Kötet, Fezejet

  1    I,      I|                egy egész négylábú állatot egyszerre lenyelni; de a másik kezét
  2    I,      I|                lenyelni; de a másik kezét egyszerre nyújtotta a nagy úr elé
  3    I,      I|             elmúlt a jókedv, mert a bohóc egyszerre elkékült, elzöldült, szemei
  4    I,      I|                Amilyen nagy volt a lárma, egyszerre úgy elhallgatott minden
  5    I,      I|                   e közéjük nem illő alak egyszerre csak a társaság közepében
  6    I,      I|                  mert a bohóc meglepve az egyszerre beállt csend által s feltekintve,
  7    I,      I|                most kifizeti adósságaimat egyszerre, békét hagyok ezután.~ ~–
  8    I,      I|             összerendülve az öreg, s arca egyszerre elhalaványult. – Mit? Koporsóba?
  9    I,      I|                   dúdolni, végignyújtózva egyszerre három széken.~ ~A hajdúk
 10    I,     II|              Párizsban akkor minden ember egyszerre milliomos lett; úton, útfélen,
 11    I,    III|                neveletlennek tartassék.~ ~Egyszerre a bokrokon keresztültörtet
 12    I,    III|                 már azt tagadom! – kiálta egyszerre mind a két ifjú hevesen.~ ~
 13    I,    III|                  a lélek nem szállhat meg egyszerre egynéhány millió embert.~ ~–
 14    I,     IV|           hallgatók összedugják fejeiket, egyszerre kitör ismét a kacaj, s dűlnek
 15    I,     IV|                  fel végre. A boldogtalan egyszerre elejtett fél tucat kínai
 16    I,     IV|               szerencséjére e pillanatban egyszerre más tárgy ragadta meg az
 17    I,      V|           büszkesége, hanem egész Európáé egyszerre, s Angolhonban éppoly nagynak
 18    I,      V|             igazgató! Milyen jószívű lett egyszerre. Ah igen, mert Semiramide
 19    I,     VI|               szétpattant gőzös roncsában egyszerre a tenger fenekére süllyedt,
 20    I,     VI|                   úr eleve jól elrendezé, egyszerre elkezd valaki a harmadik
 21    I,     VI|               két-három lépcsőt ugrott át egyszerre, Fennimor nem győzött utána
 22    I,    VII|                 összeértek – mindkét alak egyszerre egymásba olvad, s csodálatos
 23    I,    VII|            tünemény! Az egész bűvpalackot egyszerre égő rózsafény derengi át! –
 24    I,    VII|                   tűzben halnak meg, azok egyszerre a napba jutnak, akik a földben
 25    I,    VII|               napsugártól érő gyümölcs.~ ~Egyszerre minden apropos nélkül fordult
 26    I,   VIII|         lépésnyire haladtak, akkor azután egyszerre sarkantyúba kapja a lovát,
 27    I,   VIII|                versenyző csapat. Most már egyszerre ugratott ki mind a két versenyhős
 28    I,   VIII|                   tették, az idegen lovag egyszerre rávágott a füzfavesszővel
 29    I,   VIII|                    hogy mit akarnak vele, egyszerre megfordult, s morogva, bosszúsan
 30    I,   VIII|                   Villámgyorsan ugrott az egyszerre talpra, fejét megrázva,
 31    I,   VIII|          versenytér felé nyargalt vele, s egyszerre félreugratott előle lovával;
 32    I,   VIII|                szaladni egy csepp ital, s egyszerre visszacsapódva az elfojtott
 33    I,   VIII|               tengeri isten lövellte szét egyszerre fejének minden nyílásán
 34    I,     IX|                  támadt hézagon keresztül egyszerre látható lett a szép polgárlyány
 35    I,      X|                    midőn a szobába belép, egyszerre félbeszakasztják a beszédet,
