Kötet, Fezejet

  1    I,      I|         magamban bemutatni Kárpáti Kárpáthy Abellinót.~ ~S ezzel pálcája
  2    I,      I|           Jancsi úr:~ ~– Az úr egy Kárpáthy? Tudja-e, mit tesz az: egy
  3    I,      I|          meg az úr, hogy mit mond. Kárpáthy csak egy van még a hazán
  4    I,      I|          még a hazán kívül, és azt Kárpáthy Bélának hívják.~ ~– Le voilà! *
  5    I,      I|       apámnak egy testvére, valami Kárpáthy János, aki még sokkal gazdagabb
  6    I,      I|            úgy van. Én vagyok az a Kárpáthy János, kit a köznép Jancsi
  7    I,      I|         felugorva helyéből az öreg Kárpáthy, s arcán e percben egy hős
  8    I,     II|       mindinkább szélesedett.~ ~Ez Kárpáthy Abellino.~ ~A bankár lépcsőin,
  9    I,     II|           tehát önnek, monseigneur Kárpáthy, gazdag örökségében szintén
 10    I,     II|          Ah, ez gyalázat! – kiálta Kárpáthy felugorva fektéből. – Én
 11    I,     II|          vagyonai lezároltattak.~ ~Kárpáthy türelmetlenül szakítá félbe
 12    I,     II|         donc! * – szólt megvetőleg Kárpáthy, kiben egy percre felébredt
 13    I,     II|         vagyok önnek előlegezni.~ ~Kárpáthy érdekelten fordult e szóra
 14    I,     II|          Jó. Egyezzünk meg – szólt Kárpáthy, egészen komolyan véve a
 15    I,     II|                Senki más nincs, ki Kárpáthy János holta után még e nevet
 16    I,     II|          viseli.~ ~– Azt tudom. De Kárpáthy János még megházasodhatik.~ ~
 17    I,     II|              Elmondom; míg az öreg Kárpáthy János él, nem szabad önnek
 18    I,     IV|           ah milyen derék fiú ez a Kárpáthy! Uraim, ilyen kocsis nincs
 19    I,     IV|        ragyogó arccal lép be rajta Kárpáthy, kisérve az összecsoportosult
 20    I,     VI|        infernale-ban mikor áll fel Kárpáthy a tükör előtt. Ez azt jelenti,
 21    I,     VI|      Miklós. Hozzájok is benyitott Kárpáthy.~ ~– Ah, ti is megjelentetek?
 22    I,     VI|       számtalan tenyér tapsolni.~ ~Kárpáthy ijedten tekinte fel: „Micsoda
 23    I,     VI|    Megőrült ez az Oignon? – kiálta Kárpáthy elég hallhatólag, kihajolva
 24    I,     VI|          Oignon szavát nem tartja, Kárpáthy ígéretét beváltani, s a
 25    I,     VI|       vannak!~ ~Már benne voltunk. Kárpáthy kénytelen volt végigjátszani
 26    I,    VII|      közönséget. A kutyát felváltá Kárpáthy Abellino, ki azt ötvenezer
 27    I,    VII|        kacajt. Tekintete különösen Kárpáthy felé volt fordulva.~ ~Alig
 28    I,    VII|          ön – szólt Rudolf, merően Kárpáthy szemeibe nézve –, hogy ez
 29    I,    VII|          Nemesi szavamra! – állítá Kárpáthy nevetve.~ ~– Hallották uraim –
 30    I,    VII|      bizonyosan látni fogják, hogy Kárpáthy Béla nemesi szavának meg
 31    I,    VII|           kivétel van. Monseigneur Kárpáthy csakugyan tartozik az életével
 32    I,    VII|   teljesíti a fogadás föltételeit, Kárpáthy kénytelen annak eredményét
 33    I,   VIII|        telik, hanem hogy nagyságos Kárpáthy János úr édesatyja, akinek
 34    I,   VIII|      mindezeket elvégezve utoljára Kárpáthy János úr kastélyába kellett
