Kötet, Fezejet

2001   II,    XIV|              szemeit legmesszebb kerülék az álom tündérei.~ ~Ablakán
2002   II,    XIV|                 Ablakán besütött a hold, az ábrándozók csillaga, a vidék
2003   II,    XIV|             szedik a csillagok hamvát, s az a vén ember ott a holdban
2004   II,    XIV|              ember ott a holdban pengeti az ezüstsugárokat; mikor ezüstfelhők
2005   II,    XIV|                  nyomrul nyomra a tudás, az emlék száraz, poros nyomait,
2006   II,    XIV|               csillagos jövőben, repülve az ég felé, melyről azt hiszi
2007   II,    XIV|                azt hiszi a gyermek, hogy az a földre köröskörül lehajlik.~ ~
2008   II,    XIV|              eped, és ez így megy tovább az életen keresztül, és senki
2009   II,    XIV|             egymást.~ ~Hol lehet most ő, az ismeretlen – a megnevezhetlen –
2010   II,    XIV|          ismeretlen – a megnevezhetlen – az elfelejthetlen? Bizonyára
2011   II,    XIV|              melyen odajutni lehet, hogy az imádó vonzalom sohasem lehet
2012   II,    XIV|                egy szavába kerülne, hogy az előkelő termek legbüszkébb
2013   II,    XIV|           delnőkkel, kiknek szabad látni az arcot, hallani a hangot,
2014   II,    XIV|                 támad.~ ~Végigborzadt.~ ~Az éji hideg szellő futott
2015   II,    XIV|             nyújtaná kezét. Egy lépéssel az elérhetlennek vélt csillagba
2016   II,    XIV|                  Csak egy percig tartott az lelkében, s kitörülte onnan.~ ~
2017   II,    XIV|          süllyedve vannak… Így suttogott az ingerlő ábra.~ ~És a bosszú,
2018   II,    XIV|            testvérhajlam, nem bosszúvágy az, ami téged vezet; szerelem
2019   II,    XIV|                  előtted a napfáklyát, * az fog vezetni jó és rossz
2020   II,    XIV|            tündér eszméivel… Mind ámítás az. Szerelem visz téged arra,
2021   II,    XIV|             istent kísérteni mégy, midőn az oltár előtt e szót kimondod: „
2022   II,    XIV|                  után!~ ~Valahára alszik az egész ház. Álmodjatok! Az
2023   II,    XIV|                az egész ház. Álmodjatok! Az álom jó tanácsot ad.~ ~Te
2024   II,    XIV|            magadat ifjadhoz közel; egyik az egyik csillagban, másik
2025   II,    XIV|            csillagban, másik a másikban. Az álom jó tanácsot ad.~ ~Másnap
2026   II,     XV|              férjhezmenetel felől, hanem az idő alatt, mint szokás,
2027   II,     XV|                 hogy senki nem tudhatott az érdekelteken kívül felőle
2028   II,     XV|                Különös történet adta elő az idő alatt magát.~ ~Egy napon,
2029   II,     XV|            beszélte magát.~ ~– Én vagyok az a szerencsétlen Mayerné –
2030   II,     XV|         szerencsétlen Mayerné – Fannynak az anyja! – zokogá megkeseredett
2031   II,     XV|             zokogá megkeseredett szívvel az asszonyság, s odaveté magát
2032   II,     XV|               őriző angyala, védelmezője az ártatlanoknak, hogy isten
2033   II,     XV|           Látott-e ilyen esetet, mint ez az enyim, hallott-e ilyet valaha
2034   II,     XV|                 rossz leányai vannak, és az enyimek rosszak, nagyon
2035   II,     XV|                 kell nekem, magam vagyok az oka, minek neveltem őket
2036   II,     XV|              volna akkor! De látja uram, az anya szíve csak mindig érez,
2037   II,     XV|        esztendeig tűrtem azt a szégyent, az isten csudája, hogy még
2038   II,     XV|                sok. Ha én el akarnám azt az iszonyatot mondani, ami
2039   II,     XV|                  iszonyatot mondani, ami az én házamban naponta történt,
2040   II,     XV|           naponta történt, így állanának az ég felé Boltay úr hajai.
2041   II,     XV|                már énnekem sohasem lehet az utcára kimennem, hogy a
2042   II,     XV|            egyszerre: „Mit leckéz minket az anyánk, mi köze ahhoz, amit
2043   II,     XV|                 fejkötőt is tőlem kapta, az egész házban egy szalmaszéke
2044   II,     XV|                bánnotok anyátokkal, ez-e az én keserves fáradságaimnak
2045   II,     XV|                  de azért csak folytatta az előadást.) Ezt érdemlettem
2046   II,     XV|              meghunyászkodnék, nekem áll az a legnagyobbik, s nagy pikantul
2047   II,     XV|                  fel, s úgy szaladtam ki az utcára. Magam sem tudtam,
2048   II,     XV|            neveltek fel, eredj oda! Azok az emberséges emberek téged
2049   II,     XV|              ahogyan lát. Semmim sincsen az ég alatt, még ma nem ettem
2050   II,     XV|                  ettem egy falatot, s ha az úr kitilt a házából, ha
2051   II,     XV|                  leányom nem akar látni, az utcán kell meghalnom éhen,
2052   II,     XV|           fejében a sok mindenféle közül az ragadt meg legerősebben,
2053   II,     XV|                egy pohár bort állíta elé az asztalra, és kényszeríté,
2054   II,     XV|                legelső, mentse meg magát az éhenhalástól.~ ~– Óh, uram,
2055   II,     XV|                  madár, csak annyit tesz az én evésem az asztalnál,
2056   II,     XV|                 annyit tesz az én evésem az asztalnál, mintha ott sem
2057   II,     XV|                  világ minden jóságainál az, ha én valaha az én lelkem
2058   II,     XV|              jóságainál az, ha én valaha az én lelkem Fanny lányomnak
2059   II,     XV|             szavát hallhatnám. Nem lehet az, ugyebár? Nem nézhet ő az
2060   II,     XV|                az, ugyebár? Nem nézhet ő az anyjára, szégyenli magát,
2061   II,     XV|                milyen jól játszott benne az a Wildner, akkor is úgy
2062   II,     XV|                  akkor is úgy megríkatta az eset.~ ~– No, no, asszonyom.
2063   II,     XV|                  anyát –, amit ön kíván, az minden kétség nélkül meg
2064   II,     XV|                atyja testvérével együtt. Az ugyan kissé szigorú személy,
2065   II,     XV|              ragadni Boltay csizmáit, de az emberséges ember elszaladt
2066   II,     XV|               emberséges ember elszaladt az érzékeny jelenés elől, s
2067   II,     XV|             visszakerül, addig talál ott az ablak hídján mindenféle
2068   II,     XV|                nézegessen belőlök.~ ~Ezt az egyórai távollétet arra
2069   II,     XV|                    Hogy Boltay mesternek az ilynemű vásárlásoknál nem
2070   II,     XV|               rábízhatta a piperevásárt, az nagyon valószínű; ő bizony
2071   II,     XV|          esztendőrül való divatú valami, az iránt nemigen kérdezősködött;
2072   II,     XV|              odahaza.~ ~Mert ahhoz, hogy az imént eljátszott tragédiát
2073   II,     XV|                 megáldva. Nem igaz abból az egész monológból egy betű
2074   II,     XV|              dolog:~ ~Abellino (ismét ő) az utóbbi idők kudarcai által
2075   II,     XV|                kérte ki Mr. Griffard-tól az utolsó százezer pengőt a
2076   II,     XV|                  egy kéme a cselédségből az eszélyes bankárnak, ki rögtön
2077   II,     XV|          természetesen kétannyit teende. Az egész mintha tévedésből
2078   II,     XV|            amennyire számított. Ilyenkor az ember elbízott szokott lenni. –
2079   II,     XV|               tervet, miszerint Mayerné (az anya!) ravaszul férkőzzék
2080   II,     XV|                szörnyetegeket festek. Ez az élet.~ ~Mayerné elgondolta,
2081   II,     XV|                  akkor van, ba eladja: – az erényt. És a hatvanezer
2082   II,     XV|               leányának.~ ~Tehát mégis – az a bűnös, aki vesz.~ ~Mert
2083   II,     XV|                   Egyúttal elmondá nekik az okokat is, melyek Mayernét
2084   II,     XV|                  hogy mire a kocsizörgés az utca végén hallatszott,
2085   II,     XV|    szalmakalapját, mely akadályozandotta az anyjávali ölelkezésben;
2086   II,     XV|                  perpetuum mobilét, amit az asszonyok kötésnek neveznek,
2087   II,     XV|                bosszantani látszék, hogy az udvari szájtátók láttára
2088   II,     XV|              bírja, de mind nem használt az semmit, amint leányához
2089   II,     XV|              csókot vissza tudna adni.~ ~Az különös, az ember úgy van
2090   II,     XV|                tudna adni.~ ~Az különös, az ember úgy van néha, hogy
2091   II,     XV|              hogy semmit sem tud érezni; az egyik könnyekbe olvad fel
2092   II,     XV|                 a fagy.~ ~Végre sikerült az egész család egyesült törekvéseinek
2093   II,     XV|             befogadott, azt akarta, hogy az jól is mulassa ott magát.
2094   II,     XV|                  magát. Ő ugyan nem volt az az ember, aki valakit el
2095   II,     XV|               magát. Ő ugyan nem volt az az ember, aki valakit el tudott
2096   II,     XV|                  a hosszú históriát, ami az ő életének története, s
2097   II,     XV|               meg tudta volna magyarázni az érzést, sőt a magáét elmondva,
2098   II,     XV|                elhinné, és amellett mint az árnyék, úgy követni minden
2099   II,     XV|                 Tarts titkot egy ideig – az én kedvemért!~ ~Fanny megfogadá,
2100   II,     XV|            testvéreim életmódját, s csak az alkalmat leste, hogy tőlök
2101   II,     XV|       elidegenítni iparkodott tőle, amit az valóban nem is tett soha.
2102   II,     XV|                 elküldé Boltayhoz Palkót az öreg Kárpáthy (ámbár ezentúl
2103   II,     XV|                ahogy lábai engedék; akik az utcán találkoztak vele,
2104   II,     XV|            szegény ember törné magát így az utcán, könnyen rá lehetne
2105   II,     XV|                  figyelmeztetni rá, hogy az összekelésnek még néminemű
2106   II,     XV|           jutottak, bizonyítja azt, hogy az ő elragadtatása e tárgyban
2107   II,     XV|                addig is tartsák titokban az egészet, amire neki sajátságos
2108   II,     XV|           érdekében áll, hogy a házasság az esküvő napjáig titokban
2109   II,     XV|             valami okának kellett lenni, az bizonyos.~ ~Az előkészületek
2110   II,     XV|            kellett lenni, az bizonyos.~ ~Az előkészületek a házon kívül
2111   II,     XV|               kívül folytak, különben is az egész család nagyon ritkán
2112   II,     XV|                 Igen természetes helyzet az, miszerint Teréz és Fanny
2113   II,     XV|                  nagyon észrevehető volt az eltávozás. Teréz nem feledheté,
2114   II,     XV|          tettetésből cselekszi; hisz aki az oltár előtt azt mondhatja
2115   II,     XV|              való tartózkodás, hogy néha az egész ebéd felett senki
2116   II,     XV|           legélesebb figyelmére méltatá, az bizonyosan Mayerné volt.
2117   II,     XV|               ebéd idején erővel kellett az asztalhoz hurcolni, erővel
2118   II,     XV|                erővel rakni a tányérjára az ételt, mert nem akart sem
2119   II,     XV|              zivataros éjszakákon, mikor az eső veri az ablaktáblát,
2120   II,     XV|            éjszakákon, mikor az eső veri az ablaktáblát, a szél rugdalja
2121   II,     XV|             ablaktáblát, a szél rugdalja az ajtókat, a kutyák ugatnak
2122   II,     XV|                 szemmel tekint reá.~ ~Ez az éjszaka éppen ily viharos
2123   II,     XV|                viharos volt, úgy szakadt az eső, úgy zúgott a szél a
2124   II,     XV|               szél a fák között, ugattak az ebek, s futottak, mintha
2125   II,     XV|                kergetnének, a szél rázta az ajtókat, mintha valaki nyitogatná
2126   II,     XV|             kívül. Fanny behívta magához az anyját, hogy háljon ott
