Kötet, Fezejet

1001    I,   VIII|                fel a vad állat bőrén; de az meg sem mozdult. Egy második
1002    I,   VIII|            bikának. Villámgyorsan ugrott az egyszerre talpra, fejét
1003    I,   VIII|                  azt össze, melynek vége az idegen lovag kezében volt,
1004    I,   VIII|                  vágni hátulról a bikát, az mindig sebesebben rohant;
1005    I,   VIII|                 végre a versenytérre ért az összegyűlt népség ordító
1006    I,   VIII|                  vivátozva kísérte végig az utcákon az új pünkösdi királyt,
1007    I,   VIII|                 kísérte végig az utcákon az új pünkösdi királyt, kinek
1008    I,   VIII|                  kastélyába kellett mind az esküdtekkel egyetemben megtérnie.~ ~
1009    I,   VIII|                    Fenntartjuk magunknak az alkalmat e kastélyról s
1010    I,   VIII|                 el, s csűrök égnek le, s az égés lángjai közt ott húzzák
1011    I,   VIII|              táncra kerekítő nótáikat, s az urak táncolnak parasztmenyecskékkel.~ ~
1012    I,   VIII|               Mindezek helyett most csak az örök pohár vad mulatságát
1013    I,   VIII|                 üres teremben körbeülnek az eredeti fickók egy nagy
1014    I,   VIII|              nagy gömbölyű asztal körül; az egész teremben semmi összetörhető
1015    I,   VIII|                 melyet nem lehet letenni az asztalra, hanem amint a
1016    I,   VIII|                  dalolni:~ ~Valahányszor az oláh mondja: „szinyetátye” *
1017    I,   VIII|                    szinyetátye” * stb.~ ~Az eredménye e jeles mulatságnak
1018    I,   VIII|            eredménye e jeles mulatságnak az szokott lenni, hogy majd
1019    I,   VIII|                 egy ember marad utoljára az asztalnál, aki rendesen
1020    I,   VIII|                   milyen kimenetele lesz az esti mulatságnak. Amint
1021    I,   VIII|                    Mikor neszmélyire jár az örök pohár, akkor a közönség
1022    I,   VIII|                sorba csókolja jókedvében az őt vezető hajdúkat.~ ~De
1023    I,   VIII|            heverők ordít nak és nyögnek, az utolsó hős birkózásnak ered
1024    I,   VIII|       fogdmegeivel, s úgy kell lekötözni az ágyba.~ ~Egyszer valami
1025    I,   VIII|           próbáltak ilyképpen, akkor meg az egész társaság azt képzelte,
1026    I,   VIII|         megkönnyebbítse a hajót, kihányt az ablakon minden széket és
1027    I,   VIII|       változatosságot ígér, s arra, hogy az ember gyönyörűségét találhassa
1028    I,   VIII|            olvasni nem szoktunk.~ ~Amint az esküdtek felvezették Jancsi
1029    I,   VIII|                 felvezették Jancsi úrhoz az új pünkösdi királyt, a nagy
1030    I,   VIII|                 Hát mit mívelsz ez alatt az esztendő alatt?~ ~A legény
1031    I,   VIII|                magadat; beültetnélek ide az úri kompánia közé, adnék
1032    I,   VIII|           tartani, csak a szemérmetesség az, amiről a parasztra rá lehet
1033    I,   VIII|           pünkösdi királyságnak, leveted az úri gúnyát, s beállva hozzám
1034    I,   VIII|               mentét, s szolgálod azokat az urakat, akikkel együtt ittál
1035    I,   VIII|                   Hogy fognak káromkodni az úrfiak s pironkodni a dámák,
1036    I,   VIII|               háromnegyed négyre kitelik az uraságod és nemességed,
1037    I,   VIII|                való pénzt ezer forintot, az első ezer itt van a bugyillárisban.
1038    I,   VIII|                 ha készen lész, gyere le az ivóterembe. Goromba légy
1039    I,   VIII|        észreveszik, hogy paraszt vagy; s az urakat csak a kölyök neveiken
1040    I,   VIII|                Miska öltöztetve úrnak.~ ~Az ivóteremben már ekkor nála
1041    I,   VIII|                is vígan voltak, mert itt az a szokás, hogy mindenkit
1042    I,   VIII|               várnak. A háziúr bemutatta az érkezőt vendégeinek mint
1043    I,   VIII|            székre leül, ahogy lekönyököl az asztalra, ahogy a kalapját
1044    I,   VIII|                 itt ütni a fejét, míg ez az egész világgal csak úgy
1045    I,   VIII|                látásnál felismerte benne az urat, sőt némelyek még azt
1046    I,   VIII|                  alatt pajtásságot ivott az egész társasággal, s oly
1047    I,   VIII|            magaviseletet elsajátítani.~ ~Az örök pohár eközben elkezdte
1048    I,   VIII|                  sokkal szebbnek találta az eddiginél.~ ~Kalotai Frici
1049    I,   VIII|             helyén volt Frici irányában, az egész társaság által hatalmas
1050    I,   VIII|                tökéletes hőse lett Miska az úri társaságnak, ivásban
1051    I,   VIII|                megvetése a pénznek, mert az sohasem szokta visszafizetni.~ ~
1052    I,   VIII|              kezdődik a mámor, mikor már az ember nem érzi a bor ízét,
1053    I,   VIII|                miután kivitelére nemcsak az szükséges, hogy a bornak
1054    I,   VIII|       keresztülpatakzása alatt a gégefő, az ádámalmacsutája meg ne mozduljon,
1055    I,   VIII|             mozduljon, hanem még efelett az is, hogy ugyanakkor félbeszakítatlan
1056    I,   VIII|                  kudarcnak lett okozója, az ivók egymáson nevettek,
1057    I,   VIII|                  egymáson nevettek, mert az éneket mindegyik kénytelen
1058    I,   VIII|            kénytelen volt félbeszakítani az ivás alatt.~ ~Kis Miska
1059    I,   VIII|                 egy darabig csak ment is az ének, de akkor a cigányútra
1060    I,   VIII|                 egyszerre visszacsapódva az elfojtott lélegzet, mint
1061    I,   VIII|               szoktak vele dicsekedni.~ ~Az egész asztal felugrált,
1062    I,   VIII|                   mert megöllek! Megölöm az egész kompániát!~ ~E szóra
1063    I,   VIII|                   E szóra ki-ki menekült az ajtók felé; ismerték már
1064    I,   VIII|              parancsolni, meghúzta magát az asztal alatt.~ ~Csak Kis
1065    I,   VIII|                 miszerint igen nagy foka az ittasságnak volt arra szükséges,
1066    I,   VIII|                  valaki kikössön vele, s az ily merénylet rendesen azzal
1067    I,   VIII|           rendesen azzal végződött, hogy az éktelen Brontes * könnyebb
1068    I,   VIII|              kísérlet miatt, s feldöntve az előtte álló székeket kinyújtott
1069    I,   VIII|                 gavallér szokva volt már az ilyen viadalokhoz, s amint
1070    I,   VIII|                    Egy kézzel megragadni az ellenfél nyakravalóját s
1071    I,   VIII|                is rendesen sikerül, csak az ember ne restelljen egypár
1072    I,   VIII|              hogy a fokos se törje be.~ ~Az ajtókból visszatekintő cimborák
1073    I,   VIII|                  s azután egész reggelig az ő egészségére ittak.~ ~Kutyfalvi
1074    I,   VIII|                   el kell mondanom, hogy az Alföldön és különösen a
1075    I,   VIII|        megszöktessék őket a társaságból; az ilyen kompániák tagjai többnyire
1076    I,   VIII|       szolgálóikkal, mint feleségeikkel. Az ilyen társulatok a legjobb
1077    I,   VIII|                poéta volnék, nevezhetném az ilyen hímtársaságokat erdőknek
1078    I,   VIII|    akasztófavirág ott virágzik szépen.~ ~Az 1825-iki országgyűlés némi
1079    I,   VIII|         Pozsonyban is megtalálják, mégis az akkori időknek volt már
1080    I,   VIII|                  amely más ágakat oltott az elvadult kedélyek galagonyatüskéibe;
1081    I,   VIII|                 a torkot és tüdőt, hanem az észt és szívet is, eszébe
1082    I,   VIII|               szívet is, eszébe juttatja az embernek, hogy vannak érdekek,
1083    I,   VIII|           borozóasztalon túlterjednek; s az a föld, melyet beszántunk,
1084    I,   VIII|                 szokott felugrani, mikor az uraság a hintóban ül.~ ~
1085    I,   VIII|              Mindenki bámulta, nem ugyan az eszét, mert azzal keveset
1086    I,   VIII|                célokat táplál magában.~ ~Az ilyen titkok nagyon hamar
1087    I,   VIII|             hamar el szoktak terjedni, s az öreg Kárpáthynak furcsa
1088    I,   VIII|           fennhangon hahotázni; ilyenkor az jutott eszébe, hogy nehány
1089    I,   VIII|                 hogy nehány nap múlva ez az ünnepelt gavallér az ő hajdúja
1090    I,   VIII|                  ez az ünnepelt gavallér az ő hajdúja fog lenni; néha
1091    I,   VIII|                  hajdúja fog lenni; néha az ágyban felült kacagni, sőt
1092    I,   VIII|               Milyen derék mulatság lesz az, az annyiszor diadalmas
1093    I,   VIII|                  derék mulatság lesz az, az annyiszor diadalmas hőst
1094    I,   VIII|           pünkösdi király ott várakozzék az előszobában, s Jancsi úrhoz
1095    I,   VIII|             becsületes embert tíz percig az előszobában?~ ~Jancsi úr
1096    I,   VIII|               megfogadom, hogy éhen vagy az akasztófán ne vesszen.~ ~–
1097    I,   VIII|                Csak egyet nem értett még az egészből.~ ~– Hogy vehettél
1098    I,   VIII|                 nem vagy nemesember.~ ~– Az is nagyon egyszerű. Amidőn
1099    I,   VIII|               genealógiát, én kifizettem az ezer forintot, ők atyafivá
1100    I,   VIII|               vele, addig ő játszotta ki az egész világot, komolyan
1101    I,     IX|               nagyon drágán vásárlák meg az európai míveltséget; a honszeretet
1102    I,     IX|          ismerete lényeges alkatrészei-e az európai míveltségnek?~ ~
1103    I,     IX|                 hazában, s azáltal vélte az ősi szokásokat, az ép eredeti
1104    I,     IX|                 vélte az ősi szokásokat, az ép eredeti magyar vért megőrizhetni,
1105    I,     IX|              végigmuzsikáltatták magukat az utcán, hétről hétre jártak
1106    I,     IX|              öntudatban, hogy ők nemcsak az igazi életbölcsesség feltalálói,
1107    I,     IX|                  még csak nem is ismerik az idegen dolgait.~ ~E két
1108    I,     IX|                  kell tanulni, mert hisz az asszony akkor legjobb, ha
1109    I,     IX|               sem tud; a fiak csak abban az esetben vetették magukat
1110    I,     IX|              annyira elszaporodtak, hogy az ősi ugarokon nem volt mindnyájok
1111    I,     IX|                neki semmit tudni.~ ~Nép? Az nem létezett sehol. Mikor
1112    I,     IX|              néha találkoztunk vele, meg az úriszéken, hanem akkor nem
1113    I,     IX|          delnőink, kik anyjukká fogadták az elárvult nemzeti ügyet,
1114    I,     IX|         bírandnak, mint utolsó csillagai az éjszakának és első csillagai
1115    I,     IX|              hazai nyelvet, s megcáfolák az előítéletet, mely ez osztályt
1116    I,     IX|                 helyzetek közt nyílt meg az ezernyolcszázhuszonötödik
1117    I,     IX|            ismeretlen.~ ~Ha nehány hóval az országgyűlés megnyílása
1118    I,     IX|                 siettek azt elfeledtetni az utókorral.~ ~Mint egykor
1119    I,     IX|              megszerezték a regálisok. * Az országgyűlés hazaidézett
1120    I,     IX|            vegyes ülés előtt megállanánk az országház ajtajában, szívünk
1121    I,     IX|                 teremben elmondania: „Én az indítvány ellen (vagy mellett)
1122    I,     IX|           szavazok”, alig bír megküzdeni az akadályokkal, hosszabb beszédet
1123    I,     IX|                  örökös céltáblája lévén az ifjú ellenzék gúnnyilainak,
1124    I,     IX|              dicsőség tárgyává teheti, s az ország előkelő urainak,
1125    I,     IX|            találkozhatik oly helyen, hol az előle meg nem szökhetik,
