Kötet, Fezejet

 1    I,      I|        kocsis ül prémes bekecsében, kinek azon egy instrukciója van,
 2    I,      I|            párizsi divatvilágnak, s kinek neve volt eredetileg Váry,
 3    I,      I|            többet kocsma; a többire kinek mi gondja.~ ~És azzal szépen
 4    I,     II|      lovászokkal egy északi herceg, kinek neve a legjobban hangzik,
 5    I,    III|            néhány különc routier, * kinek erre is ideje jut, s vagy
 6    I,     IV|    legszeretetreméltóbb rágalmazót, kinek minden apró kalandot, a
 7    I,     IV|             az óriások világában, s kinek érdekességét növeli előttünk
 8    I,      V|            igazat.~ ~Azon művésznő, kinek életéről írok, egyike volt
 9    I,      V|            szerencsés vetélytársné, kinek két nagy érdeme van fölötte:
10    I,      V|          lefekhetik; de egy művész, kinek kötelessége a közönséget
11    I,     VI|           jelenlevők, hogy mindezek kinek a művei. Természetesen,
12    I,     VI|           komplott! * Összeesküvés! Kinek a műve? Áruló volna tán
13    I,     VI|   ismeretlen pofák, s mit tudom én, kinek a parancsára működnek.~ ~–
14    I,    VII|            10-ig Debry komornyikja, kinek ura félévi fizetés fejében
15    I,    VII|            éves asszony csecsemője, kinek férje az idén halt meg,
16    I,    VII|           férje az idén halt meg, s kinek minden vigasztalása a gyermek,
17    I,    VII|                kacaga az alispánfi, kinek igen jó szokása volt másnak
18    I,    VII|        lélektani abszurdum. Egy nő, kinek ötven férje volt már, s
19    I,    VII|        halálszín.~ ~A vén Hyurmala, kinek arcbőrét cserszínűre festette
20    I,    VII|            felől – viszonza Rudolf, kinek arcán mi e pillanatban sem
21    I,    VII|           hajfürt az elhalt apától, kinek arca elevenen tűnik szemei
22    I,    VII|       legkedvesebb halottját rejté, kinek hamvait könnyeivel öntözi
23    I,   VIII|           végével kérdezé meg, hogy kinek is hítták a szabolcsi második
24    I,   VIII|             Negyedik Kalotai Frici, kinek az a különös rossz tulajdonsága
25    I,   VIII|             az új pünkösdi királyt, kinek eközben minden tanácsbeli
26    I,   VIII|        előkészülettel lehessen.~ ~– Kinek hínak, öcsém? – kérdé a
27    I,     IX|    említtessék közülök István gróf, kinek ifjú lángeszét, annyi agg
28    I,     IX|           mártva, mint unokaöccseé, kinek ha semmi egyéb oka nem lett
29    I,     IX|        feladat ez Fennimorra nézve, kinek ha ágylepedője egy ráncot
30    I,      X|            de ő nem fogja kérdezni, kinek mi baja.~ ~Egy egész hétig
31    I,      X|         emellett maga is családapa, kinek három fia és két leánya
32    I,      X|             kriminális asszesszort, kinek kitűnőleg azon szokása volt,
33    I,      X|            legjobb ember a világon, kinek házát tisztelik, becsülik,
34    I,      X|          házát tisztelik, becsülik, kinek barátságát keresve keresik.
35    I,     XI|      tizenöt-tizenhat éves gyermek, kinek gyémántlelkét a sárból,
36    I,     XI|          szemétből tisztogatták ki, kinek gyöngéd szívét tán egy ábrándozó
37    I,     XI|       legboldogabb, leghívebb férj, kinek őreá igazán semmi gondja.~ ~
38    I,     XI|             embert, aki ideálja, de kinek nevét sem ismeri, s kérte,
39    I,    XII|             ugyanazon alaknak hitt, kinek jósága, magas, emberfölötti
40    I,    XII|             hónapok óta ábrándozik, kinek jótéteményeiért egykor szerelme
41    I,    XII|          néha Sándort is meghívták, kinek ez idő óta sok helyen kelle
42    I,    XII|          jutott a tündérkisasszony, kinek őriző sárkánya meghódíttatott.~ ~
43    I,    XII|          Livius; párbaji tekintély, kinek ítélete kánon volt a jobb
44    I,    XII|     zsebéből a pecsételt levelet. – Kinek híják önt, fiatalember?~ ~
45    I,    XII|            Sándor csodálkozva, hogy kinek jut eszébe életéből ily