 35    I,   VIII|        volt piros pünkösd napja.~ ~Kárpáthy nagy, költséges ozsonnát
 36    I,     IX|            mi párizsi ismerősünket Kárpáthy Bélát, Fennimort, Liviust
 37    I,     IX|               De alig ismernők meg Kárpáthy Jánost, a magyar nábobot,
 38    I,     IX|                 Nézzétek, az ottan Kárpáthy Béla! – mutatja a többieknek. –
 39    I,     IX|           ember ám ez!~ ~Az ifjabb Kárpáthy ezalatt azzal mulatta magát,
 40    I,     IX|             hogy itt lesz! – szólt Kárpáthy a két ifjú főúrhoz, kik
 41    I,     IX|        principálisához, ha azalatt Kárpáthy beszélni talál, jól megjegyezzék,
 42    I,     IX|       társaitól. – Hát mit beszélt Kárpáthy? Ugye dicső volt? Ugye fölséges
 43    I,     XI|            könnyet törölt szét. Ez Kárpáthy Abellino volt.~ ~– Nemde,
 44    I,    XII|           a kapustól.~ ~– Kárpáthi Kárpáthy Abellino őnagysága.~ ~–
 45    I,    XII|            kérgébe véstek.~ ~Tehát Kárpáthy Abellinónak hívják!~ ~Azt
 46    I,    XII|         ráhallgatott, hogy az mind Kárpáthy nevét mondja, különösen
 47    I,    XII|     vonásnál oly tisztán ismétlé: „Kárpáthy, Kárpáthy!”, hogy Boltay
 48    I,    XII|        tisztán ismétlé: „Kárpáthy, Kárpáthy!”, hogy Boltay uram utoljára
 49    I,    XII|       egyre szakadatlanul beszél: „Kárpáthy, Kárpáthy…”~ ~– Ah, jó napot! –
 50    I,    XII|   szakadatlanul beszél: „Kárpáthy, Kárpáthy…”~ ~– Ah, jó napot! – szólt
 51    I,    XII|         parancsol uraságod?~ ~– Én Kárpáthy Abellino vagyok – monda
 52    I,    XII|         bánni, ha ezt nem teszi.~ ~Kárpáthy megvetően elfordult, s becsapva
 53    I,    XII|            mely összeget nagyságos Kárpáthy Béla úr kegyeskedett az
 54    I,    XII|           fogja iktatni, miszerint Kárpáthy a kérdéses összeget a legnemesebb,
 55    I,    XII|  leírhatlan erőszakú füttyentéssel Kárpáthy füle mellett elsüvöltött,
 56    I,    XII|          oldalt vette az irányt, s Kárpáthy maga háttal fordulva találtatott
 57    I,   XIII|       Szabolcs vármegye környékén. Kárpáthy János úr őnagysága névnapja
 58    I,   XIII|            és ületni; elsőbb ugyan Kárpáthy János úr édesatyja, később
 59    I,   XIII|            a legrégibb nagyapának, Kárpáthy Ubulnak erős faragott kövekből
 60    I,   XIII|      feltámadt a nemzeti büszkeség Kárpáthy Ákosban, az akkori Szabolcs
 61    I,   XIII|     mozdítani.~ ~Egy későbbi utód: Kárpáthy Ábel, akkor térvén át református
 62    I,   XIII|   vállalatba, s öccse, a praktikus Kárpáthy Bertalan, magtárnak fordítá
 63    I,   XIII|            falakat.~ ~Ennek a fia, Kárpáthy Boldizsár iszonyú fösvény
 64    I,   XIII|        bejutni az angolkertbe. *~ ~Kárpáthy Dalia, ki Mária Terézia
 65    I,   XIII|     melynek lombjai közt rejtőzött Kárpáthy Kupa három nap és három
 66    I,   XIII|           fa édes gyümölcseivel.~ ~Kárpáthy Dalia csak egy kerek termet
 67    I,   XIII|         jószágigazgató és a hajdú. Kárpáthy arca ez órában szokatlanul
 68    I,   XIII|        öcsémuram!” – kezde az öreg Kárpáthy diktálni.~ ~„Miután öcsémuram