1126    I,     IX|                védelmezheti.~ ~Ha bátyja az ellenzékhez tartozott volna,
1127    I,     IX|            kíváncsisággal és kedvvel jár az országgyűlési karzatokra,
1128    I,     IX|          színházba nagyobb kedvvel, mint az országgyűlésbe.~ ~Ma éppen
1129    I,     IX|                  nem érti, untatni kezdi az egyhangú mulatság, a figyelmezők
1130    I,     IX|              vérű főurak közül felkelnek az asztaltól, túlnan ülő társaikkal
1131    I,     IX|                mit beszélnek ott most.~ ~Az egyik karzaton, melyet vegyesen
1132    I,     IX|              magyar nadrágban, kik közül az egyik már régen itt van
1133    I,     IX|                 kérdezgetik amazt: – „Ki az, aki most a székéről felkelt?
1134    I,     IX|              most a székéről felkelt? Ki az, aki ott tollát a kalamárisba
1135    I,     IX|                  kalamárisba mártja? Hát az ott, aki háttal van fordulva?
1136    I,     IX|                 Ki a liberális, s ki nem az?” s több efféle. Ez pedig
1137    I,     IX|               feleleteket tud adni, mert az országgyűlés megnyitása
1138    I,     IX|                 melyik kávéházba szokott az egyik, melyikbe a másik
1139    I,     IX|                tud állani.~ ~– Nézzétek, az ottan Kárpáthy Béla! – mutatja
1140    I,     IX|                  mutatja a többieknek. – Az ám a derék ember, nincs
1141    I,     IX|                nincs olyan liberális fiú az egész mágnási táblánál!
1142    I,     IX|                 El lehet képzelni, mikor az édes unokabátyja ellen feltámad,
1143    I,     IX|       unokabátyja ellen feltámad, amidőn az a konzervatív párthoz tartozik.
1144    I,     IX|          urambátyám ellen szólani? Pedig az csak szolgabíró. Ez, barátim,
1145    I,     IX|      helybenhagyják, okos ember ám ez!~ ~Az ifjabb Kárpáthy ezalatt
1146    I,     IX|        összegyűlni, kivéve egy helyet és az a templom, ott is az orgona
1147    I,     IX|                  és az a templom, ott is az orgona mellett szokott ülni
1148    I,     IX|            szokott feltűnni. Elég. Ebből az a tanulság, hogy tehát szereti
1149    I,     IX|                  Azzal menni akar, s íme az ajtót, melyen bejött, zárva
1150    I,     IX|               zörgetni veszedelmes volt, az udvarban Boltay uramnak
1151    I,     IX|                  kertész ki fogja nyitni az ajtót. Képzelhetni, mily
1152    I,     IX|                mosdott. Ehhez járult még az a kegyetlenség is, hogy
1153    I,     IX|         kegyetlenség is, hogy éjféltájon az eső megeredt, úgy szakadt
1154    I,     IX|                mintha cseberből öntenék, az egész kertben pedig sehol
1155    I,     IX|               meg ezer aranya; ha veszt, az az elégtétele, hogy a hölgy
1156    I,     IX|                ezer aranya; ha veszt, az az elégtétele, hogy a hölgy
1157    I,     IX|                 egy év múlva tökéletesen az lesz, ami a nénjei.~ ~–
1158    I,     IX|                 a karzaton; itt mindjárt az ötödik oszlopnál, pontban
1159    I,     IX|                tizenegy órakor, ott ahol az a sok jurátus áll…~ ~Ilyen
1160    I,     IX|                  mint aki fél; szemeivel az előtte állók vállain keresztül
1161    I,     IX|              vállain keresztül iparkodik az alant ülőkre letekinthetni,
1162    I,     IX|           észreveszi, és elriad. Bárcsak az ördög elvinné előle azt
1163    I,     IX|                   És azzal megszökött.~ ~Az eltűnése által támadt hézagon
1164    I,     IX|           eltávozott.~ ~– Valóban ő volt az – mondák oda alant. – Ez
1165    I,     IX|                  E percben hangzottak el az ellenzék utolsó szónokának
1166    I,     IX|               zaj ez? – kérdék egymástól az egy csoportbasa beszélgető
1167    I,     IX|            honatyák. – Miről volt szó?~ ~Az elnök a további ingerlékeny
1168    I,     IX|             szavazat alá bocsátani, hogy az alsóház végzése elfogadtassék-e
1169    I,     IX|              méltó aggodalom honolt, míg az igent vagy nemet kimondták;
1170    I,     IX|                 Hát azt mondta, hogy „Én az alsóház indítványát elfogadom.”~ ~–
1171    I,      X|               senki sem veheti magára.~ ~Az apa valami közpénztár kezelője
1172    I,      X|          nevelőintézetekbe irattik őket, az egyik kitűnően megtanult
1173    I,      X|                  voltak nemes hajlamaik. Az apa olykor elgondolá: „Ebből
1174    I,      X|             amennyit szabad volt kiadni; az apa jól látta ezt, törte
1175    I,      X|           redoute-okban ismerkedett meg; az talán el fogja majd venni,
1176    I,      X|               vigalmak, a pipere, a fény az elborzadásig sokat megemésztenek,
1177    I,      X|             családfő ebédjét.~ ~Emellett az asszony is gondatlan volt,
1178    I,      X|              volt több pénze, mint éppen az utolsó napok konyhaköltsége,
1179    I,      X|              ananászt.~ ~Egy napon aztán az történt, hogy a fennsőbb
1180    I,      X|              találtatott.~ ~Ide vezetett az apai könnyelműség.~ ~Mayert
1181    I,      X|                  városban egyébről, mint az ő bukásáról.~ ~Élt azonban
1182    I,      X|               testvérét ne csukják be, s az ellene támasztott bűnvádi
1183    I,      X|               eperhez hasonlító ajkaikat az öreg, összetöpörödött kezekkel
1184    I,      X|               azáltal érheted el – szólt az éltes hölgy –, ha családodnak
1185    I,      X|              hogy magukon segíthessenek. Az isten őrizze meg őket attól,
1186    I,      X|            többinek is majd mutat dolgot az isten, és még bizonyosan
1187    I,      X|              lesz neki azt mondani, hogy az más Mayer leánya, nem az
1188    I,      X|                 az más Mayer leánya, nem az ő testvéreé, hisz ilyen
1189    I,      X|               pedig a kozmás levesekhez; az egész család naphosszant
1190    I,      X|             egymásról. Pedig voltaképpen az úr ezalatt a kávéházban
1191    I,      X|          legolcsóbb kávéházi fogyasztás, az asszonyság bízta a pesztonkára
1192    I,      X|                 kik észre nem veszik, ha az utcán lenézik őket legjobb
1193    I,      X|               örömük, büszkeségük legyen az elkezdett munkához; mikor
1194    I,      X|                elkezdett munkához; mikor az egész család összejön, eldicsekszenek
1195    I,      X|                  haladt vállalatában, és az olyan jólesik!~ ~Ez ösztön
1196    I,      X|             ösztön hiányzott Mayeréknál; az ő munkájokon a paradicsomi
1197    I,      X|              voltak hirdetve mindenfelé, az idén nekik itthon kellett
1198    I,      X|                 közt lepte meg leányait, az asszony új főkötőket vásált,
1199    I,      X|            viseletek újra kicsinosultak, az ételek kezdtek jobbak lenni,
1200    I,      X|              jobbak lenni, Mayer úr maga az eddig csak vasárnap élvezett
1201    I,      X|                 nem tűnt volna fel, mint az isten madarainak a meglepett
1202    I,      X|                  oda – ha egy napon maga az asszony meg nem súgta volna
1203    I,      X|                 a művészetben, miszerint az igazgató jónak látta fizetését
1204    I,      X|                  ami moarénak * látszik, az csak habos tafota, * aztán
1205    I,      X|             habos tafota, * aztán nem is az eredeti árán veszi azokat
1206    I,      X|                  volt.~ ~E naptól kezdve az egész háznép különösen kezdte
1207    I,      X|                   Milyen jó leányok ezek az én leányaim! – mondá a boldog
1208    I,      X|                 voltak faragva. A darab, az ezüstkupakot nem is számítva,
1209    I,      X|          tajtpipám van.~ ~– Szép – szólt az anélkül, hogy ránézett volna.~ ~–
1210    I,      X|             Teréznek a szép műdarabot.~ ~Az fogta száránál fogva a pipát,
1211    I,      X|                 nőttek már szarvai, hogy az ajtón nem fér be velök,
1212    I,      X|               hogy viseli. Ön egy bamba. Az egész világ tudja, hogy
1213    I,      X|                  egész világ tudja, hogy az ön leánya egy gazdag főúrnak
1214    I,      X|                  Hirtelen annyifelé ment az esze, hogy maga hátramaradt
1215    I,      X|                  forint havidíjból, amit az ön leánya kap, százakat
1216    I,      X|                valamit, amit ő hisz.~ ~– Az nem igaz. Megtudhatja ön
1217    I,      X|                   Megtudhatja ön magától az igazgatótól, ha akarja.~ ~–
1218    I,      X|             aztán nem is oly fényűzés ám az, amilyennek néném gondolja.
1219    I,      X|                primadonnáktól veszi.~ ~– Az sem igaz, újdonan vásárlott
1220    I,      X|              hintóban ülni, csak ön maga az az ostoba, ki nem látja
1221    I,      X|           hintóban ülni, csak ön maga az az ostoba, ki nem látja a fejére
1222    I,      X|               vásárolt ott a leánya. Biz az felyülhaladta a háromszáz
1223    I,      X|               jól volt értesülve. Hiába. Az embernek mindig vannak jó
1224    I,      X|                 fizetése van lányának.~ ~Az igazgató könyv nélkül emlékezett
1225    I,      X|              vevé magának, hogy kitagadá az elvetemült leányt mindenféle
1226    I,      X|                 leányai anyjostul együtt az egész ebéd alatt nem tesznek
1227    I,      X|         szemeikhez, s még jobban sírtak; az asszony nagy zokogva felelt:~ ~–
1228    I,      X|               hívatnak neki doktort?~ ~– Az ő betegségét doktor nem
1229    I,      X|            elkezdé a fogait piszkálni.~ ~Az asszony egy ideig hallgatott,
1230    I,      X|                 csak téged emleget, csak az apját szeretné látni, csak
1231    I,      X|              örömest meghalna.~ ~E szóra az egész család, mint egy orgona
1232    I,      X|              Mayer uram úgy tett, mintha az orrát fúná.~ ~– Hát hol
1233    I,      X|                  hát mégsem egészen igaz az, amit Teréz beszélt felőle.~ ~
1234    I,      X|               nagy bűn, de ebből még nem az következik, hogy eladta
1235    I,      X|                Hm. Tehát rólam is beszél az a rossz leány.~ ~– Azt hiszi,
1236    I,      X|                  közbeszakítá a beszédet az általános siralom ismét.~ ~–
1237    I,      X|              Mayerné – soha fel nem kelt az ágyból, nem is hagyja azt
1238    I,      X|           elérzékenyülve.~ ~Erre a szóra az egész család a nyakába borult,
1239    I,      X|             világon.~ ~Alig várták, hogy az asztalt elszedjék, felöltöztették
1240    I,      X|              amit Matild irányában érez, az semmi sem egyéb, mint a
1241    I,      X|             tisztelet, arról pedig, hogy az ifjú leányzó erényei mily
1242    I,      X|                   Mayer, Mayer! Hol volt az eszed, midőn a másik fél
1243    I,      X|               leánynál ugyan azt felelné az ember az ilyen imádónak,
1244    I,      X|               ugyan azt felelné az ember az ilyen imádónak, hogy ha
1245    I,      X|            művészetnek szabad hódolni, s az nem csábítás, az csak tisztelet,
1246    I,      X|              hódolni, s az nem csábítás, az csak tisztelet, kitüntetés,
1247    I,      X|                  akik halálra nevettetik az embert tréfáikkal, akik
1248    I,      X|                  kötekedni, megkóstolják az ételeit, ellopják a palacsintát,
1249    I,      X|             észre Mayer uram, hogy midőn az utcán találkozik ezen grófokkal
1250    I,      X|               sem néz a másikra, hanem ő az olyan dolgokon, amik neki