 36    I,      X|                 mindezeket?~ ~Mayer úrban egyszerre meghűlt a lélek, nem tudott
 37    I,     XI|                   rejlő levelet, s mintha egyszerre egy nagy mérges pókot látott
 38    I,    XII|               mint egy idő óta szokták.~ ~Egyszerre díszes úri hintó jött be
 39    I,    XII|                cselekszik ön? – kiálta rá egyszerre mind a két tanú.~ ~– Én
 40    I,    XII|               megengedve.~ ~Azonban akkor egyszerre megindult helyéből Sándor,
 41    I,   XIII|               hajdú. – Csak nem ugorhatok egyszerre, mikor még most is tele
 42    I,   XIII|                   kegyes indulatokra tért egyszerre? – monda Horhi Miska.~ ~–
 43    I,   XIII|                olyan erkölcsös kezd lenni egyszerre?)~ ~Erre ismét megharsantak
 44    I,   XIII|                       Béla öcsém! – szólt egyszerre az öreg.~ ~– Ördögöd van! –
 45    I,   XIII|                   baja, csakhogy nem mert egyszerre idejönni, azt hitte, hogy
 46    I,   XIII|                   uram eleven képletei, s egyszerre széttárulván a hátulsó ajtók,
 47    I,   XIII|                   senki sem találta ki.~ ~Egyszerre széttágult mind a négy kapocs,
 48    I,   XIII|                felemelé az égre kezeit, s egyszerre homlokára csapva velök,
 49    I,   XIII|             helyéről néhány percig. Akkor egyszerre zsibongó zajjal kezdett
 50    I,   XIII|                 magukkal Kárpáthy Jánost, egyszerre felugrott helyéről, s csattanó
 51    I,   XIII|                  tusakodva; itt Kutyfalvi egyszerre dühösen emelé fel öklét,
 52    I,   XIII|                ellenfele halántékának. Az egyszerre félrekapta fejét, s a másik
 53    I,   XIII|                  utolsó lélegzetet nyögi; egyszerre kiadá parancsban, hogy ő
 54   II,    XIV|                elképzelni, mi lelhette őt egyszerre.~ ~Egy kedves embere van,
 55   II,    XIV|                alányomott hangon, s azzal egyszerre kitörő vidámsággal csapott
 56   II,    XIV|                   észre, mint hidegült el egyszerre a választott szegény ifjú
 57   II,    XIV|              különös gondolat szállta meg egyszerre lelkét.~ ~Hát olyan magasan
 58   II,     XV|                 hárpiák, úgy támadtak rám egyszerre: „Mit leckéz minket az anyánk,
 59   II,     XV|              gömbölyű tükör előtte áll, s egyszerre véletlenül belepillant,
 60   II,     XV|              szónál: „Minő szép vagy te!” egyszerre világ derült gondolatai
 61   II,     XV|                     Te Fáni – szólalt meg egyszerre, újra kezdve a beszédet –,
 62   II,     XV|                 nyugodalmas eszmékre tér. Egyszerre újra megszólalt.~ ~– Te
 63   II,     XV|                 hatvanezer pengő forintot egyszerre készpénzben letenni a kezembe,
 64   II,     XV|                   megbántó szóra Abellino egyszerre talpra ugrik, s az egész
 65   II,     XV|                 közé vágja.~ ~A fehér arc egyszerre elkékül, elzöldül; felkapja
 66   II,    XVI|              kettő, három! En garde! * ~ ~Egyszerre, mintha összebeszéltek volna,
 67   II,    XVI|                észre magát Fennimor, hogy egyszerre egy egészséges csapást mért
 68   II,    XVI|                      Le és fel!~ ~S azzal egyszerre mind a négy kard közbeszaladt,
 69   II,    XVI|                  verjétek ki a kezéből!~ ~Egyszerre mind a négy segéd ellene
 70   II,    XVI|               állásba tette magát, mintha egyszerre mind az öttel meg akarna
 71   II,    XVI|            Kárpáthy a döfés fájdalmára, s egyszerre visszafordulva a még kezében
