Kötet, Fezejet

  1    I,      I|              őt illeté az elsőbbség! S ezt jól látszott érzeni; felült
  2    I,      I|            csattantva fogaival. Miután ezt a mulatságot is megunta,
  3    I,      I|              őket vasvillázni.~ ~Tehát ezt a derék urat kelté fel ilyen
  4    I,      I|        belefúltak a nagy vízbe, hacsak ezt a tizenkét rákot itt konyhámra
  5    I,      I|       kocsmáros csak úgy komázik vele. Ezt nem várta, és még jobban
  6    I,      I|          kirukkolt a szóval:~ ~– Hátha ezt a csárdát nekem adná a nagyságos
  7    I,      I|            szimpátiákat föltételezett; ezt aztán mindjárt a chapeau
  8    I,      I|                ország – – – hogy híják ezt a département-t? *~ ~– Nem
  9    I,      I|              amibe beleragadtam, hanem ezt itt körül hogy híják?~ ~–
 10    I,     II|        embereknek pénzt kölcsönzött, s ezt azért láttuk jónak újra
 11    I,     II|            egyszer valami tréfás ember ezt a bêtise-t * írta: „Itten
 12    I,     II|              támlájára könyökölni. Még ezt Abellino nem tudhatta.~ ~–
 13    I,     II|          bátyámnak nincsenek ideáljai. Ezt a nevet sem ismeri. Egyébiránt
 14    I,     II|        mindenesetre elfogadom.~ ~– Ah! Ezt reméltem.~ ~– Csupán a biztosítékok
 15    I,     II|              sok lélekerővel bírok. Ha ezt ki nem állom, akkor megpróbálom
 16    I,    III|              odasúgva monda:~ ~– Látod ezt? Ha ti csak egy századrészét
 17    I,    III|              egész francia földön csak ezt fogom sajnálni, hogy magammal
 18    I,    III|              volt írva: „Ki állíthatja ezt fel újra?” Miklós megfordító
 19    I,     IV|                kozák bement. Meglátják ezt az ablakból a követ cselédei,
 20    I,     IV|                  Mind szükség minekünk ezt megtudnunk? – kiálta fel
 21    I,     IV|               Italiana in Algeri-t”, * ezt a kopott és divatból kiment
 22    I,     IV|          ellenetek? – kérdé Miklós, ki ezt nagyon természetesnek találta
 23    I,      V|            játszott drámai szerepeket. Ezt úgy hiszem, a lehető legnagyobb
 24    I,      V|              van. – Lárifári! Ki hinné ezt? Azért nem akar fellépni,
 25    I,      V|               kezébe vevé a levelet, s ezt olvasá belőle fennhangon:~ ~„
 26    I,     VI|                 hogy a merő taps miatt ezt a csendes áriát el nem énekelheti,
 27    I,     VI|            szisszenés sem hallatszott; ezt csak akkor volt szokás megkezdeni,
 28    I,     VI|        vonított, mintegy mutatva, hogy ezt a szillogizmust, melynek
 29    I,     VI|              tett ember vagyok. Hallja ezt az embergyilkoló tapsot?
 30    I,     VI|      Mainvielle ekként ére véget.~ ~És ezt nevezték 1822-ben „pompás
 31    I,    VII|                új nőt és új férjet, és ezt annyiszor ismételheti, ahányszor
 32    I,    VII|                itt bátor férfiak, akik ezt meg tudják gátolni? – kérdé
 33    I,    VII|           fordulva. – Nem hallják önök ezt a sírást? Hát nincs mód
 34    I,    VII|           legelébb megkapták, nézzétek ezt az őrjöngést; mint szorítják
 35    I,    VII|                 ki mint afféle muszka, ezt bajosan tudhatja. – Hisz
 36    I,    VII|           végbemehet. Én elveszem nőül ezt az asszonyt; ez az első.
 37    I,    VII|      restelleni, hogy a fiatal óriások ezt a fogadást olyan igen jó
 38    I,    VII|           fülébe… és annyiszor álmodta ezt.~ ~Most is úgy volt.~ ~Az
 39    I,    VII|             unalmat megismerhesse.~ ~– Ezt a bókot elteszem az összes
 40    I,    VII|             midőn meghalt a férj, mint ezt őshonában szokták, utána
