Kötet, Fezejet

2001   II,     XX|              abba a kényelembe helyezve, hogy egymással mind megismerkedtek
2002   II,     XX|                  találkozik. Az különös, hogy nagy társaságban az ember
2003   II,     XX|              fogadja, s biztosítja róla, hogy mint nagy szónokot, mint
2004   II,     XX|                gróf szitkozódik magában, hogy megint akadt valakire, aki
2005   II,     XX|                  mit ez azzal hálál meg, hogy egyik kezében a kalapjával,
2006   II,     XX|            leborotváltatta mind a haját, hogy erősebben nőjön, s most
2007   II,     XX|              megtetszik benne. Elismeri, hogy a polgárleányok sem rút
2008   II,     XX|                cselédjeit sürgeti Fanny, hogy untalan a nagyságos asszony
2009   II,     XX|                 kezét, amivel azt nyeri, hogy a harcias asszonyság elébb
2010   II,     XX|             villásreggeli hiányzott még, hogy mindenki elragadtatva legyen,
2011   II,     XX|              legjobban a háziasszonyban, hogy olyan keveset háborgatja
2012   II,     XX|              alatt esküdött égre-földre, hogy ő ma képtelen lesz ebédelni,
2013   II,     XX|           kacagott, mert mindenki tudta, hogy azt az esperes úr nagyon
2014   II,     XX|                 még nem volt annyi esze, hogy inkább a karzatot elfoglaló
2015   II,     XX|           gyémánt aranyfoglalatban. Úgy, hogy éppen nem lehet rossz néven
2016   II,     XX|                 vennünk Gergely gróftól, hogy ő, mielőtt valaki egyet
2017   II,     XX|                  előtt indítványba tevé, hogy ő a gyűlés részéről hódolatnyilatkozatot
2018   II,     XX|        meritumára, * az agarakra, melyek hogy maguk is nagy számmal voltak
2019   II,     XX|              bőrükről volt szó, illendő, hogy hallgathassák ők is, és
2020   II,     XX|              senkinek sem jutott eszébe, hogy annyi millió és millió főre
2021   II,     XX|          tarthatna engemet vissza attól, hogy midőn mindezen osztályai
2022   II,     XX|                  említenem, s hiszem is, hogy mindenkinek van szíve, és
2023   II,     XX|                  tud-e rá valaki esetet, hogy egy agár régi gazdáját hűtlenül
2024   II,     XX|            szörnyű bűne, van-e rá példa, hogy mint a bosszúálló macska,
2025   II,     XX|              pszichológiai igazság-e az, hogy bármily keményen megfenyítse
2026   II,     XX|           dörzsölni János úr, nem tudva, hogy mint mondja: „meghal” vagy „
2027   II,     XX|                  szor határoztassék meg, hogy a részvények ára mennyi
2028   II,     XX|            közbirtokos orrolni kezdé * , hogy miért tartassék gyűlés és
2029   II,     XX|               nyomorúság a hazára nézve, hogy a politikai világba is befúrták
2030   II,     XX|                ered, nekik köszönhetjük, hogy egészen kiforgatják a magyar
2031   II,     XX|                 s megrontják nyelvünket, hogy utoljára magunk magunkat
2032   II,     XX|              mert ha nem tekinteném azt, hogy méltóságos barátom Szentirmay
2033   II,     XX|        hódolatból kímélem, azt mondanám, hogy utálom és gyűlölöm az egész
2034   II,     XX|                nem tartom érdemesnek rá, hogy agarainkkal egyérdekűvé
2035   II,     XX|                  kitűnő szabadalmuk van, hogy akármit mondanak, az mind
2036   II,     XX|        megfeledkezék a vendégi jogokrul, hogy ellenfelének nyakán megragadá
2037   II,     XX|        találkozott, mindenkinek elmondá, hogy ő meg nem foghatja, hogy
2038   II,     XX|                 hogy ő meg nem foghatja, hogy csepp étvágya sincs.~ ~Karöltve
2039   II,     XX|                látta így őket, megvallá, hogy nehéz volna választani,
2040   II,     XX|             nimbuszával körülfogja, ki – hogy az igazi szót alkalmazzuk –
2041   II,     XX|              szemeivel, s bár jól látta, hogy Flóra mindig bosszúsan elfordítja
2042   II,     XX|           útjokat álló nagy férfiúnak –, hogy én önre haragszom? Igen
2043   II,     XX|                 az bizonyos lehet arról, hogy szeretni fogják.~ ~– Nagyon
2044   II,     XX|           bármelyikünk is azzal felelne, hogy megadná magát, s kézcsókolva
2045   II,     XX|               hinné képesnek ellenfelét, hogy még furcsábbat tudjon mondani.
2046   II,     XX|                 s aki azt meri állítani, hogy ebben megingatja, az mindennemű
2047   II,     XX|        anekdotáit, nemigen törődve vele, hogy nők is vannak jelen, mondani
2048   II,     XX|                 tiszta, s aki már tudja, hogy miért kell elpirulni, azon
2049   II,     XX|           beszédet, s nem törődtek vele, hogy az eredeti fickók, a nagy
2050   II,     XX|                  nábob?~ ~Eszébe jutott, hogy alig egy év előtt itt, azon
2051   II,     XX|                  sem akadályozott abban, hogy rettenetes éljeneket ne
2052   II,     XX|               elsőbbséget, azt mondanók, hogy mind élces mondatokban,
2053   II,     XX|                  meg kell őt dicsérnünk, hogy annyi ivó között neki jutott
2054   II,     XX|                 lelkesülést idézett elő, hogy még a hölgyek is poharat
2055   II,     XX|                 legnagyobb szeretettel”, hogy még a posta is gyöngédebb
2056   II,     XX|            Szentirmayné engedelmet kért, hogy félrevonulhasson a levelet
2057   II,     XX|             Fannynak is meg kelle tudni, hogy mi van bele írva.~ ~Felszakítá
2058   II,     XX|                  Ez az ezer azt jelenti, hogy „ezer csók”.~ ~Milyen öröme
2059   II,     XX|                 el kellene azt olvasnia, hogy tökéletesen megértse, és
2060   II,     XX|               újra összecsókolá azt úgy, hogy utóbb maga sem tudta már,
2061   II,     XX|                  holnap ide fog jönni, s hogy addig is nejének örömet
2062   II,     XX|                  mint aki bizonyos róla, hogy nagyon, nagyon szerettetik.
2063   II,    XXI|                 tesz, s azzal azt hiszi, hogy ez mármost őt feljogosítja
2064   II,    XXI|               nagyon kért minden embert, hogy magyarázzák meg a kutyáiknak,
2065   II,    XXI|            magyarázzák meg a kutyáiknak, hogy nem ő a róka.~ ~A delnők
2066   II,    XXI|             melyet kézbe kellett emelni, hogy a sarkantyús vitézek rá
2067   II,    XXI|            bámulóiktól azt az élvezetet, hogy rózsaajkaikat lehány csepp
2068   II,    XXI|               elmegy, pedig előre tudja, hogy igen sokszor el fog ájulni,
2069   II,    XXI|                  valaki leesnék a lórul, hogy ő megmutathatná, milyen
2070   II,    XXI|               nyeregbe ült, s megmutatá, hogy ő sem utolsó a lovaglásban,
2071   II,    XXI|              ragyogott azon gondolattól, hogy ez a szép asszony az ő felesége.~ ~
2072   II,    XXI|                  tengerek felett; azután hogy lovagol a porosz paraszt:
2073   II,    XXI|               Azután a debreceni cívist, hogy lötyögteti magát a lovon
2074   II,    XXI|               kimenteni a hölgyek előtt, hogy eddig elmaradt; apró célzásokból
2075   II,    XXI|            célzásokból engedi gyanítani, hogy komoly ügyei voltak, hihetőleg
2076   II,    XXI|         környezik, úgy félretáncoltatni, hogy közvetlenül Kárpáthyné mellé
