Kötet, Fezejet

 1    I,     II|             nagy lehet vagyonértéke. Szegény embernek nagy munka száz
 2    I,     II|        elmenjenek.~ ~– Ah, kár volna szegény emberekért; ki ölné meg
 3    I,    III|             megtudják, hogy mi az.~ ~Szegény bohó fiú! Azt gondolta,
 4    I,     IV|             a kedves ember –, miután szegény még csak annyira sem ment,
 5    I,     IV|          szemébe tudjon ötleni, mert szegény fiú velem együtt nemigen
 6    I,     IV|             mit gondoljon ki mégis a szegény Saint-Michel, hogy a kedves
 7    I,     IV|        herceggel tartatja a lovát. A szegény nyavalyás ijedtében majd
 8    I,    VII|              Az európai courtoisie * szegény az ő szeszélyeinek megfelelni.
 9    I,    VII|             a szobában feledtek; egy szegény, fiatal, tizenkilenc éves
10    I,    VII|      tekintet elég ok ölni és halni. Szegény embernek lehet aggodalma
11    I,    VII|      kedélyek előtt pedig éppen bűn. Szegény ember tartozik életével
12    I,    VII|            annak teljesülnie kell.~ ~Szegény indu nő, ő nem ismeré azon
13    I,    VII| készületeihez… – vissza – a szép – a szegény Magyarhonba.~ ~ ~ ~
14    I,   VIII|           itthon vagyunk a kedves, a szegény Magyarhonban.~ ~Piros pünkösd
15    I,   VIII|          legyen irgalmas kegyelmes a szegény legénynek.~ ~Végre sikerült
16    I,      X|           hírnevét megtarthatta, bár szegény és kaputja rongyos (ami
17    I,      X|      mindenkitől elhagyatva.~ ~Tehát szegény állapotban! – gondolá Mayer
18    I,      X|             Zuckermandlira, ahol egy szegény padlásszobában feküdt Matild,
19    I,      X|             Matildnak semmije sincs! Szegény leány!~ ~Arra a gondolatra
20    I,      X|       szerencsétlenség várna rá.~ ~– Szegény Fáni! Nálunk a szolgálónak
21    I,      X|           ránk sem nézesz többé!~ ~– Szegény Fáni, az a vén csont meg
22    I,      X|          csont meg is fog verni.~ ~– Szegény Fáni!~ ~– Szegény leányom!~ ~–
23    I,      X|         verni.~ ~– Szegény Fáni!~ ~– Szegény leányom!~ ~– Szegény öcsénk!~ ~
24    I,      X|                 Szegény leányom!~ ~– Szegény öcsénk!~ ~A gyermeket egész
25    I,     XI|             a mennyországhoz, mint a szegény emberek!~ ~Mennyi bűn van,
26    I,     XI|              Mennyi bűn van, amibe a szegény ember beleesik, s amit a
27    I,     XI|     megvették pénzen? Nem. Ez csak a szegény emberek leányainak bűne.~ ~
28    I,     XI|          sóhajtál? – kérdé tőle.~ ~– Szegény Matild! – monda a leány
29    I,     XI|              hogy ha találok fiatal, szegény hölgyet, ki e szent dallamokat
30    I,     XI|    vonásokról, e délceg termetről.~ ~Szegény leány! Az nem az ő jóltevője
31    I,    XII|           meg nem válik emlékétől.~ ~Szegény Sándor…~ ~Teréz annyi évek
32    I,    XII|      keresztülhangzott –, de meghalt szegény. És én akkor megfogadtam,
33    I,    XII|        ünnepeltjei, a nap hősei, egy szegény, ismeretlen munkásnak, kiről
34    I,    XII|        komoly dolognak tekintetik. A szegény mesterlegényt bizony senki
35    I,    XII|         repülő falevelet is lelövi! „Szegény fiú!” – sóhajta halkan Rudolf,
36    I,   XIII|         kapni.~ ~– Hát mit csináljon szegény ember? Csak élni is kell
37    I,   XIII|          mindenki elbámult bele.~ ~A szegény szuplikáns ehelyett, amint
38    I,     Sz|             egyesületnek kezdetben a szegény gyerekek tanítása és a vallásos
39   II,    XIV|              mit nyomhat az erény, a szegény ember akarata, becsületessége?
40   II,    XIV|           boldogság. Én ismertem egy szegény leányt, kit szüléi tavaly
41   II,    XIV|           akkor jótállhatna erényei, szegény sorsával elégültsége felől;
42   II,    XIV|            el egyszerre a választott szegény ifjú iránt, amint e gondolator
43   II,    XIV|              főuraknak kínál meg egy szegény, családhagyott polgárleányt
44   II,    XIV|            ketten Fanny szavára.~ ~– Szegény Sándor! – sóhajta a leány.~ ~–
45   II,     XV|              hoztak volna gyalázatot szegény megőszült fejemre. Oh, hogy
46   II,     XV|            Mire hagytál meg engemet! Szegény lelkem uram jókor elköltözött
47   II,     XV|            úgyis utána megyek lelkem szegény jó uramnak, akit ezek a
48   II,     XV|            valaminek nagyon örül. Ha szegény ember törné magát így az
49   II,     XV|        szánta.~ ~Hinni kezdé, hogy a szegény asszony csakugyan kedvét
