Kötet, Fezejet

  1    I,      I|         akkor legdivatosabb név volt Abellino, csináltam Bélából azt,
  2    I,      I|                   Hélas! * – sóhajta Abellino késével, villájával marsot
  3    I,      I|         vagyok, és nem haltam meg.~ ~Abellino szétmeredt e szókra, kezét
  4    I,      I|             kiálta fel türelmetlenül Abellino, s arcán az a fitymáló impertinencia
  5    I,      I|           többet ebben a szobában.~ ~Abellino kacagott az öreg tehetlen
  6    I,      I|              szólt gúnyos részvéttel Abellino. – Ne szaladjon úgy, mert
  7    I,     II|           szélesedett.~ ~Ez Kárpáthy Abellino.~ ~A bankár lépcsőin, előszobáin
  8    I,     II|            perc alatt el volt szedve Abellino kalapja, pálcája és kesztyűi,
  9    I,     II|        támlájára könyökölni. Még ezt Abellino nem tudhatta.~ ~– Eh bien,
 10    I,     II|       Képzelni kell önnek – folytatá Abellino mellét kifeszítve s jobb
 11    I,     II|           Miből? – kiálta föl dühvel Abellino. – Ha csak mint Don juan
 12    I,     II|         János még megházasodhatik.~ ~Abellino felkacagott.~ ~– Ön nagybátyámat
 13    I,     II|        Jobban tudta ő azt, mint maga Abellino.~ ~– Tehát azt mondám az
 14    I,     II|          szakállamra a sor – dörmögé Abellino arcához simogatva fekete
 15    I,     II|               Majd meglássuk – szólt Abellino felkelve helyéről, s körme
 16    I,     II|              fogom önt fárasztani.~ ~Abellino elbúcsúzott, a bankár kezeit
 17    I,     IV|             egy lába, meg egy lőcse. Abellino azután a Conciergerie-n, *
 18    I,     IV|              hírt hallhassák, melyet Abellino a Mainvielle–Catalaniféle
 19    I,     IV|         kiálta bosszúsan felpattanva Abellino.~ ~– Bocsánat érte, a név
 20    I,     IV|         miénk?”~ ~– Tehát – folytatá Abellino –, az igazgató egészen hozzájárulhatlanná
 21    I,     IV|         kérek – szólt méltatlankodva Abellino –, különben egy szót sem
 22    I,     IV|           szakadjon. – Itt felugrott Abellino székéről, egyet csettentve
 23    I,     IV|            sajnálja a kutyát – szólt Abellino Rudolfhoz Istvánra mutatva.~ ~–
 24    I,     IV|              szólt a mindent rendező Abellino –, siessen ön monsieur Oignont *
 25    I,     IV|        fogtok mozdítani, he? – kérdé Abellino odafordulva, hol Rudolf
 26    I,     IV|           Rudolf, míg István megfogá Abellino karját, s mutatóujját annak
 27    I,     IV|         fogjuk-e azt, ami a miénk?~ ~Abellino nem felelt a kérdésre, hanem
 28    I,     VI|   gyémántokkal kirakott órát, melyet Abellino ma reggel ajándékozott a
 29    I,     VI|         Sietett mindenki páholyaiba. Abellino még egyszer végigfutotta
 30    I,     VI|              végére állva fel, kivel Abellino a páholyban levő nagy velencei
 31    I,     VI|              bosszúsan toppantott.~ ~Abellino dühösen rohant erre ki a
 32    I,     VI|         megmarkolásszák az embert.~ ~Abellino kétségbeesve tépte haját.~ ~
 33    I,     VI|             az alvilági páholyt, míg Abellino nem állhatva tovább a nyugtalanságot,
 34    I,     VI|          amilyet itt nem viselnek.~ ~Abellino oda irányzá látcsöveit.~ ~–
 35    I,     VI|           Eredj!) – kiálta bosszúsan Abellino, s felugrott, és otthagyta
 36    I,     VI|              bírták kibonyolítani.~ ~Abellino ezalatt rohana monsieur
 37    I,     VI|              vegyük át a szerepet.~ ~Abellino ezzel visszatért az oroszlánbarlangba
 38    I,     VI|           Fel a karzatokra! – kiálta Abellino. – Ha kell botrány, legyen
 39    I,     VI|            mit csináljon?~ ~Így járt Abellino, mert a mellette álló excellens *
 40    I,    VII|             kutyát felváltá Kárpáthy Abellino, ki azt ötvenezer frankért
 41    I,    VII|              e tárgy fölött; ezúttal Abellino vitte a szót az erkélyteremben,
 42    I,    VII|         Nyomon vagyok, uraim – szólt Abellino. – Psychologicus adataim