 69    I,   XIII|           pedig nem akarom, hogy a Kárpáthy név kisebbítve legyen, e
 70    I,   XIII|   borítékot, és írja rá: Nagyságos Kárpáthy Béla úrnak, őméltóságának
 71    I,   XIII|         leendő örököse, idestova a Kárpáthy név egyedüli fenntartója,
 72    I,   XIII|            akarom megtudni – monda Kárpáthy komoly hangon –, ha nincs-e
 73    I,   XIII|   szemfedővel letakarva, tetején a Kárpáthy család ősi címerei, oldalán
 74    I,   XIII|     oldalán ezüstszegekkel kiverve Kárpáthy János neve…~ ~Az iszonyat
 75    I,   XIII|            talált vadállaté. A vén Kárpáthy János feljajdulása volt
 76    I,   XIII|            hajdúk elvivék magukkal Kárpáthy Jánost, egyszerre felugrott
 77    I,   XIII|      kiírva ragyogott a távolba a „Kárpáthy” név.~ ~ ~ ~Kutyfalvi Bandit
 78    I,   XIII|         volna el, hogy a jelenlevő Kárpáthy Abellino, most már a Kárpáthy-család
 79    I,   XIII|   nyilvánítsa.~ ~Mindnyájan látták Kárpáthy Jánost hanyatt dűlni karszékében,
 80    I,   XIII|          maradt a halál révén álló Kárpáthy János mellett annyi jó barát,
 81    I,   XIII|           beletekintett.~ ~Az öreg Kárpáthy János saját kézírása volt
 82   II,    XIV|          ismét Pozsonyban találjuk Kárpáthy Jánost, most már haragszik
 83   II,    XIV|        nevet mondjak ki: én vagyok Kárpáthy János… Csak tessék bátran
 84   II,    XIV|           Másfél millió forint!”~ ~Kárpáthy megfogá a kézműves karját,
 85   II,    XIV|        megházasodom…~ ~Itt megállt Kárpáthy beszédében, s hátraveté
 86   II,    XIV|         talál születni… – folytatá Kárpáthy halk, alányomott hangon,
 87   II,    XIV|        gazdagságért el nem adom.~ ~Kárpáthy ülve maradt, s nyájasan
 88   II,    XIV|    cselekedjék? Érzé magában, hogy Kárpáthy igazat mondott. A leány
 89   II,    XIV|          mentő gondolat gyanánt.~ ~Kárpáthy ajánlatát el nem hallgathatja
 90   II,    XIV|    templombeli kísértő nagybátyja; Kárpáthy János.~ ~Itt éppen felkacagott
 91   II,    XIV|           megkéré Boltayt, hogy ha Kárpáthy János elküldend gyűrűjeért,
 92   II,     XV|           Boltayhoz Palkót az öreg Kárpáthy (ámbár ezentúl nemigen szabad
 93   II,     XV|            Csupán arra kérte tehát Kárpáthy leendő nászurát (ki nálánál,
 94   II,     XV|         neki a kérdezett nevet:~ ~„Kárpáthy Abellino.”~ ~– Úgy? Ő az? –
 95   II,     XV|        hozzánk többet. Izenjék meg Kárpáthy János úrnak, hogy még ma
 96   II,     XV|           Tehát rögtön izenni kell Kárpáthy Jánosnak. Ki megy érte?
 97   II,     XV|          amint egymásra tekintnek. Kárpáthy túláradó érzelemmel szorítja
 98   II,     XV|     franciául:~ ~– Madame Fanny de Kárpáthy, née de * Mayer!~ ~– Patvart! –
 99   II,     XV|     családommal együtt; ím férjem, Kárpáthy János úr! – szólt a vele
100   II,     XV|     változva állt a tükör előtt.~ ~Kárpáthy János azonban – a jókedvű,
101   II,     XV|           e név talizmánja által: „Kárpáthy Jánosné”.~ ~Neki Kárpáthy
102   II,     XV|          Kárpáthy Jánosné”.~ ~Neki Kárpáthy Jánosnéval semmiféle viszonyt
103   II,     XV|          nőm! Ez itt kedves öcsém, Kárpáthy Béla. Kedves öcsém, ajánlom