1251    I,      X|                amidőn kocogás hallatszik az ajtón, s minthogy senki
1252    I,      X|             cimbora odaugrik, s feltárja az ajtót gondolva, hogy ez
1253    I,      X|           csuklani ijedtében. Teréz volt az…~ ~Az éltes kisasszony,
1254    I,      X|              ijedtében. Teréz volt az…~ ~Az éltes kisasszony, anélkül,
1255    I,      X|            zavarjuk.~ ~Mayer papa kapott az ajánlaton, hogy testvérét
1256    I,      X|        eltávolíthatja, s nyitotta előtte az ajtót, keresztülvezetve
1257    I,      X|                szobákba.~ ~Alig tette be az ajtót, midőn víg kacaj hangzott
1258    I,      X|             midőn víg kacaj hangzott fel az elhagyott társaság közepéből;
1259    I,      X|             választá. Nem szólok felőle. Az ilyenről legjobb hallgatni;
1260    I,      X|                még egy leánya van önnek, az is tizenkét éves már, és
1261    I,      X|         leányában elvesztett, mentse meg az ötödikben, mert tudom jól,
1262    I,      X|           polgárleányhoz illő módon. Még az ő lelke romlatlan, még isten
1263    I,      X|                 jó szándokomban megsegít az isten. Jónak látom egyébiránt
1264    I,      X|               miszerint nem hiába mondám az elébb, hogy „követelem”,
1265    I,      X|             mindenha.~ ~Ezzel megfordult az éltes kisasszony, s elhagyá
1266    I,      X|                 míg őt maga előtt látta, az esze állva maradt, egy gondolatnak
1267    I,      X|                 kiküszöbölte. A leányok, az ifjoncok mulatságos észrevételekkel
1268    I,      X|                  észrevételekkel kísérék az aggszűz megjelenését, s
1269    I,      X|                vagy tékozlást vethetni-e az én szememre?~ ~Eközben hevesen
1270    I,      X|             vendégeivel.~ ~Amit beszélt, az végtére is nagy hatást szült,
1271    I,      X|                  hatást tudniillik, hogy az úrfiak mind megszökdöstek
1272    I,      X|             lelúgozzák, lapáton vetik ki az utálatos, fertelmes meregkeverőnét.~ ~
1273    I,      X|               megelőzze Terézt, ha netán az fenyegetését foganatba találná
1274    I,      X|                akarja adni.~ ~Schmerz úr az egész beszéd alatt egyre
1275    I,      X|               keresni fel, remélve, hogy az majd határozottabb választ
1276    I,      X|        végighallgatta ügyvédi türelemmel az eléadott ügyet, s szelíd,
1277    I,      X|             iránt, akikre meg haragszik, az egész törvényszéket úgy
1278    I,      X|               törvényszéket úgy forgatja az ujján, mint a gyűrűt.~ ~
1279    I,      X|             pörös papiros között találta az érdemes kriminális asszesszort,
1280    I,      X|                volt megengesztelődve, ha az igazságos fél ügyesen kivágta
1281    I,      X|           kinyitott okiratba tette, hogy az olvasás fonalát el ne veszítse,
1282    I,      X|              pedig ez csak szójárás volt az asszesszor úrnál; így szokta
1283    I,      X|              miszerint szavainak hatását az arcokból olvashassa. Nagyon
1284    I,      X|                      Hát miért mondja el az úr nekem mindezeket?~ ~Mayer
1285    I,      X|                Micsoda? Hát azt gondolja az úr, hogy én az úrnak pártját
1286    I,      X|                  gondolja az úr, hogy én az úrnak pártját fogom fogni? –
1287    I,      X|            pártját fogom fogni? – kiálta az asszesszor oly hangon, mintha
1288    I,      X|                  végigbeszélni.~ ~– Mit? Az ön háza! Akkor az ön háza
1289    I,      X|                   Mit? Az ön háza! Akkor az ön háza tisztességes ház
1290    I,      X|        tisztességes ház volt, most pedig az ön háza Sodoma és Gomorrha, *
1291    I,      X|                családdal áldotta meg önt az isten, és az úr hogy tette
1292    I,      X|             áldotta meg önt az isten, és az úr hogy tette őket világcsúfjaivá,
1293    I,      X|             megtanította őket, hogy kell az utcán menőket elfogni szemeik
1294    I,      X|                  Most még egy leánya van az úrnak; az utolsó, a legszebbik,
1295    I,      X|                 egy leánya van az úrnak; az utolsó, a legszebbik, a
1296    I,      X|             legkedvesebbik. Mikor még én az úrék házához jártam, kicsiny
1297    I,      X|              volt. Nem emlékezik már reá az úr? És most ezt is el akarja
1298    I,      X|               most ezt is el akarja adni az úr? És haragszik, ellenkezik,
1299    I,      X|                 irtózat és pokol tüze! S az úr még kifogásokat tesz?
1300    I,      X|             hiszen nagy kincstől akarják az urat megfosztani, amit jó
1301    I,      X|           borzalom miatt.~ ~– Azt mondom az úrnak, ha még hajlandó a
1302    I,      X|              tanácsot bevenni – folytatá az asszesszor kérlelhetlen
1303    I,      X|                  Teréz testvérje kívánja az úrnak Fanny leányát magához
1304    I,      X|              magam leszek, aki bezáratom az urat.~ ~Mayer ijedtében
1305    I,      X|                kérdezte – hogy „Hová?”~ ~Az asszesszort egy percre meglepte
1306    I,      X|                   Hová? Azon esetben, ha az úrnak tudomásával vannak
1307    I,      X|                  és ment. Alig talált ki az ajtón, melyen bejött, s
1308    I,      X|              bejött, s tántorogva ért le az utcára; az ácsorgók nevetve
1309    I,      X|             tántorogva ért le az utcára; az ácsorgók nevetve mondák
1310    I,      X|             leányt bele lehetne fojtani, az ember maga is beleugorhatnék!”~ ~
1311    I,      X|                kötni, varrni, este aztán az „Áhítatosság óráit” olvasni
1312    I,      X|                 többé!~ ~– Szegény Fáni, az a vén csont meg is fog verni.~ ~–
1313    I,      X|                  azt Fanny a papának, ha az csakugyan engedni akarna
1314    I,      X|                     Tudta, hogy mindenki az ő arcára néz. Azt is tudta,
1315    I,      X|             szétszedett hímzőráma feküdt az asztalon.~ ~– Mit mondtál? –
1316    I,      X|                    Én itt akarok maradni az anyámnál és a nénéimnél.~ ~–
1317    I,      X|             anyámnál és a nénéimnél.~ ~– Az anyádnál és a nénéidnél?
1318    I,      X|                 és a nénéidnél? És lenni az, ami ők?~ ~Azzal megfogá
1319    I,      X|                  rajtok, utoljára került az asszony. Már annak nem jutott
1320    I,      X|            fájdalmat okozott.~ ~Mayer úr az egész alatt egy szót sem
1321    I,      X|             Terézhez. A leány végig sírt az utcán.~ ~A megvert leányok
1322    I,     XI|             Mikor azután felvitte Jézust az ördög egy nagy magas hegyre,
1323    I,     XI|                  a gazdagok lopnak; hogy az életfenntartás ösztöne oly
1324    I,     XI|                 Ős időktől kezdve, mióta az aranyat és a szerelmet ismerik,
1325    I,     XI|                 ismerik, a szerelem volt az istenség jelképe és a pénz
1326    I,     XI|               istenség jelképe és a pénz az ördögé. Oly ritka eset-e,
1327    I,     XI|                   Oly ritka eset-e, hogy az istent eladják az ördögért?
1328    I,     XI|                   hogy az istent eladják az ördögért? Nagyon sűrű. És
1329    I,     XI|                megmutatja neki a gazdag, az örömökben és élvezetekben
1330    I,     XI|               Teréz nagynénjénél lakott. Az ifjú, hajlékony lelkületre
1331    I,     XI|             három év.~ ~Régi eszme, hogy az emberi szívben a jó és rossz
1332    I,     XI|               alszik. Amelyiket ápolják, az nő meg, és elhagyja testvérét,
1333    I,     XI|           kellett mennie, meglátva, hogy az utcán Matild jön szemközt
1334    I,     XI|          megvallva gondolatát, mert hisz az eszme nem volt tisztátalan,
1335    I,     XI|                 Nem olyan nagy csapás ám az a szegénység. Akik közelebbről
1336    I,     XI|             tudott szerezni; összejöttek az ismerős ifjak, lyánkák,
1337    I,     XI|               hiba volna azt hinni, hogy az egyszerű emberek nem értenek
1338    I,     XI|                  gyönyör, milyen élvezet az, midőn a fiatal férfi, leány,
1339    I,     XI|          legelőször megjutalmazva látja; az a büszke öntudat, hogy önmagának
1340    I,     XI|             adták hozzá a leányt – pedig az is szerette őt –, mert családjok
1341    I,     XI|         szerelmét feledte volna. Ezalatt az ő családja elszegényült,
1342    I,     XI|                  nem utasíthatta vissza. Az udvarból kertet csináltatott,
1343    I,     XI|             Párizsban látott ismerősünk, az ermenonville-i ábrándozó,
1344    I,     XI|                 előtt feltűnhetett volna az is, hogy mind Teréz, mind
1345    I,     XI|            Sándor (most említjük először az ifjú kézműves nevét) hosszasabb
1346    I,     XI|                  ideig ott felejti magát az ifjú leánnyali beszélgetésben.~ ~
1347    I,     XI|               szép pár leendett belőlük. Az ifjú magas, ideges, szabályos
1348    I,     XI|                 keresett úriasság, hanem az a nyugodt biztosság, mit
1349    I,     XI|                 a nyugodt biztosság, mit az egyiránt kimívelt lélek
1350    I,     XI|             szépen egymáshoz illenének – az szőke, ez barna; az kék,
1351    I,     XI|          illenének – az szőke, ez barna; az kék, ez fekete szem; az
1352    I,     XI|                  az kék, ez fekete szem; az bátor, komoly, erőteljes,
1353    I,     XI|                 chori egy délután, mikor az ifjaknak jókedvük volt,
1354    I,     XI|               féle együgyű nóta lehetett az, de a műértő karnagyot meglepé
1355    I,     XI|               Matild jutott eszébe. Ámde az egészen más: énekelni nyílt
1356    I,     XI|            érdemes gyönyörvadászok száma az összehívott országgyűlés
1357    I,     XI|        megbocsátani Fannynak, hogy előle az utcán megszökött, és egyik
1358    I,     XI|             nyilak érjék: e csillag volt az erény tiszta csillaga.~ ~
1359    I,     XI|               alkalmával.~ ~Végre egyike az ismerős dandyknek, kit mi
1360    I,     XI|        legcélszerűbb modor nők irányában az egyenes, nyílt támadás.~ ~
1361    I,     XI|                felváltva, mint tépelődik az egérfogóba került csábító,
1362    I,     XI|               midőn végre elkezdett esni az eső, gonosz kárörömmel mentek
1363    I,     XI|                örvendve hallgaták, amint az eső verte az ablaktáblákat.~ ~
1364    I,     XI|            hallgaták, amint az eső verte az ablaktáblákat.~ ~E tisztességes
1365    I,     XI|             engedné meg abbanhagyatni, s az egész osztály renoméjának
1366    I,     XI|                És kendőjét szemére tartá az érzékeny ifjú.~ ~Vajon minő
1367    I,     XI|         asszonyom – monda szomorú arccal az ifjú lovag –, ezelőtt tíz
1368    I,     XI|                szépen éneklendi, mint ő, az ő emlékeért minden évben
1369    I,     XI|           ártatlan marad, miként ő volt, az én szeretett, az én feledhetetlen
1370    I,     XI|                 ő volt, az én szeretett, az én feledhetetlen Máriám.~ ~
1371    I,     XI|                  feledhetetlen Máriám.~ ~Az ifjú itt ismét szemeire
1372    I,     XI|              fájdalom! – gondolá magában az asszonyság.~ ~– Fájdalommal
1373    I,     XI|               míveltségben, de megbuktak az erény útján. Szégyennel
1374    I,     XI|              ismét megjelent Abellino.~ ~Az ének végeztéig hallgatott,
1375    I,     XI|                   ön úgy látszik, ismeri az éneklő személyt; én már