 41    I,   VIII|          orcáján, midőn visszakerül.~ ~Ezt elvégezve legutoljára marad
 42    I,   VIII|         koszorú, mely fejére van téve. Ezt az ifjú leányok fonták gyászfűzekből
 43    I,   VIII|               ahol kétfelé választvák. Ezt a koszorút nyerje el aztán,
 44    I,   VIII|             vendég kiissza, a többinek ezt a nótát kell dalolni:~ ~
 45    I,   VIII|          együtt farsangoltak veled. Én ezt igen jó tréfának találom;
 46    I,   VIII|             derekasan viselte magát.~ ~Ezt mindenki eredeti tréfának
 47    I,   VIII|            Igen jó mulatságnak tartják ezt, s szoktak vele dicsekedni.~ ~
 48    I,   VIII|                téren nélkülözze, hanem ezt még társadalmi életébe,
 49    I,   VIII|         Pozsonyba. Lehet azonban, hogy ezt csak mulatságból tevé, miszerint
 50    I,     IX|                visszautasíttatik, mert ezt a nyelvet csak a szolgálók
 51    I,     IX|              ért, sőt voltak, akik már ezt sem hitték róla.~ ~Előtünedeztek
 52    I,     IX|       Eredménydús idők kezdetét éljük, ezt érzi minden ember.~ ~Nagy
 53    I,      X|               kiadni; az apa jól látta ezt, törte is rajta a fejét
 54    I,      X|               is így szokták kezdeni – ezt mondák Mayernek ahhoz értő,
 55    I,      X|              senkinek, hogy elhiggyen. Ezt természetesen nem kötötték
 56    I,      X|               szereptanulást, legalább ezt hitték egymásról. Pedig
 57    I,      X| fizetésjavítást követeljenek. Mayer úr ezt igen természetesnek találta.~ ~
 58    I,      X|                 a másikon ismét túlad. Ezt így szokták a színháznál.~ ~
 59    I,      X|                egy kis botlás miatt.~ ~Ezt annál kevésbé teheti, minthogy
 60    I,      X|              fejét; azt gondolta, hogy ezt mind így szokták a nagy
 61    I,      X|          fuldokolt nehány szót, hogy ő ezt sohasem cselekvé.~ ~– Most
 62    I,      X|       emlékezik már reá az úr? És most ezt is el akarja adni az úr?
 63    I,     XI|             azt mondja neki: „Nézd, én ezt mind neked adom, ha engemet
 64    I,     XI|               volna!”~ ~Teréz megtudta ezt, s ez idő óta legnagyobb
 65    I,     XI|        Munkájaért pénzt kapott. Óh, ti ezt nem tudjátok, jólétben úszó
 66    I,     XI|          gyermeteg vigalmakról eszmél; ezt letépni könyörtelenül, bimbójából
 67    I,     XI|       kijátszatni vénasszonyok által – ezt már csak „esprit du corps” *
 68    I,     XI|             neki a világot, és mondá: „Ezt mind neked adom, imádj engemet!”
 69    I,    XII|                Most is műhelyéből jön; ezt szeretem, a munkás polgárokat
 70    I,    XII|                tessék leülni s aláírni ezt a nyugtatványt.~ ~Azzal
 71    I,    XII|        bizonyomra, meg fogja bánni, ha ezt nem teszi.~ ~Kárpáthy megvetően
 72    I,    XII|               tüzelték, lovalták, hogy ezt a bosszantást megtorlatlan
 73    I,    XII|             helyett tartozunk fizetni, ezt kívánja a kölcsönös hitel.~ ~
 74    I,    XII|             szívesek uraim, saldírozni ezt a követelést! – szólt Sándor
 75    I,   XIII|     összeveszett, egy harmadiknak csak ezt kellett mondania, hogy rögtön
 76    I,   XIII|                Továbbá…~ ~– Hagyjuk el ezt már Péter. Ezt látjuk, hogy
 77    I,   XIII|              Hagyjuk el ezt már Péter. Ezt látjuk, hogy derék becsületes
 78    I,   XIII|          tudatik, hol fogá ki a vízből ezt a jeles egyéniséget Jancsi
 79    I,   XIII|             parasztokat megcsapatni.~ ~Ezt per „hallja az úr!” szokta
 80    I,   XIII|           többet, még azt is elhiszem. Ezt ezen szavakkal írja a levélbe.
