Kötet, Fezejet

1001    I,     XI|                  találta előtte mondani, hogy titkos jóltevője nem asszony,
1002    I,     XI|              boldogítani akarja anélkül, hogy valaha csak látni is szándékoznék,
1003    I,     XI|               szeplőtlen hírének ártani, hogy még csak nevét sem mondja
1004    I,     XI|                  Mi természetesebb, mint hogy a leány képzeletében ismeretlen
1005    I,     XI|                  nemtője, ki nem akarja, hogy őt ismerje. Igen, igen,
1006    I,     XI|                semmi sem verte ki többé, hogy ez az ő pártfogója.~ ~Kérte,
1007    I,     XI|             unszolta szüntelen Krammnét, hogy mutassa meg neki csak egyszer
1008    I,     XI|                  elhatározá is rá magát, hogy kérésének engedjen, az nem
1009    I,     XI|               nem hihetett egyebet, mint hogy az ismeretlen úr ugyan őrizkedik
1010    I,     XI|                  A komornyik azt felelé, hogy a főrendi táblánál a holnapi
1011    I,     XI|            Krammné tudtára adá Fannynak, hogy ismeretlen jóltevőjét megláthatja
1012    I,     XI|              közt úgy el lehet vegyülni, hogy ki sem veendi őket észre,
1013    I,     XI|                 és csalódását. Megvallá, hogy most is szeret, szeret egy
1014    I,     XI|               nevét sem ismeri, s kérte, hogy védje őt saját maga ellen,
1015    I,     XI|             saját maga ellen, mert érzi, hogy szédül, és nem bír saját
1016    I,     XI|                 Senkinek sem mondta meg, hogy ezentúl hol keressék.~ ~ ~ ~
1017    I,    XII|             leány elmondá neki őszintén, hogy szeret, lelkének, szívének
1018    I,    XII|               fizetni, és most megtudva, hogy titkos pártfogója nem az,
1019    I,    XII|          borzalom támadt szívében. Érzi, hogy helytelenül cselekvék, midőn
1020    I,    XII|                  és irtózik az eszmétől, hogy azon ember őreá gondol.
1021    I,    XII|                  neki mindent, és kérte, hogy védje, oltalmazza a leányt,
1022    I,    XII|                aziránt tett parancsokat, hogy Teréz holmiját szállítsák
1023    I,    XII|                 öregek abban fáradoztak, hogy az ismeretlen nagy úr nevét
1024    I,    XII|             nehogy azt mondhassa valaki, hogy mást kapott, mint amit adott.~ ~
1025    I,    XII|               mint amit adott.~ ~Úgy, de hogy lehetett e nevet kitudni?
1026    I,    XII|             egyrészről megnyugtató volt, hogy még senki sem tud felőle
1027    I,    XII|              oszlop mellől vigyázott rá, hogy kivel fog az asszonyság
1028    I,    XII|                 neki a csoda történetet, hogy Fanny nagynénjével egy éjszakán
1029    I,    XII|                 neki sem szóltak semmit, hogy hova mennek, ami elég nem
1030    I,    XII|                 tőlük, hanem ő gyanítja, hogy Boltay uramhoz hurcolkodtak
1031    I,    XII|        Abellinónak hívják!~ ~Azt hiszik, hogy ezek a tizenkét órakor ebédelő
1032    I,    XII|              kinézésű volt minden ember, hogy aki látogatóba jött, megijedt
1033    I,    XII|               sohasem gondolkozott azon, hogy a gyaluk, a fűrészek mondanak-e
1034    I,    XII|             közben; s most ráhallgatott, hogy az mind Kárpáthy nevét mondja,
1035    I,    XII|                    Kárpáthy, Kárpáthy!”, hogy Boltay uram utoljára rákiáltott
1036    I,    XII|                 a mester tán azt akarja, hogy a fűrész úgy szóljon, mint
1037    I,    XII|              Egészen elfeledkezett róla, hogy hiszen férfi is van a háznál,
1038    I,    XII|               csak az almáriom tartotta, hogy hanyatt nem esett.~ ~Erre
1039    I,    XII|     arckifejezését, miután úgy gondolom, hogy egy kézműves arcán nem is
1040    I,    XII|               személyesen, mivel hallám, hogy igen szép remek bútormintákat
1041    I,    XII|                Tehát azért jöttem magam, hogy azon mintákból válasszak,
1042    I,    XII|             polgári ízlésben. Megmondom, hogy miért. Mert nősülni fogok,
1043    I,    XII|                 dandy olyan éles hangon, hogy minden szobán keresztülhangzott –,
1044    I,    XII|                 És én akkor megfogadtam, hogy addig nem nősülök, amíg
1045    I,    XII|                  mármost adjon tanácsot, hogy milyen bútorzatot vegyek
1046    I,    XII|            rejtve, mintha attól féltené, hogy ez együgyű mese hitelre
1047    I,    XII|           lepetve. Arra nem volt készen, hogy ezek az ostoba filiszterek
1048    I,    XII|              mintegy annak kifejezéseül, hogy ily haszontalan emberre
1049    I,    XII|                szót, s azzal megfordult, hogy menjen kifelé.~ ~Ez idő
1050    I,    XII|                 rejtve.~ ~Boltay, látva, hogy a dandy távozni készül,
1051    I,    XII|                akkor jutott neki eszébe, hogy miért nem ütötte ő pofon
1052    I,    XII|               azt a ritka önmérsékletet, hogy dühös, szangvinikus természete
1053    I,    XII|              társai előtt, annyira érzé, hogy bárminő verzió szerint is,
1054    I,    XII|              óriások tüzelték, lovalták, hogy ezt a bosszantást megtorlatlan
1055    I,    XII|                 fel a városban, keresve, hogy kit hívjon ki párbajra,
1056    I,    XII|                  tartott konferenciáján, hogy magát a családapát kell
1057    I,    XII|               lesz azáltal elérve?~ ~Az, hogy megijed a filiszter. Megtér,
1058    I,    XII|                az mindig azon iparkodik, hogy elébbi tetteit jóvátegye.
1059    I,    XII|      összevetésekre. Számtalan eset van, hogy rakoncátlankodó ember, ki
1060    I,    XII|             belőle.~ ~Azon egy tekintet, hogy vajon convenant * helyzet-e
1061    I,    XII|                  nemesember is, azáltal, hogy kézi munkára adta magát,
1062    I,    XII|             munkára adta magát, azáltal, hogy szorgalma után él, minden
1063    I,    XII|                 puskáikat el kell sütni, hogy megijednek tőle! Ez nem
1064    I,    XII|                  attól lehetett tartani, hogy a kihívott durva visszautasításokra
1065    I,    XII|          készületeiből lehete gyanítani, hogy hosszabb időre távozik.~ ~
1066    I,    XII|                 eléjök járult, kérdezve, hogy mit parancsolnak.~ ~– Hm,
1067    I,    XII|                Sándor, magában gondolva, hogy azért nem szükség olyan
1068    I,    XII|                 ki oly hidegvérrel bírt, hogy még a kifejezésekben is
1069    I,    XII|                   szót erősen megnyomva, hogy a fickó észrevehesse, mennyire
1070    I,    XII|                 az ablakhoz lépett vele, hogy azt elolvashassa.~ ~– Mit
1071    I,    XII|            vagyok bízva Boltay úr által, hogy távollétében minden hozzá
1072    I,    XII|                 meg nem mondani sem azt, hogy hová, sem azt, hogy mennyi
1073    I,    XII|                 azt, hogy hová, sem azt, hogy mennyi időre – és így nincs
1074    I,    XII|                látszik. Gondolja meg ön, hogy a párbaj nem háború, ahol
1075    I,    XII|                 Sándor meg nem állhatta, hogy el ne mosolyodjék.~ ~– Mindegy
1076    I,    XII|            kezdett valóban emlékezni rá, hogy a Mainvielle-Catalani színházi
1077    I,    XII|               keverni. – Megtörténhetik, hogy én a kihívót lelövöm, s
1078    I,    XII|              hangon, melyből kitetszett, hogy jó magaviselethez van szoktatva –,
1079    I,    XII|               felelt Sándor csodálkozva, hogy kinek jut eszébe életéből
1080    I,    XII|         egymással szemben ültek anélkül, hogy sejtelmük volna róla, hogy
1081    I,    XII|               hogy sejtelmük volna róla, hogy egyik azért szeret reménytelenül,
1082    I,    XII|           szerettetik.~ ~Rudolf elmondá, hogy írásbeli felhatalmazásra
1083    I,    XII|          valóságos csődület van afelett, hogy ki lehessen jelen – mint
1084    I,    XII|                 bennünket arra indított, hogy önnek e találkozásnál szolgálatunkat
1085    I,    XII|               semmi gyönyörűséget abban, hogy embereket összeveszítsünk,
1086    I,    XII|               kötelességet látunk abban, hogy önnek segélyünket felajánlva,
1087    I,    XII|              Voltak, kik indítványozták, hogy valami jeles komédiát kell
1088    I,    XII|                 sem igen volt valószínű, hogy az ő munkában elfásult kezei
1089    I,    XII|                  akarták őt szeppenteni, hogy máskor elmaradjon a kedve
1090    I,    XII|                  volna nekik a gondolat, hogy e nemes érzelmű fiú társaik
1091    I,    XII|         áldozatul essék; inkább akarták, hogy menjen az egész komolyan,
1092    I,    XII|                 és nagyon jólesett neki, hogy azok egy szót sem vesztegettek
1093    I,    XII|              szót sem vesztegettek arra, hogy őt bátorítsák.~ ~Másnap
1094    I,    XII|            egyiket gazdájához, elmondva, hogy a ház ügyeit minő rendben
1095    I,    XII|                 másikat Fannyhoz, kérve, hogy csekély birtokát, mit szorgalma
1096    I,    XII|         házfelügyelőnek azon kérelemmel, hogy ha tizenkét óráig vissza
1097    I,    XII|                 csodálkozva vevék észre, hogy a fiatal kézműves arcán
1098    I,    XII|                   s felszólíták Sándort, hogy nem kívánna-e elébb reggelizni.~ ~–
1099    I,    XII|                még valaki azt mondhatná, hogy szíverősítőre volt szükségem.
1100    I,    XII|              előtt. Inasának parancsolá, hogy hajítson fel előtte hársfaleveleket
1101    I,    XII|                 szemeibe. Sejteni kezdé, hogy ennek több oka is van a
1102    I,    XII|              barátom. Párbajban megesik, hogy az embert nem lövik sonica *
1103    I,    XII|                     Még csak az kellene, hogy a golyókivevőt is otthon
1104    I,    XII|                  Abellinóhoz fordulva –, hogy midőn célozni kezdesz, ne
1105    I,    XII|               rendesen arra kényszeríti, hogy a nagyobb távolságból elébb
1106    I,    XII|               akart kiáltani Kárpáthyra, hogy lovagias párbajban semmi
1107    I,    XII|                   e merészség azt okozá, hogy Abellino megállt hat lépésnyire
1108    I,    XII|               ment volna.~ ~– Óhajtanám, hogy oda ment volna! – ordíta
1109    I,    XII|                     Ez úgy történhetett, hogy amely percben Sándor golyója
1110    I,    XII|               halaványságán meglátszott, hogy iszonyú kínokat kell neki
1111    I,    XII|                 Az orvosok azt suttogák, hogy fülhártyája megrepedt, s
1112    I,    XII|        ellentanúhoz léptek, megkérdezve, hogy meg vannak-e elégedve a
1113    I,    XII|         elégtétellel.~ ~Livius elismeré, hogy minden a maga rendében ment
1114    I,    XII|                 Konrád pedig azt állítá, hogy ő annyira meg van elégedve
1115    I,    XII|              elégedve ezzel a párbajjal, hogy zsivány legyen a neve, ha
1116    I,    XII|              intéztek. – Tessék ideírni, hogy „saldirt”! Becsülettel ki
1117    I,   XIII|                ráparancsolván a szabóra, hogy „Zsebet nagyot!” Lembergi
1118    I,   XIII|              volt az ezen nap örömeihez, hogy elveszettnek hitte volna
1119    I,   XIII|                 lehet valakitől kívánni, hogy egy névnap kedvéért hat
1120    I,   XIII|                 őfensége megengedé neki, hogy két hétre hazaszabadulhasson,
1121    I,   XIII|  hazaszabadulhasson, oly jókedve támadt, hogy madarat lehetett volna vele
1122    I,   XIII|               csak ezt kellett mondania, hogy rögtön elnevessék magukat,
1123    I,   XIII|          Betegsége azzal lett súlyosabb, hogy belül emésztő bosszúja,
1124    I,   XIII|                  mentek, értesíték róla, hogy nagybátyja hazakérezkedett
1125    I,   XIII|               mosolygott fel-felkiáltva, hogy fejében pokolbeli kínokat