1376    I,     XI|              mint azon gyermekeké, kiket az idvezítő magához bocsátott;
1377    I,     XI|                meggyőződtem afelől, hogy az ön védence tökéletesen méltó
1378    I,     XI|          magamban, hogy őt megszabadítom az álnokok cseleitől. Legyen
1379    I,     XI|                 oly kincset bír, hogy ha az mívelve fog lenni, ezek
1380    I,     XI|            mellyel a gazdagság fenyegeti az ártatlanságot.~ ~Krammné
1381    I,     XI|                  tudassa vele, miszerint az egy férfitól jön, mert akkor
1382    I,     XI|                 ő is küldi azt, csakhogy az égből. Én csak egyet követelek;
1383    I,     XI|               tehát legyen szíves kegyed az első havi összletet tőlem
1384    I,     XI|                kihajította volna a pénzt az ablakon, azt mondva, hogy
1385    I,     XI|             leány kedélyében véghez ment az első napok után.~ ~A leány
1386    I,     XI|                  És többé nem volt kedve az egyszerű munkákhoz, a szegényes
1387    I,     XI|          unszolja, miszerint vigye el őt az ismeretlen jóltevőnőhöz,
1388    I,     XI|                  asszonyságot, miszerint az egyszer ki találta előtte
1389    I,     XI|                  maradni.~ ~E fölfedezés az első percben nagyon megrettenté
1390    I,     XI|          felkereste őt álmaiban.~ ~Midőn az utcán végigment, s ifjú
1391    I,     XI|          tekintetet vetett rájuk. Nem ez az ő titkos jóltevője?~ ~De
1392    I,     XI|             alkotott ő magának! Ez ő! Ez az ő titkos nemtője, ki nem
1393    I,     XI|              termetről.~ ~Szegény leány! Az nem az ő jóltevője volt.
1394    I,     XI|                    Szegény leány! Az nem az ő jóltevője volt. Az Szentirmay
1395    I,     XI|                 nem az ő jóltevője volt. Az Szentirmay Rudolf volt,
1396    I,     XI|                  verte ki többé, hogy ez az ő pártfogója.~ ~Kérte, unszolta
1397    I,     XI|                 hogy kérésének engedjen, az nem vala módjában, mert
1398    I,     XI|            személyesen adá át Krammnénak az újabb háromszáz forintot,
1399    I,     XI|              hihetett egyebet, mint hogy az ismeretlen úr ugyan őrizkedik
1400    I,     XI|                 ha nem lehetne-e valahol az urát, bár csak egy percre
1401    I,     XI|              közülésen, ott szokott ülni az ötödik oszloppal szemben.~ ~
1402    I,     XI|                gerjeszte szívében. Akire az ország sorsa van bízva,
1403    I,     XI|                  ország sorsa van bízva, az bizonyára nem lehet könnyelmű
1404    I,     XI|            jóltevőjét megláthatja holnap az országgyűlésen, ahol a nagy
1405    I,     XI|                 sem veendi őket észre, s az egész csak nehány percig
1406    I,     XI|              tartand.~ ~Így jutott Fanny az országgyűlési terem karzatára,
1407    I,     XI|                találta a többiek között. Az arc, melyet Krammné mutatott
1408    I,     XI|                Krammné Fannyért ment, őt az énekmesterhez viendő, üresnek
1409    I,    XII|               hogy titkos pártfogója nem az, akit képzelt, akit egyszer
1410    I,    XII|                fél, retteg tőle, nem mer az utcán megjelenni, nehogy
1411    I,    XII|                költ szívében, és irtózik az eszmétől, hogy azon ember
1412    I,    XII|                  Tehát még itt is elérik az ártatlan gyermekszívet,
1413    I,    XII|          holmiját szállítsák át még azon az éjjel az ő saját lakóházába,
1414    I,    XII|          szállítsák át még azon az éjjel az ő saját lakóházába, tulajdon
1415    I,    XII|            viseltetett Fanny iránt. Hisz az is reménytelenül szeretett –
1416    I,    XII|            öregek abban fáradoztak, hogy az ismeretlen nagy úr nevét
1417    I,    XII|                  kitudhassák. Minek volt az nekik? Vissza akarták neki
1418    I,    XII|            Fannyra költött összeget. Óh, az ilyen tartozásokkal adósnak
1419    I,    XII|                   s ő rá nem fog mutatni az utcán, ha meg kellene is
1420    I,    XII|             vigyázott rá, hogy kivel fog az asszonyság beszélni.~ ~Harmadik
1421    I,    XII|                       Miféle mesterember az a Boltay? – kérdezé Krammnétól.~ ~–
1422    I,    XII|           kísértőt! Abellino sietve ment az utcaszegletig, Sándor mindenütt
1423    I,    XII|                 főúr, hintaja berobogott az udvarra. Nagy medvebőrös
1424    I,    XII|           felfedezésével.~ ~Ezen a napon az egész háznál oly harapós
1425    I,    XII|                  most ráhallgatott, hogy az mind Kárpáthy nevét mondja,
1426    I,    XII|                 díszes úri hintó jött be az utcába, s éppen Boltay háza
1427    I,    XII|                  szokásakint kitekintett az ablakon; a hintóban ülő
1428    I,    XII|                  ember, úgy érzé, mintha az egész támadással neki kellene
1429    I,    XII|              neki kellene megküzdenie.~ ~Az érkező léptei végighangzottak
1430    I,    XII|               hallatszék, s a bejövő már az előterembe lépett. Vajon
1431    I,    XII|                  melyen Boltay uram jött az előterembe az érkezett vendéget
1432    I,    XII|                  uram jött az előterembe az érkezett vendéget elfogadni.
1433    I,    XII|                    Ah, jó napot! – szólt az érkezett úr fidélis * leereszkedéssel,
1434    I,    XII|                 a mestert meglátva. – Ön az, Boltay mester? Ah, derék
1435    I,    XII|                     Boltay uram nem volt az az ember, aki mindenkitől
1436    I,    XII|                  Boltay uram nem volt az az ember, aki mindenkitől dicsérni
1437    I,    XII|                  Abellino vagyok – monda az idegen.~ ~Boltay uramat
1438    I,    XII|             idegen.~ ~Boltay uramat csak az almáriom tartotta, hogy
1439    I,    XII|                    Nem én rajzolom uram, az első legényem, ki Párizsban
1440    I,    XII|             között nem fordul elő. Nekem az apám is különc volt, és
1441    I,    XII|               mester ezalatt készen volt az írással és keresgéléssel,
1442    I,    XII|         keresgéléssel, odainté Kárpáthyt az asztalhoz, s egy csomó százas
1443    I,    XII|               nem volt készen, hogy ezek az ostoba filiszterek azokkal
1444    I,    XII|      grandseigneuri félvállal végignézte az asztalosmestert, s lovagkorbácsával
1445    I,    XII|          elfordult, s becsapva maga után az ajtót eltávozott. Csak midőn
1446    I,    XII|             miért nem ütötte ő pofon azt az embert. Ezúttal azonban
1447    I,    XII|                  sem tevé többé fiókjába az asztalon hagyott pénzt,
1448    I,    XII|            Kárpáthy Béla úr kegyeskedett az átadó fogadott leányának
1449    I,    XII|                 felett, egypár elménc úr az ellenpárton a zöld asztal
1450    I,    XII|              szenvedő emberiség nevében, az ifjú óriások tüzelték, lovalták,
1451    I,    XII|                végre abban állapodék meg az elegánsoknak Mayeréknél
1452    I,    XII|           kihívni.~ ~Kit? Boltay uramat? Az asztalosmestert? Ez lesz
1453    I,    XII|               cél lesz azáltal elérve?~ ~Az, hogy megijed a filiszter.
1454    I,    XII|                megtért ellenségnél, mert az mindig azon iparkodik, hogy
1455    I,    XII|               sárkánya meghódíttatott.~ ~Az élettapasztalás jogot ád
1456    I,    XII|                ellenfelét sértegetni, ha az egyszer keményen ráijesztett,
1457    I,    XII|             bocsánatot kér, és megisszuk az áldomást, melynél a szép
1458    I,    XII|                elküldé segédeit Abellino az asztaloshoz.~ ~Az egyik
1459    I,    XII|               Abellino az asztaloshoz.~ ~Az egyik volt Livius; párbaji
1460    I,    XII|                 bon jourt * kívánt, mint az ifjú hasonlóul viszonozva,
1461    I,    XII|                Azután letevé egyik öklét az asztalra, másikat háta mögé
1462    I,    XII|           meghajtva derekát szemébe néze az ifjúnak marcona tekintettel.~ ~–
1463    I,    XII|                édesem, Barna Sándor úr… (az „úr” szót erősen megnyomva,
1464    I,    XII|            ezáltal tisztelve) ezen levél az ön mesterének szól…~ ~–
1465    I,    XII|               címzett levelet feltöré, s az ablakhoz lépett vele, hogy
1466    I,    XII|             kihívást elfogadni?~ ~– Mert az nekem címtársam, mert az
1467    I,    XII|                 az nekem címtársam, mert az fogadott apám, és nincsen
1468    I,    XII|               mellén rettentő karjait, s az ifjú elé állva, csaknem
1469    I,    XII|               ahol messziről lövöldöznek az emberre, s le lehet a golyó
1470    I,    XII|        arasznyira a kard hegye előtt, és az ember senkit sem hívhat
1471    I,    XII|                 mosolyodjék.~ ~– Mindegy az nekem, uraim; én tudok pisztollyal,
1472    I,    XII|          visszahökkent.~ ~– Diable! * Ez az ember valamire céloz. S
1473    I,    XII|               hasonló kényességeken.~ ~– Az időről és helyről majd tudósítják
1474    I,    XII|                ezelőtt három esztendővel az ermenonville-i erdőben három
1475    I,    XII|           emlékezni.~ ~– Úgy kegyed lesz az, kinek ez a levél szól –
1476    I,    XII|             tudja hol, ki tudja merre, s az imádó és az imádott egymással
1477    I,    XII|               tudja merre, s az imádó és az imádott egymással szemben
1478    I,    XII|           ajánlkoznának.~ ~– Óh, elegen. Az ifjú óriások közt valóságos
1479    I,    XII|   legkönnyelműbbjeitől származhattak, de az általános hangulat mégis
1480    I,    XII|                szándékozott agyonlőni, s az sem igen volt valószínű,
1481    I,    XII|                igen volt valószínű, hogy az ő munkában elfásult kezei
1482    I,    XII|              lovagiasabb érzelmű ifjaink az emberséges kézművest megmenteni.
1483    I,    XII|              inkább akarták, hogy menjen az egész komolyan, annak rende
1484    I,    XII|                egy bérkocsin megjelentek az ifjak. Sándor készen várta
1485    I,    XII|                  pecsételt még le, miket az éjjel írt, egyiket gazdájához,
1486    I,    XII|                 mint aki már beleszokott az ily helyzetekbe. Szokott
1487    I,    XII|                     Még nagyon kora volt az idő, midőn a hídon keresztül
1488    I,    XII|         kedéllyel.~ ~Innen gyalog mentek az erdőn keresztül a kitűzött
1489    I,    XII|                ült a mi ifjaink arcán.~ ~Az ellenfél nevetve, hányiveti
1490    I,    XII|             délcegséggel jött karonfogva az ezüstnyárfa bokrokon keresztül;
1491    I,    XII|                seborvos és egy szolga. – Az utóbbi hozta magával nagy,
1492    I,    XII|            kiindulási és a lőtávolság és az első lövés felett. Ez tetszésre
1493    I,    XII|              golyóval lelőtte.~ ~Ez csak az ellenfél remegtetéséért
1494    I,    XII|           mindegy. Előttem nem becsesebb az élet annál az ellőtt falevélnél.~ ~
1495    I,    XII|                  becsesebb az élet annál az ellőtt falevélnél.~ ~Miklós
1496    I,    XII|                    Miklós mélyen tekinte az ifjú szemeibe. Sejteni kezdé,
1497    I,    XII|                 feltételeket.~ ~Mindjárt az elsőt visszautasítá.~ ~Nem
1498    I,    XII|                  Párbajban megesik, hogy az embert nem lövik sonica *
1499    I,    XII|                 eshetik bele.~ ~Még csak az kellene, hogy a golyókivevőt
1500    I,    XII|                 vonultak, egy csoportban az egyik félé, másikban a másiké.
