Kötet, Fezejet

3001   II,    XXV|                  tudja annak értékét, de az ő szívét annál nehezebben
3002   II,    XXV|                  annál nehezebben nyomja az!~ ~Végre fölmentek ismét
3003   II,    XXV|                 egy percre; nem tetszett az hosszabbnak egy pillanatnál,
3004   II,    XXV|                 egy virágbokrétát talált az asztalon, díszes kínai virágedényben,
3005   II,    XXV|            egyszerre észrevevé legfelyül az egyetlen gyönyörű dáliát.~ ~
3006   II,    XXV|                  idő keletkezett, amiből az a kettős baj támadt, hogy
3007   II,    XXV|         rettegett veszélytől.~ ~Láz volt az, amit érzett, minden idegeiben.
3008   II,    XXV|          szeresse. Ha játék ez tőle, úgy az rettentő játék, és ha való,
3009   II,    XXV|                  még rémítőbb.~ ~Kocogás az ajtón, alig ér rá kimondani,
3010   II,    XXV|        zsebkendőt, s felnyitá a könyvet. Az egy imakönyv volt. S amint
3011   II,    XXV|                meg annak lapjai között – az írisz és az amaránt…~ ~Rudolf
3012   II,    XXV|              lapjai között – az írisz és az amaránt…~ ~Rudolf egyszerre
3013   II,    XXV|                visszatérő hölgyet, midőn az lázasan remegve előtte állt.~ ~
3014   II,    XXV|              szánalom e hangjára megtört az erőszak, mellyel Fanny könnyeit
3015   II,    XXV|            vagyok veszve, mert elhagyott az Isten. Egész életemben nem
3016   II,    XXV|               férfi képe szívemben, csak az öné. De el volt az temetve
3017   II,    XXV|                  csak az öné. De el volt az temetve jól. Miért kellett
3018   II,    XXV|                elől, ahol megjelent? Nem az ön karjai tartottak-e fel,
3019   II,    XXV|                  idő múlva vevé kendőjét az úgyis leleplezett imakönyvről,
3020   II,    XXV|              elém hozza.~ ~Óh, mint fájt az ifjú lelke, mint fájt neki
3021   II,    XXV|               ifjú lelke, mint fájt neki az, hogy egy ily szép szívet
3022   II,    XXV|                  életében. Midőn zokogva az ő keblén függött.~ ~Már
3023   II,    XXV|                  akármilyen hosszú lehet az élet.~ ~Rudolf elhagyta
3024   II,    XXV|            szomorú és megilletődött volt az egész úton.~ ~Mindig azon
3025   II,    XXV|             arcán, szívében égni, mindig az ő zokogó szavai hangzottak
3026   II,    XXV|                 arcán és szívében azokat az égető könnyeket, s fülében,
3027   II,   XXVI|         ismerőseinket. Úgy teszünk, mint az amerikai lapszerkesztő:
3028   II,   XXVI|                 vajmi unalmas lett volna az egész téli szezon. Addig
3029   II,   XXVI|                 barátunké. Mert minthogy az egész világ Kecskerey barátunknak
3030   II,   XXVI|                   s keresztülesve azokon az apró párbajokon, melyeknek
3031   II,   XXVI|             tekeasztalokat is odahagyják az ő elmés előadásait hallgatandók,
3032   II,   XXVI|                másodszor betenni a lábát az érdemes gentlemannek.~ ~
3033   II,   XXVI|             begyében, mert nagyon suttog az ismerősökkel, figyelmessé
3034   II,   XXVI|              majd gyűljenek körüle, mert az igen érdekes jelenet fog
3035   II,   XXVI|                 Íme most lép be! Most is az a dacos, hetyke lépés, az
3036   II,   XXVI|                az a dacos, hetyke lépés, az a büszke, kötekedő tekintet,
3037   II,   XXVI|                kötekedő tekintet, mintha az egész világ az ő inasaival
3038   II,   XXVI|          tekintet, mintha az egész világ az ő inasaival volna tele,
3039   II,   XXVI|                  ő inasaival volna tele, az a visszataszító szépség –
3040   II,   XXVI|                   Abellinónak is feltűnt az általunk említett nagy hasonlatosság
3041   II,   XXVI|              kissé gédelgetni, mert hisz az ügyében járt, és bizonyosan
3042   II,   XXVI|                  hoz.~ ~– Hát mit csinál az én kedves jó öregem?~ ~–
3043   II,   XXVI|              csókolnak, ölelnek odahaza. Az öregúr egészséges, mint
3044   II,   XXVI|                  hogy alkalmasint ez hát az a jó hír, amiért gratulálni
3045   II,   XXVI|             azóta, soha rá nem ismernél. Az a szép rózsaarc és az a
3046   II,   XXVI|          ismernél. Az a szép rózsaarc és az a karcsú őzike termet! Mind
