Kötet, Fezejet

   1    I,      I|               idő van odakünn a pusztán, az ég felhős, a föld sáros,
   2    I,      I|             felhős, a föld sáros, szakad az eső két hét óta, mint a
   3    I,      I|              Medardus napján * kezdődött az ítéletidő, már ez negyven
   4    I,      I|                 akkor nem tudom, ki lesz az a Noé, ki e parciális *
   5    I,      I|             szerzé, mert amíg azt elérte az utas, törni vagy szakadni
   6    I,      I|                 időben, midőn megerednek az égnek csatornái, és eszébe
   7    I,      I|           csatornái, és eszébe juttatják az embernek, hogy mennyivel
   8    I,      I|              szekerét.~ ~Estére kezd már az idő járni. Bús Péter uram
   9    I,      I|                kivenni azért, amit mond. Az a pipa azért látszik feltalálva
  10    I,      I|           látszik feltalálva lenni, hogy az embernek legyen mivel bedugni
  11    I,      I|                szénát boglyástul elvitte az ördög, a búza a földön fekszik,
  12    I,      I|              búza a földön fekszik, mind az ördögé lesz. Beleütött az
  13    I,      I|                az ördögé lesz. Beleütött az egész gazdaságba a mennydörgő
  14    I,      I|                 jön ott?~ ~– Hiszen csak az kellene még, hogy most meg
  15    I,      I|                 most meg vendéget hozzon az istennyila – szól Bús Péter
  16    I,      I|                    Végre mégis kitekinte az ablakon, letörölve róla
  17    I,      I|                  ablakon, letörölve róla az izzadságot, s megláta egy
  18    I,      I|       vigasztalódottan monda:~ ~– Nem ér az MA ide.~ ~Azzal kiült a
  19    I,      I|                   a küllőkről lefaragják az egy tömeggé vált sarat,
  20    I,      I|               mellyel ha segélyére menne az érkező vendégnek, úgy kirántaná
  21    I,      I|                 szikrát hányna; de minek az? Ha a végzetek könyvében
  22    I,      I|                  Ha a végzetek könyvében az volt megírva, hogy az a
  23    I,      I|          könyvében az volt megírva, hogy az a hintó szerencsésen a csárdáig
  24    I,      I|             akkor így is eljut, ha pedig az van róla határoztatva, hogy
  25    I,      I|                lovak lefeküdtek a sárba, az idő is elsetétült szépen.
  26    I,      I|                 midőn kapuján befordulva az üresen álló kocsiállást
  27    I,      I|           melyben kedélyesen veszekedtek az éjszakai álláson összekapott
  28    I,      I|             Péter uram csendesen aluszik az Úrban, jön másfelől házára
  29    I,      I|              hintóval.~ ~Már közel lehet az éjfél, mert a Törikszakad
  30    I,      I|                  hiszen lovai jól tudják az utat, s csak olyankor ébred,
  31    I,      I|                  elfoglalva lenni, mégis az első ülésbe helyezkedék
  32    I,      I|                    agár. Tehát őt illeté az elsőbbség! S ezt jól látszott
  33    I,      I|                 végighúzá annak orcáján. Az nagyot dörmögött rá: „Ne
  34    I,      I|                 Belőle sem látszik egyéb az arcánál, de az arcvonások
  35    I,      I|             látszik egyéb az arcánál, de az arcvonások és e szemek oly
  36    I,      I|                   oly mereven tud nézni; az egész arc kövér, de színtelen
  37    I,      I|           elferdülve, e durva szemöldök, az elhanyagolt bajusz oly visszataszító
  38    I,      I|        tekintetre, pedig ha tovább nézné az ember, lassankint kibékülne
  39    I,      I|                midőn szemeit behunyja, s az álom elsimítja a dúlt körvonalakat,
  40    I,      I|         tekintetet vesz föl ez arc, hogy az ember atyjára gondol utána.
  41    I,      I|              csintalan tréfa ülteté őket az öregúr mellé.~ ~Az agg férfi
  42    I,      I|                  őket az öregúr mellé.~ ~Az agg férfi fázik a hűvös,
  43    I,      I|         szétbomladozó életműszereinek.~ ~Az ember sietett élni, és hamarább
  44    I,      I|                tetszhalálából.~ ~Most is az hozza távol fekvő kastélyából
  45    I,      I|                 abba mindenáron beleköt, az különben is mérges fog lenni,
  46    I,      I|                  A kocsmáros nemesember, az egész tréfa kerülni fog
  47    I,      I|             tizenkét hajdúval nekiindult az úttalan sömlyéknek, magával
  48    I,      I|              mint valami vár megnagyítva az éji látás csalódásától.~ ~
  49    I,      I|                     Odaérve meghagyatott az egyik hajdúnak, hogy verje
  50    I,      I|                 nézés elég volt rá, hogy az emberbe belekössön, s ha
  51    I,      I|                   vagy okoskodni próbált az ellen, amit ő mondott, avagy
  52    I,      I|              pogány dörömbözést mívelvén az ablakán:~ ~– Keljen fel
  53    I,      I|                 kiöntötték volna e szóra az ágyából, kiugrott, kapta
  54    I,      I|                fokosát, s veszettségében az almáriomba ment be a konyhaajtó
  55    I,      I|                  Amint azonban kitekinte az ablakon, s meglátta azt
  56    I,      I|              vállára kanyarítva kilépett az udvarra.~ ~Az érkezett vendégek
  57    I,      I|        kanyarítva kilépett az udvarra.~ ~Az érkezett vendégek már akkor
  58    I,      I|                  skarlát montúrjára, * s az ötlet azonnal félrevitte
  59    I,      I|           sohasem élek egyébbel.~ ~– Kár az ilyen úri gyomorba – szólt
  60    I,      I|             kikérem! – kiálta a bohóc. – Az nekem atyámfia, azt nem
  61    I,      I|                ez ízetlen tréfákon; neki az ilyenekben telt mulatsága,
  62    I,      I|                uram; csakhogy amim volt, az elfogyott, amin pedig lesz,
  63    I,      I|              elfogyott, amin pedig lesz, az messze van, amim pedig volna,
  64    I,      I|            messze van, amim pedig volna, az nincs.~ ~A nagy úrnak annyira
  65    I,      I|            orcával kedvetlenül szemlélve az egész mulatságot. – Frissen,
  66    I,      I|              verset erre a csárdára, hol az emberek nem kapnak enni.~ ~
  67    I,      I|             szemöldökét, száját feltolta az orráig, s ujja hegyével
  68    I,      I|               Van kendnek egere?~ ~– Nem az enyimek, mert én csak árendás
  69    I,      I|              azután válogathatott bennök az ember, azaz hogy a macska.~ ~
  70    I,      I|                hogy a macska.~ ~Különben az egér olyan szép, kedves
  71    I,      I|             megfőzik, senki sem irtózik, az asztalra tett csigától senki
  72    I,      I|                 sokkal iszonyúbb állatok az egérnél, mi van hát azon
  73    I,      I|                  megsütnek? Kivált mikor az Kínában a legnagyobb delícia, *
  74    I,      I|                  s csemegeképp adnak fel az asztalra.~ ~Egyébiránt az
  75    I,      I|                az asztalra.~ ~Egyébiránt az egész társaság meg volt
  76    I,      I|                  nagy, pajtányi szobáját az úri vendég számára, melynek
  77    I,      I|                másikban pedig egy fogas. Az ember válogathatott, ha
  78    I,      I|               alatt úri lakká varázsolák az üres, kongó termet. Az asztal
  79    I,      I|        varázsolák az üres, kongó termet. Az asztal tetézve rakatott
  80    I,      I|               nagy sarkantyús csizmákat, az egyik parasztleány a fejéhez
  81    I,      I|                kapargálva, a másik pedig az ágy végéhez, flanelldarabbal
  82    I,      I|             távolabb a hajdúk, ágy alatt az agár.~ ~Ilyen környezete
  83    I,      I|                kenyér.~ ~Ezalatt megsült az egér. Maga a kocsmáros hozta
  84    I,      I|              állatnál szokták.~ ~Letevék az asztal közepére.~ ~Legelébb
  85    I,      I|                  nagyságos uram? – szólt az, mintha nem hallott volna
  86    I,      I|               megittuk volna. Akkor volt az!~ ~– No hát csak szaporán,
  87    I,      I|               állattal nem hadakozott ám az öregapám sem.~ ~– Légy különb
  88    I,      I|            öregapám sem.~ ~– Légy különb az öregapádnál.~ ~– Különb
  89    I,      I|                  s egy perc alatt eltűnt az egér.~ ~A bohóc még nem
  90    I,      I|                  megszeppent nagy úr, ki az ijedségből alig tudott magához
  91    I,      I|            bohócot.~ ~– Köszönöm – nyögé az keservesen –, nem kell már,
  92    I,      I|             kicsinyt hátba; hozzátok elő az őzpecsenyét, majd az lenyomtatja.~ ~
  93    I,      I|                 elő az őzpecsenyét, majd az lenyomtatja.~ ~A bohóc megköszönte
  94    I,      I|        megköszönte a hátbaütést, s amint az őzhúst eléje tették azzal
  95    I,      I|                  ismét elbődül, ült neki az ízletes hideg sültnek, mely
  96    I,      I|                keservesen evett, odainté az agarat is nagy falatokat
  97    I,      I|             hányva fel a levegőbe, miket az gyönyörű ügyességgel tudott
  98    I,      I|          szomorún mondá olyankor, mintha az utolsó falatját osztaná
  99    I,      I|             verset.~ ~A poéta megvakarta az orrát és szólt:~ ~ ~„Mily
 100    I,      I|                  rá a nagy úr. – Hisz ez az utolsó sor lopás Gyöngyösiből,
 101    I,      I|                 maga ágyán fekve maradt, az asztal túlsó végén három
 102    I,      I|              kedvenc személyek: a bohóc, az agár és a poéta.~ ~A nagy
 103    I,      I|                 nagyságolni, a bohóc meg az urát tegezte,~ ~ki egyre-másra
 104    I,      I|            szórta a silány elméncségeket az egérről, melyeken a másik
 105    I,      I|              többféle variációban szólni az egérről, akkor a cigány
 106    I,      I|                  elneveté magát:~ ~– Itt az egér!~ ~S azzal kirántá
 107    I,      I|                jóval.~ ~– Nesze Matyi!~ ~Az agár aztán igazán elnyelte
 108    I,      I|               semmirekellő! – kiálta fel az úr. – Így szedsz te rá engem!
 109    I,      I|               Gyárfás rögtön készen volt az epitáfiummal.~ ~ ~„Itt fekszel
 110    I,      I|                 elállt, hiába csiklandák az orrát, a talpait, meg nem
 111    I,      I|                  mozdult. Akkor feltevék az asztalra, körülrakták égő
 112    I,      I|                 A nagy úr kacagott, hogy az orcája elkékült bele.~ ~ ~ ~
 113    I,      I|             módon belovagolt a csárdáig. Az izmos cseh vadász ott tette
 114    I,      I|                  hátárul.~ ~Érdemes lesz az új jövevényt, amennyire
 115    I,      I|                viselete mutatá, hogy nem az alföldi urak közül való.~ ~
 116    I,      I|                 napjainkban mutogatnának az utcán, nemcsak az utcagyerekek,
 117    I,      I|           mutogatnának az utcán, nemcsak az utcagyerekek, de magunk
 118    I,      I|                  keskeny karimával, hogy az ember kétségbeesik, ha elgondolja,
 119    I,      I|         felyülkerül a kalap karimáján.~ ~Az arc meg van borotválva,
 120    I,      I|                  hegyes bajusz ágaskodik az ég felé öklelő modorban,
 121    I,      I|            hegyes vászonfül díszít, hogy az ember az állát meg nem bírja
 122    I,      I|          vászonfül díszít, hogy az ember az állát meg nem bírja benne
 123    I,      I|             melltászli által.~ ~Megteszi az egészet az à la cosaque *
 124    I,      I|             által.~ ~Megteszi az egészet az à la cosaque * lábravaló,
 125    I,      I|                  ütve, hogyha nem vigyáz az ember, kiszúrhatja velők
