Kötet, Fezejet

1    I,      I|             biztató a poéta –, ne félj, epitáfiumodról * majd én
2    I,     IV|        nyomja: „Nesze fiam; és ne félj semmit, ezután is tudj büszke
3    I,    XII|       zokogott fuldokolva.~ ~– Ne félj, ne félj! – rebegé Teréz,
4    I,    XII|       fuldokolva.~ ~– Ne félj, ne félj! – rebegé Teréz, és minden
5   II,    XIX| asszonynénémnek, azontúl aztán ne félj tőle, s csak te magad ne
6   II,  XXVII|              Mondjad, mondjad! Ne félj semmit, megértjük mi! Mit