1126    I,   XIII|              buzgalma még annyira vitte, hogy egy irtóztató kaszárnyát
1127    I,   XIII|                 rakatni azon szándékkal, hogy abból kollégium lesz huszonnégy
1128    I,   XIII|                 sem magára, sem másra, s hogy vendégeket ne legyen kénytelen
1129    I,   XIII|                   mely csak akkora volt, hogy maga elfért benne, s onnan
1130    I,   XIII|              szörnyen megvexált azáltal, hogy sokáig élt, és várakoztatta
1131    I,   XIII|                 épült kastély oldalának, hogy nem lehetett az utóbbiban
1132    I,   XIII|                  az a gondolatja támadt, hogy ő várost telepít Kárpátfalva
1133    I,   XIII|               befödete villogó bádoggal, hogy a vendég tíz mérföldnyi
1134    I,   XIII|               volna benne növelni, hanem hogy a roppant hatszázéves gesztenyét
1135    I,   XIII|             melyek rávetették a fejöket, hogy oda menjenek játszani. A
1136    I,   XIII|                kritika, mely abból állt, hogy ha a színész nem tudta j
1137    I,   XIII|           medvéket elzárták az udvarról, hogy a közeledő szegényeket meg
1138    I,   XIII|                úr oltára előtt fogadott, hogy aznapon kibékülend minden
1139    I,   XIII|                  a nábob igen jól tudja, hogy midőn e számadásokat átnézi
1140    I,   XIII|      születésnapja előtt, mert meglehet, hogy ha valami gonosz órában
1141    I,   XIII|               tartottak az úrfi mellett, hogy legyen neki kit ütni-verni.
1142    I,   XIII|               nagyban mulattatá az eset, hogy fia helyett Petike tanulja
1143    I,   XIII|                 magyar nábobnak elve az, hogy a fizetéstől irtózik; inkább
1144    I,   XIII|                  Péter uram, aki nemcsak hogy lopni nem tud, de még csak
1145    I,   XIII|               alig tudott annyira menni, hogy egy pár ezüstsarkantyút
1146    I,   XIII|                   mert behajtatni átall, hogy a komisz cséza kerekei fel
1147    I,   XIII|                 be nem tuszkolta erővel, hogy sohase kopogtasson ott,
1148    I,   XIII|               Péter úr azonban ahelyett, hogy egyenesen odament volna
1149    I,   XIII|                 gorombaságot kövesse el, hogy bal kéz felül ejtse a nagyságos
1150    I,   XIII|          konfidens * hajdú. – Nem látja, hogy nyújtogatja az első lábát
1151    I,   XIII|                nem lehetett volna venni, hogy kezét odanyújtsa Jancsi
1152    I,   XIII|                lehetett vele megértetni, hogy ő a méltóságos úr mellé
1153    I,   XIII|              bajusza kurtára van nyírva, hogy sok baja ne legyen vele,
1154    I,   XIII|               arcvonásai oly egyszerűek, hogy három húzással lerajzolhatná
1155    I,   XIII|                  kis szisztémába szedni, hogy méltóságodra nézve annál
1156    I,   XIII|         áttekintés.~ ~Ezzel inte Pálnak, hogy tegye le az iratokat.~ ~
1157    I,   XIII|            asztalra. S nem állhatta meg, hogy ennyit ne mondjon:~ ~– De
1158    I,   XIII|                  ne mondjon:~ ~– De kár, hogy ez a sok szép papiros tele
1159    I,   XIII|                 reá. Nem elég azt tudni, hogy meglopták, még azt is tudni
1160    I,   XIII|                 még azt is tudni akarja, hogy mit loptak?~ ~– Ejnye, beste
1161    I,   XIII|                meggyőződésre nem jutott, hogy nem találja az elejét, mire
1162    I,   XIII|          meghallgatni.~ ~Jancsi úr inte, hogy felajánlja rá magát.~ ~–
1163    I,   XIII|                én az újságokban olvasám, hogy Pesten tizenegy forinttal
1164    I,   XIII|                 éppen ezen árvíz okozta, hogy elvivén a hidat, nem lehetett
1165    I,   XIII|                 a Tiszán.~ ~– Baj ugyan, hogy a víz elvitte a hidat, de
1166    I,   XIII|              keresztyén ember kegyelmed, hogy a tiszttartótól azt kívánja,
1167    I,   XIII|               ezt már Péter. Ezt látjuk, hogy derék becsületes ember;
1168    I,   XIII|                 mennyiséget vett belőle, hogy majd ő abból indigót * támaszt;
1169    I,   XIII|                 lé, mert nem találta ki, hogy miáltal lesz kristállyá.~ ~
1170    I,   XIII|                 szöveteket állított elő, hogy ha három hétig viselte valaki,
1171    I,   XIII|                 akkor meg úgy összement, hogy a könyökéig ért az embernek
1172    I,   XIII|                az alatta levő inget úgy, hogy nem volt többé szüksége
1173    I,   XIII|               mondani annak az embernek, hogy ültessen oda még egynehány
1174    I,   XIII|              seprűnyelet, ha azt akarja, hogy erdősznek nevezzem.~ ~–
1175    I,   XIII|                kicsapongó férfiak, kell, hogy legyenek kicsapongó asszonyok
1176    I,   XIII|             bontsuk fel, elég azt tudni, hogy ki vannak fizetve. Van-e
1177    I,   XIII|              gyarapítására.~ ~– Fogadom, hogy nekem különb gyűjteményem
1178    I,   XIII|                  Bosszantsa magát azzal, hogy észrevegye, miszerint csalják?
1179    I,   XIII|                 Hát nincs-e annyi pénze, hogy el sem bírja költeni? Vagy
1180    I,   XIII|             piacra küldött szakácsnénak, hogy nem számol-e be drágábban,
1181    I,   XIII|               alig győz összehordogatni, hogy felépítse apródonként mindazt,
1182    I,   XIII|                 nem tévesztve szem elől, hogy eltávozása közben háttal
1183    I,   XIII|                 kiváló bolondság jutott, hogy az urát megbecsüli és nem
1184    I,   XIII|               csak arra van rendeltetve, hogy az urát mulattassa. És éppen
1185    I,   XIII|                  nem megy a fiskálisért, hogy idehíja?~ ~– Jól van na.
1186    I,   XIII|                 számadással.~ ~– Úgy, jó hogy eszembe juttatod. Hát te
1187    I,   XIII|            fiskálisért! Mondja meg neki, hogy jó tollat is hozzon magával,
1188    I,   XIII|                  hanem annyit mondhatni, hogy szörnyen a többi közé illett.~ ~
1189    I,   XIII|             csillog valamitől, ki tudná, hogy mitől. Kétséges színű mellénye
1190    I,   XIII|              száját; nem megmondtam már, hogy ne egyék fokhagymát, mert
1191    I,   XIII|                  azért hivattam az urat, hogy írjon azonnal leveleket,
1192    I,   XIII|                parenthesim * azt mondom, hogy Mihálynak írja az úr, mert
1193    I,   XIII|                  bolond embernek Miska), hogy nem bánom, a határvillongási
1194    I,   XIII|                 meg azt (el ne felejtse, hogy ez perillustris ac generosus *
1195    I,   XIII|                 végzett), írja meg neki, hogy ami ménlovat kért tőlem,
1196    I,   XIII|                Berki Lőrincet tudósítsa, hogy mindent elhiszek már neki,
1197    I,   XIII|                  még ha azt megígéri is, hogy sohasem hazudik többet,
1198    I,   XIII|              tudósítsa Kutyfalvi Bandit, hogy felejtse el már azt a kis
1199    I,   XIII|             nábob, s mint aki jól tudja, hogy várakozik rá valaki, inte
1200    I,   XIII|              lakik, én pedig nem akarom, hogy a Kárpáthy név kisebbítve
1201    I,   XIII|              öcsémuramnak is, s remélve, hogy nem utasítja azt vissza,
1202    I,   XIII|                tőlem kapni. S reménylem, hogy ezentúl jó atyafiak maradunk.”~ ~
1203    I,   XIII|          unokaöccsét. Úgy tetszett neki, hogy békülő kezet nyújta neki,
1204    I,   XIII|                  s bár alig volt hihető, hogy ő a hozzá küldött levelet
1205    I,   XIII|                 mégis azt mondaná belül, hogy öccse, egyetlen vérrokona,
1206    I,   XIII|                 ma este őnála fog lenni. Hogy találkoznak? Hogy békülnek
1207    I,   XIII|                 lenni. Hogy találkoznak? Hogy békülnek ki? Mit fognak
1208    I,   XIII|                 akkor is azzal álmodott, hogy Bélával beszélt, mellette
1209    I,   XIII|                 A kapuban jutott eszébe, hogy a dohányzsacskóját Szabadkán
1210    I,   XIII|                 De nem káptalan a fejem, hogy valamennyinek a nevét a
1211    I,   XIII|                feladta urára a dolmányt, hogy majd kitörte vele a kezét.~ ~–
1212    I,   XIII|                 Mi az? Tanulja meg kend, hogy egy Kárpáthyról mindig tisztelettel
1213    I,   XIII|            törődjék vele; elég az hozzá, hogy én ki nem állhatom.~ ~–
1214    I,   XIII|                  fák között; azt mondja, hogy valami meglepetést készít
1215    I,   XIII|            játssza. Már ki is csinálták, hogy estére mit fognak előadni.
1216    I,   XIII|                 Micsoda pipa? Nem tudja, hogy elébb templomba kell menni,
1217    I,   XIII|                meg kell izenni a papnak, hogy felkelt a nagyságos úr.~ ~–
1218    I,   XIII|               egyet kell neki megizenni, hogy: „Hosszú kolbász, rövid
1219    I,   XIII|     tulajdonképpen nem az volt a fő baj, hogy hosszú prédikációkat tartott,
1220    I,   XIII|                 tartott, mint inkább az, hogy esztendőben egyszer színe
1221    I,   XIII|                megdorgálá mindannyiszor, hogy az összegyűlt vendégeknek
1222    I,   XIII|          dícsérni Isten fülei hallatára, hogy magam is elszégyenlem magamat.
1223    I,   XIII|           ijedelmét, midőn tudtára adók, hogy egy negyedóra múlva ő fog
1224    I,   XIII|          hozzávarrták a tógája zsebéhez, hogy ki ne húzhassa, mikor az
1225    I,   XIII|               lesz baj; elhitették vele, hogy Vidra cigány a kántor, ezt
1226    I,   XIII|                   ezt azután körülfogta, hogy ha bele talál maradni valami
1227    I,   XIII|                 ecetes…” itt vevé észre, hogy ecetes ugorkáról van szó,
1228    I,   XIII|             hevenyészett ez alapigékről, hogy mindenki elbámult bele.~ ~
1229    I,   XIII|              ehelyett, amint észrevette, hogy barmoknak való könyvet vitt
1230    I,   XIII|                   úgy belesült mindenbe, hogy azt sem tudta, micsoda szavakon
1231    I,   XIII|                megígértetvén elébb vele, hogy prédikálni nem fog, csupán
1232    I,   XIII|              mind pedig a másik világon, hogy azokat, akár élnek, akár
1233    I,   XIII|                  földhöz ráülő gazdáját, hogy menten elájult.~ ~Jancsi
1234    I,   XIII|                szurkot a kántor ülésébe, hogy majd ott fenekeljen meg;
1235    I,   XIII|                  pedig teletölté mákkal, hogy mikor szalvékat kellett
1236    I,   XIII|              figyelmezteté Horhi Miskát, hogy ezúttal ne kövessen el annyi
1237    I,   XIII|              cigányra ráparancsoltatott, hogy ha leissza magát, a vendégeket
1238    I,   XIII|                  diákok utasítva voltak, hogy a legillendőbben viseljék
1239    I,   XIII|                Tán vesztit érzi az öreg, hogy oly kegyes indulatokra tért
1240    I,   XIII|                   A svábnak azt mondják, hogy negyven esztendős korára
1241    I,   XIII|             tizedik hetest tölti; ideje, hogy rákerüljön a sor.~ ~– De
1242    I,   XIII|                       De biz azt hiszem, hogy amióta az országgyűlésen
1243    I,   XIII|       országgyűlésen van, kezdi átlátni, hogy fontos ember, tán aranykulcsot
1244    I,   XIII|              magával komázni.~ ~Az igaz, hogy minden öröm mellett, amivel
1245    I,   XIII|               gondolat okozta; azt hivé, hogy öccse, Béla okvetlenül el
1246    I,   XIII|                  az ő névnapjára; lehet, hogy késni fog, de jelen fog
1247    I,   XIII|           kellett több egy pohár bornál, hogy tökéletesen leigya magát,
1248    I,   XIII|         következtében az az ötlete jött, hogy neki kell legelőször felköszönteni
1249    I,   XIII|             kapja, s el nem hiteti vele, hogy nem János úr, hanem Kalotai
1250    I,   XIII|              köztük nagy gyerekek, félt, hogy megverik, hanem segítségért