 43    I,    VII|           szólt neheztelő lenézéssel Abellino, ki igen jól tudta, hogy
 44    I,    VII|           részesítse – szólt nevetve Abellino, és a többi is nevetett
 45    I,    VII|              fogja szavát tartani.~ ~Abellino kacagott, mint szoktak azok,
 46    I,    VII|              Áll a fogadás! – kiálta Abellino kacagva, s megragadá az
 47    I,    VII|            kalapját és eltávozott.~ ~Abellino arca az utóbbi szavaknál
 48    I,    VII|    bocsátkozva.~ ~– Ah, bah! – szólt Abellino – itt oly távol az életveszély,
 49    I,    VII|        megfordítva vannak: Vicomte * Abellino de Carpathy, – Comte * Fennimore
 50    I,    VII|            ön után égette meg, tehát Abellino sem veszté azt el.~ ~– Hallottam
 51    I,     IX|              ki most érkezett ide.~ ~Abellino kész volt rögtön magyarázatokkal
 52    I,     IX|      megtanulni azt a beszédet, amit Abellino tartott.~ ~– Nos? Nos? –
 53    I,     XI|         renoméjának helyreállítására Abellino veté fel magát, büszke önbizalommal
 54    I,     XI|             törölt szét. Ez Kárpáthy Abellino volt.~ ~– Nemde, uram, gyönyörűen
 55    I,     XI|             vasárnap ismét megjelent Abellino.~ ~Az ének végeztéig hallgatott,
 56    I,     XI|              nem vala módjában, mert Abellino nem jött el többé vasárnaponkint
 57    I,    XII|             De a név, a név?~ ~Végre Abellino maga segített a kutatókon.~ ~
 58    I,    XII|      Harmadik vasárnap maga jött oda Abellino.~ ~A jámbor asszonyság elmondá
 59    I,    XII|              törődik velök többet.~ ~Abellino vérig harapta ajkait bosszúságában;
 60    I,    XII|             Egy perc alatt kész volt Abellino fejében a terv.~ ~– No,
 61    I,    XII|         meglelé a templomi kísértőt! Abellino sietve ment az utcaszegletig,
 62    I,    XII|      kapustól.~ ~– Kárpáthi Kárpáthy Abellino őnagysága.~ ~– Köszönöm.~ ~
 63    I,    XII|            uraságod?~ ~– Én Kárpáthy Abellino vagyok – monda az idegen.~ ~
 64    I,    XII|      számvevést ír – gondolá magában Abellino, s azalatt szétnézegetett: –
 65    I,    XII|     hiányosság nélkül visszakapta.~ ~Abellino végtelenül meg volt lepetve.
 66    I,    XII|              ellenséges indulatát?~ ~Abellino nem merte e jelentést elmondani
 67    I,    XII|       megtorlatlan hagyni nem lehet. Abellino egész nap járt alá s fel
 68    I,    XII|       Délután tehát elküldé segédeit Abellino az asztaloshoz.~ ~Az egyik
 69    I,    XII|      ezüstnyárfa bokrokon keresztül; Abellino, a termetes Konrád, Livius,
 70    I,    XII|         korlát.~ ~Ez értekezés alatt Abellino elővevé jó vontcsövű peckes (
 71    I,    XII|           elébb a felek kibékítését. Abellino e két föltétel alatt ígéré
 72    I,    XII|          nincs más mód, mint lőni.~ ~Abellino segédjeit fellázasztotta
 73    I,    XII|            gyöngédtelen kínzásnak.~ ~Abellino ekkor lövé el a negyedik
 74    I,    XII|             nem volna a gyávaságnak. Abellino lassan féloldalt állva tett
 75    I,    XII|         ingerlő hunyorítást, mellyel Abellino ellenfelét zavarba hozni
 76    I,    XII|            merészség azt okozá, hogy Abellino megállt hat lépésnyire saját
 77    I,    XII|              látták állni egyenesen. Abellino háttal volt felé fordulva,
 78    I,   XIII|             mulatságos szenvedély.~ ~Abellino mosolyogni látszott. Noha
 79    I,   XIII|    bocsánatkész indulatot viszonzani Abellino, azt majd meglátjuk azonnal.~ ~ ~ ~
 80    I,   XIII|             a küldött szájából, hogy Abellino csakugyan nem jöhet, mert
 81    I,   XIII|            hogy a jelenlevő Kárpáthy Abellino, most már a Kárpáthy-család
 82    I,   XIII|          reggelnél tovább vihetni.~ ~Abellino jó előjelenségnek vevé a
 83    I,   XIII|              apróbb emberek, magukat Abellino úri kegyeibe felkoldulni.
 84    I,   XIII|            kalapját az erkélyen álló Abellino előtt.~ ~– Hát a kalapod,
 85    I,   XIII|           embert bolonddá tesznek!~ ~Abellino volt az utolsó, kinek ez