1501    I,    XII|               taps jelt adott a vívóknak az indulásra.~ ~Sándor néhány
1502    I,    XII|                lehető legnagyobb kínzása az ellenfélnek, mely a kissé
1503    I,    XII|              szakasztott léptekkel egész az őt illető sorompóig lépett,
1504    I,    XII|                  Ez szokatlan merészség. Az első lövés előtt nemigen
1505    I,    XII|                 másodperc múlva a másik. Az elősiető tanúk Sándort a
1506    I,    XII|                   A sebészek odafutottak az utóbbihoz.~ ~– Meg van ön
1507    I,    XII|                    Semmi, semmi! – inte, az egyik kezét folyvást fülén
1508    I,    XII|                 folyvást fülén tartva. – Az ördöngős golyó éppen fülem
1509    I,    XII|                   Őrdöngős golyó! Inkább az oldalbordáim közé ment volna.~ ~–
1510    I,    XII|                 oda ment volna! – ordíta az előrohanó Konrád. – Ön egy
1511    I,    XII|               segédeinkre lövöldözni, ha az a fa ott nincs, maustodt *
1512    I,    XII|                  mellett elsüvöltött, ez az egész agyrendszerét megrázó
1513    I,    XII|            önkénytelen felkapta kezét, s az e percben elsült pisztoly
1514    I,    XII|             golyója egészen oldalt vette az irányt, s Kárpáthy maga
1515    I,    XII|                kell neki érezni agyában. Az orvosok azt suttogák, hogy
1516    I,    XII|                 gúnyolni szoktak. Inkább az oldalbordák közé ment volna
1517    I,    XII|              oldalbordák közé ment volna az a golyó.~ ~Kárpáthyt kocsijához
1518    I,    XII|                     A tanúk jót nevettek az ötleten, s a legelső patzenhäusliban *
1519    I,    XII|              tanúi pedig előttemezték.~ ~Az ekként hitelesített okiratot
1520    I,    XII|                  dugva, köszönetet monda az ifjú saját tanúinak szívességeikért,
1521    I,   XIII|                kellett volna lenni abban az időben, kinek ez ünnepélyekről
1522    I,   XIII|        Debrecenben vagy Nagykunmadarason az új kaputokat, ráparancsolván
1523    I,   XIII|              megszökni Nyíregyházáról.~ ~Az úriabb körökben, hol boldogtalan
1524    I,   XIII|          gyakorolják azon hivatalt, mely az égben az őrangyalokra, itt
1525    I,   XIII|                  hivatalt, mely az égben az őrangyalokra, itt e földön
1526    I,   XIII|               szokott tartani egy hétig, az első napon minden női renden
1527    I,   XIII|               teremtés megszökvén onnan, az utolsón pedig az ott maradt
1528    I,   XIII|                  onnan, az utolsón pedig az ott maradt férfinépből ki
1529    I,   XIII|                 maga annyira szokva volt az ezen nap örömeihez, hogy
1530    I,   XIII|              évben tehát kénytelen levén az országgyűlésen fenn időzni,
1531    I,   XIII|                 volnának is, hol maradna az otthoni úri kényelem, a
1532    I,   XIII|                nem lakik senki más, mint az ő vendégei, cselédjei és
1533    I,   XIII|       kedvezőtlen hely leendett Pozsony. Az ellenpártiak figyelme a
1534    I,   XIII|            felügyelete alatt, a nádor és az egész ország szemei előtt,
1535    I,   XIII|                  újságírók közellétében; az ember még csak el sem meri
1536    I,   XIII|              utoljára példabeszéddé vált az úri körökben „Nem megyünk
1537    I,   XIII|         voltaképpeni ősi lakhely, miután az elődök mindegyike óhajtá
1538    I,   XIII|              vízpartra építeni, másik be az erdők közé, ismét másik
1539    I,   XIII|                  erdők közé, ismét másik az országútra akart látni,
1540    I,   XIII|                 erővel elbújt szem elől; az utódok azután egy vagy más
1541    I,   XIII|                vagy más célra használták az ősök piramidjait, a népszerűbb
1542    I,   XIII|              büszkeség Kárpáthy Ákosban, az akkori Szabolcs vármegyei
1543    I,   XIII|               tréfaságokkal. De belehalt az óriási vállalatba, s öccse,
1544    I,   XIII|                elfogadni, kihurcolkodott az I. Leopold alatt épűlt roppant
1545    I,   XIII|                 roppant palotából, annak az ablakait berakatta téglával,
1546    I,   XIII|     kutyapecéreik számára áldozák föl.~ ~Az utóbbi ős nagyszerű gazda
1547    I,   XIII|             oldalának, hogy nem lehetett az utóbbiban megmaradni a moslékszag
1548    I,   XIII|                keresztül kellett bejutni az angolkertbe. *~ ~Kárpáthy
1549    I,   XIII|                Bécsben lakott, ennek meg az a gondolatja támadt, hogy
1550    I,   XIII|                 napjáig Jancsi maradt.~ ~Az ő kezeinek nyomai legláthatóbbak
1551    I,   XIII|           kezeinek nyomai legláthatóbbak az ősi telepen. Minden, mi
1552    I,   XIII|                mi felötlő, mi kiáltó, mi az embereket mérföldekre figyelmessé
1553    I,   XIII|           mérföldekre figyelmessé teszi, az ő szerzeménye. A park tele
1554    I,   XIII|         zengedezének; Jancsi úr ehelyett az angolkert közepén saját
1555    I,   XIII|        negyedikben aztán hordta mindenki az irháját, mert akkor kezdődött
1556    I,   XIII|              kutyákat, medvéket elzárták az udvarról, hogy a közeledő
1557    I,   XIII|             szegényeket meg ne tépjék, s az új kenyérreli áldozat alkalmával
1558    I,   XIII|            templomba ment, ott felveendő az úrvacsoráját, s onnan visszatérve,
1559    I,   XIII|                  onnan visszatérve, amit az úr oltára előtt fogadott,
1560    I,   XIII|               mintha e derék ember volna az ő ellenségei között a legelső,
1561    I,   XIII|               pillantást, felét elcsapná az összes személyzetnek, s
1562    I,   XIII|          jönnének sem lennének jobbak.~ ~Az érintett jószágigazgató,
1563    I,   XIII|                   s akit azért tartottak az úrfi mellett, hogy legyen
1564    I,   XIII|              tudományt Jancsi úr nevelői az ifjú úrra raktak, az arról
1565    I,   XIII|             nevelői az ifjú úrra raktak, az arról menten lepergett,
1566    I,   XIII|                találtak Petike lelkében. Az öreg Kárpáthyt nagyban mulattatá
1567    I,   XIII|              Kárpáthyt nagyban mulattatá az eset, hogy fia helyett Petike
1568    I,   XIII|              Mert a magyar nábobnak elve az, hogy a fizetéstől irtózik;
1569    I,   XIII|                közepett könnyen felkopik az álla. Más ember rég milliomos
1570    I,   XIII|                ember rég milliomos volna az ő helyzetében, az alárendelt
1571    I,   XIII|                  volna az ő helyzetében, az alárendelt ispánok, tiszttartók
1572    I,   XIII|                gömbölyű kavicsot, amivel az udvar fel van töltve.~ ~
1573    I,   XIII|    iratcsomagokkal, miket Péter úr elébb az odasiető hajdúk karjaiba
1574    I,   XIII|                közelségben vannak.~ ~Míg az érdemes jószágigazgató eddig
1575    I,   XIII|                 megállt, kocogtatott, ha az ajtó tárva volt, akkor az
1576    I,   XIII|                az ajtó tárva volt, akkor az ajtóragasztón kocogtatott,
1577    I,   XIII|                  jövő öreg Pál hajdú, ki az aktákat hozta nyalábban,
1578    I,   XIII|              mert senki sem felel. Végre az archívumba jutott. Jancsi
1579    I,   XIII|                  egyenesen odament volna az eléje nyújtott kezet megfogni,
1580    I,   XIII|                  látja, hogy nyújtogatja az első lábát a nagyságos úr?~ ~–
1581    I,   XIII|                  szólt kezeit félredugva az érdemes jószágigazgató –,
1582    I,   XIII|               Sajátságos három alak volt az együtt, a méltóságos úr,
1583    I,   XIII|              ország-világ láttára viseli az emberséges ember, s köntösét
1584    I,   XIII|              lehete tudni, vajon frakk-e az vagy atilladolmány; elöl
1585    I,   XIII|              mint mikor együtt labdáztak az udvaron.~ ~Megőszült már
1586    I,   XIII|                   tömötten hátrafelé van az simítva, s lefogva görbe
1587    I,   XIII|        méltóságos úrnak – szólt Péter úr az asztalhoz állva – becses
1588    I,   XIII|              bátorkodtam egész alázattal az egészet egy kis szisztémába
1589    I,   XIII|              nézve annál könnyebb legyen az áttekintés.~ ~Ezzel inte
1590    I,   XIII|               inte Pálnak, hogy tegye le az iratokat.~ ~Ez nagy mérgesen
1591    I,   XIII|          mérgesen odatálalta valamennyit az asztalra. S nem állhatta
1592    I,   XIII|                 csak azért is végignézem az egész számadást, s te azalatt
1593    I,   XIII|              mögött.~ ~– Megeszem én azt az írást mind, amit a nagyságos
1594    I,   XIII|             nagyságos úr átnéz – dörmögé az öreg szolga.~ ~– Fogja be
1595    I,   XIII|                 jutott, hogy nem találja az elejét, mire odatolá azt
1596    I,   XIII|           pápaszem nélkül olvasott.~ ~… „Az 1824–25-ik esztendőben valónak
1597    I,   XIII|                   Itt elébb félbeszakítá az olvasást Péter.~ ~– Méltóságodnak
1598    I,   XIII|              egynéhány észrevételt tenni az illető pozíciókra nézve,
1599    I,   XIII|                      Rossz esztendő volt az idén – menté a tiszttartót
1600    I,   XIII|                sok eső miatt kicsírázott az asztagban.~ ~Így mondá a
1601    I,   XIII|                kármentesíteni, s ott van az irtóztató nagy csűr, ha
1602    I,   XIII|    kilencvenhatezer forintért, holott én az újságokban olvasám, hogy
1603    I,   XIII|          lehetett volna szállítani, mert az árvíz miatt az ökröknek
1604    I,   XIII|          szállítani, mert az árvíz miatt az ökröknek úgysem volt semmi
1605    I,   XIII|               hát egyenesen magam vagyok az oka; szegények nem tehetnek
1606    I,   XIII|                 Úgyis rossz volt ez idén az ára, alig keresték.~ ~–
1607    I,   XIII|             ember; minden rendén van. Mi az a másik csomó ottan?~ ~–
1608    I,   XIII|          összement, hogy a könyökéig ért az embernek a ködmen ujja,
1609    I,   XIII|            ködmen ujja, s megfesté kékre az alatta levő inget úgy, hogy
1610    I,   XIII|                 költség, mint a nyereség az egész gazdaságból, ez a
1611    I,   XIII|            rezultátum. *~ ~– Íme így van az, mikor tudósok kezdenek
1612    I,   XIII|               miután jól kikacagta magát az egyes tételeken.~ ~– Megkövetem
1613    I,   XIII|                szólt Péter úr –, így van az, mikor féltudósok gazdálkodnak;
1614    I,   XIII|                de lássuk a többieket! Mi az a vékony köteg ottan?~ ~
1615    I,   XIII|                 kezdte válogatni.~ ~– Ez az opálbányák árendásának a
1616    I,   XIII|                volt itt egy kereskedő, s az megnézte a bányát, és húszezer
1617    I,   XIII|                  Maradjunk a réginél. Mi az a másik csomó?~ ~– Ez a
1618    I,   XIII|             számadása.~ ~– Tisztelem azt az erdőt! Már tizenkét esztendő
1619    I,   XIII|                 többedmagammal, s utolér az eső. Sebaj – mondám én –,
1620    I,   XIII|                     itt kell lenni közel az én talpadi erdőmnek; vágtassunk
1621    I,   XIII|               volna szépen sorba. Hát ez az én nagy költséggel ültetett
1622    I,   XIII|                   Meg kell mondani annak az embernek, hogy ültessen
1623    I,   XIII|                  sem szóltam.~ ~– No. Ez az ember itt mindig a fülembe
1624    I,   XIII|              kollégium nem kapta még meg az évi díját.~ ~– Nem is kapja,
1625    I,   XIII|                 szuplikánst! *~ ~– De ha az idén elküldik, akkor kiadjuk