 126    I,      I|             velők a szemét.~ ~Ilyen volt az azon idők harcias divatja;
 127    I,      I|              sípolni.~ ~Ilyen férfi volt az újon érkezett vendég, s
 128    I,      I|             hiszem, egészen ismerjük őt. Az akkori idők divatemberei
 129    I,      I|           alakult.~ ~A „jeunesse dorée”, az „arany ifjak” divatjában
 130    I,      I|                szalonokban szokássá vált az „r” betűt ki nem mondani,
 131    I,      I|            Coblenzig terjedt, hogy mikor az elegáns ifjak XVIII. Lajos
 132    I,      I|                   a katonák nem értették az elköszörült „r”-ek miatt,
 133    I,      I|               magukat, mint a katonák, s az egész elegáns világ oly
 134    I,      I|                 russe * váltotta fel, és az emberek mindig ugyanazok
 135    I,      I|                Herr von War.~ ~De nem ez az, aki előttünk áll.~ ~– Eh,
 136    I,      I|        készséggel kérdez: „Mit parancsol az úr?” A képe mutatta, hogy
 137    I,      I|              hogy semmit sem fog adni.~ ~Az idegen törte a magyar nyelvet,
 138    I,      I|              csak magyarul?~ ~– Nem.~ ~– Az rossz. Hát maga a kocsmáros?~ ~–
 139    I,      I|            kocsmáros?~ ~– Én vagyok; hát az úr kicsoda? Honnan jön?
 140    I,      I|                odább; de a sár megfogott az úton. Mármost adjon nekem –
 141    I,      I|                 Hát mi kell uram?~ ~– No az, ami a kocsit húzza; négy
 142    I,      I|             híják.~ ~– Forspontot? *~ ~– Az, az, forspont! Nekem kell
 143    I,      I|                    Forspontot? *~ ~– Az, az, forspont! Nekem kell forspont,
 144    I,      I|                déplorable * gunyhóban, s az nekem mulatság. Azt fogom
 145    I,      I|                  Nílus áradva ki, s ezek az állatok, akik a vízben szólnak,
 146    I,      I|               körül hogy híják?~ ~– Úgy? Az Szabolcs vármegye.~ ~– Szabolcs?
 147    I,      I|            érzékeny.~ ~– Hát megkövetem, az úr miféle nemzet?~ ~– Én
 148    I,      I|                piszoknak nincs feneke, s az ember nem lát egyebet, mint
 149    I,      I|              contadino! * – kiálta utána az idegen.~ ~– Megkövetem,
 150    I,      I|                  idegen.~ ~– Megkövetem, az én nevem nemes Bús Péter,
 151    I,      I|               Szolgálóm pedig csúf, mint az éjszaka.~ ~– Csúf! Ah c'
 152    I,      I|                    Ez mindegy; így tarka az élet.~ ~Bús Péter uramnak
 153    I,      I|             volna bizony, ha azt kérdené az úr, hogy hol fog az éjjel
 154    I,      I|              kérdené az úr, hogy hol fog az éjjel hálni, mert azt ugyan
 155    I,      I|               reá nézve.~ ~– Nem úgy van az. Meg kell tudni, hogy Jancsi
 156    I,      I|                 Qu'est-ce que cela? * Ki az ördög az a Jancsi úr?~ ~–
 157    I,      I|                  que cela? * Ki az ördög az a Jancsi úr?~ ~– Hát Jancsi
 158    I,      I|                  Jancsi úr. Nem hallotta az úr soha hírét Jancsi úrnak?~ ~–
 159    I,      I|              patriarkális élet van, hogy az embereknek csak keresztneveik
 160    I,      I|             refüzírozni * nem lehet.~ ~– Az bizony jó lesz – mondá Bús
 161    I,      I|               bement lefekünni, ráhagyva az idegenre, hogy keresse fel
 162    I,      I|                 fel hát annak a szobának az ajtaját, ahova be akar menni.~ ~
 163    I,      I|               sötétség volt, hogy ragadt az emberre, hanem a víg danolás
 164    I,      I|                 miért hívják annak, majd az is kiderül.~ ~Ott a bolondos
 165    I,      I|                 érte, a hajdúk felkapták az asztalt a rajta fekvő bohóccal
 166    I,      I|                   nyakába kötve palástul az abroszt, s pokolnak való
 167    I,      I|                  E pillanatban lépett be az idegen úr a terembe; az
 168    I,      I|                  az idegen úr a terembe; az ajtót senki sem őrizte,
 169    I,      I|            idegen, mert a bohóc meglepve az egyszerre beállt csend által
 170    I,      I|               drőle de cigány! * – szólt az idegen kifeszegetve magát
 171    I,      I|           módjára kezdte körülszaglászni az idegent.~ ~Végre ünnepélyes,
 172    I,      I|              hangon kérdé Jancsi úr:~ ~– Az úr egy Kárpáthy? Tudja-e,
 173    I,      I|              Kárpáthy? Tudja-e, mit tesz az: egy Kárpáthynak neveztetni?
 174    I,      I|            hazában? – Azért gondolja meg az úr, hogy mit mond. Kárpáthy
 175    I,      I|                  hívják.~ ~– Le voilà! * Az éppen én vagyok – szólt
 176    I,      I|                  éppen én vagyok – szólt az idegen az egyik lábát elnyújtva
 177    I,      I|                 vagyok – szólt az idegen az egyik lábát elnyújtva egy
 178    I,      I|                 ebben a barbár országban az apám – ah cà! Nem az apám:
 179    I,      I|           országban az apám – ah cà! Nem az apám: comment s'appelle
 180    I,      I|               comment s'appelle cela * ? Az az apám, amelyik asszony
 181    I,      I|            comment s'appelle cela * ? Az az apám, amelyik asszony volt?~ ~–
 182    I,      I|            amelyik asszony volt?~ ~– Tán az anyja?~ ~– Úgy ni! Az anyám.
 183    I,      I|                Tán az anyja?~ ~– Úgy ni! Az anyám. Az egy noble dáma
 184    I,      I|             anyja?~ ~– Úgy ni! Az anyám. Az egy noble dáma volt, igen
 185    I,      I|               igen finom nevelésű, hanem az apám az egy kissé furcsán
 186    I,      I|                  nevelésű, hanem az apám az egy kissé furcsán tetszett
 187    I,      I|                több furcsaság között van az, hogy engem egyetlenegy
 188    I,      I|                  nemes embernek való név az? Szerencsémre az apám jókor
 189    I,      I|                való név az? Szerencsémre az apám jókor meghalt, s én
 190    I,      I|             semmit. Én tudok négerül is. Az nem árt egy igazi gentlemannek.~ ~–
 191    I,      I|         csodálatos, hogy tudnak itt élni az emberek. Ah, mon cher hajdú *
 192    I,      I|                 közelebb adni, tegye ide az asztalra, és töltsön poharat
 193    I,      I|                 mesdames! * És különösen az úr egészségére, monsieur *
 194    I,      I|                    Hát mi hozza most ide az urat – az égből a pokolba?~ ~–
 195    I,      I|                 hozza most ide az urat – az égből a pokolba?~ ~– Hélas! * –
 196    I,      I|                 van, s nekem nem hagyott az apám többet, mint rongyos
 197    I,      I|              frank jövedelmet; kérem, mi az arra, hogy abból az ember
 198    I,      I|                   mi az arra, hogy abból az ember illendően éljen? És
 199    I,      I|               éljen? És hogyan éljen? Ha az ember becsületet akar szerezni
 200    I,      I|                mintha magam írtam volna, az académie des sciences *
 201    I,      I|                elhúztam volna arcomon, s az én rongyos négyszázezer
 202    I,      I|                  és szájjal mutatá, hogy az mind a levegőbe van fújva.~ ~
 203    I,      I|                megnyugtató hangon –, míg az embernek van egy milliója,
 204    I,      I|                  kérjenek tőlem, s amint az egyik elkezdi, a többi bolond
 205    I,      I|          megszeret. Ekkor történik, hogy az apámnak egy testvére, valami
 206    I,      I|                még sokkal gazdagabb volt az apámnál…~ ~– Ahán!~ ~– Egy
 207    I,      I|              csak borsot sem enged tenni az asztalára, mert nem idebenn
 208    I,      I|                Nem bolond ez?~ ~– De biz az. Tud még róla valamit?~ ~–
 209    I,      I|             valamit?~ ~– Ah, ezer ilyet; az egész élete mind bolondság,
 210    I,      I|              okosat; amidőn én már éppen az utolsón voltam, és semmi
 211    I,      I|                tudósítottak.~ ~– És most az úr azért jött ugyebár, hogy
 212    I,      I|                No hát akkor csak fogassa az úr a lovát a szekere hátuljába,
 213    I,      I|                vagy akár Marokkóba, mert az a félbolond nagybátya, az
 214    I,      I|                az a félbolond nagybátya, az a gazdag betyár én vagyok,
 215    I,      I|                    Lehetséges volna?~ ~– Az úgy van. Én vagyok az a
 216    I,      I|                    Az úgy van. Én vagyok az a Kárpáthy János, kit a
 217    I,      I|               Jancsi úrnak csúfol, ahogy az úrnak is tetszett szólítani.~ ~–
 218    I,      I|               egészen másformán írták le az én egyetlenegy onklimat,
 219    I,      I|                 még valaki mondani, hogy az én kedves onklim nem a legderekabb
 220    I,      I|              belém bolondult.~ ~– Hagyja az ilyenfajta beszédet, édes
 221    I,      I|                 is gorombán beszél, mert az nekem jobban~ ~tetszik.
 222    I,      I|          egynéhány százezer livres. * Mi az magának?~ ~– Már édes úröcsém,
 223    I,      I|                hegytől a másikig, de biz az én jövedelmemből sem táncosnékat
 224    I,      I|               utazhat is, mert elég nagy az ország, hét egész nap akár
 225    I,      I|               veszteni kezdé türelmét, s az egész kelletlen lecke alatt
 226    I,      I|          türelmetlenül Abellino, s arcán az a fitymáló impertinencia
 227    I,      I|               monda:~ ~– Hisz amije van, az elébb-utóbb úgyis az enyém
 228    I,      I|                van, az elébb-utóbb úgyis az enyém lesz; csalt nem akarja
 229    I,      I|                 kiálta fel összerendülve az öreg, s arca egyszerre elhalaványult. –
 230    I,      I|              odaviszik, és akkor mindene az enyim lesz, anélkül, hogy
 231    I,      I|                ordíta felugorva helyéből az öreg Kárpáthy, s arcán e
 232    I,      I|            szobában.~ ~Abellino kacagott az öreg tehetlen haragján:~ ~–
 233    I,      I|             mindent, ahogy van! – kiálta az öreg. – Nem kell semmihez
 234    I,      I|             hozzáért! Kocsmáros! Hol van az úr? Ami ebben a szobában
 235    I,      I|                Ami ebben a szobában van, az mind az úré.~ ~Az utolsó
 236    I,      I|                  a szobában van, az mind az úré.~ ~Az utolsó szavaknál
 237    I,      I|          szobában van, az mind az úré.~ ~Az utolsó szavaknál már egészen
 238    I,      I|           szavaknál már egészen berekedt az öreg, hogy alig lehete a
 239    I,      I|            szaladjon úgy, mert elesik, s az nem egészséges, vegye magára
 240    I,      I|                fickók, téglát melegíteni az én kedves onklim lába alá!
 241    I,      I|              szót mormogott fülébe, mire az helybenhagyólag billentett
 242    I,      I|             ilyet mondani?~ ~– A ház azé az úré, aki elment; ami benne
 243    I,      I|               aki elment; ami benne van, az enyim, s ki van fizetve
 244    I,      I|                  enyim, s ki van fizetve az ára; ő azt parancsolta,
 245    I,      I|                nagy flegmával a gyertyát az eresz alatti nádkévéhez,
 246    I,     II|               szüntelen hányva-vetve azt az aureus calculust, * mely
 247    I,     II|              szappanbuborék, szétpattant az egész Mississippi-tréfa,
 248    I,     II|                  maradt a zsebében.~ ~Ha az ember még nem volt millionnaire, *
 249    I,     II|                    erősen kiáltozva: „Le az arisztokratákkal!” – s egy
 250    I,     II|                késsel mívelni, mint hogy az ember vele a saját torkát