104   II,     XV|            ne nevessen. – Monsieur Kárpáthy, a példabeszéd önön is rosszul
105   II,    XVI|            orgyilkos! – kiálta fel Kárpáthy a döfés fájdalmára, s egyszerre
106   II,    XVI|            majd adni jegyzeteit.~ ~Kárpáthy János pedig, a boldog, a
107   II,   XVII|           reputációjokhoz jutni.~ ~Kárpáthy János is hazament nejével.
108   II,   XVII|   főfőkereskedő is megtanult, hogy Kárpáthy úrnak egy „alásszolgáját”
109   II,   XVII|         előnye lesz abban, ha majd Kárpáthy úr gyermekei szintén feljőnek
110   II,   XVII|        télen, jó Boltay – folytatá Kárpáthy. – Ha tetszik feljövök magam,
111   II,   XVII|   gazdászati célok előmozdítására. Kárpáthy mindezen társulatokba beíratta
112   II,   XVII|         kerülni kezdték a fráterek Kárpáthy udvarát, mint valami gonosz
113   II,   XVII|          szerencsés indítványozója Kárpáthy János úr volt, neveztetik
114   II,   XVII|       ünnepeltebb férfiak is, mert Kárpáthy János iránt mindnyájan viseltetnek
115   II,  XVIII|           ajtajához, s hallá, hogy Kárpáthy mily élénken beszél valakihez;
116   II,  XVIII|        kellett volna várnunk, hogy Kárpáthy János úr mutassa be nálunk
117   II,  XVIII|     különben is egy régi perem van Kárpáthy János úrral (tehát nekem
118   II,  XVIII|          de ön is szerencsés kópé, Kárpáthy, valóban önnek semmi panasza
119   II,  XVIII|          szúró észrevételével:~ ~– Kárpáthy úr persze hogy rejtegeti
120   II,  XVIII|          Sok beszélnivalójok lesz. Kárpáthy úr, mondhatom, hogy két
121   II,  XVIII|            fog rám féltékeny lenni Kárpáthy úr miatt. Óh, kérem! az
122   II,  XVIII|       visszajött Marion kisasszony Kárpáthy úrral az archívumból, már
123   II,  XVIII|         sok családi névtől, amivel Kárpáthy úr jurium directora * teleolvasta
124   II,  XVIII|       alatt akár azt a gúnyt, hogy Kárpáthy János irányában bizony nemigen
125   II,    XIX|       Pozsonyban többször látta őt Kárpáthy Jánossal karöltve sétálni,
126   II,     XX|      komoly bevezetésen kezdődött. Kárpáthy János mint elnök megnyitó
127   II,     XX|         tartassék gyűlés és iskola Kárpáthy jószágán, miért nem az övén.
128   II,     XX|        majd megfelelne az neked.~ ~Kárpáthy János kevéssé rejtett bosszúsággal
129   II,    XXI|          ne maradjon-e ő is itt?~ ~Kárpáthy elérté a tekintetet.~ ~–
130   II,    XXI|            tapsolnak nekik.~ ~Csak Kárpáthy nyughatatlan. Nem találja
131   II,    XXI|       felugrott János úr lovára, s Kárpáthy felment ismét az erkélyre,
132   II,   XXII|          volt életben maradása is. Kárpáthy a világ legelső orvosait
133   II,   XXII|           Hát a férj, a jó öreg?~ ~Kárpáthy csak most érzé, mennyire
134   II,   XXII|         legjobban szokták tudni.~ ~Kárpáthy áldások közt bocsátá útra
135   II,   XXII|   gondolatot, mely abban támadt.~ ~Kárpáthy azt hivé, hogy az ő keze
136   II,   XXII|             s ajkaihoz voná azt.~ ~Kárpáthy oly boldognak érzé magát
137   II,   XXII|         ott lakni talán? – sietett Kárpáthy megelőzve neje gondolatát. –