2077   II,    XXI|              vadászatra * attól tartván, hogy agaraim Actaeonnak * nézhetnek.~ ~–
2078   II,    XXI|               Adtam volna talán rá okot, hogy nagyságod úgy viselje magát
2079   II,    XXI|                Ez az ember olyan ostoba, hogy semmit sem akar elérteni,
2080   II,    XXI|              király beszédein. Ha tudná, hogy ezt udvarlásnak nevezik,
2081   II,    XXI|             figyelmes szemmel vizsgálja, hogy tartja magát Fanny a lovon;
2082   II,    XXI|                szíves készséggel ajánlá, hogy ha valami baj van a nyeregszerszámon,
2083   II,    XXI|                  azon zavarból menté ki, hogy kengyelvasához e fiatalemberek
2084   II,    XXI|                 lehajolt, kérve úrnőjét, hogy addig tegye vállára a lábát,
2085   II,    XXI|            egyetlen ismerős füttyentésre hogy válnak külön egyes csapatok
2086   II,    XXI|                  nyalva rajtok. Különös, hogy az emberi szenvedélyek hogy
2087   II,    XXI|              hogy az emberi szenvedélyek hogy ragadnak el az állatra.~ ~
2088   II,    XXI|                  kellemetesen lepte meg, hogy neje agarait név szerint
2089   II,    XXI|                   s annak is igen örült, hogy az agarak is ismerik úrnőjöket;
2090   II,    XXI|               lovasnak?~ ~– Én elhiszem, hogy az, de tegye meg a kedvemért,
2091   II,    XXI|                de tegye meg a kedvemért, hogy ne bizonyítsa be azt.~ ~–
2092   II,    XXI|            grófnak:~ ~– Szeretném tudni, hogy a jelenlevő férjek közöl
2093   II,    XXI|                  meg azt a neje kértére, hogy a vadászatból elmaradjon.~ ~
2094   II,    XXI|          Kereszthyné mérgesen, gorombán, hogy Marion kisasszony majd elszédült
2095   II,    XXI|             hónapok óta előre örvendett, hogy Fanny egészen elérzékenyülve
2096   II,    XXI|               Nem, nem. Azt nem kívánom, hogy elmaradj. Eredj, mulass.
2097   II,    XXI|                   re, miután észrevette, hogy Fannyt férjének jóakaratú
2098   II,    XXI|               saját lovamra. Vigyázz rá, hogy a mocsár felé ne tévedjenek,
2099   II,    XXI|               irányából ki lehete venni, hogy a ravasz állat nyomot iparkodik
2100   II,    XXI|            minden oldalról tudatja vele, hogy irtóharc van izenve fajának,
2101   II,    XXI|                  De annyit mégis láttak, hogy gyönyörű állat volt. Vénnek
2102   II,    XXI|           gyorsabban futni nem bírna, de hogy erejével gazdálkodjék, miközben
2103   II,    XXI|                 meg, s midőn vevé észre, hogy a távolság fogyni kezd,
2104   II,    XXI|             boglyának, mintha azt hinné, hogy amellett elbújhatik, azután
2105   II,    XXI|                távolból is lehete látni, hogy vicsorítja éles fogait elleneire,
2106   II,    XXI|                 táján észre lehet venni, hogy futása lassúdik, nemsokára
2107   II,    XXI|                 futtában veszi az észre, hogy a róka elmaradt.~ ~Ez most
2108   II,    XXI|                 olyat harapott az orrán, hogy menten elbocsátotta ismét.
2109   II,    XXI|                agár, ez majd megmutatja, hogy mit tud. Eddig meg sem igen
2110   II,    XXI|            vállalkozni, úgyis jól tudta, hogy ezt a rókát egyik sem fogja
2111   II,    XXI|         itt-amott. Most mutassa meg hát, hogy ő ellenében mit tud!~ ~A
2112   II,    XXI|                ellenféllel volt dolga!~ ~Hogy ezt János úr mind nem láthatja!
2113   II,    XXI|               egy szenvedélyes agarászt, hogy mennyiért adna egy ilyen
2114   II,    XXI|              pillanatban csak azt látni, hogy a róka bukfencet vet a levegőben;
2115   II,    XXI|                csak arra buzdítá Matyit, hogy még több bravúrt mutasson
2116   II,    XXI|                 Most meg azt követte el, hogy a róka mesterséges sakkfigurái
2117   II,    XXI|    visszafordította azt a vadászok felé, hogy ott azoknak szeme láttára
2118   II,    XXI|         veszedelmes állatot, mert tudta, hogy a másik percben már az is
2119   II,    XXI|               lábon. Mindenki azt hitte, hogy már vége van; midőn egyszerre
2120   II,    XXI|                  s korbácsot ad lovának, hogy őt utolérje.~ ~Az asszony
2121   II,    XXI|           keresztül; mindenki azt hiszi, hogy elragadta a mén. Flóra,
2122   II,    XXI|          életében e nőt. Mit tudhatja ő, hogy annyiszor találkozott már
2123   II,    XXI|               oka van most azt óhajtani, hogy bár meghalna e pillanatban;
2124   II,   XXII|                   mi baja. Az nagy hiba, hogy a szíveket senki sem tudja
2125   II,   XXII|         ijesztgetésinek, ki azt beszéli, hogy Kárpáthyné meghimlőzött.~ ~
2126   II,   XXII|                nem vehette volna Terézt, hogy Kárpáthynét meglátogassa,
2127   II,   XXII|             termi. Éppen aznap érkezett, hogy Fanny kórállapotja jobbra
2128   II,   XXII|              önmagát, örömest lenne vén, hogy el lenne feledve ifjúsága.~ ~
2129   II,   XXII|               Menedékét el kelle hagyni, hogy egy álomkép után fusson
2130   II,   XXII|               legelső nyújtá neki kezét, hogy vezesse, hogy pártolja annak
2131   II,   XXII|                neki kezét, hogy vezesse, hogy pártolja annak boldogsága
2132   II,   XXII|                reményét, ha azt hihetné, hogy Rudolf is csak olyan, mint
2133   II,   XXII|                   és nem gondolnak arra, hogy ő e részvétet nem érdemli!
2134   II,   XXII|                 e részvétet nem érdemli! Hogy vonnák vissza kezeiket,
2135   II,   XXII|             megengedték neki az orvosok, hogy nejét meglátogassa, ilyenkor
2136   II,   XXII|               szívére kötve Kárpáthynak, hogy Fannyra ügyeltessen, korán
2137   II,   XXII|          szomszédnőt, megígértetve vele, hogy minél előbb meg fogja őket
2138   II,   XXII|      megosztandja. Egyébiránt nem tudja, hogy én most megyek, nem akartam
2139   II,   XXII|                kezébe vette, és kérdezé: Hogy van?~ ~– Igen jól – felelt
2140   II,   XXII|             támadt.~ ~Kárpáthy azt hivé, hogy az ő keze tán hűvösebb lesz
2141   II,   XXII|                 percben.~ ~Félrefordult, hogy ne lássák szemeiben a könnyeket.~ ~
2142   II,   XXII|             könnyeket.~ ~Fanny azt hivé, hogy el akar távozni, s még közelebb
2143   II,   XXII|              várni lehete. Neje óhajtja, hogy ő ott maradjon, hogy vele
2144   II,   XXII|            óhajtja, hogy ő ott maradjon, hogy vele beszéljen! Ez angyali
2145   II,   XXII|                 kiálta örömmel János úr, hogy neje is fog tehát valamit
2146   II,   XXII|             mindig azon törik a fejöket, hogy mivel lehetnének alkalmatlanok
2147   II,   XXII|                 Bizonyos lehetsz felőle, hogy rám nézve nem lehet nagyobb
2148   II,   XXII|               tőlünk.~ ~Szegény asszony! Hogy iparkodik szíve forrósága
2149   II,   XXII|            ezáltal csak arra kényszerít, hogy még követelőbb legyek.~ ~–
2150   II,   XXII|                 kívánságaidnak. Hidd el, hogy csak akkor vagyok boldogtalan,
2151   II,   XXII|                boldogtalan, midőn látom, hogy te semminek sem örülsz,