1626    I,   XIII|                  adok. Addig volt boldog az ország, amíg tudósok nem
1627    I,   XIII|           tudósok nem voltak benne. Elég az, amit a kollégiumban tanulnak.~ ~–
1628    I,   XIII|                 s oly vállalatoknál, hol az áldozatot csupán hazafiság,
1629    I,   XIII|             Kösse össze Varga Péter uram az aktáit!~ ~A tiltul * átlapozott
1630    I,   XIII|                apródonként mindazt, amit az elődök építtetlen hagytak!~ ~–
1631    I,   XIII|                  kapja el. Csakhogy neki az a kiváló bolondság jutott,
1632    I,   XIII|            kiváló bolondság jutott, hogy az urát megbecsüli és nem lopja
1633    I,   XIII|                 és nem lopja meg, holott az ellenkezőre elég alkalma
1634    I,   XIII|               arra van rendeltetve, hogy az urát mulattassa. És éppen
1635    I,   XIII|                  poétának, a színésznek, az agárnak.~ ~– No mit tátja
1636    I,   XIII|                  számadást csinálni.~ ~– Az könnyű – felele Pál huszáros
1637    I,   XIII|                 száz forint.~ ~Jancsi úr az oldalait tartotta nevettében.~ ~–
1638    I,   XIII|             olyan számadást csinál, mint az egyszeri deputáció; „Jöttünk,
1639    I,   XIII|                 írni fog, s ami itt van, az nem okos embernek való.~ ~
1640    I,   XIII|              Éppen csak akkora képe volt az emberséges embernek, mint
1641    I,   XIII|             gomblyukkal feljebb gombolva az egyik oldalán, mint kellene,
1642    I,   XIII|                 ő különös gonddal gyűjti az ilyen embereket, hanem ez
1643    I,   XIII|                valakivel meg kell itatni az olajat szilvórium helyett,
1644    I,   XIII|           megcsapatni.~ ~Ezt per „hallja az úr!” szokta címezni a nábob,
1645    I,   XIII|              megtiszteltetés.~ ~– Hallja az úr! No jöjjön ide az úr.
1646    I,   XIII|              Hallja az úr! No jöjjön ide az úr. Jaj be mennykő fokhagymaszagú
1647    I,   XIII|                be mennykő fokhagymaszagú az úr! Tartsa be a száját;
1648    I,   XIII|                  hol juthat hozzá, mikor az egész uradalomban nem szabad
1649    I,   XIII|        termeszteni? – Hát azért hivattam az urat, hogy írjon azonnal
1650    I,   XIII|              írjon leveleket mindazoknak az úri barátimnak, akikkel
1651    I,   XIII|                  összekoccanásban voltam az idén, tudósítván őket afelől,
1652    I,   XIII|              mondom, hogy Mihálynak írja az úr, mert ő nem minden bolond
1653    I,   XIII|                 fiskálisomat. Megértette az úr?~ ~A fiskális intett
1654    I,   XIII|           fiskális intett a fejével.~ ~– Az úrral is kezet fognék immár,
1655    I,   XIII|             olyan ménkű tintás nem volna az öt ujja. Menjen ki, mosdjék
1656    I,   XIII|                  visszatért, Jancsi urat az ablakban találta, amint
1657    I,   XIII|                  találta, amint kinézett az udvarra, hátratéve kezeit,
1658    I,   XIII|                várakozik rá valaki, inte az ügyésznek.~ ~– Üljön le
1659    I,   XIII|                  ügyésznek.~ ~– Üljön le az úr és írjon.~ ~A nagy úr
1660    I,   XIII|                 Édes öcsémuram!” – kezde az öreg Kárpáthy diktálni.~ ~„
1661    I,   XIII|                Miután öcsémuram jelenleg az országban lakik, én pedig
1662    I,   XIII|                 jó atyafiak maradunk.”~ ~Az öreg szemei megnedvesedtek
1663    I,   XIII|          felébreszték a kopók vihogási s az udvarra bedöcögő társzekerek
1664    I,   XIII|                  A vadászok érkeztek meg az erdőről frissen lőtt vadakkal,
1665    I,   XIII|                 kövér vadakat. Jancsi úr az ablakredőnyök közül nézett
1666    I,   XIII|            ablakredőnyök közül nézett ki az udvarra; még csak akkor
1667    I,   XIII|                  csak akkor hajnalodott, az ég keleti kárpitja bíbor
1668    I,   XIII|              volna itt-ott.~ ~Jól hallá, az udvaron mint jönnek-mennek
1669    I,   XIII|               udvaron mint jönnek-mennek az emberek, ki-ki készületeket
1670    I,   XIII|              mind ünnepélyes előkészület az. Nemsokára jönni fognak
1671    I,   XIII|                   Nemsokára jönni fognak az üdvözlő jobbágyok, tisztviselők,
1672    I,   XIII|                  már jól fenn volt a nap az égen, midőn Pál felrángatá
1673    I,   XIII|                  Ilyenkor, midőn úgy vár az ember valamire, a kitűzött
1674    I,   XIII|                ez, ugyancsak megbecsülve az illetőket.~ ~Itt van-e Kiss
1675    I,   XIII|                úr.~ ~– Ő volt a legelső. Az apja sem volt annak nemesember,
1676    I,   XIII|                Hát még kik érkeztek?~ ~– Az úri rendben lévő jómadarak
1677    I,   XIII|                kitörte vele a kezét.~ ~– Az akarom megtudni – monda
1678    I,   XIII|              végigsimítani.~ ~– Kicsoda? Az a szélkergető…~ ~– Nos?
1679    I,   XIII|                 szélkergető…~ ~– Nos? Mi az? Tanulja meg kend, hogy
1680    I,   XIII|                   s ha a nagyságos úrnak az kedvére van, hát csak tessék!~ ~–
1681    I,   XIII|                 aztán a dudai * esperes, az, akit én ki nem állhatok.~ ~–
1682    I,   XIII|                No ugyan sokat is törődik az vele.~ ~– Hát iszen ne is
1683    I,   XIII|                ne is törődjék vele; elég az hozzá, hogy én ki nem állhatom.~ ~–
1684    I,   XIII|          kedvedben vagy ma te Palkó; hát az aprószentek itt vannak-e?~ ~–
1685    I,   XIII|                  mosolyga Pál –, itt ám; az egész debreceni kántus a
1686    I,   XIII|          felállította a parasztfattyúkat az udvaron; meg ne ijedjen
1687    I,   XIII|              aztán megint fel ne gyújtsa az asztagot, mint tavaly.~ ~–
1688    I,   XIII|                 nevettem. Megint itt van az a Lokodi ötödmagával: ő
1689    I,   XIII|           teremben ebédelnek, ők azalatt az előszobában Dobozyt játszák
1690    I,   XIII|          görögtűz mellett.~ ~– Hát miért az előszobámban és nem a színházamban?~ ~–
1691    I,   XIII|                színházamban?~ ~– Kicsiny az nekik.~ ~– Hiszen csak öten
1692    I,   XIII|                 kinél tulajdonképpen nem az volt a fő baj, hogy hosszú
1693    I,   XIII|       prédikációkat tartott, mint inkább az, hogy esztendőben egyszer
1694    I,   XIII|               elé kaphatván Jancsi urat, az isten nevében úgy megdorgálá
1695    I,   XIII|           megdorgálá mindannyiszor, hogy az összegyűlt vendégeknek volt
1696    I,   XIII|           kötelességét.~ ~– Hisz itt van az esperes! – monda a gyászhírrel
1697    I,   XIII|                kiálta rá Jancsi úr, – Ha az befog bennünket, vacsora
1698    I,   XIII|                  bennünket, vacsora lesz az ebédből, s úgy összevissza
1699    I,   XIII|            elszégyenlem magamat. Végezze az istentiszteletet a szuplikáns.~ ~
1700    I,   XIII|               hogy ki ne húzhassa, mikor az orrával lesz baj; elhitették
1701    I,   XIII|               valami mondásba, kezdje rá az orgonát; utoljára pedig
1702    I,   XIII|               utoljára pedig kicserélték az imádságos könyvét egy nagy
1703    I,   XIII|           szakácskönyvvel helyettesítvén az imakönyvét, amint azt a
1704    I,   XIII|               kinyitá, elkezdé olvasni: „az ecetes…” itt vevé észre,
1705    I,   XIII|                szót sem szólt. Csakugyan az esperes urat kellett felkérni,
1706    I,   XIII|               nem fog, csupán imádkozik. Az is eltartott másfél óra
1707    I,   XIII|            eltartott másfél óra hosszat. Az érdemes úr úgy ellátá jókívánságokkal
1708    I,   XIII|          szertartáson mind jelen valának az érkezett vendégek, Jancsi
1709    I,   XIII|              megesni. Kassay Lőrinc most az egyszer jött a maga lován,
1710    I,   XIII|            elájult.~ ~Jancsi urat máskor az ilyen dolgok nagyon mulattaták,
1711    I,   XIII|             szalvékat kellett volna adni az érkező uraság elé, egy puska
1712    I,   XIII|            vendégeket sorba ne csókolja, az agarakat kikergették a tornácba,
1713    I,   XIII|                  s nem volt nekik szabad az étterembe menni s a vendégek
1714    I,   XIII|                sülni és bor fog csurogni az ereszről, de verekedni ne
1715    I,   XIII|          verekedni ne próbáljanak,, mert az most az egyszer nem szabad.~ ~
1716    I,   XIII|               próbáljanak,, mert az most az egyszer nem szabad.~ ~Mindenki
1717    I,   XIII|               okát.~ ~– Tán vesztit érzi az öreg, hogy oly kegyes indulatokra
1718    I,   XIII|                    Vagy tán most tisztul az esze. A svábnak azt mondják,
1719    I,   XIII|            korára jön meg a sütnivalója; az övé hetvenre érett meg.~ ~–
1720    I,   XIII|                    szólt egy harmadik –, az emberi természet minden
1721    I,   XIII|                  azt hiszem, hogy amióta az országgyűlésen van, kezdi
1722    I,   XIII|                  hagy magával komázni.~ ~Az igaz, hogy minden öröm mellett,
1723    I,   XIII|                  okvetlenül el fog jönni az ő névnapjára; lehet, hogy
1724    I,   XIII|             ostobasághoz kezdtek, rögtön az jutott eszébe: „Ha most
1725    I,   XIII|                tisztesebb vigalomban."~ ~Az ünnepélyes hálálkodások
1726    I,   XIII|             hálálkodások után leszálltak az úri vendégek a kertbe, hol
1727    I,   XIII|               úri vendégek a kertbe, hol az egybegyűlt parasztság várt
1728    I,   XIII|            kertbe vezetett.~ ~Bizonyosan az országgyűlésen töltött félévi
1729    I,   XIII|                éljen-rikoltása fogadá. – Az iskolamester már akkor magyarán
1730    I,   XIII|             valahol, minek következtében az az ötlete jött, hogy neki
1731    I,   XIII|                   minek következtében az az ötlete jött, hogy neki kell
1732    I,   XIII|              Frici nevenapja van most.~ ~Az érdemes népegyengető azután
1733    I,   XIII|                sehol sem akadt meg.~ ~ ~„Az isten éltesse nagyságod
1734    I,   XIII|                   Csűstül * szálljon reá az isten áldása,~ ~ ~ ~Kinek
1735    I,   XIII|               karokban~ ~ ~ ~ ~Üljön fel az égbe, ott sem a sarokban,~ ~ ~ ~
1736    I,   XIII|               Fogja ott pártunkat.”~ ~ ~„Az isten éltesse a nagyságos
1737    I,   XIII|                valami foganatja lehessen az égben.~ ~Jancsi úr, mint
1738    I,   XIII|                  barmot pedig parancsolá az egybegyűlt parasztság számára
1739    I,   XIII|                  amit szerteszét hallani az országban, ahol akad valaki,
1740    I,   XIII|                 s ha pedig végtére eljön az a kegyetlen kaszás, aki
1741    I,   XIII|    bársonybugyogóban a kállai kettőst. – Az isten éltesse! Kívánom tiszta
1742    I,   XIII|                 mert nem értik a szót.~ ~Az a jó szokás volt Jancsi
1743    I,   XIII|                ott ült Jancsi úr mellett az asztalnál, s más nő nem
1744    I,   XIII|                  bor a fejekbe szállt, s az ismeretlen mámor megzavará
1745    I,   XIII|                azért mindig férjhez ment az, mert Jancsi úr gazdagon
1746    I,   XIII|                úr gazdagon kiházasítá, s az apjából hatökrös gazda lett;
1747    I,   XIII|               legények közül, mert ebben az órában férjhez adlak.~ ~(
1748    I,   XIII|           férjhez adlak.~ ~(Jancsi úrnak az esze tisztul – mondanák
1749    I,   XIII|                  derék legény közül.~ ~– Az édesapám… – rebegé a lyánka
1750    I,   XIII|                  sem pislantva.~ ~– Hogy az édesapád válasszon közülök
1751    I,   XIII|                  Hol van ennek a lyánnak az apja?~ ~Egy félig őszült