2127   II,     XV|                  anyját, hogy háljon ott az éjjel.~ ~Valamivel figyelmesebb
2128   II,     XV|                  pillanatban már el volt az fedve, elsimítva. A jó anya
2129   II,     XV|             szoborszerű idomait elárulja az utolsó patyolat öltöny.
2130   II,     XV|                 bársony, és fényes, mint az acél, s kibontva annak többszörös
2131   II,     XV|           Szemeit le nem vette róla. Már az ágyban feküdt, ott is felemelkedék,
2132   II,     XV|                keblén szűkebbre hurkolja az ingfodor szalagját.~ ~Mayerné
2133   II,     XV|                azután hirtelen felugrott az ágyába, félig befonva hagyta
2134   II,     XV|               mikor a gyertyát eloltják, az öreg asszonyságok akkor
2135   II,     XV|              módon nem vehetni észre, ha az ember elpirul.~ ~– Óh, óh,
2136   II,     XV|                  vagy bár vette volna el az isten amazokat tőlem, hogy
2137   II,     XV|                  becsülte meg, mindegyik az egész világé akart lenni.
2138   II,     XV|                  hasznát!~ ~.... Ez volt az első roham. Lepiszkolni
2139   II,     XV|                nyugodtan ellehetsz, amíg az öreg Boltay él; bár az isten
2140   II,     XV|              amíg az öreg Boltay él; bár az isten éltesse sokáig, pedig
2141   II,     XV|                 mert nagyon sűrű a vére, az apja is gutaütésben halt
2142   II,     XV|                meg a két testvére, éppen az ő korában. Ámbár még akkor
2143   II,     XV|                 mindent. Természetes is, az a család büszkesége. Hiába,
2144   II,     XV|              lett volna azt – eladni! ~ ~Az volt a borzasztó, hogy Fanny
2145   II,     XV|               Fanny mind értette, tudta, az anyja miért beszél, hová
2146   II,     XV|                rád, hogy megláttalak. Ha az utcán találkozunk, bizonyosan
2147   II,     XV|                  s ha megvénül, kidobják az utcára. Héj, bizony jobban
2148   II,     XV|                 milyen büszke leány volt az? Tudhatod, szomszédban laktunk,
2149   II,     XV|            álltak velünk. Mikor nénéddel az a szerencsétlenség történt,
2150   II,     XV|                 mint akárhány asszony, s az az ember hűségesebb hozzá,
2151   II,     XV|              mint akárhány asszony, s az az ember hűségesebb hozzá,
2152   II,     XV|                  akkor azt mondják, hogy az az ember még az idén el
2153   II,     XV|               akkor azt mondják, hogy az az ember még az idén el fogja
2154   II,     XV|            mondják, hogy az az ember még az idén el fogja venni Rézit;
2155   II,     XV|                Rézit; csak arra vár, míg az anyja meghal, azután meg,
2156   II,     XV|              nagybátyját kiengeszteli, s az emberek elhiszik, és keresik
2157   II,     XV|             örült, hogy elébb kimondhatá az áment, mint anyja beleszólt
2158   II,     XV|                  sem ugatná meg, így meg az egész világ beszél róla,
2159   II,     XV|                Persze, hogy irigykednek. Az meg csak neveti őket a kastélyából.
2160   II,     XV|            Beszéljetek, bolondok. Árt is az neki. Egyébiránt ki tudja,
2161   II,     XV|             milyen keserves élete volna! Az később más leányt vett el,
2162   II,     XV|                régen el is váltak volna; az ember iszik, kártyázik,
2163   II,     XV|                   mi következik még. Van az emberben néha olyan merész
2164   II,     XV|            szobában. Mindig oda képzelem az ablakot, ahol a tükör van.
2165   II,     XV|                  tudni, virrad-e már, de az ablak helyett a sajtos almáriomba
2166   II,     XV|                 felelte a társának, hogy az egész világ sötét és sajtszagú.~ ~
2167   II,     XV|                  volt, hogy ez mégis nem az ő megrontására hozatott
2168   II,     XV|               közönyös anekdota is, hogy az előadás célja annál rejtettebb
2169   II,     XV|                Istent emlegetni, mint ki az álmot érzi már jönni, s
2170   II,     XV|                is megvan odahaza, tudod, az a pamlag, avval a két csókolódó
2171   II,     XV|               galambbal; most is ott áll az arcképed alatt, amit az
2172   II,     XV|                  az arcképed alatt, amit az a fiatal festő vett le ingyen.
2173   II,     XV|            alapította meg a szerencséjét az a festő, mert azóta minden
2174   II,     XV|           ismerik a nevét. Egy kép tette az egészet.~ ~Ah! most kerül
2175   II,     XV|                  ajtajára.~ ~– Nem hinné az ember – folytatá Mayerné. –
2176   II,     XV|     megmagyaráztatta magának, hol lakott az, akiről azt lefestették,
2177   II,     XV|           egészséges, ha beteg vagy. Óh, az az ember egészen őrült volt
2178   II,     XV|        egészséges, ha beteg vagy. Óh, az az ember egészen őrült volt
2179   II,     XV|                  bohóságot elkövetett ez az úr nálunk – folytatá Mayerné,
2180   II,     XV|                át magát nagy zörejjel. – Az ember igazán nem tudja,
2181   II,     XV|                 feleségül venne. „Menjen az úr! – mondám neki. – Majd
2182   II,     XV|                    Majd hiszi azt valaki az úrnak, szokták is az urak
2183   II,     XV|              valaki az úrnak, szokták is az urak szegény emberek leányát
2184   II,     XV|              nagy úr azt mondja, elvesz; az csak bolonddá akar tenni,
2185   II,     XV|                nem vesz el, de pénzt ad; az okosság, arra hallgass.
2186   II,     XV|                 Utálat, förtelem!… Ilyen az élet!…~ ~Vajon ilyen-é?
2187   II,     XV|                számatokra többnyire csak az őszi alkonyat deres fénye
2188   II,     XV|     legféltettebb kincsét, a becsületet, az erényt, a szűztisztaságot
2189   II,     XV|                elorozni!!~ ~Óh! Feketébb az ördög, mint aminőnek festik.~ ~–
2190   II,     XV|                  aminőnek festik.~ ~– Én az ilyen beszédeket meg sem
2191   II,     XV|             igazat mondana is, nem volna az jó; az alacsony sorsbul
2192   II,     XV|             mondana is, nem volna az jó; az alacsony sorsbul származott
2193   II,     XV|                 származott nőket azokban az úri társaságokban lenézik,
2194   II,     XV|                fumigálják, megvetik; míg az olyan nőkkel, mint Halm
2195   II,     XV|          valahova. Úgy jött hozzám, mint az őrült. Kérdezte, hogy hová
2196   II,     XV|                tőlem régóta el van véve. Az bizony meglehet, hogy férjhez
2197   II,     XV|                ment.” Erre csak elsápadt az ember, s leveté magát –
2198   II,     XV|              hogy no jó, ha én nem bízom az ő becsületszavában, esküvésében,
2199   II,     XV|             bolondul senki sem dobja ki, az akárkitől is nagy áldozat
2200   II,     XV|                remek leánynak adta, mint az én Fánim…~ ~– Jó éjszakát,
2201   II,     XV|           pilláira.~ ~A nap már besütött az ablakon, midőn Fanny felébredt.~ ~
2202   II,     XV|               való, tudat és képzelet.~ ~Az ember sokszor fél, remeg
2203   II,     XV|                ugyanazon képeket átveszi az álom, s gyakran oly erős
2204   II,     XV|            ötleteket is ad. Ilyenkor lát az álmodó a jövőbe. Ezért mondják,
2205   II,     XV|              jövőbe. Ezért mondják, hogy az álom jó tanácsot ad. S midőn
2206   II,     XV|                 messze, messze látszanak az álom varázsködén keresztül
2207   II,     XV|               álom varázsködén keresztül az egész éjjel hányt-vetett
2208   II,     XV|            cselédnek végezni; megérdemli az ő kedves szép leánya, hogy
2209   II,     XV|             mester sohasem szokott ezzel az idegen ország termesztette
2210   II,     XV|            Semmit sem feledtem még el.~ ~Az asszonyság igen beszédes
2211   II,     XV|             akarta, hogy Fanny költse el az egész reggelit.~ ~– Mama –
2212   II,     XV|                  tőle –, hogy hívják azt az urat, aki felőlem kérdezősködött?~ ~
2213   II,     XV|                 arcára, megláthatá, hogy az ily kérdést téve még csak
2214   II,     XV|           Kárpáthy Abellino.”~ ~– Úgy? Ő az? – monda Fanny különös,
2215   II,     XV|               szedegeté fel ujjacskáival az abroszrul, s kávéskanalával
2216   II,     XV|               interese. * Sokat túrhatja az orrával a földet a szegény
2217   II,     XV|                 bolonddá tenni magát. Ez az én igazi leányom.” – gondolá
2218   II,     XV|               ütni.~ ~– Hja leányom, biz az ábrándozás szép dolog, hanem
2219   II,     XV|             ábrándozás szép dolog, hanem az ember hamar megéhezik mellette.
2220   II,     XV|                  mi fán terem a pénz. Ma az egész világ csak pénz után
2221   II,     XV|              örömtől megfosztottad?~ ~Ez az asszony úgy beszél, mintha
2222   II,     XV|                nyomattal Mayerné –, mert az olyan hölgyek, kik a világ
2223   II,     XV|                    Csitt, Boltay jön!…~ ~Az öreg úr belépett, jó reggelt
2224   II,     XV|                  annak a pamlagülő úrnak az ajánlatát, s mily finoman
2225   II,     XV|         kocsisához, hogy csináljon ülést az asszonyságnak, e percet
2226   II,     XV|              Ámbár azért kár betintáznod az ujjadat, mert ha szóval
2227   II,     XV|              chèvre… *~ ~Boltay megijedt az idegen szavaktól.~ ~– Csak
2228   II,     XV|               magát emelni a szekérre, s az víg ostorpattogás közt elhajtatott.~ ~
2229   II,     XV|                   Ah, minő nevetség volt az! Hogy ugrálták körül, hogy
2230   II,     XV|                   míg a leányt rávehette az engedékenységre. Mert a
2231   II,     XV|           hazaballagott. Teréz már várta az ajtóban, mert a kocsis elébb
2232   II,     XV|              hoztam, mert ami benne van, az törökül van, el nem tudtam
2233   II,     XV|                levelet.~ ~– Hm – dörmöge az öreg úr, csakugyan azt gondolva,
2234   II,     XV|               Elmegy Boltay mester maga. Az ő lábai jók, egy perc alatt
2235   II,     XV|               urához. A vőlegény megérti az izenetet, rögtön hintajába
2236   II,     XV|                 át senki sem látja őket, az öt sárkány-paripa, három
2237   II,     XV|                   nyargalva vágtat végig az országúton. Két óra alatt
2238   II,     XV|                  Két óra alatt megjárják az utat, ami Boltay mester
2239   II,     XV|              járás.~ ~Fanny maga fogadja az érdemes vendéget, arca valamivel
2240   II,     XV|              téve:~ ~– Kisasszony, engem az isten úgy segéljen, ahogy
2241   II,     XV|               kötelességet ismerni, mint az ön nevének becsületére válni.
2242   II,     XV|                 egyenkint felzároltattak az ajtók, s előjöttek mind
2243   II,     XV|                van a János úr, hová lett az öreg nábob? Ismeri őt valaki?
2244   II,     XV|        diadalmaskodó alak; vajon ő volna az? Ej, ej, bizony húsz évvel
2245   II,     XV|             Valamit itt hagytunk – monda az öreg szolga.~ ~– Mit hagytunk
2246   II,     XV|                   te?~ ~– Húsz esztendőt az öregségből, nagyságos ifjúúr! –
2247   II,     XV|                   a sárkányok belekaptak az útba, s perc múlva messze
2248   II,     XV|             múlva messze porzott a hintó az országúton.~ ~…Vajon mit
2249   II,     XV|                levelet. Anyja írása volt az. A gazdag úr nagyon örül.
2250   II,     XV|              nézők, bámulók! Annál jobb. Az előadás is jó leend.~ ~Fanny
2251   II,     XV|            cselédet azon izenettel, hogy az estélyre való meghívást