3047   II,   XXVI|                  sem jutott volna eszébe az igazi gondolat, ha véletlenül
3048   II,   XXVI|             körülállók szánni kezdték, s az érzékenyebb szívűek széledeztek
3049   II,   XXVI|               magamat ölni meg, vagy ezt az asszonyt.~ ~Kecskerey oly
3050   II,   XXVI|                  süllyesztve, megégetve. Az egész egy tizenkét kötetes
3051   II,   XXVI|            kötetes kis könyvtár; amit ha az ember végigolvasott, maga
3052   II,   XXVI|                 nem ügyelt.~ ~– Ki lehet az, akit ez asszony szeret?~ ~–
3053   II,   XXVI|             villogó szemekkel. – Óh, azt az embert szeretném ismerni!~ ~
3054   II,   XXVI|           borulni és megcsókolni.~ ~– Ki az? ki az? – kiálta Abellino
3055   II,   XXVI|               megcsókolni.~ ~– Ki az? ki az? – kiálta Abellino megragadva
3056   II,   XXVI|                   De én kitudom, hogy ki az! Kitudom, ha az ördög, is
3057   II,   XXVI|                  hogy ki az! Kitudom, ha az ördög, is és gyalázatos
3058   II,   XXVI|               gyanakodjék, ők ártatlanok az egészben, ők nem dicsekedhetnek
3059   II,   XXVI|                  közöttük.~ ~Rudolf volt az.~ ~– Uraim! Önök nem veszik
3060   II,   XXVI|             Kecskerey elcsodálkozva.~ ~– Az, hogy én férfi vagyok, és
3061   II,   XXVI|                     Flóra pedig megtudta az esetet, s örömében, gyönyörűségében
3062   II,  XXVII|           mondhatna neki szavakat, miket az megtanuljon és ne felejtsen
3063   II,  XXVII|                Zoltán! Milyen szépen fog az hangzani!~ ~Majdan odahozták
3064   II,  XXVII|                   Majdan odahozták hozzá az új világpolgárt, s odatették
3065   II,  XXVII|               ölelje, hogy csókolja meg: az örömkönny kicsordult szeméből,
3066   II,  XXVII|                 Szép, erőteljes fiú volt az, mint egy kis piros képű
3067   II,  XXVII|               mondani, de nem találná rá az igazi szót. – Mondjad, mondjad!
3068   II,  XXVII|                mi! Mit mondtál megint?~ ~Az orvos azonban és a tudós
3069   II,  XXVII|                  odamagyarázva azt, hogy az visszakívánkozik már anyjához,
3070   II,  XXVII|           anyjához, azért elég lesz most az egyszerre a szeretgetés,
3071   II,  XXVII|                  felé ismét kijött hozzá az orvos, s kérte őt, hogy
3072   II,  XXVII|            rámeredt. Rosszul kezde lenni az orvos hideg tekintetétől,
3073   II,  XXVII|               terembe.~ ~– Nos, uram; mi az, amit ön nekem akar mondani,
3074   II,  XXVII|                  érzem, uram. Áldom érte az Istent.~ ~– Isten nagy örömöt
3075   II,  XXVII|           keresztyén, és tanulja viselni az Isten kezét.~ ~– Ne kínozzon
3076   II,  XXVII|                 e világon segély – szólt az orvos –, azt mondanám, még
3077   II,  XXVII|           haldoklóra néz némán, mereven. Az ágy mellett kétfelől két
3078   II,  XXVII|                 szavakat mond csupán: „– az írisz * és az amaránt… *
3079   II,  XXVII|                 csupán: „– az írisz * és az amaránt… * a sárga jávor –
3080   II,  XXVII|                hogy ez a gyógyulás jele; az orvos lecsüggeszti fejét,
3081   II,  XXVII|            lihegő keblére, összecsókolja az alvó gyermek arcát, ki minden
3082   II,  XXVII|            lehunyja, és alszik tovább.~ ~Az anya visszateszi őt Flóra
3083   II,  XXVII|               összetéve keblén, elrebegi az egyszerű imát, mire gyermekkorában
3084   II,  XXVII|         csöndesen.~ ~– Meghalt… – rebegi az orvos bánatos tekintettel.~ ~
3085   II,  XXVII|                jó öreg nábob térdre hull az ágy mellett, s arcát a holt
3086   II, XXVIII|                   fehér mezők látszottak az alföldi síkon minden oldalról,
3087   II, XXVIII|          elkezdte a láthatárt körülfogni az a sötétszürkés, lilaszín
3088   II, XXVIII|          magasabban emelkedik, míg végre az ég boltozatán összeér, és
3089   II, XXVIII|                oly búsan látszik mélázni az egykedvű, egyszínű tájkép
3090   II, XXVIII|              látunk végigsikamlani, mely az alaktalan síkság félhomályán
3091   II, XXVIII|                  lehullatta a levelét.~ ~Az egész határban nincsen több