1752    I,   XIII|                  kinek jómódú gazda volt az apja.~ ~– No hát megelégszel
1753    I,   XIII|               inkább a Marcihoz állok.~ ~Az egész társaság hangosan
1754    I,   XIII|                     Minek hívtad hát ide az apádat?~ ~Marcinak sem kellett
1755    I,   XIII|                 Marci hetykén, szemeivel az úrfiak felé vágott.~ ~(–
1756    I,   XIII|                 vágott.~ ~(– Mi lelhette az öregurat? – dörmögé a jó
1757    I,   XIII|                megharsantak a trombiták, az úri vendégek felmentek a
1758    I,   XIII|                 más ártatlan mulatságot, az öregek számára volt bor
1759    I,   XIII|               volt bor és égett szesz, s az asszonyoknak volt mit megszólani
1760    I,   XIII|                legkevésbé vártál!~ ~– Ki az? – kérdé Jancsi úr örömtől
1761    I,   XIII|                 öcsém! – szólt egyszerre az öreg.~ ~– Ördögöd van! –
1762    I,   XIII|             azért jött le Pozsonybul, de az az útban megbetegedett,
1763    I,   XIII|                jött le Pozsonybul, de az az útban megbetegedett, s kénytelen
1764    I,   XIII|                volna, de lovon jöttem, s az egész szekérrel van.~ ~Jancsi
1765    I,   XIII|                     Jancsi úr reszketett az örömtől. Annyira magába
1766    I,   XIII|           elballagva. – Nem szaladtam én az inszurrekció * óta; még
1767    I,   XIII|             Odáig négy óra, vissza négy, az nyolc, most két óra van
1768    I,   XIII|               vigasság lészen! – erősíté az esperes úr, és a jelenlevők
1769    I,   XIII|                  azt jelenté, hogy közel az ebéd, s széltére kelt az
1770    I,   XIII|                 az ebéd, s széltére kelt az appetitórium, * egy sem
1771    I,   XIII|              hangzott a csengettyű, mely az ebédet jelenté, háromszor
1772    I,   XIII|                  nagy szárnyajtókat, mik az ebédlőbe vezettek.~ ~A pompás
1773    I,   XIII|              hanem ha később jön valaki, az is helyet találjon.~ ~Tortától,
1774    I,   XIII|              alakú nagyságban emelkedtek az átellenben ülők között,
1775    I,   XIII|              múzeum kincse volt felrakva az asztalokra. Még az éneklő
1776    I,   XIII|              felrakva az asztalokra. Még az éneklő diákoknak is ezüstpoharak
1777    I,   XIII|              helyéhez sietett; Jancsi úr az asztalfőhöz indult. Midőn
1778    I,   XIII|                egy másik teríték is áll. Az más névnapokon is ott szokott
1779    I,   XIII|                   Hát gondoltam, hogy ha az a másik eljön, legyen neki
1780    I,   XIII|                  vendégnek elmondá, hogy az üres hely ott Béla öccse
1781    I,   XIII|              felől ült Jancsi úr mellett az esperes, az asztal túlsó
1782    I,   XIII|            Jancsi úr mellett az esperes, az asztal túlsó végén Kutyfalvi
1783    I,   XIII|                  tüzes békákat ereget el az asztal alatt, s ecetet önt
1784    I,   XIII|                poharába, ha oda nem néz. Az alsóbb rendű nép más asztalt
1785    I,   XIII|            feldíszített színpad, melyről az ebéd ideje alatt Lokodi
1786    I,   XIII|           görögtűz mellett 12 képletben; az utolsónál aztán, mikor mindenki
1787    I,   XIII|               pompás tűzijáték fejezi be az egész mulatságot. Az időközöket
1788    I,   XIII|                  be az egész mulatságot. Az időközöket Bihari bandája
1789    I,   XIII|            széttárulván a hátulsó ajtók, az elcsendesült éj sötétjéből
1790    I,   XIII|                     E percben hallatszék az udvarra gördülő hintó robogása.~ ~
1791    I,   XIII|                gördülő hintó robogása.~ ~Az elküldött fiskális érkezék
1792    I,   XIII|                  s elhozva; feltevék azt az asztalra, hogy minden vendég
1793    I,   XIII|                 oldala négyfelé esett, s az asztalon állt – egy befedett
1794    I,   XIII|                  egy befedett koporsó…~ ~Az elszörnyedés hangja hallatszott
1795    I,   XIII|           kiverve Kárpáthy János neve…~ ~Az iszonyat lezárt minden ajkat,
1796    I,   XIII|                  János feljajdulása volt az; az iszonyúan meg bántott
1797    I,   XIII|              János feljajdulása volt az; az iszonyúan meg bántott öreg,
1798    I,   XIII|                  még valamit mondani, de az csak egy hosszú, kínos hörgés
1799    I,   XIII|              hörgés vala; azzal felemelé az égre kezeit, s egyszerre
1800    I,   XIII|              többen a koporsót vették le az asztalról; csak ketten ültek
1801    I,   XIII|                  csak ketten ültek némán az asztal mellett, Kiss és
1802    I,   XIII|            szemeit szomszédja arcáról, s az, mintha le volna bűvölve
1803    I,   XIII|                mely előtte állt, s midőn az elősiető hajdúk elvivék
1804    I,   XIII|             másikba estek, ki-ki kereste az ajtót, mert itt szörnyű
1805    I,   XIII|                 volt rémülve ő is. Midőn az ifjabb Kárpáthyval kicsinálták,
1806    I,   XIII|            Kárpáthyval kicsinálták, hogy az öregnek születésnapi ajándékul
1807    I,   XIII|                  felnyergelve ott tartsa az ablak alatt, hogy könnyen
1808    I,   XIII|                 midőn Kiss szemébe vágta az orgyilkos nevezetet, elzsibbadt
1809    I,   XIII|              futhasson el innen, s kezde az ajtó felé hátrálni.~ ~–
1810    I,   XIII|              veszett vad keresztülszökve az asztalon, rárohant a szökni
1811    I,   XIII|                 s megragadó annak mellén az öltönyt. – Nem megyünk mi
1812    I,   XIII|           iparkodott letépni melléről, s az ajtó felé törekedett; de
1813    I,   XIII|               kifelé. Kiss kezében tartá az aranyserleget, melyet az
1814    I,   XIII|                 az aranyserleget, melyet az asztalról fölkapott.~ ~Ezalatt
1815    I,   XIII|              fölkapott.~ ~Ezalatt szinte az ajtóig értek tusakodva;
1816    I,   XIII|                  ellenfele halántékának. Az egyszerre félrekapta fejét,
1817    I,   XIII|                 csakugyan meg is érkezék az esperes úr – ki azért maradt
1818    I,   XIII|              szomorú hírt hozá, hogy biz az öregúr, ámbátor még ki nem
1819    I,   XIII|                még ki nem adá lelkét, de az utolsó halálküzdelmek között
1820    I,   XIII|        kodicillust.~ ~Követték még aznap az esperes urat több főtisztviselői
1821    I,   XIII|          megismertetni őexcellenciájával az örökös úrral, leendő patrónusukkal.
1822    I,   XIII|             ahhoz több bizalma van, mert az nem meri megölni. Semmi
1823    I,   XIII|                jöttek Kutyfalvi udvarára az ispánok, kasznárok, írnokok,
1824    I,   XIII|            közöttük, mert már nagybátyja az utolsó lélegzetet nyögi;
1825    I,   XIII|                  melyek közül legelső is az, hogy minden férfirenden
1826    I,   XIII|                  csúffá tenni; de miután az alsóbb cselédségnek fejenkint
1827    I,   XIII|           bohócbul más, mint Kiss Miska, az egykori pünkösdi király,
1828    I,   XIII|                  a köszöntő versbe, hogy az új patrónusnak is elmondhassa
1829    I,   XIII|                 templomban, együtt ittak az asztalnál Jancsi úrral,
1830    I,   XIII|                 beszélhetett, a teremben az urak, a konyhában a kukták,
1831    I,   XIII|              lelkeért egy imát bocsásson az égbe.~ ~Ötödnap már nem
1832    I,   XIII|                 lovaslegény vágtatott be az udvarra, kiben Marcit fogjuk
1833    I,   XIII|                 Bizonyos temetésre hívja az urakat. Ez volt a legtermészetesebb
1834    I,   XIII|               meg sem billentve kalapját az erkélyen álló Abellino előtt.~ ~–
1835    I,   XIII|                Ki küldi azt a levelet?~ ~Az első kérdésre vállat vonított
1836    I,   XIII|                   ahogy beletekintett.~ ~Az öreg Kárpáthy János saját
1837    I,   XIII|                János saját kézírása volt az, melyben tudatja a Kutyfalvi-kastélyba
1838    I,   XIII|                többi tisztitársaknak is, az ispánoknak, kasznároknak,
1839    I,   XIII|         veszélyes irat a leverő körutat. Az embereknek hasonló esetekben
1840    I,   XIII|                  fakadt, ki káromkodott. Az ember hevenyében nem is
1841    I,   XIII|                 tesznek!~ ~Abellino volt az utolsó, kinek ez örömhírt
1842    I,     Sz|               bas les aristocrates! – Le az arisztokratákkal!~ ~académie
1843    I,     Sz|                  pasák férfi ivadékát és az ezredesi rangot elnyert
1844    I,     Sz|                   félszemű óriás) egyike az ókori görög mitológiában~ ~
1845    I,     Sz|               cervelle – Ezért főbe kell az embernek lőnie magát~ ~c'
1846    I,     Sz|              rovatának is ez volt a címe az 1848-as Életképekben és
1847    I,     Sz|                 Életképekben és 1849-ben az Esti Lapokban, ill. a Pesti
1848    I,     Sz|           legelőkelőbbek legelőkelőbbje, az előkelők színe-java~ ~császárarany –
1849    I,     Sz|             Phülllisz trák királyleány – az ókori görög mitológia szerint –
1850    I,     Sz|            Phüllisz hűtlenül elhagyta, s az ifjú ebbe belehalt, ill.
1851    I,     Sz|                esztrenga, juhfejő rekesz az akolban~ ~établíroz – alapít,
1852    I,     Sz|           költészet, ill. a zene múzsája az ókori görög mitológiában~ ~
1853    I,     Sz|                 nincsen élet, de ha van, az nem olyan~ ~ ~ ~falunyél –
1854    I,     Sz|             Feydau – francia vígszínház, az Opéra Comique őse; 1789-
1855    I,     Sz|            előcsarnok~ ~francia háború – az 1809-es nemesi felkelés~ ~
1856    I,     Sz|              Hébé – Zeusz és Héra lánya, az ifjúság istennője, az istenek
1857    I,     Sz|             lánya, az ifjúság istennője, az istenek pohárnoka az ókori
1858    I,     Sz|          istennője, az istenek pohárnoka az ókori görög mitológiában~ ~
1859    I,     Sz|                  Heszperidák – Atlasz és az Éj leányai, kik az ókori
1860    I,     Sz|             Atlasz és az Éj leányai, kik az ókori görög mitológia szerint
1861    I,     Sz|                szerint a távoli nyugaton az aranyalmát termő fát őrzik~ ~
1862    I,     Sz|             inszurrekció – felkelés, itt az 1809-es nemesi felkelésre
1863    I,     Sz|                liter~ ~ ~ ~Jockey Club – az előkelő urak, a felső tízezer
1864    I,     Sz|   Karikatúra-újság~ ~jus primae noctis – az első éjszaka joga; a földesúr
1865    I,     Sz|             helyett~ ~Kecskeméti-udvar – az ún. Kecskeméti-ház udvara,
1866    I,     Sz|                mihaszna~ ~Kőrösi-udvar – az ún. Kőrösi-ház udvara, üzletháza;
1867    I,     Sz|                  dörgés~ ~Le voilà – Íme az~ ~liaison – itt: szerelmi
1868    I,     Sz|              frank elődje~ ~Lord-Mayor – az angol nagyvárosok, elsősorban
1869    I,     Sz|                    milliomos~ ~Minerva – az ipar, a kézművesség és a
1870    I,     Sz|         kézművesség és a tudomány istene az ó-itáliai népeknél~ ~misérable –
1871    I,     Sz|           párizsi utca a Szajnától délre az V. kerületben~ ~Mózes –
1872    I,     Sz|                 hajtóvadászat~ ~Párkák – az emberi sors három istennője
1873    I,     Sz|              emberi sors három istennője az ókori latin mitológiában~ ~
1874    I,     Sz|         oszlopokkal körülvett szabad tér az ókori építészetben, itt:
1875    I,     Sz|                  ápolása, majd 1817 után az Európán kívüli igehirdetés
1876    I,     Sz|                 szószaporítás~ ~Plutus – az antik mitológiában a gazdagság