2252   II,     XV|                 szereti tartatni, legyen az nagy úr vagy nagy művész.~ ~
2253   II,     XV|              nagy úr vagy nagy művész.~ ~Az ő termei, az ő estélyei,
2254   II,     XV|              nagy művész.~ ~Az ő termei, az ő estélyei, az ő reggélyei *
2255   II,     XV|                 ő termei, az ő estélyei, az ő reggélyei * szoktak gyűlpontjai
2256   II,     XV|                szoktak gyűlpontjai lenni az egész finom világnak.~ ~
2257   II,     XV|             látni; blazírt kedélyek, kik az unalom ragályát terjengetik;
2258   II,     XV|              gazdag embernek kell lenni, az csalatkoznék. Semmije sincs
2259   II,     XV|              senki, mert ő valóban hódol az arisztokráciának, csakhogy
2260   II,     XV|              világot alkossanak, melyben az anyag az ő szerzemények,
2261   II,     XV|             alkossanak, melyben az anyag az ő szerzemények, csak a művészi
2262   II,     XV|               beszélve: ők adják a pénzt az estélyekhez, mikre Kecskerey
2263   II,     XV|          Kecskerey úr eszerint „kerítő”, az nagyot vétene az illedelem
2264   II,     XV|                kerítő”, az nagyot vétene az illedelem szabályai ellen.~ ~
2265   II,     XV|                   nem szerez meg senkit, az ő estélyein minden a legszigorúbb
2266   II,     XV|                  szerelmet nem szerez. – Az már megint másik személy
2267   II,     XV|                  nevezi, annak csupán ez az ostoba magyar nyelv az oka,
2268   II,     XV|                ez az ostoba magyar nyelv az oka, miért nincs benne két
2269   II,     XV|       költségeket, tulajdonképpen nem is az övé, hanem Fennimoré, kinek
2270   II,     XV|                  dolog.~ ~Hivatalos volt az estélyre, s meg is ígérkezett
2271   II,     XV|                 Boltay mester vett neki; az úton így főzte ki magában
2272   II,     XV|             tervet: a bérkocsit elhagyja az erdő mellett, s gyalog megy
2273   II,     XV|               kezét, sem lábát nem törte az úton.~ ~Hanem abban a kellemetlen
2274   II,     XV|                  a megijedésnek.~ ~– Tán az öregek vitték be?~ ~– Nem,
2275   II,     XV|              Talán bizony csak ki akarja az anyját játszani, s egyedül
2276   II,     XV|          lóhalálába! Vajon hova lehetett az a leány? Jaj, ha az ideig
2277   II,     XV|             lehetett az a leány? Jaj, ha az ideig össze talált jönni
2278   II,     XV|               már mindenki arról beszél, az estély is azért van rendelve.
2279   II,     XV|               lehet, jobban ismeri ő már az asszonyi szíveket, hamarább
2280   II,     XV|                mindegy, azért csak mégis az ő érdeme, az ő fáradsága,
2281   II,     XV|                  csak mégis az ő érdeme, az ő fáradsága, hogy őt rábeszélte.
2282   II,     XV|                  leereszkedéssel fogadja az ajtóban az érkezőket; minden
2283   II,     XV|       leereszkedéssel fogadja az ajtóban az érkezőket; minden ember
2284   II,     XV|                 minden ember tudja, hogy az estély nem az ő pénze ára,
2285   II,     XV|                tudja, hogy az estély nem az ő pénze ára, ő is tudja
2286   II,     XV|               orrhangja keresztülhangzik az egész társalgáson.~ ~– Nagyon
2287   II,     XV|                stb. stb.~ ~Azután jönnek az ifjú gentlemanek, s bemutogatják
2288   II,     XV|             természethű prozopopea. * ~ ~Az érdemes házigazda nagymértékben
2289   II,     XV|              érkezvén Párizsból, siettem az alkalmat megragadni, őt
2290   II,     XV|                Abellino volna valósággal az estélyt adó háziúr, s mintha
2291   II,     XV|         meggyőződhessék róla, hogy vajon az a vén nábob, kinek bőrére
2292   II,     XV|                levén legkellemesebb neme az időtöltésnek, míg Fanny
2293   II,     XV|              ugyan ellenkező póluson áll az iránytűd. Diable, neked
2294   II,     XV|                 Ti azt hiszitek, hogy ez az estély az én költségemre
2295   II,     XV|              hiszitek, hogy ez az estély az én költségemre megy? Csalatkoztok.
2296   II,     XV|                  Ennek Fennimor adja meg az árát. Adjatok egy kis helyet
2297   II,     XV|                   Adjatok egy kis helyet az asztalnál, hadd kísértsek
2298   II,     XV|                elvégre tárcájába seperve az előtte halmozott bankjegyeket –
2299   II,     XV|              asszonyság vár reá, itt van az előszobában, nem jöhet be,
2300   II,     XV|                 nem találja a leányt, de az bizonyosan el fog jőni,
2301   II,     XV|               hírt, s otthagyta Mayernét az előszobában.~ ~– Diable!
2302   II,     XV|           mutatni, hanem folytatni kelle az örvendő, kihívó, diadalmaskodó
2303   II,     XV|               szaloni díszhangon jelenti az érkezőket franciául:~ ~–
2304   II,     XV|               egy része kíváncsian tódul az érkezők elé, a házigazda (
2305   II,     XV|                 házigazda (Kecskerey úr) az ajtóig megy eléjök, a komorn
2306   II,     XV|                hosszan engedve aláomlani az angolos fürtöket márványsima
2307   II,     XV|                 a gyermeteg ajkkal, mely az alvó ártatlanságé, de oly
2308   II,     XV|                 de oly összhangzók ismét az arcok és a rózsás áll szerelemgödröcskéivel,
2309   II,     XV|      szerelemgödröcskéivel, miken elvész az ember lelke, ha őt mosolyogni
2310   II,     XV|           szemeivel keresni Abellinót.~ ~Az, mint Lót felesége, sóbálvánnyá
2311   II,     XV|   megközelíthetlenné vált rá nézve.~ ~Ha az egekbe vitték volna vagy
2312   II,     XV|               feleségemet.~ ~Ah! ez volt az a pillanat, melynek úgy
2313   II,     XV|                 úgy örült előre, ez volt az a kikeresett bosszúállás,
2314   II,     XV|             kikeresett bosszúállás, mely az üldözött leány szívében
2315   II,     XV|       kártyázószobába.~ ~Amint benyitott az ajtón, hallá, mint nevetnek,
2316   II,     XV|                   Abellino széket húzott az asztalhoz, s közéjök ült.~ ~
2317   II,     XV|                 Fennimor mit erőszakolja az arcát, hogy komoly legyen,
2318   II,     XV|                  kártyát.~ ~Legalább van az embernek min nevetni, akár
2319   II,     XV|              adjon.~ ~Elkezd veszteni.~ ~Az asztal túlsó felén ül Fennimor,
2320   II,     XV|              egyre nyer, néha bennhagyja az egész tételt kétszer-háromszor,
2321   II,     XV|              vesztőnek fizet. Másutt jár az esze, s a folytatott tárgyra
2322   II,     XV|                 mert egy ilyen kalandnak az lehetne a vége, hogy a majorátustól *
2323   II,     XV|             fullánk, minden szó a vérig, az elevenig hat. Abellino sápad,
2324   II,     XV|                   Amit Fennimor mondott, az igaz. Neki remegni kell
2325   II,     XV|                egyszerre talpra ugrik, s az egész tucat kártyát Fennimor
2326   II,     XV|                 nem szabadíthatva kezeit az őt fogva tartók karjaiból,
2327   II,     XV|              tartók karjaiból, bosszúját az ártatlan székeken tölti,
2328   II,     XV|                haza. Reggel elintézendik az ügyet. El is távoznak azonnal,
2329   II,     XV|                   és egy óranegyed múlva az egész társaság tudja, hogy
2330   II,     XV|               egész társaság tudja, hogy az estély hőse János úr, ki
2331   II,     XV|                nyugtalan álmokat alszik, az Abellino, Fennimor és monsieur
2332   II,    XVI|           párbaji bírák a gyengébb, mint az erősebb eszközt.~ ~Ennek
2333   II,    XVI|             végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég
2334   II,    XVI|            Fennimoré: Livius és Kalácsi (az excellenciás családból eredendett
2335   II,    XVI|                 s mely nagyon különbözik az összevert színpadi kardok
2336   II,    XVI|                 Abellino fejének, melyet az csak nagy bajjal bírt elhárítani,
2337   II,    XVI|             megyünk, legfeljebb kihallik az utcára, s elfognak bennünket.~ ~
2338   II,    XVI|              sötétben jobb helyre talál, az a győztes, de amíg Európában
2339   II,    XVI|              addig alkalmazkodnotok kell az itteni szokásokhoz!~ ~Feünnimor
2340   II,    XVI|                  mégis azt gondolá, hogy az sokáig tartana, míg Amerikába
2341   II,    XVI|              ellenfelével tovább vívjon. Az ügy elintézettnek tekintetik,
2342   II,    XVI|             magát, mintha egyszerre mind az öttel meg akarna vívni,
2343   II,   XVII|               karok és rendek, vége volt az országgyűlésnek, a jurátusok
2344   II,   XVII|                 hattyúprémes mentéikkel, az úri előfogatok divatos delnőikkel
2345   II,   XVII|      divatkelméiket, a kávéházak kongtak az ürességtől, úgy látszván
2346   II,   XVII|                 bátran ki lehetett jönni az utcára, nem kellett félni
2347   II,   XVII|                utcára, nem kellett félni az embernek, hogy ott valami
2348   II,   XVII|                  karonfogva mentek végig az utcán, elfogva azt az egyik
2349   II,   XVII|              végig az utcán, elfogva azt az egyik szélétől a másikig,
2350   II,   XVII|                 csengettyűket, megverték az ablakokat; nem kellett többé
2351   II,   XVII|                   hogy ne üljenek mindig az ablakban; nem kellett többé
2352   II,   XVII|                mert neki egyik elve volt az, hogy nem a vásáros született
2353   II,   XVII|                  nem a vásáros született az eladó kedveért, hanem a
2354   II,   XVII|            valahova a maga pénzeért, nem az ő kötelessége az eladó nyelvét
2355   II,   XVII|           pénzeért, nem az ő kötelessége az eladó nyelvét megtanulni,
2356   II,   XVII|                nyelvét megtanulni, hanem az eladó dolga érteni, amit
2357   II,   XVII|               gyermekei szintén feljőnek az országgyűlésre, s keresni
2358   II,   XVII|          ilyenformán kényszerítve azokat az erőteljes magyar nyelvvel
2359   II,   XVII|                    volt a legszokásosabb az akkori társalgásokban; és
2360   II,   XVII|             volna sírni mind a kettő, de az nem illett. Most örülni
2361   II,   XVII|                   monda a nábob megrázva az érdemes férfiú kezét –,
2362   II,   XVII|              látogatással. Én már voltam az ön jószágán odakinn, most
2363   II,   XVII|                 beszéltem vele, okos fiú az, arra rábízhat mindent.
2364   II,   XVII|                      Nem, uram. Sajnálom az állatokat.~ ~– No de kegyed,
2365   II,   XVII|                  nagyot lélegzett, midőn az utolsó búcsúszóval a készen
2366   II,   XVII|              ültek, s Pál gazda becsapva az üveges ajtót, parancsot
2367   II,   XVII|               lóháton, hogy őt láthassa, az öreg copfos jószágigazgatót,
2368   II,   XVII|                János úr életébe.~ ~Mióta az országgyűlésen járt, de
2369   II,   XVII|                 jobbágyok felszabadítása az úrbér alól örökváltság útján,
2370   II,   XVII|                lóversenyen töri a fejét, az esztendő nagyobb részét
2371   II,   XVII|                 szépíti, emeli a várost. Az őnála összejövő urak csaknem
2372   II,   XVII|                észre, hogy mindazok, kik az eszméről beszélnek, rendkívül
2373   II,   XVII|              vannak, s úgy látszik, hogy az agarakra boldogabb jövő
2374   II,   XVII|                  mulatságokkal végzendik az egészet.~ ~Végül minden
2375   II,   XVII|                 Varga uramat, hogy tegye az ő nevében, amit jónak és
2376   II,   XVII|        legnagyobb illendőséggel fogadják az úrhölgyet, és maguknak többé