 72   II,   XVII|             előfogatok divatos delnőikkel egyszerre eltűntek a népes utcákról;
 73   II,   XVII|                hogy milyen szép volna, ha egyszerre ővele elbuknék a ló, s leesnék,
 74   II,  XVIII|                   szerette volna, ha most egyszerre olyan hosszú keze lenne,
 75   II,  XVIII|               hogy most őt, amint ott ül, egyszerre kicseréljék az ezeregyéjszakai
 76   II,  XVIII|              Flóra kisasszonyt megismeré, egyszerre egészen megváltozott, visszajött
 77   II,  XVIII| legszenvedélyesebb hevességgel ragadá meg egyszerre mindkét kezével Flóra kezét,
 78   II,  XVIII|               örülök rajta, hogy önök oly egyszerre megszerették egymást; ez
 79   II,    XIX|                  férfiak fölött.~ ~Fannyt egyszerre valami komolyság lepte meg.
 80   II,     XX|                     a nagyságos főispánné egyszerre elájul!~ ~Hirtelen alkalmazott
 81   II,     XX|           agár-guelfek * és ghibellinok * egyszerre egymásnak rohantak, s a
 82   II,    XXI|                  vadászatról álmodtak is, egyszerre talpra ugrottak ez édes
 83   II,    XXI|                  mely a Kárpáthy-kastélyt egyszerre fölveré; jövő-menő léptek,
 84   II,    XXI|                  mint a futótűz terjed el egyszerre az egész társaságban: „Ah
 85   II,    XXI|               csatolni a kengyelszíjat.~ ~Egyszerre öten-hatan ugrottak le lovaikról
 86   II,    XXI|                 rohanni üldözőit, s akkor egyszerre oldalvást csap ki. De hasztalan
 87   II,    XXI|                     Ni a róka! – kiáltják egyszerre üldözői, amint megpillantották
 88   II,    XXI|              gondolt, ha most Rudolf csak egyszerre szemközt jönne, és őt meglátná –
 89   II,    XXI|                 újra belészeretne.~ ~Most egyszerre a rétre ért ki a róka; egy
 90   II,    XXI|                  és elérték.~ ~A róka itt egyszerre megáll, farkát maga alá
 91   II,    XXI|                    Még egy szökés. A róka egyszerre lelapul, s Armida keresztülugrik
 92   II,    XXI|                  róka elmaradt.~ ~Ez most egyszerre jobbra fordul.~ ~– Rajta
 93   II,    XXI|              ismét. Ez is a tied.~ ~Ekkor egyszerre teljes erejéből neki a róka
 94   II,    XXI|                   látványt?~ ~Most a róka egyszerre a legsebesebb futás közben
 95   II,    XXI|                 nekivicsorított fogaival, egyszerre túlnan csap hozzá, mint
 96   II,    XXI|                  hogy már vége van; midőn egyszerre oldalt csap újra, s egy
 97   II,   XXIV|                   Eleinte nem ismerte fel egyszerre ez új férfiút, csak később
 98   II,    XXV|                 az úton alá s fel, amidőn egyszerre kocsizörgés hangzik az országúton,
 99   II,    XXV|              keresett gondolatnak, amidőn egyszerre lépteket hall közeledni,
100   II,    XXV|              kínai virágedényben, melyben egyszerre észrevevé legfelyül az egyetlen
101   II,    XXV|                   és az amaránt…~ ~Rudolf egyszerre elkomolyodott. Szíve elszorult.
102   II,   XXVI|                kacagta volna rá magát. Ez egyszerre világot derített agyában.~ ~–
103   II,  XXVII|                   azért elég lesz most az egyszerre a szeretgetés, s kivették
104   II,   XXIX|                eljön, azon a napon kapjon egyszerre száz aranyat. Akarom, hogy
105   II,   XXXI|           rovására milliókat szedett föl, egyszerre koldussá lett ezáltal, s
106   II,   XXXI|         csupáncsak János nap után, amikor egyszerre száz aranyat kap, és elutazik,