1877    I,     Sz|                   megtagad~ ~regálisok – az országgyűlés egybehívását
1878    I,     Sz|          énekfutam~ ~ ~ ~que diable – mi az ördög~ ~qu'est-ce que cela? –
1879    I,     Sz|                 qu'est-ce que cela? – mi az?~ ~ ~ ~sacrebleu – teringettét~ ~
1880    I,     Sz|          szalamia – ammónia~ ~szaracén – az arabok neve a középkorban~ ~
1881    I,     Sz|               tászli~ ~távcső-battéria – az ágyúüteg csöveinek csoportjára
1882    I,     Sz|              híres völgy Görögországban; az antik költők gyakran megénekelték
1883    I,     Sz|                sál, mely nagyon hasonlít az angórához~ ~tiers état –
1884    I,     Sz|                subscribált, azaz aláírta az iskolai törvényeket, s az
1885    I,     Sz|                az iskolai törvényeket, s az iskolai albumba a tanulmányi
1886    I,     Sz|                 diákok, s gyakorolhatják az ezzel járó jogokat; sétabot
1887    I,     Sz|               korzózás, s megilleti őket az úr megszólítás~ ~tojás-széke –
1888    I,     Sz|            Gvadányi József munkája, mely az 1790-es országgyűlésről
1889   II,    XIV|                körül a mámoros pöffedés; az emberekkel komolyan beszél,
1890   II,    XIV|           dorbézoló mulatságokat kerüli, az országgyűlésen okos, értelmes
1891   II,    XIV|                  még most a fiatal rouék az ő rovására nevetnek, bár
1892   II,    XIV|                 ő rovására nevetnek, bár az öregek nem mindenütt találják
1893   II,    XIV|                találják is mulatságosnak az unokaöcs ötletét, de majd
1894   II,    XIV|                 kísérletek csak növelték az ingert, s minthogy a cél
1895   II,    XIV|             becsesebbnek látszott. Végre az őrjöngésig szerelmes kezdett
1896   II,    XIV|             zörgésre; ha éjjel megmozdul az ablakredőny, már azt hiszi,
1897   II,    XIV|           csábító mászik be rajta, pedig az ugyanakkor kényelmesen sétál
1898   II,    XIV|                kényelmesen sétál ki s be az ajtón, mely aranyai előtt
1899   II,    XIV|             gyámapákkal, kik őrt állanak az ajtó előtt, míg őrizetük
1900   II,    XIV|            magának, ha a könnyelműség és az édes bűnök kerítőjévé szegődött,
1901   II,    XIV|                 valahol a hegyek között; az első ijedségben odavivé
1902   II,    XIV|             együtt ott rejté el.~ ~Ér is az valamit.~ ~Árgusnak száz
1903   II,    XIV|                   Jupiter mégis meglopta az őrizőket, s ha egyszer e
1904   II,    XIV|           menekülsz tőle különben.~ ~Már az első hétben megtudta Abellino,
1905   II,    XIV|             ravasz képeiket, s odacsukta az ajtóhoz sarkaikat; vén cigányasszonyok
1906   II,    XIV|                 cigányasszonyok lopóztak az udvarra, ha észre nem vették,
1907   II,    XIV|               nem lehet senkit megkapni. Az ellenség könnyű, mozgékony,
1908   II,    XIV|                  nincs egyéb dolga, mint az ő rászedésén törni a fejét,
1909   II,    XIV|          ösztönözze, magában elég leende az, hogy e parasztbüszke kézművesnek,
1910   II,    XIV|             midőn előtte térdelsz, midőn az idvességet ígéred neki,
1911   II,    XIV|                  ráuntam én!”~ ~Nem ez-e az élet?~ ~Boltay mester tehát
1912   II,    XIV|                  nagy mogorván állt künn az ajtóban, midőn díszes úri
1913   II,    XIV|              segít leszállani a hajdú.~ ~Az öreg úr nyájasan közelít
1914   II,    XIV|         bólintott.~ ~– Tán éppen magával az érdemes mesterrel vagyok
1915   II,    XIV|                képzeletben volt, hogy ez az úr most őt birkózni hívja.~ ~–
1916   II,    XIV|             hívja.~ ~– Igenis, én vagyok az, nem tagadom.~ ~Az éltes
1917   II,    XIV|                vagyok az, nem tagadom.~ ~Az éltes úr mosolygott, karját
1918   II,    XIV|               engedett a szónak, bevitte az urat legbelső szobájába,
1919   II,    XIV|                     Legelsőbb is – kezdé az éltes úr furcsa mosolygással
1920   II,    XIV|                akadt. Tudom én azt, hogy az nem engem illet, hanem az
1921   II,    XIV|                az nem engem illet, hanem az unokaöcsémet, akit Bélának
1922   II,    XIV|                is azt kívánom, de hiába, az ördög sem alszik, kivált
1923   II,    XIV|                ha szép leányról van szó. Az én öcsém azon dicséretes
1924   II,    XIV|         szándékot hordozza magában, hogy az ön gyámleányát elcsábítsa.~ ~–
1925   II,    XIV|                  nálam nélkül egy lépést az utcára nem teend, és ha
1926   II,    XIV|                  és ha végre megsokallom az üldöztetést, itt hagyom
1927   II,    XIV|                   Én jobban gyűlölöm ezt az embert, mint ön. Nem szükség
1928   II,    XIV|               halálos ellenségem – én is az vagyok neki. Ez atyafiságos
1929   II,    XIV|            vagyonát eltékozolva most már az én bőrömre is szedett föl
1930   II,    XIV|               minél elébb. Most közelget az ő neve napja, én pedig egy
1931   II,    XIV|             sokáig.~ ~– Jól van uram, ez az ön dolga, nem az enyim,
1932   II,    XIV|                uram, ez az ön dolga, nem az enyim, én asztalosmester
1933   II,    XIV|                  itt lakik a szomszédban az esztergályos.~ ~– Boltay
1934   II,    XIV|                ne legyen ön türelmetlen; az a bot csak embléma. Nekem,
1935   II,    XIV|           senkire hagyni nem lehet, mert az a törvényes örökösre marad,
1936   II,    XIV|            hihetné, hogy ez ember legyen az, kinek másfél milió évi
1937   II,    XIV|                 akarom őt fosztani ettől az örömtől.~ ~– Én adjak tanácsot,
1938   II,    XIV|                nem a kívánás sóhaja volt az, hanem a rémületé, az elszörnyedésé!
1939   II,    XIV|               volt az, hanem a rémületé, az elszörnyedésé! Ha ez elképzelhetlen
1940   II,    XIV|              kincs ellenében mit nyomhat az erény, a szegény ember akarata,
1941   II,    XIV|               Hisz akinek sok pénze van, az mindent megvehet, az előtt
1942   II,    XIV|                van, az mindent megvehet, az előtt semmi sincs lehetetlen!
1943   II,    XIV|               fog rá mondani a kézműves. Az csak fejével bólintott rá,
1944   II,    XIV|               kitörő vidámsággal csapott az asztalra –, hah! Ennél a
1945   II,    XIV|              tértem, erőt, kedvet kaptam az élethez, bizonyítja, hogy
1946   II,    XIV|                  fogja felkeresni – s ez az én házam.~ ~– Hogyan, uram!~ ~–
1947   II,    XIV|             Boltay mester lassan felállt az asztaltól.~ ~– Uram, nagyságod
1948   II,    XIV|              előre gyámleánya számára, s az dicséretes öntől. Ön rá
1949   II,    XIV|                 ki számára, kinek karján az élet csendes ösvényén végigvándoroljon;
1950   II,    XIV|  végigvándoroljon; de e sors nincs többé az ön hatalmában. A leány szerencsétlen
1951   II,    XIV|                de el nem feledteték vele az emléket, az indulatokat,
1952   II,    XIV|              feledteték vele az emléket, az indulatokat, miket magával
1953   II,    XIV|               erős szív kell hozzá, hogy az édesre valaki azt mondja,
1954   II,    XIV|                   és a keserűre, hogy ez az édes. Talán meglehet, hogy
1955   II,    XIV|          tartozik a tűrhetőbbek közé, de az ösztön ott maradt lelkében,
1956   II,    XIV|              élni. Még most visszaborzad az úttól, melyen azt el lehet
1957   II,    XIV|             lehet érni, de majd eljönnek az unalom, a szenvedély, a
1958   II,    XIV|                  a vér követelései, néha az elkeseredés, egy önfeledő
1959   II,    XIV|                  egy leányt megőrizhetni az eleséstől, aki maga is akarja,
1960   II,    XIV|             mégis tagadom. Való! Úgy van az általánosan, ahogy ön mondá,
1961   II,    XIV|          általánosan, ahogy ön mondá, de az én védencem kivétel leend.~ ~–
1962   II,    XIV|           egyúttal erényeié. A patvarba! Az erény a legingerlőbb csalétek!
1963   II,    XIV|           keresed őt fel. Hiszed-e, hogy az úri név fénye, a gazdagság
1964   II,    XIV|               nem fog ellentállhatni, és az ajánlatot bizonyosan elfogadja.
1965   II,    XIV|             leend boldog. Mi által lenne az? Ha férje sokáig él, s ő
1966   II,    XIV|                  pedig el fogja adni, ha az ajánlatot megtudja; egy
1967   II,    XIV|              ennyi fény előtt, és azután az ajánlat tiszteletre méltó;
1968   II,    XIV|            egészen a lyány elől. De nem, az méltatlan dolog volna, hazudni
1969   II,    XIV|                     Sándor – szólitá meg az ifjút a mester –, remeked
1970   II,    XIV|              Sándor szelíden csókolá meg az öreg kezét, melyet az fejére
1971   II,    XIV|                meg az öreg kezét, melyet az fejére tett, mintegy áldásképpen.~ ~–
1972   II,    XIV|               kézfogót csapunk, hogy még az angyalok is táncolnak örömükben.~ ~
1973   II,    XIV|                azt, hogy nem érez semmit az ifjú iránt; de akkor a második
1974   II,    XIV|           kedélyének; erdő, mező látása, az együgyű parasztemberek beszéde,
1975   II,    XIV|                 hogy állnak szép rendben az éléstárba téve, milyen szép
1976   II,    XIV|                  vált belőled. Nézze meg az ember, hiszen te mindenhez
1977   II,    XIV|               Vénebb vagyok én már, mint az apám. Majd keresünk neked
1978   II,    XIV|            hozzád illik.~ ~– Jó lesz biz az, Boltay bácsi, mentől elébb,
1979   II,    XIV|                  ha minden rendben van-e az asztalon. Boltay mesternek
1980   II,    XIV|                ideje volt ezalatt Terézt az érdeklő helyzettel megismertetni.~ ~
1981   II,    XIV|               előhozta előtte véletlenül az ifjú nevét; a leány hidegen
1982   II,    XIV|           becsűlé, de ez nem szerelem.~ ~Az ízletes vacsora felett Boltay
1983   II,    XIV|             Végre a cselédek széthordták az asztalt, s hárman maradtak
1984   II,    XIV|                szeret.~ ~– Tudom, Sándor az – szólt közbe a leány.~ ~
1985   II,    XIV|           akarnál hozzája menni? – kérdé az öreg elszomorodva.~ ~– Ha
1986   II,    XIV|              beszélni szíve ügyei felől, az annak a jele, hogy sokat
1987   II,    XIV|                 valakit tudnék szeretni, az bizonyosan ő volna, ő, kit
1988   II,    XIV|             éltemet, minden gondolatomat az ön és nagynéném örömére
1989   II,    XIV|              hidegen, okosan felelt:~ ~– Az szerencse volna, de nem
1990   II,    XIV|                magas állást ígér.~ ~– Ki az?~ ~– Neve nem éppen kellemetes
1991   II,    XIV|             felkacagott a leány.~ ~– Ah, az a kövér póktermetű ember!~ ~–
1992   II,    XIV|                 akar belőle tréfa lenni. Az a derék úr el akar engem
1993   II,    XIV|                       Lássa Boltay papa, az elébb önnek mondám, hogy
1994   II,    XIV|               Igen. E gyűrűt hagyá nálam az érdemes úr, hogy azon esetben,
1995   II,    XIV|               nevetett, pedig bizony rég az ideje, hogy azt nem próbálta.~ ~
1996   II,    XIV|              saját szobájába távozott.~ ~Az éj előrehaladt már. Ideje
1997   II,    XIV|       lefekvésnek. Ah, de nem volt ideje az alvásnak. Valami háborgató
1998   II,    XIV|                 háborgató szellem elűzte az álmot mindenki szeméről.~ ~
1999   II,    XIV|                 a rossz, mi ott a jó, mi az ösztön, mi ott az akarat;
2000   II,    XIV|                 jó, mi az ösztön, mi ott az akarat; titkok, miket maga