 81    I,   XIII|            hogy Vidra cigány a kántor, ezt azután körülfogta, hogy
 82    I,   XIII|                jutott eszébe: „Ha most ezt a Kárpáthy-család legifjabb
 83    I,   XIII|            tökéletesen leigya magát, s ezt a pohár bort már anticipálta *
 84    I,   XIII|      felköszönteni a nagyságos urat, s ezt meg is cselekedte volna,
 85    I,   XIII|          itt-amott –, máskor el szokta ezt halasztani másnap délutánig.)~ ~–
 86    I,   XIII|           mindjárt hazavinni feleségül ezt a hajadon leányzót?~ ~Tizen
 87    I,   XIII|                 Senki sem foghatta meg ezt; máskor egy sértő tekintet
 88   II,    XIV|           vezérelt. Én jobban gyűlölöm ezt az embert, mint ön. Nem
 89   II,    XIV|                 eleinte azt hivé, hogy ezt önmaga, művészete által
 90   II,    XIV|        határidőt hagyok. Egy hét múlva ezt a bizalmas emberemet, ki
 91   II,    XIV|            őrültnek fogná mondani, aki ezt visszautasítná.~ ~Már azon
 92   II,    XIV|       reménytelenül szeret.~ ~És mégis ezt tartá mentő gondolat gyanánt.~ ~
 93   II,    XIV|                termett, hogyan fonatja ezt a télen gyolcsnak, sávolyos *
 94   II,    XIV|                ajánlatát elutasítanád, ezt neki visszaküldjem.~ ~–
 95   II,     XV|                folytatta az előadást.) Ezt érdemlettem én annyi keserves
 96   II,     XV|       könyveket, nézegessen belőlök.~ ~Ezt az egyórai távollétet arra
 97   II,     XV|              hogy téged nagyon szeret. Ezt nem volna ok miért tagadni.
 98   II,     XV|               megnémultak volna.~ ~Aki ezt a lehangoltságot legélesebb
 99   II,     XV|              volt. A leány nem boldog. Ezt gondolá. A leányt nagyon
100   II,     XV|                tudta, hogy mért mondja ezt neki, mert azon szónál: „
101   II,     XV|      nagybátyja meghaljon, aki ellenzé ezt a házasságot. Igenám uram,
102   II,     XV|           kezet csókolt leányának.~ ~– Ezt a szép kezet, ezt a gyönyörű
103   II,     XV|       leányának.~ ~– Ezt a szép kezet, ezt a gyönyörű kezet. Óh, te
104   II,     XV|                írd le, jobb lesz. Mert ezt meg nem tanulom.~ ~Fanny
105   II,     XV|           szavakkal, s elbámult, midőn ezt olvasá benne:~ ~„Kedves
106   II,     XV|              Kecskerey úr kicsoda? Még ezt is meg kell ismernünk?~ ~
107   II,     XV|             háziúr, s mintha nem tudná ezt minden ember.~ ~Tulajdonképpen
108   II,    XVI|             mint két mészároslegény.~ ~Ezt Konrád mondta, ki jobban
109   II,   XVII|     hallgathatják az elmés beszédeket. Ezt befejezi egy népes lakoma;
110   II,  XVIII|            asszony maga is úgy kívánta ezt, és mikor ő hagymázbeteg
111   II,  XVIII|            atyai szívének megbocsátani ezt az illúziót.~ ~Ah, végtére
112   II,  XVIII|                 Engedelmet kérek, hogy ezt a szabadságot veszem magamnak,
113   II,  XVIII|             nejét, ez a rendes szokás (ezt te talán nem is tudod, hogyan
114   II,  XVIII|               hogy messze kell lennie; ezt nagyon sajnálom, mert nekem
115   II,  XVIII|              önnek, kedves Flóra.~ ~És ezt oly hangon mondá el, mintha
116   II,  XVIII|                mások által is érezett. Ezt ő jól átgondolta, s örült
117   II,  XVIII|             volt ő is nevetni.~ ~– Óh, ezt ne gondold, hogy nem önzésből
118   II,  XVIII|            maga sem állhatta meg, hogy ezt igen jó gondolatnak ne találja,
119   II,    XIX|              azt Fannytól: „Ugye, most ezt és ezt kell tenni? Ma nemde
120   II,    XIX|           Fannytól: „Ugye, most ezt és ezt kell tenni? Ma nemde ezt