2377   II,   XVII|              megmosni tartozik, egyúttal az is tudtára adatván, hogy
2378   II,   XVII|                  s rábízta Marcira, hogy az mind olyan jámbor legyen,
2379   II,   XVII|             kastély azon szárnya, melyet az úrnő számára választa, nyílt
2380   II,   XVII|           helység felé s oldalablakaival az angolkertnek * fordulva –
2381   II,   XVII|                  sem ismert volna magára az átváltozás után.~ ~A szándékosan
2382   II,   XVII|             szorgalmatosan eltávolított; az angolkertből a titkos búvóhelyek,
2383   II,   XVII|               lett, s a vízvezető csövek az úrhölgy hálószobája mögé
2384   II,   XVII|             eddig por és pókháló lepett. Az ittas vendégek számára alakult
2385   II,   XVII|           jöhetett elő eset, hogy valaki az ifjú nő előtt elmondhassa: „
2386   II,   XVII|               Vidra cigány hagyatott meg az udvarnál, tapasztalt hűsége
2387   II,   XVII|                  de neki is meghagyatott az érdemes jószágigazgató által,
2388   II,   XVII|                  a különféle gratulációk az ismerős eredeti fickóktul,
2389   II,   XVII|                  siker nélkül, bizonyítá az, miszerint Kutyfalvi a hamus
2390   II,   XVII|        valamennyi béresével együtt egész az erdő széléig szaladt utána
2391   II,   XVII|        találkozott palotában és udvaron, az mind becsülettudó, jámbor
2392   II,   XVII|              békét hagyjon.~ ~Akinek még az sem használt, azt elcsalta
2393   II,   XVII|                  gonoszul érezék magukat az ilyen gőzkörhöz * nem szokott
2394   II,   XVII|                   s vannak emberek, akik az ily hölgyek közelében nagyon
2395   II,   XVII|                    Ah, Kárpáthyné előtt, az egészen más. Arról tudja
2396   II,   XVII|                 egészen más. Arról tudja az ember, hogy nem valami előkelő
2397   II,   XVII|             dévaj kifejezést szalaszt ki az ember jókedvéből az ajkán,
2398   II,   XVII|          szalaszt ki az ember jókedvéből az ajkán, míg Szentirmayné
2399   II,   XVII|                   míg Szentirmayné előtt az ember sem szólni, sem moccanni
2400   II,   XVII|               sem moccanni nem mer, mert az Angliában növeltetett, mely
2401   II,   XVII|             felkelnek mind, s otthagyják az embert a faképnél.~ ~És
2402   II,   XVII|                így sohasem bizonyos róla az ember, hogy mikor fog iszonyú
2403   II,   XVII|             János úr elnöklete alatt, ki az eszmének legelső megindítója
2404   II,   XVII|       megindítója vala, amely rövid időn az egész társadalom minden
2405   II,   XVII|              múlandó, hiú tárgy, mutatja az, miszerint mind e mai napiglan
2406   II,   XVII|   magasztalásokból kitalálta mindenki.~ ~Az agár okvetlenül egyike a
2407   II,   XVII|                 mellyel e délceg állatok az úri körök iránt viseltetnek,
2408   II,   XVII|                 éreznék, hogy ők képezik az állatvilág arisztokráciáját,
2409   II,   XVII|                  ott húznak le bennünket az udvaron, ott ásítnak a konyhában,
2410   II,   XVII|                konyhában, ott vakaróznak az előszobában, ott ágaskodnak
2411   II,   XVII|         előszobában, ott ágaskodnak ránk az ebédlőben, ott kapkodnak
2412   II,   XVII|               egy időben azzal fenyegeté az erdélyi urakat, hogy addig
2413   II,   XVII|                egy agarat tarthat valaki az országban; ebből átlátandjuk,
2414   II,   XVII|             ebből átlátandjuk, miszerint az agár nemzeti jólétünknek
2415   II,   XVII|            fontos és jelentékeny tényező az agár, mert nem is említve
2416   II,   XVII|                addig szó sem lehet, amíg az agarak rendes működése szervezve
2417   II,   XVII|                  mi a legerősebb rugója? Az agár! Ki a tatár fog szaladni
2418   II,   XVII|                  Ki a tatár fog szaladni az agár után? Ahhoz ló kell,
2419   II,   XVII|              kell, mégpedig jó ló. Tehát az agarászat mozdítja elő a
2420   II,   XVII|         lótenyésztést.~ ~Ehhez járul még az is, miszerint az agarászatban
2421   II,   XVII|               járul még az is, miszerint az agarászatban talált élvezet
2422   II,   XVII|            élvezet sok gonosztól megóvja az embert; megőrzi mindenféle
2423   II,   XVII|                pedig szíves olvasó, hogy az agarászat valami oly felületes
2424   II,   XVII|          életében csak egy kölyökagárnak az árát fordítaná hazai literatúrára,
2425   II,   XVII|              életbevágó kérdés hazánkban az agarászat, s mily büszkék
2426   II,   XVII|      lelkesültebb toll kívántatnék, mint az enyém. Felvillanyozta az
2427   II,   XVII|                 az enyém. Felvillanyozta az egy időre a példabeszéddé
2428   II,   XVII|                 kétséges versenyt futott az indítványba jött magyar
2429   II,   XVII|               csak akkor engedé át annak az elsőbbséget, midőn indítványozói
2430   II,   XVII|               legérdekesebbeknek, miután az ország legtávolabb részeiből
2431   II,   XVII|           számára, melyik fogja elnyerni az országhírű versenyzők közül?
2432   II,   XVII|              avagy Horhi Miska Szellője? Az egész Bükkalja in massa *
2433   II,   XVII|             Szikráé leend mindenekfelett az elsőbbség; valamennyien
2434   II,   XVII|                  adá, s most erősen köti az ebeket a karóhoz, hogy elragadja
2435   II,   XVII|              minélfogva most már nemcsak az ujjai tintásak másodíziglen,
2436   II,   XVII|              tollat, sőt még a nyelve is az, mert azt meg itatóspapiros
2437   II,   XVII|                 egész halmaz levelet kap az ország minden részeiből;
2438   II,   XVII|                  fényes jövendőt ígérnek az agártenyésztésnek, némelyek
2439   II,   XVII|         szolgálnak bölcs tanácsadásokkal az alaptervezetre, mások szívesen
2440   II,   XVII|               boldognak érezné magát, ha az igazgató választmányba kineveztetnék;
2441   II,   XVII|             lehet olyan szerencsés, hogy az ülésben részt vehessen,
2442   II,   XVII|            ajánljatok egymás buzgalmába; az ilyen alacsony gondolkozású
2443   II,   XVII|             annak felével, amit évenkint az agarászatra fordít, felét
2444   II,   XVII|             megélnek azért valahogy, míg az agarászat felvirágzására
2445   II,   XVII|                 áldozatok kellenek, mert az agár, mint már említők, „
2446   II,   XVII|                De most hátrább egy kissé az agarakkal!~ ~– ~ ~Az ünnepély,
2447   II,   XVII|               kissé az agarakkal!~ ~– ~ ~Az ünnepély, a gyűlés, a nagy
2448   II,   XVII|          ötleteknél.~ ~Aztán ily esetnél az emberek egymást húzzák oda.
2449   II,   XVII|             ígérkezik mulatni.~ ~Ez volt az első ilynemű ünnepély, melybe
2450   II,   XVII|            szállt anyáról leányra, hanem az erény, a szeplőtelen hírnév
2451   II,   XVII|              bírnak. Napokig fog tartani az ünnepély. Első nap lesz
2452   II,   XVII|                  ünnepély. Első nap lesz az ülés; a hosszú teremben
2453   II,   XVII|           számára, ahonnan hallgathatják az elmés beszédeket. Ezt befejezi
2454   II,   XVII|                mindenkitől… vajon ki fog az ő egészségeért áldomást
2455   II,   XVII|                    Másnap következni fog az agárverseny. Nők, férfiak
2456   II,   XVII|                 fog ülni… vajon ki leend az ő lovagja?~ ~Estve a legbátrabb
2457   II,   XVII|                  táncvigalommal végződik az ünnepély; milyen szép, milyen
2458   II,   XVII|              milyen ragyogó látvány lesz az. Annyi szépség, ifjúság,
2459   II,   XVII|                bámulatában, de úgy, hogy az ne láthassa. Őt látta felkelni
2460   II,   XVII|               csengő tiszta szóval hallá az áldomást ajkairól, és elgondolá,
2461   II,   XVII|               hogy milyen szép volna, ha az összekoccantott pohár méreggel
2462   II,   XVII|               volna telve, és azt kiinni az utolsó cseppig, és meghalni,
2463   II,   XVII|             leesnék, meghalna előtte, és az ifjú sohase tudná meg, miért
2464   II,  XVIII|          nyugalmat, édes öntudatot.~ ~És az előkelő név?~ ~Az egész
2465   II,  XVIII|                     És az előkelő név?~ ~Az egész világ tudja, mint
2466   II,  XVIII|                 tán elcsábított volna.~ ~Az öregúr vagy nagylelkű volt,
2467   II,  XVIII|                 a piperétől kezdve egész az imádókig.~ ~Igen, az imádókig.~ ~
2468   II,  XVIII|               egész az imádókig.~ ~Igen, az imádókig.~ ~Mert amint a
2469   II,  XVIII|            csalnak oda, hanem a szép nő, az elhírhedett, a csodára állított
2470   II,  XVIII|             környék legelső arszlánai:~ ~Az ifjú Darvay Jenő, kit a
2471   II,  XVIII|       félszemüveggel pislog, inggallérát az orráig ereszti, s maga is
2472   II,  XVIII|           magáról, hogy különös ember.~ ~Az ünnepelt Csepcsi Aladár,
2473   II,  XVIII|              annyira alaptalan, hogy még az is kétségbe vonható, vajon
2474   II,  XVIII|                 tudja, hogy mi fán terem az az alma, amitől az is viszontszerelmet
2475   II,  XVIII|              tudja, hogy mi fán terem az az alma, amitől az is viszontszerelmet
2476   II,  XVIII|                 terem az az alma, amitől az is viszontszerelmet érezhetne,
2477   II,  XVIII|                tőkehal; íme, ezekből áll az új télikert, mely Kárpátfalván
2478   II,  XVIII|            ízetlenek, fajankók ezek mind az ő ideáljához képest, akit
2479   II,  XVIII|                  hagyna pillantani, ahol az őrzött kép senkitől nem
2480   II,  XVIII|           összehívott nagy csomó úrnépet az adandó vigalomra, s a meghívottak
2481   II,  XVIII|            hosszú keze lenne, hogy onnan az ajtóból a pamlagig nyújthatná
2482   II,  XVIII|            ajtóból a pamlagig nyújthatná az írást.~ ~Fanny különösen
2483   II,  XVIII|                  megfogá kezét, s dacára az öregúr azon törekvésének,
2484   II,  XVIII|              venni.~ ~De Fanny észrevevé az előkészületekből, hogy menni
2485   II,  XVIII|                Bárcsak más ülne most itt az ő helyén!~ ~Fanny kezébe
2486   II,  XVIII|                  szíve jogosítja. Ah, de az egészen más helyzet volt.
2487   II,  XVIII|         visszaadja. – Szegény asszony!~ ~Az előtte álló nevek során
2488   II,  XVIII|                   amilyennek képzeli azt az ember) és sok érzelemdús
2489   II,  XVIII|           gyanánt szerethetne (ismét nem az igaziakat értve), arról
2490   II,  XVIII|                  bizalmukat? Hátha éppen az előtt tárja fel lelkét,
2491   II,  XVIII|                   akár e percben leugrik az ablakon, ha a nagyságos
2492   II,  XVIII|            fektetve szép gömbölyű karját az öregúr vállára –, ezek itt
2493   II,  XVIII|             csizmák volnának húzva, mint az övére.~ ~– Azt a szívességet
2494   II,  XVIII|               genealógiáját készítse el, az mind csekély lett volna
2495   II,  XVIII|                uraság felől, akiktől már az is elég szép tisztelet,
2496   II,  XVIII|                ül, egyszerre kicseréljék az ezeregyéjszakai szellemek,
2497   II,  XVIII|            kecsegtetné magát, hogy hátha az idő alatt, amíg ott ül,
2498   II,  XVIII|         mindenkinek a neve mögé van írva az a felelet, amit őneki kell
2499   II,  XVIII|                  kérhetek tanácsot ebben az ismeretlen világban. Én
2500   II,  XVIII|             olyan csekély embernek, mint az én személyem, olyan nevezetes
2501   II,  XVIII|              Meghalt régen, fiatalon. És az nagyon szeretett engem;