3092   II, XXVIII|                be amoda a csárdába, mely az útfélen van, én addig egyet
3093   II, XXVIII|                  jó volna, ha elkísérném az ifjú urat, ha valahova akar
3094   II, XXVIII|               félek én.~ ~Azzal leszállt az idegen a szánról, s fokosát
3095   II, XXVIII|          Kárpáthy-család temetkező helye az. És a jövevény, ki azt ez
3096   II, XXVIII|              látogatja – Barna Sándor.~ ~Az ifjú kézműves a visszaérkező
3097   II, XXVIII|                azonnal közlé határozatát az öregekkel.~ ~El kellett
3098   II, XXVIII|                  mezőn, a fuvaros betért az útféli csárdába azalatt.~ ~
3099   II, XXVIII|         Rókanyomokat látok Márton – szól az elöl menő lovas, a hátul
3100   II, XXVIII|                  át két agarat nekem, én az erdő felől megkerítem addig.~ ~
3101   II, XXVIII|                  átvett a beszélő kettőt az agarak közül, s kísérőjét
3102   II, XXVIII|                aláfordított fáklyával.~ ~Az éji lovas egyenesen az emlék
3103   II, XXVIII|                   Az éji lovas egyenesen az emlék felé tart.~ ~E látogató
3104   II, XXVIII|          térdeplő helyzetben heverni. De az is megdöbbent az ő alakjától.~ ~
3105   II, XXVIII|             heverni. De az is megdöbbent az ő alakjától.~ ~Egyik sem
3106   II, XXVIII|                 e hangra. Megtudta, hogy az Rudolf, és nem bírta megérteni,
3107   II, XXVIII|                bírta megérteni, hogy jön az e helyre, ez órában.~ ~–
3108   II, XXVIII|                 Rudolf bámulva ismert rá az ifjúra. Most világlott át
3109   II, XXVIII|        önzéstelen szerelem fogadta volna az ifjú szívében, kitől úgy
3110   II, XXVIII|                 elszakította magát, hogy az csak nyugvó porában látogathatja
3111   II, XXVIII|                   azt képzelé, hogy most az ő sima vállán nyugszik feje.~ ~
3112   II, XXVIII|                feje.~ ~Rudolf úgy szánta az ifjút.~ ~– Maradjon ön itt,
3113   II, XXVIII|                 megölt, álomkórossá tett az a gondolat, hogy ő meghalt,
3114   II, XXVIII|            megpróbáljam, ha megöli-e hát az embert a szívbeli érzés?
3115   II, XXVIII|               Kárpáthyné Mayer Fanny.”~ ~Az ifjú kézműves levevé fövegét,
3116   II, XXVIII|                  uram.~ ~– Hol akarja ön az éjt tölteni? Jöjjön Szentirmára
3117   II, XXVIII|                  A hold nemsokára feljő, az út elég látható. Sietnem
3118   II, XXVIII|              Elkísérte őt Rudolf lóháton az útféli csárdáig, ahol a
3119   II, XXVIII|                  A szán nemsokára eltűnt az éjhomályban, azon az úton
3120   II, XXVIII|              eltűnt az éjhomályban, azon az úton vissza, melyen idejött.
3121   II, XXVIII|                  arca, midőn utánanézett az elvetett amarántnak, midőn
3122   II, XXVIII|              szemei megteltek könnyel.~ ~Az eltávozott ifjú térdének
3123   II, XXVIII|                 látszottak a hóban, mely az emlék talapját belepte.
3124   II, XXVIII|           odahajolt, és megcsókolá sorba az öt betűt.... éppen, mint
3125   II, XXVIII|               sietve hívatá Rudolfot még az éjjel.~ ~
3126   II,   XXIX|                  Amint leugrott lováról, az előcsarnokban várakozó Pál
3127   II,   XXIX|              fekete ruhát kapott, amióta az úrnőt eltemették, s a tükrök
3128   II,   XXIX|               sietett, s megrázta forrón az érkező kezét.~ ~– Köszönöm,
3129   II,   XXIX|         sietséggel küldtem érted. Hozott az isten! Nagyon köszönöm,
3130   II,   XXIX|             volna mellette. Én tudom, mi az. Kétszer éreztem hasonlóul,
3131   II,   XXIX|              kaptam; úgy hiszem, most ez az utolsó lesz. Örömmel gondolok
3132   II,   XXIX|                  most is ott van – amott az asztalon egy pár kesztyű,
3133   II,   XXIX|               zongora most is felnyitva, az ábrándmű kitárva a támlán.
3134   II,   XXIX|             lámpa, melynél írni szokott, az asztalon egy félig megírt
3135   II,   XXIX|                 olvastam abból. Szentség az előttem. Az ágy előtt még
3136   II,   XXIX|              abból. Szentség az előttem. Az ágy előtt még a két kis
3137   II,   XXIX|               számára volnának készítve. Az asztalon egy kitárt imakönyv,
3138   II,   XXIX|           sürgeté őt Rudolf. – Nekem fáj az, amit te beszélsz.~ ~– Neked