2152   II,   XXII|               kívánatait, s boldog volt, hogy ő nyújthatá neki az orvosságot.~ ~–
2153   II,   XXII|             jelenetet, és kezdé sejteni, hogy mi az.~ ~Néhány nap múlva
2154   II,   XXII|             Cselédjeinek utasításul adá, hogy ha a régi látogatók keresik,
2155   II,   XXII|                  keresik, mondják nekik, hogy rosszul érzi magát, és azalatt
2156   II,  XXIII|                 mikor pedig azt mondjuk, hogy nincs felöltözve, ezt a
2157   II,  XXIII|              akinek utasításul van adva, hogy reggeli tizenkét óráig semmiféle
2158   II,  XXIII|                eszme van mellé csatolva, hogy ilyenkor őt a hölgyek látogathatják.~ ~
2159   II,  XXIII|              tilalom dacára megtörténik, hogy a határozott csöngetésre
2160   II,  XXIII|                úr erre oly éles, hangon, hogy a pávián ott a háta mögött
2161   II,  XXIII|               érkező –, most nem tudtam, hogy melyitek a gazda, úgy hasonlítotok
2162   II,  XXIII|                be neveltségedet azáltal, hogy nyújts egy pipát vendégemnek.~ ~
2163   II,  XXIII|       vendégemnek.~ ~Zsokó meg is tette, hogy elhozta a pipát, hanem olyat
2164   II,  XXIII|               vele a vendég lábaszárára, hogy az nem bánta volna, ha nem
2165   II,  XXIII|              emberi faj. Én azt állítom, hogy az ember eredetileg majom
2166   II,  XXIII|                 számára pipát. Sajnálom, hogy nargilával * nem szolgálhatok.~ ~
2167   II,  XXIII|              szembe ült Kecskerey árral, hogy időközönkint a majmot papiros
2168   II,  XXIII|                 afférek; fogadni mernék, hogy egy indu vestaliát szöktettél
2169   II,  XXIII|               fel magadról. Azt kívánod, hogy egy esztendeig egyébről
2170   II,  XXIII|                  A minap kérdezték tőle, hogy mért nem sürgeti az ellened
2171   II,  XXIII|              pert? „Van eszem – monda –, hogy jóltevőmet üldözzem!” –
2172   II,  XXIII|        beszéljünk egyébről. Úgy látszik, hogy most Pest kezd lenni az
2173   II,  XXIII|             fészke, amit abból gyanítok, hogy te itt vagy établírozva. *
2174   II,  XXIII|              magyar mágnás fejébe vette, hogy ezentúl Pesten lakjék, s
2175   II,  XXIII|                  titkaiba befúrja magát, hogy azoknak árulója legyen?
2176   II,  XXIII|                Tőlem beszélheti a világ, hogy Kárpáthyné minden nap más
2177   II,  XXIII|            minden nap más szeretőt vált, hogy ma gróf Erdeyvel, holnap
2178   II,  XXIII|              Kiss Miskával sző viszonyt, hogy az öreg Jancsi úr maga csődíti
2179   II,  XXIII|                  gondolok rá, mint arra, hogy a majmom mit álmodott.~ ~
2180   II,  XXIII|                     s nagyon örült neki, hogy a dohányhamut a padlat mázába
2181   II,  XXIII|                  nem vagyok elég gazdag, hogy azokban részt vehessek.
2182   II,  XXIII|                    Az is jó. Tudniillik, hogy jó tőled a gondolat; de
2183   II,  XXIII|                 nem; hanem attól tartok, hogy más lehet belé szerelmes.~ ~–
2184   II,  XXIII|                Azután családotokban van, hogy titeket a késő vénségig
2185   II,  XXIII|                   Ki lehet annak az oka, hogy e nő boldogabb, hogy e nő
2186   II,  XXIII|                oka, hogy e nő boldogabb, hogy e nő elégült? Mert az nem
2187   II,  XXIII|              elégült? Mert az nem lehet, hogy erre férje képes volna,
2188   II,  XXIII|            csalás!~ ~– Meglehet barátom, hogy hazugság, hogy csalás –
2189   II,  XXIII|                  barátom, hogy hazugság, hogy csalás – szólt Kecskerey
2190   II,  XXIII|               azt be tudnám bizonyítani, hogy e nő valakibe szerelmes,
2191   II,  XXIII|                 napfényre lehetne hozni, hogy ő tilos viszonyban él valakivel…~ ~–
2192   II,  XXIII|                él valakivel…~ ~– Persze, hogy az reád nézve megbecsülhetetlen
2193   II,  XXIII|                       Biz az megeshetik, hogy kijátszanak. Az öreg úr
2194   II,  XXIII|                mégsem fognák megengedni, hogy egy nyomorult koldusnő feltolakodjék
2195   II,  XXIII|                  part, * barátom. Látod, hogy én ruinált * ember vagyok;
2196   II,  XXIII|             hanem azért adott utasítást, hogy mit tegyen Abellino. Tiltakozott
2197   II,  XXIII|                  lovagias szavakat adva, hogy minél hamarább ismét látandják
2198   II,   XXIV|                  megígérte barátnéjának, hogy férje beiktatási ünnepélyén
2199   II,   XXIV|             mindig azon gyötörte lelkét, hogy minő okot találhasson, mely
2200   II,   XXIV| Szerencsétlenségére oly egészséges volt, hogy nem is panaszkodhatott.~ ~
2201   II,   XXIV|             magát.~ ~El kellett szánnia, hogy elmenjen azon férfinak házába,
2202   II,   XXIV|               volna oly messze kerülnie, hogy még egy csillagzaton se
2203   II,   XXIV|             állania azt a kínszenvedést, hogy lássa őt dicsősége, fénye
2204   II,   XXIV|                engedve magát meglepetni, hogy sejtelme, gyanúja ne legyen
2205   II,   XXIV|          barátnéjának figyelmeztetve őt, hogy egy hetet nála kell töltenie.~ ~
2206   II,   XXIV|                kell lenni a szerelemnek, hogy büntetése ilyen keserű!~ ~
2207   II,   XXIV|            készült.~ ~Rudolf kérdé tőle, hogy hová megy.~ ~– Átvonulok
2208   II,   XXIV|            tovább, hanem látszott rajta, hogy restelli Marion eltávozását.~ ~
2209   II,   XXIV|             szomszédnőjét, s rajta volt, hogy kényelméről gondoskodjék,
2210   II,   XXIV|             lovakat nézték, tapasztalja, hogy az ideálok is csak úgy küzdenek
2211   II,   XXIV|                  A nő születve van arra, hogy házikörében is szép legyen,
2212   II,   XXIV|                  férfi fejébe vette azt, hogy jó férj fog lenni, akkor
2213   II,   XXIV|                jött-ment Rudolf nyakára, hogy sohasem lehetett őt másként
2214   II,   XXIV|                  nő egyszer elmondhatja, hogy férjét mennyire imádja,
2215   II,   XXIV|            Szentirmay ugyan azt kívánta, hogy beiktatása a lehető legkisebb
2216   II,   XXIV|               keleti fogalomnak találta, hogy míg közügyekre filléreket
2217   II,   XXIV|            ezreket pazarolt, s amellett, hogy ex nobili officio * viselte
2218   II,   XXIV|                 híréből, mindenki örült, hogy a legjobb hazafit, a legigazságosabb
2219   II,   XXIV|                egyszer kezdi észrevenni, hogy valaki onnan alulról a gyűlésteremből
2220   II,   XXIV|               később egy székre áll fel, hogy jobban meglássék. Eleinte
2221   II,   XXIV|            keresztülfutva, emlékezni rá, hogy találkozott már valahol
2222   II,   XXIV|         pillanata, bosszúsan tapasztalá, hogy annak szemei folyton őrajta
2223   II,   XXIV|            szóval sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet szerencséje, s
2224   II,   XXIV|           szemeit, mintha attól tartana, hogy még mindig előtte áll… Végre
2225   II,   XXIV|        összeszedé magát, mintha sejtené, hogy ez ember elől el kell rejtenie
2226   II,   XXIV|            veszteség a társaságra nézve, hogy nagysád nem táncol, éppoly
