Kötet, Fezejet

  1    I,      I|             nem tesz semmit; Stuart János fejedelmi vér volt, és végtére
  2    I,      I|           testvére, valami Kárpáthy János, aki még sokkal gazdagabb
  3    I,      I|             Én vagyok az a Kárpáthy János, kit a köznép Jancsi úrnak
  4    I,      I|  Vigyázzatok minden haja szálára!~ ~János úr ezalatt egy szót sem
  5    I,      I| helybenhagyólag billentett fejével. János úr ekkor odaveté neki tárcáját,
  6    I,      I|        ágyakat és asztalokat, miket János úr neki hagyott.~ ~– Ah,
  7    I,     II|        Senki más nincs, ki Kárpáthy János holta után még e nevet kívülem
  8    I,     II|              Azt tudom. De Kárpáthy János még megházasodhatik.~ ~Abellino
  9    I,     II|      Elmondom; míg az öreg Kárpáthy János él, nem szabad önnek párbajt
 10    I,    III|      kezdtek. Korunkban egy Hunyadi János szellemére alig várna egyéb
 11    I,   VIII|             hogy nagyságos Kárpáthy János úr édesatyja, akinek az
 12    I,   VIII|         elvégezve utoljára Kárpáthy János úr kastélyába kellett mind
 13    I,   VIII|            Kárpáthy-kastély egy-egy János fővétele napján szokott
 14    I,     XI|             Pozsonyban, neve Boltay János. E gazdag kézműves régen,
 15    I,   XIII|           XIII. A nábob nevenapja~ ~János fővétele napja közelgett,
 16    I,   XIII|        vármegye környékén. Kárpáthy János úr őnagysága névnapja ez,
 17    I,   XIII|      vigalomnak ünnepe, mert amióta János úr megszületett, minden
 18    I,   XIII|       ületni; elsőbb ugyan Kárpáthy János úr édesatyja, később pedig
 19    I,   XIII|             a házi zivatarok, amint János napja közelgett, mely el
 20    I,   XIII|   elkártyázva szállingózván haza.~ ~János úr ő maga annyira szokva
 21    I,   XIII|          szokatlan áhítat lepte meg János urat; a bohócok, a pórleányok
 22    I,   XIII|        morogta:~ ~– Befogtam már.~ ~János úr erre példás elszántsággal
 23    I,   XIII|           csomag után, mely Kárlátó János tiszttartó számadásait foglalá
 24    I,   XIII|             úr alig bírta bevárni a János fővétele reggelét; úgy örült
 25    I,   XIII|           nem hiteti vele, hogy nem János úr, hanem Kalotai Frici
 26    I,   XIII|     ezüstszegekkel kiverve Kárpáthy János neve…~ ~Az iszonyat lezárt
 27    I,   XIII|           vadállaté. A vén Kárpáthy János feljajdulása volt az; az
 28    I,   XIII|           halál révén álló Kárpáthy János mellett annyi jó barát,
 29    I,   XIII|        megszökött. Gyárfásnak csak „János” helyett „Bélát” kellett
 30    I,   XIII|            barátok, alattvalók, kik János fővétele napján együtt imádkoztak
 31    I,   XIII|   beletekintett.~ ~Az öreg Kárpáthy János saját kézírása volt az,
 32   II,    XIV|      mondjak ki: én vagyok Kárpáthy János… Csak tessék bátran fennhangon
 33   II,    XIV|        kísértő nagybátyja; Kárpáthy János.~ ~Itt éppen felkacagott
 34   II,    XIV|           Boltayt, hogy ha Kárpáthy János elküldend gyűrűjeért, azt
 35   II,     XV|       kárpátfalvi eseményekről, mik János úr neve éjszakáján történtek.
 36   II,     XV|             Griffard megtudva, hogy János úr haldoklik, százezer helyet
 37   II,     XV|        többet. Izenjék meg Kárpáthy János úrnak, hogy még ma keressen
 38   II,     XV|          halványság úgy illik neki. János úr magánkívül volt elragadtatásában,
 39   II,     XV|      azokban.~ ~Hát még a vőlegény, János úr! Hol van a János úr,
 40   II,     XV|       vőlegény, János úr! Hol van a János úr, hová lett az öreg nábob?
 41   II,     XV|           érintésre egészen odalett János úr; nemcsak kezébe, hanem
 42   II,     XV|       fölötti örömében sorra ölelte János úr még egyszer Boltayt és
 43   II,     XV|         tenni.~ ~Erre azután rohana János úr hintajához, maga kinyitva