3139   II,   XXIX|               soha. Holnap sima fal lesz az ajtó helyén, az ablakra
3140   II,   XXIX|                 fal lesz az ajtó helyén, az ablakra vastáblák jönnek.
3141   II,   XXIX|               készül, hagyá el a szobát, az ajtóból még egy pillanatot
3142   II,   XXIX|                háttal; a jószágigazgató, az emberséges Varga Péter,
3143   II,   XXIX|                 s azóta nagyon drága szó az, ami az ő száját elhagyja,
3144   II,   XXIX|                 nagyon drága szó az, ami az ő száját elhagyja, s akármiről
3145   II,   XXIX|                János és Rudolf beléptek, az együtt levők komoly ünnepélyességgel
3146   II,   XXIX|                ünnepélyességgel üdvözlék az érkezőket, mint szokás és
3147   II,   XXIX|              hogy értse, amit mondott.~ ~Az asztal legtávolabb végére
3148   II,   XXIX|                 amely szerzeményem. Adja az Isten, hogy több áldás legyen
3149   II,   XXIX|             áldás legyen azon, mint volt az én kezeimben rajta! Végrendeletemet
3150   II,   XXIX|                 melynek kamatjait nyerje az urodalmi kertész, kinek
3151   II,   XXIX|            kötelességük leend ezért egy, az üvegház közelében álló jávorfát
3152   II,   XXIX|               egy fehér pad áll… Ez volt az ő kedvenc helye – suttogá
3153   II,   XXIX|         tiszteletlen utód kivágatja azt, az egész összeg szálljon a
3154   II,   XXIX|                  Milyen bolondos volt ez az öreg utolsó napjaiban is –
3155   II,   XXIX|                    fogják egykor mondani az utódok, akik végrendeletét
3156   II,   XXIX|             megesküvénk, gyűljenek össze az uradalombeli hajadonok a
3157   II,   XXIX|                 menyasszonyi koszorút és az összeget, azután menjenek
3158   II,   XXIX|               volt itt ezen a földön. Ez az én kívánságom.~ ~Itt megállt
3159   II,   XXIX|                Itt megállt megvárva, míg az ügyvéd utoléri az írással
3160   II,   XXIX|          megvárva, míg az ügyvéd utoléri az írással szavait, mialatt
3161   II,   XXIX|         percegése által zavarva.~ ~Midőn az ügyvéd feltekintett a papírról
3162   II,   XXIX|                mintha egészen üres volna az) –, amidőn meghalok, kívánom,
3163   II,   XXIX|                 megesküvém, hű cselédem, az öreg Pál ismerni fogja azt.
3164   II,   XXIX|                 rajta, éppen olyan, mint az „övé”, csakhogy ami azon
3165   II,   XXIX|            csakhogy ami azon fehér volt, az ezen mind fekete. A név
3166   II,   XXIX|              szépen ezüstszegekkel, csak az évszámot kell majd utána
3167   II,   XXIX|                 a lelkész. – Ki olvasott az élet és halál könyvében,
3168   II,   XXIX|                 legyen minden úgy, ahogy az ő temetésekor volt. Ugyanazon
3169   II,   XXIX|                 közfalat, hogy ne legyen az én koporsóm és az ő koporsója
3170   II,   XXIX|                 legyen az én koporsóm és az ő koporsója között semmi,
3171   II,   XXIX|                férfiak mind sírtak körül az asztal mellett, és egyik
3172   II,   XXIX|              rendezi.~ ~– Meglevén pedig az eltemetés, sírkövemet, mely
3173   II,   XXIX|                  áll múzeumomban, tegyék az övé mellé. Csak az évszám
3174   II,   XXIX|                tegyék az övé mellé. Csak az évszám hiányzik itt is.
3175   II,   XXIX|            legyen, mint én voltam. Talán az ő erényeiért megbocsátja
3176   II,   XXIX|                 ő erényeiért megbocsátja az Isten, megbocsátja a haza,
3177   II,   XXIX|               Birtok? Hatalom? Egyik sem az. Én bírtam mindezt, és nem
3178   II,   XXIX|               legyen írva.~ ~E szavaknál az agg férfi arca oly magasztos,
3179   II,   XXIX|              bűnei több hasznot hajtanak az önzőknek, mint erényeik.
3180   II,   XXIX|            sorokat leírni, ügyvéd úr. Én az isten ítélőszéke előtt vádolom
3181   II,   XXIX|               sírból kinyújtanám kezemet az ő védelmezésére, oly férfi
3182   II,   XXIX|                semmiségekre elpazarolván az enyimet nem örökölheti;
3183   II,   XXIX|                földben, s dicsőítsen meg az égben, nem lett volna gyermekem,
3184   II,   XXIX|          öngyilkosok lenni. Ne is legyen az! Nem kívánom. Éljen és maradjon
