Kötet, Fezejet

  1    I,     IX|        veszedelmes volt, az udvarban Boltay uramnak nyolc asztaloslegénye
  2    I,     XI|             is bírt Pozsonyban, neve Boltay János. E gazdag kézműves
  3    I,     XI|            illett bele egy kézműves. Boltay azután mást vett el, házassága
  4    I,     XI|             élt már huszonöt év óta. Boltay ezalatt meggazdagodott,
  5    I,     XI|          beszéltek egymással. – Maga Boltay a város túlsó végén lakott
  6    I,     XI|         jeles fiú volt, mint mondák, Boltay kedvence, kit úgyszólván
  7    I,     XI|             küldé annyiszor Terézhez Boltay, hogy majd egy, majd más
  8    I,     XI|            is, hogy mind Teréz, mind Boltay igen kevés nyugtalanságot
  9    I,    XII| asszonyvédelem itt többé nem elég.~ ~Boltay örömmel ajánlkozott a pártfogásra.
 10    I,    XII|            ha meg kellene is halnia. Boltay mindenfelé eljárt a kávéházakba,
 11    I,    XII|               hanem ő gyanítja, hogy Boltay uramhoz hurcolkodtak el,
 12    I,    XII|         valami viszony volt közte és Boltay között fiatal korukban,
 13    I,    XII|           talán azért ment oda, mert Boltay urain fogadott fiával akarja
 14    I,    XII|              Miféle mesterember az a Boltay? – kérdezé Krammnétól.~ ~–
 15    I,    XII|         Mindenki dolgai után látott. Boltay urain felgyürkőzve versenyt
 16    I,    XII|           Kárpáthy, Kárpáthy!”, hogy Boltay uram utoljára rákiáltott
 17    I,    XII|           jött be az utcába, s éppen Boltay háza előtt állt meg.~ ~Fanny
 18    I,    XII|              a túlsó ajtó is, melyen Boltay uram jött az előterembe
 19    I,    XII|           mestert meglátva. – Ön az, Boltay mester? Ah, derék mester.
 20    I,    XII|     polgárokat én nagyra becsülöm.~ ~Boltay uram nem volt az az ember,
 21    I,    XII|          vagyok – monda az idegen.~ ~Boltay uramat csak az almáriom
 22    I,    XII|            valaki szemökbe mondja.~ ~Boltay uram e beszéd alatt lassankint
 23    I,    XII|             zivatarja volt rejtve.~ ~Boltay, látva, hogy a dandy távozni
 24    I,    XII|          vége a visszautasításnak.~ ~Boltay mester vissza sem tevé többé
 25    I,    XII|             párbajra kihívni.~ ~Kit? Boltay uramat? Az asztalosmestert?
 26    I,    XII|              volna előlük, felkeresé Boltay uram lakát, s benyitott
 27    I,    XII|            dörgő hangon Konrád. – Ez Boltay mester háza?~ ~– Ez – viszonza
 28    I,    XII|            átadhatja uraságod. Engem Boltay úr megbízott távollétében
 29    I,    XII|                  Én meg vagyok bízva Boltay úr által, hogy távollétében
 30    I,    XII|           ért ön ez alatt?~ ~– Engem Boltay úr minden ellene intézett
 31    I,    XII|           tegnap óta címtársa vagyok Boltay úrnak, s akármely követelés
 32    I,    XII|        ezüstsinóros hajdú keresé fel Boltay mester műhelyét, és Barna
 33    I,    XII|         sohasem volt szándéka; 2. ha Boltay mester ugyanazon téren,
 34   II,    XIV|              odavetette volna!~ ~ ~ ~Boltay mester éppen kinn állt a
 35   II,    XIV|    társadalom fenéit gyógyítgassa.~ ~Boltay mesternek volt egy kis falusi
 36   II,    XIV|           cselédet rögtön elkergette Boltay mester. De azután mindennap
 37   II,    XIV|              őt el is fogja venni.~ ~Boltay mester ilyen dolgokat hallva
 38   II,    XIV|                  Nem ez-e az élet?~ ~Boltay mester tehát nagy mogorván
 39   II,    XIV|             öreg úr nyájasan közelít Boltay mester felé, s hajdújának
 40   II,    XIV|              a kézművest.~ ~– Ez itt Boltay mester háza, uram?~ ~A megszólított
 41   II,    XIV|              szerencsés szólhatni?~ ~Boltay mester még nem jött egészen
 42   II,    XIV|           hozott, uram – szólalt meg Boltay –, s hiszem istenemet, hogy