1251    I,   XIII|                   mintha maga sem hinné, hogy a fentebbi verseknek valami
1252    I,   XIII|         kegyelmednek, a nagyságos úrnak, hogy minekutána e mai arannyal
1253    I,   XIII|               mennyei felség, tegye azt, hogy ne számlálgassa a kegyelmed
1254    I,   XIII|             egyéb dolguk ne legyen, mint hogy a kegyelmed útjából sepergessék
1255    I,   XIII|            sepergessék a földi gondokat, hogy boldogságának aranysarkantyús
1256    I,   XIII|            mondta.~ ~Hiába mondták neki, hogy ne tartsa a kötényét a szája
1257    I,   XIII|                volt Jancsi úr névnapján, hogy a köszöntő lyánkát fel szokták
1258    I,   XIII|                 vissza azon gondolattól, hogy leányaikat ide hozzák.~ ~
1259    I,   XIII|              amit abból lehete megtudni, hogy hirtelen lekuporodott a
1260    I,   XIII|                 nyakát átölelte.~ ~– Ni, hogy bújik egymáshoz! – monda
1261    I,   XIII|            lyánka fel sem pislantva.~ ~– Hogy az édesapád válasszon közülök
1262    I,   XIII|              aranyat, s rábízta Marcira, hogy jó gondját viselje a feleségének.~ ~–
1263    I,   XIII|                 dörmögé a jó társaság –, hogy olyan erkölcsös kezd lenni
1264    I,   XIII|         Kutyfalvi Bandi, kiről azt hivé, hogy már el sem fog jönni, éppen
1265    I,   XIII|             Pedig ugyan kicsinyben múlt, hogy még más valaki is el nem
1266    I,   XIII|              érte, négy ló menjen előre, hogy a rukadi csárdánál felválthassák;
1267    I,   XIII|            fiskálist! Mondja Béla úrnak, hogy tisztelem, csókolom, hozza
1268    I,   XIII|              inszurrekció * óta; még jó, hogy azt nem mondta, hogy repüljek.~ ~
1269    I,   XIII|                 jó, hogy azt nem mondta, hogy repüljek.~ ~Jancsi úr addig
1270    I,   XIII|                sem szólt, míg nem látta, hogy a fiskális elindult a legdíszesebb
1271    I,   XIII|           egyszerre idejönni, azt hitte, hogy haragszom rá, s Kutyfalvit
1272    I,   XIII|                  előre; mégis szép tőle, hogy úgy tisztel. Most már sietni
1273    I,   XIII|               ünneppé fog azáltal válni, hogy a Kárpáthy-család két utolsó
1274    I,   XIII|                 között, ami azt jelenté, hogy közel az ebéd, s széltére
1275    I,   XIII|                  mint ahány vendég volt, hogy ne csak elférjenek a tisztelgők,
1276    I,   XIII|               Midőn odaért, megpillantá, hogy mellette egy másik teríték
1277    I,   XIII|            nagyon már no! Hát nem látja, hogy a családi billikom van odatéve?
1278    I,   XIII|                  odatéve? Hát gondoltam, hogy ha az a másik eljön, legyen
1279    I,   XIII|                minden vendégnek elmondá, hogy az üres hely ott Béla öccse
1280    I,   XIII|              megdicséré:~ ~– Látja kend, hogy mégis jó szíve van kendnek.~ ~–
1281    I,   XIII|     szomszédjának, s azután hozzálátott, hogy a magáétól meneküljön. Jobb
1282    I,   XIII|             megtudva a küldött szájából, hogy Abellino csakugyan nem jöhet,
1283    I,   XIII|                 azon őszinte kívánással, hogy találja abban legnagyobb
1284    I,   XIII|                feltevék azt az asztalra, hogy minden vendég megláthassa.~ ~
1285    I,   XIII|           vendégek összedugták fejeiket, hogy meglássák, mi lesz benne;
1286    I,   XIII|                  rebegő ajkain látszott, hogy akarna még valamit mondani,
1287    I,   XIII|             néhányan a főúrhoz futottak, hogy ágyába vitessék, mások orvos
1288    I,   XIII|                király azon pillanat óta, hogy egykori jóltevője összerogyott,
1289    I,   XIII|                 közbámulatra – ahelyett, hogy megbántójára rohanna – elkezde
1290    I,   XIII|                 tekintet elég volt arra, hogy valakit vérben-fagyban hagyjon.
1291    I,   XIII|                 Kárpáthyval kicsinálták, hogy az öregnek születésnapi
1292    I,   XIII|           küldjenek, Kutyfalvi azt hivé, hogy abból csak egy gonosz tréfa
1293    I,   XIII|              lovászának előre meghagyta, hogy paripáját felnyergelve ott
1294    I,   XIII|               ott tartsa az ablak alatt, hogy könnyen megugorhassék; de
1295    I,   XIII|       megugorhassék; de azt nem gondolá, hogy ily szomorú véget érjen
1296    I,   XIII|                nem gondolt egyébre, mint hogy mentül előbb nyergében ülhessen,
1297    I,   XIII|                  merte magát közbevetni, hogy őket elválassza. Fegyver
1298    I,   XIII|                volt természetesebb, mint hogy a kárpátfalvi kastélyból
1299    I,   XIII|            keresztyéni kötelességből is, hogy a betört fejű uraság felüdültének
1300    I,   XIII|            hogyan mulaszthatta volna el, hogy a jelenlevő Kárpáthy Abellino,
1301    I,   XIII|                  a nagyra becsült ifjút, hogy rögtön, még azon éjjel siessen
1302    I,   XIII|               úrfi már egyszer járt úgy, hogy elsietett tudósítások miatt
1303    I,   XIII|                legutoljára Kárpitfalván, hogy megtudja, vajon aláírta-e
1304    I,   XIII|                  azon szomorú hírt hozá, hogy biz az öregúr, ámbátor még
1305    I,   XIII|              szólni. Értette alatta azt, hogy nem lehet vele aláíratni
1306    I,   XIII|                 de azzal fenyegetődzött, hogy azt agyonlövi, csak hagyják
1307    I,   XIII|          megjelenését, ez arra mutatott, hogy benne már leendő urokat
1308    I,   XIII|               beszélt, s megértve tőlök, hogy ezentúl ő fogja a földi
1309    I,   XIII|              egyszerre kiadá parancsban, hogy ő a Kárpáthy-uradalmak tiszti
1310    I,   XIII|              melyek közül legelső is az, hogy minden férfirenden levő
1311    I,   XIII|                  írni a köszöntő versbe, hogy az új patrónusnak is elmondhassa
1312    I,   XIII|               kinek eszébe jutott volna, hogy már ha elkövetkezik szomorú
1313    I,   XIII|               fiam? Te ugyan jól jártál, hogy nem esett egy héttel később
1314    I,   XIII|                 a másodikra azt felelte, hogy neki a jószágigazgató adta.~ ~
1315    I,   XIII|               hajdúival és cselédjeivel, hogy méltóztatott annyira magához
1316    I,   XIII|                   miszerint nagyon örül, hogy nálánál jobb urat találtak,
1317    I,   XIII|                 tartottak vadkörtével, s hogy ne csak magát érje ez örvendetes
1318    I,   XIII|                 hevenyében nem is tudta, hogy kit szidjon, Abellinót-e,
1319    I,   XIII|                kit szidjon, Abellinót-e, hogy miért nem örökölt valóban,
1320    I,   XIII|               valóban, vagy Jancsi urat, hogy ha már meg akart halni,
1321    I,     Sz|                comment s'appelle cela? – hogy hívják?~ ~comptoir – iroda,
1322    I,     Sz|                  mitológiai utalás arra, hogy a régi rómaiak hite szerint
1323   II,    XIV|                megcsappant ez idő alatt, hogy elébbi öltönyeit nem viselheti
1324   II,    XIV|                kérkedés ösztönzé csupán, hogy őt elcsábítsa, hanem a legmakacsabb
1325   II,    XIV|                 urává tette magát. Érzé, hogy ha utána vész is, ha vagyona,
1326   II,    XIV|                  aki valami kutyára les, hogy azt meghajítsa.~ ~A jámbor
1327   II,    XIV|            elképzelni? Mindig azt hiszi, hogy rászedik, és éppen akkor
1328   II,    XIV|                 olvasmányok fogadtatnak, hogy a költő sokkal háladatosabb
1329   II,    XIV|                 mintha hosszú pofát ölt, hogy morált prédikáljon, s a
1330   II,    XIV|                hétben megtudta Abellino, hogy hová rejték előle a leányt,
1331   II,    XIV|                  furfangot gondoltak ki, hogy oda bejuthassanak; majd
1332   II,    XIV|                 tapasztalatlan leánynak, hogy belé egy rettentő nagy úr
1333   II,    XIV|               kik szarvakat növesztenek, hogy öklelhessenek velök. Óh,
1334   II,    XIV|                  magában elég leende az, hogy e parasztbüszke kézművesnek,
1335   II,    XIV|               borul, s kezemet csókolja, hogy emeljem őt keblemre, s engedjem
1336   II,    XIV|                felé, s hajdújának intve, hogy maradjon hátra, megszólítja
1337   II,    XIV|             annyira el volt gondolkozva, hogy felelet helyett csak a fejével
1338   II,    XIV|                abban a képzeletben volt, hogy ez az úr most őt birkózni
1339   II,    XIV|                szívességgel szólítá fel, hogy menjen be vele a házba,
1340   II,    XIV|           leültette, és maga eléje állt, hogy mármost beszéljen.~ ~– Legelsőbb
1341   II,    XIV|             legelsőbb is essünk át azon, hogy magamat bemutassam. Azon
1342   II,    XIV|          bemutassam. Azon kell kezdenem, hogy egy ön előtt nem egészen
1343   II,    XIV|             szájára akadt. Tudom én azt, hogy az nem engem illet, hanem
1344   II,    XIV|            Boltay –, s hiszem istenemet, hogy nem is fog hozni.~ ~– Én
1345   II,    XIV|              szándékot hordozza magában, hogy az ön gyámleányát elcsábítsa.~ ~–
1346   II,    XIV|                  uram, egyet tudok; azt, hogy ez a leány ön úröccse miatt
1347   II,    XIV|              megértheti ám, ha megtudja, hogy ő apja szép vagyonát eltékozolva
1348   II,    XIV|          nyakamon van.~ ~– Ő azt akarja, hogy meghaljak, én pedig nem
1349   II,    XIV|             lássa, ez elégséges ok arra, hogy halálos ellenségek legyünk,
1350   II,    XIV|               ajándékba azon óhajtással, hogy használjam azt minél elébb.
1351   II,    XIV|            ajándékba küldeni, s kívánom, hogy használja azt sokáig.~ ~–
1352   II,    XIV|                   így ni. Én azt akarom, hogy Abellino hiába várjon halálom
1353   II,    XIV|                Szép örökség! Megérdemli, hogy róla beszéljünk. Évi jövedelme
1354   II,    XIV|             főúrra, mintha alig hihetné, hogy ez ember legyen az, kinek
1355   II,    XIV|             üldözni fogna azon gondolat, hogy őseim vagyonát, melyért
1356   II,    XIV|               megfogá a kézműves karját, hogy jobban ráfigyeljen.~ ~–
1357   II,    XIV|                  ez nem lesz egyéb, mint hogy én megházasodom…~ ~Itt megállt
1358   II,    XIV|          karszékben magát, mintha várná, hogy mit fog rá mondani a kézműves.
1359   II,    XIV|               adta nekem e biztatást, és hogy visszatértem emberek csodájára
1360   II,    XIV|                  az élethez, bizonyítja, hogy nem volt e jelenés hiú álom.
1361   II,    XIV|              mint lóversenyeken szoktak, hogy ki nyeri el hamarább; ki
1362   II,    XIV|                szeretném arra fordítani, hogy a bolond címet kiköszörüljem
1363   II,    XIV|                nábob. De én tudom, uram, hogy a gazdagság nem boldogság.
1364   II,    XIV|             nagyon erős szív kell hozzá, hogy az édesre valaki azt mondja,
1365   II,    XIV|                édesre valaki azt mondja, hogy ez a keserű, és a keserűre,
1366   II,    XIV|                 a keserű, és a keserűre, hogy ez az édes. Talán meglehet,
1367   II,    XIV|                 az édes. Talán meglehet, hogy ha ön gyenge gyermekségétől
1368   II,    XIV|                 gondolator fejébe vette, hogy ő világtól irigyelt, ünnepelt
1369   II,    XIV|                 lehet; eleinte azt hivé, hogy ezt önmaga, művészete által
1370   II,    XIV|                mert valaki tudtára adta, hogy hangja alig tartozik a tűrhetőbbek
1371   II,    XIV|           eleséstől, aki maga is akarja, hogy elessék?~ ~– Nem hiszem,
1372   II,    XIV|                  amit ön mondott. Érzem, hogy igazat mondott, de mégis
1373   II,    XIV|              vitatkozom. Ön tudni fogja, hogy védencének legtöbben sietnek
1374   II,    XIV|        erényeiről, ha azt nem akarjátok, hogy a tolvajok felkeressék,
1375   II,    XIV|               tőle. Íme, én nem kívánom, hogy gyámleányát akarata ellen