3185   II,   XXIX|                  fel, és senkinek másnak az rajta kívül ki ne adassék,
3186   II,   XXIX|                  amely nap ki nem vette, az az ügyvédnek marad, és senki
3187   II,   XXIX|               amely nap ki nem vette, az az ügyvédnek marad, és senki
3188   II,   XXIX|                  s nem puszta szokásból. Az első Rudolf. Rá gyermekemet
3189   II,   XXIX|                és óhajtom Istentől, hogy az a hon, melynek földében
3190   II,   XXIX|               lehetnem isten megengedte, az utánam következő jobb és
3191   II,   XXIX|                  nevét tanulják becsülni az idegenek. Engem, sötétebb
3192   II,   XXIX|            szülöttét, nem használhat már az új, boldogabb, nemesebb,
3193   II,   XXIX|             porrá-lételem órája felé.”~ ~Az utolsó szavak is leírattak.
3194   II,   XXIX|              utolsó szavak is leírattak. Az ügyész felolvasá a végrendeletet,
3195   II,   XXIX|                  a papnak, hogy hívja be az egyházfit.~ ~Bejött az,
3196   II,   XXIX|                be az egyházfit.~ ~Bejött az, s a kis gömbölyű ébenfa
3197   II,   XXIX|               kenyérszelettel helyezett. Az Úr szent vacsorája ez. Utolsó,
3198   II,   XXIX|             részeltetik.~ ~A pap odaállt az asztal elé, melyen a bor
3199   II,   XXIX|                  tört kenyérfalatot:~ ~– Az idvezítő Jézus fogadjon
3200   II,   XXIX|                 És nyújtá a poharat:~ ~– Az Ő vére mossa le a te bűneidet!~ ~
3201   II,   XXIX|            templomban meggyógyulásomért, az hiába volna; hanem imádkozzanak
3202   II,   XXIX|                volna; hanem imádkozzanak az új életért. És most menjünk
3203   II,   XXIX|         körülállták a gyermek bölcsőjét; az komolyan tekinte szét e
3204   II,   XXIX|               úgy látszott rá ügyelni, s az öreg érzékeny csókja után
3205   II,   XXIX|                 óra múlva estebédnél ült az egész társaság.~ ~Feltűnt,
3206   II,   XXIX|                 egy falatot nem érintett az öreg.~ ~ ~ ~
3207   II,    XXX|             tornácra. Szemben találkozék az öreg Pállal.~ ~– Mi baj? –
3208   II,    XXX|                Mi baj? – kérdezé tőle.~ ~Az öreg szolga szólni akart,
3209   II,    XXX|                 Meghalt… ~ ~– Lehetetlen az! – kiálta Rudolf, és sietett
3210   II,    XXX|                gyarló szenvedélyek, csak az ős eredeti jelleg látszott
3211   II,    XXX|                  jól sejté utolsó óráit. Az a névtelen öröm, az a kimagyarázhatlan
3212   II,    XXX|               óráit. Az a névtelen öröm, az a kimagyarázhatlan jóérzés
3213   II,    XXX|            orvosra nincsen szükség. Mire az megérkezett, már vége volt
3214   II,    XXX|             halotti énekek zendültek meg az ő koporsója fölött is.~ ~
3215   II,    XXX|                Halálának híre benyargalá az egész vidéket, s miként
3216   II,    XXX|            követte a sírboltig; fáklyáit az ország legelőbbkelő férfiai
3217   II,    XXX|                  úgy hozta magával, hogy az általános örökös, az egyetlen
3218   II,    XXX|                hogy az általános örökös, az egyetlen fiú kísérje atyja
3219   II,    XXX|             kísérje atyja koporsóját. De az még csak félesztendős, azt
3220   II,    XXX|                   de legtöbbet sírt maga az a pap, akinek a többit vigasztalni
3221   II,    XXX|          vigasztalni kellett volna, csak az téríté magához, midőn végül
3222   II,    XXX|                ágyát elhunyt neje mellé. Az utolsó ének oly enyészetesen
3223   II,   XXXI|                 s bukása megérzett egész az Île de Jérusalemig. *~ ~
3224   II,   XXXI|              hétig elég tárgyat nyújtott az öreg nábob halála, s ha
3225   II,   XXXI|            Konrád, a bohó Erdey Gergely, az étvágya ellen küzdő Málnay
3226   II,   XXXI|            Csendey, a különc báró Berky, az előtáncos Csepcsy Aladár,
3227   II,   XXXI|              elmés élceivel.~ ~Kacagnak. Az öreg Kárpáthy temetését
3228   II,   XXXI|                  Kecskerey barátunk.~ ~– Az öregúrtól mindenesetre igen
3229   II,   XXXI|               szép gyöngédség volt, hogy az íriszeket * úgy pártul fogta,
3230   II,   XXXI|           kaszálják, hanem kikerüljék.~ ~Az emancipált hölgy azt jegyzi