 251    I,     II|                  elmesse. Dugá tehát azt az öve mellé, s ő is a csoport
 252    I,     II|              biztost majd a rajnai, majd az olaszországi hadseregnél;
 253    I,     II|        hadseregnél; aszerint, amint vagy az egyik, vagy a másik tábornok
 254    I,     II|              akarta főbe lövetni.~ ~Mert az élelmezési biztosoknak két
 255    I,     II|              lesznek vállalatuk mellett; az elsőbbek magukat szokták
 256    I,     II|               magukat szokták főbe lőni, az utóbbiakat mások. Hanem
 257    I,     II|                  utóbbiakat mások. Hanem az utolsó eset sokkal ritkább.~ ~
 258    I,     II|              palotáik balkonjárul nézték az egyesült seregek pompás
 259    I,     II|          hátuljában, csodálkozva tekinte az új, pompás, ötemeletes palotára
 260    I,     II|                 Akinek milliomai vannak, az kevés fáradsággal juthat
 261    I,     II|               sem maradt el, mert hiszen az ily alkalmak mind igen kínálkozók
 262    I,     II|                 legszolidabb játékbankok az ő védurasága alatt állottak,
 263    I,     II|            mindig leghitelesebbek voltak az ő tudósításai, s akármi
 264    I,     II|              áruba, hanyatt-homlok esett az egész börzevilág ijedtében,
 265    I,     II|             kezde, szépen kigömbölyödtek az arcok, s mint a napsugártól
 266    I,     II|           egyedül egymaga maradt kitartó az egész börzeingadozásban,
 267    I,     II|             Szajna egyik kedves szigete, az Île de Jérusalem, * a párizsi
 268    I,     II|              mulatólak; nagy dicséretére az akkori építészetnek, mely
 269    I,     II|                hidak vezettek keresztül, az amerikai lánchídon * kezdve
 270    I,     II|                  A hídon túl következtek az angolkert tekervényes utai,
 271    I,     II|               egészen háttérbe szoríták. Az ember mindenütt egymásra
 272    I,     II|               odatalálhatna, ahova akar; az utak melléke mindenütt teleültetve
 273    I,     II|                költők el akarják hitetni az emberrel, hanem annál több
 274    I,     II|                 mint a tiszta búza.~ ~Ha az ember mind e tekervényeket
 275    I,     II|                 narancsfák között látjuk az ifjú gentlemant, kivel már
 276    I,     II|                 térdig érő kaputot visel az ifjú dandy, mely széles
 277    I,     II|             sincs már, helyette a fültől az orr felé induló vajas szarvas *
 278    I,     II|                 pofaszakáll ad új idomot az arcnak, a haj kétfelé van
 279    I,     II|              széles karimája levén, hogy az eső nem érhette az embert,
 280    I,     II|                  hogy az eső nem érhette az embert, teteje pedig fölfelé
 281    I,     II|           egyenruhákban kevélykedve, kik az érkező vendégeket kézről
 282    I,     II|               Abellinót jól ismerték már az érdemes kenyérpusztítók,
 283    I,     II|                szobába, a lovag alig ért az utolsó ajtóhoz, midőn már
 284    I,     II|              hogy monsieur Griffard kész az elfogadásra, s azzal szétcsapta
 285    I,     II|            hajdani pástétomsütőre; midőn az emigráltak kastélyait megvásárlá,
 286    I,     II|              melyek nehézkes alakjaikkal az újabbkori (1822) európai
 287    I,     II|              szemüveg nélkül olvasott, s az ajtóig eléje menvén, a kitelhető
 288    I,     II|              pedig a kitelhető nyájasság az elegáns divatformák szerint
 289    I,     II|          divatformák szerint abból, hogy az ember hirtelen felemelkedett
 290    I,     II|             csöndesen megrázva, tenyerét az érkező elé kinyújtá, mit
 291    I,     II|                 érkező elé kinyújtá, mit az hasonló attitüdökkel viszonzott.~ ~–
 292    I,     II|                    Monseigneur! – kiálta az ifjú merveilleux („csodálatos”
 293    I,     II|              megfelelt nekem! – kacagott az ifjú dandy. – E bonmot-rul *
 294    I,     II|                  még annál is jobb újság az, hogy ön nálam van.~ ~–
 295    I,     II|            mindig olyan udvarias – szólt az ifjú incroyable („hihetetlen!”
 296    I,     II|              mint a törvénykezés, kivéve az országutakat. De nem, a
 297    I,     II|             törvénykezés mégis rosszabb. Az országutak, ha száraz idő
 298    I,     II|              akár napfény.~ ~Itt megállt az ifjú merveilleux, mintha
 299    I,     II|                engedni a bankárnak, hogy az esprit-teljes * ötletnek
 300    I,     II|               ötletnek gratulálhasson.~ ~Az csak mosolygott csendesen.~ ~–
 301    I,     II|              valaha barbárok hoztak, még az is, hogy egy cocu * (hála
 302    I,     II|                meggyilkolhatja. Emellett az ország tele van prókátorokkal,
 303    I,     II|                departement-ban egy bíró, az is repcét vet, meg pálinkát
 304    I,     II|             igazságos ítéletet kapott is az ember, az elítélt félnek
 305    I,     II|             ítéletet kapott is az ember, az elítélt félnek szabadságában
 306    I,     II|               vagyok én tehát. Képzelje, az örökség, a gazdag majorátus
 307    I,     II|      kiszolgáltatni, s ragaszkodik ahhoz az ostoba nagy könyvhez, melyben
 308    I,     II|                  a sok paragrafus között az is meg van írva, hogy: „
 309    I,     II|                után nincs örökösödés.”~ ~Az ifjú dandy nagy szemeket
 310    I,     II|                 Csupán nekem kell tudnom az igazat; mert én bankár vagyok.
 311    I,     II|               grand * életmódja. S nekem az egyiknél az embarras de
 312    I,     II|           életmódja. S nekem az egyiknél az embarras de richesse * (
 313    I,     II|                 mondani minden idegennek az állását, aki Párizsba jön,
 314    I,     II|              Amerikából tért vissza, hol az egész utat a harmadik födözeten
 315    I,     II|                  jól tudom, hogy ezeknek az uraknak oly jó rendben hagyott
 316    I,     II|                  szegénynek minden pénze az, amit magával hozott, mert
 317    I,     II|               emberek valamit megtudnak, az váltig titok maradhat, s
 318    I,     II|                     Enfin, * mit használ az nekem?~ ~– Vagy úgy? – kiálta
 319    I,     II|                     Ön kevésbé bánná, ha az egész világ tudná azt, mit
 320    I,     II|               meglátom a szenvedés okait az arc színéből. Hátha mégis
 321    I,     II|                 nyúljon.~ ~– Nem szükség az. Előbb lássuk a kórjeleket.
 322    I,     II|                  mégis kérni fogják?~ ~– Az rövid. – Főbe lövöm magamat.~ ~–
 323    I,     II|                rongyos százezer frankért az adósok börtönébe záratja
 324    I,     II|                pénz árunemű, s ha szabad az elvetett magtól tíz magot
 325    I,     II|                tíz magot várni, miért ne az elvetett pénztől? Azt is
 326    I,     II|           frankomért. De menjünk tovább. Az önre nézve nem elég, hogy
 327    I,     II|             hosszabb találna lenni, mint az ön kezében az egy millió?~ ~–
 328    I,     II|                lenni, mint az ön kezében az egy millió?~ ~– Akkor fog
 329    I,     II|                  bátran.~ ~– Nálunk, kik az életbiztosító intézetekkel
 330    I,     II|           foglalkozunk, megszokott dolog az valakinek az életét megbecsülni,
 331    I,     II|            megszokott dolog az valakinek az életét megbecsülni, s az
 332    I,     II|                 az életét megbecsülni, s az egészet vegye úgy, mintha
 333    I,     II|           Abellino.~ ~– Tehát azt mondám az imént, hogy ötnek nagybátyja
 334    I,     II|                   akit meglátnak, legyen az bár néha konyhaszolgáló,
 335    I,     II|                 máshoz volt kötve, midőn az hetvenéves korában ismét
 336    I,     II|               lesz, akkor veszik el.~ ~– Az én bátyámnak nincsenek ideáljai.
 337    I,     II|              szoktak nevezni, hogy midőn az embereknek megmérhetetlen
 338    I,     II|                  le magának. Par Dieu! * Az én ízlésem más, ez a monsieur
 339    I,     II|               Például?~ ~– Elmondom; míg az öreg Kárpáthy János él,
 340    I,     II|                nem vesszük oly szorosan. Az elsorolt tilalmak, megengedem,
 341    I,     II|              azután megszüntetné.~ ~– És az?~ ~– Ha ön megházasodnék.~ ~–
 342    I,     II|            szeret látni, hogy a házasság az elegáns világban csak kaucsuklánc,
 343    I,     II|            hölgyet megtisztelne kezével; az első évet eltöltené boldogan,
 344    I,     II|                 találhatni hölgyet, akit az ember képes legyen egy egész
 345    I,     II|                jobbnak találná azt, hogy az életben gyönyörködjék, Párizs
 346    I,     II|             mondom, hogy majd meglátjuk, az előttem álló utak közül
 347    I,     II|              melyik lesz a legjárhatóbb. Az ajánlott pénzt mindenesetre
 348    I,     II|                   én hozzá vagyok szokva az aszkétai lemondásokhoz;
 349    I,     II|       Mindezeknél sokkal jobb eset volna az, ha nagybátyámtól szépszerivel
 350    I,     II|              öntől.~ ~– Haha! – nevetett az ifjú dandy. – Nincs gyilokrul
 351    I,     II|               által rongáljam szegénynek az egészségét. Vannak, tudja
 352    I,     II|               olyanokat – szóla komolyan az egykori pástétomsütő.~ ~–
 353    I,     II|             Mentül több pénzt költök el, az csak önnek használ, mert
 354    I,     II|                  Aki utánam jő, tegye be az ajtót.~ ~– Eszerint megegyezénk.~ ~–
 355    I,    III|          könnyeden öltözött ifjat látunk az ermenonville-i erdőcske
 356    I,    III|          arcvonásokkal bír mind a kettő. Az elsőt különösen jellemzik
 357    I,    III|                 szarkasztikus mosolygása az arcnak, mely azonban csak
 358    I,    III|                dörgő hangot hallat, hogy az ember meglett korú férfinak
 359    I,    III|           szenvedélytelen nyugalom terül az egészen, ajkain, szemeiben
 360    I,    III|               egészen, ajkain, szemeiben az a tisztult egykedvűség,
 361    I,    III|                   hogy történetünk ideje az ezernyolcszázhuszonkettedik
 362    I,    III|    ezernyolcszázhuszonkettedik év, helye az ermenonville-i csalit és
 363    I,    III|               adhat a méltó bámulásra.~ ~Az ifjak egymást beszéd közben
 364    I,    III|               karöltve sétáló ifjú közöl az egyik egy egész fejjel mindig
 365    I,    III|              közben untalan felbomlik.~ ~Az erdei magányban kissé hangosabb
 366    I,    III|              beszédet engednek maguknak; az ermenonville-i erdő nemigen
 367    I,    III|            kedvenc tere a divatvilágnak, az ember beszélhet, vitakozhatik
 368    I,    III|         keresztültörtet egy ifjú alak, s az úton megállva, pillanatokig
 369    I,    III|            inggallér látszik kihajtva.~ ~Az ifjú arcán öröm és meglepetés
 370    I,    III|                   én is magyar vagyok.~ ~Az ifjú munkásnak örömkönny
 371    I,    III|             barátságosan nyújtva jobbját az ismeretlen elé, s megrázva
 372    I,    III|               mit társai is követének.~ ~Az ifjú kézműves egészen el
 373    I,    III|                hazám nyelvén beszélni, s az nekem olyan jólesik, de
 374    I,    III|                 látszott vonakodni, mire az ifjak közül az, kit Istvánnak
 375    I,    III|           vonakodni, mire az ifjak közül az, kit Istvánnak neveztek,
