Kötet, Fezejet

 1    I,    VII|     fiatal tizenhét éves unokája, Flóra, kivel egy telet Londonban
 2    I,    VII|            Átellenben ül unokája, Flóra; egy megragadó szépségű
 3    I,    VII|      keveset ígérő arc.~ ~– Tehát Flóra kisasszony unta magát Londonban? –
 4    I,    VII|          pillanatai az előtte ülő Flóra arcára visszatértek, oly
 5    I,    VII|        gróf kegyelettel hajolt le Flóra kezéhez, s annak gyöngéd,
 6    I,    VII|             Köszönet kegyednek.~ ~Flóra ámultan kérdé:~ ~– Miért?~ ~–
 7    I,     IX|          s ez – Szentirmay Eszéki Flóra.~ ~Tehát mindnyájan hazakerültünk.~ ~
 8    I,     XI|           Szentirmay Rudolf volt, Flóra férje, a legboldogabb, leghívebb
 9   II,  XVIII|                 Szentirmay Eszéki Flóra.”~ ~Emlékezék rá, hogy midőn
10   II,  XVIII|      nejét, még akkor gróf Eszéki Flóra kisasszonyt megismeré, egyszerre
11   II,  XVIII|  Őnagysága gróf Szentirmay Eszéki Flóra asszonyság!~ ~– ~ ~Fanny
12   II,  XVIII|         foglalni tisztelt úrnőim. Flóra nagysád ide a nőm mellé,
13   II,  XVIII|      párbajban megsebesítették.~ ~Flóra jóízűen nevetett e vidám
14   II,  XVIII|   tőrszúrás lehet a szívedben.)~ ~Flóra nem tűrheté, hogy más irányt
15   II,  XVIII|        legnagyobb kegyetlenség.~ ~Flóra görcsösen szorítá meg az
16   II,  XVIII|     battéria * már most egyenesen Flóra ellen lőn elgyújtva.~ ~–
17   II,  XVIII|         igazat adok önnek, kedves Flóra! Kivált olyan derék, jó
18   II,  XVIII|           igaza van önnek, kedves Flóra.~ ~És ezt oly hangon mondá
19   II,  XVIII|         egyszerre mindkét kezével Flóra kezét, s mielőtt annak ideje
20   II,  XVIII|        mit cselekszik ön? – szólt Flóra, s azután, hogy megakadályozza
21   II,  XVIII|          vele.~ ~– Óh, istenem… – Flóra nem tudott mit felelni,
22   II,  XVIII|                 Óh, Fanny – monda Flóra szelíd reszketeg hangon.
23   II,  XVIII|     túlboldogan szorítva szívéhez Flóra kezét, melyet egy percig
24   II,  XVIII|     kedves vízió eltűnik előle.~ ~Flóra helybenhagyásul szép ajkát
25   II,  XVIII|       jobb még mint a magáé, mert Flóra jósága öntudatos, eszmélő,
26   II,  XVIII|           nem tehetett, odaborult Flóra keblére, és sírt, és sírt,
27   II,  XVIII|          igen-igen boldog volt.~ ~Flóra pedig mosolygott, és mosolygott,
28   II,  XVIII|           szemébe ötlött Fannynak Flóra gyönyörű hajzata, mely oldalválasztékaiban
29   II,  XVIII|           fogott többé a fegyver. Flóra jókedvűen elnevette magát:~ ~–
30   II,    XIX|          erkölcsi értékében, hogy Flóra barátságát megnyeré, magában
31   II,    XIX|          hol kezdjen mindezekhez. Flóra ügyelete mellett mindez
32   II,    XIX|         is.~ ~Fanny odaült mellé. Flóra odavonta a barátné szép
33   II,    XIX|           ismerősök, s talán csak Flóra nem vette észre őt, vagy
34   II,    XIX|      senkit?~ ~– De igen! – szólt Flóra nevetve, s gyermeteg játszisággal
35   II,    XIX|         kérdé tréfás bosszúsággal Flóra.~ ~– Igen, igen – suttogó
36   II,    XIX|        melyről még nem szóltak.~ ~Flóra azt hivé, hogy e tréfa után
37   II,    XIX|          fiú a földön.~ ~– Ah, te Flóra, milyen ravasz vagy te!~ ~–
38   II,     XX| agarainkkal egyérdekűvé tegyük.~ ~Flóra egészen elpirulva a haragtól
39   II,     XX|  szemeivel, s bár jól látta, hogy Flóra mindig bosszúsan elfordítja
40   II,     XX|      Tudja-e ön azt, gróf – szólt Flóra az útjokat álló nagy férfiúnak –,
41   II,     XX|         hölgy rózsaajkairól, mint Flóra, s erre bármelyikünk is
42   II,     XX|          egészen el volt bámulva, Flóra pedig nevetett.~ ~– Ettől
43   II,     XX| gyorsfutár hozott Szentirmáról.~ ~Flóra repeső szívvel ismeré meg
44   II,     XX|     szétoszlott a többi termekbe. Flóra és Fanny észrevétlenül félrelopták
45   II,    XXI|         mi két kedvenc hölgyeink? Flóra szép akart lenni, igen szép –
46   II,    XXI|       Rögtön leszállok a lórul.~ ~Flóra súgva mondá a mellette lovagló
47   II,    XXI|        sem tudná, miben halt meg. Flóra pedig arra gondolt, ha most
48   II,    XXI|       észre nem vették.~ ~Ez ő!~ ~Flóra arca e percben még pirosabbá