2502   II,  XVIII|                 is fogunk beszélni róla. Az ő arcképe függ kegyed szobájában
2503   II,  XVIII|           arcképe függ kegyed szobájában az íróasztal felett?~ ~– Hogyan?
2504   II,  XVIII|                 lett volna olyan kegyes, az én szegény házamnál lenni?~ ~–
2505   II,  XVIII|                Fanny, attól tartva, hogy az öreg elárasztandja hála-
2506   II,  XVIII|                észrevételeket, mikkel én az elém adott kérdésre felelni
2507   II,  XVIII|                szívének megbocsátani ezt az illúziót.~ ~Ah, végtére
2508   II,  XVIII|               kérdezé Fanny.~ ~– Valóban az – felelt Varga. – Igaz,
2509   II,  XVIII|            Rudolf úr őnagyméltósága; óh, az nagy ember! Mindenki bámulja
2510   II,  XVIII|            bámulja eszét és nagy lelkét, az egész ország dicsérve, magasztalva
2511   II,  XVIII|             kevés idő alatt a hazával és az emberiséggel. De meg is
2512   II,  XVIII|           percben kocsirobaj hallatszott az udvaron; alkalmasint vendég
2513   II,  XVIII|                 asszonyság!~ ~– ~ ~Fanny az öröm, a meglepetés reszketegségével
2514   II,  XVIII|                  valóban?~ ~Úgy dobogott az ifjú nő szíve, midőn a léptek
2515   II,  XVIII|            beszél valakihez; most nyílik az ajtó.~ ~És belép rajta –
2516   II,  XVIII|              mélyen kivágott öltöny mely az ijedelemig engedi láttatni
2517   II,  XVIII|                  mosolyog, akkor nemcsak az egész felső sor fogait (
2518   II,  XVIII|            Legrieux-nél), hanem egyúttal az egész ínyét is megmutatja,
2519   II,  XVIII|                   megcsókolni; ah ez nem az.~ ~Hátul jön ő, nagynénje,
2520   II,  XVIII|                  e bókot viszonozni; biz az ügyetlenke volt szegény.
2521   II,  XVIII|       kisasszonynak, hogy amit ő beszél, az sohasem üres fecsegés, mendemonda,
2522   II,  XVIII|         amazonoknál szokott lenni, hanem az mind jól kiszámított célszerű
2523   II,  XVIII|               csak annyiban nem hasonlít az érdemes kisasszony a csalánhoz,
2524   II,  XVIII|                 Varga uramnak eltűnni.~ ~Az is meglehet különben, hogy
2525   II,  XVIII|            örökké azt a gyanút gerjeszti az emberben, hogy a beszélő
2526   II,  XVIII|                 szeretetreméltó nő, mint az öné, oly kincs, aminőt ön
2527   II,  XVIII|            dicsérjük szépségedet, mintha az érdem volna; szégyelld magadat,
2528   II,  XVIII|          értettük itt.)~ ~– Amilyen nagy az örömöm szép kis szomszédnőmet
2529   II,  XVIII|          házamnál láthatni, éppen akkora az aggodalmam, hogy önt csak
2530   II,  XVIII|             úrtól jó néven kellett venni az ilyesmit, ő ugyan vastag
2531   II,  XVIII|       szeretetreméltó férj nincs is több az ég alatt, mint Rudolf. Bocsánat,
2532   II,  XVIII|                felbuzdít.~ ~Nem használt az. Hiába felelt ily magát
2533   II,  XVIII|                  a legbiztosabb támaszt, az anyai tanácsadást, az anyai
2534   II,  XVIII|           támaszt, az anyai tanácsadást, az anyai vezérletet; ah, egy
2535   II,  XVIII|              Flóra görcsösen szorítá meg az ifjú hölgy kezét, s mintha
2536   II,  XVIII|           folytatná, monda:~ ~– Való. És az anyát nem pótolja ki senki.~ ~
2537   II,  XVIII|              kellemetlen szigorúság van; az engedékenység jól illik
2538   II,  XVIII|                  engedékenység jól illik az anyáknak, az őket ékesíti,
2539   II,  XVIII|     engedékenység jól illik az anyáknak, az őket ékesíti, de már a nagynénék
2540   II,  XVIII|                 nem gondolná célszerűnek az ifjú hölgyekkel aktáinkat
2541   II,  XVIII|            Kárpáthy úr miatt. Óh, kérem! az régen volt, nagyon régen,
2542   II,  XVIII|                   János úr karját nyújtó az amazonnak, ki még egyszer
2543   II,  XVIII|                ki még egyszer megmutatva az ott maradóknak mosolygásra
2544   II,  XVIII|               ennek a nevét is átugrotta az imént, mint egyikét azoknak,
2545   II,  XVIII|                 maradt.~ ~Alig zárult be az ajtó Marion kisasszony mögött,
2546   II,  XVIII|                  tudom, csak én érzem.~ ~Az indulat beszédessé varázsolá
2547   II,  XVIII|                  szerethessem úgy, ahogy az első pillanattól megszerettem,
2548   II,  XVIII|       találkozásakor, ez valami a menny, az üdv érzeményei közül.~ ~–
2549   II,  XVIII|                   Tegye önt oly boldoggá az ég, mint amilyen boldoggá
2550   II,  XVIII|                 örült neki, hogy ezen nő az ő keblére borulva zokog.~ ~–
2551   II,  XVIII|          kényszeríteni, hogy újra kezdje az örömkönnyeket.~ ~– És azután
2552   II,  XVIII|                 férjed adni szándékozik, az előkészületekben. Óh, úgyis
2553   II,  XVIII|                sokat nevettek rajta; óh, az nagyon víg, nagyon mulatságos
2554   II,  XVIII|                 kis bohó, hogy meg tudja az embert nevettetni! Egyet
2555   II,  XVIII|                 Egyet szól, és akkor sír az ember, másikat szól, és
2556   II,  XVIII|              fogja tanítani Fannyt, neki az még jobban fog illeni; ilyenformán
2557   II,  XVIII|                kisasszony Kárpáthy úrral az archívumból, már akkor semmi
2558   II,  XVIII|                  volt a két delnő között az elébbi szenvedélyes érzelmes
2559   II,  XVIII|                mintha nem tudná, hogy ki az a Fanny.~ ~– Ah, mille pardons! *
2560   II,  XVIII|           összeköttetéssel bír, női ágon az ország minden előkelő családjával
2561   II,  XVIII|           foghatta, hogy hol vettek ezek az emberek annyi jókedvet,
2562   II,  XVIII|            tréfásan Szentirmayné, amiből az lett, hogy Fanny érzékenyen
2563   II,  XVIII|                egészen elbújtak a szemei az orcájába, s midőn ismét
2564   II,  XVIII|             Marion kisasszony útban volt az ajtó felé, vissza sem tekintve
2565   II,  XVIII|                felé, vissza sem tekintve az őt kar-karban kísérő két
2566   II,  XVIII|                 gázolt a sleppjére, hogy az érdemes dáma szinte hanyatt
2567   II,  XVIII|             megbocsátani kész szívvel –, az ilyen apró szeleskedéseket
2568   II,  XVIII|                  agárnak a farkára, hogy az ijedtében az ablakon ugrott
2569   II,  XVIII|               farkára, hogy az ijedtében az ablakon ugrott ki.~ ~Maga
2570   II,  XVIII|             adtam ön egyik protezséjának az iméntiért. Nem akartam e
2571   II,  XVIII|                  fog tenni, hogy ezentúl az agarak ne számíttassanak
2572   II,  XVIII|                közé? Valóban emancipáció az agarakra nézve. Ajánlom
2573   II,  XVIII|             bokáig érő salavári * fodrai az illedelmen túl el ne árultassanak,
2574   II,  XVIII|           hajlong, és bókokat hány utána az udvar közepén, a hölgy hosszú
2575   II,  XVIII|             mondja, hogy „Régen volt már az, én még akkor gyermek voltam!”~ ~
2576   II,  XVIII|                  volna, ha e két asszony az ő két leánya volna, s hívnák
2577   II,  XVIII|                  s hívnák őt atyámnak.~ ~Az ősi termek visszhangoznak
2578   II,  XVIII|               Varga uram áthallja azokat az archívumba, s úgy megjön-megy,
2579   II,  XVIII|                   ha volna kivel, s csak az esik neki nehezen, hogy
2580   II,  XVIII|                 van ugyan a fiskális, de az nem arra való ember. Neki
2581   II,  XVIII|               ember. Neki elég bosszúság az, hogy mindennap meg kell
2582   II,    XIX|      leereszkedést véltek tanúsítani, ha az ünnepélyen megjelennek,
2583   II,    XIX|                erény és illedelem felől; az agarásztársulat ügye is
2584   II,    XIX| megszilárdítására; a kortyondi fráterek, az eredeti fickók tanultak
2585   II,    XIX|              tanultak okosabban beszélni az ő jelenlétében, s a divatvitézek,
2586   II,    XIX|                  adok, hivatalos lesz rá az egész környék, akiket ismerek
2587   II,    XIX|                  sohasem láttam. A többi az asszony gondja.~ ~Neki kell
2588   II,    XIX|                  ment. Ő már jártas volt az ilyesekben. Mindenre emlékezett,
2589   II,    XIX|               hihette volna, hogy ő maga az, aki mindenhez ért, legalább
2590   II,    XIX|                 volna.~ ~És mikor eljött az est, midőn egyedül maradtak,
2591   II,    XIX|          egymásnak kölcsönösen segítének az esti toalettnél, s azután
2592   II,    XIX|                 Fanny nem hallgathatá el az öreg tisztviselő magasztalására,
2593   II,    XIX|         magasztalására, miszerint ő volt az, ki Flórát előtte oly lelkesülten
2594   II,    XIX|             tulajdonságaikból csupáncsak az az egy hiányzik, hogy nem
2595   II,    XIX|          tulajdonságaikból csupáncsak az az egy hiányzik, hogy nem szeretetreméltók.~ ~
2596   II,    XIX|                 érzékeny, nagyon esendő, az útjában fekvő tövisekre,
2597   II,    XIX|                  a férfiak.~ ~A tény nem az enyim, hanem azé a két hölgyé,
2598   II,    XIX|              hanem azé a két hölgyé, aki az értekezés folyamát viszi;
2599   II,    XIX|            anekdotákat mond el, hogy még az érzékenyebb férfiak is elpirulnak
2600   II,    XIX|                  akinek nem szabad onnan az oszlop tetejéről leszállni.
2601   II,    XIX|             ostobának fog tartani, hanem az rád nézve jó.~ ~– Kicsoda
2602   II,    XIX|                   kik jegyzeteket raknak az emberek nevei után, hogy
2603   II,    XIX|              között, ki tréfás ötletével az egész társaságot mulattatni
2604   II,    XIX|              őket érte. A nevetők mindig az ő részén vannak.~ ~– Gróf
2605   II,    XIX|                  találod elkövetni, hogy az etikett szabályai ellen
2606   II,    XIX|            mondja, hogy őt megbántottad. Az asztalnál kit ültess mellé
2607   II,    XIX|           másoknak törni a fejöket, hogy az ő agyafúrt szeszélyeinek
2608   II,    XIX|            bizonyosan legjobb dolguk van az egész Magyarországon, de
2609   II,    XIX|              másikra iparkodott hárítani az elsőbbséget, a kérdés eldöntetlen
2610   II,    XIX|              Helikon.~ ~– Most jön a sor az eredeti fiúkra.~ ~– Óh,
2611   II,    XIX|              amiért megemlékezzék róluk. Az nem lehet; e nemes arcnak
2612   II,    XIX|                 játszisággal ragadta fel az asztalról a hosszú iratot,
2613   II,    XIX|                 én legszebbnek tartom őt az egész világon, s nem ismerek
2614   II,    XIX|                  ő valakire. Csakhogy ez az ő névtelen ideálja volt,
2615   II,    XIX|                   s iparkodott belenézni az iratba, melyet barátnéja
2616   II,    XIX|                 nem maradhatott ki onnan az övénél, melyről még nem
2617   II,    XIX|           barátnéját, és őt megcsókolni; az ideál ismét eltűnt a szívből,
2618   II,    XIX|             igazat mondunk róluk.~ ~– És az nem emberszólás, és mi csak
2619   II,    XIX|               lesz most mindjárt csuklás az országban… *~ ~Galambcsípések!~ ~–
2620   II,    XIX|        Galambcsípések!~ ~– Legfelyül áll az arisztokrata főispánné neve.
2621   II,    XIX|                mond, még amit gondol is, az neki mind nem tetszik. Lássa
2622   II,    XIX|              villára van téve, le nem ül az asztalhoz; ha künn a kertben
2623   II,    XIX|                haja, kétségbeesik. Ahhoz az asztalhoz, melynél ő ül,
2624   II,    XIX|              akinek kék ruhája van, mert az rettenetes szín előtte,
2625   II,    XIX|                  kérdeznél tőle, elájul. Az őrá mind rettenetesen hat;
