Kötet, Fezejet

 1    I,      I|            senki fiáért sem koplalok.~ ~Végre mégis kitekinte az ablakon,
 2    I,      I|           gondviselés útjait bevágni.~ ~Végre csakugyan mind a négy kerekével
 3    I,      I|         rosszabb ülést foglalta el; míg végre csakugyan hosszas küszködés
 4    I,      I|                találta semmiben örömét; végre azt gondolta ki, hogy elmegy
 5    I,      I|               Csak a fejöket csóválták; végre a legöregebb kirukkolt a
 6    I,      I|                 világon akkora egér. Ez végre teljesen megnyugtatá a nagy
 7    I,      I|         járművet helyéből megmozdítani, végre kénytelen volt a kocsiban
 8    I,      I|                mindinkább bővülni kezd, végre a csizmáknál buggyot vet,
 9    I,      I|                 meg Waroff, és hazajött végre mint Herr von War.~ ~De
10    I,      I|           körülszaglászni az idegent.~ ~Végre ünnepélyes, vontatott hangon
11    I,      I|               ajándékot kérek! – kiálta végre szóhoz juthatva. – Hanem
12    I,    III|              oly erősen sietni, mint ő. Végre kitűnt a domb, melyen a
13    I,     IV|                unokaöcsém!” – kiált fel végre. A boldogtalan egyszerre
14    I,     IV|              nagy tusakodásba ered, míg végre a vadász leöli, s végignyújtva
15    I,     IV|           cammogni s a fejét hánytatni. Végre jő a vadász, a lord két
16    I,     IV|              bír a medvével, birkóznak, végre a vadász esik el, a medve
17    I,     IV|                    azután a Varietés, * végre minden párizsi színpadot
18    I,     IV| megtiszteltetés-e ez rá nézve vagy sem. Végre mégis elhatározta magát,
19    I,     IV|              markába nyomott argumentum végre mégis meglágyít; majd meglátja,
20    I,      V|            minden órában izenget hozzá, végre fenyegetölőzik, hogy kényszeríteni
21    I,      V|         kényszeríteni fogja; a művésznő végre szabadságidejét kéri, mert
22    I,      V|               szókat akarna felfedezni, végre mégiscsak az igazit mondá
23    I,     VI|               nem ide tartozó kérdés.~ ~Végre jön a rendező, s egész alázattal
24    I,     VI|          váltogatá titkos jeladásait.~ ~Végre dob- és trombita-szakadtából
25    I,     VI|              megint félbeszakasztá, ami végre annyira dühbe hozta a művésznőt,
26    I,     VI|             kétségbeesve tépte haját.~ ~Végre Zelmira látva, hogy a merő
27    I,     VI|            ideig tiszteletével adózott, végre valahára megalázva, összetörve
28    I,     VI|               leendett birtokában.~ ~De végre kisírta magát, ereje visszatért,
29    I,    VII|           vissza fog térni a végletnél. Végre azonban még azt is megengedve,
30    I,    VII|                e szenvedély majd dühvé, végre kétségbeeséssé vált, hogy
31    I,    VII|            nyernek a mozgó alakok, majd végre lassúbb lesz a ködalakok
32    I,    VII|             tudósítni fogja Rudolfot.~ ~Végre elhatározá, hogy utána menend
33    I,   VIII|                 ő pünkösdi palatínus.~ ~Végre jött a pünkösdi király.
34    I,   VIII|                figyelmet gerjesztett.~ ~Végre megtörtént a jeladás, az
35    I,   VIII|        kegyelmes a szegény legénynek.~ ~Végre sikerült Mártonnak lova
36    I,   VIII|             nyelve kicsüggött szájából; végre a versenytérre ért az összegyűlt
37    I,   VIII|                 azt a poharat! – kiálta végre Bandi, s hozzáfogott ő is
38    I,   VIII|          megöllek!” – S midőn el tudott végre csendesülni, felgyűré ingujjait
39    I,   VIII|              hogy rájárt a rúd, s midőn végre Kis Miska elereszté nyakravalóját,
40    I,   VIII|                további folytatásától.~ ~Végre elkövetkezék a legmulatságosabb
41    I,     IX|                félre is tekintene – míg végre magától elcsendesedik a
42    I,     IX|               hogy nagyon nézik őket.~ ~Végre nem állhatta tovább a dicsőséget;
43    I,      X|            ajándokkal megörvendeztetni; végre maga kezdé meg a szót.~ ~–