1376   II,    XIV|              ellen hozzám nőül adja, sem hogy biztassa rá, csupán egyszerűen
1377   II,    XIV|               nem vállalsz magadra, mint hogy nejévé esküszöl, és őt tisztelni
1378   II,    XIV|                keresed őt fel. Hiszed-e, hogy az úri név fénye, a gazdagság
1379   II,    XIV|              hazavinni – azon kérdéssel, hogy ezen brilliant gyűrűmet
1380   II,    XIV|      elfogadtatik, akkor azt válaszolja, hogy jöjjek érte magam.~ ~Ezzel
1381   II,    XIV|               cselekedjék? Érzé magában, hogy Kárpáthy igazat mondott.
1382   II,    XIV|         kárpótolni azt; meg fogja bánni, hogy eladta azt, mit újra megvenni
1383   II,    XIV|              azon gondolatra kezde jőni, hogy eltitkolja azt egészen a
1384   II,    XIV|                     No teszem föl arról, hogy holnapután már mester leendesz.~ ~–
1385   II,    XIV|           kellene akkor élnünk, jó uram, hogy azt megérjük.~ ~– Eredj
1386   II,    XIV|              vízen? Hiszen azt is tudom, hogy kit szeretsz. No kimondjam?
1387   II,    XIV|                  olyan kézfogót csapunk, hogy még az angyalok is táncolnak
1388   II,    XIV|                 ő is félt a gondolattól, hogy Sándor reménytelenül szeret.~ ~
1389   II,    XIV|           visszautasítja, mondhatja azt, hogy nem érez semmit az ifjú
1390   II,    XIV|          jókedvvel mutogatva neki sorra, hogy felszóratta a gabonát a
1391   II,    XIV|               méhek, befőzött gyümölcsei hogy állnak szép rendben az éléstárba
1392   II,    XIV|             arcát, mely oly kemény volt, hogy alig foghatta meg. Látszik,
1393   II,    XIV|              alig foghatta meg. Látszik, hogy most kevesebbet szokott
1394   II,    XIV|                  nagyobb szerencse, mint hogy egy nyugalmas, csendes házi
1395   II,    XIV|                  semmi rendkívüli abban, hogy a leány e titkot tudhassa.~ ~
1396   II,    XIV|            sajnálkozol rajta?~ ~– Azért, hogy engem szeret. Miért nem
1397   II,    XIV|                  a fiú oly derék legény, hogy keresve sem találni különbet,
1398   II,    XIV|                  Háladatlan vagyok ugye, hogy nem tudom szeretni azt,
1399   II,    XIV|         hálatlanabb volnék, ha hazudnám, hogy szeretem, s boldogtalanná
1400   II,    XIV|                  felől, az annak a jele, hogy sokat kellett már azokról
1401   II,    XIV|                  atyám! – Engedjék önök, hogy ne hagyjam el önöket soha.
1402   II,    XIV|               boldogság.~ ~– Igaz ugyan, hogy kérőd nem fiatal már, de
1403   II,    XIV|                  úr el akar engem venni, hogy egy „jux * ”-ot csináljon
1404   II,    XIV|                   az elébb önnek mondám, hogy vegyen el, magához hozzámegyek;
1405   II,    XIV|                  Boltay mester kacagott, hogy a könnyei csorogtak bele.
1406   II,    XIV|                kezét kellene kinyújtani, hogy a hatalmat mint jegygyűrűt
1407   II,    XIV|               hagyá nálam az érdemes úr, hogy azon esetben, ha ajánlatát
1408   II,    XIV|               pedig bizony rég az ideje, hogy azt nem próbálta.~ ~Boltay
1409   II,    XIV|               miatti keservet azon öröm, hogy gyámleánya ily természet
1410   II,    XIV|           uracsok előtt, kik azt hiszik, hogy Fanny szerelmét gyalázatos
1411   II,    XIV|             melyről azt hiszi a gyermek, hogy az a földre köröskörül lehajlik.~ ~
1412   II,    XIV|          Bizonyára sejtelme sincs arról, hogy egy szív titokban, bánatban
1413   II,    XIV|               szédítő örvények fölé hág, hogy hozzá közelebb legyen.~ ~
1414   II,    XIV|                  lehullani, sírba dőlni, hogy csak akkor tudhatná meg,
1415   II,    XIV|                   melyen odajutni lehet, hogy az imádó vonzalom sohasem
1416   II,    XIV|                csak egy szavába kerülne, hogy az előkelő termek legbüszkébb
1417   II,    XIV|            ámulat.~ ~Hitesd el magaddal, hogy áldozatból teszed e lépést;
1418   II,    XIV|                  lépést; mondjad azt is, hogy gyámjaidnak nem akarsz terhére
1419   II,    XIV|               terhére lenni; képzeld el, hogy oly állásban mennyi jót
1420   II,    XIV|                Szerelem visz téged arra, hogy szerelem nélkül egy gazdag
1421   II,    XIV|                   Fanny megkéré Boltayt, hogy ha Kárpáthy János elküldend
1422   II,     XV|                titokban volt még tartva, hogy senki nem tudhatott az érdekelteken
1423   II,     XV|                 alak sietett megmondani, hogy kicsoda, és azután iparkodott,
1424   II,     XV|           kicsoda, és azután iparkodott, hogy Boltay mester szóhoz ne
1425   II,     XV|                 sem azt nem mondta neki, hogy keljen fel, sem azt nem
1426   II,     XV|               fel, sem azt nem kérdezte, hogy mi baja.~ ~– Óh, uram, óh,
1427   II,     XV|            nagylelkű Boltay úr, engedje, hogy lábai porát csókolhassam,
1428   II,     XV|                lábai porát csókolhassam, hogy még a másvilágon is érte
1429   II,     XV|            védelmezője az ártatlanoknak, hogy isten éltesse sokáig, és
1430   II,     XV|                 kell tudni Boltay úrnak, hogy milyen szerencsétlen anya
1431   II,     XV|           szegény megőszült fejemre. Oh, hogy ilyen napokat kellett megérnem!
1432   II,     XV|            szereti őket, csak azt hiszi, hogy majd megjavulnak; óh, bár
1433   II,     XV|              szégyent, az isten csudája, hogy még egy szál hajam van,
1434   II,     XV|                  még egy szál hajam van, hogy mind el nem ment bele. De
1435   II,     XV|             Végtére tegnap volt a napja, hogy megsokalltam a hosszú tűrést,
1436   II,     XV|                lehet az utcára kimennem, hogy a szemem ki ne égjen, ha
1437   II,     XV|            betegágyaitoknál eltöltöttem, hogy a magam szájától elvontam
1438   II,     XV|                 elvontam a falatot, csak hogy tinektek legyen, hogy magam
1439   II,     XV|               csak hogy tinektek legyen, hogy magam cudarkodtam, piszokban,
1440   II,     XV|         piszokban, rongyban jártam, csak hogy titeket felcifrázhassalak,
1441   II,     XV|               titeket felcifrázhassalak, hogy cselédet nem tartottam,
1442   II,     XV|                  voltam a szolgáló, csak hogy ti kisasszonyok lehessetek!
1443   II,     XV|        teremtések! Ekkor uram, ahelyett, hogy meghunyászkodnék, nekem
1444   II,     XV|                 pikantul még azt mondja, hogy ha nem tetszik velök együtt
1445   II,     XV|             leányok, azért se higgyétek, hogy engemet megcsúfoltatok” –
1446   II,     XV|                  a konyhán magam főztem, hogy legyen ezeknek a culáknak *
1447   II,     XV|                tudok, én csak azt tudom, hogy elébb-utóbb úgyis utána
1448   II,     XV|                 ragadt meg legerősebben, hogy a jámbor asszonyság még
1449   II,     XV|                  vélt azáltal elkövetni, hogy a faliszekrényből egy tányér
1450   II,     XV|                asztalra, és kényszeríté, hogy egyék, s ami legelső, mentse
1451   II,     XV|                egyszer – nem kívánom én, hogy vele beszélhessek, csak
1452   II,     XV|                  vele beszélhessek, csak hogy valahol, ablakon keresztül,
1453   II,     XV|                 szavakra, eszébe jutott, hogy valami német tragédiában
1454   II,     XV|              vinni, mert falura küldtem, hogy holmi incselkedésektől megszabadítsam.
1455   II,     XV|                  Óh, uram, nem várom én, hogy engem Teréz magához emeljen,
1456   II,     XV|                  mint konyhacseléd, csak hogy leányom, egyetlenegy leányom
1457   II,     XV|            asszonyságot, megígérve neki, hogy egy óra múlva visszakerül,
1458   II,     XV|                 használta Boltay mester, hogy elment egy ruhaáruló boltba,
1459   II,     XV|               külsővel leánya elé vinni, hogy azt meg ne szomorítsa, s
1460   II,     XV|                  nagy hatású rongyait.~ ~Hogy Boltay mesternek az ilynemű
1461   II,     XV|                  azt tartá szemei előtt, hogy minden jó bő és meleg legyen,
1462   II,     XV|                 jó bő és meleg legyen, s hogy melyik esztendőrül való
1463   II,     XV|              szobában, meg nem állhatta, hogy nagy keserűsége engedvén,
1464   II,     XV|                 saját figurája felett! – Hogy fognak majd a leányok odahaza
1465   II,     XV|              urak odahaza.~ ~Mert ahhoz, hogy az imént eljátszott tragédiát
1466   II,     XV|                   Mr. Griffard megtudva, hogy János úr haldoklik, százezer
1467   II,     XV|                megérté a másik levélből, hogy a nagybátya élve maradt,
1468   II,     XV|           Lehetséges ez?~ ~Ne mondjátok, hogy szörnyetegeket festek. Ez
1469   II,     XV|              élet.~ ~Mayerné elgondolta, hogy hatvanezer pengő szép pénz,
1470   II,     XV|                 megszomorodott Mayernét, hogy szíveskedjék felülni, és
1471   II,     XV|                  mutassa a kocsis előtt, hogy sír, mely kívánatnak eleget
1472   II,     XV|            kocsishoz. Azzal menté magát, hogy ő mindig ott szokott ülni,
1473   II,     XV|                  szokott ülni, mert fél, hogy a kocsis elalszik, a lovak
1474   II,     XV|            voltaképpen úgy állt a dolog, hogy bármily nagy mértékben tisztelte,
1475   II,     XV|                nagy akadozva Mayernénak, hogy neki itt egy kis dolga,
1476   II,     XV|                  itt egy kis dolga, azaz hogy beszéde van a zsidóval,
1477   II,     XV|                  s megkérni őket szépen, hogy amennyire lehet, bánjanak
1478   II,     XV|              rövidséggel véghez is vivé, hogy mire a kocsizörgés az utca
1479   II,     XV|         semmiképpen meg nem gátolhatták, hogy a jeles asszonyság valamennyi
1480   II,     XV|              annyira meg voltak lepetve, hogy egyiknek sem jutott eszébe,
1481   II,     XV|              nagyon bosszantani látszék, hogy az udvari szájtátók láttára
1482   II,     XV|           büszkeséget is segélyül hívta, hogy Mayernét egyenesen állásra
1483   II,     XV|          lábacskáit iparkodván meglelni, hogy azokat megcsókolja. Fanny
1484   II,     XV|             elfoglalva, arra sem ért rá, hogy parányi lábacskáira egyebet
1485   II,     XV|              azon veszedelemben forgott, hogy Mayerné törekvései napvilágra
1486   II,     XV|                  csak tartotta, anélkül, hogy ölelést, zokogást vagy csókot
1487   II,     XV|                   az ember úgy van néha, hogy semmit sem tud érezni; az
1488   II,     XV|               megfoghatóvá tenni előtte, hogy itt fog a szobában lakni;
1489   II,     XV|                 végtére azon könyörgött, hogy ha már szobában lakásra
1490   II,     XV|                 mint egy pincegége, csak hogy a leányát láthassa onnan. –
1491   II,     XV|                  befogadott, azt akarta, hogy az jól is mulassa ott magát.
1492   II,     XV|               csak arra kért engedelmet, hogy pipára gyújthasson, s azután
1493   II,     XV|         belebonyolódott a jó asszonyság, hogy önmagával lőn kénytelen
1494   II,     XV|         asszonyság csak azon könyörgött, hogy olyan szobába tegyék, ahol
1495   II,     XV|                sőt arra is vállalkozott, hogy egy tolóágyban azon ágy
1496   II,     XV|                  de Fanny esengve kérte, hogy maradjon ő ott továbbra
1497   II,     XV|           tehetek róla; örülnöm kellene, hogy anyámat látom, sírnom, hogy
1498   II,     XV|              hogy anyámat látom, sírnom, hogy ilyen szomorú állapotba
1499   II,     XV|                szégyenlem, rosszul esik, hogy érzéketlen vagyok.~ ~Teréz
1500   II,     XV|                 időt akart neki engedni, hogy azt levethesse, alkalmat
