a leány, és reszketett, mintha lázban volna.~ ~– De fázol,
101   II,     XV|             hányt-vetett gondolatok, mintha hetek, havak múltak volna
102   II,     XV|            Ez az asszony úgy beszél, mintha soha keresztvíz nem érte
103   II,     XV|          azután lesétálnak a mezőre, mintha a vetéseket néznék, s a
104   II,     XV|         díszesen bókolnak egymásnak, mintha igazi házigazda s igazi
105   II,     XV|           oly komolysággal történik, mintha nem Abellino volna valósággal
106   II,     XV|             az estélyt adó háziúr, s mintha nem tudná ezt minden ember.~ ~
107   II,     XV|             fordult kötekedő szóval: mintha éppen csak azt érdekelné
108   II,     XV|   cérnavékony hangja. – Úgy látszik, mintha ön nekem ezer arannyal tartoznék.
109   II,     XV|       kártyán, de mindenki úgy tesz, mintha semmit sem tudna róla. János
110   II,    XVI|            En garde! * ~ ~Egyszerre, mintha összebeszéltek volna, oly
111   II,    XVI|             oly állásba tette magát, mintha egyszerre mind az öttel
112   II,   XVII|            előtt olyformán hangzott, mintha azt mondaná: „alle sollen
113   II,   XVII|             körök iránt viseltetnek, mintha éreznék, hogy ők képezik
114   II,   XVII|           akik olyasmit mernek írni, mintha jobb volna, ha azon gondolkoznátok,
115   II,  XVIII|            magát vissza a karszékbe, mintha attól is bocsánatot akarna
116   II,  XVIII|            úr olyasvalamit rebegett, mintha meg nem foghatná, mivel
117   II,  XVIII|            átolvasta a névsorozatot, mintha a nevek hangzásából akarná
118   II,  XVIII|              úgy vegye ön e kérdést, mintha ön édesatyám volna, s most
119   II,  XVIII|   parancsolni? – kérdé olyan hangon, mintha minden szótag lábára éppen
120   II,  XVIII|          kezde helyet adni szívében, mintha igen föltehető esetnek tartaná
121   II,  XVIII|        tetőpontján úgy tetszek neki, mintha Kárpáthyné szólt volna ismét.~ ~–
122   II,  XVIII|              messze tartó szemeitől, mintha azzal kecsegtetné magát,
123   II,  XVIII|             már semmi sem volt írva, mintha azt gondolná, hogy sympathetica
124   II,  XVIII|        barátom. Tekintsen engem úgy, mintha atyám volna, kitől egyedül
125   II,  XVIII|        tekintettel fordult Fannyhoz, mintha instálná, hogy ne dicsérje
126   II,  XVIII|             Fannyt most úgy tekinti, mintha tulajdon leánya volna. A
127   II,  XVIII|     végigfutott, mikor e névhez ért, mintha valami öntudatlan sejtelem
128   II,  XVIII|            megkapta volna figyelmét, mintha meg lett volna afelől győződve,
129   II,  XVIII|             János úr sztentorhangja, mintha valakit nagy örömmel fogadna
130   II,  XVIII|          várta bejelentett vendégét. Mintha csak jelszóra érkezett volna,
131   II,  XVIII|            oly jelesül elmulattatni, mintha külön-külön mindenkit egy-egy
132   II,  XVIII|         azért dicsérjük szépségedet, mintha az érdem volna; szégyelld
133   II,  XVIII|           meg az ifjú hölgy kezét, s mintha ugyanazt a beszédet folytatná,
134   II,  XVIII|             ezt oly hangon mondá el, mintha őneki rettenetes sok oka
135   II,  XVIII|            sem bocsátott el kezéből, mintha attól tartana, hogy a kedves
136   II,  XVIII|              beszélgettek egymással, mintha régi-régi jó ismerősök volnának.~ ~–
137   II,  XVIII|         plafonra a festett múzsákra, mintha nem tudná, hogy ki az a
138   II,  XVIII|          Fanny érzékenyen ölelte át, mintha örökké ott akarná tartani.~ ~–
139   II,    XIX|             tekinték, s úgy tetszék, mintha János úr maga csak most
140   II,    XIX|           valamit végezni, úgy tett, mintha ő kérdené azt Fannytól: „
141   II,    XIX|        otthonias mindezen dolgokban, mintha örökké grófi házakban nevelkedett
142   II,    XIX|             amit hallunk.~ ~– Annyi, mintha nem is szólnánk, csak gondolkodnánk.