 44   II,     XV|           Hajts Pozsonyba! – kiálta János úr nyugtalan sietséggel,
 45   II,     XV|             azon a legelső „ú”-n.~ ~János úr jókedvűn nevetett e tréfás
 46   II,     XV|         együtt; ím férjem, Kárpáthy János úr! – szólt a vele jött
 47   II,     XV|             tükör előtt.~ ~Kárpáthy János azonban – a jókedvű, a vidám,
 48   II,     XV|         jókedvű, a vidám, a ragyogó János úr – megszorítva a háziúr
 49   II,     XV|             de e pillanatban szemei János úréival találkoztak, ki
 50   II,     XV|           fehér volt, mint a fal.~ ~János úr odább ment, magát Mr.
 51   II,     XV|       mintha semmit sem tudna róla. János úr félrehívja a házigazdát,
 52   II,     XV|          tudja, hogy az estély hőse János úr, ki szép nejét kívánta
 53   II,    XVI|         adni jegyzeteit.~ ~Kárpáthy János pedig, a boldog, a túl boldog
 54   II,   XVII|   reputációjokhoz jutni.~ ~Kárpáthy János is hazament nejével. Megemlegették
 55   II,   XVII|      legszebbet mind összevásárolta János úr szép neje számára, kit
 56   II,   XVII|       következtében feltevé magában János úr, hogy a legközelebbi
 57   II,   XVII|             Ez féltréfa akart lenni János úr részéről, de Teréz nem
 58   II,   XVII|        mulatságos embereket, kikkel János úr körül van véve; a furfangos
 59   II,   XVII|      legmulatságosabb alakot, magát János urat, kik mind arra látszanak
 60   II,   XVII|           tárgy kezd érdeket önteni János úr életébe.~ ~Mióta az országgyűlésen
 61   II,   XVII|           hogy töltsék ott a telet. János urat már rá is vette, hogy
 62   II,   XVII|      különös társaságokat látogatja János úr, s azóta gyakorta figyelmezteti
 63   II,   XVII|              hogy efölötti örömében János úr minden fogalmat felyülhaladó
 64   II,   XVII|          hajdani bohóságok közül.~ ~János úr még Pozsonyból írt haza
 65   II,   XVII|             minden intézményt, mely János urat oly hírnevessé tette,
 66   II,   XVII|             Itt, ezen a helyen volt János úr ittas, itt verekedett,
 67   II,   XVII|             azok a mulatságok, hogy János úr tizenkét parasztleányt
 68   II,   XVII|        vidéken híre futamodék, hogy János úr megházasodott, jöttek
 69   II,   XVII|        amikért nagyon kár volna, ha János úr vagy éppen szeretett
 70   II,   XVII|       szaladt utána lóháton.~ ~Maga János úr a legörvendetesebben
 71   II,   XVII|   kíméletlen emlékeztetéseket tenni János úr előtt, később pedig,
 72   II,   XVII|          előtt, később pedig, midőn János úr vevé észre, hogy a betyár
 73   II,   XVII|          kelle létrejönni, mégpedig János úr elnöklete alatt, ki az
 74   II,   XVII|             indítványozója Kárpáthy János úr volt, neveztetik agarászegyletnek.~ ~
 75   II,   XVII|        gerjeszte mind a két hazában János úrnak ímez indítványa, annak
 76   II,   XVII|        országhírű versenyzők közül? János úr Marcija-e avagy Horhi
 77   II,   XVII|        tinta, felnyalván vitézül.~ ~János úr mindennap egész halmaz
 78   II,   XVII|      versenyen.~ ~És ezen leveleket János úr nagy elégültséggel hagyja
 79   II,   XVII|            figyelembe sem vétetnek. János úr sokkal jobban át van
 80   II,   XVII|           férfiak is, mert Kárpáthy János iránt mindnyájan viseltetnek
 81   II,   XVII|            ilynemű ünnepély, melybe János úr hölgyeket is hívott meg.
 82   II,  XVIII|       utasítsa. Férje legkevésbé.~ ~János úr minden kötelességét teljesítni
 83   II,  XVIII|           közel, mely őt megértené. János úr nagyon lekötelező magaviseletet
 84   II,  XVIII|     ünnepély már nem messze volt.~ ~János úr összehívott nagy csomó
 85   II,  XVIII|             mutatja, mily előzékeny János úr neje iránt.~ ~Varga uram
 86   II,  XVIII|      küldött iratot, elmondva hozzá János úr izenetét, s azután iparkodott