50   II,     XV|            is nőnek fel mai világban szegény ember leányai? Bár valahányszor
51   II,     XV|            leányai? Bár valahányszor szegény embernek leánya születik,
52   II,     XV|            úrnak, szokták is az urak szegény emberek leányát elvenni!”
53   II,     XV|            ebből semmi, mert ez csak szegény emberek bűne. Legalább legyen
54   II,     XV|           unjam-e vagy szánjam azt a szegény embert, egészen odalett.
55   II,     XV|            közepében. Én sajnáltam a szegény embert, mert szép, gyönyörű
56   II,     XV|            hadd panaszkodja ki magát szegény öregasszony. Fannynak bizonyosan
57   II,     XV|       túrhatja az orrával a földet a szegény ember, amíg annyi jövedelemre
58   II,     XV|            kétségbe ejteni képes egy szegény feuilletonistát, ha mindenkinek
59   II,     XV|          nagy tiszteletben részesíti szegény házamat jelenléte által. –
60   II,     XV|            szerencsés a szerelemben. Szegény Fennimor, bizony isten sajnállak!~ ~
61   II,     XV|         szerencsétlen a szerelemben! Szegény Abellino, bizony isten sajnállak.
62   II,   XVII|    szívvilágról egy szó sincs abban. Szegény asszony! Nincs senkije,
63   II,  XVIII|                               XVIII. Szegény asszony!~ ~Szegény asszony!~ ~
64   II,  XVIII|            XVIII. Szegény asszony!~ ~Szegény asszony!~ ~Értjük alatta
65   II,  XVIII|              váltotta fel a nábob.~ ~Szegény asszony!~ ~Mennyire keresne
66   II,  XVIII|           jaj neki, ha visszaadja. – Szegény asszony!~ ~Az előtte álló
67   II,  XVIII|            volna olyan kegyes, az én szegény házamnál lenni?~ ~– Elárultam
68   II,  XVIII|               kiket a világ ítél el; szegény elcsábított leányok, kiket
69   II,  XVIII|               biz az ügyetlenke volt szegény. Alig tudott mit mondani,
70   II,  XVIII|           teszem föl János úr, és te szegény, szerencsétlen asszony sírhatsz,
71   II,  XVIII|        hallotta ön, hogy van itt egy szegény magára hagyott nő, ki néhány
72   II,    XIX|          arisztokrata. Parasztokkal, szegény emberekkel örömest tesz
73   II,    XIX|              a föld alatt lenni.~ ~– Szegény asszony!~ ~– S még az a
74   II,    XIX|             bánat és gond miatt.~ ~– Szegény asszony! – sóhajta Fanny. (
75   II,     XX|           halmozák a háziasszonyt, a szegény polgárleányt, ki ez órában
76   II,   XXII|   meghimlőzött.~ ~Ha csak ez volna a szegény nő baja, milyen kevés volna
77   II,   XXII|           szenvedők várják tőlünk.~ ~Szegény asszony! Hogy iparkodik
78   II,   XXII|              sóhajta föl magában:~ ~„Szegény leány!”~ ~ ~ ~
79   II,   XXIV|         hajolva nyújtá neki kezét.~ ~Szegény nő, alig bírta e nehány
80   II,   XXIV|       eszménye.~ ~– Valóban; például szegény Abellino aligha engedte
81   II,   XXIV|         volna.~ ~– Ah, Rudolf álmos! Szegény Rudolf fél, hogy soká tart
82   II,   XXIV|           Rudolf. Miért bántod ezt a szegény nőt; ha ismernéd őt, azt
83   II,    XXV|              Lombozata milyen sárga. Szegény. Ő nem találja férjét. Valami
84   II,    XXV|              halavány, milyen sárga, szegény.~ ~Óh, ha tudná, minő kegyetlen
85   II,    XXV|         kegyetlen kínzást követ el e szegény asszony szívén, midőn e
86   II,    XXV|            szemeit könnyek ékesíték. Szegény asszony megérdemelte volna,
87   II,    XXV|            egész úton.~ ~Mindig azon szegény nő könnyeit érzé kezein,
88   II,   XXVI|              betegebb fog lenni.~ ~– Szegény nagynéni – szólt Abellino
89   II,  XXVII|           amaránt… * a sárga jávor – szegény árva jávor, ültessétek azt
90   II,  XXVII|        Istenem. Légy irgalmas nékem. Szegény bűnös leányodnak. Most és
91   II, XXVIII|        Kárpáthy neje lett volna, egy szegény ifjú kézművessel volt eljegyezve,
92   II, XXVIII|            érte mindent.~ ~Megfogá a szegény ifjú kezét, s megszorította
93   II,   XXIX|              hogy annak jövedelméből szegény, jó erkölcsű leányok házasíttassanak
94   II,   XXXI|            legyen mit enni.~ ~– Félt szegény öreg a haláltól nagyon,
95   II,   XXXI|             kegyetlen, miszerint egy szegény, szerencsétlen, balsors
96   II,   XXXI|         sokat lehet rajta nevetni.~ ~Szegény ember!~ ~Más ember, ha megvénül,
97   II,    Veg|          magyar nemzet ez időben oly szegény, oly míveltség nélküli és