2227   II,   XXIV|             hallá.~ ~– És az?~ ~– És ez, hogy nagysád a jövő telet fővárosunkban
2228   II,   XXIV|                  udvariatlan férj volna, hogy nem sietne teljesítni neje
2229   II,   XXIV|                 Én nem mondtam senkinek, hogy én óhajtok Pesten lakni.~ ~(
2230   II,   XXIV|              Ezeket mint tudhatja előre, hogy ott lesznek, nem meglepetés
2231   II,   XXIV|            akiről még magunk sem tudjuk, hogy feljön-e.)~ ~– Sőt azt is
2232   II,   XXIV|                 azt is bizonyosan tudom, hogy ünnepelt barátunk Rudolf
2233   II,   XXIV|              mondott:~ ~– Én nem hiszem, hogy mi Pestre menjünk.~ ~Azzal
2234   II,   XXIV|               azt mondá: „Én nem hiszem, hogy Pestre menjünk.”)~ ~Kecskerey
2235   II,   XXIV|               purizmust * annyira vinni, hogy a szalonzsargon számára
2236   II,   XXIV|                  már nem tudom, azért-e, hogy őt lássák, vagy hogy Rudolf
2237   II,   XXIV|            azért-e, hogy őt lássák, vagy hogy Rudolf lásson jobban. A
2238   II,   XXIV|            önkénytelen az jutott eszébe, hogy mi szükség egyik napnak
2239   II,   XXIV|                    Nono; én nem kívánom, hogy nőm kedveért őt rágalmazd,
2240   II,   XXIV|                rágalmazd, sőt elismerem, hogy Kárpáthyné is igen szép
2241   II,   XXIV|              volna egy időben elvitatni, hogy Heléna * vagy Ninon de Lenclos
2242   II,   XXIV|               Rudolf. Mintha nem tudnád, hogy szokás fiatal hölgyekre
2243   II,   XXIV|                akárhányszor megtörténik, hogy rongyos öt-hatszáz forintot
2244   II,   XXIV|            történt közöttük. Igaz ugyan, hogy ő már ráállt az ajánlatra,
2245   II,   XXIV|                Mayernénak meg is ígérte, hogy Abellino szavait, értsd
2246   II,   XXIV|                  súgja az öreg Jankónak, hogy kérje nőül a leányt, amit
2247   II,   XXIV|                azért éppen nem látom át, hogy miért ne próbálhatna nála
2248   II,   XXIV|               azután elgondolta magában, hogy most Kecskerey ez estve
2249   II,   XXIV|              mint volt, de gondolt arra, hogy árnyékot fog vetni nejére,
2250   II,   XXIV|               Miért is engedte meg neki, hogy e nővel ismeretséget kössön?
2251   II,   XXIV|             asszonyt, s nem gondolt reá, hogy azon emlékekkel, mik annak
2252   II,   XXIV|                ugyan Kecskerey szokását, hogy az szeret kíméletlenül rágalmazni,
2253   II,   XXIV|             rágalmazni, de azt is tudta, hogy ez mindenért, amit mondott,
2254   II,   XXIV|               mindenkinek.~ ~Alig várta, hogy a táncvigalomnak vége legyen,
2255   II,   XXIV|            felkeresni. Cselédjei mondák, hogy már hálószobájába távozott.
2256   II,   XXIV|                   s inte szobaleányának, hogy eltávozhatik, miután lesz,
2257   II,   XXIV|                  volna Rudolfnak eszébe, hogy e gyönyörű termetet átölelje,
2258   II,   XXIV|             termetet átölelje, és azután hogy állhatta volna meg, hogy
2259   II,   XXIV|                 hogy állhatta volna meg, hogy őt ölébe ne vonja, s egy
2260   II,   XXIV|               karok közül –, tudja-e ön, hogy én önre haragszom?~ ~Az
2261   II,   XXIV|     szeretetreméltó volt a kedves nőtől, hogy előbb meg hagyta magát csókolni,
2262   II,   XXIV|               csak azután jutott eszébe, hogy haragszik.~ ~– Szabad tudnom,
2263   II,   XXIV|            haragszik.~ ~– Szabad tudnom, hogy mit vétettem?~ ~– Ön ma
2264   II,   XXIV|              este arra sem érdemesített, hogy hozzám szóljon, én mindig
2265   II,   XXIV|              kényszeríteni a kedves nőt, hogy ismét mellé üljön a pamlagra.~ ~–
2266   II,   XXIV|                pamlagra.~ ~– Tudja-e ön, hogy én kénytelen voltam önre
2267   II,   XXIV|       elméncséget mondani?~ ~– Képzelem, hogy azok mind igen talpraesettek
2268   II,   XXIV|               hallanom?~ ~– Például azt, hogy amióta Rudolf főispán lett,
2269   II,   XXIV|               nem! Azért is megmutatjuk, hogy nem félünk tőle, hogy csak
2270   II,   XXIV|       megmutatjuk, hogy nem félünk tőle, hogy csak annyiba vesszük, mint
2271   II,   XXIV|           annyiba vesszük, mint azelőtt, hogy nem törődünk vele.~ ~Ezeket
2272   II,   XXIV|              volt annak bebizonyítására, hogy hiába is akar tekintélyt
2273   II,   XXIV|                nejét.~ ~– Felelned kell, hogy miért volt ma rossz kedved?~ ~–
2274   II,   XXIV|                haragszom, s azt mondják, hogy ne menjen le a nap a te
2275   II,   XXIV|           távozom el tőled. Ámbár tudom, hogy itt a büntetést ismét csak
2276   II,   XXIV|              mert azzal nem kerülnéd ki, hogy magadviseletéről számot
2277   II,   XXIV|               álmos! Szegény Rudolf fél, hogy soká tart a beszéd. No,
2278   II,   XXIV|              tréfás; de nem megfordítva, hogy én kérdezek tőled valamit,
2279   II,   XXIV|              találós meséket. Fogadjunk, hogy én kitalálom, mi bajod.~ ~–
2280   II,   XXIV|               eleven képzelődés kellene, hogy valaki rólad hírt költhessen.~ ~
2281   II,   XXIV|                szándékkal jöttem hozzád, hogy megmondjam; hanem azután
2282   II,   XXIV|             zavarni; s magad légy tanúm, hogy csak szigorú inkvizícióra
2283   II,   XXIV|              tetszik, engem nyugtalanít, hogy te Kárpáthynéval oly mély
2284   II,   XXIV|                  adsz rá legelső példát, hogy nőtől is lehet félteni.~ ~–
2285   II,   XXIV|            érezek irántad, s azt akarom, hogy mindenki, aki lát, aki ismer,
2286   II,   XXIV|                 úgy tiszteljen, mint én, hogy még gondolatban se merjen
2287   II,   XXIV|               ismernéd őt, azt mondanád, hogy nincs a világon szánalomra
2288   II,   XXIV|                  jellemtelen némberek, s hogy őt magát attól, hogy eladva,
2289   II,   XXIV|                   s hogy őt magát attól, hogy eladva, elölve ne legyen,
2290   II,   XXIV|                 erélye menté meg. Tudom, hogy ezek a világ előtt mind
2291   II,   XXIV|                emlékek, de azt is tudom, hogy amíg én e nőnek kezét kezemben
2292   II,   XXIV|                  is mondani, amit őróla, hogy könnyelmű, hogy gyönge nő
2293   II,   XXIV|              amit őróla, hogy könnyelmű, hogy gyönge nő vagy?~ ~– Ok nélkül?~ ~–
2294   II,   XXIV|            Kárpáthynévali barátságodnak, hogy téged is könnyelmű, gyönge,
2295   II,   XXIV|                 Én bebizonyítom előtted, hogy nem vagyok könnyelmű, nem
2296   II,   XXIV|               elaludni.~ ~Az a gondolat, hogy ő most egy könnyeden kimondott
2297   II,   XXIV|              fülébe a szerelmi gyávaság, hogy visszatérjen bocsánatot
2298   II,   XXIV|                 s keze írását adja róla, hogy a nők a legerősebb lények
2299   II,   XXIV|               magát.~ ~Meg kell mutatni, hogy ha nejének van elég ereje
2300   II,   XXIV|             fordulnak elő, s mondhatjuk, hogy ezek által egyik sem lesz
2301   II,   XXIV|                 a bosszúsága volt hozzá, hogy álmában mindig Kárpáthynéval
2302   II,   XXIV|                  sétált és táncolt vele… Hogy szidta magában, mikor felébredt!~ ~
