Kötet, Fezejet

 1    I,      I|      vagyok vele elégedve.~ ~– Ah, óh, ah, monsignore Bouche, *
 2    I,     II|            elém szabott tilalmait. Óh, én hozzá vagyok szokva
 3    I,    III|          szépséget találok bennök; óh, milyen igaz minden szava,
 4    I,    III|           kezde lenni e szóra.~ ~– Óh, ez több mint előszeretet,
 5    I,      V|            közönség kedvence lett. Óh, azon hideg éghajlat alatt,
 6    I,      V|              Eltűröm Jeanette.~ ~– Óh, madame, ön nem tudja, mi
 7    I,      V|         könnycsepp jelent meg.~ ~– Óh, madame, ha lehet, ne lépjen
 8    I,      V|               Mindent hallottam. – Óh, a betegek ravaszok, sokszor
 9    I,      V|            irat, valami paszkvill; óh, az emberek mindenre képesek.~ ~–
10    I,      V|          méh, a szorgalom jelképe; óh, e napon erős fogok lenni!~ ~
11    I,     VI|          hogy minek cselekszi azt. Óh, madame Valabregue még a
12    I,     VI|    visszanyerni vagy elveszteni. – Óh, itt is egy birodalomrul
13    I,     VI|          igazán sírni a színpadon; óh, ezek valódi könnyek voltak,
14    I,    VII|          suttogásnak vehessék.~ ~– Óh, most nagy szomorúság van
15    I,     IX|           késnek közbekiáltani: – „Óh, óh!” – Hol a kifejezések
16    I,     IX|       késnek közbekiáltani: – „Óh, óh!” – Hol a kifejezések kissé
17    I,      X|         helyet, kedves jó rokonom. Óh, milyen szerencse, valahára
18    I,      X|            örökre.~ ~– Hó! – áh! – óh! – hangzott mindenfelől.~ ~–
19    I,      X|            fog lenni Teréznél.~ ~– Óh, milyen kedves napjaid lesznek;
20    I,     XI|           Munkájaért pénzt kapott. Óh, ti ezt nem tudjátok, jólétben
21    I,     XI|     forralt e bánat okozója ellen, óh, mert azok a vénasszonyok
22    I,     XI|         hangon hallja susogni:~ ~– Óh, mily fölséges; óh, mily
23    I,     XI|                 Óh, mily fölséges; óh, mily magasztos ének!~ ~
24    I,    XII|          Fannyra költött összeget. Óh, az ilyen tartozásokkal
25    I,    XII|         segédül ajánlkoznának.~ ~– Óh, elegen. Az ifjú óriások
26    I,   XIII|          lábát a nagyságos úr?~ ~– Óh, kérem alássan – szólt kezeit
27    I,   XIII|           gondja arra kendnek?~ ~– Óh, nekem egy csepp gondom
28   II,    XIV|         hölgyet, s tán boldogítni. Óh nem, ez nem szokásunk, hanem
29   II,    XIV|        mindig néz, és sohasem lát; óh, ezek a legmulatságosabb
30   II,    XIV|          hogy öklelhessenek velök. Óh, e szarvak nagyra fognak
31   II,     XV|        kérdezte, hogy mi baja.~ ~– Óh, uram, óh, én kedves uram,
32   II,     XV|        hogy mi baja.~ ~– Óh, uram, óh, én kedves uram, maga derék,
33   II,     XV|      szerencsétlen anya vagyok én. Óh, óh, Boltay úr, maga sem
34   II,     XV|  szerencsétlen anya vagyok én. Óh, óh, Boltay úr, maga sem képzelheti
35   II,     XV|             hogy majd megjavulnak; óh, bár vakultam és süketültem
36   II,     XV|         magát az éhenhalástól.~ ~– Óh, uram, ezer köszönet, hiszen
37   II,     XV|            nem lesz semmi baj.~ ~– Óh, uram, ön úgy beszél, mint
38   II,     XV|     leszállt angyal. De a leányom, óh a leányom nem fog engemet
39   II,     XV|       kibékítem én őt magával.~ ~– Óh, uram, nem várom én, hogy
40   II,     XV|      valamit szólani ez asszony.~ ~Óh, igen…~ ~Éjszaka, sötétben,
41   II,     XV|           ha az ember elpirul.~ ~– Óh, óh, lelkem jó leányom,
42   II,     XV|          az ember elpirul.~ ~– Óh, óh, lelkem jó leányom, édes
43   II,     XV|         egészséges, ha beteg vagy. Óh, az az ember egészen őrült
44   II,     XV|          égő olajat töltöttek.~ ~– Óh, mennyi bohóságot elkövetett