1501   II,     XV|                 teljesítni. Úgy látszik, hogy téged nagyon szeret. Ezt
1502   II,     XV|            kedvemért!~ ~Fanny megfogadá, hogy eltitkolja azt. Azt hivé,
1503   II,     XV|                eltitkolja azt. Azt hivé, hogy érti Teréz célzatát. Ő ilyen
1504   II,     XV|                  csak az alkalmat leste, hogy tőlök megszabadulhasson.
1505   II,     XV|                Most megtudta valahonnan, hogy én gazdag férjet kapok,
1506   II,     XV|               csatlakozik hozzám, tudva, hogy én majd magammal viszem.
1507   II,     XV|                   Nemigen alkalmas arra, hogy a gyermeki szeretetet újra
1508   II,     XV|                is tett soha. Igaz ugyan, hogy esztendőszámra sem igen
1509   II,     XV|                  mert arcán meglátszott, hogy valaminek nagyon örül. Ha
1510   II,     XV|                könnyen rá lehetne fogni, hogy lutriba tett, és quinternót *
1511   II,     XV|               annak meg kellett engedni, hogy őt összevissza ölelje. Rögtön,
1512   II,     XV|           menyasszonyért. Azon gondolat, hogy a tündér szépségű leány
1513   II,     XV|                mester figyelmeztetni rá, hogy az összekelésnek még néminemű
1514   II,     XV|          szertartásai is vannak, amikről hogy a főúr mint törvényhozó
1515   II,     XV|            ragadtatva lenni, és viszont, hogy Boltay mesternek ugyanazok
1516   II,     XV|                jutottak, bizonyítja azt, hogy az ő elragadtatása e tárgyban
1517   II,     XV|               évvel fiatalabb lehetett), hogy addig is tartsák titokban
1518   II,     XV|                két félnek érdekében áll, hogy a házasság az esküvő napjáig
1519   II,     XV|            nagyon ritkán jött úgy össze, hogy mindnyájan együtt lettek,
1520   II,     XV|          eltávozás. Teréz nem feledheté, hogy Fanny már egy milliomos
1521   II,     XV|            gondolnának azok? Azt hinnék, hogy mindazt csak tettetésből
1522   II,     XV|              egymástól való tartózkodás, hogy néha az egész ebéd felett
1523   II,     XV|                alázatosan viselte magát, hogy minden lépten-nyomon utána
1524   II,     XV|                  Majd azon kapták rajta, hogy kiült a cselédek közé tollat
1525   II,     XV|           fosztani, majd mikor megtudta, hogy szapulnak, korán reggel
1526   II,     XV|           együgyű fogásokkal elérte azt, hogy Fanny számtalanszor járt
1527   II,     XV|                   szánta.~ ~Hinni kezdé, hogy a szegény asszony csakugyan
1528   II,     XV|              hallatára, s ha ez kérdezé, hogy mért sóhajt, azt felelte,
1529   II,     XV|                mért sóhajt, azt felelte, hogy van őneki arra oka elég.~ ~
1530   II,     XV|                  jólesett arra gondolni, hogy hozzá közel egy éber lélek
1531   II,     XV|               behívta magához az anyját, hogy háljon ott az éjjel.~ ~Valamivel
1532   II,     XV|              elsimítva. A jó anya örült, hogy gyermekével egy levegőt
1533   II,     XV|               szokás, nem gondolva vele, hogy szűz szépségének szoborszerű
1534   II,     XV|             feküdt, ott is felemelkedék, hogy tovább láthassa, mint fonja
1535   II,     XV|                  csak a tükörbe sem néz, hogy bámulná, csodálná magát;
1536   II,     XV|                  elfordítja azt magától, hogy ne lássa magát abban ily
1537   II,     XV|         felnyitni, mintha attól tartana, hogy azok a vizsgáló szemek a
1538   II,     XV|                de nem hittem volna soha, hogy még olyan boldog lehessek
1539   II,     XV|                  boldog lehessek valaha, hogy teveled egy szobában aludjam.
1540   II,     XV|                 az isten amazokat tőlem, hogy csak te maradtál volna,
1541   II,     XV|          dísztelen életmód alsóbb fokát, hogy a kevésbé alacsony némi
1542   II,     XV|              vagy ennél a háznál. Látom, hogy mindenki szeret, egy kicsit
1543   II,     XV|                ezer szerencse rád nézve, hogy ide kerültél; mindened van,
1544   II,     XV|               sokáig, pedig attul félek, hogy egyszer hirtelen fog meghalni,
1545   II,     XV|                Ámbár még akkor is tudom, hogy nem hagyna ő tégedet nyomorúságban,
1546   II,     XV|                 leány arra a gondolatra, hogy mi lesz belőle, ha Boltay
1547   II,     XV|                  lesz azután sóhajtozni, hogy mennyivel jobb lett volna
1548   II,     XV|                     Az volt a borzasztó, hogy Fanny mind értette, tudta,
1549   II,     XV|           lehunyta, és füleit eltakarta, hogy ne lásson, hogy ne halljon.~ ~
1550   II,     XV|               eltakarta, hogy ne lásson, hogy ne halljon.~ ~Mégis látott,
1551   II,     XV|              Mayerné mintegy hangolásul, hogy ismét beszélni fog.~ ~–
1552   II,     XV|                 bírt annyi ravaszsággal, hogy felelet nélkül hagyta volna
1553   II,     XV|                 azt hitte volna Mayerné, hogy elaludt, s nem beszélt volna
1554   II,     XV|                többé.~ ~– Haragszol rám, hogy beszélek? Szólj, ha nem
1555   II,     XV|                 Alig ismertem volna rád, hogy megláttalak. Ha az utcán
1556   II,     XV|                   gyászolnának ahelyett, hogy vigadnak. Mi lesz belőlük,
1557   II,     XV|                  a leány mind jól tudta, hogy mért mondja ezt neki, mert
1558   II,     XV|             Teréz nem mert vele közleni, hogy anyja lélekkísértőül jött
1559   II,     XV|                  És most ők mondják azt, hogy hiszen nincs abban semmi
1560   II,     XV|                róluk, akkor azt mondják, hogy az az ember még az idén
1561   II,     XV|              megállt egy percre Mayerné, hogy időt engedjen Fannynak a
1562   II,     XV|                  elmondani, s úgy örült, hogy elébb kimondhatá az áment,
1563   II,     XV|                  irigykednek rá. Persze, hogy irigykednek. Az meg csak
1564   II,     XV|                  sokszor meg azt hiszik, hogy a legnagyobb szerencsétlenség
1565   II,     XV|               Irtózott azon gondolattól, hogy anyja e percben testéhez
1566   II,     XV|              Mayerné megnyugodott benne, hogy leánya nem fázik. És azután
1567   II,     XV|            elhallgatott. Fanny azt hivé, hogy már alunni fog.~ ~– Te Fáni –
1568   II,     XV|               merész kíváncsiság; tudja, hogy félni, rettegni fog attól,
1569   II,     XV|            cseppet sem vagyok álmos. Tán hogy ismeretlen vagyok a szobában.
1570   II,     XV|                  azt felelte a társának, hogy az egész világ sötét és
1571   II,     XV|             mégis annyi vigasztaló volt, hogy ez mégis nem az ő megrontására
1572   II,     XV|            tréfás, közönyös anekdota is, hogy az előadás célja annál rejtettebb
1573   II,     XV|                    Onnan jutott eszembe, hogy a legutolsó hímzésed most
1574   II,     XV|          egymásra árverezték. Mondhatni, hogy azzal alapította meg a szerencséjét
1575   II,     XV|                  persze külföldön látta, hogy expressus idejött Pozsonyba
1576   II,     XV|               volt esve, mikor megtudta, hogy te nem lakol már ott. Főbe
1577   II,     XV|              pamlagra, melyről megtudta, hogy a te hímzésed, s óraszámra
1578   II,     XV|                  ember igazán nem tudja, hogy nevessen-e rajta, vagy csodálkozzék.
1579   II,     XV|                  Nem múlt el egy nap is, hogy oda ne jött volna, s számtalanszor
1580   II,     XV|                   s számtalanszor mondá, hogy ha most itt volnál, mindjárt
1581   II,     XV|              őrizkedjél ám édes leányom; hogy ha valamely nagy úr azt
1582   II,     XV|                      Hanem ha megmondja, hogy nem vesz el, de pénzt ad;
1583   II,     XV|               igazi gavallér azon kezdi, hogy, ‚mit ád', erre hallgass.”~ ~
1584   II,     XV|              kart tár eléje, csak azért, hogy annak legféltettebb kincsét,
1585   II,     XV|                 mint az őrült. Kérdezte, hogy hová lettél. „Én nem tudom
1586   II,     XV|                véve. Az bizony meglehet, hogy férjhez ment.” Erre csak
1587   II,     XV|             tehettem róla. Mondtam neki, hogy miért nem sietett, ha komoly
1588   II,     XV|                  Mikor ő csak arra várt, hogy nagybátyja meghaljon, aki
1589   II,     XV|             házasságot. Erre azt mondta, hogy no jó, ha én nem bízom az
1590   II,     XV|               gyalázatos szószegő volna, hogy tégedet valaha elhagyna,
1591   II,     XV|                  aki a szavát megszegje, hogy hatvanezer forintot elveszítsen,
1592   II,     XV|             gyakran oly erős a képzelet, hogy nemcsak ábrándképeket, de
1593   II,     XV|                 a jövőbe. Ezért mondják, hogy az álom jó tanácsot ad.
1594   II,     XV|                  aközben.~ ~Fanny látva, hogy Mayerné már korábban felkelt,
1595   II,     XV|                 az ő kedves szép leánya, hogy anyja egy kicsinyt fáradjon
1596   II,     XV|               Boltay nem talált rá okot, hogy emiatt aggódjék, hadd panaszkodja
1597   II,     XV|                  ez azzal torolt vissza, hogy viszont ő is kezet csókolt
1598   II,     XV|                 Jaj be boldog vagyok én, hogy melletted lehetek. Engedd,
1599   II,     XV|          elmondani, s erővel azt akarta, hogy Fanny költse el az egész
1600   II,     XV|              kezét; nem irtózott tőle –, hogy hívják azt az urat, aki
1601   II,     XV|               leánya arcára, megláthatá, hogy az ily kérdést téve még
1602   II,     XV|              igazán mondta azt Abellino, hogy engem elvesz?~ ~– No, a
1603   II,     XV|              azért ők is csak azt nézik, hogy mi fán terem a pénz. Ma
1604   II,     XV|                ad teneked azért valamit, hogy ifjúságodat nagy kegyes
1605   II,     XV|             kegyes életben töltötted el, hogy magadat minden örömtől megfosztottad?~ ~
1606   II,     XV|                  nem lenne szíves bácsi, hogy bevinné?~ ~Mayerné szemet,
1607   II,     XV|                meresztett. Ő nem mondta, hogy el akar innen menni.~ ~–
1608   II,     XV|             holmi hímzéseim, nem akarom, hogy a nénéim elhányják, még
1609   II,     XV|             hogyne értené? Ez azt teszi, hogy elfogadja annak a pamlagülő
1610   II,     XV|             percre kiszólt a kocsisához, hogy csináljon ülést az asszonyságnak,
1611   II,     XV|              tehát mondja meg a néninek, hogy vegyen nekem egy köteg kasmír
1612   II,     XV|                 kocsisnak megparancsolá, hogy csak vigye Mayernét, ahova
1613   II,     XV|                   minő nevetség volt az! Hogy ugrálták körül, hogy forgatták
1614   II,     XV|                 az! Hogy ugrálták körül, hogy forgatták erre-arra a dévaj
1615   II,     XV|          Abellino megkérte, engedje meg, hogy ily alakban lefesse. De
1616   II,     XV|                 el kellett vele hitetni, hogy a lovag bizonyára nőül veendi
1617   II,     XV|                Abellino nem állhatá meg, hogy összevissza ne ölelje a
1618   II,     XV|               amit azzal bánt meg aztán, hogy Mayerné elmondá neki, milyen
1619   II,     XV|                  csakugyan azt gondolva, hogy a levél tele van vad idegen
1620   II,     XV|                meg Kárpáthy János úrnak, hogy még ma keressen fel, fontos,
1621   II,     XV|      elragadtatásában, meg nem állhatja, hogy a szép ara elé járulván,
1622   II,     XV|                  lesz egyéb gondom, mint hogy kegyednek örömet szerezzek.~ ~–
1623   II,     XV|            határozott, nyugodt hangon –, hogy életemben nem fogok erősebb
1624   II,     XV|         határozott hangon voltak mondva, hogy engedelmeskedni kellett
1625   II,     XV|                megifjúlt. Oly kedve van, hogy madarat lehetne vele fogatni.