 87   II,  XVIII|   sürgés-forgás hallatszott, közben János úr sztentorhangja, mintha
 88   II,  XVIII|          Rudolfné! – nőm… – sietett János úr a hölgyeket egymásnak
 89   II,  XVIII|   kisasszony – ezerszer bocsánat…~ ~János urat egy tekintet a delnő
 90   II,  XVIII|        volna várnunk, hogy Kárpáthy János úr mutassa be nálunk előbb
 91   II,  XVIII|             régi perem van Kárpáthy János úrral (tehát nekem köszönöd,
 92   II,  XVIII|             most, jó parti! (értsd: János úr már akkor is vén ember
 93   II,  XVIII|         újra felvehetni, mely alatt János úrnak ideje maradt tréfásan
 94   II,  XVIII|          hölgyek nevettek a tréfán. János úrtól jó néven kellett venni
 95   II,  XVIII|            és más férfi, teszem föl János úr, és te szegény, szerencsétlen
 96   II,  XVIII|             pörölni! – vágott közbe János úr, ki maga is észrevette
 97   II,  XVIII|       kicsiny kis gyermek voltam.~ ~János úr karját nyújtó az amazonnak,
 98   II,  XVIII|           Marion kisasszony –, maga János úr is annyira belejött a
 99   II,  XVIII|            mindenféle redő) fordult János úrhoz:~ ~– Reménylem, hogy
100   II,  XVIII|        Nagyságod kerekeit? – kiáltá János úr. – Engem uccse én csak
101   II,  XVIII|           Hahaha! Hahaha! óhhaha!~ ~János úr úgy el tudott nevetni
102   II,  XVIII|        komolyságra kényszerítsék.~ ~János úr hirtelen észre térve
103   II,  XVIII|       szinte hanyatt bukott bele.~ ~János úr most igazán nem tudta,
104   II,  XVIII|            ha megrémült, odafordula János úrhoz.~ ~– Bocsánat, hogy
105   II,  XVIII|          azt a gúnyt, hogy Kárpáthy János irányában bizony nemigen
106   II,  XVIII|       tartani. Adieu!~ ~Megy már.~ ~János úr még most is hajlong,
107   II,  XVIII|           kétfelül karjára a jámbor János urat, s dalolva táncolva
108   II,  XVIII|          fel magával a lépcsőkön.~ ~János úr arca ragyog, nevet, vidám;
109   II,    XIX|     tekinték, s úgy tetszék, mintha János úr maga csak most kezdené
110   II,    XIX|             mindenhez ért, legalább János úr abban a meggyőződésben
111   II,     XX|     bevezetésen kezdődött. Kárpáthy János mint elnök megnyitó beszéde
112   II,     XX|          elkezdé homlokát dörzsölni János úr, nem tudva, hogy mint
113   II,     XX|            ez érzékeny rajzolása.~ ~János úr fel is hagyott a pátosszal,
114   II,     XX|         hiányt én magam fedezem.”~ ~János úr a társaság éljenzése
115   II,     XX|  nyomtatandó betű, s ámbár utoljára János úr mindent a maga költségére
116   II,     XX|     megfelelne az neked.~ ~Kárpáthy János kevéssé rejtett bosszúsággal
117   II,     XX|      vonatkozásokkal meg nem bántja János úr kedvenc agarát, mire
118   II,     XX|             elfogadá az indítványt. János úr általános felkiáltással
119   II,     XX|      többször hallja az ember. Maga János úr is kifogyhatatlan volt
120   II,     XX|          mindenki szobáiba távozék. János úr zeneszóval kíséré vendégeit
121   II,    XXI|         éltes urak és hölgyek; maga János úr is nyeregbe ült, s megmutatá,
122   II,    XXI|          nagyokat nevet rajtok.~ ~– János úr, János úr – szól hegyesen,
123   II,    XXI|         nevet rajtok.~ ~– János úr, János úr – szól hegyesen, élesen
124   II,    XXI|           ragadnak el az állatra.~ ~János kiválaszta a többi közül
125   II,    XXI|         úrnő kezei után kapkodva.~ ~János urat nagyon kellemetesen
126   II,    XXI|               Annyi gyöngédség volt János úrnak ezen tettében, miszerint
127   II,    XXI|           rám, én úgy féltem önt.~ ~János ajkaihoz szorítá a nyújtott
128   II,    XXI|              Palkó rögtön felugrott János úr lovára, s Kárpáthy felment
129   II,    XXI|            ismét megelőzte.~ ~Pedig János úr legjobb agarai, a Cicke,
