Kötet, Fezejet

 1    I,      I|      pusztán csintalan tréfa ülteté őket az öregúr mellé.~ ~Az agg
 2    I,      I|        indult lóháton, s meg akarta őket vasvillázni.~ ~Tehát ezt
 3    I,      I|        apródonkint összeatyafiasítá őket, a poéta a cigányt kezdte
 4    I,      I|            affabilitással * üdvözlé őket.~ ~Mindenki meg volt zavarodva.
 5    I,      I|         bolond utána. – Én leszidom őket, ők nem elégesznek meg,
 6    I,     II|          Sokkal egyenesebb út lenne őket kielégíteni.~ ~– Miből? –
 7    I,    III|        eléjök indul, és megszólítja őket.~ ~– Ah, uraim, önök magyarul
 8    I,    III|             bejárod a világot, hogy őket hazahívogasd?~ ~– Én nem
 9    I,    III|        tőled: „Akarod-e és hiszed-e őket magaddal vihetni?”~ ~– Ej,
10    I,    III|      fáradság nélkül hazagyűjtendik őket.~ ~Ez utolsó szavakkal Miklós
11    I,     IV|        kedélyének.~ ~– Hát viszed-e őket haza? – kérdé Rudolf hallgató
12    I,     VI|           de mások előtt nem szokás őket megismerni.~ ~Monsieur Oignont
13    I,     VI|        intve, serkentve és buzdítva őket; egy páholyban a három ifjú
14    I,     VI|            sem ismerek.~ ~– El kell őket csitítani.~ ~– Oda ne menjen
15    I,    VII|   legközelebb talált boncnak, * aki őket ezért megáldja.~ ~Az elválás
16    I,    VII|     férfiaknak nagy erőszakba kerül őket visszatartóztatni, hogy
17    I,    VII|        odaégnek.~ ~– De hát ki kell őket szabadítani.~ ~– Hiszen
18    I,    VII|       gyűlve, mely lombjaival védte őket idáig a tűzeső ellen; mintegy
19    I,    VII|          könnyű főhajtással üdvözli őket, s udvarias gyöngédséggel
20    I,   VIII|     maguknak azon gondolatban, hogy őket eredeti fickóknak tartsák,
21    I,   VIII|       Ilyenkor már hiába iparkodnak őket a pásztorok szétválasztani,
22    I,   VIII|      Kutyfalvi Bandi mind ki akarta őket is hányatni a tengerbe.~ ~
23    I,   VIII|           minél elébb megszöktessék őket a társaságból; az ilyen
24    I,     IX|         hanem akkor nem volt szokás őket népnek nevezni.~ ~Ez a szó „
25    I,     IX|              bizonyosan kapacitálja őket. Nézd, mint mutatja nekik
26    I,     IX|      észreveszik, hogy nagyon nézik őket.~ ~Végre nem állhatta tovább
27    I,      X|    nevezetességnek híni.~ ~Nevezzük őket Mayeréknek; ez a név olyan
28    I,      X|    táncoltak velők; nem is nevezték őket másként, mint a „szép Mayer
29    I,      X|           nevelőintézetekbe irattik őket, az egyik kitűnően megtanult
30    I,      X|  segíthessenek. Az isten őrizze meg őket attól, hogy mások segítsenek
31    I,      X|         veszik, ha az utcán lenézik őket legjobb ismerőseik; kik
32    I,      X|            egy tréfás fiú lesz – ki őket meg akarja lepni.~ ~Egy
33    I,      X|           Régen nem látta ugyan már őket, de most eszébe jutott,
34    I,      X|          isten, és az úr hogy tette őket világcsúfjaivá, kereskedést
35    I,      X|   üdvösségével; eladta, elárverezte őket a többet ígérőnek, megtanította
36    I,      X|       többet ígérőnek, megtanította őket, hogy kell az utcán menőket
37    I,     XI|             oly lépésre kényszeríti őket, amire isten parancsa és
38    I,     XI|      ismerte volna már ekkor, s aki őket ismerte, hogy kerülhette
39    I,     XI|        vegyülni, hogy ki sem veendi őket észre, s az egész csak nehány
40    I,    XII|             Sándor készen várta már őket, csupán nehány levelet pecsételt
41    I,    XII|             másik bérkocsin kísérte őket a seborvos.~ ~Ifjaink csodálkozva
42    I,    XII|          belőlük.~ ~Azzal kiállíták őket a kiindulási pontokra; a
43    I,   XIII|         sokáig élt, és várakoztatta őket halálára, a piszkos lakást
44    I,   XIII|          voltam az idén, tudósítván őket afelől, miszerint adandó
45    I,   XIII|     fejemben tartsam; majd meglátja őket, még meg is unhatja.~ ~Eközben
46    I,   XIII|              pofozni sem igen merte őket, mert voltak köztük nagy