143   II,    XIX|            embernek egyet sóhajtani. Mintha izzó parázsra tennék, aki
144   II,    XIX|          holnap már megint úgy tesz, mintha semmi sem történt volna,
145   II,     XX|        fekete szemöldeit leráncolva, mintha keresztül akarna rajta nézni,
146   II,     XX|            Olyan képpel és állással, mintha a zöld asztalnál ülne, viszonza,
147   II,     XX|           megfordulni, és tovamenni, mintha nem hinné képesnek ellenfelét,
148   II,     XX|            hölgyek pedig úgy tettek, mintha oda sem hallgatnának, szomszédjaikkal
149   II,     XX|          hova a férj neve volt írva, mintha legalábbis 100-at előlegezni
150   II,     XX|              azután elrejté keblébe, mintha a többi 900-at még későbbre
151   II,     XX|          elővette, és újra elolvasá, mintha nem emlékeznék egészen a
152   II,    XXI|     kifejezésével azon aggodalomnak, mintha egy szál deszkán kellene
153   II,    XXI|   önkénytelenül barátnéjára tekinte, mintha azt kérdezné tőle, vajon
154   II,    XXI|     bukdácsolva baktatott előre, nem mintha gyorsabban futni nem bírna,
155   II,    XXI|   neki-nekifutott egy-egy boglyának, mintha azt hinné, hogy amellett
156   II,   XXII|           kezét húzá végig homlokán, mintha el akarná onnan űzni a gondolatot,
157   II,  XXIII|        valakinek. Úgy elfelejtettek, mintha sohasem lettél volna. Fennimort
158   II,  XXIII|            Kecskerey pedig úgy tett, mintha nem az ő kedvéért beszélne,
159   II,  XXIII|      Szolnokon sógorasszonyoddal, de mintha sokkal boldogabbnak, sokkal
160   II,   XXIV|           nem merte felütni szemeit, mintha attól tartana, hogy még
161   II,   XXIV|           hirtelen összeszedé magát, mintha sejtené, hogy ez ember elől
162   II,   XXIV|             üdvözletet, és úgy tett, mintha nem félne tőle.~ ~– Amilyen
163   II,   XXIV|            naiv kérdés tőled Rudolf. Mintha nem tudnád, hogy szokás
164   II,   XXIV|          tesz. Ezt nem azért mondom, mintha Kárpáthynénak akarnék ártani
165   II,   XXIV|             egész komolyan úgy tett, mintha el akarna menni.~ ~Ekkor
166   II,   XXIV|          mindennap érintkezésbe.~ ~– Mintha Marion kisasszonyt hallanám
167   II,    XXV|        összefonva tartá Flóra körül, mintha örökké ott akarná őt tartani,
168   II,    XXV| becsavarodott.~ ~Fanny állva maradt, mintha a földbe gyökerezett volna.~ ~
169   II,    XXV|       barátnéd férje, úgy nézesz rá, mintha sohasem láttad volna.~ ~
170   II,    XXV|            virágai mily csodaszépek, mintha úrnőjük közellétét éreznék,
171   II,    XXV|              az elhajított virágnak, mintha meg akarná magának jegyezni,
172   II,   XXVI|           büszke, kötekedő tekintet, mintha az egész világ az ő inasaival
173   II,  XXVII|           sírt, egészen komoly volt, mintha most is tudná már, hogy
174   II,  XXVII|       illeszti apró gömbölyű ajkait, mintha tudná ő jól, hogy mit akar
175   II,  XXVII|           kezében tartja neje kezét, mintha azt hinné, hogy ezáltal
176   II, XXVIII|          gyakran feláll a szánban, s mintha keresne valamit, széttekinget
177   II,   XXIX|         zúgás csap el fülem mellett, mintha valami sebesen elrepült
178   II,   XXIX|             hímzett papucs, akkorák, mintha gyermek számára volnának
179   II,   XXIX|             kezével a sötétség felé, mintha senkitől sem, csak általa
180   II,   XXIX| visszhangosan zengett el a teremben, mintha egészen üres volna az) –,
181   II,   XXIX|              hallgatag férfiarcokon, mintha már ő is közéjök való volna.
182   II,   XXIX|     mindenikre oly komolyan tekinte, mintha tudná jól, hogy ezek igen
183   II,   XXIX|             homlokát.~ ~– Hogy örül, mintha tudná, hogy ezentúl te fogsz
184   II,    XXX|        gyermeket ölelni, takargatni, mintha valódi anyja volna.~ ~Boldog
185   II,   XXXI|            melynek mindegyik betűje, mintha egy égő szem volna, mely