121   II,    XIX|               ezt kell tenni? Ma nemde ezt végezzük el?” Úgyhogy ha
122   II,    XIX|           nincs, ettől felocsúdik.~ ~– Ezt jól megismertük. A neve
123   II,    XIX|       rágalmazni, bántani nem fog. Hát ezt kitalálod-e?~ ~Fanny félig
124   II,     XX|                   Asszonyom! Próbálták ezt már velem mások is. Én asszonyokkal
125   II,     XX|          elmondatott; voltak, akik már ezt a beszédet negyedszer hallották,
126   II,    XXI|            harmadik egy szép medvebőr. Ezt az utolsót alkalmasint legjobban
127   II,    XXI|              beszédein. Ha tudná, hogy ezt udvarlásnak nevezik, nem
128   II,    XXI|            mondja neki:~ ~– Úgy féltem ezt az asszonyt; ha valami baj
129   II,    XXI|     vállalkozni, úgyis jól tudta, hogy ezt a rókát egyik sem fogja
130   II,    XXI|         ellenféllel volt dolga!~ ~Hogy ezt János úr mind nem láthatja!
131   II,   XXII|            mellett, ágyánál virrasztva ezt a két nőt, kik mindegyikének
132   II,   XXII|              fog nevedre halmozni.~ ~– Ezt tehát megígéri ön nekem?~ ~–
133   II,  XXIII|                 hogy nincs felöltözve, ezt a szó betű szerinti értelmében
134   II,   XXIV|           műszavakat szabdaljak; bízom ezt műértőbb tollakra.)~ ~A
135   II,   XXIV|         hatvanezer forinttal nem tesz. Ezt nem azért mondom, mintha
136   II,   XXIV|               Mindig arra gondolt:~ ~– Ezt az asszonyt már hatvanezer
137   II,   XXIV|               egyebet várt volna, csak ezt nem… Ez valóban meglepő! –
138   II,   XXIV|                jó Rudolf. Miért bántod ezt a szegény nőt; ha ismernéd
139   II,   XXIV|             magával talál rántani?~ ~– Ezt nem értem.~ ~– Ha azt fogják
140   II,   XXIV|             mondtál! Komolyan értetted ezt?~ ~– Komolyan.~ ~Flóra egy
141   II,    XXV|            meggyőzve nem, nem, soha!~ ~Ezt a szót, a kegyelemkérés,
142   II,    XXV|                  Most tekintse nagysád ezt a két jávort egymás mellett.
143   II,   XXVI|               ahol egyszer megfordult. Ezt mondták a hírlapok, obligát
144   II,   XXVI|            vagy magamat ölni meg, vagy ezt az asszonyt.~ ~Kecskerey
145   II,   XXVI|           hiszi, hogy gyilkos. Ajánlom ezt figyelmedbe. Hahaha.~ ~Abellino
146   II,   XXVI|                elfeledkezve magáról. – Ezt senki sem fogja hinni. Azon
147   II,   XXIX|             neki, hogy legyen nyugodt, ezt jobban tudja már ő.~ ~–
148   II,   XXXI|          arccal megjegyezni, miszerint ezt alig hiszi jogosan kivihető
149   II,   XXXI|            azon esetben Abellinóból? – ezt szerette volna ismét valaki
150   II,   XXXI|              szőlőkoszorút tegyenek, s ezt a nótát húzzák a cigányok,
151   II,   XXXI|                a hároméves fiú értette ezt az élcet.)~ ~– Ah, milyen
152   II,   XXXI|            Flóra! Milyen szépen tartja ezt a fiút. Milyen kár, hogy
153   II,    Veg|               csekélységének érzetében ezt a csekélységet nem iparkodnának
154   II,    Meg|               annál inkább bevallhatom ezt a Magyar nábobnál, mert
155   II,    Meg|              az eszmém támadt, hogy én ezt az őseredeti magyar alakot,
156   II,    Meg|             evangéliumból; Jézus mondá ezt a szombatnapon mezei munkát
157   II,    Meg|       szűzesség világított az arcáról. Ezt már őrizték, mint drága
158   II,    Meg|                Magyar nábob megjelent; ezt az utolsó szép gyermeket
159   II,    Meg|     mindenfélét összeírtam; de most is ezt tartom a kedvenc munkámnak,
160   II,    Meg|         vallanom, hogy „ma” nem tudnám ezt így megírni, mint negyven