 376    I,    III|          mulatsággal kínálkozó hely.~ ~– Az igaz, hogy bormérő házak
 377    I,    III|             bennök; talán ismerik műveit az urak? Ah be együgyű kérdés
 378    I,    III|             sírját szokta látogatni?~ ~– Az nekem a legkedvesebb emberem.
 379    I,    III|                  ki szoktam ide járni, s az egyszerű emlék alá, mely
 380    I,    III|                fáradságomat jól fizetik, az ember megszereti itt mesterségét,
 381    I,    III|         megszereti itt mesterségét, mert az örökké változó divat csaknem
 382    I,    III|         dolgozhatni, abban kitüntethetni az embernek tehetségét; de
 383    I,    III|             karzatokat dolgozhatni, mert az ilyesmit nem bízzák magyar
 384    I,    III|         elkívánkozik.~ ~– Oktalanság biz az, uraim, és én magam sem
 385    I,    III|              mégis, ha eszembe jut, hogy az a nép, amelyik az én nyelvemet
 386    I,    III|                   hogy az a nép, amelyik az én nyelvemet beszéli, száz
 387    I,    III|            elmondani, hogy micsoda érzés az. Legyenek csak az urak hét
 388    I,    III|                  érzés az. Legyenek csak az urak hét esztendeig távol
 389    I,    III|                  majd megtudják, hogy mi az.~ ~Szegény bohó fiú! Azt
 390    I,    III|             minden ember úgy érez, ahogy az asztaloslegények!~ ~István
 391    I,    III|           Rousseau sírjához indultunk.~ ~Az ifjú kézműves nem rejthette
 392    I,    III|            csodálkozni látszik.~ ~– Mert az igen elhagyatott hely, egy
 393    I,    III|              önök is megemlékeztek róla; az egész francia földön csak
 394    I,    III|                 ugyan nem mehetünk, mert az körös-körül van mocsárral,
 395    I,    III|         ráláthatunk a bölcs sírkövére.~ ~Az ifjak szívesen fogadták
 396    I,    III|                  ifjak szívesen fogadták az ajánlatot, s megindultak
 397    I,    III|                 Montesquieu és Rousseau. Az épület félben van hagyva,
 398    I,    III|              sírja; egy magas kőobeliszk az egész, ráírva e szavak:~ ~ ~ ~„
 399    I,    III|              hogy oly elhagyatott a sír, az igazság rossz ajánlólevél.~ ~
 400    I,    III|         másképpen képzeltem magamnak? Én az ermenonville-i virányt egy
 401    I,    III|           leheveredve a fűbe, míg Miklós az emlék feliratait jegyezgeté
 402    I,    III|             martjait, * elöntötte vízzel az egész síkságot, s azóta
 403    I,    III|                  egy asztaloslegény, aki az Új Héloise-t olvassa. Ez
 404    I,    III|                  s nem a „Tudós palóc” * az egyetlen folyóirat, mely
 405    I,    III|               egy nép halálbizonyítványa az, ha költői elnémultak, s
 406    I,    III|                nemzet új életének hangja az, ha költői szólni kezdtek.
 407    I,    III|              azon ifjaknak, kik ez évben az Aurorában léptek ki a közönség
 408    I,    III|               nehogy azt hidd, miszerint az irodalommal foglalkozók
 409    I,    III|              nemzet páriáinak tartatnak; az idei Hébé * című almanachban
 410    I,    III|               nevek.~ ~Itt újra látszott az a futó szarkasztikus mosoly
 411    I,    III|                Holttestek galvanizmusa * az egész – felelt rá hidegen
 412    I,    III|               nyugalommal felelt:~ ~– Ha az erős hang jó cáfolat a meghalás
 413    I,    III|              térképről tudják, merre van az ország, s legkisebb maguk
 414    I,    III|                  akármely más nemzethez; az eredeti faj apródonként
 415    I,    III|               Bora, búzája, ugyebár?~ ~– Az is egy. Van neki miből élni,
 416    I,    III|                  ami nagy prezervatíva * az elernyedés ellen. Igaz ugyan,
 417    I,    III|           jelszavait, lépést fog haladni az idővel, versenyezni fog
 418    I,    III|                új mozgás, új vérkeringés az egész fajban, leteszi a
 419    I,    III|        becsületet lehet szerezni, legyen az szobrászvésű vagy bányakalapács,
 420    I,    III|              mondani.) Rudolf mosolygott az utóbbi állításra, s fél
 421    I,    III|                mocsárba belevetni; hanem az, amit te mondtál, csak fordított
 422    I,    III|            mondtál, csak fordított része az én állításomnak; ha fajunk
 423    I,    III|                 azon formákba, miket elé az újabb fogalmak szabnak,
 424    I,    III|                 szabnak, megszűnik lenni az, ami; új életet kezd, de
 425    I,    III|                  átvettünk valamit tőle, az, mint a tüdő leheletétől
 426    I,    III|           megszületik a nemzeti szellem, az ország fővárosában, Pesten
 427    I,    III|                 Holnap jöjjetek el velem az ifjú óriások klubjába. Ez
 428    I,    III|                    Ej, oktalan törekvés! Az országgyűlési regálisok *
 429    I,    III|              Miklós biztatta társait, ki az egész vita alatt azzal fáradozott,
 430    I,    III|              Tehát holnap együtt megyünk az ifjú óriások klubjába.~ ~ ~ ~
 431    I,     IV|                                      IV. Az ifjú óriások~ ~A Boulevard
 432    I,     IV|                   kedvenc gyűlhelye volt az elegáns fiatalságnak. (E
 433    I,     IV|              Nagyobb kérdés még ennél is az, ha vajon az Académie Royale
 434    I,     IV|                még ennél is az, ha vajon az Académie Royale de Musique * (
 435    I,     IV|              ilyen cifra neve volt akkor az operaszínháznak) igazgatója
 436    I,     IV|                  egy diadalmas sextet.~ ~Az elitje a társaságnak, a
 437    I,     IV|              crème * legkedvencebb helye az erkélyszoba. Pompás márvány
 438    I,     IV|               Lebrun ecsetje remekelt.~ ~Az erkélyen öt vagy hat ifjú
 439    I,     IV|                ha valakire ránézett, már az bizonyos lehet felőle, hogy
 440    I,     IV|                  sért, ezért pedig, amit az embernek háta mögött mondanak,
 441    I,     IV|             röviden bemutatja társait, s az illő üdvözlet után tovább
 442    I,     IV|                nemigen számíthatja magát az Adoniszok * közé (milyen
 443    I,     IV|             ismeretlen emberek bírják, s az a havi fizetés nem elég
 444    I,     IV|            kényes lustasággal veté hátát az erkély rácsozatának, két
 445    I,     IV|               nevetett Iván –, tán éppen az volt, ki a múltkor kocsim
 446    I,     IV|            rubelt adtam neki.~ ~– És aki az én redingote-omat * teával
 447    I,     IV|                isten kegyelméből.~ ~– És az én erszényemből – dörmögé
 448    I,     IV|                 tábornok igen szerencsés az asszonyok körül, engem magamat
 449    I,     IV|                 amint Damon és Phyllis * az asztalhoz ülnek, a szerencsétlen
 450    I,     IV|         szerencsétlen Saint-Michel, hisz az tulajdon – nagybátyja!~ ~–
 451    I,     IV|                    hisz ez Saint-Michel, az én unokaöcsém!” – kiált
 452    I,     IV|                Saint-Michelt odaültették az asztalhoz, terítéket adtak
 453    I,     IV|              nemes lord azt akarja, hogy az ember úgy végezzen egy anecdotont,
 454    I,     IV|               Saint-Michellel?~ ~– Abban az órában semmi. Vannak nagybátyák,
 455    I,     IV|          kívül-belől, ha vajon csakugyan az ő kalapja-e; s azután felpróbálva
 456    I,     IV|               fejére, ha vajon csakugyan az ő feje-e az, amire ráteszi.~ ~–
 457    I,     IV|              vajon csakugyan az ő feje-e az, amire ráteszi.~ ~– Honnan
 458    I,     IV|                 késik ez el? – kérdé egy az ott maradottak közül, midőn
 459    I,     IV|                  maradottak közül, midőn az elébbi eltávozott.~ ~– A „
 460    I,     IV|                  fördik tán tejben, mint az asszonyok?~ ~– Sőt igen,
 461    I,     IV|            asszonyok?~ ~– Sőt igen, mert az finommá teszi a bőrt és
 462    I,     IV|               teszi a bőrt és érzékennyé az idegeket; egy időben folyvást
 463    I,     IV|           társaság jött, ment, változott az erkélyen, az eltávozottak
 464    I,     IV|                   változott az erkélyen, az eltávozottak helyett újak
 465    I,     IV|                 olyan rendes.~ ~Legelébb az északi herceg távozott el.
 466    I,     IV|           anekdotát mondani.~ ~– A minap az orosz követségi palota előtt
 467    I,     IV|              kozák bement. Meglátják ezt az ablakból a követ cselédei,
 468    I,     IV|              szemközt jövő kozákra, hogy az istenért, mit cselekedék!
 469    I,     IV|             zsebébe, s kalapját meglelve az asztalon abba beledugta
 470    I,     IV|               hozzányúlna, és eltávozott az erkélyszobából.~ ~– Lám,
 471    I,     IV|           fordulva, s nem várva el, hogy az megmondja, vajon hallotta-e,
 472    I,     IV|           színpadon ráül, s ott danol el az elejtett medvén egy kedves
 473    I,     IV|                 medve szerepét játszani. Az beleegyezik. A lordot befűzik
 474    I,     IV|             medvetalpával a kezére, hogy az elhullatja a vadászkést,
 475    I,     IV|                 énekli el a vadász hátán az ismeretes kuplét a közönség
 476    I,     IV|             szólt Debry –, végigmondatni az emberrel egy mesét, amit
 477    I,     IV|             emberrel egy mesét, amit már az újságokban is olvastak.
 478    I,     IV|          egyszerre más tárgy ragadta meg az erkélyen ülők figyelmét,
 479    I,     IV|          parókájára vonatkoznak; egyszer az angollal szinte párbajra
 480    I,     IV|               ment egy élc miatt, amidőn az Odéonban * voltak, s a fiatal
 481    I,     IV|                 ellene, ahogy eltávozott az emberszólás köréből, amidőn
 482    I,     IV|       diadalszekér előtt. A lovakat maga az elegáns úr hajtja, a kocsis
 483    I,     IV|                    szól egy fiatal dandy az erkélyen kihajolva (ez,
 484    I,     IV|                  óta iparkodik elhitetni az emberekkel, hogy az anyja
 485    I,     IV|            elhitetni az emberekkel, hogy az anyja báróné, s hogy Magyarországon
 486    I,     IV|            báróné, s hogy Magyarországon az alispánokat excellenciás
 487    I,     IV|        felfordította, mind a négy kereke az ég felé állt, a tejárus
 488    I,     IV|            processzust csinált, elővette az erszényét: „Ennyi az eltörött
 489    I,     IV|            elővette az erszényét: „Ennyi az eltörött lőcsért, ennyi
 490    I,     IV|                  eltörött lőcsért, ennyi az eltörött lábért.” Milyen
 491    I,     IV|                  többit nem mondhatta el az ifjú merveilleux, mert e
 492    I,     IV|                üdvözlenének, s megnyílva az erkélyterem ajtaja, dicsőségtől
 493    I,     IV|                  rajta Kárpáthy, kisérve az összecsoportosult fiatal
 494    I,     IV|                makacs, önfejű Deboureux, az operaszínház igazgatója,
 495    I,     IV|                  e nő hazánk leánya.~ ~– Az…~ ~E szó oly hangon volt
 496    I,     IV|             Tehát – folytatá Abellino –, az igazgató egészen hozzájárulhatlanná
 497    I,     IV|          ereszkedni e pont felett. Ekkor az én régi pártfogóném, a szerencsés
 498    I,     IV|                háládatos kutya”. A tárgy az, hogy egy lovagot megöltek,
 499    I,     IV|           csinálni. Eleinte ugyan féltek az igazgatók felléptetni, mert
 500    I,     IV|                 másik kezéből ragadta ki az elhirhedt négylábú művészt;