44    I,      X|                a vágóhídon! – kiálta rá végre epés kifakadással Teréz. –
45    I,      X|                a szókat, és hallgatott. Végre egy napon ebédhez ülvén,
46    I,      X|                  harmadszor is rákezdi, végre egy vidám cimbora odaugrik,
47    I,      X|              ezzel a sok sopánkodással, végre is abban állapodtak meg,
48    I,     XI|                  de igen hasznos. Midőn végre a gyermek elvadult lelkülete
49    I,     XI|          kevesebbet sóhajtozott utánuk. Végre annyira jutott, hogy midőn
50    I,     XI|            agárfuttatások alkalmával.~ ~Végre egyike az ismerős dandyknek,
51    I,     XI|                 bele a verembe, s midőn végre elkezdett esni az eső, gonosz
52    I,     XI|          engedékenységre; ily dolgokkal végre oly szűk sarokba szorítá
53    I,     XI|               alkotott minta helyébe.~ ~Végre egy napon találkozott hasonló
54    I,     XI|     titokteljesen gondoskodik, de midőn végre a kegyes asszonyság elhatározá
55    I,    XII|                nagy. De a név, a név?~ ~Végre Abellino maga segített a
56    I,    XII|             talált e célra alkalmasnak; végre abban állapodék meg az elegánsoknak
57    I,   XIII|              idéztek elé benne, s midőn végre a nádor őfensége megengedé
58    I,   XIII|              ott, mert senki sem felel. Végre az archívumba jutott. Jancsi
59    I,   XIII|              sokat hányja-vesse kend.~ ~Végre talált a paraszt kedvére
60    I,   XIII|                Látjátok barátim – szólt végre kitörő nyíltsággal a körülállókhoz –,
61    I,     Sz|                 versenypályán~ ~enfin – végre, végül~ ~entr'acte – felvonásköz,
62   II,    XIV|           sokkal becsesebbnek látszott. Végre az őrjöngésig szerelmes
63   II,    XIV|                 utcára nem teend, és ha végre megsokallom az üldöztetést,
64   II,    XIV|             tréfával tudott megfelelni. Végre a cselédek széthordták az
65   II,    XIV|            fájdalomról gondolkozni, míg végre a seb halálossá válik; naponkint
66   II,     XV|                 eszébe, őt felemelni. – Végre is Boltay mester szedte
67   II,     XV|             másik hideg, mint a fagy.~ ~Végre sikerült az egész család
68   II,     XV|                vagy te, Fáni! – suttogá végre önkénytelen hízelgéssel.~ ~
69   II,     XV|        férjhezmenésen, halálozáson, míg végre egyik vagy másik fél horkolása
70   II,     XV|               Csak a késő hajnal hozott végre álmot fáradt pilláira.~ ~
71   II,     XV|       elszavalják tulajdon verseiket, s végre két-három feuilletonista * ,
72   II,     XV|                már a derék házigazda.~ ~Végre jön Abellino. Neki nem volt
73   II,  XVIII|                 senki rá ne találjon.~ ~Végre zavara és kétségbeesése
74   II,    XXI|         csókolva, amott kezet szorítva, végre visszakerül az egymás mellett
75   II,   XXII|                milyen kevés volna az.~ ~Végre győzött a természet. Az
76   II,   XXII|                 sírt, mint a gyermek.~ ~Végre túl volt a nő minden veszélyen.
77   II,   XXIV|            udvarolni idegen hölgyeknek. Végre pedig egyik órában úgy,
78   II,   XXIV|                 kardjaikkal üdvözlék.~ ~Végre maga a főispán hintaja érkezett,
79   II,   XXIV|             hogy még mindig előtte áll… Végre sokára föltekinte, s akire
80   II,    XXV|               nejének előhozni.~ ~Midőn végre ittas volt az örömtől, s
81   II,    XXV|             vesztegzár tartani? – kérdé végre egy napon Rudolf kifakadva.~ ~–
82   II,    XXV|                 nehezebben nyomja az!~ ~Végre fölmentek ismét a kastélyba.~ ~
83   II, XXVIII|               magasabban emelkedik, míg végre az ég boltozatán összeér,
84   II, XXVIII|           Gondolkozott… gondolkozott…~ ~Végre odahajolt, és megcsókolá
85   II,    XXX|                 sírni akar, és nem tud. Végre kitört a szó és a könny
86   II,    Veg|              rejtelmes kongása előtt.~ ~Végre bocsánatot kérve szíves