130   II,    XXI|  ellenféllel volt dolga!~ ~Hogy ezt János úr mind nem láthatja! Kérdezzetek
131   II,   XXII|         tudósítja eltávozásomról.~ ~János úr kapott e megbízáson,
132   II,   XXII|       rosszul sikerült, de jólesett János úrnak észrevenni a szándékot
133   II,   XXII|             egyet! – kiálta örömmel János úr, hogy neje is fog tehát
134   II,    XXV|         hogy csaknem az egész napot János úr közelében töltötte, bátran
135   II,    XXV|     rendezett angolkertben * sétált János úr nejével. A szelíd őzikék
136   II,    XXV|        lovai.~ ~Fanny összerezzent. János érzé a rántást karján.~ ~–
137   II,    XXV|                 Hát ki más? – kérdé János. Bárkit rajta kívül meglepett
138   II,    XXV|          kivonva férje karjaiból.~ ~János kacagni kezdett.~ ~– Milyen
139   II,    XXV|             kezedet – szólt nejéhez János úr –, hiszen barátnéd férje,
140   II,    XXV|        gentleman tréfa.~ ~Ebéd után János úr rendesen aludni szokott,
141   II,    XXV|             kettős baj támadt, hogy János úr kétszer oly álmos volt,
142   II,  XXVII|           Ki merne hozzáfogni, hogy János örömét leírja? Amit csak
143   II,  XXVII|        milyen nagy szégyen, s midőn János úr elragadtatással emelé
144   II,  XXVII|            amit azután a körülállók János úrral együtt találgattak,
145   II,  XXVII|           lelkem kicsinyem – rebegé János látva, hogy a gyermek mindenféle
146   II,  XXVII|          szeretgetés, s kivették őt János úr kezéből, visszavitték
147   II,  XXVII|    meghallják, amit mi beszélünk.~ ~János rámeredt. Rosszul kezde
148   II,  XXVII|         susogja alig hallhatólag.~ ~János nem hallja, nem eszmél reá,
149   II,  XXVII|           lesz hozzám eljönnöd….”~ ~János érzi a kezében tartott kéz
150   II, XXVIII|      határban nincsen több ezeknél. János úr idejében ültették valamennyit.~ ~–
151   II, XXVIII|       fenyőligetet, melyet Kárpáthy János ültetett a családi sírbolt
152   II, XXVIII|             s félóra múlva Kárpáthy János udvarán voltak, ki sietve
153   II,   XXIX|           temetés napján hagyták.~ ~János magánszobájában várt Rudolfra,
154   II,   XXIX|      végigmentek három-négy szobán, János gyakran megállítá Rudolfot
155   II,   XXIX|      embereket hívta össze.~ ~Amint János és Rudolf beléptek, az együtt
156   II,   XXIX|  rendelkezik a halála utániakról.~ ~János úr inte mindenkinek, hogy
157   II,   XXIX|          itt félig magához beszélve János –, itt ült ő egész délutánokon
158   II,   XXIX|                  Továbbá – folytatá János –, ötvenezer forintot hagyok
159   II,   XXIX|        mutatva, hogy mindent leírt, János felsóhajtott, s fejét alácsüggeszté:~ ~–
160   II,   XXIX|       kettőnk közül ki él tovább?~ ~János inte neki, hogy legyen nyugodt,
161   II,   XXIX|             lesznek valamennyien.~ ~János megcsóválta fejét, és folytatá.~ ~–
162   II,   XXIX|       betűket, melyeket leírt… Csak János arcán nem volt szomorúság.~ ~
163   II,   XXIX|            nem szabad. Amidőn pedig János fővétele napja eljön, azon
164   II,   XXIX|     végrendeletet, s azzal Kárpáthy János után a jelen volt tanúk
165   II,   XXIX|           mossa le a te bűneidet!~ ~János áhítattal imádkozott ez
166   II,   XXIX|            ő is közéjök való volna. János kivette őt, s karjára emelé.
167   II,   XXIX|           társaság.~ ~Feltűnt, hogy János úr semmit sem evett, és
168   II,    XXX|           kiálta Rudolf, és sietett János hálószobájába.~ ~Ott feküdt
169   II,    XXX|         halott – vitézlett Kárpáthy János ezennel búcsút veszen.~ ~
170   II,   XXXI|         iszen annak már megválasztá János úr Rudolfot – szólt Kecskerey –,
171   II,   XXXI|        Fannymat, nagyságos Kárpáthy János úr hitvesét, az én szívemtől
172   II,   XXXI|            mozdulhat ki, csupáncsak János nap után, amikor egyszerre