 501    I,     IV|                  a Théâtre Français * és az Académie Royale de Musique
 502    I,     IV|                  közönség nélkül maradt; az elegáns világ törte magát
 503    I,     IV|                   a színház üres volt, s az igazgatók dühösködtek a
 504    I,     IV|                harapná meg a kutyát, nem az őt; tehát azon ajánlatot
 505    I,     IV|            szerepét Catalaninak adni, ez az első. Megígérte.~ ~A fiatal
 506    I,     IV|             Abellinót.~ ~– A másik pedig az, hogy Zelmira adatása utáni
 507    I,     IV|                 még azon órában odaizent az igazgatóhoz, hogy őt bocsássa
 508    I,     IV|               együtt utazzanak? Enfin, * az igazgató kötelezve volt,
 509    I,     IV|                van betanulva, s így csak az ő eltávozta után fog színre
 510    I,     IV|               után fog színre kerülni, s az a színe lesz a dolognak,
 511    I,     IV|              homlokára, mintha mondaná: „Az én fejem!”~ ~– Annál jobb,
 512    I,     IV|             leleményesen van kigondolva, az arrangement * tökéletes.
 513    I,     IV|                 tovább. A feltétel ezért az volt, hogy a kutyaszezonnak
 514    I,     IV|                vágtattam Pelerinhez, kié az a művészkutya. Kihívattam
 515    I,     IV|            kérdezém tőle: „Hogy adod azt az ebet?” A pimasz elébb gorombául
 516    I,     IV|                 tudom megadni kutyájának az árát? Mit kér ön érte? –
 517    I,     IV|                 árát? Mit kér ön érte? – Az ember azt felelé, hogy nem
 518    I,     IV|                  ugyan jó vásárt csinált az úr!” A gazember valami vándorszínház
 519    I,     IV|                agyonlőve –, s azzal vége az ebszezonnak.~ ~A csodálkozás
 520    I,     IV|                  A csodálkozás megnémítá az ajkakat, csak egy önkénytelen
 521    I,     IV|                  sietve gondoskodni kell az előkészületekről, a szerepeket
 522    I,     IV|        magasztaló verseket. Iván siessen az ékszerárushoz, s válassza
 523    I,     IV|               költség, azt én fedezem.~ ~Az ifjú óriások közt nagy mozgalom
 524    I,     IV|       Parancsoljanak velem is! – ismétlé az a fiatal gentleman, aki
 525    I,     IV|                  a fiatal gentleman, aki az atyját excellenciás úrnak
 526    I,     IV|                felkeresni és idehívni.~ ~Az ifjú ember egy darabig gondolkozott,
 527    I,     IV|                  négy év előtt ide jött, az egekig emeltük, dicsőítettük,
 528    I,     IV|             ahova felemeltünk!~ ~– Hátha az asszony férje fel talál
 529    I,     IV|              frakkomat és itt hagyjam? – Az elsőbbi megtörténvén, a
 530    I,     IV|                 Nemsokára visszaérkezett az alispáni és bárónői mésalliance-ból *
 531    I,     IV|                 tekintélyű férfiú, kitől az írók és művészek sorsa függ.~ ~
 532    I,     IV|                és művészek sorsa függ.~ ~Az első cikk iránt, a taps,
 533    I,     IV|        versszórás dolgában hamar megvolt az alku. A másik kissé nehezebben
 534    I,     IV|          könnyedén hozzáfogni nem lehet, az ember hamar alkalmat nyújt
 535    I,     IV|                 elhatározott fütty, mert az unalom és hidegség sokkal
 536    I,     IV|          megköttetett és ratifikáltatott az egyesség a holnaputáni napra,
 537    I,     IV|                 lépcsők végén mondá:~ ~– Az meglehet.~ ~ ~ ~Most lássuk,
 538    I,     IV|               erős mozgalomra adott okot az óriások világában, s kinek
 539    I,     IV|             érdekességét növeli előttünk az, hogy magyar születésű hölgy,
 540    I,      V|             beszélek; a költők hazudnak, az élet mond igazat.~ ~Azon
 541    I,      V|             szülői nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem
 542    I,      V|                 aki nem szereti szülőit, az rútnak nő fel, mert a szerelem
 543    I,      V|                atyjához, hogy Jozefine-t az udvari énekesszínházhoz
 544    I,      V|                   Azonban kiütött a harc az orosz és francia császár
 545    I,      V|                  érte a tilalom súlya, ő az orosz udvari operánál volt
 546    I,      V|                 tekintendi mindenki, aki az operaénekesek ragyogó pályáját
 547    I,      V|              első énekesnőt szerződteték az olasz operatársasághoz,
 548    I,      V|             midőn Griseldában fellépett, az elébbi primadonna, signora
 549    I,      V|                tetőpontját. Ritka művész az, ki Olaszhonba viszi másutt
 550    I,      V|           borbély”-a került a színpadra; az első előadáson kipisszegték,
 551    I,      V|               hasonló szerepeket játszva az életben, mint a színpadon,
 552    I,      V|            szeret – lassankint elfogynak az imádók, később a tisztelők
 553    I,      V|                érdeme van fölötte: egyik az, hogy új, másik az, hogy
 554    I,      V|                 egyik az, hogy új, másik az, hogy a közönség kegyét
 555    I,      V|              játéksorozatból.~ ~Már csak az is nem eléggé bosszantó-e,
 556    I,      V|                 óta keringett a városban az a botrányos hír, hogy Mainvielle-né
 557    I,      V|                  ez sérti a madame-ot.~ ~Az igazgatót minden oldalról
 558    I,      V|              lépteti föl Mainvielle-nét? Az igazgató minden órában izenget
 559    I,      V|              maga is oly halvány, miként az. Hosszú éjszakákon át ott
 560    I,      V|           ajkainak sóhajtását, számlálta az órák perceit, nehogy a gyógyszer
 561    I,      V|              feledve volt a színvilág és az egy napig élő dicsőség!~ ~
 562    I,      V|               Mainvielle betegsége éppen az éjszakán fordult meg, s
 563    I,      V|               álom fogta le szempilláit, az orvosok biztatása szerint
 564    I,      V|                 Csak egy gondolatja van, az, hogy férje meggyógyuland.~ ~
 565    I,      V|               Hasztalan. Hálátlan szerep az, egyike azoknak, mikben
 566    I,      V|                  árnyék, de egy tekintet az alvó férj arcára, s szemei
 567    I,      V|                 mosolyogni kezdnek, hisz az mind csak komédia! A boldogság
 568    I,      V|                   Lám, amiért imádkozott az éghez: férje meggyógyul;
 569    I,      V|                    Egyszer halkan nyílik az ajtó, s a puha szőnyegeken
 570    I,      V|              Tudja, Jeanette, hogy nekem az a bajom nem szokott lenni,
 571    I,      V|                  hiszi ön Jeanette, hogy az nekem rosszul esik? Catalani
 572    I,      V|              felfedezni, végre mégiscsak az igazit mondá meg:~ ~– Hogy
 573    I,      V|                Mainvielle. – A színésznő az egész világé, s aki azt
 574    I,      V|            világé, s aki azt lefoglalja, az tolvaj, és azt megbüntetik.~ ~–
 575    I,      V|                  Én, aki tudom, mit tesz az, egyetlen szisszenést hallani
 576    I,      V|              ugyé, midőn tudom, hogy te, az én bálványom, az én oltárképem,
 577    I,      V|                hogy te, az én bálványom, az én oltárképem, a szégyenpadon
 578    I,      V|               pírját.~ ~– S én addig itt az ágyban fekve fetrengjek?
 579    I,      V|   keresztülgázolni? Én! Én magam kihívom az egész világot!~ ~– Feküdjél
 580    I,      V|                  nevetséges szerep volna az: egy színésznő férje, ki
 581    I,      V|             eltakarta arcát.~ ~E percben az előszobaajtón csengettek.
 582    I,      V|                 művészet. Ha újra kezdem az életet, lovardát kormányzok,
 583    I,      V|              irat, valami paszkvill; óh, az emberek mindenre képesek.~ ~–
 584    I,      V|           mindenre képesek.~ ~– Tehát mi az?~ ~– Egészen ellenkezője
 585    I,      V|                ami önhöz szólni késztet, az, hogy én is Magyarországban
 586    I,      V|                  büszke vagyok. N. N.”~ ~Az egyszerű, cifrázatlan szavak
 587    I,      V|         cifrázatlan szavak oly jól estek az üldözött művésznőnek. Tehát
 588    I,      V|             énnekem, mint egész halmazai az illatos leveleknek, miknek
 589    I,      V|                  arccal jött vissza.~ ~– Az igazgató kihordója van itt
 590    I,      V|             kedélyizgatottságba hozza.~ ~Az igazgató egész tisztelettel
 591    I,      V|              családi bajok tartóztatnák, az igazgató kegyeskedik elengedni
 592    I,      V|              milyen keresztvonás volt ez az ifjú óriások számításain!
 593    I,      V|                 A kihordó sietett vissza az izenettel, mely tökéletes
 594    I,      V|               mely tökéletes dühbe hozta az ifjú óriások seregét. Ez
 595    I,      V|               velök; a kihordó jól hallá az ajtón keresztül, mint parancsolá
 596    I,     VI|           rettegett óra, a népség tódult az operaszínház felé. A fiatal
 597    I,     VI|                  Kárpáthyt? Nem látta ön az én barátomat, Iván herceget?
 598    I,     VI|                helyen tudakozódni, levén az embereknek bizonyos osztálya,
 599    I,     VI|          földszinten és karzatokon; most az előőrsöket vizsgálni jár,
 600    I,     VI|                  adja a hitelt; minthogy az opera először adatik, az
 601    I,     VI|                 az opera először adatik, az emberek nem tudhatják, mikor
 602    I,     VI|            harmadik karzaton ott van már az az ember, akinek a kalapját
 603    I,     VI|                  karzaton ott van már az az ember, akinek a kalapját
 604    I,     VI|              nagyon jól tudva van előtte az ifjú gentlemanek ez esti
 605    I,     VI|                biztosítják számára, mely az örök fiatalságé. Emellett
 606    I,     VI|                közé mosolyogva, s meghal az alvilági páholy felé vetve
 607    I,     VI|              rendkívülisége által, midőn az opera igazgatónéja volt,
 608    I,     VI|              fölé. E kitüntetést növelte az is, hogy a pompás gyémántokkal
 609    I,     VI|         szépségflastromot és zsebórákat, az nem ide tartozó kérdés.~ ~
 610    I,     VI|                elfelejteni, miszerint ők az okai, hogy ma Mainvielle-né
 611    I,     VI|                idáig tartóztatták, midőn az éppen azt szerette volna,
 612    I,     VI|               Oignon, a taps karmestere, az első karzaton emelkedék
 613    I,     VI|              észrevevé, hogy a vihar nem az ő kedveért támadt, s sietett
 614    I,     VI|             együtt, ki prológokat készít az operák elé, s másnak szóratja
 615    I,     VI|  keresztülgondolt összhangot adni, hanem az egy változatos láncolata
 616    I,     VI|          varázsló, bűvölő, csábító; maga az ének is messze esett attól,
 617    I,     VI|              teleszórta csillagokkal úgy az egész darabot, hogy maga
 618    I,     VI|               Micsoda ügyetlen bolond ez az Oignon! Ilyenkor tapsoltat,
 619    I,     VI|                 van.”~ ~Catalani megállt az ének közepén, s látható
 620    I,     VI|           brávókiáltást.~ ~– Megőrült ez az Oignon? – kiálta Kárpáthy
 621    I,     VI|                     Csitt! Csendesség!~ ~Az egész loge infernale felállt,
 622    I,     VI|                 kezek működnek, ezek nem az én tapsaim, ez ármány, amely
 623    I,     VI|                  ez ármány, amely túljár az eszemen. Én e tapsolók közül
 624    I,     VI|               akik hamar megmarkolásszák az embert.~ ~Abellino kétségbeesve
 625    I,     VI|              szabad, minden jól illik.~ ~Az ifjú óriások magukon kívül