3231   II,   XXXI|               állhatja a virágokat, mert az mind merő szenvelgés.~ ~
3232   II,   XXXI|                  szabad.~ ~– De mi lelte az öreget e bohóságokkal? –
3233   II,   XXXI|                és így sem házassága, sem az abból született fiú nem
3234   II,   XXXI|                 Nem kell miatta aggódni; az öregúr gondoskodott róla –
3235   II,   XXXI|                 azért megbocsát a világ, az csak érdekesebbé teszi az
3236   II,   XXXI|                az csak érdekesebbé teszi az embert; de hogy koldussá
3237   II,   XXXI|                olyan jó tréfa volt, hogy az emancipált delnő nevettében
3238   II,   XXXI|                 utolsó óráiban megtért-e az öreg az ellenzék zászlói
3239   II,   XXXI|                óráiban megtért-e az öreg az ellenzék zászlói alá?~ ~–
3240   II,   XXXI|            temetőbe viszik: „Múlik, mint az árnyék, ez az élet” – mely
3241   II,   XXXI|                Múlik, mint az árnyék, ez az élet” – mely igen szép halotti
3242   II,   XXXI|               sírja fölött igyanak egyet az ő egészségérc; azután jutalmot
3243   II,   XXXI|              cigányokra hagyta.~ ~– Csak az a kár – szakítá félbe Gergely
3244   II,   XXXI|               most valamennyien.~ ~Forog az örök pohár kézről kézre.
3245   II,   XXXI|             Elemükben vannak. Azaz, hogy az elem van őbennük, a bor.
3246   II,   XXXI|                Óriási nagyokat kacagnak. Az a boldogabb, aki bolondabbat
3247   II,   XXXI|                 tud mondani.~ ~– Megtért az öreg vénségére – mond Horhi
3248   II,   XXXI|                hogy a másvilágon, haneha az angyalok nem tudnának magyarul,
3249   II,   XXXI|               senkinek se legyen alkalma az ő borának miatta a részegség
3250   II,   XXXI|                  rá ne merjen nézni, aki az ő jószágain lakik, s valahány
3251   II,   XXXI|        Berettyóba, és amely iskolásleány az iskolásfiúkkal játszik,
3252   II,   XXXI|                 A templomajtóban!~ ~– De az unokaöccsét csak nem merte
3253   II,   XXXI|            halálát, nyolc papot állított az ágya körül, s meghúzatott
3254   II,   XXXI|                 lehúzták lábaiknál fogva az angyalokat az égből, hogy
3255   II,   XXXI|            lábaiknál fogva az angyalokat az égből, hogy csak ne haljon
3256   II,   XXXI|               rágalmazni.~ ~Ez is egyike az eredetiséghez tartozó vonásoknak.~ ~
3257   II,   XXXI|         gyógyíthatatlanok. Betegek, akik az orvosságot be nem veszik.~ ~ ~ ~
3258   II,   XXXI|               des Italiens-i * klubba.~ ~Az ismerős seigneurök * és
3259   II,   XXXI|                 is ott szólják a világot az erkélyszobában, s ha kifogytak
3260   II,   XXXI|                 Jelen van a különc lord, az északi herceg, marquis Debry
3261   II,   XXXI|                       A nő példánya volt az erénynek – viszonza Mr.
3262   II,   XXXI|           savanyú képeket csinálnak.~ ~– Az kétségtelen – szól Mr. Griffard
3263   II,   XXXI|                kérdezé, kit gyászol.~ ~– Az én feledhetetlen angyali
3264   II,   XXXI|         feledhetetlen angyali leányomat, az én gyönyörű Fannymat, nagyságos
3265   II,   XXXI|              Kárpáthy János úr hitvesét, az én szívemtől szakasztott
3266   II,   XXXI|                   nem sírtak ugyan, mert az árt a szép szemeknek, hanem
3267   II,   XXXI|                  Egy napon annyira vitte az anyai elérzékenyülés Mayernét,
3268   II,   XXXI|         feledhetetlen angyali leányától, az ő gyönyörű Fannyjától, nagyságos
3269   II,   XXXI|               ismét Flórának írt levelet az érzékeny anya, illetve nagyanya,
3270   II,   XXXI|         elmondván, hogy milyen fájdalmas az egy nagyanya szívének, ha
3271   II,   XXXI|             fenyegetéstől.~ ~Hiszen csak az kellene még a világ nyelvének,
3272   II,   XXXI|              leleményességében kitalálta az ellenszert, mely Mayerné
3273   II,   XXXI|                  sajátja volt, kérte meg az érdemes hölgyet, hogy hagyja
3274   II,   XXXI|                 tán nem eléggé becsülik; az egész háznál mindenki úgy
3275   II,   XXXI|      legtiszteletreméltóbb rokonoknak.~ ~Az ő jelenléte igen természetesen