1626   II,     XV|                  azon vette magát észre, hogy egyszer csak Fannyt is karjai
1627   II,     XV|                 cseléd titokban megsúgá, hogy a pamlag aljában levél van
1628   II,     XV|                 cselédet azon izenettel, hogy az estélyre való meghívást
1629   II,     XV|                 kiknek csak inteni kell, hogy rögtön kiálljanak a középre,
1630   II,     XV|                 ebből azt következtetné, hogy Kecskerey úrnak valami képtelenül
1631   II,     XV|                  galant öreg mágnásokat, hogy maguknak ily szellemdúsan
1632   II,     XV|                 a szót ejtené ki száján, hogy Kecskerey úr eszerint „kerítő”,
1633   II,     XV|                 Ebből láthatja mindenki, hogy ez estélyeken legkisebb
1634   II,     XV|             pedig már oly bizonyos volt, hogy titkot nem kellett belőle
1635   II,     XV|                 hatvanezer pengőt azért, hogy megnyerjen egy ezer aranyas
1636   II,     XV|                   ott azt fogja mondani, hogy vásárosokkal érkezett. Fannyval
1637   II,     XV|                olyan kegyes volt iránta, hogy sem kezét, sem lábát nem
1638   II,     XV|       meglepetésben kellett részesülnie, hogy amint a cselédektől Fanny
1639   II,     XV|               ezek azt válaszolták neki, hogy a kisasszony még reggel
1640   II,     XV|                világosította fel valaki, hogy hasonló szolgálatok után
1641   II,     XV|            szíveket, hamarább attól fél, hogy nála nélkül fog megjelenni.
1642   II,     XV|                  érdeme, az ő fáradsága, hogy őt rábeszélte. Ah, minő
1643   II,     XV|           érkezőket; minden ember tudja, hogy az estély nem az ő pénze
1644   II,     XV|               pénze ára, ő is tudja jól, hogy erről mindenki meg van győződve,
1645   II,     XV|          társalgáson.~ ~– Nagyon örülök, hogy nem veté meg szerény meghívásomat. –
1646   II,     XV|                Uram, ez igen szép öntől, hogy fontos tanulmányozásait
1647   II,     XV|             nagymértékben lelkére vette, hogy vendégei jól és fesztelenül
1648   II,     XV|           egymásnak bemutatja, meglehet, hogy azok nála nélkül is régen
1649   II,     XV|                 Óh, Kecskerey úr nemcsak hogy megbocsát, sőt ezerszer
1650   II,     XV|                  lekötelezve érzi magát, hogy ily jeles egyéniséggel megismerkedhetni
1651   II,     XV|           vasutak Pozsonyhoz, mint most, hogy saját szemeivel meggyőződhessék
1652   II,     XV|          szemeivel meggyőződhessék róla, hogy vajon az a vén nábob, kinek
1653   II,     XV|                  őt, fő cél levén ebben, hogy Abellino nyakáról lerázza,
1654   II,     XV|                   Haha! Ti azt hiszitek, hogy ez az estély az én költségemre
1655   II,     XV|          Egynehányszor közel állt hozzá, hogy egy gyertyatartót tettleges
1656   II,     XV|                beszélni vele. Azt mondá, hogy nem találja a leányt, de
1657   II,     XV|                  Mayernéhoz megkérdezni, hogy nem mondta-e a leánynak,
1658   II,     XV|                 nem mondta-e a leánynak, hogy nőül fogja venni.~ ~– Óh,
1659   II,     XV|                 mondhatott egyebet, mint hogy véghetetlenül örül, mialatt
1660   II,     XV|            néznie kellett.~ ~Elgondolni, hogy azon leány, kit ő szerelmével
1661   II,     XV|             Szinte jólesett Abellinónak, hogy látott még a társaságban
1662   II,     XV|                ütődve: Mr. Griffard-t. S hogy még most se tagadja meg
1663   II,     XV|                örömét fejezé ki afölött, hogy őt ilyen jó egészségben
1664   II,     XV|                 nem látszott rá ügyelni, hogy minden suttogás, minden
1665   II,     XV|                mit erőszakolja az arcát, hogy komoly legyen, minek fordul
1666   II,     XV|                 kacagnak. Ez csak ürügy, hogy legyen, min kacagni.~ ~Most
1667   II,     XV|                  Abellinóra kerül a sor, hogy bankot adjon.~ ~Elkezd veszteni.~ ~
1668   II,     XV|                tételt kétszer-háromszor, hogy négyszeres, nyolcszoros
1669   II,     XV|                  ah! – meg nem állhatja, hogy diadalmasan ne nevessen. –
1670   II,     XV|                 nem állítod még most is, hogy Fannyt el fogod csábítani;
1671   II,     XV|            vannak éppen attól őrizkedni, hogy beléd ne szeressen, mert
1672   II,     XV|             kalandnak az lehetne a vége, hogy a majorátustól * elcseppennél.
1673   II,     XV|                  Sőt kénytelen vigyázni, hogy a nő valakit mást, derék
1674   II,     XV|                  Neki remegni kell most, hogy e nő szeretni talál! Kárhozat,
1675   II,     XV|              téríti a feleket. Átlátják, hogy nem itt a helye hasonló
1676   II,     XV|                 Abellinónak tanácsolják, hogy menjenek mindketten haza.
1677   II,     XV|             ugyan már mindenki megtudta, hogy Fennimor és Abellino összevesztek
1678   II,     XV|                 s nagy titokban megkéri, hogy legyen szíves elfogadni
1679   II,     XV|                 az egész társaság tudja, hogy az estély hőse János úr,
1680   II,    XVI|         visszautazott Párizsba, anélkül, hogy Abellino után tovább tudakozódott
1681   II,    XVI|       kiegyenlítési eszközül.~ ~Különös, hogy minden rabiátus ügynél inkább
1682   II,    XVI|               kénytelenek azt előidézni, hogy szívek erejét, véleményük
1683   II,    XVI|                 határozottan kijelenték, hogy ők pisztolyra nem engedik
1684   II,    XVI|                 egy kicsit hánykolódott, hogy hát adjanak neki egyenes
1685   II,    XVI|           gyermektréfa. Ennél jobb lesz, hogy hívassanak önök egy borbélyt,
1686   II,    XVI|                  egymáshoz mindkét vívó, hogy ily közelségből nem is lehetett
1687   II,    XVI|                  mondta, ki jobban félt, hogy valamelyik elesik, mint
1688   II,    XVI|               vevé észre magát Fennimor, hogy egyszerre egy egészséges
1689   II,    XVI|             Feünnimor mégis azt gondolá, hogy az sokáig tartana, míg Amerikába
1690   II,    XVI|                van fosztva azon jogától, hogy ellenfelével tovább vívjon.
1691   II,    XVI|                ki fogjuk nyilatkoztatni, hogy Abellino eleget tett lovagi
1692   II,    XVI|                fogták körül, rábeszélve, hogy tegye le a kardot.~ ~Abellino
1693   II,    XVI|        szavaiknak engedni, s megfordult, hogy a kezében levő kardot tokjába
1694   II,    XVI|       különválasztás teszi megfoghatóvá, hogy Fennimor e pillanatot használva,
1695   II,    XVI|                és minden lovagiasságról, hogy háttal álló ellenfelére
1696   II,    XVI|                  kísérték, tudni fogják, hogy ily párbaj nem költői agyrém.~ ~– ~ ~
1697   II,    XVI|      figyelmeztetést kapott jóakaróitól, hogy míg a dolog híre kissé elcsendesül,
1698   II,   XVII|               kellett félni az embernek, hogy ott valami hintó elgázolja,
1699   II,   XVII|              ügyelni a fiatal leányokra, hogy ne üljenek mindig az ablakban;
1700   II,   XVII|               nem kellett többé remegni, hogy valami fáklyászene alkalmával
1701   II,   XVII|                 neki egyik elve volt az, hogy nem a vásáros született
1702   II,   XVII|              főfőkereskedő is megtanult, hogy Kárpáthy úrnak egy „alásszolgáját”
1703   II,   XVII|        gondoskodó atyák, kik elgondolák, hogy gyermekeiknek mily előnye
1704   II,   XVII|                feltevé magában János úr, hogy a legközelebbi országgyűlés
1705   II,   XVII|                eredménytelen dekrétumok, hogy a horvátok tanuljanak magyarul.~ ~
1706   II,   XVII|               tőlök, azt látszék érzeni, hogy örökre elhagyja őket. Látta
1707   II,   XVII|                  szemei égni látszottak, hogy könnyet nem engedett jönni
1708   II,   XVII|         elvörösödött. A nábob nem tudta, hogy ennek a munkától izmos embernek
1709   II,   XVII|                   arra rábízhat mindent. Hogy is híják csak?~ ~Boltaynak
1710   II,   XVII|                   nem érte-e valami baj, hogy van megelégedve sorsával?
1711   II,   XVII|               helyzetben érzé már magát, hogy szinte nagyot lélegzett,
1712   II,   XVII|         mindenféle bohót csinál magából, hogy őt megnevettesse, Kiss Miskát,
1713   II,   XVII|               mérföldet nyargal lóháton, hogy őt láthassa, az öreg copfos
1714   II,   XVII|            látszanak összeesküdve lenni, hogy a fiatal menyecskét mulattassák,
1715   II,   XVII|              okozott neki, fejébe vette, hogy ő a hazának, a közügyeknek
1716   II,   XVII|            biztatja a többi főurakat is, hogy töltsék ott a telet. János
1717   II,   XVII|              János urat már rá is vette, hogy egy nagyszerű palotát építtessen
1718   II,   XVII|               grófot, aki azt ajánlotta, hogy egy magyar akadémia létrejövetelére
1719   II,   XVII|                  s mikor kérdezték tőle, hogy hát maga azalatt miből él,
1720   II,   XVII|              figyelmezteti Varga uramat, hogy pontosan számadoltassa a
1721   II,   XVII|               oly közérdekűnek találtak, hogy efölötti örömében János
1722   II,   XVII|                   Persze Fanny nem érti, hogy mi érdek van ebben. Éppen
1723   II,   XVII|                  lóversenyen egyéb, mint hogy némelyiket ezek közül mulatság
1724   II,   XVII|                   hanem azt veszi észre, hogy mindazok, kik az eszméről
1725   II,   XVII|        lelkesülve vannak, s úgy látszik, hogy az agarakra boldogabb jövő
1726   II,   XVII|                haza Varga Péter uramnak, hogy asszonyt visz a házhoz,
1727   II,   XVII|                   tehát intézkedjék úgy, hogy a menyecske semmi megbotránkozni
1728   II,   XVII|              felszabadítja Varga uramat, hogy tegye az ő nevében, amit
1729   II,   XVII|               urat oly hírnevessé tette, hogy rá nem lehet Kárpátfalvára
1730   II,   XVII|            tisztviselőknek meghagyatott, hogy a legnagyobb illendőséggel
1731   II,   XVII|          egyúttal az is tudtára adatván, hogy ha egyszer fokhagymát evett
1732   II,   XVII|       hátasparipának, s rábízta Marcira, hogy az mind olyan jámbor legyen,
1733   II,   XVII|               úri termek elrendezésében, hogy – a kárpátfalvi kastély
1734   II,   XVII|                annyira vitte Varga uram, hogy még a régi freskófestményeken
1735   II,   XVII|     istenasszonyokat is perszvadeálta, * hogy viseljék magukat tisztességesebben,
1736   II,   XVII|                   Nem jöhetett elő eset, hogy valaki az ifjú nő előtt
1737   II,   XVII|             történtek azok a mulatságok, hogy János úr tizenkét parasztleányt
1738   II,   XVII|            érdemes jószágigazgató által, hogy ezután okosan kell magát
1739   II,   XVII|                  vidéken híre futamodék, hogy János úr megházasodott,
1740   II,   XVII|                 undorító kifejezésekkel, hogy a becsületes jószágigazgató
1741   II,   XVII|               azt, azon gondolatra jött, hogy összeszedve a nábob hajdúit,
1742   II,   XVII|              előre meg volt neki mondva, hogy a legjobb futó lovára üljön,
1743   II,   XVII|             küldötteket kézbesíti, mely, hogy nem maradt kívánatos siker
1744   II,   XVII|           cséplőinek ordítva parancsolá, hogy csukják be a kaput Marci
1745   II,   XVII|                ért vissza Kárpátfalvára, hogy Kutyfalvi valamennyi béresével
1746   II,   XVII|                  magokat neje irányában, hogy Fanny előtt merő mesének
1747   II,   XVII|               midőn János úr vevé észre, hogy a betyár kompániák ismét
1748   II,   XVII|           odakapni hozzá, s van kilátás, hogy bizalmukkal meglehetősen
1749   II,   XVII|            messziről elkezdett szabódni, hogy ő már lefizette bűneinek
1750   II,   XVII|             reszkettek azon gondolattól, hogy Szentirmay egyszer a nejével