 626    I,     VI|                  a színpadon hallatszott az ügyelő csengetése –, egy
 627    I,     VI|         páholyban nagy zajjal csapták be az ajtót, s elkezdtek fennhangon
 628    I,     VI|            fennhangon beszélni, nevetni; az Catalani páholya volt, ki
 629    I,     VI|                hallhatóbb volt, minthogy az egész közönség az utolsó
 630    I,     VI|               minthogy az egész közönség az utolsó dobütés elhangoztával
 631    I,     VI|                 szokás megkezdeni, midőn az illető a lámpák elé lépett.~ ~
 632    I,     VI|         pillanatban egy férfihang kiálta az első karzatról:~ ~– Au nom
 633    I,     VI|                 s amilyen könnyen hajlik az elsőre, éppoly kitörő a
 634    I,     VI|          énekelni! Hangja csengett, mint az üvegharmonika * zenéje,
 635    I,     VI|              lehetett megismerni, melyik az ének, melyik a zene hangja;
 636    I,     VI|            szíveken keresztiül. Nem volt az mesterséges, de művészi;
 637    I,     VI|        mesterséges, de művészi; nem volt az csáb, nem varázslat; de
 638    I,     VI|                   valami névtelen hangja az elragadtatásnak, mely olyan,
 639    I,     VI|        elragadtatásnak, mely olyan, mint az arany: nem lehet mondva
 640    I,     VI|                  mely által meglepetett, az valamennyire megközelítené
 641    I,     VI|               valamennyire megközelítené az ifjú merveilleux-k belső
 642    I,     VI|            fizetett dolog. Bizonyosan ez az újonnan érkezett két magyar
 643    I,     VI|               két magyar mágnás rendezte az egészet. Nem, nem, azok
 644    I,     VI|                  aposztrófok * tölték be az alvilági páholyt, míg Abellino
 645    I,     VI|         botránynak valami összeköttetése az ő szeparatizmusokkal. * ~–
 646    I,     VI|                 tehát ismeritek, hogy ki az. Csak nekem mondjátok meg,
 647    I,     VI|                 ne tudják.~ ~– Amott áll az első galéria közepén, jól
 648    I,     VI|           látcsöveit.~ ~– Bon Dieu! * Ki az ördög az?~ ~Rudolf hidegvérrel
 649    I,     VI|                  Bon Dieu! * Ki az ördög az?~ ~Rudolf hidegvérrel felelt:~ ~–
 650    I,     VI|                  szólt Rudolf szemüvegét az arszlánpáholy felé fordítva,
 651    I,     VI|              lépcsőkön találkozott vele. Az ember úgy nézett ki, mint
 652    I,     VI|               úgy nézett ki, mint akinek az orra vére foly.~ ~A dandy
 653    I,     VI|                 ember vagyok. Hallja ezt az embergyilkoló tapsot? Én
 654    I,     VI|                      Ők! ők! De kik azok az „ők”? Hiszen ha csak egyet
 655    I,     VI|                Fripon! * Lesz nekem.~ ~– Az istenért, azt ne cselekedje
 656    I,     VI|                Abellino ezzel visszatért az oroszlánbarlangba elmondva
 657    I,     VI|         ellenében, mely hősi magaviselet az egész klub helybenhagyásával
 658    I,     VI|                 határozottan föllépni.~ ~Az első felvonás ezalatt dicsőségesen
 659    I,     VI|                páholyt.~ ~Ez jó jel volt az ifjú óriásoknak. Sokan Oignon
 660    I,     VI|                  Egy művész pályáján még az idegen emberek szerencsétlensége
 661    I,     VI|                 ábránd, melynek dallamát az ember, úgy tetszik, mintha
 662    I,     VI|              cifrát ásítani, végignyúlva az ábéce valamennyi magánhangzóin.~ ~
 663    I,     VI|            semmiféle ábécében, nem levén az egyéb, mint egy goromba
 664    I,     VI|                 tenyérnek a hangja, mely az ásítás közepén valakinek
 665    I,     VI|               ütődik.~ ~A közönség hallá az ásítást és a csattanást,
 666    I,     VI|           zavartalan folytatá áriáját.~ ~Az első jeladás megtörténvén
 667    I,     VI|                  a színpadra szól-e vagy az ásítóknak, vagy a nevetőknek.~ ~
 668    I,     VI|              Több nem hallatszott.~ ~Már az áriának is vége volt, pisszegés
 669    I,     VI|              hanem a közönség tapsolt, s az eltávozott művésznőt nyílt
 670    I,     VI|           jelenetben kihívá.~ ~Már ekkor az ellenfél dühe nem fékezheté
 671    I,     VI|                  Ha kell botrány, legyen az csattanós! Miért nem hozattam
 672    I,     VI|                előre hagymakoszorúkat!~ ~Az ember mond sokszor nagyot,
 673    I,     VI|                    Annyi esze volt, hogy az excellens ifjút küldötte
 674    I,     VI|                ifjút küldötte előre.~ ~S az ifjú titánok rohantak fel
 675    I,     VI|        megjelenésök.~ ~Jaj, de már akkor az egész szövetséges sereg
 676    I,     VI|                  idejekorán elfojtsák.~ ~Az első darab alatt igen együgyű
 677    I,     VI|              ezek fognak majd sziszegni. Az entr'acte alatt tehát, midőn
 678    I,     VI|               abban a pillanatban, amint az első pisszenés megtörtént,
 679    I,     VI|              könyök vagy egy izmos ököl. Az aztán meg sem mukkant többet.
 680    I,     VI|          füttyért.” S ez untig elég volt az ellenfél elnémítására. Hasonló
 681    I,     VI|         elnémítására. Hasonló fátum érte az ásítót is, ki hihetőleg
 682    I,     VI|             otthon fogja magát kialudni. Az egész claque * le volt fegyverezve;
 683    I,     VI|                triáriusok. * Elöl rohant az excellens ifjú vállán a
 684    I,     VI|                    Itt vagyunk! – kiálta az első diadallal a legfelső
 685    I,     VI|                  a Bolivar-kalapot, hogy az széles karimájaival a vállait
 686    I,     VI|                  kesztyűk) nem állták ki az ostromot, ki kalap, ki frakkszárny
 687    I,     VI|               jutott vissza a lépcsőkre, az egész fellázadt óriássereg
 688    I,     VI|                odakinn harcoltak ezalatt az ismeretlen canaille-jal,
 689    I,    VII|                   s aki ma bálvány volt, az holnap áldozat lesz egy
 690    I,    VII|             établírozott, * páholyt vett az opéra comique-ban, * és
 691    I,    VII|       balett-táncosnőknek udvarolt. Ezen az úton nagyon könnyű volt
 692    I,    VII|                 a címert, s azok helyett az ő saját palotájára tetetett
 693    I,    VII|             hirhedett művésznő egyenesen az ő palotájába hajtatott be,
 694    I,    VII|                 rat (patkány; így hívják az operáknál a némaszemélyzetet)
 695    I,    VII|               Mert ez is elég arra, hogy az ember divatba jöjjön.~ ~
 696    I,    VII|                kutyája, mely lázba hozta az egész közönséget. A kutyát
 697    I,    VII|              felőle regélni, lett legyen az való avagy sem.~ ~Így, a
 698    I,    VII|               leánya volt, s mint olyan, az angolokkali harc alatt jutott
 699    I,    VII|                 azután uralkodásra, mert az Európába átültetett meleg
 700    I,    VII|                   Arc- és testbőre, mint az ezüsttel vegyített arany,
 701    I,    VII|               aranyon keresztül világlik az arc hajnalodó színe, melyet
 702    I,    VII|             szemek? Mit ér a holt leírás az élőnek egy tekintete mellett?
 703    I,    VII|          tartozott a divatszépségek, nem az entretenue-k * s más egyéb
 704    I,    VII|          fogalmak szerint.~ ~Csupán csak az afgán fogalmakat kell tehát
 705    I,    VII|                  kell tehát ismernünk.~ ~Az afgánok házassági kódexeiben
 706    I,    VII|                 összeköttetésekre nézve. Az egész mindössze abból áll,
 707    I,    VII|               aki őket ezért megáldja.~ ~Az elválás hasonló egyszerű
 708    I,    VII|               Amelyik félnek nem tetszik az összeköttetés többé, leoldja
 709    I,    VII|                 többé, leoldja derekáról az övet, s visszaküldi annak,
 710    I,    VII|                 engedné kezeit érinteni; az afgán erkölcs szigorú! Azon
 711    I,    VII|                 nő házasságtörő volna, s az még csak istenes dolog,
 712    I,    VII|       kedvezésében részesült Siovának, * az afgánok szerelem-istenasszonyának,
 713    I,    VII|                  sajátságai elragadók.~ ~Az ember tudja, mily végtelen
 714    I,    VII|       végződhetik házasságon, s emellett az a tréfa is van benne, hogy
 715    I,    VII|                 tréfa is van benne, hogy az ember magának örömet, másnak
 716    I,    VII|               igen nagy baj, mert hiszen az ember tehát nőül venné,
 717    I,    VII|                tőle; de nem olyan könnyű az afgán hölgyet meghódítani.
 718    I,    VII|               afgán hölgyet meghódítani. Az európai courtoisie * szegény
 719    I,    VII|             európai courtoisie * szegény az ő szeszélyeinek megfelelni.
 720    I,    VII|               indulatokat szenvelgeni, ő az embert kényelmetlen próbákra
 721    I,    VII|                pedig mily könnyű és édes az ő bírhatása!~ ~Ez ád legnagyobb
 722    I,    VII|                virágok, mikről azt hiszi az ember, hogy kezével elérheti,
 723    I,    VII|                  vannak.~ ~Ez lázítá fel az egész elegáns fiatalságot,
 724    I,    VII|          fiatalságot, mindenki törekszik az új férj helyét elfoglalhatni,
 725    I,    VII|            kétségbe kell esni, miszerint az ő emlékét valaki egy szerető
 726    I,    VII|              szívéből kitörölhesse.~ ~És az ifjú óriások azért nem szűntek
 727    I,    VII|                  szelídített állataival; az ifjak mindennap elmondják
 728    I,    VII|                 hogy a benne támadt égés az egész környékre nézve veszélyessé
 729    I,    VII|                  váljék.~ ~Egy tömkelege az a legcsodálatosabb alakú
 730    I,    VII|              falakkal, szúette kapukkal; az utcán keresztül a házak
 731    I,    VII|               úgysem robognak keresztül, az utca néhol oly keskeny,
 732    I,    VII|                Gobelin szőnyeggyár, mely az egész utca népességének
 733    I,    VII|                mennek rongyot keresni.~ ~Az utca egyik végén áll a La
 734    I,    VII|               fekete füstoszlopot látott az égre gomolygani, melyet
 735    I,    VII|         épülethalmaz között; ide sietett az elegáns világ a nagyszerű
 736    I,    VII|       előfogatain, lovon, cabriolet-n; * az asszonyságok készen tartott
 737    I,    VII|             látjuk Abellinót, Fennimort, az alispánfit s más honi ismerősöket,
 738    I,    VII|               hosszú látcsővel vizsgálva az égés terjedését; a többi
 739    I,    VII|            lelövöldözni a fákról; persze az égő ház ablakáig sem bírtak
 740    I,    VII|                      Hát mit tegyek? Itt az előfogattalan kocsiban csak
 741    I,    VII|           ülhetek.~ ~Azzal közibe vágott az ostorral lovainak, a nehéz
 742    I,    VII|                  a Mouffetard utca felé. Az elegáns világ megbotránkozva
 743    I,    VII|            lassankint elmaradozott tőle, az élére vert néptömeg rögtön
 744    I,    VII|   hurrákiáltással sietett utat csinálni, az utána jövő lovasokat szitkozódva
 745    I,    VII|                  érve, egyedül van jelen az elegánt világból.~ ~– Ide,
 746    I,    VII|                 öltözetű ifjú törekedett az átelleni házon a tűz terjedését
 747    I,    VII|               tett szolgálatot, s miután az új fecskendőt a szegletre
 748    I,    VII|                viselt rájuk gondot. Most az a vénasszony valahova bizonyosan
 749    I,    VII|                ház ég már, hacsak valaki az égő házak tetején keresztül
 750    I,    VII|                másikat kötélen leereszti az udvarba, s ez ugyanazon