49   II,    XXI|       másiknak szeretett ideál.~ ~Flóra örömriadva rohan elé szerelmes
50   II,    XXI|        Kárpáthyné! – szól ijedten Flóra, s korbácsot ad lovának,
51   II,    XXI|      hiszi, hogy elragadta a mén. Flóra, az öreg Palkó, Kiss Miska
52   II,   XXII|         kéz érintése vonul végig, Flóra az, ki ott virraszt a beteg
53   II,   XXII|          mellett ülni. Egyik volt Flóra, a másik – Teréz.~ ~Amire
54   II,   XXIV|          rettegett, megtörtént.~ ~Flóra nem feledkezett el ígéretéről;
55   II,   XXIV|    restelli Marion eltávozását.~ ~Flóra nagy örömmel fogadá barátnéját;
56   II,   XXIV|    táncnak vége volt, az odasiető Flóra karjára ölté barátnéját,
57   II,   XXIV|        nővel ismeretséget kössön? Flóra olyan jószívű, szánalomból
58   II,   XXIV|        hallatva, bebocsáttaték.~ ~Flóra még egészen báli öltönyében
59   II,   XXIV|       alkalmas? – kérdé Rudolf.~ ~Flóra szelíden mosolygott, s inte
60   II,   XXIV|     megálljon ön – szólt hirtelen Flóra kibontakozva az ölelő karok
61   II,   XXIV|      tréfán kívül, Rudolf – szólt Flóra félresimítva hajfürtéit
62   II,   XXIV|     végigdűlve a pamlagon s fejét Flóra ölébe hajtva, míg ez az
63   II,   XXIV|      barátságban vagy.~ ~– Ah!… – Flóra nem tudott mit mondani a
64   II,   XXIV|         hitvese fejét.~ ~– Kedves Flóra, te gyermek vagy, te sokat
65   II,   XXIV|           gyönge nőnek? – ismétlé Flóra láthatólag sértett önérzettel.
66   II,   XXIV|         én is annak tartanálak?~ ~Flóra csudálkozva kelt föl Rudolf
67   II,   XXIV|     értetted ezt?~ ~– Komolyan.~ ~Flóra egy percig gondolkozott,
68   II,    XXV|           kezeit összefonva tartá Flóra körül, mintha örökké ott
69   II,    XXV|   szívdobogással búcsúzék el tőle Flóra. Nem volt az a szerelem
70   II,    XXV|      Föltétlen meghódolás – szólt Flóra engesztelhetlen mosollyal.~ ~–
71   II,    XXV|      akkor én diktálom a békét.~ ~Flóra kétkedve rázta szép fejét,
72   II,    XXV|   megijedtél tőle. – Tudtam, hogy Flóra fel fog itt keresni téged;
73   II,    XXV|        tekinte rá.~ ~– Hiszen nem Flóra jő – hebegé remegve.~ ~–
74   II,    XXV|            Hát ki jön más?~ ~– Ez Flóra férje – szólt Fanny kezét
75   II,    XXV|        szólt csintalanul csevegve Flóra. – Nekem megsúgta a kisujjam,
76   II,    XXV|     nagyon, nagyon boldogtalan.~ ~Flóra öröme határtalan volt, s
77   II,    XXV|           bírt elfeledni többé.~ ~Flóra okos lelke vett-e észre,
78   II,   XXVI|         többet elő Kárpáthynét.~ ~Flóra pedig megtudta az esetet,
79   II,  XXVII|          ül, egyik Teréz, a másik Flóra.~ ~A jó öreg nagynéne összekulcsolt
80   II,  XXVII|          arcát a vánkosba rejtve. Flóra a kisgyermeket tartja ölében,
81   II,  XXVII|            Az anya visszateszi őt Flóra keblére, s megszorítja a
82   II,  XXVII|       Légy anyja gyermekemnek.”~ ~Flóra nem tud felelni neki, csak
83   II,   XXXI|      ahova megy.~ ~Úgy is lett.~ ~Flóra sohasem bocsátá őt többé
84   II,   XXXI|            hogy azt kiönthesse.~ ~Flóra ilyenkor rendesen oly foglalkozásokat
85   II,   XXXI|      vitte magával a titkot.~ ~És Flóra meghitt órákban elmondá
86   II,   XXXI|     délután künn a parkban sétált Flóra, egy kis csevegő hároméves
87   II,   XXXI|      érkezett meg.~ ~Hallva, hogy Flóra a parkban sétál, sietett
88   II,   XXXI|           milyen gyöngéd anya ön, Flóra! Milyen szépen tartja ezt
89   II,   XXXI|    szemeihez.~ ~– Valóban – szólt Flóra elevenen –, sőt még szája
90   II,   XXXI|      ellene szívében. Nem ismerte Flóra szívét.~ ~Tiszta, ártatlan
91   II,   XXXI|         hogy az nekik nagynénjük. Flóra mindegyiket egyiránt kényezteti,
92   II,   XXXI|    szigorú.~ ~Mégis midőn egyszer Flóra azzal lepi meg a székvárosból
93   II,   XXXI|          a gyermek, midőn egyszer Flóra felvitte a gyűlésterembe,
94   II,   XXXI|      lelkesüléssel, hogy a ráleső Flóra el volt ragadtatva.~ ~Mi
95   II,    Meg|         alakokról kell szólnom.~ ~Flóra grófnénak az alakja félig
96   II,    Meg|    Istvánné arcképe. Erről vettem Flóra grófnőnek a mintáját, arcban