2303   II,   XXIV|              mely őt álmában fölkereste, hogy vele beszéljen, hogy őt
2304   II,   XXIV|         fölkereste, hogy vele beszéljen, hogy őt körüllengje, hogy elmondja
2305   II,   XXIV|          beszéljen, hogy őt körüllengje, hogy elmondja neki: „Te engemet
2306   II,    XXV|                előzékenység.~ ~(„Tudtam, hogy kialussza haragját!” – gondolá
2307   II,    XXV|                kettecskén”. Alig hiszem, hogy más nyelvben vissza lehessen
2308   II,    XXV|            szeretni egymást.~ ~Azt hivé, hogy teljes mértékben élvezi
2309   II,    XXV|          szeretlek, és nem tiltja senki, hogy szeresselek.~ ~Ezzel csókot
2310   II,    XXV|               több volt, mint elég arra, hogy az ember boszonkodjék.~ ~
2311   II,    XXV|                  Nem mondja meg nejének, hogy hová.~ ~Kárpáthyék most
2312   II,    XXV|             fogja tölteni.~ ~Lehetetlen, hogy a fiatal nő szívesen ne
2313   II,    XXV|                már, ha feltette magában, hogy győznie kell. Az öreg Kárpáthy
2314   II,    XXV|                kell hozzá nagy bűvészet, hogy az élvezetsóvár nő kegyének
2315   II,    XXV|           kezében e nő gyöngesége felől, hogy azt megmutathassa nejének,
2316   II,    XXV|               tőled férjed szívét. Ugye, hogy gyönge a nő?”~ ~E tervvel,
2317   II,    XXV|            csókolá férjét, s még azután, hogy a hintóba felült is, utánafutott,
2318   II,    XXV|                  felült is, utánafutott, hogy megcsókolhassa, és azután
2319   II,    XXV|                 azon feltett szándékkal, hogy a más feleségét elcsábítsa,
2320   II,    XXV|                  elcsábítsa, csak azért, hogy ezáltal saját nejét nyerhesse
2321   II,    XXV|              engedett, ki őt arra kérte, hogy ott akar egy ideig lakni,
2322   II,    XXV|            amióta meghallá Kecskereytől, hogy Szentirmayék is felmennek
2323   II,    XXV|               elégedve, s ha megmondjuk, hogy csaknem az egész napot János
2324   II,    XXV|            töltötte, bátran állíthatjuk, hogy ő sem óhajtozott más társaság
2325   II,    XXV|               elhalványult.~ ~– Bohó te, hogy megijedtél tőle. – Tudtam,
2326   II,    XXV|               megijedtél tőle. – Tudtam, hogy Flóra fel fog itt keresni
2327   II,    XXV|                 jól látta már messziről, hogy a hintóban, mely közelít,
2328   II,    XXV|               jobb is leendett rá nézve, hogy rögtön egy szomorúfűzzé
2329   II,    XXV|                valóban közel volt hozzá, hogy elveszítse azt.~ ~Egy szót
2330   II,    XXV|                 volna.~ ~Fanny azt hivé, hogy a földnek kell alatta inogni,
2331   II,    XXV|                 forog körülötte.~ ~Érzé, hogy egy meleg kéz szorítása
2332   II,    XXV|               oly múlhatlan szokás volt, hogy valamennyi keleti potentát
2333   II,    XXV|              rögtön a kertbe távozott.~ ~Hogy kérte, hogy könyörgött e
2334   II,    XXV|                  távozott.~ ~Hogy kérte, hogy könyörgött e nyájas, komor
2335   II,    XXV|                 tarka színes virágoknak, hogy vegyék el lelkének gondolatjait,
2336   II,    XXV|                magukra vonják figyelmét, hogy ez ismeretes bokrok eltakarják
2337   II,    XXV|            csavargós tévutakon, anélkül, hogy látna, hogy eszmélne valamire,
2338   II,    XXV|          tévutakon, anélkül, hogy látna, hogy eszmélne valamire, nyomasztó
2339   II,    XXV|          legalább elébb látta volna meg, hogy ideje leendett futni, futni
2340   II,    XXV|               tárgyon kezdődik a beszéd; hogy e kert virágai mily csodaszépek,
2341   II,    XXV|            hamvas bársony színe mutatja, hogy élete boldog.~ ~Itt megdörzsölé
2342   II,    XXV|                  természetesnek találva, hogy azt az ifjú kezéből az ő
2343   II,    XXV|                 akarná magának jegyezni, hogy hová esett az.~ ~– Most
2344   II,    XXV|              akasztá.~ ~Rudolf azt hivé, hogy érti. Pedig nem értette.~ ~
2345   II,    XXV|                  ölebecskét kényszeríti, hogy félelmes ellenével játszani
2346   II,    XXV|                  és karját karjába ölté; hogy ha meg akar szakadni a szíve,
2347   II,    XXV|             kertben. És Rudolf azt hivé, hogy már megnyerte e nőt, s a
2348   II,    XXV|                  e nőt, s a nő azt hivé, hogy már vétkezett annyit, amennyi
2349   II,    XXV|               annyit, amennyi elég arra, hogy örökre el legyen ítélve.~ ~
2350   II,    XXV|            ezalatt! És mit használ neki, hogy senki sem tudja, ha ő maga
2351   II,    XXV|               sem tudja, ha ő maga érzi, hogy e boldogság lopott kincs!
2352   II,    XXV|             gyönyörű dáliát.~ ~Azt hivé, hogy érti.~ ~Másnap ismét egész
2353   II,    XXV|                  az a kettős baj támadt, hogy János úr kétszer oly álmos
2354   II,    XXV|            idegeiben. Tudta, észrevette, hogy e férfi, kit anélkül is
2355   II,    XXV|                őrülten imád, azt akarja, hogy őt szeresse. Ha játék ez
2356   II,    XXV|             ajtón, alig ér rá kimondani, hogy: „szabad”, midőn Rudolf
2357   II,    XXV|           zavarodottan bocsánatot kérve, hogy rögtön vissza fog térni,
2358   II,    XXV|                  vissza fog térni, kéri, hogy addig foglaljon helyet,
2359   II,    XXV|                  zsebkendőjét rávetette, hogy Rudolf meg ne lássa azt.~ ~
2360   II,    XXV|                   Csak most gondolt reá, hogy minő játékba kezdett.~ ~
2361   II,    XXV|        megzavarta, és elvonta figyelmét, hogy csak akkor vevé észre a
2362   II,    XXV|              kezeit, és keblére szorítá, hogy könnyei kitörését erőszakkal
2363   II,    XXV|               sír ön?~ ~Pedig tudta jól, hogy miért sír.~ ~– Miért jött
2364   II,    XXV|                azon imádkoztam Istenhez, hogy önt sohase lássam meg többet,
2365   II,    XXV|                 felidézni? Nem látta ön, hogy futottam mindenütt ön elől,
2366   II,    XXV|                  karjai tartottak-e fel, hogy a halálba ne fussak, midőn
2367   II,    XXV|                  kellett önnek ide jőni, hogy lásson kétségbeesve, nyomorultan.
2368   II,    XXV|                 mit használ önnek tudni, hogy egy esztelen nő a kétségbeeséssel
2369   II,    XXV|                lelke, mint fájt neki az, hogy egy ily szép szívet meg
2370   II,    XXV|                 Tehetett-e egyebet, mint hogy kezét nyújtá neki, s engedé,
2371   II,    XXV|             kezét nyújtá neki, s engedé, hogy azt könnyeivel, csókjaival
2372   II,    XXV|             csókjaival halmozza? Engedé, hogy a szenvedély kétségbeesésében
2373   II,    XXV|                  fog fölöttem bűneimért, hogy ha még egyszer meglátom
2374   II,    XXV|              asszony megérdemelte volna, hogy boldog legyen. Csak egy
2375   II,    XXV|            elhagyta a nőt, s alig várva, hogy Kárpáthy felébredjen, búcsút
2376   II,    XXV|               Nekem megsúgta a kisujjam, hogy te kémkedni jársz. Nos,
2377   II,   XXVI|                 úri asztaloknál ebédelt, hogy fogadtatott? Általános diadallal
2378   II,   XXVI|              barátunknak hívja őt, illő, hogy mi is úgy címezzük.~ ~A