138   II,   XXII|                Azután még egyet.~ ~Kárpáthy alig bírt magával az öröm
139   II,   XXII|            el férje kezét kezéből. Kárpáthy a nap felét ott tölté ágya
140   II,   XXIV|                 E szó kétségbeejt. Kárpáthy barátom oly udvariatlan
141   II,    XXV|         hogy győznie kell. Az öreg Kárpáthy nem törődik az egésszel;
142   II,    XXV| kastélyukban tartózkodtak, az öreg Kárpáthy neje kívánságának engedett,
143   II,    XXV|           hangzik az országúton, s Kárpáthy a kerítésen áttekintve fölkiált:~ ~–
144   II,    XXV|            nem nő ül, hanem férfi. Kárpáthy szemei gyöngék voltak. Lovat
145   II,    XXV|         őket, odasietett hozzájuk. Kárpáthy már messziről nyújtá elé
146   II,    XXV|       felett találkozának ismét.~ ~Kárpáthy maga is meg volt ütődve
147   II,    XXV|            nőt, s alig várva, hogy Kárpáthy felébredjen, búcsút vőn
148   II,   XXVI|   tekintettel szokott viseltetni a Kárpáthy majorátus * leendő örököse
149   II,  XXVII|                             XXVII. Kárpáthy Zoltán~ ~Amitől Abellinónak
150   II,  XXVII|   reszketni kellett, megtörtént. – Kárpáthy Jánosné anya lett. Fiat
151   II,  XXVII|          vén adósságokat, mikkel a Kárpáthy család hazának és emberiségnek
152   II,  XXVII|           Ezeknek neveit a jó öreg Kárpáthy Jánostól hallottam legelőször”.~ ~
153   II,  XXVII|  fejedelmek nevének, kik a legelső Kárpáthy őssel áldomást ittak a szép
154   II,  XXVII|           földén.~ ~Legyen Zoltán. Kárpáthy Zoltán! Milyen szépen fog
155   II,  XXVII|      mondani? – ordíta fel ijedten Kárpáthy, s arca elkékült.~ ~– Lám,
156   II,  XXVII|    Nagyságod neje meg fog halni.~ ~Kárpáthy egy szó nélkül állt meg
157   II,  XXVII|       kevés szava van még hátra.~ ~Kárpáthy hagyta magát vezetni a haldokló
158   II, XXVIII|   megismeré a fenyőligetet, melyet Kárpáthy János ültetett a családi
159   II, XXVIII|          hogy hiszen e nő, mielőtt Kárpáthy neje lett volna, egy szegény
160   II, XXVIII|           utolérte, s félóra múlva Kárpáthy János udvarán voltak, ki
161   II,   XXIX|           elmúlandókról – folytatá Kárpáthy. – Egy kincsem van a föld
162   II,   XXIX|         jelent meg a legelső könny Kárpáthy szemében. Széttörülte azt,
163   II,   XXIX|               Jól tudom – folytatá Kárpáthy –, hogy ha egyetlen fiam
164   II,   XXIX|           a végrendeletet, s azzal Kárpáthy János után a jelen volt
165   II,   XXIX|  megyefőnök átvette.~ ~Ekkor mondá Kárpáthy a papnak, hogy hívja be
166   II,   XXIX|            a bor és a kenyér volt. Kárpáthy keresztényi alázattal járult
167   II,    XXX|            lett halott – vitézlett Kárpáthy János ezennel búcsút veszen.~ ~
168   II,   XXXI|      élceivel.~ ~Kacagnak. Az öreg Kárpáthy temetését beszélik.~ ~Most
169   II,   XXXI|       gyönyörű Fannymat, nagyságos Kárpáthy János úr hitvesét, az én
170   II,   XXXI|  Nagynénénk (!) holt meg; a gazdag Kárpáthy Jánosné, s ámbár miránk
171   II,   XXXI|     gyönyörű Fannyjától, nagyságos Kárpáthy Jánosné asszonyságtól még
172   II,   XXXI|          Alásszolgálója, nagyságos Kárpáthy úr, alásszolgálója. Ha én