2626   II,    XIX|                 bele a ház. Megregulázza az egész társaságot, s ha valakire
2627   II,    XIX|             volna vakon születni; ezeket az apró fiatalembereket már
2628   II,    XIX|            rosszul hajt, kiveszi kezéből az ostort, s a nyelével jót
2629   II,    XIX|                  ha valahol hátad mögött az ő jelenlétében mások rágalmazni
2630   II,    XIX|           tartand a legderekabb hölgynek az országban. Azt persze nem
2631   II,    XIX|               teszed! Csak én tudnék úgy az emberekre figyelmezni, de
2632   II,    XIX|            örömet sem lehet neki okozni, az egész arc, egész alak egy
2633   II,    XIX|               Szegény asszony!~ ~– S még az a kín járul hozzá, hogy
2634   II,    XIX|         fájdalmat fog okozni, mert férje az ő jelenlétében is udvarol
2635   II,    XIX|               gonosz felfedezéseket tesz az emberek legtitkosabb hibáiban,
2636   II,     XX|                                      XX. Az ünnepély~ ~Egyik hintó a
2637   II,     XX|               rögtön megleptek a verebek az egész úton elhullatott kalács-
2638   II,     XX|                 zavarba hoznának, miután az egészen csak két ülés van,
2639   II,     XX|               van, egyik a kocsis, másik az inas ülése; mármost melyik
2640   II,     XX|                  melyik illeti meg magát az urat?~ ~Lehete látni ezek
2641   II,     XX|                  csengős öt lóval jöttek az eredeti fickók kivarrott
2642   II,     XX|               két ismeretlen találkozik. Az különös, hogy nagy társaságban
2643   II,     XX|           különös, hogy nagy társaságban az ember úgy szokott haragudni
2644   II,     XX|             hallgatagan hajtja meg magát az ifjú háziasszony, mi az
2645   II,     XX|                  az ifjú háziasszony, mi az arisztokrata hazafinak nagyon
2646   II,     XX|                 teljesítsék, ami viszont az ő tetszését nyeri meg, mert
2647   II,     XX|               magával két szobalyánt, de az neki sohasem elég. Gróf
2648   II,     XX|           egymásnak”.~ ~Kárpáthyné tehát az első órában megnyert, meghódított
2649   II,     XX|              mind a pompa és ízlet, mind az ügyes elrendezés fölött,
2650   II,     XX|         térhetett a sok kínálás miatt, s az egész reggeli alatt esküdött
2651   II,     XX|                 szerette volna látni azt az embert, aki még egy falatot
2652   II,     XX|                 s amellett akármi került az asztalra: „De már abból
2653   II,     XX|                  és sütemény után, miken az érdemes úr keresztül késvillázta
2654   II,     XX|             keresztül késvillázta magát, az esperes úr személyes meglepetésére,
2655   II,     XX|              tudakolta meg Fanny, került az asztalra – sült burgonya.
2656   II,     XX|                asztalra – sült burgonya. Az egész társaság kacagott,
2657   II,     XX|                 mindenki tudta, hogy azt az esperes úr nagyon szereti. – „
2658   II,     XX|                 úr nagyon szereti. – „Mi az? – kiálta Málnay – krumpli? –
2659   II,     XX|            járulni a zöld asztalhoz, így az ember sokkal könnyebben
2660   II,     XX|              hosszú karzatos terem, mely az inszurrekció óta most először
2661   II,     XX|                sor a tárgy meritumára, * az agarakra, melyek hogy maguk
2662   II,     XX|            tiszteletben kívánja tartani. Az ő bőrükről volt szó, illendő,
2663   II,     XX|        kényszerül a durvább szenvedély s az unalomgerjesztési törekvés.~ ~
2664   II,     XX|            férfiakhoz illőbb foglalkozás az agarászatnál, mely kebleinket
2665   II,     XX|          tisztelendő és tekintetes urak, az eszme megfontolást érdemel! (
2666   II,     XX|                ásítozik. (Ennél a szónál az érdekelt osztály két jelen
2667   II,     XX|            csaholni; Gergely gróf hangja az asztal mellől: „A hallgatóság
2668   II,     XX|             hallgatóság csendre intetik, az ilyen nyilatkozatok kikéretnek.”)
2669   II,     XX|               mindezen osztályai számára az emberi és nem emberi társaságoknak
2670   II,     XX|      selyembogarakban bírunk, mert maguk az agarak bizonyára nagyobb
2671   II,     XX|        gondviselésre szorult egyéniségei az országnak. Mi ok tarthatna
2672   II,     XX|                 és átlátandja, miszerint az általunk tárgyalt állatosztály
2673   II,     XX|              meglopta volna? Ismeretes-e az agarak között az árulás
2674   II,     XX|             Ismeretes-e az agarak között az árulás szörnyű bűne, van-e
2675   II,     XX|               megfojtotta volna egy agár az urát? Ellenkezőleg, nem
2676   II,     XX|                  pszichológiai igazság-e az, hogy bármily keményen megfenyítse
2677   II,     XX|             megfenyítse is törvényes ura az agarat, ha azon pillanatban
2678   II,     XX|   korbácsütésektől jajveszékelő agár nem az idegennek, hanem urának
2679   II,     XX|               kedvét, hanem visszaszökik az régi gazdájához, bárha mérföldek
2680   II,     XX|                barátom nem hagyott el és az agaraim. Odajöttek azon
2681   II,     XX|                 ha beszökhetett egy, azt az ágyam alól ki nem lehetett
2682   II,     XX|               verni, és a többi ordított az udvaron egész nap, keserűségében.”~ ~–
2683   II,     XX|           rendkívül izgató hatással volt az agárhűség ez érzékeny rajzolása.~ ~
2684   II,     XX|               elé, miszerint egyesülnénk az állatország ime tagjainak
2685   II,     XX|                  meghatározni: 1-ször is az ekként összegyűlt érdemes
2686   II,     XX|                 hosszas éljen!), aholott az agarak hozzáértő oktatók
2687   II,     XX|                    Gyér helyeslés. Minek az?) Hirdettessenek jutalmak
2688   II,     XX|                  Hirdettessenek jutalmak az agarászatról írandó legjobb
2689   II,     XX|                  egy hang: „Hisz így nem az agarak, hanem a firkászok
2690   II,     XX|            oppozíció * is támadt ellene, az eredeti fickók protestáltak
2691   II,     XX|             Kárpáthy jószágán, miért nem az övén. Nagy ellenszenvre
2692   II,     XX|                 Hagyja el méltóságod azt az egész irodalmi pereputtyot,
2693   II,     XX|             magukat; ne hagyjuk őket még az agarászatban is grasszálni;
2694   II,     XX|                  hogy utálom és gyűlölöm az egész éhenkórász fajt, s
2695   II,     XX|                  Rudolf, majd megfelelne az neked.~ ~Kárpáthy János
2696   II,     XX|         beszédére.~ ~A jeles hazafiaknak az a kitűnő szabadalmuk van,
2697   II,     XX|                   hogy akármit mondanak, az mind jeles és derék dolognak
2698   II,     XX|         felgyulladt pártszenvedély miatt az utóbb érintett agár annyira
2699   II,     XX|           beavatkozása el nem csillapítá az ingerült vitát.~ ~Volt azonban
2700   II,     XX|          mennykőemlegetés; e heveskedése az érdeklett feleknek könnyen
2701   II,     XX|           kedélyre hangolá a társulatot, az agárhallgatóság kiveretett
2702   II,     XX|             pontok kihagyásával elfogadá az indítványt. János úr általános
2703   II,     XX|           szerint protokolláltaték. * ~ ~Az alapkő le volt téve, a nagy
2704   II,     XX|                  melyik szebb közőlök.~ ~Az asszonyságok, a szigorú
2705   II,     XX|        nimbuszával körülfogja, ki – hogy az igazi szót alkalmazzuk –
2706   II,     XX|              divatba hozta a szalonokban az irántai nyájasságot.~ ~Az
2707   II,     XX|                az irántai nyájasságot.~ ~Az elegáns ifjak, a szalonok
2708   II,     XX|               csak annál erősebb ok volt az obligát ostromlásra.~ ~–
2709   II,     XX|                  azt, gróf – szólt Flóra az útjokat álló nagy férfiúnak –,
2710   II,     XX|            sugárzó orcával –, mert akire az asszonyok haragusznak, az
2711   II,     XX|                az asszonyok haragusznak, az bizonyos lehet arról, hogy
2712   II,     XX|          helytelen fogalmai vannak önnek az asszonyok haragtartása felől;
2713   II,     XX|                ön elveszti népszerűségét az egész országban.~ ~Ez egy
2714   II,     XX|               bocsát. Neki a népszerűség az aranybornyúja, s aki azt
2715   II,     XX|                   hogy ebben megingatja, az mindennemű jóindulata ellen
2716   II,     XX|              zajjal és kedvvel elfoglalá az asztalokat, miknek leírásától
2717   II,     XX|                 és másodszor azért, mert az ilyenek csak természetben
2718   II,     XX|                 nem volt mód választani. Az ebéd vége egész a késő éjszakába
2719   II,     XX|                  nem törődtek vele, hogy az eredeti fickók, a nagy hazafi
2720   II,     XX|                 körül.~ ~Majd megzendült az előszobákban Bihari hegedűje,
2721   II,     XX|            negyedszer hallották, egyszer az országgyűlésen, másodszor
2722   II,     XX|                egy megyegyűlésen és most az agarásztársulat keresztelőjén,
2723   II,     XX|                   mentül többször hallja az ember. Maga János úr is
2724   II,     XX|        Kereszthynének nem kellene adnunk az elsőbbséget, azt mondanók,
2725   II,     XX|                jel és felszabadítás volt az egész társaságnak az asztal
2726   II,     XX|                volt az egész társaságnak az asztal elhagyására, az amalgamizált *
2727   II,     XX|       társaságnak az asztal elhagyására, az amalgamizált * tömeg szétoszlott
2728   II,     XX|         találkozunk. Rudolf. 1000.”~ ~Ez az ezer azt jelenti, hogy „
2729   II,     XX|                  osztá barátnéja örömét, az öröm oly ragadós. Holnap
2730   II,     XX|                  annyi szépet beszél, és az holnap ide fog jönni, s
2731   II,     XX|             ablakra a cigányokat. Azután az utolsó hang is elhalt, és
2732   II,     XX|                  szép dolgokat. Rókákrul az agarászok, gyűlésekről a
2733   II,    XXI|                 kiáltozása a tornácokon, az udvaron csaholó ebek, ostorkongatások,
2734   II,    XXI|               valaki még ki nem nyitotta az ajtaját, azt felénekelték,
2735   II,    XXI|            kisütögettek egynehány puskát az udvaron.~ ~A vadászat szenvedélye
2736   II,    XXI|           megmutatni magukat és megnézni az időt.~ ~Az eredeti fickók
2737   II,    XXI|           magukat és megnézni az időt.~ ~Az eredeti fickók lobogós ingujjakkal,
2738   II,    XXI|             dolmányokban, pörge kalappal az elegáns ifjúk, csak a bohó
2739   II,    XXI|                  voltak; pompásan illett az amazoni termetekre e testhez
2740   II,    XXI|           tagadhaták meg bámulóiktól azt az élvezetet, hogy rózsaajkaikat
2741   II,    XXI|          Mindenki más hangon beszél, még az éltesebb nők is kocsin fogják
2742   II,    XXI|                   hogy ez a szép asszony az ő felesége.~ ~A bohó Gergely
2743   II,    XXI|                 és a lova nyakába, mikor az ágaskodik. Azután a debreceni
2744   II,    XXI|                 kacajt támaszta Gergely, az eredeti fiúk közé tévedve
2745   II,    XXI|              Miskát a nyergéből. Szidták az anglus születésit!~ ~Három
2746   II,    XXI|          harmadik egy szép medvebőr. Ezt az utolsót alkalmasint legjobban
2747   II,    XXI|                nem szokás vinni.~ ~Amint az egész vidám társaság a hosszú
2748   II,    XXI|              futótűz terjed el egyszerre az egész társaságban: „Ah valahára
2749   II,    XXI|                késedelmét; lehet sejteni az okát, gyöngéd ügyek, hihetőleg
2750   II,    XXI|                  sorban köszöntötte, még az agarakat is neveiken szólongatva,