2379   II,   XXVI|                óráiban felteszi magában, hogy szeretetreméltó legyen,
2380   II,   XXVI|               mesélni műutazása köréből, hogy még a tekeasztalokat is
2381   II,   XXVI|          ismerősökkel, figyelmessé téve, hogy ha Abellinóval beszélgetni
2382   II,   XXVI|              nagy baj érhette Abellinót, hogy Kecskerey barátunk ily könnyeden
2383   II,   XXVI|                  a nevetőket.~ ~– Tudod, hogy nagybátyádtól jövök, kedvesem.~ ~–
2384   II,   XXVI|               Abellino magában gondolva, hogy alkalmasint ez hát az a
2385   II,   XXVI|                ember, ki azért jött ide, hogy nevetni fog, s így könnyebben
2386   II,   XXVI|              mégis borzasztó elgondolni, hogy ez ember, kit beléptekor
2387   II,   XXVI|               maga magáról is azt hiszi, hogy gyilkos. Ajánlom ezt figyelmedbe.
2388   II,   XXVI|              egész bizonyossággal tudom, hogy kit szeret – szólt Kecskerey.~ ~–
2389   II,   XXVI|                állhasson. De én kitudom, hogy ki az! Kitudom, ha az ördög,
2390   II,   XXVI|           tréfásan kezdtek mentegetőzni, hogy rájuk ne gyanakodjék, ők
2391   II,   XXVI|                   Önök nem veszik észre, hogy helytelen és nemesemberekhez
2392   II,   XXVI|         Kecskerey elcsodálkozva.~ ~– Az, hogy én férfi vagyok, és nem
2393   II,   XXVI|                  vagyok, és nem engedem, hogy előttem egy nőt rágalmazzanak,
2394   II,  XXVII|                     Ki merne hozzáfogni, hogy János örömét leírja? Amit
2395   II,  XXVII|              nagyság vár majd egykor rá! Hogy fogják nevét milliók áldani!~ ~
2396   II,  XXVII|                  míg őt beszélni hallja, hogy figyelhetne édes gagyogásira,
2397   II,  XXVII|            figyelhetne édes gagyogásira, hogy mondhatna neki szavakat,
2398   II,  XXVII|                 és ne felejtsen el soha, hogy majd ha egykor a nagy és
2399   II,  XXVII|        világpolgárt, s odatették kezébe, hogy ölelje, hogy csókolja meg:
2400   II,  XXVII|           odatették kezébe, hogy ölelje, hogy csókolja meg: az örömkönny
2401   II,  XXVII|               egy kis piros képű angyal, hogy apró kezecskéinél s nyakánál
2402   II,  XXVII|                mintha most is tudná már, hogy a gyöngeség milyen nagy
2403   II,  XXVII|                úrral együtt találgattak, hogy mit mondott.~ ~– Beszélj
2404   II,  XXVII|          kicsinyem – rebegé János látva, hogy a gyermek mindenféle változatokra
2405   II,  XXVII|              ajkait, mintha tudná ő jól, hogy mit akar mondani, de nem
2406   II,  XXVII|              beszédét odamagyarázva azt, hogy az visszakívánkozik már
2407   II,  XXVII|               nem tehetett egyebet, mint hogy odalopózott a mellékszobába,
2408   II,  XXVII|            minden kijövőtől megkérdezte, hogy mit csinál, hogy van azóta –
2409   II,  XXVII|            megkérdezte, hogy mit csinál, hogy van azóta – és minden bemenőtől
2410   II,  XXVII|              hozzá az orvos, s kérte őt, hogy menjen át vele más szobába.~ ~–
2411   II,  XXVII|              Igen, de én meg nem akarom, hogy odabenn meghallják, amit
2412   II,  XXVII|              amit ön nekem akar mondani, hogy mások meg ne hallják?~ ~–
2413   II,  XXVII|           kötelességem megmondani önnek, hogy számára csak órák, csak
2414   II,  XXVII|                 kezét, mintha azt hinné, hogy ezáltal visszatartja őt
2415   II,  XXVII|                  örül magában, gondolva, hogy ez a gyógyulás jele; az
2416   II,  XXVII|             lecsüggeszti fejét, ő tudja, hogy ez a halál jele.~ ~Azután
2417   II,  XXVII|             ajkára; fejét félrefordítja, hogy ne lássa a haldokló szemeinek
2418   II, XXVIII|             kémények kék füstje mutatja, hogy még laknak benne.~ ~Egyikén
2419   II, XXVIII|             visszaérkező Teréztől hallá, hogy Fanny meghalt. A nagyságos
2420   II, XXVIII|                  föld alatt bevallhatta, hogy szerette, s hűlt szívéhez
2421   II, XXVIII|                 a családi sírbolt körül, hogy zöld legyen ott akkor is,
2422   II, XXVIII|           eljöttek, s a sors úgy akarta, hogy ott találkozzanak együtt.~ ~
2423   II, XXVIII|             ráismert e hangra. Megtudta, hogy az Rudolf, és nem bírta
2424   II, XXVIII|                  és nem bírta megérteni, hogy jön az e helyre, ez órában.~ ~–
2425   II, XXVIII|            tetézze e jóságát most azzal, hogy hagyjon itt egyedül, és
2426   II, XXVIII|                 Most világlott át eszén, hogy hiszen e nő, mielőtt Kárpáthy
2427   II, XXVIII|                  úgy elszakította magát, hogy az csak nyugvó porában látogathatja
2428   II, XXVIII|            márványra hajtá, azt képzelé, hogy most az ő sima vállán nyugszik
2429   II, XXVIII|          álomkórossá tett az a gondolat, hogy ő meghalt, és én még csak
2430   II, XXVIII|                hozzá. El kellett jönnöm, hogy megpróbáljam, ha megöli-e
2431   II, XXVIII|          szívbeli érzés? Most már tudom, hogy nem öl meg, most már megpróbálom,
2432   II, XXVIII|                 tudja, miért nem akarta, hogy most ez ifjú szemeibe lásson.~ ~–
2433   II, XXVIII|              férfi fájdalma azt kívánja, hogy ne vigasztalják.~ ~Elkísérte
2434   II, XXVIII|              várt reá; nem állhatta meg, hogy meg ne szorítsa kezét forrón,
2435   II, XXVIII|     kétségbeesett arccal omlott keblére, hogy ott édes kín és fájó gyönyör
2436   II,   XXIX|              Köszönöm, Rudolf, köszönöm, hogy eljöttél; megbocsátasz,
2437   II,   XXIX|                  eljöttél; megbocsátasz, hogy ily órában, ily sietséggel
2438   II,   XXIX|                  isten! Nagyon köszönöm, hogy eljöttél. – Rudolf, én olyan
2439   II,   XXIX|                érzés állja el tagjaimat, hogy éjjel felkölt álmomból,
2440   II,   XXIX|            előtte. Azért küldtem hozzád, hogy most józan ésszel, nyugodt
2441   II,   XXIX|                jöhetek el mellette soha, hogy be ne lépjek. Ma mégis utoljára
2442   II,   XXIX|                 vastáblák jönnek. Érzem, hogy nem kell őt itt többé felkeresnem.
2443   II,   XXIX|                 kegyet kérte ki magának, hogy hadd járjon ő is, mint a
2444   II,   XXIX|                mindig azon végzi szavát, hogy mindennek korán kell meghalni,
2445   II,   XXIX|               miknek ünnepelt hőse volt, hogy öreg barátja legszomorúbb
2446   II,   XXIX|                mindenki elé vannak téve, hogy észrevételeit jegyezhesse.~ ~
2447   II,   XXIX|      észrevételeit jegyezhesse.~ ~Abból, hogy senki sincs jelen a nábob
2448   II,   XXIX|               János úr inte mindenkinek, hogy üljenek le, Rudolfot jobbjára,
2449   II,   XXIX|                  átellenébe a fiskálist, hogy értse, amit mondott.~ ~Az
2450   II,   XXIX|                minden gyertyát. Ő tudja, hogy miért.~ ~– Édes barátim,
2451   II,   XXIX|                   azért legyetek tanúim, hogy amiket ez órában mondok,
2452   II,   XXIX|             szerzeményem. Adja az Isten, hogy több áldás legyen azon,
2453   II,   XXIX|               forintot hagyok oly célra, hogy annak jövedelméből szegény,
