Kötet, Fezejet

 1    I,      I|  márpedig ha így tart, akkor nem tudom, ki lesz az a Noé, ki e
 2    I,      I|   dörmögi el a többit. – Azt sem tudom, ha a kenyerünk elfogy,
 3    I,     II|          milliót jövedelmez.~ ~– Tudom – szólt a bankár hideg mosolygással,
 4    I,     II|        nemes embernek hínak, nem tudom miért; ezeknek a prókátoroknak
 5    I,     II|              Mit tud ön?~ ~– Azt tudom, hogy e gonosz bitorló,
 6    I,     II|   takargatott szegénység. Én meg tudom mondani minden idegennek
 7    I,     II| födözeten tölté, de én azért jól tudom, hogy ezeknek az uraknak
 8    I,     II|  legjobban hangzik, de én jobban tudom, hogy szegénynek minden
 9    I,     II|       maradhat, s azért, hogy én tudom önnek érzékeny körülményeit,
10    I,     II|          kívülem viseli.~ ~– Azt tudom. De Kárpáthy János még megházasodhatik.~ ~
11    I,     II|           Éppen nem. Én igen jól tudom, hogy ő csaknem a halál
12    I,     II|          Elébb megpróbálom, hogy tudom kiállani önnek elém szabott
13    I,     II|         kész a gutaütés.~ ~– Nem tudom, mert én sohasem csináltam
14    I,    III|          hanem hazamegyek; pedig tudom, hogy ott nem fogok sem
15    I,    III|      bízzák magyar nevű emberre. Tudom, hogy szegénységgel fogok
16    I,    III|           uraim, és én magam sem tudom magamnak megmagyarázni.
17    I,    III|       könny szememből, és én nem tudom elmondani, hogy micsoda
18    I,    III|       kézműves eltávozott. – Nem tudom, e fiú szavai költötték-e
19    I,    III|     nektek még fáj; de én látom, tudom, érzem, bennem öntudattá
20    I,     IV|  legyenek irántam irgalommal. Én tudom, mi sors vár arra, aki innen
21    I,     IV|      pénznek? Hiszi, hogy én nem tudom megadni kutyájának az árát?
22    I,      V|         fellépni Zelmirában.~ ~– Tudom, Jeanette.~ ~– És tapsolni
23    I,      V|         beteg színész. – Én, aki tudom, mit tesz az, egyetlen szisszenést
24    I,      V|        aludjam akkor ugyé, midőn tudom, hogy te, az én bálványom,
25    I,      V|        itt valami izenettel. Nem tudom, bebocsássam-e?~ ~– Jöhet!
26    I,     VI|          ismeretlen pofák, s mit tudom én, kinek a parancsára működnek.~ ~–
27    I,    VII|       politikához nem értek, nem tudom, van-e valami szerepe főurainknak
28    I,    VII|       még Magyarországon. De azt tudom, hogy ha egy népet éppen
29    I,    VII|       édes Rudolf, azt én jobban tudom. Én ismerem az életet, mert
30    I,   VIII|         piros pünkösd napja.~ ~– Tudom, nemzetes uram, tegnap én
31    I,   VIII|         ki a vendégeket?~ ~– Nem tudom, nemzetes uram, nekem csak
32    I,   VIII|     kerül ám a városnak.~ ~– Jól tudom én azt, hogy ez nem a város
33    I,   VIII|      futtatnak egymással; azt is tudom, hogy aki ez alkalommal
34    I,   VIII|          plafonra.~ ~– Magam sem tudom én. Annyit tudok, hogy nagyobb
35    I,   VIII|             Én nem bánom; de nem tudom ám én, hogyan kell magamat
36    I,   VIII|         jó tréfának találom; nem tudom, te is annak találod-e?
37    I,     IX|         énekelni.~ ~– Mind régen tudom én azt. Nekem is mondták,
38    I,      X|        nem is hagyja azt el már, tudom, csak mikor a koporsóba
39    I,      X|    mentse meg az ötödikben, mert tudom jól, hogyha erre volna is
40    I,      X|       azért elég; úgyis magamról tudom, hogy több baj van egy leánygyermekkel,
41    I,      X|           míg el nem alszik.~ ~– Tudom, hogy fog bennünket előtted
42    I,   XIII|     hibás állapot, mert ahogy én tudom, akkor nem járt eső, hanem
43    I,   XIII|          ember kend!~ ~– Hát mit tudom én, kit vár a nagyságos