1751   II,   XVII|               más. Arról tudja az ember, hogy nem valami előkelő családból
1752   II,   XVII|                asszonyairól azt mondják, hogy ha jelenlétükben valaki
1753   II,   XVII|                  bizonyos róla az ember, hogy mikor fog iszonyú neveletlenséget
1754   II,   XVII|                  nagy eszme körül, mely, hogy nem volt múlandó, hiú tárgy,
1755   II,   XVII|             viseltetnek, mintha éreznék, hogy ők képezik az állatvilág
1756   II,   XVII|             fenyegeté az erdélyi urakat, hogy addig meg nem nyugszik,
1757   II,   XVII|                 mert nem is említve azt, hogy a legszebb kalapok a nyulak
1758   II,   XVII|             gondold pedig szíves olvasó, hogy az agarászat valami oly
1759   II,   XVII|             stúdium nélkül lehet érteni, hogy agarat is olyan könnyű nevelni,
1760   II,   XVII|                 oly tökélyre fejlesztők, hogy századok kellenek hozzá,
1761   II,   XVII|                törik ezalatt fejeiket.~ ~Hogy mily szenzációt gerjeszte
1762   II,   XVII|                indítványozói megígérték, hogy eme második közérdekű vállalathoz
1763   II,   XVII|                  biztossággal várhatjuk, hogy a nemsokára tartandó alapító
1764   II,   XVII|                  in massa * kész fogadni hogy a Borsod megyei alispán
1765   II,   XVII|                ne volna felőle győződve, hogy a Győr vármegyei, bőnyi
1766   II,   XVII|                köti az ebeket a karóhoz, hogy elragadja Magyarország elől
1767   II,   XVII|                levén, nagyon meglátszik, hogy oda szokta törülni a tollat,
1768   II,   XVII|                  lehet olyan szerencsés, hogy az ülésben részt vehessen,
1769   II,   XVII|                  ha azon gondolkoznátok, hogy népiskolákat, kisdedóvókat,
1770   II,   XVII|               rádisputáltak. Igaz ugyan, hogy annak felével, amit évenkint
1771   II,   XVII|                 azt sem lehet elvitatni, hogy ezek majd csak megélnek
1772   II,   XVII|         fogékonyság van minden jó iránt, hogy nagy és nemes vállalatoknál
1773   II,   XVII|               oda. Mindenki arra gondol, hogy sok embert, sok szép asszonyt,
1774   II,   XVII|                   Érdemesítik-e őt arra, hogy magas köreikbe felvegyék?
1775   II,   XVII|               sóvár bámulatában, de úgy, hogy az ne láthassa. Őt látta
1776   II,   XVII|                  ajkairól, és elgondolá, hogy milyen szép volna, ha az
1777   II,   XVII|                   sebesen, és elgondolá, hogy milyen szép volna, ha egyszerre
1778   II,   XVII|                és követte azon gondolat, hogy milyen jó volna meghalni.~ ~ ~ ~
1779   II,  XVIII|               bolondosnak ismert öregúr, hogy bosszút álljon unokaöccsén,
1780   II,  XVIII|                  Rezső, ki nem restelli, hogy a világ által szépnek neveztetik.
1781   II,  XVIII|               maga is azt hiszi magáról, hogy különös ember.~ ~Az ünnepelt
1782   II,  XVIII|         előtáncos, aki nem emlékezik rá, hogy találkozott volna nővel,
1783   II,  XVIII|               maga is megvallja magáról, hogy rútabb embert nem látott
1784   II,  XVIII|                  de azért mégis tagadja, hogy ha valaha egy vetélytársa
1785   II,  XVIII|                mert lábai elég hosszúak, hogy keresztül-kasul lépjen akárkin.~ ~
1786   II,  XVIII|                 ki abban a gyanúban áll, hogy álnév alatt verseket ír. (
1787   II,  XVIII|                 gyanú annyira alaptalan, hogy még az is kétségbe vonható,
1788   II,  XVIII|         szerelmében, csak azt nem tudja, hogy mi fán terem az az alma,
1789   II,  XVIII|           beküldé Varga uramtól nejéhez, hogy nézze át, s ha történetesen
1790   II,  XVIII|                  amíg rá nem kiáltottak, hogy „Szabad!” Megpillantva úrnőjét
1791   II,  XVIII|                 olyan hosszú keze lenne, hogy onnan az ajtóból a pamlagig
1792   II,  XVIII|               azzal jutalmaz meg a sors, hogy becsületes tiszta lelkét
1793   II,  XVIII|              vonásaiban engedi láttatni, hogy első tekintetre minden kinek
1794   II,  XVIII|                  hozzá. Fanny nem várta, hogy Varga uram közelebb jöjjön,
1795   II,  XVIII|               leültette egy karszékbe, s hogy fel ne állhasson, gyermeteg
1796   II,  XVIII|                 bocsánatot akarna kérni, hogy elég vakmerő beleülni, s
1797   II,  XVIII|                beleülni, s előrehajlott, hogy nagyon nehéz ne legyen neki.~ ~–
1798   II,  XVIII|           észrevevé az előkészületekből, hogy menni akar, s megelőzte
1799   II,  XVIII|               akikről ő csak annyit tud, hogy azok mind előkelő, nagy
1800   II,  XVIII|                  úgy itt is azt gondolá, hogy a szokásos bemutatások nagyon
1801   II,  XVIII|                 ehelyett azt találta ki, hogy mindazokat, kikkel ismeretséget
1802   II,  XVIII|               fogja bemutatni. Azt hivé, hogy e nő, ki a finom világ estélyén
1803   II,  XVIII|             helyzet volt. Ott tudta jól, hogy ellenei közé lép, tudta,
1804   II,  XVIII|                 ellenei közé lép, tudta, hogy azokat meg fogja szégyeníteni,
1805   II,  XVIII|            végig-végig hordja szemeit.~ ~Hogy azok között igen sok jószívű,
1806   II,  XVIII|               hogyan ismerhessen azokra, hogy közelítsen hozzájok, mi
1807   II,  XVIII|              Varga uram sietett felelni, hogy parancsoljon vele, legalázatosabb
1808   II,  XVIII|               jövő hangon voltak mondva, hogy Varga uram meg nem állhatá,
1809   II,  XVIII|            zárjam el szívemet? Én tudom, hogy nehéz, nagyon nehéz szolgálatot
1810   II,  XVIII|                 szívességet várom öntől, hogy akik e névsorozatba fel
1811   II,  XVIII|           kívánta volna tőle Kárpáthyné, hogy hívjon ki párbajra ötöt-hatot
1812   II,  XVIII|                ott fel vannak írva, vagy hogy menjen el külön mindegyikhez
1813   II,  XVIII|                valamely izenettel, avagy hogy valamennyinek a legrövidebb
1814   II,  XVIII|                 magasabb köröknek tagja, hogy boldogtalannak tartaná magát,
1815   II,  XVIII|                  a nevét úgy mondaná ki, hogy elől-hátul meg ne címezze,
1816   II,  XVIII|                  is elég szép tisztelet, hogy megengedik egy olyan csekély
1817   II,  XVIII|                csekély embernek, mint ő, hogy neveiket kimondja.~ ~Varga
1818   II,  XVIII|           föltehető esetnek tartaná azt, hogy most őt, amint ott ül, egyszerre
1819   II,  XVIII|           becsületes öregre.~ ~Ez látta, hogy valami módon hozzá kell
1820   II,  XVIII|                 azzal kecsegtetné magát, hogy hátha az idő alatt, amíg
1821   II,  XVIII|               írva, mintha azt gondolná, hogy sympathetica tintával mindenkinek
1822   II,  XVIII|           világban. Én nem tehetek róla, hogy önt úgy tekintem, mint atyámat.
1823   II,  XVIII|                 engem; bocsánatot kérek, hogy őróla szegényről beszélni
1824   II,  XVIII|                 már kezdek rá emlékezni, hogy midőn hagymázbeteg voltam,
1825   II,  XVIII|          hagymázos ésszel azt képzeltem, hogy rég megboldogult leányom
1826   II,  XVIII|               szólt Fanny, attól tartva, hogy az öreg elárasztandja hála-
1827   II,  XVIII|              legelőször is szükségesnek, hogy azon személyekről beszéljek
1828   II,  XVIII|               nagyságodnak, akik iránt – hogy is fejezzem ki magamat? –
1829   II,  XVIII|                engemet azon gondolattól, hogy ilyen nagyúri emberek és
1830   II,  XVIII|                azon megnyugvással lenni, hogy becses személyeikben minden
1831   II,  XVIII|               Fannyhoz, mintha instálná, hogy ne dicsérje nagyon, mert
1832   II,  XVIII|                 zavarba jön, s elfeledi, hogy mit akart mondani.~ ~Azután
1833   II,  XVIII|                végighúzva rajta, de úgy, hogy a nevekhez ne értesse, nehogy
1834   II,  XVIII|                 Varga uram feltekintett, hogy valamit szóljon, de amíg
1835   II,  XVIII|               szóljon, de amíg köhögött, hogy hangjának tisztaságot adjon,
1836   II,  XVIII|          hagymázbeteg volt, azt képzelé, hogy megholt leánya áll előtte
1837   II,  XVIII|                  Flóra.”~ ~Emlékezék rá, hogy midőn a névsorozaton magától
1838   II,  XVIII|              lett volna afelől győződve, hogy e név tulajdonosnéjának
1839   II,  XVIII|          ékesenszólással kellene bírnom, hogy őt leírhassam hozzája méltón.
1840   II,  XVIII|                 nyelveket ki kötheti le, hogy róla ne beszéljenek! Nemcsak
1841   II,  XVIII|                   nemcsak azt cselekszi, hogy a törvény által elítélt
1842   II,  XVIII|              szívében. Engedelmet kérek, hogy ezt a szabadságot veszem
1843   II,  XVIII|                magamnak, noha elismerem, hogy más nagyúri személyek is
1844   II,  XVIII|                   Ezer bocsánatot kérek, hogy így bátorkodom beszélni.~ ~–
1845   II,  XVIII|           szívvel, egy szájjal állítani, hogy boldogságot és megelégedést
1846   II,  XVIII|             megilletődött arca tanúsítá, hogy elérté a vasfeje öregnek
1847   II,  XVIII|               kellett magamnak engednem, hogy ezeket elmondjam.~ ~– Fiatal
1848   II,  XVIII|                    felelt Varga. – Igaz, hogy nem is látni messze földön
1849   II,  XVIII|               oly mértékben jutott neki, hogy szinte példabeszéddé vált,
1850   II,  XVIII|                 látja őket, hinni fogja, hogy számukra még ezen a földön
1851   II,  XVIII|               jöttek ajtajához, s hallá, hogy Kárpáthy mily élénken beszél
1852   II,  XVIII|              tudja megmozdítani anélkül, hogy valamit ne beszéljen hozzá,
1853   II,  XVIII|          kisasszony ínyének bámulatában, hogy Flórát alig jutott ideje
1854   II,  XVIII|              volt itt arra nagy szükség, hogy akár ő, akár másvalaki a
1855   II,  XVIII|              adni a jeles kisasszonynak, hogy amit ő beszél, az sohasem
1856   II,  XVIII|             tudja, hova kell ülnie, mint hogy azt mondassa magának. Egy
1857   II,  XVIII|                 Az is meglehet különben, hogy szemünk láttára ment el
1858   II,  XVIII|              ment el a jámbor, meglehet, hogy legalább hatszor meghajtotta
1859   II,  XVIII|            gyanút gerjeszti az emberben, hogy a beszélő valamit forgat
1860   II,  XVIII|               hanem a Kárpáthy-családé), hogy oly bátrak valánk önt becses
1861   II,  XVIII|                be kellett volna várnunk, hogy Kárpáthy János úr mutassa
1862   II,  XVIII|               vezetett (tehát ne gondold hogy ide indultunk), nekem különben
1863   II,  XVIII|             úrral (tehát nekem köszönöd, hogy bennünket látsz és a pernek,
1864   II,  XVIII|              gyermek, haha. Tanácsolták, hogy úgy vessünk véget a pernek,
1865   II,  XVIII|                  vessünk véget a pernek, hogy én menjek nőül Kárpáthyhoz,
1866   II,  XVIII|              magadat ostoba! Ne gondold, hogy azért dicsérjük szépségedet,
1867   II,  XVIII|                volna; szégyelld magadat, hogy szépséged tett úrnővé.)~ ~
1868   II,  XVIII|          kikerülése végett megjegyezzük, hogy Flórát értettük itt.)~ ~–
1869   II,  XVIII|              éppen akkora az aggodalmam, hogy önt csak egyedül látom,
1870   II,  XVIII|           hajlandó vagyok attól tartani, hogy Rudolf barátomat valami
1871   II,  XVIII|                  nagy bajnak kelle érni, hogy kedves nejét nála nélkül
1872   II,  XVIII|             hirtelen.~ ~– Ah, gondoltam, hogy messze kell lennie; ezt
1873   II,  XVIII|          sajnálom, mert nekem megígérte, hogy tartandó ünnepélyünkön megtisztel
1874   II,  XVIII|               jönnie. Nekem szavát adta, hogy akkorra itthon lesz.~ ~–
1875   II,  XVIII|            azoknak sem élök, sem hegyök, hogy szúrjanak, vágjanak.~ ~Marion