 86   II,    XIV|     összesúgnak, valami tervök lehet Abellino ellen, valami mulatságos,
 87   II,    XIV|           jókedvét felgerjeszteni.~ ~Abellino két heti távollét után kétszeres
 88   II,    XIV|              az első hétben megtudta Abellino, hogy hová rejték előle
 89   II,    XIV|              ni. Én azt akarom, hogy Abellino hiába várjon halálom órájára,
 90   II,    XIV|   ráfigyeljen.~ ~– Egy mód van, mely Abellino számadásain veres keresztet
 91   II,    XIV|           fiatal gyámleánya van, kit Abellino üldöz, kire kortársai fogadásokat
 92   II,    XIV|            akarok neki adni, ahol őt Abellino öcsém, bárha nyitott ajtó,
 93   II,     XV|             hanem így áll a dolog:~ ~Abellino (ismét ő) az utóbbi idők
 94   II,     XV|          pengőt a második millióból. Abellino mellett szüntelen volt egy
 95   II,     XV|         kérdezett nevet:~ ~„Kárpáthy Abellino.”~ ~– Úgy? Ő az? – monda
 96   II,     XV|              mama, igazán mondta azt Abellino, hogy engem elvesz?~ ~–
 97   II,     XV|           erre-arra a dévaj leányok! Abellino megkérte, engedje meg, hogy
 98   II,     XV|            mindig azt mondja neki.~ ~Abellino nem állhatá meg, hogy összevissza
 99   II,     XV|            készült a kitűzött napon. Abellino erszénye bánta a költségeket,
100   II,     XV|           csinálni. A tréfa angolos. Abellino kivetett hatvanezer pengőt
101   II,     XV|         derék házigazda.~ ~Végre jön Abellino. Neki nem volt szabad jókor
102   II,     XV|    komolysággal történik, mintha nem Abellino volna valósággal az estélyt
103   II,     XV|             fő cél levén ebben, hogy Abellino nyakáról lerázza, ki több
104   II,     XV|         impertinens nevetésre fakadt Abellino.~ ~– Ah, Fennimor, te ma
105   II,     XV|            bankja szét volt ugratva, Abellino nyert bomlottul.~ ~– Ah,
106   II,     XV|             és kimenni a szobából.~ ~Abellino tovább is játszott, tovább
107   II,     XV|               Hopp! ez nem jó jel! – Abellino sietett rögtön beszélni
108   II,     XV|              volna el a meghívást.~ ~Abellino bosszúsan fogadá e kedves
109   II,     XV|               casta divát” * , midőn Abellino inasa urához furakodva fülébe
110   II,     XV|           Mayer Fanny kisasszonyt.~ ~Abellino, ami kezébe akadt, nehány
111   II,     XV|    vendégeket jelentő komornyik, kit Abellino csak a tükörből lát, s szaloni
112   II,     XV|          Patvart! – gondolja magában Abellino –, ez a leány komolyan használatba
113   II,     XV|             Csak balkézre – viszonza Abellino tréfásan.~ ~A vendégek egy
114   II,     XV|           bien fatal! *~ ~– Mon cher Abellino * – szólalt meg ekkor mellette
115   II,     XV|        arannyal tartoznék. Hahaha!~ ~Abellino dühösen fordult felé, de
116   II,     XV|              megvetve, megtorolva.~ ~Abellino feszesen meghajtá magát,
117   II,     XV|           egészségben tisztelheti.~ ~Abellino pedig, amint elfordultak
118   II,     XV|           ennél boszontóbb valami?~ ~Abellino széket húzott az asztalhoz,
119   II,     XV|         nyolcszoros húzást tegyen.~ ~Abellino veszteni kezdi hidegvérét,
120   II,     XV| szerencsétlen a szerelemben! Szegény Abellino, bizony isten sajnállak.
121   II,     XV|            tartozol.~ ~– Én? – kérdé Abellino ingerülten.~ ~– Valóban
122   II,     XV|          elcseppennél. Ah, ez famóz! Abellino fut nagybátyja nejének ölelése
123   II,     XV|            ne szeressen. Ah, ah, ah! Abellino mint erényőr! Abellino mint
124   II,     XV|               Abellino mint erényőr! Abellino mint garde des dames! *
125   II,     XV|              vérig, az elevenig hat. Abellino sápad, és elfagy a dühtől.
126   II,     XV|             négyszeres tételt nyert. Abellino fizet neki, de csak kétszeresen.~ ~–
127   II,     XV|         Fennimor.~ ~E megbántó szóra Abellino egyszerre talpra ugrik,
128   II,     XV|           rekedt rikácsolássá válik. Abellino nem szól egy szót is, de