46    I,    XII|                 Úgy kegyed lesz az, kinek ez a levél szól – monda
47    I,   XIII|        volna lenni abban az időben, kinek ez ünnepélyekről tudomása
48    I,   XIII|       Jancsi úrral hasonkorú férfi, kinek apja kondás volt Jancsi
49    I,   XIII|            odanyújtsa Jancsi úrnak, kinek a világon tán egyedül ő
50    I,   XIII|        mivel Csokonai Vitéz Mihály, kinek hasonló esetben dévaj úrfiak
51    I,   XIII|           kereke, feldűlt a szekér, kinek keze, kinek lába marjult; *
52    I,   XIII|       feldűlt a szekér, kinek keze, kinek lába marjult; * mert ama
53    I,   XIII|          reá az isten áldása,~ ~ ~ ~Kinek nincsen mása.~ ~ ~ ~Ahány
54    I,   XIII|        délutánig.)~ ~– No legények, kinek van kedve mindjárt hazavinni
55    I,   XIII|              egy kurta suhancot, de kinek jómódú gazda volt az apja.~ ~–
56    I,   XIII|            valaki annyi nép között, kinek eszébe jutott volna, hogy
57    I,   XIII|            Abellino volt az utolsó, kinek ez örömhírt síró arccal
58   II,    XIV|         fogy ki a leleményességből, kinek nincs egyéb dolga, mint
59   II,    XIV|            hogy ez ember legyen az, kinek másfél milió évi jövedelme
60   II,    XIV| fiatalembert is szemelt ki számára, kinek karján az élet csendes ösvényén
61   II,    XIV|        fogják nézni, megvetik, mint kinek szépségén kívül semmi érdeme;
62   II,    XIV|              méltóságos című férfi, kinek egy hétig tart, míg jószágain
63   II,    XIV|          férfi arca, kit szeretett, kinek alakját imádata virágaival
64   II,    XIV|           dicsőnek képzelt magában, kinek emlékével teli volt szíve,
65   II,    XIV|          emlékével teli volt szíve, kinek mosolygó képe mindannyiszor
66   II,     XV|            már egy milliomos arája, kinek szerencséjén nem tud örülni;
67   II,     XV|            az övé, hanem Fennimoré, kinek ez estve Fanny megjelenésével
68   II,     XV|          hogy vajon az a vén nábob, kinek bőrére ő már annyit kölcsönzött,
69   II,     XV|      asztalnál, köztük Fennimor is, kinek láttára hangos, impertinens
70   II,     XV|               A kijátszott kérkedő, kinek imádottja őhelyette nagybátyjának
71   II,    XVI|             megkapnak olyan embert, kinek sok hitelezője van, és szeret
72   II,  XVIII|           férfival összehasonlítva, kinek képét lelke szentélyében
73   II,  XVIII|         hogy első tekintetre minden kinek bizalma támadjon hozzá.
74   II,    XIX|             vennék, nem tudom, hogy kinek a számára gyakorolná a betűvetés
75   II,     XX|            személyes meglepetésére, kinek e gyöngeségét a tisztelendő
76   II,     XX|            asszony görcse rohamait, kinek idegeire rendkívül izgató
77   II,    XXI|             a legmerészebb udvarló, kinek egy perc jönni, látni és
78   II,    XXI|        lelki bajokkal nem vesződik, kinek a feje sem fáj soha, a szíve
79   II,    XXI|          jönni rájok az országúton, kinek közeledtét részint a bokrok,
80   II,    XXI|           istenért! – kiált Rudolf, kinek arca még ég a szerető nő
81   II,   XXII|            és a bálványozott ifjat, kinek lelkéről, szívéről több
82   II,   XXII|             tekintetben azon nőhöz, kinek keblén e férfi a legnagyobb
83   II,  XXIII|      feszített hangján recsegé:~ ~– Kinek tartasz te engemet, barátom?
84   II,   XXIV|             és férfi egyaránt imád, kinek nevét még a gyermekek is
85   II,   XXIV|        Kecskerey elragadtatással. – Kinek adná most Erisz * almáját
86   II,    XXV|            kellene még, és azon nő, kinek szívedet ajándékoztad, férjed
87   II, XXVIII|     éltében-haltában úgy imádott, s kinek most már a föld alatt bevallhatta,
88   II,   XXIX|         nyerje az urodalmi kertész, kinek kötelessége lesz ezért kora
89   II,    XXX|     elbúcsúztatá ugyanazon lelkész, kinek szavai oly vigasztalólag
90   II,   XXXI|          Szépkiesdy gróf költségén, kinek valamely szép énekesnő tetszett