 43   II,    XIV|     szomszédban az esztergályos.~ ~– Boltay mester, ne legyen ön türelmetlen;
 44   II,    XIV|            kiköszörüljem nevemből.~ ~Boltay mester lassan felállt az
 45   II,    XIV|          Üljön vissza helyére, derék Boltay mester. Amint ön arcát megláttam,
 46   II,    XIV|            barátságosan megszorítván Boltay mester kezét, otthagyá őt
 47   II,    XIV|            gondolatai martalékául.~ ~Boltay nyugtalanul kezde el alá
 48   II,    XIV|            örömükben.~ ~Mint látjuk, Boltay mester kérdezett, és felelt
 49   II,    XIV|      elhalaványult, némán megszorítá Boltay mester kezét, azután kifordult
 50   II,    XIV|           tudja, mi baja lehetett?~ ~Boltay mester csak víg képet csinált
 51   II,    XIV|           terv jó volt fogalmazva.~ ~Boltay még aznap kiszekerezett
 52   II,    XIV|         Fanny messziről eléje futott Boltay mester szekerének, s lehúzva
 53   II,    XIV|              sávolyos * abrosznak!~ ~Boltay megcsipkedé a leányka arcát,
 54   II,    XIV|           Fanny pajkosan kapaszkodva Boltay mester nyakába, s megcsókolva
 55   II,    XIV|        borostás orcáját –, vegyen el Boltay bácsi, magához mindjárt
 56   II,    XIV|           illik.~ ~– Jó lesz biz az, Boltay bácsi, mentől elébb, annál
 57   II,    XIV|             egy gondatlan gyermek.~ ~Boltay mester sietett Terézt felkeresni.
 58   II,    XIV|           rendben van-e az asztalon. Boltay mesternek elég ideje volt
 59   II,    XIV|            Az ízletes vacsora felett Boltay mester váltig kötekedék
 60   II,    XIV|            hárman maradtak együtt.~ ~Boltay mester eddigi víg kedélyéből
 61   II,    XIV|               szólt közbe a leány.~ ~Boltay mester elhallgatott. Nem
 62   II,    XIV|      boldogtalan lesz ő is, én is.~ ~Boltay felsóhajtott, s kis idő
 63   II,    XIV|             gyámjait, s térdre omolt Boltay előtt, fejét annak durva
 64   II,    XIV|             neki többé véletlenül.~ ~Boltay végigsimítá izzadó homlokát
 65   II,    XIV|               atyám! – vágott közben Boltay nyakába borulva a lyánka. –
 66   II,    XIV|       kiránynői termetén.~ ~Utoljára Boltay mester maga is kacagott,
 67   II,    XIV|             jó öreg ölébe.~ ~– Lássa Boltay papa, az elébb önnek mondám,
 68   II,    XIV|           mutatja be kérő gyanánt.~ ~Boltay mester kacagott, hogy a
 69   II,    XIV|             hogy azt nem próbálta.~ ~Boltay mester magánkívül volt örömében.
 70   II,    XIV|           álmot mindenki szeméről.~ ~Boltay mester olyan hosszú beszédeket
 71   II,    XIV|           Mit mondanának jó rokonai, Boltay, Teréz? Ha megvetve a derék,
 72   II,     XV|            XV. A vadász a veremben~ ~Boltay és Teréz egy szóval sem
 73   II,     XV|            magát.~ ~Egy napon, midőn Boltay mester éppen otthon volt
 74   II,     XV|       öltözött asszonyszemély, kiben Boltay mester alig bírt valami
 75   II,     XV|              azután iparkodott, hogy Boltay mester szóhoz ne juthasson,
 76   II,     XV|          asszonyság, s odaveté magát Boltay úr lábaihoz, elébb a kezeit,
 77   II,     XV|         tenger mennyiségű könnyeket. Boltay, ki nem volt szokva ilyen
 78   II,     XV| mindenekfelett becsületes, nagylelkű Boltay úr, engedje, hogy lábai
 79   II,     XV|             leginkább meg kell tudni Boltay úrnak, hogy milyen szerencsétlen
 80   II,     XV|              anya vagyok én. Óh, óh, Boltay úr, maga sem képzelheti
 81   II,     XV|             így állanának az ég felé Boltay úr hajai. Végtére tegnap
 82   II,     XV|          vittek a sírba, a Dunába.~ ~Boltay mester fejében a sok mindenféle
 83   II,     XV|             nincs több kívánságom.~ ~Boltay mester egészen elérzékenyült