129   II,     XV|           megtudta, hogy Fennimor és Abellino összevesztek a kártyán,
130   II,     XV|         nyugtalan álmokat alszik, az Abellino, Fennimor és monsieur Griffard.~ ~ ~ ~
131   II,    XVI|              Párizsba, anélkül, hogy Abellino után tovább tudakozódott
132   II,    XVI|          kézben – monda tompa hangon Abellino –, majd beszélhetünk azután.~ ~
133   II,    XVI|              Ő is azt gondolta, amit Abellino. Csak egyszer szemközt álljanak,
134   II,    XVI|             s emiatt hátrálni kezde. Abellino nyomban utána; efölötti
135   II,    XVI|              egészséges csapást mért Abellino fejének, melyet az csak
136   II,    XVI|          fogjuk nyilatkoztatni, hogy Abellino eleget tett lovagi kötelességének.~ ~–
137   II,    XVI|          testalkata volt.~ ~– No jó. Abellino le fogja tenni a kardot,
138   II,    XVI|            hogy tegye le a kardot.~ ~Abellino már hajlandó volt szavaiknak
139   II,    XVI|       hátulról megszúrja.~ ~A szúrás Abellino lapockájában akadt meg,
140   II,    XVI|              adni. Kardja elcsúszott Abellino válla felett, ő pedig vakon,
141   II,    XVI|       arcmozdulat nélkül halva volt. Abellino feküdt egy hónapig kapott
142   II,  XXIII|         hosszú száraz kezét.~ ~– Ah, Abellino! Te vagy az? Honnét hullottál
143   II,  XXIII|     nargilával * nem szolgálhatok.~ ~Abellino leveté bő köpenyét, melyet
144   II,  XXIII|            Minő föltétel ez rólam!~ ~Abellino nyugodt lélekkel hajigálta
145   II,  XXIII|             a majmom mit álmodott.~ ~Abellino békét hagyott a látogatójegyeknek,
146   II,  XXIII|          baromból embert formálni!~ ~Abellino ezalatt sajátságos gyönyörűségét
147   II,  XXIII|          pokol! – kiálta fel dühösen Abellino kiszakítva karját Kecskereyéből,
148   II,  XXIII|           utasítást, hogy mit tegyen Abellino. Tiltakozott minden tanács
149   II,  XXIII|           kimerítő feleletet adni.~ ~Abellino nagyon meg volt vele elégedve.
150   II,   XXIV|             Valóban; például szegény Abellino aligha engedte volna egy
151   II,   XXIV|           mert párbaj lett belőle, s Abellino ellenének én voltam a segédje.~ ~–
152   II,   XXIV|       Mayernénak meg is ígérte, hogy Abellino szavait, értsd hatvanezer
153   II,   XXVI|           festik a makk kettőst. *~ ~Abellino erre odajárul, személye
154   II,   XXVI|              Kecskerey hosszú kezeit Abellino felé lobogtatva.~ ~– Mit
155   II,   XXVI|              históriai képhez.)~ ~Ez Abellino részére húzta a nevetőket.~ ~–
156   II,   XXVI|                   Ah, ez más – szólt Abellino szelídebben hangolva, s
157   II,   XXVI|             Szegény nagynéni – szólt Abellino magában gondolva, hogy alkalmasint
158   II,   XXVI|           kell neki – gondolá titkon Abellino –, el kell vesznie azon
159   II,   XXVI|              most igazat beszélsz!~ ~Abellino arca nem bírta elrejteni
160   II,   XXVI|                kiálta fel magánkívül Abellino.~ ~A körülállók szánni kezdték,
161   II,   XXVI|        számomra – mormolá fogai közt Abellino –, mint vagy magamat ölni
162   II,   XXVI|           ezt figyelmedbe. Hahaha.~ ~Abellino minderre nem ügyelt.~ ~–
163   II,   XXVI|          Kecskerey.~ ~– Kit? – kérdé Abellino villogó szemekkel. – Óh,
164   II,   XXVI|               Ki az? ki az? – kiálta Abellino megragadva Kecskerey karját.~ ~–
165   II,   XXVI|              Ez ostoba gúny! – szólt Abellino egészen elfeledkezve magáról. –
166   II,   XXXI|      számításaiban.~ ~A vélt örökös, Abellino, ki már nagybátyja rovására
167   II,   XXXI|              nevetséges ember – mint Abellino.~ ~Abellinóról senki sem
168   II,   XXXI|          csak monsieur, igaz-e, hogy Abellino nagybátyjának fia született?~ ~–
169   II,     Sz|             újító ifjúság~ ~Mon cher Abellino – kedves Abellinóm~ ~ ~ ~
170   II,    Meg|             elhagyott.~ ~Az a párbaj Abellino és Fennimor között is valódi