3276   II,   XXXI|        szenvedélytelen arcával s azokkal az elevenig látó figyelmes
3277   II,   XXXI|                  csak néhány hétre, amíg az új vendég ott lesz, s minthogy
3278   II,   XXXI|             órákban elbeszélgetett Teréz az ifjú úrnővel Fanny gyermekkoráról;
3279   II,   XXXI|                hároméves fiú értette ezt az élcet.)~ ~– Ah, milyen gyöngéd
3280   II,   XXXI|                hogy nem anya.)~ ~– No de az illúzió megvan. Mégis van
3281   II,   XXXI|                    Tiszta, ártatlan volt az, mint egy gyermek szíve,
3282   II,   XXXI|                azt hiszi Zoltánról, hogy az nekik testvérük, és Terézről,
3283   II,   XXXI|             testvérük, és Terézről, hogy az nekik nagynénjük. Flóra
3284   II,   XXXI|                orcával mondta el előttük az egyszer hallott beszédet
3285   II,   XXXI|          láthatják.~ ~Minden napra kijár az egy arany, mely miatt Pestről
3286   II,   XXXI|                ami külföldi, s ócsárolja az itt levőt. Elfogadja, ami
3287   II,   XXXI|                   azt tisztelni szokták, az ő vénsége pedig arra való,
3288   II,   XXXI|                     Más embert vigasztal az nagy szerencsétlenségek
3289   II,   XXXI|                  tud lenni, hogy megveti az életet, hogy meg tud halni;
3290   II,   XXXI|                tud halni; neki büntetése az, hogy nem érez, nem gondolkozik,
3291   II,    Veg|           értelmiséget és nemzeterőt. Ez az egyik tény.~ ~És a magyar
3292   II,    Veg|                 segíteni tudnak, vagy ha az jobbra fordul, magoknak
3293   II,    Veg|              hivatása naponta emelkedik. Az ősi hazaszeretet, a nemzeti
3294   II,    Veg|                   a nemzeti míveltség és az okszerű gazdálkodás példáit
3295   II,    Veg|                  tőlük várja a nemzet.~ ~Az idők elmúltak, amidőn a
3296   II,    Veg|         regényíró alakokat keres, kikben az üres álmíveltség divathőseit
3297   II,    Veg|              csak a valódi míveltséget s az ősszokásokból csak a valódi
3298   II,    Veg|                  Bandira ismert volna.~ ~Az öreg nábob jellemében osztálya
3299   II,    Veg|               semmi kiengesztelni valót. Az ő botlásai nem hibák, hanem
3300   II,    Veg|            hibáiról.~ ~Rosszallják, hogy az első kötet, tehát a regénynek
3301   II,    Veg|                 illetőleg tulajdonképpen az egész első kötet egészen
3302   II,    Veg|                 nélkül; a különbség csak az, hogy rólok csipán valót
3303   II,    Veg|                 nagyon sokszor használom az idegen szavakat. Erre, ha
3304   II,     Sz|                 bor és a vidámság istene az ókori görög és római mitológiában~ ~
3305   II,     Sz|         kecsketestű, tűzokádó szörnyeteg az ókori görög mitológiában;
3306   II,     Sz|                ha Danaénak fia születik, az meg fogja őt ölni; Danaé
3307   II,     Sz|              Erisz – a viszály istennője az ókori görög mitológiában;
3308   II,     Sz|         legszebbnek” feliratú aranyalmát az istennők közé; a civakodó
3309   II,     Sz|         elnyeréséért Aphroditének ítélte az almát; ezzel maga és honfitársai
3310   II,     Sz|              lábánál, közel a tengerhez; az i. e. I. században a Vezúv
3311   II,     Sz|                   a bölcsesség istennője az ókori római mitológiában~ ~
3312   II,     Sz|                   purizmus – tartózkodás az idegen szavak és kifejezések
3313   II,     Sz|                reggély – a reggel szóból az estély (este) mintájára
3314   II,    Meg|           kifejezés. Meghatározója annak az agyműködésnek, amíg az író
3315   II,    Meg|             annak az agyműködésnek, amíg az író egy alapeszméből, amit
3316   II,    Meg|             nyelvben igen szerencsés szó az, hogy „költ”, mert kétféle
3317   II,    Meg|                 brütet * ”. S ez a kettő az írói működésnél együtt jár.~ ~
3318   II,    Meg|                  ha elképzeljük, hogy ül az a romantikus tollas azon
3319   II,    Meg|                  végzi; ő a tapasztalat, az életismeret egyiptomi kemencéjébe
3320   II,    Meg|           egyiptomi kemencéjébe rakja be az eszmetojását, aminek a héjára
3321   II,    Meg|           fantázia, a hím a tapasztalat, az emlékezet, az ítélő ész.