2751   II,    XXI|              szorítva, végre visszakerül az egymás mellett lovagló két
2752   II,    XXI|                 nagyságos kisasszony. Ez az egyik kerék hiányzik az
2753   II,    XXI|                  az egyik kerék hiányzik az organizmusomból; bizonyosan
2754   II,    XXI|      ajkpittyesztve fordítá el fejét. Ez az ember olyan ostoba, hogy
2755   II,    XXI|                 alacsonyan áll, nem, nem az a baj, a kengyel igen hosszú,
2756   II,    XXI|          háládatos mosollyal köszöné meg az öreg hivatalnok készségét,
2757   II,    XXI|             egyikét engedje nyúlni, mire az öreg lehajolt, kérve úrnőjét,
2758   II,    XXI|               hangon a delnő megszorítva az öreg kezét, míg Kiss Miskának
2759   II,    XXI|              lett volna őt hátba ütni.~ ~Az öreg ismét eltűnt észrevétlenül,
2760   II,    XXI|                  észrevehetné, miszerint az öreg nem dől a bal felére.
2761   II,    XXI|           közepéből emelkedett, s honnan az egész síkságot be lehete
2762   II,    XXI|               legjobban meg lehete látni az egész versenyt, melyhez
2763   II,    XXI|             készítve.~ ~Egy egész tábora az agaraknak követte a vadászokat.
2764   II,    XXI|             nyalva rajtok. Különös, hogy az emberi szenvedélyek hogy
2765   II,    XXI|            szenvedélyek hogy ragadnak el az állatra.~ ~János kiválaszta
2766   II,    XXI|             legszebb és legderekabb agár az egész csapatban.~ ~– Ismerem
2767   II,    XXI|         csapatban.~ ~– Ismerem már őket, az egyik a Cicke, a másik a
2768   II,    XXI|        szökdécseléssel ugrált fel a lóra az úrnő kezei után kapkodva.~ ~
2769   II,    XXI|                annak is igen örült, hogy az agarak is ismerik úrnőjöket;
2770   II,    XXI|          lovasnak?~ ~– Én elhiszem, hogy az, de tegye meg a kedvemért,
2771   II,    XXI|                Kereszthynének.~ ~– Félti az öreget az ifjú menyecske.
2772   II,    XXI|      Kereszthynének.~ ~– Félti az öreget az ifjú menyecske. Az ilyen
2773   II,    XXI|                öreget az ifjú menyecske. Az ilyen majorátusi * jószágok
2774   II,    XXI|                erős hangnyomatékot vetve az „én”-re, miután észrevette,
2775   II,    XXI|                  A túlsó oldalon ezalatt az eredeti fickók is elkészültek
2776   II,    XXI|            eredeti fickók is elkészültek az agaraikkal, s miután azt
2777   II,    XXI|                 agaraikkal, s miután azt az egyetlenegy szójátékot,
2778   II,    XXI|                  meg a csalitos rónának, az agarakat előrebocsátják,
2779   II,    XXI|                perccel később ugratja át az árkot Kárpáthyné; karcsú
2780   II,    XXI|                 király és néhány lovász. Az erkélyről tapsolnak nekik.~ ~
2781   II,    XXI|               lovászaihoz, s ott találva az öreg Pált, aggodalommal
2782   II,    XXI|                 neki:~ ~– Úgy féltem ezt az asszonyt; ha valami baj
2783   II,    XXI|               találná érni! Nem bokros-e az a ló?~ ~– A legjámborabb.
2784   II,    XXI|                 s Kárpáthy felment ismét az erkélyre, utána nézni, ha
2785   II,    XXI|                szélsebesen haladt előre. Az agarak felverték már valahol
2786   II,    XXI|                  nagyon messze voltak, s az űzés tétova irányából ki
2787   II,    XXI|                   széttekint, honnan jön az ellen, s azzal nekiveti
2788   II,    XXI|                   s azzal nekiveti magát az avarnak.~ ~– Ni a róka! –
2789   II,    XXI|          hajhászó csoport vágtatva rohan az agarak nyomában, a két hölgy
2790   II,    XXI|               most, ha ez a víz közte és az agarak közt lehetne, mert
2791   II,    XXI|                agarak közt lehetne, mert az agár nem úszik örömest;
2792   II,    XXI|               hangzik minden oldalról.~ ~Az agarak megfeszített gyorsasággal
2793   II,    XXI|                 percet hasznára fordítja az üldözött vad, s egy oldalszőkéssel
2794   II,    XXI|                lépésnyire futtában veszi az észre, hogy a róka elmaradt.~ ~
2795   II,    XXI|                  Fecskét, olyat harapott az orrán, hogy menten elbocsátotta
2796   II,    XXI|          kijátszani s oldalréshez jutni. Az agarak mind-mind messze
2797   II,    XXI|                  áll még csak elő Matyi, az ordas, a szóló agár, ez
2798   II,    XXI|                 Matyi, brávó! – hangzott az egész társaság szájáról.~ ~
2799   II,    XXI|                 hogy a másik percben már az is megfogná őtet, s a rókaharapásról
2800   II,    XXI|                falka ökröt pillantva meg az országúton, egyenesen azoknak
2801   II,    XXI|              ketten szemközt jönni rájok az országúton, kinek közeledtét
2802   II,    XXI|           nyargalni kezd visszafelé.~ ~– Az istenért! – kiált Rudolf,
2803   II,    XXI|             lovának, hogy őt utolérje.~ ~Az asszony hanyatt-homlok rohan
2804   II,    XXI|             asszony hanyatt-homlok rohan az avaron keresztül; mindenki
2805   II,    XXI|                  elragadta a mén. Flóra, az öreg Palkó, Kiss Miska és
2806   II,    XXI|                   midőn mellette lovagol az ifjú, lélegzete éri, hajfürteinek
2807   II,    XXI|                   hajfürteinek lebbenése az ő orcáját legyinti, és neki
2808   II,   XXII|                senki sem tudta, mi baja. Az nagy hiba, hogy a szíveket
2809   II,   XXII|        ábraképekkel van tele. Ki ügyelne az ily beszédre? Nem való az.
2810   II,   XXII|                az ily beszédre? Nem való az. Rémeket, iszonyatot lát
2811   II,   XXII|                  Rémeket, iszonyatot lát az ily beteg mindenütt, ahol
2812   II,   XXII|                   más jellemet vesz föl, az erős lelkű lesz félénk,
2813   II,   XXII|          elveszni!”~ ~Ki tudná, mit tesz az?~ ~„Paripa, melyet a halál
2814   II,   XXII|              érintése vonul végig, Flóra az, ki ott virraszt a beteg
2815   II,   XXII|                 éjre, megtagadva magától az álmot, meg férje látását,
2816   II,   XXII|                 baja, milyen kevés volna az.~ ~Végre győzött a természet.
2817   II,   XXII|               Végre győzött a természet. Az ifjú véralkatnak erős küzdelmei
2818   II,   XXII|                Kárpáthynét meglátogassa, az első hír súlyos betegségéről
2819   II,   XXII|            fordult, s Flórát felváltotta az ápolásban.~ ~Azonban Szentirmayné
2820   II,   XXII|             maradni.~ ~Fanny visszanyeré az életet, eszméletet; többé
2821   II,   XXII|        elcsendesült – meggyógyult, ahogy az orvosok mondák.~ ~Ki tudja,
2822   II,   XXII|            nagyobb kín? Azon eszmék, mik az őrült égő agyában fogamzanak,
2823   II,   XXII|            gondolat a szív fenekére zár? Az szenved-e jobban, aki tombol,
2824   II,   XXII|                 és mosolyog, és érzi azt az eszmét, amitől könnyű volna
2825   II,   XXII|           hidegen lehetett végiggondolni az egész életen.~ ~Mi volt
2826   II,   XXII|              volna, mint rejtett fészkén az erdei madár.~ ~Menedékét
2827   II,   XXII|             nevét, lássa magasztos arcát az ifjúnak, kit még imádnia
2828   II,   XXII|               Vagy szívében áruló legyen az iránt, ki tele szeretettel
2829   II,   XXII|             akarna oly bűnös lenni, mint az úrrá lett szenvedély kívánja,
2830   II,   XXII|                  olyan eszes? Csupáncsak az emberi szeszélyekre építhetné
2831   II,   XXII|              most érzé, mennyire szereti az asszonyt! Tán ha meghal,
2832   II,   XXII|           magánál. Néha megengedték neki az orvosok, hogy nejét meglátogassa,
2833   II,   XXII|                  Kárpáthy azt hivé, hogy az ő keze tán hűvösebb lesz
2834   II,   XXII|          elfoglalhatod, s ha nem tetszik az, és szebbet óhajtasz, télen
2835   II,   XXII|           legszebb szállást jövő nyárra, az valóban igen kedves hely.~ ~–
2836   II,   XXII|               Kárpáthy alig bírt magával az öröm miatt.~ ~– De ez nagyobb
2837   II,   XXII|            örömöt, e jóságot, tetőled?~ ~Az asszony szomorúan mosolygott,
2838   II,   XXII|              volt, hogy ő nyújthatá neki az orvosságot.~ ~– Mi ez? –
2839   II,   XXII|                és kezdé sejteni, hogy mi az.~ ~Néhány nap múlva már
2840   II,   XXII|             tölte, hímzését, olvasmányát az ő szobájába vitte; behítta
2841   II,  XXIII|                  oly egyéniségeket, mint az övé, nem szabad egyszer
2842   II,  XXIII|              jönni.)~ ~Még reggel van, s az érdemes úr még nincs felöltözve;
2843   II,  XXIII|          modellnek kellene magát árulnia az atelier-kben * – haneha
2844   II,  XXIII|            haneha karikatúrákhoz. Háttal az ottomán túlsó felén egy
2845   II,  XXIII|            nagyon elszégyellnék magukat; az asztalon valódi herculaneumi *
2846   II,  XXIII|               kutyák, lovak arcképeivel. Az elszőnyegezett falak titkos
2847   II,  XXIII|          ajtócskákat engednek sejteni, s az ablakok mind kettős függönyökkel
2848   II,  XXIII|      függönyökkel vannak takarva.~ ~Künn az előszobában egy kis szerecsen
2849   II,  XXIII|               kezdi hallani, mint beszél az érkezettel a néger fickó
2850   II,  XXIII|                 nagyon örül neki.~ ~– Ki az? Jusszuf! – kiált Kecskerey
2851   II,  XXIII|                     Felelet helyett maga az érkezett ront be az ajtón:– „
2852   II,  XXIII|                 maga az érkezett ront be az ajtón:– „Impertinensek ezek
2853   II,  XXIII|             magában Kecskerey úr, amidőn az ajtaján bebukó férfit megpillantja,
2854   II,  XXIII|                látni, mint hökken vissza az érkező szokatlan pongyolájától.~ ~
2855   II,  XXIII|                    Ah, Abellino! Te vagy az? Honnét hullottál ide? Azt
2856   II,  XXIII|                  említesz?~ ~– Vigyen el az ördög majmoddal együtt –
2857   II,  XXIII|           majmoddal együtt – szitkozódék az érkező –, most nem tudtam,
2858   II,  XXIII|                most a legdivatosabb neme az udvariasságnak Egyiptomban?
2859   II,  XXIII|                 vendég lábaszárára, hogy az nem bánta volna, ha nem
2860   II,  XXIII|             jártam majmok között, de ott az ember pisztolyt hord, és
2861   II,  XXIII|                pisztolyt hord, és lelövi az ilyen ocsmány állatot.~ ~–
2862   II,  XXIII|                barátom. A majmokból lett az emberi faj. Én azt állítom,
2863   II,  XXIII|                faj. Én azt állítom, hogy az ember eredetileg majom volt.
2864   II,  XXIII|              tőle, hogy mért nem sürgeti az ellened indított pert? „
2865   II,  XXIII|                hogy most Pest kezd lenni az elegáns világ fészke, amit
2866   II,  XXIII|              Miskával sző viszonyt, hogy az öreg Jancsi úr maga csődíti
2867   II,  XXIII|               pedig úgy tett, mintha nem az ő kedvéért beszélne, s azért
2868   II,  XXIII|                 boldogítod.~ ~– Köszönöm az estélyeket, de most nem
2869   II,  XXIII|                becsülöm a banditáét.~ ~– Az is jó. Tudniillik, hogy
2870   II,  XXIII|                 tőled a gondolat; de nem az említett mesterség. Te meglehetős
2871   II,  XXIII|             mindig szerelmes vagy-e?~ ~– Az nem; hanem attól tartok,
2872   II,  XXIII|               belé szerelmes.~ ~– Bizony az különös volna.~ ~– Mi volna
2873   II,  XXIII|                volna oly különös?~ ~– Ez az öregúr egészen megváltozott.
2874   II,  XXIII|                 évvel ifjabbnak látszik; az ember alig ismerne rá; jó
2875   II,  XXIII|            szeretetre méltóknak tartanak az asszonyok. A minap találkoztam