 84   II,     XV|             fel jámbor nehezteléssel Boltay. – Van énnekem cselédem
 85   II,     XV|            újólag meg akarta ragadni Boltay csizmáit, de az emberséges
 86   II,     XV|            távollétet arra használta Boltay mester, hogy elment egy
 87   II,     XV|              hatású rongyait.~ ~Hogy Boltay mesternek az ilynemű vásárlásoknál
 88   II,     XV|       hitének kellene lenni, minővel Boltay mester van megáldva. Nem
 89   II,     XV|              múlva előállt a szekér. Boltay mester kérte a mélyen megszomorodott
 90   II,     XV|         került a jó asszonyságnak.~ ~Boltay mester azonban nem ült mellé,
 91   II,     XV|            azonban sem a kocsis, sem Boltay mester egyáltaljában meg
 92   II,     XV|             őt felemelni. – Végre is Boltay mester szedte fel a földről,
 93   II,     XV|         onnan. – Szerencsétlenségére Boltay mester házában minden szoba
 94   II,     XV|              mint egy granárium. *~ ~Boltay mester odakinn, falusi házában
 95   II,     XV|       Mayerné benne emberére talált; Boltay mester csak arra kért engedelmet,
 96   II,     XV|              a felvett szöveget, ami Boltay mestert csendes szemlélődéseiben
 97   II,     XV|         megvehetné; minek örül ez?~ ~Boltay mesterhez érve, annak meg
 98   II,     XV|              őt bele; kénytelen volt Boltay mester figyelmeztetni rá,
 99   II,     XV|              lenni, és viszont, hogy Boltay mesternek ugyanazok eszébe
100   II,     XV|            sajátságos okai vannak.~ ~Boltay megígérte, s csak a főúr
101   II,     XV|              ellehetsz, amíg az öreg Boltay él; bár az isten éltesse
102   II,     XV|              hogy mi lesz belőle, ha Boltay meghal. Addig, míg Boltay
103   II,     XV|            Boltay meghal. Addig, míg Boltay él, tán kárba vész drága
104   II,     XV|            kicsinyt fáradjon érte.~ ~Boltay mester sohasem szokott ezzel
105   II,     XV|       egyedül maradtak a kávézásnál. Boltay nem talált rá okot, hogy
106   II,     XV|       hamarább hervadnak.~ ~– Csitt, Boltay jön!…~ ~Az öreg úr belépett,
107   II,     XV|          menni.~ ~– Szívesen, felelt Boltay, hová parancsolja?~ ~– Haza
108   II,     XV|            tudtára, ez a vastag fejű Boltay egy betűt sem gyaníthat
109   II,     XV|           leány, arany eszű leány!~ ~Boltay egy percre kiszólt a kocsisához,
110   II,     XV|         Fanny.~ ~Erre ismét belépett Boltay.~ ~– Egy percig várjon még,
111   II,     XV|             vagy poil de chèvre… *~ ~Boltay megijedt az idegen szavaktól.~ ~–
112   II,     XV|       legelső boltnál ismét leszállt Boltay; tűzkövet vagy mit árultak
113   II,     XV|     Ugyanazon öltönyben volt, melyet Boltay mester vett számára. Ah,
114   II,     XV|          őket ott vigadni.~ ~Ezalatt Boltay uram is szépen hazaballagott.
115   II,     XV|           Kezet csókoltak egymásnak… Boltay mester nem értett semmit.~ ~
116   II,     XV|       Jánosnak. Ki megy érte? Elmegy Boltay mester maga. Az ő lábai
117   II,     XV|             perc alatt útban vannak. Boltay, Teréz a hintóban ülnek
118   II,     XV|         alatt megjárják az utat, ami Boltay mester csendes hajtásával
119   II,     XV|        derült, mint a feslő rózsa.~ ~Boltay mester egyre pödrötte a
120   II,     XV|              érzelemmel szorítja meg Boltay kezét, azután Terézét, most
121   II,     XV|       hetivásáros kocsin érkezett ki Boltay falusi lakába valami cselédféle
122   II,     XV|         ugyanazon öltözetben, melyet Boltay mester vett neki; az úton
123   II,     XV|             is érkezék szerencséssen Boltay mezei lakába; a mennyei
124   II,   XVII|           gondolhatott volna!~ ~– No Boltay mester – monda a nábob megrázva
125   II,   XVII|             majd egyszer a télen, jó Boltay – folytatá Kárpáthy. – Ha