3322   II,    Meg|               tapasztalat, az emlékezet, az ítélő ész. Ezeknek együtt
3323   II,    Meg|                 ész. Ezeknek együtt kell az új költeményt életre melengetni.~ ~
3324   II,    Meg|                álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem.~ ~Első kísérletemnél,
3325   II,    Meg|               írtam, hol a képzelem, hol az életismeret ragadta magával
3326   II,    Meg|             ragadta magával a másikat, s az erősebb önkényével vitte
3327   II,    Meg|                 a képzeletre volt bízva. Az Erdély aranykora, Török
3328   II,    Meg|               abból kellett megteremteni az egész történetet, nagy és
3329   II,    Meg|            alakjaival együtt; olyan volt az, mint mikor az ember álmában
3330   II,    Meg|                olyan volt az, mint mikor az ember álmában egy akkordot
3331   II,    Meg|                 meghall, s fölébredtében az egész szimfóniát kifundálja
3332   II,    Meg|                stílszerűen felöltöztetni az alakjaimat. Ugyanezen a
3333   II,    Meg|                 könyv.~ ~Egy kis kitérés az élő világba esett meg rajtam,
3334   II,    Meg|            akartam ballagni s szedegetni az élő virágot: egyszer csak
3335   II,    Meg|                  egyszer csak azt mondta az államhatalom, hogy „hands
3336   II,    Meg|                  letűnt a láthatárról, s az én fantáziám is kivándorolt
3337   II,    Meg|                régi várkunokat, Oldamurt az ő Dalmájával, valahol a
3338   II,    Meg|           szabadságról szóló gondolatot; az államhatóság szemet hunyt
3339   II,    Meg|               szabadok és hazaszeretők – az obi pusztán?~ ~Egy évvel
3340   II,    Meg|            Nagyváradig gyors (?) kocsin. Az egész világ egy feneketlen
3341   II,    Meg|                 torony irányában.~ ~Ezen az úton regélte el nekem a
3342   II,    Meg|                  alatt ismert.~ ~Ez volt az első eszmecsíra, amiből
3343   II,    Meg|            mondani, hogy honnan jutottam az alapeszméhez, némelykor
3344   II,    Meg|                  alapeszméhez, némelykor az egész meséhez; annál inkább
3345   II,    Meg|            feleségemtől kaptam, s csupán az első akkordot.~ ~A magyar
3346   II,    Meg|                gyűlt össze körüle. Nekem az az eszmém támadt, hogy én
3347   II,    Meg|             gyűlt össze körüle. Nekem az az eszmém támadt, hogy én ezt
3348   II,    Meg|               eszmém támadt, hogy én ezt az őseredeti magyar alakot,
3349   II,    Meg|                    A párizsi eseményeket az egykorú lapokból tanulmányoztam,
3350   II,    Meg|         szemeimmel láttam.~ ~Abellinónak az alakja is teljesen korrajzi
3351   II,    Meg|               mint hogy minden este abba az ágyba fekhetett le, amelyet
3352   II,    Meg|             művésznő reggel elhagyott.~ ~Az a párbaj Abellino és Fennimor
3353   II,    Meg|               szólnom.~ ~Flóra grófnénak az alakja félig a képzelet,
3354   II,    Meg|                érctoll nem volt) egészen az acélmetszés modorában, pontozva
3355   II,    Meg|              tökéletesen nem hasonlított az eredetihez. Ez volt gróf
3356   II,    Meg|             Ezeket is nagyon jól ismerte az egész világ, én is ismertem.
3357   II,    Meg|                ahány, annyiféle szépség. Az egyik angol beauty, * gesztenyeszín
3358   II,    Meg|        előszeretettel fogadták a háznál. Az egyik leánynak az volt ambíciója,
3359   II,    Meg|                háznál. Az egyik leánynak az volt ambíciója, hogy íróval
3360   II,    Meg|                     Ez ugyan idézet volt az evangéliumból; Jézus mondá
3361   II,    Meg|                   a szűzesség világított az arcáról. Ezt már őrizték,
3362   II,    Meg|                    Megtaláltam benne azt az alakot, akit a regényem
3363   II,    Meg|              Magyar nábob megjelent; ezt az utolsó szép gyermeket nőül
3364   II,    Meg|               mind élő alakok, ezek máid az életből ellesett vonások,
3365   II,    Meg|                 vonások, ennek a mesének az alapja való, a földje termőföld,
3366   II,    Meg|                való, a földje termőföld, az ege igazi levegő.~ ~Azóta
3367   II,    Meg|         kiadásnál újból át kell olvasnom az egészet, nem találok benne