2454   II,   XXIX|                virágot, és imádkozzanak, hogy tegye őt isten boldogabbá
2455   II,   XXIX|         feltekintett a papírról mutatva, hogy mindent leírt, János felsóhajtott,
2456   II,   XXIX|                amidőn meghalok, kívánom, hogy azon ruhámba öltöztessenek,
2457   II,   XXIX|              belefekszem, és elgondolom, hogy milyen jó lesz, ha nem kell
2458   II,   XXIX|                 élet és halál könyvében, hogy kettőnk közül ki él tovább?~ ~
2459   II,   XXIX|               tovább?~ ~János inte neki, hogy legyen nyugodt, ezt jobban
2460   II,   XXIX|                    szólt a pap –, lehet, hogy azon ifjak már akkor meglett
2461   II,   XXIX|                  töressék át a közfalat, hogy ne legyen az én koporsóm
2462   II,   XXIX|                  koporsója között semmi, hogy szállhassak sírba azon boldog
2463   II,   XXIX|                 azon boldog gondolattal, hogy őmellette fogok alunni a
2464   II,   XXIX|                 tétessék hozzá. Kívánom, hogy úgy maradjon, ahogy van.
2465   II,   XXIX|               színe előtt állok. Akarom, hogy fiam jobb legyen, mint én
2466   II,   XXIX|          gazdagság ne rontsa meg szívét, hogy vénségében meg ne bánja
2467   II,   XXIX|              másik felét! Én azt akarom, hogy fiam boldog legyen. Mi a
2468   II,   XXIX|     tiszteletreméltó kifejezést vőn fel, hogy önkénytelen eszébe juttatá
2469   II,   XXIX|             tudom – folytatá Kárpáthy –, hogy ha egyetlen fiam gyámsága
2470   II,   XXIX|             elborzadok azon gondolattól, hogy fiamat egy olyan megromlott
2471   II,   XXIX|             ítélőszéke előtt vádolom őt, hogy rossz ember, rossz rokon,
2472   II,   XXIX|               meg akarok nyugodva lenni, hogy ő nem ronthatja meg gyermekem
2473   II,   XXIX|              elfogódott hangon suttogva, hogy e gyámságot elvállalja.~ ~– „
2474   II,   XXIX|                 annyira erőt vett rajta, hogy alig bírt magán uralkodni.
2475   II,   XXIX|                  azt mondanám ez órában, hogy őt szeretem. Olyan hideg
2476   II,   XXIX|             csapásának tartom rajta azt, hogy saját vagyonát külföldön
2477   II,   XXIX|              kezéből vette ki ez ostort, hogy saját fejére üssön vele.
2478   II,   XXIX|          megtérni Istenhez. Nem kívánom, hogy kolduljon, nem kívánom,
2479   II,   XXIX|                  kolduljon, nem kívánom, hogy szükséget lásson, hogy mások
2480   II,   XXIX|                   hogy szükséget lásson, hogy mások ajtajára szoruljon.
2481   II,   XXIX|                 Ez úgy hiszem elég arra, hogy valaki a szűkölködés ellen
2482   II,   XXIX|          egyszerre száz aranyat. Akarom, hogy előre örüljön e napnak minden
2483   II,   XXIX|             kívánom és óhajtom Istentől, hogy az a hon, melynek földében
2484   II,   XXIX|               boldog legyen és viruljon, hogy a nemzet, melynek tagja
2485   II,   XXIX|                  csak annyi jót tehetek, hogy helyet adok nálamnál jobbaknak.~ ~…
2486   II,   XXIX|                 mondá Kárpáthy a papnak, hogy hívja be az egyházfit.~ ~
2487   II,   XXIX|            hazánkat. Ha meghallják önök, hogy beteg vagyok, ne tartsanak
2488   II,   XXIX|               tekinte, mintha tudná jól, hogy ezek igen tiszteletreméltó
2489   II,   XXIX|                  a gyermek homlokát.~ ~– Hogy örül, mintha tudná, hogy
2490   II,   XXIX|                 Hogy örül, mintha tudná, hogy ezentúl te fogsz atyja lenni…~ ~
2491   II,   XXIX|               egész társaság.~ ~Feltűnt, hogy János úr semmit sem evett,
2492   II,   XXIX|                nem ivott.~ ~Ő azt mondá, hogy nem akar a szent kenyér
2493   II,   XXIX|          felszolgált, megsúgá Rudolfnak, hogy már tegnap estétől fogva
2494   II,    XXX|                  előtte nejének arcképe, hogy utolsó pillantása is őreá
2495   II,    XXX|                Olyan csendesen halt meg, hogy még hű szolgája sem vette
2496   II,    XXX|           költögetni kezdé, akkor látta, hogy halott.~ ~Csakugyan jól
2497   II,    XXX|           tekintet ez arcra meggyőzheté, hogy itt többé orvosra nincsen
2498   II,    XXX|                   és mindenki azt mondá, hogy nem lehet ráismerni, úgy
2499   II,    XXX|                szokás úgy hozta magával, hogy az általános örökös, az
2500   II,    XXX|                   aki látta, azt állítá, hogy oly gyöngéden tudja e gyermeket
2501   II,   XXXI|               gyűrt maga alá, azokon ül, hogy magasabb legyen, onnan mulattatja
2502   II,   XXXI|               igen szép gyöngédség volt, hogy az íriszeket * úgy pártul
2503   II,   XXXI|              azok szép virágok. Mondják, hogy még a kaszásoknak is meghagyta
2504   II,   XXXI|             huszonöt bot büntetés alatt, hogy ahol egy íriszt találnak
2505   II,   XXXI|               hölgy azt jegyzi meg erre, hogy ő ki nem állhatja a virágokat,
2506   II,   XXXI|                     Hát lehet azt tudni, hogy ő mit miért tett? Ez is
2507   II,   XXXI|               miért tett? Ez is mutatja, hogy nagy bolond volt. Most Abellinónak
2508   II,   XXXI|                 más, mint bebizonyítani, hogy nagybátyja bolond volt,
2509   II,   XXXI|              beállítania, ha azt akarja, hogy aranyat kapjon, különben
2510   II,   XXXI|          érdekesebbé teszi az embert; de hogy koldussá lett, hogy legmagasabb
2511   II,   XXXI|                   de hogy koldussá lett, hogy legmagasabb kilátásaiból
2512   II,   XXXI|              szólt Kecskerey –, kikötve, hogy semmire se tanítsa a fiút,
2513   II,   XXXI|               Rudolf neje mennyire örül, hogy ilyen könnyen jutott családhoz!~ ~
2514   II,   XXXI|                  Ez olyan jó tréfa volt, hogy az emancipált delnő nevettében
2515   II,   XXXI|                  magát tokaji üvegekkel, hogy még a másvilágra se menjen
2516   II,   XXXI|               Végrendeletében meghagyta, hogy koporsójára szőlőkoszorút
2517   II,   XXXI|                  vitalitiumot * rendelt, hogy egyik reggel, másik este
2518   II,   XXXI|             pedig átok alatt hagyta meg, hogy minden esztendőben halála
2519   II,   XXXI|                   csupán azt kötötte ki, hogy a temetőbe ne járjanak csókolózni,
2520   II,   XXXI|             sardonicus * mosolygással –, hogy azoknak nem hagyományozott
2521   II,   XXXI|                  Elemükben vannak. Azaz, hogy az elem van őbennük, a bor.
2522   II,   XXXI|         vénségére franciául meg németül, hogy a másvilágon, haneha az
2523   II,   XXXI|           kőművessel. aki ott dolgozott, hogy senkinek se legyen alkalma
2524   II,   XXXI|                Megparancsolá még azt is, hogy senki a más feleségére rá
2525   II,   XXXI|               rendelt neki; hiába, félt, hogy megátkozza a másvilágon.~ ~–
2526   II,   XXXI|                    Dehogy. Szégyenlette, hogy egy Kárpáthynak ne legyen
2527   II,   XXXI|                  az angyalokat az égből, hogy csak ne haljon meg. Mindenét
2528   II,   XXXI|                én oda a házhoz, fogadom, hogy lett volna neki mit elajándékozni
2529   II,   XXXI|            Mondja csak monsieur, igaz-e, hogy Abellino nagybátyjának fia