47    I,   XIII|        merte magát közbevetni, hogy őket elválassza. Fegyver egyikhez
48    I,     Sz|    dohányzás, korzózás, s megilleti őket az úr megszólítás~ ~tojás-széke –
49   II,    XIV|        terveinek kettős sikere van: őket meglophatni és kinevethetni;
50   II,    XIV|             úgy szerették volna, ha őket együtt boldognak láthatnák.
51   II,    XIV|          meg: anyja és testvérei.~ ~Őket, ha gazdag lenne, kimenthetné
52   II,     XV|       vagyok az oka, minek neveltem őket kényök szerint; ütni, verni,
53   II,     XV|          robotoltatni kellett volna őket, akkor majd megbecsültek
54   II,     XV|             gyermekei, csak szereti őket, csak azt hiszi, hogy majd
55   II,     XV|      Mayerné jöveteléről s megkérni őket szépen, hogy amennyire lehet,
56   II,     XV|           lesz belőlük, ki veszi el őket? Mai világban már senkinek
57   II,     XV|     irigykednek. Az meg csak neveti őket a kastélyából. Beszéljetek,
58   II,     XV|    Abellinót Fanny előtt. – Hagyjuk őket ott vigadni.~ ~Ezalatt Boltay
59   II,     XV|          ablakon át senki sem látja őket, az öt sárkány-paripa, három
60   II,     XV|          találni ki azon okot, mely őket a szerencsére jogosítá;
61   II,     XV| legnyájasabb mosolygással mutatá be őket egymásnak.~ ~– Kedves nőm!
62   II,    XVI|           ők pisztolyra nem engedik őket menni, s ebben meg kellett
63   II,    XVI|   felcsapták, s ismét szétválaszták őket.~ ~Már ekkor Fennimor dühe
64   II,    XVI|            egyszer szemközt állíták őket.~ ~Már akkor Fennimor reszketett
65   II,    XVI|   Kárpátfalvára.~ ~Nemsokára látjuk őket, vagy hallunk felőlök.~ ~
66   II,   XVII|        érzeni, hogy örökre elhagyja őket. Látta maga előtt búsan,
67   II,   XVII|           gyönyörködésére elbocsátá őket a hánykódó méneken, miket
68   II,   XVII|            a nejével is meg találja őket ismertetni, aki, mint mondják,
69   II,  XVIII|          milyen jelleműeknek ismeri őket ön, milyennek a világ. Kiket
70   II,  XVIII|             gondjuk, míg ez úrhölgy őket lelkökben is ápolja, s ilyenformán
71   II,  XVIII|           és ha valaki együtt látja őket, hinni fogja, hogy számukra
72   II,  XVIII|           jól illik az anyáknak, az őket ékesíti, de már a nagynénék
73   II,  XVIII|          nem! Értem, értem! Hagyjuk őket magukra! Sok beszélnivalójok
74   II,    XIX|             Egész nap együtt lehete őket látni nagy, nehéz munkával
75   II,    XIX|                senki sem szólná meg őket érte. A nevetők mindig az
76   II,    XIX|          nem kívánhatják tőle, hogy őket embereknek ismerje el. Jobbágyainak
77   II,     XX|            olyan keveset háborgatja őket. Málnay Georges pedig magához
78   II,     XX|        befúrták magukat; ne hagyjuk őket még az agarászatban is grasszálni;
79   II,     XX|             mindenki, aki látta így őket, megvallá, hogy nehéz volna
80   II,     XX|          maga Szépkiesdy gróf úr is őket látszott keresni szemeivel,
81   II,     XX|             szerelmeskedni szoktam, őket meghódítom, de velök nem
82   II,    XXI|       sikerül neki mindazokat, akik őket környezik, úgy félretáncoltatni,
83   II,    XXI|          csapatban.~ ~– Ismerem már őket, az egyik a Cicke, a másik
84   II,    XXI|         ifjú delnő lobogó fátyolát, őket kíséri legtöbb szem, és
85   II,    XXI|           tévedjenek, figyelmeztesd őket, ott könnyen oda lehet veszni.~ ~
86   II,    XXI|        utána nézni, ha utól fogja-e őket érni.~ ~A csapat szélsebesen
87   II,   XXII|          hogy minél előbb meg fogja őket ismét látogatni.~ ~– A látogatás
88   II,   XXIV|           hordanak. Az ember hallja őket fütyörészni, cselédekkel
89   II,   XXIV|              mint unatkoznak; látja őket be nem fejezett toalettel,
90   II,    XXV|      gördült. Az ifjú főúr meglátva őket, odasietett hozzájuk. Kárpáthy
91   II,   XXXI|       tartozó vonásoknak.~ ~Hagyjuk őket magukra, ezek gyógyíthatatlanok.
92   II,   XXXI|    lelkemnek, egykor megkísérlendem őket nagyságuk tetőpontján bemutathatni.~ ~ ~ ~