 751    I,    VII|            arccal a gavallér.~ ~– De hát az a másik, aki onnan leereszkedik
 752    I,    VII|             magával, hirtelen kikapcsolá az öltönyét elöl összetartó
 753    I,    VII|                uraim! Hozzátok a lábtót, az anyák gyermekeikért sírnak,
 754    I,    VII|                   a lábtót nekitámaszták az égő háznak, a kötelet dereka
 755    I,    VII|               körül fonó a delnő, s inte az ifjúnak, hogy menjen előre.
 756    I,    VII|                 kíséré a két vakmerőt.~ ~Az asszonyok letérdepeltek
 757    I,    VII|                  asszonyok letérdepeltek az átelleni ház előtt, s imádkozva
 758    I,    VII|             nélkül haladtak felfelé. Már az ifjú az égő tetőhöz ért.
 759    I,    VII|            haladtak felfelé. Már az ifjú az égő tetőhöz ért. Kezével
 760    I,    VII|               jól irányzott vízsugár éri az égő gerendát, s a hirtelen
 761    I,    VII|          hirtelen eloltott részt sikerül az ifjúnak megragadni s annál
 762    I,    VII|              fogva a gerendát félrevetni az útból. Azzal kezét nyújtja
 763    I,    VII|               útból. Azzal kezét nyújtja az utána jövő hölgynek, az
 764    I,    VII|                  az utána jövő hölgynek, az bátran szökik fel a zsarátnakos
 765    I,    VII|      szövetségben!~ ~Ugyanazon vízsugár, az alant álló gavallértól irányozva
 766    I,    VII|           sikerült a tűzfalig eljutniok. Az ifjú helyet keres lábaival,
 767    I,    VII|               Kezével megnyugtatólag int az alant állóknak, hogy a gyermekek
 768    I,    VII|              hogy a gyermekek ott vannak az udvarban. Most legombolítja
 769    I,    VII|        lassankint lebocsátkozik; a kötél az ifjú kezében van, ki őt
 770    I,    VII|               csendesen bocsátja alá; ha az ifjú csak egy percre gyáva
 771    I,    VII|            füstfelleg közepett történik. Az emberek odalenn elcsendesültek,
 772    I,    VII|                  a várakozás, a bámulat. Az ifjú fél térdre bocsátkozva
 773    I,    VII|                hogy felé fog esni, alant az irtózat hangja tör ki, mindjárt
 774    I,    VII|                mindjárt ott fogja zúzni! Az ifjú nem tarthatja elé kezét,
 775    I,    VII|              csendesen, mint hajlik felé az égő szálfa. Többen mentésére
 776    I,    VII|               ügyesen hajolt előle félre az ifjú, s az lábaihoz esett
 777    I,    VII|            hajolt előle félre az ifjú, s az lábaihoz esett le alig félnyomnyira
 778    I,    VII|                  a tetőre. E pillanatban az udvarra szállt le a delnő.
 779    I,    VII|                 magasban álló ifjúnak.~ ~Az felvoná a két gyermeket,
 780    I,    VII|                  megkapták, nézzétek ezt az őrjöngést; mint szorítják
 781    I,    VII|                sírnak, s földre borulnak az öröm miatt; a többi lihegve
 782    I,    VII|                  lihegve imádkozik, hogy az isten megsegítse a fáradozókat.~ ~
 783    I,    VII|              megsegítse a fáradozókat.~ ~Az ifjú újra két gyermeket
 784    I,    VII|                 ölelheti gyermekeit. Már az utolsó kettő is emberkezek
 785    I,    VII|                  csecsemője, kinek férje az idén halt meg, s kinek minden
 786    I,    VII|       kétségbeesésében hajfürteit tépve. Az ifjú már int a tetőn álló
 787    I,    VII|                mint eddig. Látszik, hogy az nem gyermeki teherrel jön
 788    I,    VII|            megszakadó szívvel tekint fel az égre, mintha gyermekét keresné
 789    I,    VII|             Lejutva a földre, Chataquéla az ifjú özvegy keblére tevé
 790    I,    VII|               nagy robajjal omlott össze az égő ház féloldala. Ha tíz
 791    I,    VII|              jött vadásza grófnak címezé az ifjat.~ ~Így mégis kell
 792    I,    VII|              vele még egyszer találkozni az életben. Talán semmi egyébért,
 793    I,    VII|                 fiatal óriások klubjában az a boldogabb, aki szebb élcet
 794    I,    VII|             benne. Hát éppen nincs abban az emberben hiúság, hogy nem
 795    I,    VII|                ha főúr, Chataquélától?~ ~Az ismeretlen azonban nem jött
 796    I,    VII|            ezúttal Abellino vitte a szót az erkélyteremben, jelen voltak
 797    I,    VII|       Psychologicus adataim vannak, hogy az ismeretlen szalamander *
 798    I,    VII|               körökből való.~ ~– Halljuk az adatokat! – kiáltának többen.~ ~–
 799    I,    VII|             Tehát, amidőn Chataquéla azt az ajánlatot tevé a nép között,
 800    I,    VII|                 ez?~ ~– Hihihi! – kacaga az alispánfi, kinek igen jó
 801    I,    VII|                 Magyarországon nem híják az alispánokat excellenciás
 802    I,    VII|               monda szerint a mi delnőnk az ismeretlen férfinak nagyobb
 803    I,    VII|                 bajosan tudhatja. – Hisz az indus nők magukat férjeik
 804    I,    VII|        holttestével együtt égetik meg, s az nekik gyönyörűség.~ ~– Alig
 805    I,    VII|                 nyomasztó kifejezése ült az életunalomnak, bosszúságnak,
 806    I,    VII|            gúnyoló vonásaival – másfelől az éles tekintetű, megvető,
 807    I,    VII|              uram, hogy amit ön mondott, az nem igaz… – szólt Rudolf,
 808    I,    VII|           Ismertessen meg ön a módjával. Az idő nagy különbség, mert
 809    I,    VII|                különbség, mert fő kérdés az, hogy Chataquéla még akkor
 810    I,    VII|         végbemehet. Én elveszem nőül ezt az asszonyt; ez az első. Azután
 811    I,    VII|                 nőül ezt az asszonyt; ez az első. Azután gondom lesz
 812    I,    VII|            Abellino kacagva, s megragadá az elényújtott kezet.~ ~– Nemesi
 813    I,    VII|              eltávozott.~ ~Abellino arca az utóbbi szavaknál mosolygó
 814    I,    VII|         bámulatos derék dolog volt, csak az az egy volt benne szomorú
 815    I,    VII|                derék dolog volt, csak az az egy volt benne szomorú a
 816    I,    VII|                  a hírt megtudhassa maga az érdekelt delnő.~ ~Lesznek
 817    I,    VII|                magas körökben igen olcsó az élet; egy szó, egy tekintet
 818    I,    VII|                 embernek lehet aggodalma az élet iránt, de nagy urakhoz
 819    I,    VII|              istenének; nagy urak között az a hit él, hogy ők nem tartoznak
 820    I,    VII|               megálljunk! Itt mégis most az egyszer kivétel van. Monseigneur
 821    I,    VII|              Kárpáthy csakugyan tartozik az életével valakinek: a hitelezőjének.~ ~
 822    I,    VII|                 Abellino – itt oly távol az életveszély, mint a hold.
 823    I,    VII|                  is megengedve, hátravan az utolsó lehetetlenség, az,
 824    I,    VII|                 az utolsó lehetetlenség, az, hogy Chataquéla magát utána
 825    I,    VII|                Ez igen jó felelet, mikor az ember meg van fogva.~ ~ ~ ~
 826    I,    VII|               ember meg van fogva.~ ~ ~ ~Az indu hölgy azalatt a szenvedély
 827    I,    VII|                 volt, akit keresett. Ah, az kétségbeejtő; ily végtelen
 828    I,    VII|          nyomtalanul eltűnt. Ki lehetett az? Mi oka van előle rejtőzni?
 829    I,    VII|                  vén duenna * felállítja az alacsony lábú asztalkára
 830    I,    VII|          körforgás csodái elülepednek, s az egész tünemény terét eltakarja
 831    I,    VII|         alakítani. Elmondja asszonyának, az ismeretlen ifjú mostan hol
 832    I,    VII|                   s csodálatos tünemény! Az egész bűvpalackot egyszerre
 833    I,    VII|                   Asszonyom, akit vársz, az el fog jönni érted, és azután
 834    I,    VII|                 meg fog szeretni. – Most az alakok elülnek, a nedv elsápad,
 835    I,    VII|                érintetlen találta; tehát az álmok másunnan jöttek.~ ~
 836    I,    VII|              hindu és európai viseletből az eszményit. Omló fekete haját
 837    I,    VII|              érckarmantyúk szorítának, s az elöl nyitott volantok *
 838    I,    VII|           rikítóan rakva egymás mellé, s az egész mégis oly összhangzó.
 839    I,    VII|                  rubinkapocs fogja össze az öltönyt, s karcsú, nyúlánk
 840    I,    VII|              mely egészen más szabást ad az akkori kurta derekú, szerfelett
 841    I,    VII|                említeni. Egy név, melyet az eddig ismert nyelvek idomai
 842    I,    VII|                  ahogy sehol sem szokták az előtte ismeretes világban.
 843    I,    VII|                 Kalácsi). Miért éppen ez az egy ily különc? A cím leghátul
 844    I,    VII|              tevé ölébe.~ ~Hátha éppen ő az, akit vár. A varázspalack
 845    I,    VII|              tovagördültek a hintók; nem az jött, akit várt.~ ~Már a
 846    I,    VII|              volt. Chataquéla beteg volt az epekedés miatt, nem találta
 847    I,    VII|                belépett rajtok.~ ~Ő volt az! Fel sem tekintett a hölgy,
 848    I,    VII|               ezt.~ ~Most is úgy volt.~ ~Az ifjú belépett, susogva üdvözlé,
 849    I,    VII|                 várt, akit szeretett, és az nem volt álom többé, az
 850    I,    VII|                  az nem volt álom többé, az ifjú meleg lehelete érinté
 851    I,    VII|                  nő szemei látják benne. Az ily hideg, halavány arc
 852    I,    VII|                  ily hideg, halavány arc az asszonyok veszedelme. Férfiak
 853    I,    VII|               ismerik jól, hogy ez vezet az őrüléshez.~ ~– Tudja-e ön,
 854    I,    VII|      kimondhatatlan epedéssel.~ ~– Midőn az utolsó két gyermek megszabadult,
 855    I,    VII|                 tanácslá, hogy menjen be az égő házba, ha nem maradt-e
 856    I,    VII|                  amit akartam.~ ~– Pedig az nekem gyönyör lett volna.
 857    I,    VII|                      Chataquéla, légy te az én nőm!~ ~A hölgy reszketett,
 858    I,    VII|                 remegve, lázasan rogyott az ifjú lábaihoz, ki karcsú
 859    I,    VII|         legmélyebb szeretetére méltó, és az – ha nem egyéb – a haza.~ ~
 860    I,    VII|               neme azon vágyaknak, miket az ember magára vitatott azáltal,
 861    I,    VII|               oly mértékben, mint ekkor. Az egész világ rendkívül rútnak
 862    I,    VII|                kacérul a fiatal nőnem, s az ifjú óriások sohasem mondtak
 863    I,    VII|             veszni.~ ~S csakugyan nyílik az ajtó, Rudolf félvállról
 864    I,    VII|              grófot látja belépni.~ ~Még az a bosszúság hozzá, hogy
 865    I,    VII|                becsülésnek viseltetni.~ ~Az ifjú gróf csak amúgy az
 866    I,    VII|                  Az ifjú gróf csak amúgy az ajtóban állt meg, beszólva
 867    I,    VII|                megtudták, hogy itt vagy, az öreg asszony nagyon szeretne
 868    I,    VII|                  volt jelen a páholyban: az öreganya, a derék, kedélyes
 869    I,    VII|               telet Londonban töltött.~ ~Az éltes asszonyság még mindenben
 870    I,    VII|             szerény komolyság őriz, hogy az emberek utána ne őrüljenek.
 871    I,    VII|            vonásai, melyre ha sokáig néz az ember, úgy tetszik, mintha
 872    I,    VII|                 micsoda megfeledkezés ez az illő kíváncsiságról? Ön
 873    I,    VII|               kerülne bennünket; de most az egyszer rajtakaptuk, s mi
 874    I,    VII|                 mert holnap már indulunk az én kedves Magyarországomba.~ ~
 875    I,    VII|                kedves szokása volt, hogy az unokájához intézett kérdésekre