2530   II,   XXXI|                 ha be nem bizonyíthatja, hogy a kérdéses örökös egy helyettesíttetett.~ ~–
2531   II,   XXXI|          bizonyossággal.~ ~– És azt sem, hogy nagybátyjának neje valakivel
2532   II,   XXXI|              Burlington.~ ~– Úgy hiszem, hogy hitelezői, kik reménylett
2533   II,   XXXI|                  a homlokon nem mutatja, hogy ő maga is egypár milliót
2534   II,   XXXI|                 kíváncsi volt azt hinni, hogy a viselet előnyén kívül
2535   II,   XXXI|                 elérzékenyülés Mayernét, hogy levelet írt Rudolfhoz, melyben „
2536   II,   XXXI|   könnyhullatások” kíséretében elmondja, hogy ő egyetlen, feledhetetlen
2537   II,   XXXI|            százszor összecsókolhasson, s hogy ez milyen nagy keserűség
2538   II,   XXXI|                 anya szívének. Reményli, hogy Rudolf nem lesz oly kegyetlen,
2539   II,   XXXI|                 Mayerné oly kegyes volt, hogy – nem küldte vissza.~ ~Másszor
2540   II,   XXXI|                borul lábaihoz elmondván, hogy milyen fájdalmas az egy
2541   II,   XXXI|           reményteljes unokáját. Hallja, hogy milyen szép, milyen remek,
2542   II,   XXXI|                  is odáig csúsznia, csak hogy egy pillanatig láthassa
2543   II,   XXXI|                  akár egy pinceablakból, hogy őtet észre ne vegye senki,
2544   II,   XXXI|           kellene még a világ nyelvének, hogy Mayerné odamenjen érzékeny
2545   II,   XXXI|          eldicsekedni, s azt nem akarta, hogy kezének írása oly háznál,
2546   II,   XXXI|                  meg az érdemes hölgyet, hogy hagyja el Pozsonyt megholt
2547   II,   XXXI|      kötelességet vélt abban feltalálni, hogy Fanny gyermekének nevelési
2548   II,   XXXI|               mint aki bizonyosan tudja, hogy ott fog maradni, ahova megy.~ ~
2549   II,   XXXI|                alkalma arra gondolhatni, hogy itt tán nem eléggé becsülik;
2550   II,   XXXI|                 riasztani azon gondolat, hogy Teréz is ott lesz, hideg,
2551   II,   XXXI|                  meggyűlt benne a méreg, hogy azt kiönthesse.~ ~Flóra
2552   II,   XXXI|              vagy átküldé Kárpátfalvára, hogy Marionnak sohasem volt alkalma
2553   II,   XXXI|              szomorú dolgokat Rudolfnak, hogy azon nő gyermekkorától fogva
2554   II,   XXXI|                  érkezett meg.~ ~Hallva, hogy Flóra a parkban sétál, sietett
2555   II,   XXXI|                  ezt a fiút. Milyen kár, hogy önnek magának nincs gyermeke.~ ~(
2556   II,   XXXI|              fiatal nőnek szemére vetni, hogy nem anya.)~ ~– No de az
2557   II,   XXXI|          Mégpedig szép gyermek. Látszik, hogy szüléi nagyon szerették
2558   II,   XXXI|              nagyon szerették egymást. S hogy a csalódás annál nagyobb
2559   II,   XXXI|          mindegyike azt hiszi Zoltánról, hogy az nekik testvérük, és Terézről,
2560   II,   XXXI|                  testvérük, és Terézről, hogy az nekik nagynénjük. Flóra
2561   II,   XXXI|            székvárosból hazatérő férjét, hogy a kis Zoltánnal eléje lovagol –
2562   II,   XXXI|                 Rudolf nem állhatja meg, hogy meg ne csókolja a fiút.~ ~
2563   II,   XXXI|                 gyermeteg lelkesüléssel, hogy a ráleső Flóra el volt ragadtatva.~ ~
2564   II,   XXXI|                  azért mindig azt hiszi, hogy most is azon szeretetre
2565   II,   XXXI|            fiatal leánynak, s azt hiszi, hogy azok őrjöngnek utána, s
2566   II,   XXXI|               hiszi, örömükben nevetnek, hogy őt láthatják.~ ~Minden napra
2567   II,   XXXI|                 vénsége pedig arra való, hogy azon köröknek, mikben ő
2568   II,   XXXI|                 szerencsétlenségek után, hogy azokat érezni tudja; hogy
2569   II,   XXXI|                hogy azokat érezni tudja; hogy komoly, hogy szomorú tud
2570   II,   XXXI|               érezni tudja; hogy komoly, hogy szomorú tud lenni, hogy
2571   II,   XXXI|                  hogy szomorú tud lenni, hogy megveti az életet, hogy
2572   II,   XXXI|                  hogy megveti az életet, hogy meg tud halni; neki büntetése
2573   II,   XXXI|                halni; neki büntetése az, hogy nem érez, nem gondolkozik,
2574   II,    Veg|                azt hitetnék el magokkal, hogy valami nagy bajon segíteni
2575   II,    Veg|             iparkodnának arra fordítani, hogy nagyobbak és erősebbek társaságában
2576   II,    Veg|               elődök példája megmutatta, hogy boldogítni a legnagyobb
2577   II,    Veg|                 állítom; annyi bizonyos, hogy engemet még senki sem támadott
2578   II,    Veg|                megírásával azért késtem, hogy barátaim (komolyan értve
2579   II,    Veg|                 hibáiról.~ ~Rosszallják, hogy az első kötet, tehát a regénynek
2580   II,    Veg|             mentséget; hanem azt hiszem, hogy ez aránytalanság talán minden
2581   II,    Veg|        szükségeltetnék.~ ~Nem helyeslik, hogy két nagy nevet beleszőttem
2582   II,    Veg|             nélkül; a különbség csak az, hogy rólok csipán valót szabad
2583   II,    Veg|                 akarnék, azt mondhatnám, hogy annyira bele voltam merülve
2584   II,    Veg|               azon kor tanulmányozásába, hogy még nyelve is rám ragadt,
2585   II,    Veg|                 új szavakat nyelvünkben, hogy kénytelen vagyok a régieket
2586   II,    Veg|             szeretem tudni halottaimról, hogy miben haltak meg.~ ~ ~ ~
2587   II,     Sz|              delphoi jós azt jövendölte, hogy ha Danaénak fia születik,
2588   II,     Sz|                   melyet a nők hordanak, hogy kezüket óvják a hidegtől;
2589   II,    Meg|                  igen szerencsés szó az, hogy „költ”, mert kétféle értelmet
2590   II,    Meg|               fejez ki tökéletesen: azt, hogy „dichtet * ” és azt, hogy „
2591   II,    Meg|                hogy „dichtet * ” és azt, hogy „brütet * ”. S ez a kettő
2592   II,    Meg|           helyzet ugyan, ha elképzeljük, hogy ül az a romantikus tollas
2593   II,    Meg|             kikölteni, s maga sem tudja, hogy mi lesz belőle, ha kikel.
2594   II,    Meg|               senki sem cáfolhatott meg, hogy nem olyan volt mindaz. Apor
2595   II,    Meg|                  mondta az államhatalom, hogy „hands off * ”! magyarul „
2596   II,    Meg|             pusztán?~ ~Egy évvel később, hogy Erdély aranykorát megírtam,
2597   II,    Meg|               őszintén el fogom mondani, hogy honnan jutottam az alapeszméhez,
2598   II,    Meg|               Nekem az az eszmém támadt, hogy én ezt az őseredeti magyar
2599   II,    Meg|              öröme sem volt belőle, mint hogy minden este abba az ágyba
2600   II,    Meg|              leánynak az volt ambíciója, hogy íróval vetesse el magát.
2601   II,    Meg|              szólsz hozzá?~ ~– Ha tudod, hogy mit cselekszel, akkor idvezülsz;
2602   II,    Meg|                      Még?~ ~– Igen; azt, hogy sok pénze van. Már most
2603   II,    Meg|               sorsnak! Két évvel azután, hogy a Magyar nábob megjelent;
2604   II,    Meg|                 Azóta negyven év elmúlt, hogy a Magyar Nábobot megírtam,
2605   II,    Meg|                   sőt meg kell vallanom, hogy „ma” nem tudnám ezt így