45   II,     XV|      oltalmábul kelle elorozni!!~ ~Óh! Feketébb az ördög, mint
46   II,     XV|       kezet, ezt a gyönyörű kezet. Óh, te kedves, egyetlen leányom.
47   II,     XV|     egyszer, nagyon messziről.~ ~– Óh, szép ember, finom, kellemetes;
48   II,     XV|            sem szokott történni.~ ~Óh, Kecskerey úr azt meg nem
49   II,     XV|         elitjével megismertetni.~ ~Óh, Kecskerey úr nemcsak hogy
50   II,     XV|         hogy nőül fogja venni.~ ~– Óh, igen, és a leány nagyon
51   II,  XVIII|            most már emlékezem jól; óh, nagysád! nincs szavam kifejezni,
52   II,  XVIII|          Rudolf úr őnagyméltósága; óh, az nagy ember! Mindenki
53   II,  XVIII|       megtisztel jelenlétével.~ ~– Óh, akkorra meg kell jönnie.
54   II,  XVIII|           bolond, van oka rá.)~ ~– Óh, férjem igen előzékeny –
55   II,  XVIII|           ellen lőn elgyújtva.~ ~– Óh, abban igazat adok önnek,
56   II,  XVIII|            Megvallom, hogy én sem. Óh, énbennem sok kellemetlen
57   II,  XVIII|       aktáinkat megismertetni…~ ~– Óh, nem, nem, nem! Értem, értem!
58   II,  XVIII|           lenni Kárpáthy úr miatt. Óh, kérem! az régen volt, nagyon
59   II,  XVIII|   buzdítást, tegyünk jót vele.~ ~– Óh, istenem… – Flóra nem tudott
60   II,  XVIII|           Fanny valót mondott.~ ~– Óh, én tudom azt jól, hogy
61   II,  XVIII|    megszánt és boldoggá tett.”~ ~– Óh, Fanny – monda Flóra szelíd
62   II,  XVIII|  salaktalan lélekre, mint a magáé; óh, jobb még mint a magáé,
63   II,  XVIII|  szándékozik, az előkészületekben. Óh, úgyis annyi dolgod lenne,
64   II,  XVIII|           is sokat nevettek rajta; óh, az nagyon víg, nagyon mulatságos
65   II,  XVIII|   kénytelen volt ő is nevetni.~ ~– Óh, ezt ne gondold, hogy nem
66   II,  XVIII|           kellemes társaságát…~ ~– Óh, kérem, kérem! Semmi okot
67   II,    XIX|   embereknek a tekintetes címet.~ ~Óh, ezek a tekintetes urak
68   II,    XIX|         sor az eredeti fiúkra.~ ~– Óh, már ezeket jobban ismerem
69   II,    XXI|           a szemeitek fényére!~ ~– Óh, vigyázni fogunk – felelt
70   II,   XXII|        megvetné-e azt ő maga is?~ ~Óh, kétségbeejtő, kétségbeejtő!~ ~
71   II,   XXII|     Maradjon itt. Beszélgessünk.~ ~Óh, ez nagyobb öröm volt, mint
72   II,   XXII| alkalmatlanok gondviselőiknek.~ ~– Óh, kívánj bármit. Bizonyos
73   II,   XXII|    jótékony célokra gondolok most. Óh, nekünk annyi kötelességünk
74   II,   XXIV|         másnak arról, amit érez.~ ~Óh, mennyivel nehezebb teher
75   II,   XXIV|       szenvedély fájdalmai között. Óh, milyen nagy bűnnek kell
76   II,   XXIV|           hívta őt fel a táncra.~ ~Óh, mi szép volt!~ ~Fanny nem
77   II,   XXIV|        Olyasmit.~ ~– Ki felől?~ ~– Óh, ha megmondanám, akkor nem
78   II,   XXIV|       minden fogalom hiányzik.~ ~– Óh, ne tartson oly együgyűnek
79   II,    XXV|         fel fog itt keresni téged; óh, nagyon szeret téged ez
80   II,    XXV|           milyen sárga, szegény.~ ~Óh, ha tudná, minő kegyetlen
81   II,    XXV|         tréfás, közönyös dolgokat. Óh, de ő vétkes boldogságot
82   II,    XXV|         sokat szenvedtem ön miatt. Óh, miért kellett önnek ide
83   II,    XXV|             mely önt elém hozza.~ ~Óh, mint fájt az ifjú lelke,
84   II,   XXVI|      Abellino villogó szemekkel. – Óh, azt az embert szeretném
85   II,  XXVII|      iszonyú kínt okozhatnak neki; óh, a test küzdelme a lélekkel
86   II,   XXIX|      álmodni, láttam meghalni…~ ~– Óh, jerünk, jerünk innen.~ ~–
87   II,   XXIX|        szép volt ez ének mind.~ ~– Óh, uram – szólt a pap –, lehet,
88   II,   XXIX|        Péter, jószágigazgatóm…~ ~– Óh, uram… – akará hebegni a
89   II,     Sz|          négyes~ ~quanta species – Óh, mily látvány!~ ~quinterno –