 876    I,    VII|               sem imádói nincsenek, hogy az unalmat megismerhesse.~ ~–
 877    I,    VII|                     Ezt a bókot elteszem az összes férfinem nevében –
 878    I,    VII|                búzavirágok között, látni az ismerős cigánycsoportot
 879    I,    VII|                híd a város közepén, mely az egész utcán végigmegy, s
 880    I,    VII|              Magyarországon vannak. Hisz az nem magyar város, hanem
 881    I,    VII|                 jobban tudom. Én ismerem az életet, mert magam is régen
 882    I,    VII|             gyönyörvadászó lesz, s mikor az évek végén már azt hiszi,
 883    I,    VII|               beszélnek előtte, illessen az jó barátot, asszonyt vagy
 884    I,    VII|              citromhéjnak, melynek levét az utolsó cseppig kifacsarta;
 885    I,    VII|           említik. Azért, hogy Párizsban az oltárra egy táncosnőt a
 886    I,    VII|                 maradt, s csodái nemcsak az elemekben láthatók, hanem
 887    I,    VII|                elemekben láthatók, hanem az emberek szíveiben. is.~ ~
 888    I,    VII|                szomorúság van Londonban. Az egész divatvilág gyászol.
 889    I,    VII|            halántékain és fehér homlokán az erek lüktetése volt látható;
 890    I,    VII|                  elválhatott volna.~ ~És az indu nő kötelességének tartá
 891    I,    VII|            mindent más szemekkel látott, az emberek jobbak, szebbek
 892    I,    VII|              azelőtt, s midőn pillanatai az előtte ülő Flóra arcára
 893    I,    VII|                   hogy nem érti.~ ~Pedig az oly egyszerű volt.~ ~Rudolf
 894    I,    VII|             önfeláldozása. De hasztalan! Az érzelmeket erőszakolni nem
 895    I,    VII|                  havasai közt töltek el, az első ábrándok tiszteletre
 896    I,    VII|              ömlengései, egy ősz hajfürt az elhalt apától, kinek arca
 897    I,    VII|              sokáig elmerengett, s midőn az utolsó lapokra ért, melyeket
 898    I,    VII|               szánalomra méltóknak tartá az eszméket, hogy szégyenlé
 899    I,    VII|                  kísérletet tőn lelkében az önmaga elleni harc, mely
 900    I,    VII|                 kép nem akart sikerülni; az arc valamivel hosszúkásabb
 901    I,    VII|      nyitottabbak, a szemöld keskenyebb, az ajk komolyabb, s midőn készen
 902    I,    VII|           fensőbb hatalom él, ki nemcsak az elemekben mutatja meg csodáit,
 903    I,    VII|               mutatja meg csodáit, hanem az emberi szívekben is.~ ~Kezei
 904    I,    VII|                  igazíta a képen, és íme az arc most tökéletesen hasonlított
 905    I,    VII|                és meg csókolá azt. Arcán az elpirulás ifjúkori melegét
 906    I,   VIII|             Nagykunmadaras utcáin korán, az első kakasszó után nagy
 907    I,   VIII|             zenére mindenütt felébrednek az utcák lakói, ablaktáblákat,
 908    I,   VIII|                szelídített medvéket tart az udvarán, melyek megeszik
 909    I,   VIII|                 udvarán, melyek megeszik az embert, tekintet nélkül
 910    I,   VIII|              sorral a falakra függesztve az ország és város celebritásai
 911    I,   VIII|              halotti címerei számára is, az asztalon nagy, fenyegető
 912    I,   VIII|        lenyomtatva egy ólomkalamárissal, az asztal alja szépen be van
 913    I,   VIII|                 egy derék kövér ember.~ ~Az ajtó felől egy csoport fiatal
 914    I,   VIII|                feketére sülve odáig, hol az ing nem éri, azon alul mintha
 915    I,   VIII|            legjelesebbé teszi a legényt, az egy nagy lombos koszorú,
 916    I,   VIII|                mely fejére van téve. Ezt az ifjú leányok fonták gyászfűzekből
 917    I,   VIII|                    Hát szándékozol-e még az idén is pünkösdi király
 918    I,   VIII|             hatodik esztendeje már, hogy az vagyok.~ ~– Tudod-e, hogy
 919    I,   VIII|                  minden héten összetörte az üvegeit, fizette a város.~ ~–
 920    I,   VIII|                vele. Nem én őrzöm, hanem az alattvalóim.~ ~– Hány leányt
 921    I,   VIII|               János úr édesatyja, akinek az érdemes orcája most is ott
 922    I,   VIII|                feddőzék a bíró. – Nem jó az a hányavetiség, Márton;
 923    I,   VIII|               hozzá találsz szokni ehhez az élethez, s majd nehezen
 924    I,   VIII|               hág.~ ~– Nem született még az az ember! – szólt Márton,
 925    I,   VIII|                     Nem született még az az ember! – szólt Márton, hetykén
 926    I,   VIII|                tehát áttérének egyenesen az ünnepély előkészületeire.~ ~
 927    I,   VIII|             kötni.~ ~– Ejnye, hogy tudja az öcsém a módját!~ ~– A hordók
 928    I,   VIII|                üljön fel négy-négy szűz, az osztogassa onnan füleskancsókkal
 929    I,   VIII|                   Hát? A cigányok húzzák az én nótámat, mikor megindulnak,
 930    I,   VIII|       saraglyában ülő vén brúgós, * hogy az istenért el ne eresszék
 931    I,   VIII|                 azt a bikát, mert ő lesz az első, akit fel fog bökni,
 932    I,   VIII|               miatta.~ ~Ezek után jöttek az élelmiszeres kocsik, hátrább
 933    I,   VIII|              hiányzott rajta a formából, az meg volt neki adva cifra
 934    I,   VIII|               lett?~ ~Befejezi a menetet az úri és fakó szekerek rende,
 935    I,   VIII|           elindula kastélyából. A népség az elárkolt kertekben s temetőkben
 936    I,   VIII|                tesznek egymás között, és az mind borba megy.~ ~Nemsokára
 937    I,   VIII|               amíg odafenn járt.~ ~Amint az úri hintók láthatóvá lőnek,
 938    I,   VIII|                  nagy vivátokat kiáltott az aranyos ruhának, később
 939    I,   VIII|                 legszebb ménes birtokosa az Alföldön, ki ha más szekerén
 940    I,   VIII|            Negyedik Kalotai Frici, kinek az a különös rossz tulajdonsága
 941    I,   VIII|             legpompásabb ivó és verekedő az országban, ki valahányszor
 942    I,   VIII|                 a sétányon, amilyet csak az. úszóiskolában szokás viselni;
 943    I,   VIII|              elméncségeknek tartattak.~ ~Az úri vendégek megérkezvén
 944    I,   VIII|          háromszoros tust fúvának, azzal az elöljáró esküdtek kimérték
 945    I,   VIII|               határozott sorban, úgyhogy az úri nézők az egész futtatást
 946    I,   VIII|             sorban, úgyhogy az úri nézők az egész futtatást a legkényelmesebben
 947    I,   VIII|                 maradok! Ez volt válasza az esküdtek kérdésére.~ ~Senki
 948    I,   VIII|            között.~ ~Míg ott alkudozott, az úri lócsiszárok szemügyre
 949    I,   VIII|              Végre megtörtént a jeladás, az első tarackdurranásra elkezdtek
 950    I,   VIII|                 s azon percben megindult az egész sor a pályasíkon.~ ~
 951    I,   VIII|                legszelesebb lovasok, kik az elején sarkantyúzzák lovaikat,
 952    I,   VIII|                  Ekkor kezdődik a lárma, az ostorcsattogás, valamennyi
 953    I,   VIII|         valahányat elhagy, egyet pattant az ostorával, rákiáltva hetykén:~ ~–
 954    I,   VIII|                 csak egy van még előtte, az idegen legény.~ ~Márton
 955    I,   VIII|                nekirugaszkodik ennek is, az ő lova hosszabb, de amazé
 956    I,   VIII|                   Már csak kétszáz lépés az élet. A fiatal legény visszanéz
 957    I,   VIII|     versenytársára önbizakodó mosollyal, az urak onnan a hintókról kiabálják: – „
 958    I,   VIII|                  Jancsi úr felállva nézi az érdekes versenyt.~ ~– No
 959    I,   VIII|               milyen ló, s hogy ül rajta az a suhanc!… No Marci, most
 960    I,   VIII|        királyságnak! Már csak száz lépés az élet… Vége van! Nem bírja
 961    I,   VIII|            többet elérni.~ ~Úgy is lett, az idegen legény egy egész
 962    I,   VIII|             öcsém, hogy te győztél, mert az a parancsolat, hogy aki
 963    I,   VIII|                  pünkösdi királyság, már az pedig az én kezemben van.~ ~–
 964    I,   VIII|                  királyság, már az pedig az én kezemben van.~ ~– Úgy? –
 965    I,   VIII|          hagytalak volna, ahol szent Pál az oláhokat. No de csak gyere
 966    I,   VIII|       felvilágosítani, hogy miért tudott az idegen legény hamarább odaérni,
 967    I,   VIII|            odaérni, mint ő. Utoljára még az is kisült, hogy nem is ért
 968    I,   VIII|           előbbre a lovának a feje, mint az övé.~ ~Az idegen legény
 969    I,   VIII|           lovának a feje, mint az övé.~ ~Az idegen legény hagyta őt
 970    I,   VIII|              garázda Márton ellenében, s az úri sereg között élénk fogadások
 971    I,   VIII|               mégpedig tízet egyre, hogy az idegen lesz mind a három
 972    I,   VIII|              nagyot durrantott ostorával az idegen, mire a megriadt
 973    I,   VIII|                 is tajtékzó paripáját.~ ~Az idegen legény elébb ott
 974    I,   VIII|                 dühében vágott ostorával az előle elragadott zászlóhoz,
 975    I,   VIII|              lebernyegén. Hasztalan düh. Az esküdtek odajövének, s a
 976    I,   VIII|             győztes fejére.~ ~– Nem kell az a kalap! – kiálta rekedten
 977    I,   VIII|                 s fejét szügyébe hányta. Az esküdtek visszavezették
 978    I,   VIII|          hozzáfogtak volna a versenyhez, az idegen legény leszállt a
 979    I,   VIII|            kantárt, és felkészülve várt, az ő lova még egyre ágaskodott,
 980    I,   VIII|                  harmadik lövést tették, az idegen lovag egyszerre rávágott
 981    I,   VIII|               korona, s lehull a földre. Az utána rohanók patkói mind
 982    I,   VIII|            mindenre kész vagyok! – monda az idegen legény.~ ~– Megállj
 983    I,   VIII|                   kalangyákat * dúl fel, az utazószekereket felforgatja
 984    I,   VIII|              utazószekereket felforgatja az útban, s bekergeti a városba
 985    I,   VIII|            amelyikünk ide hajtja, legyen az a pünkösdi király.~ ~– Itt
 986    I,   VIII|            versenytársa tenyerébe csapva az idegen legény minden hosszas
 987    I,   VIII|               ezek veszett emberek, akik az ünneplő nép közé akarják
 988    I,   VIII|                 hajtjuk, úgy megszelídül az, mint a bárány, vagy mi
 989    I,   VIII|           meglássák a merénylet sikerét; az urak is mind paripáikat
 990    I,   VIII|          félórányira a várostól kezdődik az a rengeteg mocsár, mely
 991    I,   VIII|         választja el a rétet és kaszálót az ingoványtól.~ ~A legelőkön
 992    I,   VIII|                  közöttük, mely rendesen az egyik elestével vagy futásával
 993    I,   VIII|               előretartott szarvaival, s az összeütközésnél agyonzúzatott.~ ~
 994    I,   VIII|          büszkeség; egyedül küzdhetni le az állatot, s kibontva dróttal
 995    I,   VIII|                 karikását, karjára öltve az összeszedett pányvát, merészen
 996    I,   VIII|                 ki akarta csalni a síkra az állatot, hol könnyebben
 997    I,   VIII|        megfordítá paripáját, s futott ki az ingoványból, maga után csalva
 998    I,   VIII|              morogva, bosszúsan lefeküdt az ingovány szélében.~ ~Márton
 999    I,   VIII|             moccant helyéből, sőt inkább az orrát is beledugta a sásba,
1000    I,   VIII|                 horgos acélsodrony, mely az ostor végébe volt fonva,