44    I,   XIII|           rövid prédikáció!”~ ~– Tudom – monda Pál és lódult a
45   II,    XIV|         ami már a szájára akadt. Tudom én azt, hogy az nem engem
46   II,    XIV|      gyámleányát elcsábítsa.~ ~– Tudom, uram. De én is vigyázok.~ ~–
47   II,    XIV|        ön a bibliai nábob. De én tudom, uram, hogy a gazdagság
48   II,    XIV|       pohár vízen? Hiszen azt is tudom, hogy kit szeretsz. No kimondjam?
49   II,    XIV|       híven, forróan szeret.~ ~– Tudom, Sándor az – szólt közbe
50   II,    XIV|       téged mennyire szeret!~ ~– Tudom. Ismerem őt. Becsültem mindig;
51   II,    XIV|      mindig; derék ember. De nem tudom szeretni. Hozzámegyek, hű
52   II,    XIV| Háladatlan vagyok ugye, hogy nem tudom szeretni azt, akit önök
53   II,     XV|     pedig nem tudok, én csak azt tudom, hogy elébb-utóbb úgyis
54   II,     XV|         te maradtál volna, akkor tudom, nem jutottam volna ilyen
55   II,     XV|      korában. Ámbár még akkor is tudom, hogy nem hagyna ő tégedet
56   II,     XV|     akarja azt tudni.~ ~– Én nem tudom, mi lelt? – szólt Mayerné. –
57   II,     XV|        hogy hová lettél. „Én nem tudom uram – mondék –, tőlem régóta
58   II,     XV|  csináljam meg a kávédat. Én már tudom, hogyan szereted; sok tejjel,
59   II,  XVIII|   véleményre, azt bizonyosan nem tudom.~ ~A szép Csendey Rezső,
60   II,  XVIII|        akik fel vannak írva. Nem tudom, kitől féljek, kihez ragaszkodjam,
61   II,  XVIII|     előtt zárjam el szívemet? Én tudom, hogy nehéz, nagyon nehéz
62   II,  XVIII|       kéz, melyek csuklóban, nem tudom mi okbul, szörnyű hattyúprém
63   II,  XVIII|        valót mondott.~ ~– Óh, én tudom azt jól, hogy ön jótékony
64   II,  XVIII|          jótét nagyságát csak én tudom, csak én érzem.~ ~Az indulat
65   II,  XVIII|          alatt hagyom, ámbár nem tudom, hogy Szentirmay féltékenysége
66   II,    XIX|          úr. Ezen cím nélkül nem tudom, hogy ismerné-e őt valaki
67   II,    XIX|       mert ha ők nem vennék, nem tudom, hogy kinek a számára gyakorolná
68   II,    XIX| arisztokrata főispánné neve. Nem tudom micsoda előszeretetből írta
69   II,  XXIII|          a piszkos rokonodat! Ha tudom, máskor bottal jövök hozzád.
70   II,   XXIV|            Sőt azt is bizonyosan tudom, hogy ünnepelt barátunk
71   II,   XXIV|        vezette Rudolfot, már nem tudom, azért-e, hogy őt lássák,
72   II,   XXIV| elkölteni valamit.~ ~– De azt is tudom, ami Abellinóval történt,
73   II,   XXIV|          távozom el tőled. Ámbár tudom, hogy itt a büntetést ismét
74   II,   XXIV|     méltóbb asszony nálánál.~ ~– Tudom. És te szánalomból szíveddel
75   II,   XXIV|         engem. Én tudok mindent; tudom, Fanny testvérei igen rossz,
76   II,   XXIV|        rokonai erélye menté meg. Tudom, hogy ezek a világ előtt
77   II,   XXIV|        kényes emlékek, de azt is tudom, hogy amíg én e nőnek kezét
78   II,   XXVI|          Én egész bizonyossággal tudom, hogy kit szeret – szólt
79   II,  XXVII|        nagyságod házára.~ ~– Azt tudom, azt érzem, uram. Áldom
80   II, XXVIII|         szívbeli érzés? Most már tudom, hogy nem öl meg, most már
81   II,   XXIX|          öröm miatt, vagy nem is tudom minek nevezzem, nem lelem
82   II,   XXIX|      elrepült volna mellette. Én tudom, mi az. Kétszer éreztem
83   II,   XXIX|          ez nőd hálószobája.~ ~– Tudom. De nem jöhetek el mellette
84   II,   XXIX|          élete e honnak.~ ~– Jól tudom – folytatá Kárpáthy –, hogy
85   II,   XXIX|           neki kedvesebb emléket tudom nem hagyhatnék. Harmadik
86   II,    Meg|    végező izraelitának.)~ ~– Hát tudom.~ ~– Akkor vedd el.~ ~Rövid