2876   II,  XXIII|              karszékbe. – Ki lehet annak az oka, hogy e nő boldogabb,
2877   II,  XXIII|                  hogy e nő elégült? Mert az nem lehet, hogy erre férje
2878   II,  XXIII|              valakivel…~ ~– Persze, hogy az reád nézve megbecsülhetetlen
2879   II,  XXIII|               Engem kijátszanak!~ ~– Biz az megeshetik, hogy kijátszanak.
2880   II,  XXIII|            megeshetik, hogy kijátszanak. Az öreg úr képes elnézni neje
2881   II,  XXIII|              ember. Találjon megtörténni az, amitől rettegek, akkor
2882   II,  XXIII|             dolgokban tanácsot fog adni? Az ilyesmit komolyan kikérem
2883   II,  XXIII|                 rájok kreatúráidat, akik az asszonyt eltántorítsák,
2884   II,  XXIII|                 cicisbeo * nem leszek.~ ~Az érdemes gentleman sietett
2885   II,   XXIV|               mint osztotta Szentirmayné az övéit az agarászegylet gyűlése
2886   II,   XXIV|           osztotta Szentirmayné az övéit az agarászegylet gyűlése előtt.~ ~
2887   II,   XXIV|           hallgatni belül vérező szívvel az édes, őszinte hízelgést,
2888   II,   XXIV|           feledkezett el ígéretéről; már az ünnepély előtt két héttel
2889   II,   XXIV|                  hát miért megy el éppen az ünnepély elől?~ ~– Kedves
2890   II,   XXIV|                  elől?~ ~– Kedves öcsém. Az ember sokszor tesz kérdéseket,
2891   II,   XXIV|                másutt magukkal hordanak. Az ember hallja őket fütyörészni,
2892   II,   XXIV|                nézték, tapasztalja, hogy az ideálok is csak úgy küzdenek
2893   II,   XXIV|             ideálok is csak úgy küzdenek az élet apró szükségeivel,
2894   II,   XXIV|              lelkével.~ ~Emberek, kikben az érzés való és nem szenvelgés,
2895   II,   XXIV|                  a napi életbe; így volt az Rudolffal is. Ő szeretett
2896   II,   XXIV|                 sokat magasztalta volna. Az ilyesmi vagy igen gyönge,
2897   II,   XXIV|       Szentirmay-kastélyban töltött idő. Az utóbbi napokban azonkívül
2898   II,   XXIV|                 közelgő ünnepélyre. Amit az egyik elfeledett volna,
2899   II,   XXIV|  szívviszonyainak összeegyeztetése, hisz az élet, a praktikus élet olyan
2900   II,   XXIV|         megrongálta miatta; mindamellett az egybesereglett nemesség
2901   II,   XXIV|               megyeház erkélyéről nézték az alant elvonuló menetet,
2902   II,   XXIV|                 keleti komolyság. Többen az ifjú lovagok közül kardjaikkal
2903   II,   XXIV|               ókori hős mintája lehetett az; minőnek képzeljük azon
2904   II,   XXIV|           összeültek, kik félelme voltak az ellenségnek, oltalma a népnek
2905   II,   XXIV|                úr..~ ~Vajon mi hozta ide az érdemes férfiút? Mert ok
2906   II,   XXIV|        föltekinte, s akire szemei estek, az Kecskerey úr volt.~ ~– Mint
2907   II,   XXIV|                 s hideg mosollyal fogadá az üdvözletet, és úgy tett,
2908   II,   XXIV|                  tett, aki hallá.~ ~– És az?~ ~– És ez, hogy nagysád
2909   II,   XXIV|                 óhajtok Pesten lakni.~ ~(Az asszony titkolózik – gondolá
2910   II,   XXIV|            Gergely gróf anyjával együtt, az ifjú Darvay Jenő, a szabadelvű
2911   II,   XXIV|           helyéből, a táncnak vége volt, az odasiető Flóra karjára ölté
2912   II,   XXIV|                   Kecskerey úr megragadá az alkalmat, midőn Rudolfhoz
2913   II,   XXIV|              Midőn egymásra mosolyogtak, az embernek önkénytelen az
2914   II,   XXIV|                  az embernek önkénytelen az jutott eszébe, hogy mi szükség
2915   II,   XXIV|                 mellette. Ő különben sem az a szépség, ami szellemdús
2916   II,   XXIV|                ça, ez igaz. Hanem tudod, az akárhányszor megtörténik,
2917   II,   XXIV|              rongyos öt-hatszáz forintot az ajándékozó szeme közé vág
2918   II,   XXIV|                 ugyan, hogy ő már ráállt az ajánlatra, s édesanyjának,
2919   II,   XXIV|                  szerencsés véletlen azt az ötletet súgja az öreg Jankónak,
2920   II,   XXIV|            véletlen azt az ötletet súgja az öreg Jankónak, hogy kérje
2921   II,   XXIV|                  a két ajánlat között, s az övét fogadta el. Hanem ezzel
2922   II,   XXIV|             Mindig arra gondolt:~ ~– Ezt az asszonyt már hatvanezer
2923   II,   XXIV|                 szép hírt; egy óra alatt az egész társaság fogja tudni,
2924   II,   XXIV|              fogja tudni, s látni fogják az ő nejét együtt sétálni azon
2925   II,   XXIV|               árnyékot fog vetni nejére, az ő imádott, bálványozott
2926   II,   XXIV|                 Kecskerey szokását, hogy az szeret kíméletlenül rágalmazni,
2927   II,   XXIV|                rosszat valakiről beszél, az sohasem hazudság, ő álhíreket
2928   II,   XXIV|                    kérdé Rudolf megállva az ajtóban s bekukucskálva
2929   II,   XXIV| legszeretetreméltóbb mosolygás biztosítá az engedély felől.~ ~A szobaleány
2930   II,   XXIV|              hirtelen Flóra kibontakozva az ölelő karok közül –, tudja-e
2931   II,   XXIV|                hogy én önre haragszom?~ ~Az mindenesetre igen szeretetreméltó
2932   II,   XXIV|                aki engem észre nem vett, az Rudolf volt.~ ~Rudolfnak
2933   II,   XXIV|                le a nap a te haragoddal. Az nem volna tőled szép, ha
2934   II,   XXIV|             Miért voltál rosszkedvű?~ ~– Az elfogadási beszédben volt
2935   II,   XXIV|               akarsz te hazudni? Ezekkel az átlátszó szemekkel? És énelőttem
2936   II,   XXIV|                  lelket cseréltem veled? Az nem lehet, mondj nekem igazat.~ ~
2937   II,   XXIV|            hajlandó vagy a rossz kedvre, az ember nem is tréfálhat veled.~ ~–
2938   II,   XXIV|               Flóra ölébe hajtva, míg ez az ujjain számlálgatá a talányt.~ ~–
2939   II,   XXIV|               véteni senki.~ ~– S adok-e az ellenkezőre okot?~ ~– Te
2940   II,   XXIV|               Bánom is én. Inkább legyen az egész világ igazságtalan
2941   II,   XXIV|            gondom nekem a világra, nekem az egész világ te vagy. S ám
2942   II,   XXIV|                      Ez számkivetés?~ ~– Az.~ ~– Soká fog tartani?~ ~–
2943   II,   XXIV|            hálószobája, s magában szidta az egész Kárpáthy-atyafiságot,
2944   II,   XXIV|            sokáig nem tudott elaludni.~ ~Az a gondolat, hogy ő most
2945   II,   XXIV|                van elég ereje lemondani, az övé sem kevesebb.~ ~Holnap
2946   II,   XXIV|                 Holnap bizonyosan ő lesz az első, aki megtöri a kontumáciát. *~ ~
2947   II,   XXIV|            között aludt el Rudolf, s még az a bosszúsága volt hozzá,
2948   II,   XXIV|         felébredt!~ ~Pedig ki tudja, nem az ábrándozó nő téveteg lelke
2949   II,   XXIV|                  nő téveteg lelke volt-e az, mely őt álmában fölkereste,
2950   II,    XXV|              kettecskén”; ott van abban, az átadó szerelem, az egyetértő
2951   II,    XXV|                abban, az átadó szerelem, az egyetértő édes szövetség,
2952   II,    XXV|           gondtalan nyugalmas önfeledés, az enyelgő tréfa, minden, minden
2953   II,    XXV|                   Midőn végre ittas volt az örömtől, s kezeit összefonva
2954   II,    XXV|               volt, mint elég arra, hogy az ember boszonkodjék.~ ~Rudolf
2955   II,    XXV|            olvasott. Egészen másutt járt az esze.~ ~Ez másnap sajátszerű
2956   II,    XXV|              egész a hálószoba ajtajáig. Az ismét bezáródott előtte.~ ~
2957   II,    XXV|                  bezáródott előtte.~ ~Ez az elképzelhető legkegyetlenebb
2958   II,    XXV|           véleményét a nők felől.~ ~Hisz az egy szóval megtörténhetnék. –
2959   II,    XXV|                  hölgyjárom kedves lehet az igazi férfi előtt, s ha
2960   II,    XXV|              magában, hogy győznie kell. Az öreg Kárpáthy nem törődik
2961   II,    XXV|                öreg Kárpáthy nem törődik az egésszel; ő örül neki, ha
2962   II,    XXV|                hozzá nagy bűvészet, hogy az élvezetsóvár nő kegyének
2963   II,    XXV|                  el tőle Flóra. Nem volt az a szerelem tettetése, hanem
2964   II,    XXV|         megcsókolhassa, és azután kiállt az erkélyre, és utána nézett,
2965   II,    XXV|               kastélyukban tartózkodtak, az öreg Kárpáthy neje kívánságának
2966   II,    XXV|                akar egy ideig lakni, bár az koránsem volt oly kedvére
2967   II,    XXV|                 megmondjuk, hogy csaknem az egész napot János úr közelében
2968   II,    XXV|               más társaság után.~ ~Éppen az újon rendezett angolkertben *
2969   II,    XXV|                 hozzá, s tenyeréből evék az édes ajándékot, s kísérgették
2970   II,    XXV|                 ajándékot, s kísérgették az úton alá s fel, amidőn egyszerre
2971   II,    XXV|            egyszerre kocsizörgés hangzik az országúton, s Kárpáthy a
2972   II,    XXV|                elfogadni, hiszen te vagy az asszony a háznál.~ ~E szóra
2973   II,    XXV|            szívét, arcát, s férje karján az érkező elé sietett.~ ~Mi
2974   II,    XXV|              Nyájasnak lenni hozzá, mert az illem, a kötelesség úgy
2975   II,    XXV|          tornácába, midőn Rudolf hintaja az udvarra gördült. Az ifjú
2976   II,    XXV|              hintaja az udvarra gördült. Az ifjú főúr meglátva őket,
2977   II,    XXV|              nejének halaványsága miatt. Az egész asztal felett szótlan
2978   II,    XXV|                  nem volt nehéz.~ ~Fanny az ebéd végeztével rögtön a
2979   II,    XXV|                 jelent volna meg előtte, az nem rettentené úgy meg.~ ~
2980   II,    XXV|              Most íme szemközt állnak.~ ~Az ifju nyájasan üdvözölve
2981   II,    XXV|           nemcsak név szerint, hanem azt az egész sajátszerű ábrándvilágot,
2982   II,    XXV|                    szakasztott le Rudolf az útfélről.~ ~– Íme, itt egy
2983   II,    XXV|              szerelmesek.~ ~Ezzel elveté az íriszt, s egy amarántot *
2984   II,    XXV|                  felső emeletben a férj, az alsóban a nő; úri házasélet.
2985   II,    XXV|                   Itt megdörzsölé Rudolf az amarántot, s számtalan apró
2986   II,    XXV|         természetesnek találva, hogy azt az ifjú kezéből az ő kezébe
2987   II,    XXV|                 hogy azt az ifjú kezéből az ő kezébe kellett áttölteni,
2988   II,    XXV|                 kár lett volna. Nem volt az az igaz gyöngye a két Indiának,
2989   II,    XXV|                  lett volna. Nem volt az az igaz gyöngye a két Indiának,
2990   II,    XXV|                volna.~ ~Rudolf elhajítja az amarántot.~ ~Fanny utána
2991   II,    XXV|         amarántot.~ ~Fanny utána tekinte az elhajított virágnak, mintha
2992   II,    XXV|                jegyezni, hogy hová esett az.~ ~– Most tekintse nagysád
2993   II,    XXV|                Milyen két pompás szálfa. Az egyik világosabb zöldnek
2994   II,    XXV|           zöldnek tetszik, mint a másik; az azért van, mert az a nő;
2995   II,    XXV|                másik; az azért van, mert az a nő; a sötét a hím, a nőt
2996   II,    XXV|                egy diófa mellé ülteté, s az neki nem párja; milyen halavány,
2997   II,    XXV|               kétségbeesés volt ez, mely az oroszlánnak martalékul vetett
2998   II,    XXV|                hát csak szakadjon meg.~ ~Az az őrjöngő vágy ez, amit
2999   II,    XXV|                 csak szakadjon meg.~ ~Az az őrjöngő vágy ez, amit érez
3000   II,    XXV|              kincs! Mit használ neki, ha az, ki meglopatott, nem tudja