1876   II,  XVIII|                 valóban el kell ismerni, hogy oly gyöngéd, művelt, szeretetreméltó
1877   II,  XVIII|          Bocsánat, édes szomszéd; érzem, hogy önt nagyon megsértem, amidőn
1878   II,  XVIII|         szívedben.)~ ~Flóra nem tűrheté, hogy más irányt ne adjon a beszélgetésnek.~ ~–
1879   II,  XVIII|                 élünk, s előre örültünk, hogy társnéink száma ismét eggyel
1880   II,  XVIII|               összeesküdtünk már ellene, hogy közöttünk igen jól érezze
1881   II,  XVIII|                       Kárpáthy úr persze hogy rejtegeti nejét, eldugja
1882   II,  XVIII|                  nejét, eldugja a hamis, hogy más ne is láthassa. (Félti
1883   II,  XVIII|                 iparkodott azt állítani, hogy köszöni, amit egyrészről
1884   II,  XVIII|               megérté Marion kisasszony, hogy ez elég vágás volt őellene,
1885   II,  XVIII|                 Senki. Senki. Megvallom, hogy én sem. Óh, énbennem sok
1886   II,  XVIII|                 tiszteletben részesítni, hogy házamnál elfogadhassam;
1887   II,  XVIII|                  Kárpáthy úr, mondhatom, hogy két fiatal hölgynek mindig
1888   II,  XVIII|           asszonyság, kedves szomszédnő, hogy ön nem fog rám féltékeny
1889   II,  XVIII|             Varga uram olyasmit gondolt, hogy ennek a nevét is átugrotta
1890   II,  XVIII|                   szólt Flóra, s azután, hogy megakadályozza Fannyt e
1891   II,  XVIII|            másikéban mosoly, ez mosolyg, hogy társnéja ne könnyezzen,
1892   II,  XVIII|                  amaz örömkönnyeket sír, hogy őt mosolyogni látja.~ ~–
1893   II,  XVIII|                házba, hanem hallotta ön, hogy van itt egy szegény magára
1894   II,  XVIII|                    Óh, én tudom azt jól, hogy ön jótékony szelleme a vidéknek.
1895   II,  XVIII|                 magam elé. Ön sejti azt, hogy bennem is egy szegényre
1896   II,  XVIII|                  volt.~ ~– Ne mondja ön, hogy nem úgy van; engedjen e
1897   II,  XVIII|               hitben maradnom – engedje, hogy önt szerethessem úgy, ahogy
1898   II,  XVIII|                pillanattól megszerettem, hogy fenntarthassam magamat ennél
1899   II,  XVIII|           kezéből, mintha attól tartana, hogy a kedves vízió eltűnik előle.~ ~
1900   II,  XVIII|                átgondolta, s örült neki, hogy magánál jobb, szebb lélekre
1901   II,  XVIII|           Szentirmaynénak meggátolhatni, hogy Fanny lábaihoz ne boruljon;
1902   II,  XVIII|               lábaihoz ne boruljon; amit hogy nem tehetett, odaborult
1903   II,  XVIII|           mosolygott, és úgy örült neki, hogy ezen nő az ő keblére borulva
1904   II,  XVIII|                  átestünk. Ha megígéred, hogy erről nem beszélünk többé
1905   II,  XVIII|               mint Fannyt kényszeríteni, hogy újra kezdje az örömkönnyeket.~ ~–
1906   II,  XVIII|                úgyis annyi dolgod lenne, hogy nem győznéd magad, aztán
1907   II,  XVIII|                      Óh, ezt ne gondold, hogy nem önzésből teszem – monda
1908   II,  XVIII|                  egy valóságos kis bohó, hogy meg tudja az embert nevettetni!
1909   II,  XVIII|                nagyobb biztonság okáért, hogy el ne szökhessenek.~ ~A
1910   II,  XVIII|                  szoktak érdekelni, úgy, hogy mire visszajött Marion kisasszony
1911   II,  XVIII|              múzsákra, mintha nem tudná, hogy ki az a Fanny.~ ~– Ah, mille
1912   II,  XVIII|                madame. Most jut eszembe, hogy ez a kegyed keresztneve,
1913   II,  XVIII|             Fanny maga sem állhatta meg, hogy ezt igen jó gondolatnak
1914   II,  XVIII|             annyira belejött a jókedvbe, hogy le kellett ülnie egy karszékbe
1915   II,  XVIII|               helyett. Meg nem foghatta, hogy hol vettek ezek az emberek
1916   II,  XVIII|            Szentirmayné, amiből az lett, hogy Fanny érzékenyen ölelte
1917   II,  XVIII|           barátság. Nagyon örülök rajta, hogy önök oly egyszerre megszerették
1918   II,  XVIII|                  egymást; ez arra mutat, hogy természeteik egyeznek, ami
1919   II,  XVIII|             nekem engedni, kedves húgom, hogy visszamehessek Szentirmára?~ ~–
1920   II,  XVIII|        hozatalául, miszerint észrevette, hogy ővele bizonyos emberek komázni
1921   II,  XVIII|              János úrhoz:~ ~– Reménylem, hogy ön nem szedte ki a kerekeimet,
1922   II,  XVIII|                  arra nem volt még eset, hogy a vendégeim kerekeit szedtem
1923   II,  XVIII|           nevetni ezen a bolond ötleten, hogy a könnyei csorogtak bele,
1924   II,  XVIII|           erőszakot elkövetének magukon, hogy szép arcaikat meglett komolyságra
1925   II,  XVIII|                 térve elgondolá magában, hogy milyen nagy illetlenséget
1926   II,  XVIII|           mégpedig olyan egyszerű módon, hogy futtában olyat gázolt a
1927   II,  XVIII|                olyat gázolt a sleppjére, hogy az érdemes dáma szinte hanyatt
1928   II,  XVIII|                úr most igazán nem tudta, hogy engedelmet kérjen-e vagy
1929   II,  XVIII|           nyújtózkodó agárnak a farkára, hogy az ijedtében az ablakon
1930   II,  XVIII|               János úrhoz.~ ~– Bocsánat, hogy akaratlanul revánsot adtam
1931   II,  XVIII|                megbántani. Tudja ön már, hogy ama nagy agarászgyűlésen
1932   II,  XVIII|             férfiú indítványt fog tenni, hogy ezentúl az agarak ne számíttassanak
1933   II,  XVIII|               lebegő állapotba helyezni, hogy a bokáig érő salavári *
1934   II,  XVIII|     hátramaradtak fejére.~ ~– Reménylem, hogy húgomat jó gondviselés alatt
1935   II,  XVIII|                 hagyom, ámbár nem tudom, hogy Szentirmay féltékenysége
1936   II,  XVIII|                  alatt akár azt a gúnyt, hogy Kárpáthy János irányában
1937   II,  XVIII|       féltékenység, akár azt a rágalmat, hogy a Kárpáthy-kastély rossz
1938   II,  XVIII|               nem érünk, mert nem tudod, hogy hol méltóztatik éppen egy-egy
1939   II,  XVIII|                   bizonyosan azt mondja, hogy „Régen volt már az, én még
1940   II,  XVIII|            kezeit összevissza dörzsölve, hogy szinte táncba elegyednék,
1941   II,  XVIII|               csak az esik neki nehezen, hogy nem mondhatja el senkinek,
1942   II,  XVIII|               nem mondhatja el senkinek, hogy miért örül. Ott van ugyan
1943   II,  XVIII|                  Neki elég bosszúság az, hogy mindennap meg kell mosdani.~ ~
1944   II,    XIX|                kezdtek róla gondolkozni, hogy a leereszkedéshez kevesebb
1945   II,    XIX|                Fanny erkölcsi értékében, hogy Flóra barátságát megnyeré,
1946   II,    XIX|                emlékezni, ami szükséges, hogy fény és megelégedés legyen
1947   II,    XIX|               könnyen azt hihette volna, hogy ő maga az, aki mindenhez
1948   II,    XIX|              abban a meggyőződésben élt, hogy felesége otthonias mindezen
1949   II,    XIX|                  lelkesülten magasztalá, hogy ő már képzeletében is olyannak
1950   II,    XIX|                abban alkudott meg velem, hogy csak azokat fogja velem
1951   II,    XIX|           csupáncsak az az egy hiányzik, hogy nem szeretetreméltók.~ ~
1952   II,    XIX|                  elővették a lajstromot, hogy megszólják a világot.~ ~
1953   II,    XIX|                  a gondolaton kacagniok, hogy ők most teljes elszántsággal
1954   II,    XIX|              furcsa anekdotákat mond el, hogy még az érzékenyebb férfiak
1955   II,    XIX|            raknak az emberek nevei után, hogy előre tudják, kivel van
1956   II,    XIX|               Ezen cím nélkül nem tudom, hogy ismerné-e őt valaki a világon.
1957   II,    XIX|                  megjegyeztem róla: azt, hogy fölséges étvággyal bír,
1958   II,    XIX|                 mindig azon panaszkodik, hogy nem tud enni. Nagyon kellemetes
1959   II,    XIX|                  előtt azon panaszkodik, hogy nincs étvágya, ebéd után,
1960   II,    XIX|                nincs étvágya, ebéd után, hogy megterhelte magát; ha nem
1961   II,    XIX|                nem lehet félteni senkit, hogy beleszeret. Képtelen volna
1962   II,    XIX|                  abban látszik helyezni, hogy másokat megnevettessen.
1963   II,    XIX|                  figyelmez, és követeli, hogy mindenki figyelmezzen rá,
1964   II,    XIX|                 csak azért intéz hozzád, hogy lássa, mennyire nem tudsz
1965   II,    XIX|                melyről sohasem tudhatod, hogy mivel bántod meg. És azután
1966   II,    XIX|          esztendőkig, és nem mondja meg, hogy miért; egy levélboríték,
1967   II,    XIX|                 van fordítva, elég arra, hogy elduzzogjon érte holtig;
1968   II,    XIX|                 hibát találod elkövetni, hogy az etikett szabályai ellen
1969   II,    XIX|             megharagszik, és azt mondja, hogy őt megbántottad. Az asztalnál
1970   II,    XIX|              kétségbeejt, mert meglehet, hogy valami ismeretlen oknál
1971   II,    XIX|            haragszik, s akkor azt hiszi, hogy kiszámított álnokságból
1972   II,    XIX|                  senkinek sem ad afelől, hogy neki mi tetszik és mi nem.
1973   II,    XIX|                másoknak törni a fejöket, hogy az ő agyafúrt szeszélyeinek
1974   II,    XIX|             Ennek a neve után írjuk azt, hogy tüskés gentleman. (Megint
1975   II,    XIX|                azt nem kívánhatják tőle, hogy őket embereknek ismerje
1976   II,    XIX|               meghódítani, s úgy hiszem, hogy ha mi szövetkezünk ellene,
1977   II,    XIX|                  azon vitakérdés felett, hogy melyike a két hölgynek bír
1978   II,    XIX|             szokták azon törni fejeiket, hogy mikor haragudjanak meg valamely
1979   II,    XIX|               nem felejt, ha azt akarja, hogy abban magyar elem és nevetnivaló
1980   II,    XIX|                ők nem vennék, nem tudom, hogy kinek a számára gyakorolná
1981   II,    XIX|              Kárpáthyné nem állhatá meg, hogy ne ásítson.~ ~– Felelet
1982   II,    XIX|                Tehát igazán azt kívánod, hogy megnevezzem őt előtted? –
1983   II,    XIX|             tréfát, s elszégyenlé magát, hogy oly együgyű volt magától
1984   II,    XIX|                  magától ki nem találni, hogy más név nem maradhatott
1985   II,    XIX|               szóltak.~ ~Flóra azt hivé, hogy e tréfa után át kell ölelni
1986   II,    XIX|                lemondott azon reményről, hogy őt valaha lássa, s iparkodott
1987   II,    XIX|                mert bizonyos lehet róla, hogy amit tesz, mond, még amit
1988   II,    XIX|                  nem tetszik. Lássa meg, hogy valaki keresztbe tette a
1989   II,    XIX|           legmélyebb hangon más szavába, hogy holmi gyönge szívű embert
1990   II,    XIX|                hajtja, de megesik rajta, hogy ha a kocsis rosszul hajt,
1991   II,    XIX|               olyan lármát csinál érted, hogy mind szétszaladnak.~ ~Fannynak
1992   II,    XIX|               persze nem szükség tudnod, hogy Dezsőcske egy iszonyú haszontalan
1993   II,    XIX|                ravasz vagy te!~ ~– Ugye, hogy elrontalak!~ ~– Azt ugyan
1994   II,    XIX|                  tudnék egy embert írni, hogy milyen.~ ~– Vénülj csak
1995   II,    XIX|                férje hozzászoktatta már, hogy semmi se fájjon neki, de
1996   II,    XIX|                  látszik kifejezni, azt, hogy mennyire szeretne a föld
1997   II,    XIX|                még az a kín járul hozzá, hogy minden csinos arcú nőnek
1998   II,    XIX|              Örökké hízeleg, csak azért, hogy valami titkot, valami gondatlanul
1999   II,    XIX|              nevettek, vigadtak afölött, hogy ők most hogy megszólták
2000   II,    XIX|           vigadtak afölött, hogy ők most hogy megszólták a világot.~ ~ ~ ~